Magyar Nemzet, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-02 / 284. szám
-■ Magyar Nemzet == __________________________ V NI AZAFIAS NÉPFRON T LAPJA________________________________• A kibontakozás alapja ús egész nemzetközi élet vérkeringését felpezsdítette a Berlin jövőjéről szóló szovjet javaslat. A nyugati fővárosokban egymást követik a zárt ajtók mögötti diplomáciai tanácskozások. A világlapok első oldalát napok óta a Berlinnel kapcsolatos híradások foglalják el. A különböző politikai kommentátorok behatóan analizálják a konstruktív elgondolásokat tartalmazó szovjet jegyzékeket és a legapróbb részletekig értékelik a Hruscsov sajtóértekezletén elhangzott megállapításokat. A rendkívüli érdeklődés teljesen indokolt. Nincs egyetlen más nemzetközi probléma sem, amely közelebbről érintené az európai népek életét, közvetlenebb kihatással lenne sorsuk alakulására, Európa egyetemes békéjére és biztonságára, mint a tizenhárom éve megoldatlan német probléma. A nyugati nagyhatalmaknak kell viselni a jelen nemzedék és a történelem ítélőszéke előtt a felelősséget a második világháborúban győztes koalíciós partnereik gyümölcsöző együttműködésének felbomlásáért. A nyugati kormányköröket terheli a nemzetközi légkör megmérgezésének egész ódiuma. A német kérdésben tanúsított sorozatos szerződésszegéseikkel eljátszották egykori szövetségeseik bizalmát, mesterséges feszültséget teremtettek Európa e legérzékenyebb pontján. A potsdami szerződés alapvető rendelkezéseinek megszegésével a nyugati hatalmak elvesztették jogukat Nyugat-Berlin további megszállására. D. N. Pritt, a kiváló Tiftolt jogász megtámadhatatlan érvelésű okfejtésében világosan rámutatott a potsdami egyezményt sutbadobó leglényegesebb nyugati lépésekre: ezek sorában kétségtelenül az első helyet Nyugat- Németország jogellenes felfegyverzése foglalja el. Az atom- és rakétafegyverekkel ellátott, volt hitlerista tábornokok parancsnoksága alá rendelt bonni rohamhadosztályok szüntelenül fenyegetik nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak békés alkotó munkáját, hanem valamennyi európai nép biztonságát. Minthogy a nyugati megszállás alá került német területeken nem hajtották végre a nácitlanítás múlhatatlanul szükséges folyamatát, nincs csodálkozni való a hírhedt fasiszta szervezetek újjáéledésén, az egyszer már csúfos vereséget szenvedett generálisok revansiszta fellépésén. Nem véletlen, hogy az ésszerű szovjet indítványokat éppen a nyugatnémet kormánytényezők fogadták a legmerevebb elutasítással, hiszen a bonni külügyminisztérium apparátusában működő felelős tisztviselők nyolcvan százaléka volt náci. Nyugat-Berlin önálló politikai egységgé változtatásával, szabad, demilitarizált várossá tételével mindenki csak nyerhetne — kivéve azokat, akik a hidegháború tűzfészkévé, a szocialista országok elleni kémkedés és diverziós repülőgép-anyahajójává építették ki éveken át a város nyugati övezeteit. Érdekes megfigyelni a különböző nyugati kormányok reagálásában mutatkozó szemmel látható eltéréseket. Adenauer kancellár már Hruscsov november 10-i bejelentése után dühödt akcióba kezdett a szovjet kezdeményezések megtorpedózására és még inkább saját szövetségeseifelrázására. Eleve érezte, mennyire tarthatatlan azegyetlen Németország létezésének irreális koncepciója, ezért az egész Nyugatot fenyegető szovjet veszély kiagyalt meséjével igyekezett rémisztgetni szövetségeseit. Az agg kancellár — ki tudja hányadszor — ismét megkondította a vészharangodat és arra szólította fel az atlanti szövetségeseket, hogy adott esetbenharckocsikkal és páncélvonatokkal is törjék át az esetleges berlini blokádot. Amikor azután nyilvánosságra kerültek a szovjet kormány jegyzékei