Magyar Nemzet, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

-■ Magyar Nemzet ==­ __________________________ V NI AZAFIAS NÉPFRO­N­ T LAPJA___________­_____________________• A kibontakozás alapja ús­ egész nemzetközi élet vérkeringését felpezsdítette a Berlin jövőjéről szóló szovjet javaslat. A nyugati fővárosok­ban egymást követik a zárt ajtók mögötti diplomáciai ta­nácskozások. A világlapok első oldalát napok óta a Berlinnel kapcsolatos híradások foglal­ják el. A különböző politikai kommentátorok behatóan ana­lizálják a konstruktív el­gondolásokat tartalmazó szov­jet jegyzékeket és a legapróbb részletekig értékelik a Hrus­csov sajtóértekezletén elhang­zott megállapításokat. A rendkívüli érdeklődés tel­jesen indokolt. Nincs egyetlen más nemzetközi probléma sem, amely közelebbről érintené az európai népek életét, közvet­lenebb kihatással lenne sor­suk alakulására, Európa egye­temes békéjére és biztonságá­ra, mint a tizenhárom éve megoldatlan német probléma. A nyugati nagyhatalmaknak kell viselni a jelen nemzedék és a történelem ítélőszéke előtt a felelősséget a második világháborúban győztes koalí­ciós partnereik gyümölcsöző együttműködésének felbomlá­sáért. A nyugati kormánykö­röket terheli a nemzetközi légkör megmérgezésének egész ódiuma. A német kérdésben tanúsított sorozatos szerződés­szegéseikkel eljátszották egy­kori szövetségeseik bizalmát, mesterséges feszültséget terem­tettek Európa e legérzéke­nyebb pontján. A potsdami szerződés alapvető rendelkezé­seinek megszegésével a nyu­gati hatalmak elvesztették jo­gukat Nyugat-Berlin további megszállására. D. N. Pritt, a kiváló Tiftolt jogász megtámad­­hatatlan érvelésű okfejtésében világosan rámutatott a pots­dami egyezményt sutbadobó leglényegesebb nyugati lépé­sekre: ezek sorában kétségte­lenül az első helyet Nyugat- Németország jogellenes fel­fegyverzése foglalja el. Az atom- és rakétafegyverekkel ellátott, volt hitlerista tábor­nokok parancsnoksága alá ren­delt bonni rohamhadosztályok szüntelenül fenyegetik nem­csak a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak békés alkotó munkáját, hanem vala­mennyi európai nép bizton­ságát. Minthogy a nyugati megszállás alá került német területeken nem hajtották vég­re a nácitlanítás múlhatatla­nul szükséges folyamatát, nincs csodálkozni való a hírhedt fa­siszta szervezetek újjáéledésén, az egyszer már csúfos veresé­get szenvedett generálisok re­­vansiszta fellépésén. Nem vé­letlen, hogy az ésszerű szovjet indítványokat éppen a nyugat­német kormánytényezők fo­gadták a legmerevebb elutasí­tással, hiszen a bonni külügy­­minisztérium apparátusában működő felelős tisztviselők nyolcvan százaléka volt náci. Nyugat-Berlin önálló po­litikai egységgé változta­tásával, szabad, demilita­­rizált várossá tételével min­denki csak nyerhetne — kivéve azokat, akik a hideg­háború tűzfészkévé, a szocia­lista országok elleni kémkedés és diverzió­s repülőgép-anya­­hajójává­ építették ki éveken át a város nyugati övezeteit. Érdekes megfigyelni a külön­böző nyugati kormányok rea­gálásában mutatkozó szemmel látható eltéréseket. Adenauer kancellár már Hruscsov no­vember 10-i bejelentése után dühödt akcióba kezdett a szov­jet kezdeményezések megtor­pedózására és még inkább sa­ját szövetségesei­­felrázására­. Eleve érezte, mennyire tart­hatatlan az­­egyetlen Német­ország létezésének­ irreális koncepciója,­­ ezért az egész Nyugatot fenyegető szovjet veszély kiagyalt meséjével igyekezett rémisztgetni szövet­ségeseit. Az agg kancellár — ki tudja hányadszor — ismét megkondította a vészharango­dat és arra szólította fel az at­lanti szövetségeseket, hogy adott esetben­­harckocsikkal és páncélvonatokkal is törjék át­ az esetleges berlini bloká­dot. Amikor azután nyilvános­ságra kerültek a szovjet