Magyar Nemzet, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-01 / 27. szám
_____ Jelentős változások a kínai demokratikus pártok politikai és ideológiai arculatában Pekingből jelenti az MTI. A múlt hónapokban a kommunista párt és a szocialista rendszer ellen támadó burzsoá jobboldal megpróbálta kezébe kaparintani a demokratikus pártok vezetését, hogy azután ezeket a pártokat a kommunista párt elleni rohamcsapatnak használja fel. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy a burzsoá jobboldal ért el sikereket ezen a téren. Mindjárt hozzá kell azonban tenni azt is, hogy miután a Kínai Kommunista Párt példát mutatva a demokratikus pártoknak, határozott ellentámadást intézett a jobboldal ellen, a kilenc kínai demokratikus párt csatlakozott a kommunistákhoz, s maga is felvette a harcot a saját soraiban levő burzsoá jobboldali erők ellen. A demokratikus pártokban lefolyt több hónapos jobboldal ellenes harc végül is győzelmet aratott. Ez a győzelem azonban arra is felhívta a Kínai Kommunista Párt és a néptömegek figyelmét, hogy a demokratikus pártok minden korábbi politikai é ideológiai reform ellenére még mindig burzsoá politikai pártok. A kínai sajtóban közzétett jelentések szerint a kilenc kínai, demokratikus párton belül a burzsoá jobboldali elemek elleni sikeres harc eredményeképpen jelentős politikai és ideológiai változások mentek és mennek végbe. Ezek a demokratikus pártok elhatározták, hogy az egyes pártok vezetéséből és tagjai sorából kizárják a kommunista párt és népi rendszer ellen fellépett jobboldali elemeket, akiknek száma csak a pártok legfelső vezető szerveiben több százra rúg, s olyan politikusok találhatók közöttük, mint Le Lung-csi, Csang Pocsün, Csuan Ping és Csang Naj-csi, akik a kínai állami vezetésben is fontos pozíciókat töltöttek, vagy töltenek be még ma is. Sőt, elhatározta azt is, hogy ezeknek a pártoknak a jövőjét is mérlegre teszik. Amikor a Kínai Kommunista Párt vezette forradalom győzelmet aratott és megszületett a kínai népi alkotmány, a kínai demokratikus pártok hitet tettek, hogy elismerik a imMm»wMiim»w»wwwwin»w«w Kínai Kommunista Párt vezető szerepét és a szocializmus útján kívánnak járni. A kommunista párt ennek értelmében a demokratikus pártok vezetőinek nemcsak jelentős pozíciókat biztosított a kínai állam vezetésében, hanem meghirdette a kommunista párt és a demokratikus pártok hosszútávlatú együttműködését és a kölcsönös ellenőrzés politikáját, ami további lehetőségeket nyitott az együttélés útján. Ezt az együttműködést rúgták fel a burzsoá jobboldaliak a demokratikus pártokban, s egészen odáig mentek, hogy ki akartati ragadni a hatalmat a kommunista párt és a munkásosztály kezéből. Az eddigiek alapján világos tehát, hogy a jobboldallal való leszámolással a kínai demokratikus pártok még nem tettek meg mindent, ami okvetlenül szükséges ahhoz, hogy ezek a pártok ismét a kínai nép teljes bizalmát élvezzék. A kínai néptömegek szerint csak addig van a demokratikus pártoknak létjogosultságuk Kínában, amíg elismerik a kommunista párt vezetését, amíg ingadozás nélkül hajlandók a szocializmus útján járni és mindent elkövetni avégett, hogy gyökeresen megváltozzanak, burzsoá politikai pártokból a nép ügyét önzetlenül szolgáló szocialista pártokká váljanak. Ennek a jogos népi követelésnek tesznek eleget most a kínai demokratikus pártok. Azok a lépések, amelyeket a kínai demokratikus pártok eddig tettek a munkastílust javító mozgalom útján. Igen biztatóak, s híven tükrözik a demokratikus pártok hajlandóságát és készségét a további átalakulásra. A kínai kommunisták és a néptömegek támogatják és segítik a demokratikus pártokat ebben a harcban, mert tudják, hogy e harc eredményeképpen nemcsak a demokratikus pártok jellege változik majd meg, hanem közelebb kerülnek a munkásosztályhoz az e pártokban tömörült nemzeti kapitalisták és értelmiségiek is. Ez pedig igen pozitív hatással lesz a kínai nép egységének további megszilárdításéra