és Hruscsov a sajtó képviselői előtt részletesen megvilágította a javaslatok mibenlétét, egyszeriben szertefoszlott az adenaueri lázálom. Még a minden moszkvai állásfoglalást -elvből- ellenző nyugati hírmagyarázók is kénytelenek voltak elismerni, milyen mértéktartóak, kölcsönös engedmények lehetőségét magában foglalóak a szovjet elképzelések. Maga az a tény, hogy fél esztendei gondolkozási idő áll a nyugati kormányok rendelkezésére, mutatja: szó sincs ultimátumról. Ellenkezőleg. A békés tárgyalások számára nyílott meg az ajtó. A berlini probléma megoldása a kibontakozás alapja. A megszállási statútum felszámolása megkönnyítené a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közeledését. E kérdés sikeres rendezése próbaköve lenne a minden német számára létfontosságú konföderáció megteremtésének. A szovjet kormány az összes rendelkezésére álló eszközökkel segíteni, meggyorsítani igyekszik ezt a folyamatot. Félreérthetetlenül tudtára adta az érdekelteknek, hogy hat hónap múlva — amennyiben a nyugatiak elutasítanák mostani javaslatait , mindenképpen átruházza berlini jogait a Német Demokratikus Köztársaság illetékes hatóságaira. Sőt, az NDK lakossága életszínvonalának gyors felemelése érdekében éppen a hét végén bejelentette: lemond a szovjet csapatok még hátralevő állomásoztatási költségeiről Az önzetlen barátságnak ezt az újabb nemes gesztusát őszinte hálával fogadták a szocializmust építő német milliók, hiszen nem kevesebb, mint évi 600 millió márkát fordíthatnak ilyen módon a népgazdaság fejlesztésére, a dolgozók egyéni jólétének fokozására, önkéntelenül is eszünkbe jut a szovjet elhatározás olvasásakor, hogy éppen a közelmúlt hónapokban milyen ádáz harc dúlta fel Bonn és London látszólagos egyetértését a nyugatnémet területeken elhelyezett brit megszálló csapatok fenntartási költségeivel kapcsolatban. Világosan kitűnik: Keleten és Nyugaton különböző módon értelmezik a szövetségesi viszony tartalmát. A náci hódítóktól annyit szenvedett kisebb NATO-országok nem lelkesednek túlságosan Adenauer agresszív célkitűzéseiért. Párizs óvatos tartózkodást tanúsít. Az angol kormányfő — beavatott hívei szerint — szeretné felhasználni a kínálkozó alkalmat a legmagasabb szintű értekezlet szellemének feltámasztására. S még Dulles külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatában is fellelhető a probléma gyakorlatiasabb, reálisabb megközelítésének csírája. Persze, a negatív nyugati álláspont nevideálására e pillanatban nem sok remény van. Joggal feltételezhető azonban, hogy fél év leforgása alatt a tények logikája és a nemzetközi közvélemény állandóan erősödő követelése józanabb belátásra bírja és tárgyalóasztalhoz kényszeríti a nyugati priitskneofca. A magyar kormány nyilatkozata a berlini kérdésben A külpolitikai helyzet A BERLIN-TERVVEL kapcsolatos nyugati állásfoglalás mind ez ideig csak sajtóközleményekben és kommentárokban vált ismeretessé. Az érdekelt kormányok közösen kívánják kialakítani álláspontjukat. A nyugati hatalmak számára a helyzet kényességét abban kell keresni, hogy bár legszívesebben nyíltan és félreérthetetlenül elutasítanák a szovjet javaslatot, ezt mégsem tehetik. Tekintettel kell lenniük mind országaik közvéleményére, mind pedig a német nép elégedetlenségére a külföldi megszállást illetően. Az eddig nyilvánosságra került nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy elő akarják készíteni a világ közvéleményét a szovjet javaslatok kijátszására, lényegében pedig meg akarják akadályozni a berlini kérdés rendezését. Szovjet hivatalos körökben nagyfokú elégedetlenséget keltett a nyugati országok politikusainak kedvezőtlen állásfoglalása. Annyival is inkább súlyosan esik latba