Magyar Nemzet, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-01 / 128. szám

2 lőtt. Az iskolákban garázdál­kodó fekete reakció erőinek megsemmisítésében igen je­lentős szerep jutott azoknak a valóban forradalmár pedagó­gusoknak, akik a legnehezebb időkben is bátran védelmez­ték a szocializmus vívmá­nyait. Nem múlt el nyomtalanul azoknak a fiataloknak a megható helytállása sem, akik akkor is bátran vallották út­törő tagságukat, amikor félre­vezetett kis iskolatársaik, s nem egyszer a lelkiismeretük­ből kivetkőzött ellenforradal­mi elemek is felakasztással fenyegették őket. Az ő példá­juk eleven ereje lebeg az az­óta újra sok százezer úttörőt és kispajtást számláló gyer­­mekmozgalom előtt. Az ellenforradalom a peda­gógust ismételten a reakciós klérus és a népellenes nacio­nalista, fasiszta ideológia rab­ságába akarta taszítani. A for­radalmi munkásosztály, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt segítséget nyújtott és nyújt a pedagógusoknak ahhoz, hogy megszabaduljanak az ellenfor­radalom által okozott eszmei és politikai zűrzavartól. Pár­tunk az ellenforradalmat kö­vetően fellépett azok ellen a hamis általánosítások ellen, amelyek egy-egy valóban el­it forradalmi magatartást ta­núsító pedagógus, vagy peda­gógus-csoport miatt a nevelők egész társadalmát kívánták fe­lelősségre vonni. A történelmi tények bizonyítják, hogy a né­pi demokrácia 13 éve nem ma­radt hatástalan a pedagógu­sokra. Ha az ellenforradalmi szélvihar okozott is zavart és ingadozást soraikban, nem tö­rölhette el azt az alapvető tényt, hogy pedagógusaink nagy többsége is a szocialista társadalmi rendszer híve lett. Amilyen mértékben világossá válik pedagógusaink előtt az 1956-os októberi események ellenforradalmi jellege, olyan mértékben erősödik vonzódá­suk a marxizmus—leninizmus, a szocialista rendszer, a jelen küzdelmei, s a jelen küzdel­meit vezető magyar munkás­­osztály és a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt iránt­ töltenek be az iskolán kívüli népművelésben, kerületük, fa­lujuk szocialista fejlődésében. A nevelők nem zárkózhatnak be szakmájuk szűk falai kö­zé, ott kell lenniük mindazon feladatok megoldásánál, ame­lyért tanítványaik szülei, a munkások, parasztok, értelmi­ségiek harcolnak­. Társadalmi szervezeteink­nek falun és városon egyaránt bátran kell munkájukhoz a pedagógusok segítségét kérni. A pedagógus és a társadalom ilyen kapcsolata elmélyíti, gazdagítja a pedagógusok éle­tét és segíti az iskola nevelő­munkáját. Pártunk az idei pedagógus­nap megrendezésével is tanú­jelét kívánta adni annak a szilárd elhatározásának, hogy munkájukban segíti és támo­gatja azokat az óvónőket, ta­nítókat, és tanárokat, akik a népi demokráciához, a dol­gozó néphez hű ifjúság neve­lésén fáradoznak. Társadal­munk egésze nagy rokon­­szenvvel és segítőkészséggel figyeli az önök munkáját. Nincs egyetlen kérdése az is­kolai oktató-nevelő munká­nak, a pedagógusok életének, amelyet a párttal és a kor­mánnyal közösen, egyetértés­ben, a szocialista nevelés ja­vára meg ne oldhatnánk. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében köszöntöm a magyar pedagógusokat és sok sikert kívánok nekik ifjú­ságunk, s egész dolgozó né­pünk szocialista nevelésében! — fejezte be nagy tapssal fo­gadott beszédét Kállai Gyula. A világnézeti azonosulás eredményesebbé teszi az oktató-nevelő munkát A szocialista nevelést ma még nehezíti az az ellentmon­dás, amely a szocialista tár­sadalom világnézeti igényét kifejező tantervek, tanköny­vek és pedagógusaink egy ré­szének világnézeti elmara­dottsága között van. Nagy azoknak a pedagógusoknak a száma, akik feladataikat job­ban, eredményesebben, a ma­guk számára is örömteljeseb­­ben oldhatnák meg, ha nem kísértenének tudatukban a régi rendszer világnézetének maradványai: a nacionalizmus, az idealizmus, a vallásosság. Mi segíteni kívánunk ezek­nek a pedagógusoknak is, hogy előrelépjenek és világnézeti té­ren azonosuljanak a munkás­­osztály élenjáró seregeivel. Ez megerősíti a dolgozó tömegek és a pedagógusok, a nevelők és a szülők kapcsolatát, ered­ményesebbé és szebbé teszi az oktató-nevelő munkát. A párt ideológiai és politikai segítsége a türelmes, meggyőző, nevelő munkára támaszkodik. Ez a türelem és bizalom arra a jószándékra épít, amely megvan a ma még nem­­marxista pedagógusokban is a párt politikája és a munkás­­osztály világnézete iránt. A továbbiakban Kállai Gyu­la hangsúlyozta, hogy iskolai oktatásunkat közelebb kell hozni a rohamosan fejlődő élethez, az ipari, mezőgazda­­sági és technikai eredmények­hez. Az iskolai oktatást úgy kell fejleszteni, hogy az jelen­tős mértékben járuljon hozzá a felnövekvő új nemzedék va­lamennyi képességének kifej­lesztéséhez és ezen keresztül a fizikai és szellemi munka kö­zötti alapvető, lényeges kü­lönbségek csökkentéséhez. Ezért vezetjük be fokozatosan iskoláinkban a politechnikai képzést. Természetes, hogy a politechnikai képzés megvaló­sítása is — mint minden okta­tási folyamaté — elsősorban a pedagógustól függ. Ezért pe­dagógusainknak előre fel kell készülniük a politechnikai ok­tatásra. Az iskola és az élet kapcso­latainak erősítését szolgálja az ifjúsági szövetségek munkájá­nak további javítása. Az utol­só évben mind az Úttörő Szö­vetség, mind a Kommunista Ifjúsági Szövetség iskolai szer­vezetei jelentős fejlődést ér­tek el. Elismerés illeti ezért azokat a nevelőket, akiknek áldozatos munkája nélkül az ifjúsági szövetségek az isko­lákban nem jutnának előbbre. Szilárd meggyőződésünk, hogy feladataink megoldásá­ban csak úgy jutunk előbbre, ha a társadalom és az iskola kapcsolatait tovább erősítjük. A társadalom és az iskola kapcsolatai kettősek. A tanuló ifjúság nevelésének kérdéseit a közvélemény figyelmének középpontjába kell állítani. Elsősorban arra van szükség, hogy a munkásosztály legön­­tudatosabb rétege vegye gond­jaiba az iskolát, törődjön az eddiginél többet gyermekei ta­nulásával és továbbtanulásá­val, s a maga forradalmi szel­lemével segítsen a pedagógu­soknak politikai és világnézeti kérdéseik megoldásában. Erre a munkára szólítjuk fel mi e helyről is a munkás­­osztály nagymúltú szakszerve­zeteit, a Hazafias Népfrontot, a Magyar Nők Országos Taná­csát, mindazokat a társadalmi szerveket, amelyeknek drága és szent gyermekeink nevelé­se. A társadalom és iskola kapcsolataihoz tartozik azon­ban az is, hogy pedagógusaink is segítsenek a társadalomnak az iskolán kívüli munkában. A pedagógusok nagy szerepet Nem sokkal azelőtt, hogy betoppantunk Soós Sándor bácsihoz, a harsányi iskola igazgatójához, telefonhoz hív­ták. Azt kérdezte tőle a ta­nács, akar-e külföldre menni jutalomból, merthogy kitün­tetést kap a pedagógusnapra, az pedig utazással jár együtt. Soós Sándor nemet mondott az utazásra (megkapja majd pénzben), nekünk meg így magyarázza: — Negyven éve élek itt Harsányban, azóta vagyok há­zas. Nem mentem el én a fe­leségem nélkül külföldre, csak a háborúba. Együtt öreged­tünk meg az asszonnyal, mi már csak Szoboszlóra járunk, gyógyítani a reumát. Negyven esztendővel ez­előtt, egy áprilisi napon ér­keztek ide az iskolához, az akkori szokások szerint