és a szocialista építés egész menetére. A keresztény naptár szerint egyszerű, feketebetűs hétköznap a mai, Ignác napja, de a mohamedánok számára minden bizonnyal csupa piros betűvel írtáka jelenkori arab történelem legdicsőségesebb napját*, így nevezte ugyanis Szabrl Asszalí szíriai miniszterelnök Egyiptom és Szíria államszövetségét, amelyet hivatalosan szombaton jelentenek be Kairóban és Damaszkuszban egyidejűleg. Ezzel lezárulnak a legutóbbi hetekben Nasszer egyiptomi elnök és Szalah Bitter szíriai külügyminiszter között lezajlott, világszerte, de elsősorban az arab világban, nagy érdeklődéssel kísért tárgyalások és a hivatalos ünnepségek után megkezdődnek alegfiatalabb" arab ország munkanapjai. Az egyiptomi—szíriai unió terve nem mai keletű. Még 1956 nyarán, amikor a Szuezicsatornaövezet kiürítésével kapcsolatos ünnepségekre szíriai vendégek érkeztek Kairóba, podgyászukban magukkal hozták a damaszkuszi parlament határozatát, amely — valamennyi párt jóváhagyásával — támogatta a két ország közti államszövetség gondolatát. Az Egyiptom ellen intézett izraeli—angol—francia agresszió, majd múlt ősszel a Szíriét fenyegető imperialista támadás veszélye háttérbe szorította az egyesítés elvi kérdéseiről folytatott tanácskozásokat. Ugyanakkor mérföldes léptekkel közeledett egymáshoz a két ország a gyakorlatban. Valósággal azt mondhatnánk: az államszövetség tervezetének egyes pontjai megvadultak azelőtt, hogy az unió életbelépett volna. Amikor Egyiptom fegyveres erőit az imperialistákkal farkasszemet néző Szíriába küldte, lényegileg az egyesítési tervezet azon pontjának szelemében cselekedett, amely előírta a közös katonai főparancsnokságot. Hogyan működik majd az Egyesült Arab Állam, arab nevén »Al Daula al Mottahida al Arabi*? A föderáció kiterjed bel- és külpolitikai, gazdasági, katonai és kulturális ügyekre egyaránt. Ami a belpolitikát illeti — bizonyos módosítások végrehajtása után — közös lesz az alkotmány és a parlament. A szíriai belpolitikai gyakorlatban ezzel kapcsolatosan némi változtatást hajtanak végre. Egyiptom mintájára ugyanis megszüntetik a pártok működését, amelyek ezentúl a nemzeti egységekbe tömörülnek. Az arab országokat körülszövő gazdasági tömbök és közös piacok ellensúlyozására a két ország kísérleti lépéseket tesz a közös arab piac megvalósítására. A külpolitika terén — s itt, az elvi külpolitikában eddig sem volt lényeges eltérés a két ország között — a jövőben közös lesz a gyakorlat is. A következő lépés egységes külügyminisztérium, közös diplomáciai képviselet felállítása lesz. Az államszövetség élén az elnök áll, mégpedig az előzetes jelentések szerint: Nasszer személyében. Az unió jelentőségét alig lehet túlbecsülni mind a két közvetlenül érdekelt ország, mind pedig az egész arab világ szempontjából. Logikus és reális ugyanis az az elképzelés, hogy a két arab ország egyesülése erősen érezteti majd hatását a többi arab államra és minden bizonnyal fellobbantja azokat a nagyon is elevenen élő törekvéseket, amelyek a közös nyelvű, vallású, kultúrájú, erkölcsű arab országokat egy hatalmas arab államban kívánják egyesíteni független, valóban az arab érdekeket képviselő közös kormányzat alatt. Egyiptom és Szíria ezt az utat egyengeti, amikor szélesre tárja a föderáció kapuit és kijelenti, hogy az unióhoz bármelyik arab ország csatlakozhat egyetlen feltétellel, hanem tagja a bagdadi tömbnek. Ez a katonai tömb ugyanis manapság az arab egységtörekvések legfőbb akadálya, az arab államok megosztásának — az Eisenhower-doktrina mellett — legfontosabb eszköze. Igaz, az Eisenhower-doktrina gyengének bizonyult, a bagdadi paktum pedig éppen akkor bizonyította be erőtlenségét, amikor erejét akarták fitogtatni, a Szíria ellen tervezett agresszió idején. Még a több száz százalékig hűségesnek vélt egyetlen arab tagországa, Irak részéről is le kellett nyelniük a keserű pirulát. Emlékezetes, hogy Irak, akárcsak több más, ugyancsak nyugatbarát politikát követő