kor­mány jegyzékei és Hruscsov a sajtó képviselői előtt részlete­sen megvilágította a javasla­tok mibenlétét, egyszeriben szertefoszlott az adenaueri láz­álom. Még a minden moszkvai állásfoglalást -elvből- ellenző nyugati hírmagyarázók is kénytelenek voltak elismerni, milyen mértéktartóak, kölcsö­nös engedmények lehetőségét magában foglalóak a szovjet elképzelések. Maga az a tény, hogy fél esztendei gondolko­­zási idő áll a nyugati kormá­nyok rendelkezésére, mutatja: szó sincs ultimátumról. Ellen­kezőleg. A békés tárgyalások számára nyílott meg az ajtó. A berlini probléma megoldá­sa a kibontakozás alapja. A megszállási statútum felszámo­lása megkönnyítené a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársa­­ság közeledését. E kérdés si­keres rendezése próbaköve len­­ne a minden német számára létfontosságú konföderáció megteremtésének. A szovjet kormány az összes rendelkezé­sére álló eszközökkel segíteni, meggyorsítani igyekszik ezt a folyamatot. Félreérthetetlenül tudtára adta az érdekelteknek, hogy hat hónap múlva — amennyiben a nyugatiak eluta­sítanák mostani javaslatait , mindenképpen átruházza ber­lini jogait a Német Demokra­tikus Köztársaság illetékes ha­tóságaira. Sőt, az NDK lakos­sága életszínvonalának gyors felemelése érdekében éppen a hét végén bejelentette: lemond a szovjet csapatok még hátra­levő állomásoztatási költségei­ről Az önzetlen barátságnak ezt az újabb nemes gesztusát őszinte hálával fogadták a szo­cializmust építő német milliók, hiszen nem kevesebb, mint évi 600 millió márkát fordíthatnak ilyen módon a népgazdaság fej­lesztésére, a dolgozók egyéni jólétének fokozására, önkén­telenül is eszünkbe jut a szov­jet elhatározás olvasásakor, hogy éppen a közelmúlt hóna­pokban milyen ádáz harc dúl­ta fel Bonn és London látszóla­gos egyetértését a nyugatné­met területeken elhelyezett brit megszálló csapatok fenn­tartási költségeivel kapcsolat­ban. Világosan kitűnik: Kele­ten és Nyugaton különböző módon értelmezik a szövetsé­gesi viszony tartalmát. A náci hódítóktól annyit szenvedett kisebb NATO-or­­szágok nem lelkesednek túlsá­gosan Adenauer agresszív cél­kitűzéseiért. Párizs óvatos tar­tózkodást tanúsít. Az angol kormányfő — beavatott hívei szerint — szeretné felhasználni a kínálkozó alkalmat a legma­­gasabb szintű értekezlet szelle­mének feltámasztására. S még Dulles külügyminiszter leg­utóbbi nyilatkozatában is fel­lelhető a probléma gyakorla­tiasabb, reálisabb megközelí­tésének csírája. Persze, a nega­tív nyugati álláspont nevideá­­lására e pillanatban nem sok remény van. Joggal feltételez­hető azonban, hogy fél év le­forgása alatt a tények logikája és a nemzetközi közvélemény állandóan erősödő követelése józanabb belátásra bírja és tárgyaló­asztalhoz kényszeríti a nyugati priitskneofca. A magyar kormány nyilatkozata a berlini kérdésben A külpolitikai helyzet­ ­ A BERLIN-TERVVEL kapcsolatos nyugati állásfoglalás­­ mind ez ideig csak sajtóközleményekben és kommentárok­ban vált ismeretessé. Az érdekelt kormányok közösen kívánják kialakítani álláspontjukat. A nyugati hatalmak számára a hely­zet kényességét abban kell keresni, hogy bár legszívesebben nyíltan és félreérthetetlenül elutasítanák a szovjet javaslatot, ezt mégsem tehetik. Tekintettel kell lenniük mind országaik közvéleményére, mind pedig a német nép elégedetlenségére a külföldi megszállást illetően. Az eddig nyilvánosságra került nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy elő akarják készíteni a világ közvéleményét a szovjet javaslatok kijátszá­sára, lényegében pedig meg akarják akadályozni a berlini kér­dés rendezését. Szovjet hivatalos körökben nagyfokú elégedetlenséget kel­tett a nyugati országok politikusainak kedvezőtlen állásfogla­lása. Annyival is inkább súlyosan esik