Magyar Nemzet, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-01 / 204. szám

I­V .­­ • Mi­­­ivar Xiim iúj -6° fillér Hu­lgJUl lHyilIUC/l XV­iT’a04-“4” A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Húsz év Néhány nappal ezelőtt Gdanszkban. Európának azon a pontján állottam, ahol ma húsz éve, 1939. szeptember el­­­­sej­én eldördült a második vi­lágháború első puskalövése. Hajónk lassan haladt a kikötő végeláthatatlan mólói, dokto­­rai között Westerplatte, a len­gyel hősiesség legendás hírű színhelye felé. A ragyogó nap­fény szikrázva verődött visz­­sza a csodálatosan újjáépített óváros falairól, a korszerű sokemeletes lakótömbök te­tőiről. A kikötőben szinte a világ minden nemzetének ha­jói vártak a kirakodásra, vagy éppen indulásra készen bú­csúztak az ismerős partoktól. Brazil és holland, szovjet és norvég, amerikai és ceyloni gőzösök hatalmas testének visszfénye színpompásan ke­veredett a csillogó víz tükrén. Minden a bekért hirdette! Mikor azonban kissé job­ban szemügyre vettem a hosz­­szan elterülő város kígyózó ut­cáit, a hajó fedélzetéről itt is, ott is komoran az égnek me­redő romokon, elüszkösödött családi otthonokon, porba döntött iskolákon, templomo­kon akadt meg tekintetem. Igen, ezen a földön száguldott végig először két évtizeddel­­ ezelőtt a hitlerista hadigépe­­­­zet gyászt, pusztulást, szenve- I dést és tengernyi kiontott vért­­ magával hozó rohamhadosztá­ l­­yainak barbár serege.­­ Láttam Varsót, Szczecint és a többi lengyel várost. S ha eddig­­nem tanultam volna meg, mi a háború, a szörnyű világégés befejezése után más­fél évtizeddel még mindig látható romhalmazok­ rádöb­benthettek, mit jelent, amikor a fegyvereké a szó. A történetírók a legalapo­sabb részletességgel feltárták már a második világháború előzményeit, a példátlan mé­retű katasztrófa kirobbantásá­hoz vezető okokat. Az állam­férfiak, diplomaták, hadvezé­rek memoárjai felidézték a színfalak mögött lefolyt tit­kos tanácskozásokat, az öt év és nyolc hónapig tartó harc valamennyi mozzanatát. Írók és költők a világ minden nyel­vén megelevenítették élmé­nyeiket, megpróbáltatásaikat. Mindenütt az iskolákban ta­nítják, hogy az egész világ­­történelem legnagyobb hábo­rújában hetvenmillió ember pusztult el — hétszer annyi, mint az első világháborúban, és legalább harmincmillió­­nyian váltak rokkanttá, mun­kaképtelenné. Az emlékezés napján — úgy érzem — nem­­ az ismert adatok, a köztudott tények felsorolása szükséges, hanem ennél sokkal lényege­sebb: a tanulságok levonása, s az összehasonlítás a múlt és jelen világpolitikai helyzete között, s a jövő távlatainak megmutatása. A második világháború el­kerülhetetlenné vált, mert a vilmosi német birodalom egy­kori legyőzői maguk egyen­gették a fasizmus útját, tuda­tosan készítették elő a porosz militarizmus feltámasztását. Ennek az útnak okszerű foly­tatása volt csupán München, a szégyenletes behódolás- és megalkuvás-sorozat legkiemel­kedőbb állomása. 1939-et meg­előzően a nyugati tőkés körök mindent elkövettek az akkor még egyedüli szocialista ál­lam, a Szovjetunió elszigete­lésére. Százszorosan bebizo­nyított, megcáfolhatatlan tör­ténelmi tény, hogy szántszán­­­dékkal terelték a hódításra éhes, zsákmányra vágyó hit­leri hadtesteket kelet felé. Az azután már a sors iróniája — és milyen keservesen fizettek érte —, hogy a számításokba némi hiba csúszott: a berlini diktátor súlyos csapásokat mért a nyugati országok la­kosságának ártatlan millióira is. A háború könyörtelen di­namikája ráébresztette a nyu­gati politikusokat is arra, hogy csak az áldozatok legnehezebb terheit vállaló, hős szovjet néppel szilárd szövetségben vehetik fel a küzdelmet a létü­ket fenyegető résszel szem­ben. Mennyivel másképpen alakult volna azonban az em­beriség sorsa, ha erre, a fel­ismerésre előbb jönnek rá. A győzelmet követő boldog napokban minden józan érzé­sű, igazi, tartós békére vágyó nép joggal hitte és remélte: a második világháború kitöré­séért felelős körök tanultak a történelmi leckéből és soha többé nem követik el korábbi, végzetesnek bizonyult hibái­kat. Sajnos, nem így történt. Az atlanti szövetség