arab ország Szíria mellé állt a bagdadi partnerrel, Törökországgal szemben. Ma gyökerében más a helyzet! Szíria akikor fenyegetett ország volt, napjainkban pedig, az államszövetség révén, de más okokból is, erős pozícióban van a Közép-Keleten. Részben ennek magyarázható: Irak inkább hideg, mint meleg állásfoglalása a területén létesítendő atomtámaszpontok terve iránt. Már az első állásfoglalásaik is azt bizonyítják, hogy az arab országok minden más kérdés felett és előtt állónak, nemzeti ügyüknek tekintik az egyiptomi—szíriai unió létrejöttét, a teljes arab egység első lépését. Számit Rífal jordániai külügyminiszter az AFP- nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy országa támogat minden olyan kísérletet, amely az arab egységre irányul. Hasonló szellemben foglalt állást Szami Szolh libanoni miniszterelnök és több más, számottevő arab politikus. Jemen pedig máris foglalkozik a csatlakozás gondolatával. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a föderáció válaszút elé állít egyes arab vezetőket: folytatják-e az eddig alig leplezett nyugatbarát politikát, vagy az arab országok érdekeinek megfelelő utat járják. Joggal írhatta az Egyesült Arab Állam megalakulását kommentáló cikkében az Al Ahbar című kairói lap.*A szíriai—egyiptomi unió arra kényszerít majd bizonyos arab országokat, hogy szakítsanak az imperializmus irányában folytatott szolgalelkű politikájukkal.* A arab állam születése Madar Nemzet A moszkvai magyar nagykövetség fogadása a magyar sajtó napja alkalmából Moszkvából jelenti az MTI. Rosta Lászó, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének első titkára, pénteken este a nagykövetség helyiségeiben fogadást adott a magyar sajtó napja alkalmából. A fogadáson megjelent Iljicsov, a Szovjetunió külügyminisztériuma kollégiumának tagja, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, továbbá a szovjet sajtó több vezető munkatársa. Jelen volt több diplomáciai képviselet sajtóattaséja. Ott volt Boldoczki Jázás, a Magyar Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, továbbá a nagykövetség vezető munkatársai és a magyar sajtó képviselői. A meleg, baráti hangulatú fogadáson Rosta László és Nyicsov pohárköszöntőt mondott. A magyar—lengyel kulturális egyezmény tizedik évfordulójának megünneplése Varsóban Varsóból jelenti az MTI. Karol Kuryluk lengyel kulturális és művészetügyi miniszter csütörtökön díszebédet adott a Külügyminisztérium reprezentációs fogadótermében a magyar—lengyel kulturális egyezmény megkötésének 10. évfordulója alkalmából. A díszebéden részt vett Katona János, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete, a lengyel külügyminisztérium több főosztályvezetője, valamint a lengyel kulturális élet számos vezető személyisége. A díszebéden Edward Marec lengyel kulturális és művészetügyi miniszterhelyettes és Katona János mondott pohárköszöntőt. A lengyel kulturális és művészetügyi minisztérium a nemzetközi sajtóklub előadótermében csütörtök este díszhangversenyt rendezett. Az ünnepi beszédet Jan Reychman professzor, a varsói egyetem magyar tanszékének vezetője tartotta. Az est gazdag művészi programjában a közönség nagy szeretettel ünnepelte a Bartókműveket játszó Ungár Imrét. Az esten Varsó legjobb művészei léptek fel: Alicja Dankowska, Krystyna Kostalowna, Leopold Nowosad, Janim Stano operaénekesek és Wanda Wilkomirtka hegedűművésznő. Ismét elhalasztották az amerikai mesterséges hold kilövését Washingtonból jelenti az MTI. A capa canaverali kísérleti központtal érintkezésben álló szakértők csütörtökön a kora esti órákban még azt mondották, jó kilátások varrnak arra, hogy a péntekre virradó éjszaka kilövik az amerikai mesterséges holdat. Emlékezetes, hogy a kísérletet a szerdára virradó éjszaka a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elhalasztották. Az AFP péntek hajnali hírében már arról számolt be, hogy a hadsereg mesterséges holdjának kilövését ismét elhalasztották. Jelenleg a