latba ez az elutasító magatartás, mert a szovjet javaslat — mint erre a világsajtó rámutat — rendkívül mértéktartó és megoldási módja, a sza­badváros megteremtése, mindkét fél számára elfogadhatóan vetne véget a jelenlegi helyzetnek. Moszkvában ugyanakkor ki­fejezést­ adnak annak a reménynek is, hogy a szovjet javasla­tokkal szemben éles ellenállást tanúsító imperialista politiku­sok végül is meghátrálásra kényszerülnek és a nemzetközi köz­véleménynek lesz annyi ereje, hogy a javasolt határidőn belül tárgyalásokra késztesse még azokat is, akik igyekeznek elzár­kózni a megoldástól. A szovjet­ terv egyébként alkalmas volt arra, hogy újból előtérbe helyezzen néhány olyan már korábban beterjesztett javaslatot, amely megfelel mind a német nép, mind pedig az európai kollektív biztonság érdekeinek. Bevan a News of the Words-ben javasolja, hogy a berlini helyzettel kapcsolatban ve­gyék tárgyalási alapul a módosított Rapacki-tervet. Bevan sze­rint egyébként a közeljövőben mind nagyobb tért fog hódítani a semleges Németország gondolata. Taylor angol történész és neves publicista a Sunday Express-ben Ausztria semlegesíté­sére emlékeztet és javasolja, hogy ezen az úton oldják meg a német kérdést is. * * V , c . A FRANCIA VÁLASZTÁSOK MÁSODIK FORDULÓJA nemcsak azzal az eredménnyel járt, hogy szentesítette a reakció uralomraj­utását, hanem ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, mit élénért Nyugaton a demokrácia alatt. Egy olyan vá­lasztás, amelyben a legtöbb szavazatot kapott párt, a Francia­ Kommunista Párt mindössze tíz mandátumhoz juthatott, min­dennek nevezhető, csak demokratikusnak nem. Csaknem négy­millió francia, a szavazók mintegy húsz százaléka nyilvánította bizalmát a kommunista párt iránt, de ezeknek a­­képviseletét­ olyan jobboldaliak látják majd el a parlamentben, akik csalárd módon sajátították ki a kommunisták és más baloldali képvi­selők helyét. Mindez a szocialisták hozzájárulásával történt Guy Mollet és társai abban reménykedtek, hogy a fasisztákig terjedő jobboldallal való szövetség révén megkétszerezhetik mandátumaikat. A­­jutalom­ nem is maradt el: mindössze negyven szocialista képviselő került be a nemzetgyűlésbe, vagyis mintegy fele a korábbiaknak. Maga Guy Mollet is csak Soustelle támogatásával jutott nagy nehezen mandátumhoz. Joggal nevezi a francia közvélemény -a tolvajok válasz­tási rendszerének- a mostani szavazást. A francia burzsoázia tehát élte a maga-teremtette játékszabályokat, amikor a régi módon már nem tudta biztosítani uralmát. A jobboldali lapok természetesen újjonganak a reakció választási győzelme felett. A Figaro csak­úgy, mint az Attrore, nem titkolt öröm­mel fogadja a kommunista párt képviselőinek nagymértékű megfogyatkozását. A Parisien Bibére a de gaulleista­­Unió az új köztársaságért­ előretörését méltatja. A Les Echos azonban megjegyzi, hogy noha a baloldal nagyon megfogyatkozva ke­rült ki a választásból,­­nem szabad illúziókban ringatózni, ha szinte nincs is kommunista képviselő, jelentős százalékban meg­vannak a kommunista szavazók. Ez olyan valóság, amelyre a tegnapi győzteseknek holnap emlékezniük kell­. A l’Humanité elemezve a választások eredményét, felhívja a figyelmet a fasiszta veszélyre és megállapítja, hogy ez a par­lament az évszázad legreakciósabb parlamentje. A jobboldali többséghez csatlakozik az algériai választásokból kikerülő 71­­gyarmatosító képviselő­, de — hangoztatja René Andrieu, a l’Humanité vezércikkírója — a kommunista párt inkább mint valaha, a reakció és a háború elleni harc főereje.­­A köztársa­ságért és a békéért holnap új harcosok kelnek fel, de itt az ideje, hogy egyesek megértsék: a pártütők merészsége a demok­raták megosztottságából fakad.