a ka­tolikus egyházközség meghí­vására. És azóta itt maradtak Harsányban. Akkor még két tanerős volt az iskola, mellet­te volt az egyetlen tanítós re­formátus iskola. Később igaz­gatóvá nevezték ki címzete­sen, míg a felszabadulás után ténylegesen igazgató lett. Ad­digra az iskola is alaposan megnőtt, tízen nevelik már benne a gyermekeket. Most 61 éves, őszes, kicsit köpcös, szemüveges ember az igazgató, a nyugalma olyan, hogy szétárad ebben a kicsiny szobában, a lakásukban, ahol ülünk. Azt mondja róla Soós néni, a felesége: — Tudja, fiam, csöndes em­ber az én uram, a légynek sem vét. És mégis, október­ben ... Elkomorodik Soós Sándor, legyint a kezével: — Hagyjad csak, nem is ér­demes említeni. Hogy is volt csak? Hosszas faggatásra megtudom. Az el­lenforradalom napjaiban este­felé megzörgetik az ajtót. Soós Sándor megy nyitni és ott áll két fegyveres suhanc. ••Kezeket fel!­ — mondják és viszik az igazgatót a tanács­házára. Mert kommunista volt, földet osztott, mindig csak jót akart az embereknek. Igaz, a falu lakói rövidesen kiszabadítják, de hát mégis, fegyverrel törni az ő sohasem háborított, békés nyugalmá­ra ... — Most már csak az fáj — fűzi hozzá a harsányi igazgató —, hogy mindkettő tanítvá­nyom volt. Hát ilyen is ke­rült ki tőlem?... De hagyjuk e szomorú em­léket, annyi sok szép mellett. Mind között a legszebb az, hogy ma már egykori tanít­ványok unokái is kerülnek a keze alá. Egy fiatal tanítónő, Merész Anna, aki most kar­társa az iskolában, szintén ta­nítványa volt. Van növendéke megyei bíró, sebészfőorvos Miskolcon, s ki győzné sorol­ni, hányan ismerkedtek meg Soós Sándornál a betűvetés­sel. Négy évtized alatt szám­talan lakodalomba, keresztelő­be hívták, sok felnőtt ember­nek násznagya, komája, bér­­m­aapja lett és nevetve mond­ja, hogy ezek szerint rokona majd az egész falu. Sokan el­kerültek már, soknak az ar­cát feledné, ha ők nem emlé­keznének vissza egykori ta­nítómesterükre. A múltkor — meséli — a lakodalomban egy munkásember szólítja meg: már nem ismer meg, Sándor bácsi? Én, fiam, nem — feleli. Hát én voltam ez és ez, azzal megragadja az öreg tanító kezét, megcsókolja s csókot nyom az arcára is. ••Drága Sándor bácsi, maga tanított meg engem írni, ol­vasni, sohasem felejthetem el magát.­ Egyszóval sokan tér­nek vissza hozzá régi gyere­kek. Ma pedig egyre többen mennek el, tovább tanulni. Most minden évben öten, ha­tan jutnak el a gimnáziumig. Önként adódik a kérdés. — És régebben, Sándor bá­csi? — A Jancsi, a Pisti, Kispál Ernő ... No, azelőtt nem so­kan mentek tovább, ugye? — néz kérdőn az asszonyra, munkájának mindentudójára, de sokkal többet ő sem tud mondani. — Régen? — folytatja az igazgató. — Hát tudja, még a múltkoriban megvolt az a fü­zet, ahová bejegyeztem, ki hány irka árával tartozott, pe­dig csak négy fillér volt, még­sem tudták hamarjában kifi­zetni a gyerekek. — Ma pedig, nézze csak meg, fiacskám — szól közbe Soós néni —, milyen ruhában, cipőben jönnek a gyerekek az iskolába. — Sándor bácsi, mi volt negyven év alatt a legszebb élménye? — Az, fiam, a földosztás volt. Mert az volt a legszebb. — Az öreg akkor jött haza a hadifogságból — teszi hozzá a felesége. — Alig hogy meg­jött, még meg sem pihent, már kopogtatnak: tanító úr, jöjjön velünk földet osztani. Mondom nekik: de, emberek, hát most jött haza a fogság­ból, hagyják legalább pihenni. De ő, az öreg csak legyintett a kezével, vette a kabátját és ment földet osztani. — Meg sóskát enni — nevet az »öreg­, ahogy a felesége becézi, simogató kedvességgel. — Mert álló nap