Magyar Nemzet, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-01 / 180. szám

Péntek, 1958. augusztus 1-. Hetvenöt új autóbuszt kap ősszel a főváros A járműipar tájékoztatása szerint a Fővárosi Autóbusz Üzem október-november­ben megkapja a kért 75 új, nagy befogadóképességű autó­buszt. Tízet vonalmeghosszab­bításra használnak fel, így Rá­koscsabán a Csillag-telepi la­kótelepen és a Nagy Lajos ki­rály útján. ________________________Magyar Nemzet_________ Nyíregyháza több segítséget kér Pótolni szeretné elmaradását Bocskay hajdúinak ősi fész­ke, Krúdy Gyula szülővárosa, ez a messzi szabolcsi város, mintha aludna, csak a kes­­kenyvágányú vasút mozdonya riasztja fel néha hosszú és éles füttyével. Az utóbbi 25 év alatt lakosainak száma sem igen gyarapodott (talán csak 5—6000-rel), mégis súlyosak a lakásviszonyok. Most kezdik majd egy kétszázlakásos épü­lettömb alapjainak lerakását az Arany János utcában. A kisvasutat ki kell telepíteni a városból Vasúti csomópont, megye­­székhely, Kelet-Magyarország egyetlen városa Nyíregyháza. Így mondják ezt az ottaniak, s utána rövid szünetet tartva hozzáteszik: »Sajnos, távol élünk Budapesttől!« — Lemaradtunk a többi fej­lődő magyar város mögött — mondja Ördögh János v. b. tit­kár, amikor erről beszélgetünk. — Nekünk nincs csatornázá­sunk, nincs vízvezetékünk. Egy példát említek csak. Pécs 28 millió forintot kapott a csa­tornahálózat kibővítésére, Nyíregyháza pedig félmilliót csatornatervezési költségeire. Ezért mondják nálunk: "Hja, távol vagyunk Budapesttől, az ország szívétől. Itt van ez a keskenyvágányú vasút! Napon­ta 30 vonat megy át a városon, az utcákon zakatol, füttyög, halálos baleseteket okoz, ki kellene telepíteni. A megnöve­kedett forgalom is ezt kívánja. Közlekedés, színház és lakás Alszik ez a város valóban? — Nem — mondja Ördögh János. — Amióta a népfront tevékenykedik, amióta megala­kultak a bizottságok, élénkebb lett a közügyek iránti érdeklő­dés. Az emberek foglalkoznak a város jövőjével. Egyre na­gyobb számban vállalnak tár­sadalmi munkát is. A város élni akar s egy-két éven be­lül 10—15 esztendő elmaradá­sát akarja pótolni. Ezt bizonyítja az épülő ta­nító-akadémia, amely új isko­latípus és a nyíregyházi lesz az egyetlen az országban. Kor­szerűsítik a színházat, arról is szó lehet a közeljövőben, hogy Nyíregyháza állandó színtársu­latot kap. Egyelőre a kultúr­­otthonban tartanak színházi előadásokat a miskolci, a deb­receni vagy a békéscsabai tár­sulat tagjai. Mozija négy van, de a múlt héten megnyílt az 1200 férő­helyes szélesvásznú szabadtéri mozi is, amely hetenként 2­3 előadást tart. Szó van arról, hogy új autó­buszokat kap a város, ezek kö­tik majd össze a központot a külső településekkel. Jelenleg kerékpáron közlekedik a fél város, a kerékpárok forgalma igazán nagyvárosi. A villamos­­közlekedés az elavult kocsik­kal lassú. A kilátásba helye­zett két új autóbusz nagyban javítaná a közlekedést. Az sem ártana, ha a már meglevő já­ratok is menetrendszerűen közlekednének, mert jelenleg sohasem tudják az utasok, hogy mikorra várhatják a buszt, jön-e félórán belül, vagy másfélórát kell várni rá. Korszerű gyógyfürdő a Sóstón Ha a nyíregyháziak pana­szát fontossági sorrendbe szed­nénk, akkor első helyen a víz­vezeték- és a csatornahálózat hiánya állana. A városban 360 mélyfúrási kút van, ebből 