tagságá­nak ürügyén ismét fegyvert adtak a betini revansisták ke­zébe. A történelmi mértékkel nem is olyan régen szétvert horogkeresztes légiók — ezút­tal más zászlók és jelvények alatt, átszabott egyenruhában — újra hajlandók lennének kelet felé menetelni. Céljaik, sőt jelszavaik sem változtak, még kevésbé a mögöttük cso­portosuló monopolista érde­keltségek összetétele. Annál nagyobbat változott azonban a világ! A nemzetközi erőviszonyok döntően megváltoztak a kom­munizmust és szocializmust épí­tő népek nagy, testvéri családjá­nak javára. A világhelyzet, a történelmi adottságok merő­ben különböznek a húsz év előtti állapotoktól. És ebben rejlik az alkotó jövő biztosí­tásának legfőbb lehetősége. Természetesen rendkívül ko­rai lenne ma még arról be­szélni, hogy a száz- és ezermil­liók feje felől végleg száműz­tük az újabb háború rémét. Vannak, hatnak és erőtelje­sen működnek még az Atlanti­óceántól a Tajvani-szigetekig azok az erők, amelyek önző anyagi érdekeik szolgálatában készek bármikor igénybe­venni a legborzalmasabb tö­megpusztító fegyvereket is. Ugyanakkor nem lebecsülhe­tő, kényszerű átértékelési fo­lyamat tanúi is lehetünk több vezető nyugati államban, ör­vendetes jelenség kétségkí­vül, hogy a közvélemény szi­lárd békét követelő sürgetése áthatolt már számos nyugati kancellária párnás ajtóin, so­káig mesterségesen elzárt fa­lain. A világ két vezető nagy­hatalma, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormány­főinek küszöbönálló kölcsönös látogatása általános megelé­gedést kelt minden ország szé­les társadalmi rétegeiben. Per­sze Hruscsov és Eisenhower személyes, őszinte eszmecse­réitől nem szabad csodák­at várni. A bonyolult nemzetkö­zi problémákat lehetetlen egy csapásra megoldani. A népek nem is gondolnak valamiféle varázsütésre létrejövő általá­nos megegyezésre valamennyi kérdésben. A két hét múlva összeülő kormányelnökök ta­nácskozásait csupán az első, nagy alkalomnak tekintik a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének zavartalan, tényleges megva­lósítása felé. A találkozó fel­tétlenül kezdete lehet az egész­ségesebb, enyhültebb nemzet­közi légkör kialakításának. Az annyi szenvedésen át­ment emberiség pedig éppen azt követeli a felelősségteljes államférfiaktól, hogy ne fe­ledjék a múlt tanulságait. Szenvedélyesen keressék a megbékéléshez vezető módo­zatokat. Éljenek a kínálkozó lehetőségekkel. Csaknem hat­­esztendős világháború és a hosszú hidegháborús korszak után adjanak tartós békét a világnak. Ebben a nemes törek­vésükben maguk mögött érez­hetik Keleten és Nyugaton egyaránt minden nép őszinte támogatását áltas hárai? Hruscsov beszéde washingtoni látogatásáról és Adenauer válaszüzenetéről A külpolitikai helyzet­­ VASÁRNAP FOLYTATÓDTAK CHEQUERSBEN az ame­rikai elnök és a brit miniszterelnök tanácskozásai. Az eszme­cserék minden bizonnyal igen sok kérdést felöleltek. Erre utal legalábbis, hogy a hét végét kisebb megszakításokkal hivata­los tanácskozásokkal töltötték és ebbe bevonták a két kül­ügyminisztert, valamint néhány más szakértőt is. Eisenhower és Macmillan hétfő reggel visszatért Lon­donba, ahol a délelőtti órákban a Szent Pál-székesegyházban istentiszteleten vett részt, majd az amerikai elnök fél tizen­kettőkor fogadta Castiella spanyol külügyminisztert. A kora esti órákban folytatódtak a brit—amerikai tárgyalások, majd az elnök és az angol kormányfő a miniszterelnökség fogadó­termében "kandalló melletti csevegést" folytatott a televízió közvetítése számára. Az esti órákban Macmillan vacsorát adott Eisenhower tiszteletére és ezen már részt vett a fran­cia Riviéráról sürgősen Londonba utazott Churchill is és lord Attlee, valamint Eden. Az angol és a külföldi újságírók meglehetősen zúgolód­tak amiatt, hogy tájékoztatásuk igen szegényes. James Ha­­gerty, a Fehér Ház sajtótitkára és az angol külügyminiszté­rium szóvivője csupán tréfálkozik a tudósítókkal és a lényeg helyett az étrendekről számol be. Ezért a kommentárok is inkább feltevésekre és kiszivárgott értesülésekre épülnek. Pamela Matthews, a Reuter külpolitikai hírmagyarázója szerint a két államférfi megállapodott