ez az elutasító magatartás, mert a szovjet javaslat — mint erre a világsajtó rámutat — rendkívül mértéktartó és megoldási módja, a szabadváros megteremtése, mindkét fél számára elfogadhatóan vetne véget a jelenlegi helyzetnek. Moszkvában ugyanakkor kifejezést adnak annak a reménynek is, hogy a szovjet javaslatokkal szemben éles ellenállást tanúsító imperialista politikusok végül is meghátrálásra kényszerülnek és a nemzetközi közvéleménynek lesz annyi ereje, hogy a javasolt határidőn belül tárgyalásokra késztesse még azokat is, akik igyekeznek elzárkózni a megoldástól. A szovjet terv egyébként alkalmas volt arra, hogy újból előtérbe helyezzen néhány olyan már korábban beterjesztett javaslatot, amely megfelel mind a német nép, mind pedig az európai kollektív biztonság érdekeinek. Bevan a News of the Words-ben javasolja, hogy a berlini helyzettel kapcsolatban vegyék tárgyalási alapul a módosított Rapacki-tervet. Bevan szerint egyébként a közeljövőben mind nagyobb tért fog hódítani a semleges Németország gondolata. Taylor angol történész és neves publicista a Sunday Express-ben Ausztria semlegesítésére emlékeztet és javasolja, hogy ezen az úton oldják meg a német kérdést is. * * V , c . A FRANCIA VÁLASZTÁSOK MÁSODIK FORDULÓJA nemcsak azzal az eredménnyel járt, hogy szentesítette a reakció uralomrajutását, hanem ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, mit élénért Nyugaton a demokrácia alatt. Egy olyan választás, amelyben a legtöbb szavazatot kapott párt, a Francia Kommunista Párt mindössze tíz mandátumhoz juthatott, mindennek nevezhető, csak demokratikusnak nem. Csaknem négymillió francia, a szavazók mintegy húsz százaléka nyilvánította bizalmát a kommunista párt iránt, de ezeknek aképviseletét olyan jobboldaliak látják majd el a parlamentben, akik csalárd módon sajátították ki a kommunisták és más baloldali képviselők helyét. Mindez a szocialisták hozzájárulásával történt Guy Mollet és társai abban reménykedtek, hogy a fasisztákig terjedő jobboldallal való szövetség révén megkétszerezhetik mandátumaikat. Ajutalom nem is maradt el: mindössze negyven szocialista képviselő került be a nemzetgyűlésbe, vagyis mintegy fele a korábbiaknak. Maga Guy Mollet is csak Soustelle támogatásával jutott nagy nehezen mandátumhoz. Joggal nevezi a francia közvélemény -a tolvajok választási rendszerének- a mostani szavazást. A francia burzsoázia tehát élte a maga-teremtette játékszabályokat, amikor a régi módon már nem tudta biztosítani uralmát. A jobboldali lapok természetesen újjonganak a reakció választási győzelme felett. A Figaro csakúgy, mint az Attrore, nem titkolt örömmel fogadja a kommunista párt képviselőinek nagymértékű megfogyatkozását. A Parisien Bibére a de gaulleistaUnió az új köztársaságért előretörését méltatja. A Les Echos azonban megjegyzi, hogy noha a baloldal nagyon megfogyatkozva került ki a választásból,nem szabad illúziókban ringatózni, ha szinte nincs is kommunista képviselő, jelentős százalékban megvannak a kommunista szavazók. Ez olyan valóság, amelyre a tegnapi győzteseknek holnap emlékezniük kell. A l’Humanité elemezve a választások eredményét, felhívja a figyelmet a fasiszta veszélyre és megállapítja, hogy ez a parlament az évszázad legreakciósabb parlamentje. A jobboldali többséghez csatlakozik az algériai választásokból kikerülő 71gyarmatosító képviselő, de — hangoztatja René Andrieu, a l’Humanité vezércikkírója — a kommunista párt inkább mint valaha, a reakció és a háború elleni harc főereje.A köztársaságért és a békéért holnap új harcosok kelnek fel, de itt az ideje, hogy egyesek megértsék: a pártütők merészsége a demokraták megosztottságából fakad. A magyar kormánynyilatkozat A Magyar