91 kézikút. Ezek javítása és karbantartása sokkal többe kerül, mint a víz­vezeték karbantartása kerülne. A felszabadulás óta a csator­­názás hiánya miatt nagy­számban kellett biológiai derí­tőket (szennyvízlevezető be­rendezést) építeni, összesen 12 millió forint értékben. Ebből az összegből megépíthették volna a csatornahálózat első szakaszát, a két főcsatornát. A város lakossága bármikor haj­landó társadalmi munkát vál­lalni a csatornaépítésnél, de a vízvezeték építése is megmoz­gatná az egész várost. A népfront kezdeményezésé­re rövidesen megkezdik a für­dő korszerűsítését. A Sóstón két kutat fúrtak az idén, ezek­ből 51 fokos melegvíz tör elő. Hasonló a Hajdúszoboszlói víz­hez. Ide, a régi elhanyagolt strand helyére korszerű új me­dencéket építenek. A tavat ké­sőbb csak csónakázásra hasz­nálják majd. A fürdő terveit Budapesten készítik, az úszó­medence az elképzelések sze­rint ötvenméteres lesz, ezen­felül építenek thermál- és gyógyfürdőt is. Az építkezések mielőbbi megkezdése érdeké­ben Nyíregyháza lakossága nemcsak társadalmi munkára, de anyagi áldozatokra is haj­landó. (i. s.) Három jómadár Amiről a rendőri krónika mesél A legfrissebb rendőri króni­kákból gyűjtöttük össze az alábbi csokrot: három ember­ről, típusokról, akiket társadal­munk fejlődésére káros tevé­kenységük miatt a közbizton­sági őrizetbe helyeztek. Az ilyen emberek rendőri őrizet­bevétele csak használhat né­pünknek, a becsületes embe­reknek, s idővel talán — nekik maguknak is. Mutassuk be arcképüket. A mosolygó milliomos . Alacsony, kövér emberke az egyik. Szolgálatkész modorú. Kocsmáros volt. A kőbányai Vidám Kert lombos fái alatt a törzsvendégek nem sejtették, hogy Karcsi bácsi, Binder Ká­roly, az üzletvezető, aki kedé­lyesen, mosolyogva járkált fel s alá közöttük, „mellényzseb­­ből­ megvásárolhatná az egész vendéglőt, kertestől, ze­nekarostól. 1953-ban került a vendéglő élére. Két mosoly közt alapo­san megkeverte a bort. A si­lányabbat drágán adta, a jót elrontotta, s amikor egy-egy nagyobb befektetést eszközölt, tömbszámra hordta haza az előre bélyegzett vendéglátó­ipari blokkokat tíz- és tízezer forint értékben. Költekező életmódja feltűnt azoknak, akik Kőbányán ismerték. Nem tudták elképzelni, hogy a havi kétezer forintos fizetéséből ho­gyan telik neki mindenre ... Pedig tellett... Az utóbbi években Kispesten 120 ezer fo­rintért vett telket és házat. Tavaly tataroztatta, festette és központi fűtést szereltetett be­le. Később ugyanarra a telek­re még egy házat emeltetett. Aztán személygépkocsit vett s az elmúlt hónapokban a Tö­rökbálinti úton 400 ezer fo­rintért vendéglőt vásárolt. Ezekhez képest a házkuta­táskor csupán "­apróságok" kerültek elő. A kövér, barát­ságos ember főúri módon be­rendezett lakásán mosó-, par­kettkefélő-, porszívó- és egyéb háziasszonyt gyönyörködtető gépek sorakoztak, a szekré­nyekben féltucat színarany kar- és zsebórát találtak, ter­mészetesen a legjobb svájci márkákat. Máshelyütt öt író­gép és egy számológép búsla­kodott, a szenvedélyes érték­tárgy-gyűjtő ezeket időnként bérleti díjért kikölcsönözte. Így gyűjtögette az egykori kocsmáros milliós vagyonát, illegálisan szerzett jövedelmé­nek gyarapodásával egyenes arányban okozott kárt a dol­gozóknak, államnak egyaránt. Mint gazdasági életünkre ká­ros egyént helyeztek közbizton­sági