légkör felső rétegeiben uralkodó heves szélviharok gátolják a kísérletet. Feltehető, hogy még néhány nap eltelik, amíg a légköri viszonyok annyira megjavulnak, hogy a kísérlet lehetővé válik. Egyébként Robert Albrook, a Washington Post and Times Herald című liberális lap egyik vezércikkírója a Reporter legújabb számában erősen bírálja, hogy az amerikai ballisztikus lövedékekhez folyékony üzemanyagokat használnak. az amerikai szenátus tegnap egyhangúlag elfogadott egy törvénytervezetet, amelynek értelmében 549 570 000 dollárt fordítanak az új stratégiai légitámaszpontokra és ballisztikus és rakétakilövőpályák építésére. ■Szombat, 1958. február 1. A miért hitül mögött van A CSALÓDÁSOK ÉRTEKEZLETE (P. F.) Tegnap ért véget Ankarában az úgynevezett bagdadi paktum államainak értekezlete, amelynek katonai jellegét hangsúlyozta az a tény is, hogy az értekezlet előkészítésében részt vett az amerikai és az angol vezérkari főnök. Egyébként az angol külügyminiszter, mielőtt elindult Ankarába, maga is elismerte, hogy elsősorban katonai kérdésekről fognak tárgyalni. E katonai kérdések természetére már jóelőre következtetni lehetett abból, hogy noha az Egyesült Államok — legalábbis forma szerint —, nem tagja a bagdadi paktumnak, az ankarai tárgyalásokon részt vett Taylor tábornok, az Egyesült Államok vezérkari főnöke és személyesen Didier külügyminiszter, a hidegháborús irányzat legfőbb képviselője. Az, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere első ízben vett részt a bagdadi paktum országainak értekezletén, az amerikai politika középkeleti aktivizálódását kívánja hangsúlyozni, egyben pedig jelzi az Egyesült Államok közeledési szándékát ehhez a szervezethez. Az amerikai külpolitika természetét ismerve, az sem lehetett kétséges, hogy az Egyesült Államok közeledése növelni fogja e szervezet különben is agresszív jellegét. Annál is inkább, mert ismeretes az amerikaiaknak az atörekvése, hogy a bagdadi paktumon keresztül ugyanúgy az atom- és rakétatámaszpontok kiépítését készítsék elő a Közép-Keleten, mint ahogy a NATO-n keresztül erre törekszenek Nyugat-Európában. A másik cél, amihez az ankarai értekezleten, legalábbis közelebb akartak jutni: a különböző agresszív tömbök — a NATO, a SEATO és a bagdadi egyezmény —, katonai összehangolása. Ez az elképzelés tulajdonképpen visszavezetné a bagdadi paktumot eredeti rendeltetéséhez, mert hiszen hat évvel ezelőtt éppen azért hívták életre — mégpedig Dulles ötlete alapján —, hogy összekötő kapocs legyena imperialisták távol-keleti és nyugat-európai támaszpontrendszere között. Az elmúlt évek eseményei azonban komoly kétségeket támasztottak a bagdadi koncepció értéke iránt. Főleg a benne részt vevő országok ellentétei, de méginkább az arab országok nagyon is érezhető ellenszenve következtében. Amellett az amerikaiakat mindig is csábította az a gondolat, hogy elkülönítsék magukat — legalábbis jelszavakban —, a kompromittált angol gyarmati politikától. Márpedig Anglia Vezető szerepe a bagdadi paktumban, igazán nem hagyott kétséget az iránt, hogy rém az arab országok érdekein van benne a hangsúly, hanem Nagy-Britannia s általában a gyarmati hatalmait érdekein. Az amerikaiak valami különálló és mozgékonyabb konstrukciót akartak létrehozni a Közép-Keleten. Ezt a célt szolgálta volna az úgynevezett Eisenhower-elv, ha nem mond csődöt, mielőtt tulajdonképpen kipróbálták volna. Valójában az történt az Eisenhower-doktrinával is, ami az amerikai mesterséges holddal, nagy garral beharangozták s az első alkalmazási kísérletnél csődöt mondott. Ilyen tapasztalatok után fordult vissza az amerikaiak figyelme a bagdadi paktumhoz. Miután éveken keresztül viszszautasították az angolok minden próbálkozását, hogy valami módon — főleg némi dollársegély erejéig —, érdekeltté tegyék az Egyesült Államokat a roskadozó bagdadi egyezmény fenntartásában. Most aztán, hogy erre végre sor került, az amerikai közeledés inkább csalódást ölözött, semmint valamelyes