Népköztársaság kormánya üdvözli a Szovjetunió kormányának november 27-én tett javaslatát Berlin megszállásának felszámolására és a nyugati hatalmak által megszállva tartott Nyugat- Berlinszabad várossá nyilvánítására. A magyar kormány, népének békeakaratától vezéreltetve, az elmúlt évtizedben mindig síkraszállt a német kérdés békés rendezése, a jaltai és a potsdami egyezmények következetes végrehajtása mellett. A magyar kormány úgy véli, hogy Európa békéjének és biztonságának megteremtése nem kis mértékben függ attól, hogy ez a rendkívül fontos kérdés mielőbb kielégítő módon rendeződjék. A Szovjetunió kormányának november 27-i javaslata újabb jelentős lépés a német kérdés rendezésére, a nemzetközi feszültség csökkentésére. Ezért a magyar kormány a szovjet kormány javaslatával egyetért és azt a legteljesebb mértékben támogatja. Berlin katonai megszállásának kérdése a nemzetközi életben már régóta vajúdó probléma. A győztes nagyhatalmak a háború végén megállapodást kötöttek Németország demilitarizálására és arra, hogy Németországot békés és demokratikus állammá kell átalakítani. A megszállt területek közös igazgatásával megbízott négyhatalmi Ellenőrző Bizottság székhelyéül Berlint jelölték ki, s ezért kerülhetett sor az úgynevezett -Nagy-berlini közigazgatási megállapodásra. A nyugati nagyhatalmak azonban már 1948-ban megkezdték a jaltai és a potsdami egyezmények sorozatos és súlyos megsértését, amikor például egyoldalú pénzreformot vezettek be, lépéseket tettek a nyugatnémet különkormány létrehozására, majd egyre fokozottabban megkezdték Nyugat- Németország felfegyverzését A nyugati megszállók ezen intézkedéseikkel már akkor megfosztották magukat azon joguktól, hogy Berlin egyes részeiben fenntartsák csapataikat, mert megszüntették Németország egységes igazgatási rendszerét. Azóta a békeszerető német nép megalakította a Német Demokratikus Köztársaságot, amely fennállásának rövid néhány esztendeje alatt bebizonyította, hogy a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja a Németországra vonatkozó nemzetközi szerződéseket és minden erejével azon fáradozik, hogy megteremtse a békés alkotó munkát folytató, demokratikus és egységes Németországot s ezzel hozzájáruljon Európa békéjének biztosításához. A nyugati hatalmak általi katonai megszállás erőszakos és jogtalan fenntartása a szuverén Német Demokratikus Köztársaság szívében fekvő Berlinben akadályozza a német kérdés békés megoldását s az elhúzódó megszállási rendszer felszámolását. A revansista-militarista szellem újjáélesztése, a fegyverkezés és a háborús támaszpontok építése a Német Szövetségi Köztársaságban egyre nagyobbméreteket ölt s ez súlyosan veszélyezteti Európa és ezzel a Magyar Népköztársaság békéjét is. A magyar nép keserű tapasztalataiból tudja, milyen veszélyeket rejt magában a német militarizmus felélesztése. A Szovjetunió kormányának mostani javaslata figyelembe veszi az adott helyzetet és az e kérdésben nemzetközi síkon ható ellentéteket, s olyan megoldást terjeszt elő, amely járható utat nyit meg valamenynyi érdekelt fél számára. Ez a szovjet javaslat ismét lehetőséget ad egy olyan probléma rendezésére, amelyet a nyugati hatalmak egyoldalú cselekedeteikkel, a jaltai és a potsdami szerződések megszegésével idéztek elő és évek óta holtponton tartanak. A Szovjetunió kormányának november 27-i javaslata jelentős lépés az európai feszültség enyhítésére. A Magyar Népköztársaság kormányának álláspontja e kérdésben is egyezik a világ békeszerető népeinek érdekeivel: szilárdan támogatja a Szovjetunió kormányának javaslatát a berlini kérdés megoldására és élesen elítél minden olyan fellépést, amely ennek a béke ügyét előrevivő javaslatnak megvalósítását