őrizetbe. Nem újdonság ez neki. A törvénnyel már négyszer került összeütközés­be. A rettegett „vagány” Csődület a villamoson. Az egyik utas megérezte a zsebé­ben turkáló kezet, odakapott, az erszény azonban már a föl­dön hevert. Harminc év körüli fiatal vagány, szemébe lógó hajjal, fölényesen tiltakozik a gyanúsítgatás ellen, majd szit­kozódva ballag a rendőr mel­lett. Szerencséje van, nincs közvetlen bizonyíték ellene, elengedik. Macher Imre, az újpesti al­világ jól ismert alakja. Bör­tön- és kocsmatöltelék. Tizen­nyolc éves korában volt elő­ször büntetve, majd tíz év alatt még ötször. Csavargás, hatóság elleni erőszak, zseb­tolvajlás — ezek a priuszában szereplő ismertetőjelek. Vala­hányszor hetyke alakja fel­tűnt a Komjáth Aladár utcán, a környék lakói éles fordulat­tal tértek ki előle. Mindenna­pos botrányokozó, kötekedő, verekedő ember, aki félelem­ben tartott mindenkit. Utol­jára tavaly áprilisban szaba­dult, de a rendőri felügyelet­nek fittyet hányt. Kocsmában érte utol az igazoltatás, őrizet­be vétele után fellélegezhet­nek az újpestiek. Egy csavar­góval kevesebb veszélyezteti a közbiztonságot. Börtön és rabkórház között Fiatal nő, de kiélt arca egy évtizeddel idősebbnek mutatja. Sorsa szánandó, s talán sze­mélye is az lenne, ha nem szántszándékkal merülne el újra és újra a fertőben. Ke­lemen Erzsébet, 26 éves, fog­lalkozásnélküli — tünteti fel a nyomozati jegyzőkönyv. Munka nélkül élni — a cél, törvényt szegni, testével keres­kedni — ezek az eszközök. Négyszer ült már börtönben fiatal kora ellenére, sikkasztá­sért, orgazdaságért és közve­szélyes munkakerülésért. Az erkölcsrendészetet úgy ismeri akár a tenyerét, hiszen tizen­háromszor gyűlt meg már vele a baja. A fegyház és a rendőr­őrszobák mellett harmadik "fenntartott" lakhelye a rab­kórház volt, ahová néhány év alatt hétszer vitték be fertőző betegségével. Legutóbb kitil­tották Budapestről s ő mégis maradt. Úgy gondolta, hogy ilyen életmóddal vidéken nem "boldogulhatna". Csalódott, mert a fővárosban sem tűrik f el az ilyesmit. A Mara­ téri Fo­rintos Büfében egyik éjszakán éppen ittas férfiakkal ismer­kedett, amikor a rendőrőrszem hozzálépett. — Már megint ba­juk van velem? —• kiáltott fel bosszúsan a "munkájában" megzavart éjjeli pillangó. A társadalomnak sok baja volt s még ma is van a fejlő­désére, békéjére káros, veszé­lyes elemekkel. Közbiztonsági őrizetbe vételük egyik hasznos orvosság e baj leküzdésére. Fekete Gábor Ha a HÉV-ről leszállván, megindulunk az aquincumi ál­lomásról a múzeum épülete fe­lé, a jobboldali rommezőn hosszúkás, téglalap alakú épü­let maradványait láthatjuk. Középen mintegy ötméteres átmérőjű hengeralakú épít­mény, köröm körül pedig, a tég­laalap vonalai mentén, négy­­szögletes helyiségek kőfalma­radványai sorakoznak. Nero császár rézpénze A macellum ez­ Aquincum­­nak, a hajdani római kori vá­rosnak vásárcsarnoka. Még így, romjaiban is rendkívül becses emlék, mert rendkívül ritka: ilyen macellum csak a Vezúv hamuja által eltemetett Pom­­pei-ben, Puteos-ban, a görög­­országi Ephesos-ban, a kis­­ázsiai Perge városában és az afrikai Leptis Magná-ban ma­radt az utókorra. — Róma, az impérium fővárosa nem őriz­hette meg vásárcsarnokainak romjait. Időszámításunk előtt, a II. században épített ugyan egy macellumot Rómában az a Fulvius Nobilior, aki az amphitheátrumokban