osztottuk, az­után enni sem volt időnk, csak a sóskát rágcsáltuk a határ­ban. De szép dolog volt, eny­­nyi nincstelennek földet adni. — Akartak neki is házhe­lyet, földet juttatni — mereng el kedves megadással Soós néni —, de ő nem fogadta el. Csak hagyjuk meg a többiek­nek, azt mondta,­­ egy pince­helyet vett el magának. A másik nagy élmény : az iskolák államosítása. Hallgas­suk csak meg Soós Sándort, aki negyedszázadnál hosszabb ideig nem állami iskolában volt, mit mond erről. — Azelőtt nem volt tüzelő­je az iskolának, ha kértem a paptól, azt mondta, szegezzek a gyerekektől, így azután a gyerekek hozták magukkal ölben a fát. A tisztiorvos pe­dig — ha már elfogyott ez a tüzelő is — sokszor be akarta záratni az iskolát a hideg miatt. Aztán hányszor taka­rítottad te, anya a tantermet, mert takarítónő sem volt. Előfordult, hogy 120 gyereket tanítottam egyszerre, hát nem mondom, nem volt könnyű dolgom. — Esténként pedig megke­reste az analfabétákat és írni, olvasni tanította őket — jegy­zi meg Soós néni —, mert so­hasem nyugodott, mindig tett­vett valamit a népért. — Miskolcra kellett bemen­ni a fizetésért, aztán volt, hogy azt mondták: korán jöt­tek, előbb az államiak. Majd később. Amikor később visz­­szamentünk, gúnyosan néz­tek ránk: ilyen későn nem tudunk fizetni, jöjjenek hol­nap. És most? Teljesen osztott az iskola, tíz tanerővel, takarító­nőjük nem egy, hanem kettő is van, tüzelőanyaguk pedig annyi, amennyi kell.­­ Csak az a baj, hogy há­rom részben van az iskola. Most már csak az az egyet­len vágyam, hogy egy közpon­ti épületben legyen a három iskola. Nem tudom, meg­érem-e, talán majd az utó­dom ... Szomorkásan mondja, hi­szen nemsokára itt akarja hagyni az iskolát. A jövő tan­évben még igazgató marad, de aztán nyugalomba vonul. Nem szívesen beszél róla, hiszen egy életút felénél többet töl­tött itt, mindenben ott volt, ő alakította meg a földműves­­szövetkezetet. ő a lelke a hely­béli kultúrának, tanácstag, a Hazafias Népfront titkára, nincs községi megmozdulás, melyből hiányoznék az igaz­gató bácsi. Gyermeke nincs, így hát minden szeretetét a más gyermekeire szórja bőke­zűen, nagylelkűen. Tőlük ne­héz lesz megválni. Most már csak egyet kérde­zek: — Máshová nem akart el­menni, Sándor bácsi? — Hívtak engem, fiam, Mis­kolcra, de csak nem mentem. Akkor azt mondtuk a felesé­gemmel, majd ha megöreg­szünk, házat építünk Miskol­con és oda költözünk. De lát­ja, megöregedtünk, mégis itt maradunk. Itt kezdtem el, itt maradok a falumban. Hiszen úgy telt el ez a negyven év, mintha tegnap kezdtem volna. Gábor István 76a még egyszer kezdeném, mntéz tanító­menetek Tratfw Nei­izpf .Vasárnap, 1958. június 1- Nevelőink köszöntése és kitüntetése a pedagógusnapon Az egész országban szomba­ton megkezdődtek a VII. pe­dagógusnap ünnepségei. Az iskolákban kedves és üde színfoltként gyermekek kö­szöntötték pedagógusaikat és ott voltak az üdvözlők sorá­ban a társadalom képviselői, a párt- és tömegszervezetek, a Hazafias Népfront bizottsá­gainak tagjai, s akiknek gyer­mekeit pedagógusaink a jö­vő élet számára nevelik­ a szü­lők. Az iskolák spontán ün­neplései mellett mindenütt hivatalos ünnepségek is vol­tak a megyeszékhelyeken, Bu­dapest főváros tanácsánál, az egyes szakminisztériumokban és mindenekelőtt a parlament­ben. Reggel a diákok és a ne­velők közösen meghallgatták Benke Valéria művelődésügyi miniszternek a rádióban el­hangzott üdvözlő beszédét, amelyben meleg szavakkal köszöntötte a pedagógusokat. Délelőtt az Országházban számos kiváló munkát végzett pedagógust tüntettek ki. Az ünnepségen megjelent Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke és Kállai Gyula állam­miniszter, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagjai, Ben­ke Valéria művelődésügyi mi­niszter, Dögei Imre földműve­lésügyi miniszter, Nagy Jó­­zsefné könnyűipari miniszter, Kisházi Ödön munkaügyi mi­niszter, Nagy Dániel, az El­nöki Tanács elnökhelyettese és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára. Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke köszöntötte a ne­velőket. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a pedagógusnap al­kalmából a Szocialista Mun­káért Érdemérem kitüntetést adományozta: Arató Ferencnek, a Szabolcs- Szatmár megyei tanács v. b. osz­tályvezetőjének; Duba Jánosnak, a Vaskuti Általános Iskola igazga­tójának; Fónai Tibornak, a Veszp­rém megyei tanács v. b. művelő­désügyi osztálya tanulmányi fel­ügyelőjének; Hernádi Konrádnak, a Veszprém megyei tanács v. b. művelődésügyi osztálya volt veze­tőjének; Kovács Endrének, a Bu­dapesti­­­Bezerédi Amália** óvónő­képző és Gimnázium gyakorló-ve­zető tanárának; Nagy Aladárnak, a Budapesti XXII. ker. Kossuth Lajos utcai Általános Iskola rajz­tanárának; Réther Vilmosnak, a Bonyhádi Általános Iskola igazga­tójának; Varga Lászlónak, a Köte­­gyáni Általános Iskola igazgatójá­nak. A Munka Érdemérem kitün­tetést: Bolodár Alajosnénak, a Debrece­ni­­Bányai Júlia­ Általános Iskola igazgatóhelyettesének; Gál Julian­nának, a Poroszlói Általános Isko­la tanítójának; Pál Aladárnak, a Budapesti XVI. ker. Baross Gá­bor utcai Általános Iskola matema­tika-kémia szakos tanárának. A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány a »■Kiváló Tanár« kitüntető címet adomá­nyozta: Arany Sándornak, a Szegedi Me­zőgazdasági Technikum igazgató­jának; Arató Mátyásnak, az Aszó­di Általános Iskola magyar-törté­nelem—német szakos tanárának, szakfelügyelőjének; dr. Barna Bá­lintnak, a Békéscsabai­­Vásárhelyi Pál** Vízműépítési Technikum igaz­gatójának; Bazsó Lajosnak, a Nagykőrösi Általános Gimnázium matematika-fizika szakos tanárá­nak; Benczédy Józsefnek, a Bu­dapesti XIII. ker. Bolyai Gimná­zium igazgatójának; dr. Cseh- Szombathy Margitnak, a Budapes­ti­­Fényes Elek** Közgazdasági Technikum igazgatójának; Csenge­­ri Sándornak, a Hódmezővásárhe­lyi Leánygimnázium igazgatóhe­lyettesének; Csernay Lászlónak, a Nagykanizsai­­Landler Jenő** Ál­talános Gimnázium igazgatójának; Csiszér Bélának, a Derecskei II. sz. Általános Iskola magyar—tör­ténelem szakos tanárának; Eber­­gényi Tibornak, az Egri Általános Gimnázium tanárának; Földi Ist­vánnak, a Dombóvári -Gőgös Ig­nác** Általános Gimnázium igazga­tóhelyettesének; dr. Gacsáji Sán­dornak, a Debreceni­­Kossuth La­jos** Gyakorló Gimnázium tanárá­nak; Galambos Imrénének, a Bu­dapesti II. ker.­­Lórántffy Zsu­zsanna** óvónőképző tanárának; Gellai Bélának, a Dévaványai II. sz. Általános Iskola igazgatójá­nak; Gere Rezsőnek, a Budakeszi Általános Iskola tanárának; Halász Gézának, a Kiskunhalasi Általános Iskola igazgatójának; Hegyháti Alajosnak, a Kömlődi Gyógypeda­gógiai Intézet tanárának; Horváth Ferencnek, a Gyanogereg­yei Álta­lános Iskola igazgató-tanítójának; Implon Józsefnek, a Gyulai Általá­nos Iskola tanárának, szakfelügye­lőnek; Jandó Ferencnek, a Buda­pesti Faipari Technikum tanárá­nak; Jóna Istvánnak, a Soproni Általános Iskola igazgatójának; Kislaki Gyulánénak, a Tiszaföld­­vári Általános Iskola tanárának; Kovács Jánosnénak, a Csornai Ál­talános Iskola igazgatójának; Ko­vács Zoltánnak, a Csepregi Álta­lános Iskola tanárának, szakfel­ügyelőnek; dr. Merényi