erőszakkal kívánja megakadályozni. A magyar kormány ezúttal is leszögezi, hogy teljes mértékben szolidáris a Német Demokratikus Köztársasággal és erejéhez képest minden támogatást megad a Német Demokratikus Köztársaság kormányának szuverenitása megőrzéséért és Európa békéjéért vívott harcához és ha a Német Demokratikus Köztársaságot, Csehszlovákiát, Lengyelországot, vagy a varsói szerződés bármely más államát bármilyen támadás érné, a Magyar Népköztársaság kormánya teljesíteni fogja a varsói szerződésben vállalt kötelezettségeit. Ugyanakkor a Magyar Nép,köztársaság népe és kormánya örömmel üdvözöl minden olyan lépést, amely a kettészakadt Európa országainak egymáshoz való közeledését, a köztük fennálló vitás kérdéseknek az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a kölcsönös érdekek figyelembevétele alapján történő rendezését s ezzel valamennyi európai nép békés együttműködését elősegíti. Jékával 120 mandátumot harácsoltak össze. Felvetődhet a kérdés: hogyan alakulhattak ki ilyen meglepően aránytalan és igazságtalan eredmények. A francia választási rendszer technikája mindent megmagyaráz: a választás első fordulójában valamennyi párt az ország legtöbb választókerületében jelöltet állított. A választás első fordulójában még abszolút többség volt szükséges a mandátum elnyeréséihez. Éppen az induló jelöltek nagy száma miatt — volt olyan választókerület, ahol 18 képviselőjelölt versengett a választók kényeiért — szinte kizárt volt, hogy egy jelölt abszolút többséghez jusson. Ez be is igazolódott az ezer fordulóban, hiszen 39 vá- A francia választások végeredménye Párizsból jelenti az MTI. A franciaországi választások vasárnapi második, döntő fordulójában 426 választókerületben tartottak újabb szavazást. Nem minden párt állított jelöltet valamennyi választókerületben, ezért hivatalos helyen nem siettek összeállítani a leadott szavazatok összesítéséből adódó eredményeket, így hétfő reggel csupán a névjegyzékbe felvett 20 022 760 választót magukba foglaló kerületek szavazási eredménye vált ismeretessé. Ezekben a kerületekben 15 001 899 érvényes szavazatot adtak le, amiből kitűnik, hogy a tartózkodók arányszáma a 25 százalékot is meghaladta. A szavazástól tartózkodóik száma magasabb volt a múlt vasárnapinál: 2 százalékkal több választó nem jelent meg az urnánál. A belügyminisztérium közlése szerint a nemzetgyűlési választások eredményeként 464 képviselői mandátum (a korzikai szavazási eredmények még nem ismeretesek) a következőképpen oszlik meg: Francia Kommunista Párt — — — — — — — 10 mandátum Francia Szocialista Párt — — — — — — —40 Más baloldali csoportok — — — — — — —2 Az úgynevezett Baloldali Központ — — — —8 A Radikális és Radikális Szocialista Párt — —13 Unió az új köztársaságért (vezetője: Soustelle) 187 A Független és parasztpárti országos központ (Punay vezette jobboldali csoportosulás) —120* MRP-------------------------------------------------44 Keresztény Demokrata Párt (vez.: G. Bidault) Más csoportok----------------------------------— — A leadott szavazatok szá-mának a mandátumok megoszlásával való egybevetése mindennél beszédesebben bizonyítja a jelenlegi francia választási rendszer égbekiáltó igazságtalanságát. A Francia Kommunista Párt, a szavazatok 20 százalékának birtokában, csupán 10 mandátumhoz jutott, azaz a képviselői helyeknek alig több mint 3 százalékát szerezte meg; a radikálisok ugyanakkor a szavazatok 1,5 százalékával több képviselői helyhez jutottak, mint a kommunista párt: 13 mandátumuk van, azaz a szavazatok másfél százaléka ellenében csaknem 3 százalék a képviseletük. A jobboldali függetlenek esetében is kiáltó az aránytalanság: a szava 3®tok egészen 1S száza OS 13» 27*