bevezette az állatviadalokat, de az ő vá­sárcsarnokát lebontatták, mert helyére épült az "isteni Augus­­tus császár" Fóruma. Augus­­tus és később Nero is építte­tett macellumot, de mindkettő nyomtalanul eltűnt, még egy­kori helyüket sem sikerült ed­dig kikutatni. Nero egy általa veretett rézpénzen megörökí­tette a római macellumot, s ez a rézpénz derített fényt a mi aquincumi vásár­­csarnokunk rendeltetésének felismerésére is: amikor a múlt században feltárták, azt hitték, hogy közfürdő s csak Nero pénze mutatta meg, hogy a pannóniai város közel két­ezer éves vásárcsarnoka ke­rült elő a föld alól. A rézpénz ábrája téglalap alakú, oszlop­­csarnokkal körülvett, középen kerek építménnyel ellátott épületet mutat "Macellum" felirattal. Ennek a pénzábrá­nak alapján folytatták most már az ásatásokat, amelyek hosszabb-rövidebb megszakítá­sokkal félévszázadon át tartot­tak, mígnem a felszabadulás utáni nagyon komoly régészeti munka fel nem tárta minden részletét olyannyira, hogy egy makettben — a pontos méret­arányok alapján — tökéletesen rekonstruálni lehetett. Vitruvius­nak, "a római épí­tészet atyjának" előírásai alap­ján épült az aquincumi ma­cellum is: alapja 43X25 mé­teres téglaala­p. A falak men­tén 30 bolthelyiség sorakozik. A belső boltsor előtt oszlop­­csarnok, hat-hat és a rövid téglalap­ száron négy-négy pil­lér által övezett és fedett tor­nác ez, amely védelmet nyúj­tott a tűző nap és a záporok ellen. A tornác által övezett belső udvar közepén a már említett hengeres középítmény áll: 12 oszloppal körülvett víz­medence ez, ebben tartották az eladásra szánt halakat s itt mosták meg az eladott húst, és a medencében pikkelyezték le azonnal az eladott halakat is. A beszennyeződött vizet föld­alatti csatornák vitték a Du­nába. Lehet egy negyedfonttal több? A vízmedence fölött kupolát tartottak az oszlopok, a ku­pola tetején vagy a vásárokat védő istenség, vagy az éppen uralmon levő császár szobra állt. Egy ilyen császárszobor­nak bronz­ lábfejét megtalál­ták. Az aranyozott bronzlábon négy szíjpár szorítja a bokához a bőrből készült és az egész lábfejet betakaró sarut. m­ilyen lábbelit csak az istenek és a császárok hordhattak a római impériumban, a köznép használatára csak a két szíjas sarut engedélyezték. Említsük meg ehhez azt is, hogy a rab­szolga csak akkor nyirathatta meg a haját, ha felszabadult... Az aranyozott bronzisten vagy bronzcsászár szobra alatt meglehetősen szabadon folyt a súlyokkal való kissé "önkényes játék". Nyilván akkortájt is sokszor elhangzott már ez a kérdés: "Lehet egy negyed­fonttal több?* — a macellum földjében megtalált, különböző alakú ólom- és kősúlyok ugyanis azt bizonyítják, hogy csaknem mindegyik súly lehe­tőséget adott a csalásra. Az alapsúlyegység a római font­­a libra volt, amelynek súlya 33 deka. Csakhogy mindegyik librás­ súly 30 dekát nyomott csupán, tehát az eladó 3 de­kát nyert minden libránál. A súlyokat az aediliseknek kel­lett volna ellenőrizniük, de ál­talános volt a panasz, hogy az aediliseket mindig "lepénzel­ték". Mit mértek és mennyiért ad­ták az árut az aquincumi ma­­cellumban? Napszámbér és emberpiac Az i. u. III. század pénzügyi anarchiájáig viszonylagosan állandó volt a pénz vásárló ér­téke. Egy szabad munkás nap­számbére felment 1 dénárig, amelyért 10 font (mintegy 3 kg) búzát vásárolhatott. A bér­házakban egy-egy szűk, sötét szoba évi 125 dénár volt; egy kis lakóház évi bére 500 dé­nár. Egy szarvasmarha ára darabonként és átlagban 200 dénár. Egy sötétszínű, durva szövésű anyagból készült mun­karuha 10 dénár; az ezt kiegé­szítő csuklyás darócköpeny 20 dénár. Ünnepi ruha 75 dénár. 