segítséget nyújtott volna. Az ankarai értekezletről az angol lapok azt írják, hogyDulles népszerűtlenségének árnyékában ült össze. Ha mondjuk két évvel ezelőtt az Egyesült Államok külügyminisztere részt vett volna a bagdadi értekezleten, az érdekelt kormányok sajtóa, főleg az angol sajtó, bizonyára örömrivalgásban tört volna ki. Most viszont úgy látszik, az volt az egyetlen gondjuk, hogy az értekezlet sikertelenségét Dulles számlájára írják. Az angol lapok éppen az ankarai tanácskozások idején olyan hangon írtak az Egyesült Államok külügyminiszteréről, hogy erre kevés példa van még a nyugati sajtó történetében is. A Tribüné például — Bevan lapja —, a következő jellemzést adta Dulles politikájáról: »Dulles politikája hülye és gonosz. Olyan ügyeket támogat, amelyeket elleneznünk kellene, olyan módszerekre támaszkodik, amelyeket vissza kellene utasítanunk, tengernyi szükségtelen bajt és nyomorúságot okoz és arra kárhoztat bennünket, hogy folyton fegyverkezzünk, mindaddig, amíg a gazdasági terhek alatt összeroskadunk vagy atompusztulás lesz a sorsunk. Dulles politikája öngyilkos politika, a Az amerikai külügyminiszter politikájának ez az értékelése s éppen akkor, amikor az egyik legérzékenyebb ponton végre sikerült összetalálkoznia az angol és az amerikai nagyhatalmi érdeknek, éppenséggel nem arra vall, hogy elsimultak volna az ellentétek a két vezető nyugati nagyhatalom között. Ettől eltekintve, más oldalról is inkább az ellentétek kerültek előtérbe az ankarai értekezleten, semmint az együttműködés szelleme. Anglia a ciprusi ügyben szeretett volna engedékenységet kicsikarni Törökországtól, de kénytelen volt meghátrálni, mert ha szőnyegre kerül a ciprusi ügy, Pakisztán előáll a kasmíri kérdéssel, amivel rendkívül kínos helyzet elé állította volna a brit küülügymiinisztert. Irak ahelyett, hogy hajlandó lett volna tárgyalni az atomtánycsoportiak tervéről, az arab—izraeli ellentétek bonyolult problémáját hozta elő. Miyaiiázefit, az Egyesült Államok külügyminiszterét hozta zavarba. Végül is mindenki másról akart vitatkozni s a szépen elgondolt atom- és rakéta támaszpont-terv teljesen háttérbe szorult. Ami pedig a tömbök összehangolásának tervét illeti, Dulles kénytelen volt beérni egy elvi jellegű határozattal, mely szorosabb együttműködést javasol a*szabad világ regionális védelmi szervezetei* között. Ilyen szép nevet sikerült találni a különböző agresszív tömbökre, de körülbelül ez is volt az ankarai értekezlet egyetlensikere. Most aztán az angol lapok az amerikai politikát és Dulles személyét teszik meg bűnbakká, az amerikai lapok pedig arról panaszkodnak, hogy az egész ankarai értekezletet tulajdonképpen a Szovjetuniónak a közép-keleti atommentes övezetre vonatkozó javaslata zavarta meg. Ez a javaslat — mint írják — "Ankarára volt időzítve." De ha így is lenne, mit mutat ez? Csak azt, hogy a Szovjetunió figyelembe veszi a béke biztosításának lehetőségeit, s igen reális módon száll szembe a háborús politika tervezgetéseivel. Elvégre senki sem vonhatja kétségbe, hogy az atomfegyvermentes övezet terve sokkal inkább szolgálja a középkeleti népek biztonságát, mint az agresszív tömbök összehangolásának és az oftkálltaszpontok kiépítésének tervezete. Persze, az igen valószínű, hogy a szovjet kezdeményezés zavarja azokat az imperialista elképzeléseket, amelyek a háborús feszültség növelésére irányulnak, s atomtámaszpontok kiépítésével a világ különböző pontjain újabb veszélygócokat igyekeznek teremteni. A Szovjetunió békepolitikája azonban nem merülhet ki abban, hogy hirdeti a béke eszméjét, és a maga részéről alkalmazza is ezeket az eszméket A szovjet diplomácia a béke reális alapjainak biztosításával küzd a háborús politika ellen. S ebbe beletartozik az agresszív, tömbök neutralizálásának, célkitűzése is. Élénken elképzelhető, hogy ez valóban zavarja az imperialista tervezéseket. Aminthogy az is természetes, hogy az effajta »zavarás te. .. világ népei élénken helyesek.. "