­ A magyar kormánynyilatkozat A Magyar Népköztársaság kormánya üdvözli a Szovjet­unió kormányának november 27-én tett javaslatát Berlin megszállásának felszámolásá­ra és a nyugati hatalmak által megszállva tartott Nyugat- Berlin­­szabad várossá­ nyil­vánítására. A magyar kormány, népé­nek békeakaratától vezéreltet­ve, az elmúlt évtizedben min­dig síkraszállt a német kérdés békés rendezése, a jaltai és a potsdami egyezmények követ­kezetes végrehajtása mellett. A magyar kormány úgy véli, hogy Európa békéjének és biz­tonságának megteremtése nem kis mér­tékben függ attól, hogy ez a rendkívül fontos kérdés mielőbb kielégítő módon ren­deződjék. A Szovjetunió kor­mányának november 27-i ja­vaslata újabb jelentős lépés a német kérdés rendezésére, a nemzetközi feszültség csök­kentésére. Ezért a magyar kormány a szovjet kormány javaslatával egyetért és azt a legteljesebb mértékben támo­gatja. Berlin katonai megszállásá­nak kérdése a nemzetközi élet­ben már régóta vajúdó prob­léma. A győztes nagyhatalmak a háború végén megállapodást kötöttek Németország demili­­tarizálására és arra, hogy Né­metországot békés és demok­ratikus állammá kell átalakí­tani. A megszállt területek kö­zös igazgatásával megbízott négyhatalmi Ellenőrző Bizott­ság székhelyéül Berlint jelöl­ték ki, s ezért kerülhetett sor az úgynevezett -Nagy-berlini­ közigazgatási megállapodásra. A nyugati nagyhatalmak azon­ban már 1948-ban megkezdték a jaltai és a potsdami egyez­mények sorozatos és súlyos megsértését, amikor például egyoldalú pénzreformot vezet­tek be, lépéseket tettek a nyu­gatnémet különkormány létre­hozására, majd egyre fokozot­tabban megkezdték Nyugat- Németország felfegyverzését A nyugati megszállók ezen in­tézkedéseikkel már akkor megfosztották magukat azon joguktól, hogy Berlin egyes részeiben fenntartsák csapa­taikat, mert megszüntették Németország egységes igazga­tási rendszerét. Azóta a béke­szerető német nép megalakí­totta a Német Demokratikus Köztársaságot, amely fennál­lásának rövid néhány eszten­deje alatt bebizonyította, hogy a legteljesebb mértékben tisz­teletben tartja a Németország­ra vonatkozó nemzetközi szer­ződéseket és minden erejével azon fáradozik, hogy megte­remtse a békés alkotó munkát folytató, demokratikus és egy­séges Németországot s ezzel hozzájáruljon Európa békéjé­nek biztosításához. A nyugati hatalmak általi katonai megszállás erőszakos és jogtalan fenntartása a szu­verén Német Demokratikus Köztársaság szívében fekvő Berlinben akadályozza a né­met kérdés békés megoldását s az elhúzódó megszállási rendszer felszámolását. A re­­vansista-militarista szellem újjáélesztése, a fegyverkezés és a háborús támaszpontok építése a Német Szövetségi Köztársaságban egyre nagyobb­­méreteket ölt s ez súlyosan ve­szélyezteti Európa és ezzel a Magyar Népköztársaság­ béké­jét is. A magyar nép keserű tapasztalataiból tudja, milyen veszélyeket rejt magában a német militarizmus felélesz­tése. A Szovjetunió kormányának mostani javaslata figyelembe veszi az adott helyzetet és az e kérdésben nemzetközi síkon ható ellentéteket, s olyan meg­oldást terjeszt elő, amely jár­ható utat nyit meg valameny­­nyi érdekelt fél számára. Ez a szovjet javaslat ismét lehető­séget ad egy olyan probléma rendezésére, amelyet a nyu­gati hatalmak egyoldalú cse­lekedeteikkel, a jaltai és a potsdami szerződések megsze­gésével idéztek elő és évek óta holtponton tartanak. A Szovjetunió kormányának november 27-i javaslata jelen­tős lépés az európai feszültség enyhítésére. A Magyar Nép­­köztársaság kormányának ál­láspontja e kérdésben is egye­zik a világ békeszerető népei­nek érdekeivel: szilárdan tá­mogatja a Szovjetunió kormá­nyának javaslatát a berlini kérdés megoldására és élesen elítél minden olyan fellépést, amely ennek a béke ügyét előrevivő javaslatnak megva­lósítását erőszakkal kívánja megakadályozni. A magyar kormány ezúttal is leszögezi, hogy teljes mér­tékben szolidáris a Német De­mokratikus Köztársasággal és erejéhez képest minden támo­gatást megad a Német Demok­ratikus Köztársaság kormá­nyának szuverenitása megőr­zéséért és Európa békéjéért ví­vott harcához és ha a Német Demokratikus Köztársaságot, Csehszlovákiát, Lengyelorszá­got, vagy a varsói szerződés bármely más államát bármi­lyen támadás érné, a Magyar Népköztársaság kormánya tel­jesíteni fogja a varsói szerző­désben vállalt kötelezettségeit.