60—70 dénár egy közepesen hizlalt sertés. (Ismételjük meg: egynapi munkabér: 1 dé­nár ...) Nézzük meg a vendéglői árakat is: az ókori segélyegy­letek, az úgynevezett collegiu­­mok (75 dénár temetkezési se­gélyt fizettek) többször tartot­tak társas összejöveteleket. Egyik ilyen közös vendéglői ebédnek számlája fennmaradt. Az egybegyűltek fogyasztása: öt malac, fehér kenyér, salá­ta, ecet, só, hagyma, egy olcsó és egy drága fajta bor, töm­jén és adomány a felszolgá­lóknak, összesen 169 dénár ... És az emberpiac árai: egy légióskatona krétaszigeti rab­szolganőt vásárolt és hozott Aquincumba 400 dénárért. Egy rabszolgafiú ára is 400 dé­nár. Egy hatéves Passia nevű kislányért 205 dénárt fizettek ki. Egy orvosképesítésű rab­szolga ára elérte az 1500—2000 dénárt. A duumvirnek, a polgár­­mesternek írnoka 300 dénárt kap havonta. A polgármesteri altiszt 175 dénárt. A polgár­­mester testőrének 100 dénár a havi fizetése. Egy légionárius közkatona évi zsoldja 150 dé­nár ... A tisztek évi fizetése 2500—10 000 dénár között mo­zog — Commodus császár alatt ez az­ összeg elérte a 20 000 dé­nárt. A katonák mindent elkövet­tek, hogy a császárok meghal­janak: az elhunyt császár vég­rendelete szerint 75 dénárt kaptak s ugyanannyit kaptak az új császártól is, trónralépé­­sének örömére. Mikor a köz­katonát 25 évi szolgálat után leszerelték, 3000 dénár pré­miumot kapott. Az ókori infláció Az időszámításunk utáni III—IV. században irtózatos infláció söpri végig a római birodalmat: Dioc­letianus császár rendelet­tel maximálja az árakat és minimálja a béreket. Az új árak és bérek így alakultak: Napszámbér: pásztoré 20 dé­nár; földmunkás 25 dénár; kézműveseké és folyami hajó­soké 50 dénár. Tengerjáró matrózoké 60 dénár. A mázoló és falfestő napszámbére 75 dénár; a képfestő 150 dénárt kap egy képért. Egy nadrág­varrás 20 dénár. Hajnyírás 2 dénár, ugyanennyit kap a bir­kanyíró is egy megnyírt juh után. Az árcédulák A macellumban a közel két­ezeréves árcédulák így feste­nek: Egy tojás 1 dénár. Egy darab alma 1—4 dénár. Egy modius (kb. 3 kg) őrölt só 100 dénár, kilója tehát 33 dénár körül van, több mint egy föld­munkás napszámbére! Egy kiló árpa 10 dénár. A köles kilója 17 dénár. A babot 20 dénárért, a mákot 50 dénárért mérik ki­lónként. A sertéshús kilója 36 dénár, a sajté 24—36 dénár. Olcsó a kecs­kehús, kilója 8 dénár. Egy pár férfiszandál 120 dé­nár, női szandál 60 dénár. 100 dénárba kerül egy olaj­tartó üvegedény, finom kivitelű kül­földi import-üvegedénynek 120 dénár az ára. Egész napra szóló fürdőjegy ára: 2 dénár. Nemsokára elkövetkezett az az idő, az ókori infláció kor­szakában, amikor a lakosok áttértek a kacsa, liszt, bor — röviden: az élelmiszervalutára, a cserekereskedelemre. A mun­káért nem pénzt, hanem élel­met kértek. Aquincumot az időszámítá­sunk utáni VI. században gyújtotta fel Alboin longobárd király fia, aztán népével Itá­liába vonult. Mögötte össze­dőlt, füstös falak maradtak, amelyeket úgy eltemetett az idő és a homok, hogy 1200 évig, egészen a XVIII. száza­dig, nem