Oszkárnak, a Nyíregyházi Közgazdasági Tech­nikum pénzügyi tagozata igazga­tójának; Nagy Vendelnének, a Bu­dapesti IX. ker. Lenhossék utcai Általános Iskola tanárának, szak­felügyelőnek; Orbán Margitnak, az Ófehértóti Általános Iskola tanárá­nak; Ötvös Jánosnak, a Budapesti XIV. ker. István Gimnázium taná­rának; Peterdi Edének, a Bicskei -Kossuth Zsuzsa** Gyermekotthon igazgatójának; R. Tóth Péternek, a Törökszentmiklósi Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek; Sár­­közy Istvánnak, a Balatonfüredi Gimnázium igazgatójának; Szent­irmai Sándornak, a Budapesti Épü­letgépészeti és Építőanyagipari Technikum igazgatójának; Szilassy Józsefnének, a Sátoraljaújhelyi Szlováknyelvű Általános Iskola igazgatóhelyettesének; dr. Tamás Nándornak, a Székesfehérvári Kö­zépiskola tanárának, szakfelügye­lőnek; Tardos Ivánnénak, a Bu­dapesti V. ker. Cukor utcai Gya­korló Iskola igazgatóhelyettesének; Tari Jánosnak, a Lengyeltóti Ál­talános Iskola igazgatóhelyettesé­nek; Tarnai Imrének, a Nyíregy­házi 10. sz. Általános Iskola igaz­gatójának; dr. Tarkányi Ernőné­­nek, a Pécsi­­Nagy Lajos** Gimná­zium igazgatóhelyettesének; Tibori Jolánnak, a Nagykanizsai Vegy­ipari Technikum igazgatójának; Tóth Lászlónak, a Szentesi Petőfi utcai Általános Iskola tanárának; Varga Gézának, a Csermajori Tej­ipari Technikum igazgatóhelyette­sének; Varga Jánosnak, a Buda­pesti XXI. ker. Petőfi téri Álta­lános Iskola igazgatójának; Vidor Győzőnek, a Budapesti I. ker. Ponty utcai Közgazdasági Techni­kum tanárának; Wéber Jenőnek, a Budapesti 14. sz. Műszaki Intézet tanárának; Zátonyi Sándornak, a Szakonyi Általános Iskola tanárá­nak, szakfelügyelőnek. A Kiváló Tanító kitüntető címet: Almási Miklósnak, a Bujáki Ál­talános Iskola igazgatójának; Ár­vai Gyulának, a Diszeli Általános Iskola igazgatójának; Bari Etelká­nak, a Garai Általános Iskola taní­tójának; Bartók Lászlónénak, a Dombrád-Borgászka-tanyai Iskola tanítójának; Békés Ferencnek, a Bonyhádi Általános Iskola tanító­jának; Csáki Kálmánnak, a Med­­gyesbodzási Általános Iskola igaz­gatójának; Csikla Ilonának, a Szabadszállási Általános Iskola ta­nítójának; Danis Margitnak, a Salgótarjáni Általános Iskola taní­tójának; Dohai Ádámnak, a Ká­­rászköblényi Általános Iskola ve­zető-tanítójának; Eöri Dénesnek, a Budapesti XVI. ker., Monoki úti Általános Iskola tanítójának; Far­kas Bélának, a Gellénházi Általá­nos Iskola igazgató-tanítójának; Fehér Margitnak, a Hajdúböször­ményi Tanítóképző Gyakorlóiskola tanítónőjének; Hajdú Istvánnénak, a Miskolci Általános Iskola tanító­nőjének; Hegger Józsefnek, a Nagykarácsonyi Általános Iskola tanítójának; Horváth Alajosnak, a Gerézdpusztai Általános Iskola ta­nítójának; Komlóssy Istvánnénak, a Hejőpapi Általános Iskola tanító­jának; Leblancz Zsoltnak, a Gyön­gyöspatai Általános Iskola igazga­tóhelyettesének; Majnai Sándor­nak, a Máriabesnyői Általános Is­kola tanítójának; Márton Antal­nak, a Hajdúszoboszlói Általános Iskola tanítójának; Nagy Bélának, a Salgótarjáni 211-es számú Ipari Tanuló Intézet igazgatójának; Ró­zsa Sándornak, a Jászberényi Ál­talános Iskola tanítójának; Szalai Péternek, a Szombathelyi X. ker. Általános Iskola igazgató-tanítójá­­nak. A Kiváló Óvónő kitüntető címet adományozta: Madarász Mártonnénak, a Buda­pesti IV. ker., Csányi utcai Óvoda vezető-óvónőjének; Tóth Erzsébet­nek, a Kisújszállási Óvoda vezető­óvónőjének és Turányi Imrénének, a Nyíregyházi Sztálin téri óvoda vezető-óvónőjének. 0 0000000000000000000­000000000000000000000000 Bér Rudolf rajza a pedagógusnapra

Next