­­ Ugyanakkor a Magyar Nép­,­köztársaság népe és kormánya örömmel üdvözöl minden olyan lépést, amely a ketté­szakadt Európa országainak egymáshoz való közeledését, a köztük fennálló vitás kérdé­seknek az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a kölcsönös érdekek figyelembe­vétele alapján történő rende­zését s ezzel valamennyi euró­pai nép békés együttműködé­sét elősegíti. Jékával 120 mandátumot ha­rácsoltak össze. Felvetődhet a kérdés: ho­gyan alakulhattak ki ilyen meglepően aránytalan és igazságtalan eredmények. A francia választási rendszer technikája mindent megma­­gy­aráz: a választás első for­dulójában valamennyi párt az ország legtöbb választóke­rületében jelöltet állított. A választás első fordulójában még abszolút többség volt szükséges a mandátum elnye­réséihez. Éppen az induló je­löltek nagy száma miatt — volt olyan választókerület, ahol 18 képviselőjelölt ver­sengett a választók kényeiért — szinte kizárt volt, hogy egy jelölt abszolút többséghez jus­son. Ez be is igazolódott az ezer fordulóban, hiszen 39 vá- A francia választások végeredménye Párizsból jelenti az MTI. A franciaországi választások va­sárnapi második, döntő fordu­lójában 426 választókerület­ben tartottak újabb szavazást. Nem minden párt állított je­löltet valamennyi választókerü­letben, ezért hivatalos helyen nem siettek összeállítani a leadott szavazatok összesítésé­ből adódó eredményeket, így hétfő reggel csupán a név­jegyzékbe felvett 20 022 760 vá­lasztót magukba foglaló kerü­letek szavazási eredménye vált ismeretessé. Ezekben a ke­rületekben 15 001 899 érvényes szavazatot adtak le, amiből ki­tűnik, hogy a tartózkodók arányszáma a 25 százalékot is meghaladta. A szavazástól tar­tózkodóik száma magasabb volt a múlt vasárnapinál: 2 száza­lékkal több választó nem je­lent meg az urnánál. A belügyminisztérium köz­lése szerint a nemzetgyűlési választások eredményeként 464 képviselői mandátum (a korzikai szavazási eredmények még nem ismeretesek) a követ­kezőképpen oszlik meg: Francia Kommunista Párt — — — — — — — 10 mandátum Francia Szocialista Párt — — — — — — —40 Más baloldali csoportok — — — — — — —2 Az úgynevezett Baloldali Központ — — — —8 A Radikális és Radikális Szocialista Párt — —13 Unió az új köztársaságért (vezetője: Soustelle) 187 A Független és parasztpárti országos központ (Punay vezette jobboldali csoportosulás) —120* MRP-------------------------------------------------44 Keresztény Demokrata Párt (vez.: G. Bidault) Más csoportok----------------------------------— — A leadott szavazatok szá-­­­mának a mandátumok meg­oszlásával való egybevetése mindennél beszédesebben bi­zonyítja a jelenlegi francia választási rendszer égbekiál­tó igazságtalanságát. A Fran­cia Kommunista Párt, a sza­vazatok 20 százalékának bir­tokában, csupán 10 mandá­tumhoz jutott, azaz a képvise­lői helyeknek alig több mint 3 százalékát szerezte meg; a radikálisok ugyanakkor a szavazatok 1,5 százalékával több képviselői helyhez jutot­tak, mint a kommunista párt: 13 mandátumuk van, azaz a szavazatok másfél százalék­a ellenében csaknem 3 százalék a képviseletük. A jobboldali függetlenek esetében is kiál­tó az aránytalanság: a szava­ 3®tok egészen 1S száza­ OS 13» 27*

Next