tudták a magyar föld lakói, hogy itt egykor egy olyan római város állt, ame­lyet Aquincumnak hívtak. A múlt században megindult ásatások hozták azután fel­színre Aquincumot, és derítet­tek fényt arra, hogy miképpen éltek egykor Pannóniában ... Maron Ferenc ÍGY ÉLTEK SPANNICINIOÁJAINI... Bevásárló­körút az aquincumi kétezer éves húscsarnokban Bacaceto céics A József körúti rétesbolt­­ban többen állunk: cseresz­nyés rétest szeretnénk. -Nincs kérem... de van valami más ... újítás... barackos rétes." A sor megtorpan. Barac­kos rétes. Ilyet még az öreganyám se hallott. Al­másrétes, az igen. Túrósré­tes is. Cseresznyés is. Má­kos is. Káposztás is. Sőt egyik-másik vidéken még sárgarépás, meg krumplis is. De barackos rétes? Nem, nem, köszönöm ... ak­kor nem kell. És elmegy az egyik vevő, elmegy a másik. És akkor egy komoly, szemüveges, rokonszenves férfiú igen határozottan azt mondja: -Én kérek két darabot... elvégre egyszer ki kell próbálni.* Most már mindenkinek kell. Hát persze! És egy­szerre kíváncsi szemek kutatják a most sült, csá­bító tésztát. Hiszen, ha egyszer jó a barack kompótnak, lekvár­nak, gombócnak — miért ne volna jó rétesnek is? És valamikor csak ki kel­lett találni ezt is. Ha nem lett volna a Napóleon-elle­nes szárazföldi blokád, sose találták volna fel a cukor­répát. Ha nem jöttek volna rá, hogy a krumpli gumója ehető , ma is kidobnák a drága kincset és nem vol­na sem rakott krumpli, sem tejfölös krumplileves. Ha az ember azt mondja, hogy­­találmány*, vagy -újítás*, rendszerint űr­rakétára gondol, hatalmas laboratóriumokra, szágul­dó mozdonyokra, centrá­­lékra, bonyolult műsze­rekre, rajzokra, vitatkozó tudósokra. De hát a hétköz­napoknak is vannak talál­mányai. Egyenként csak olyanok, hogy: orrvasat le­het tenni a cipőre, akkor kevésbé kopik, hogy krepp­nylonból lehet zoknit ké­szíteni, és akkor nem kell öklömnyi lyukakat stop­polni minden este, hogy liftet lehet építeni a magas házakba, és nem kell a szí­vet, tüdőt terhelni az eme­­letmászással. Kitalálni a barackos ré­test, az annyit jelent, hogy nincs az életnek olyan te­rülete, nincs olyasfajta munka, olyan beosztás, ahol valamit, akár csak a legjelentéktelenebb változ­tatást, javítást ne lehetne elvégezni, nincs olyan em­ber, aki ne találhatna ki olyat, amivel örömet sze­rez, amivel ad valamit az emberiségnek. — Nincs az a hivatalnok, aki ne javít­hatna valamit a munka­­módszerén, hogy valamivel gyorsabban és jobban in­tézze a hozzákerülő ügye­ket, a napközis tanárnő, aki ne találhatna ki egy új­fajta társasjátékot, a ve­gyész, aki nem próbálkoz­hatna valami gyorsabb, újabb, ésszerűbb eljárás­sal ... Nem a barackos ré­tes feltalálóiról nevezik el a történelmi korokat, rit­kán kapnak szobrot és emléktáblát a szülőházuk falán. Az önzetlen szolgá­lat, a munkájuk iránti lel­kesedés teremti meg új és új ötletüket... És persze olyan közszel­lem szükséges, amely meg­érti és támogatja mindazt, ami új és jó. Szükséges, hogy legyenek emberek, akik fel mernek ülni az első vonatra vagy űrhajóra, akik hajlandók kipróbálni az orrvasat, az újfajta go­lyóstollat, a készételt, a te­levízió kísérleti adásait, a műanyagszállal kevert szö­vetet, a kötelező ipari számlakeret új kiadását, a zajtalan fogfúrást és igenis, a barackos rétest. Egyébként: tényleg jó a barackos rétes. Fehér Klára 5

Next