abban, hogy Hruscsov amerikai és Eisenhower moszkvai látogatása között nem tesz kísérletet a csúcsértekezlet megtartására. Matthews úgy tudja, hogy a külügyminiszteri értekezlet folytatását illetően Eisen­hower és Macmillan álláspontja “rugalmas*. Úgy értesült to­vábbá, hogy a megbeszéléseken szó volt Adenauerról és de Gaulleról is és állítólag "bíznak abban*, hogy a francia elnök­­megfelelően oldja meg az algériai kérdést­. Igen figyelemre méltó Drew Middletonnak, a New York Times diplomáciai munkatársának londoni jelentése. Szerinte az Egyesült Államok és­ Anglia olyan közös politika felé ha­lad, amely kilátásba helyezi magasszintű megbeszélések soro­zatát a szovjet vezetőkkel és ezzel párhuzamosan részletes keleti—nyugati tárgyalásokat a leszerelésről, az atomfegyver­kísérletekről és olyan fontos kérdésekről, mint például Ber­lin jövője. A Kelet és a Nyugat feszültségének enyhítésére irányuló kezdeményezés körvonalai már kialakultak Eisen­hower s Macmillan legutóbbi beszélgetésein — írja Middle­­ton. Mint diplomáciai körökben mondják, e körvonalak igen általánosak, mert még csak a két vezető között kerültek szóba. Az amerikai és az angol kormány, úgy látszik, hisz a feszült­ség enyhítésének lehetőségében és úgy látja, hogy a látoga­táscsere sokat ígér — fejezi be jelentését a New York Times munkatársa. Ezeknek az értesüléseknek némileg ellentmondani lát­szik az angol Daily Express kommentárja, amely szerint Eisenhower azt szeretné, ha a nyugati hatalmak nyilatkozat­ban fejeznék ki szándékukat a NATO megerősítésére és arra, hogy atomfegyverekkel szerelik fel Nyugat-Németországot. Adenauer helyesli ezt a tervet, Macmillan viszont ellenzi. Meg kell jegyezni, hogy a Daily Express-nek ezt az értesülé­sét ez ideig más források nem erősítették meg. jük majd azt az elválasztóvo­nalat, amely közöttünk a nem­zetközi helyzet megoldást sür­gető kérdéseinek megítélésé­ben fennáll, és lépéseket tehe­tünk a nemzetközi feszültség enyhítésének, a szovjet—nyu­gatnémet viszony megjavítá­sának útján. Megoldhatók a világpolitika fő kérdései . Szeretnék, ha a Német Szövetségi Köztársaság kor­mánya részletesebben­­kifejte­né javaslatait olyan fontos kérdések megoldását illetően, mint a leszerelés, a háború maradványainak felszámolása, országaink együttműködésé­nek fejlesztése. Véleményünk szerint — ha a másik fél is úgy akarja — ezek a kérdé­sek nem megoldhatatlanok. Megoldhatók, ha a nyugati ha­talmak őszintén óhajtják az égető nemzetközi problémák békés rendezését. — Szeretnék hinni, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság kormánya a maga részé­ről valóban elő kívánja moz­dítani a nemzetközi feszültség enyhítését — mondotta Hrus­csov és megígérte, hogy vála­szolni fog Adenauer üzenetére. Beszédében Hruscsov a Szovjetunió gazdasági és kul­turális fejlődésének kérdései­vel, a hétéves terv feladatai­val is foglalkozott. Kifejtette, milyen nagy erőfeszítések tör­ténnek az SZKP XXI. kong­resszusán, valamint a párt Központi Bizottságának jú­niusi ülésén hozott határoza­tok végrehajtására, milyen széleskörű mozgalom fejlődött ki­ a szovjet városokban és fal­vakban a hétéves terv határ­idő előtti teljesítéséért. A Szovjetunió gazdasági sikerei — Sikeresen teljesítjük és túlszárnyaljuk azokat a fel­adatokat, amelyeket a XXI. pártkongresszuson megerősí­tett hétéves terv ír elő — mon­dotta. — Az ipar ez év első hét hónapjában 105 százalékra tel­jesítette termelési tervét, ter­melése a múlt év hasonló idő­szakához viszonyítva 12 száza­lékkal növekedett. "Az említett időszak alatt tíz százalékkal több beruházást eszközöltünk, 16 százalékkal több lakást épí­tettünk. Sikeresen teljesítik a szovjet dolgozók a munka ter­melékenységének növelésére és az ipari termelés önköltsé­gének csökkentésére vonatko­zó feladatokat is. • A mezőgazdaság helyzetét jellemezve Hruscsov megálla­pította, hogy­ az egész néphez hasonlóan, a mezőgazdasági dolgozók is jól kezdték a hét­éves tervet. A kolhozok és a szovhozok növelik a szemes­termények és az ipari növé­nyek termelését. Sikeresen fejlődik a közös állattenyész­tés, jelentősen növekedett a hús, a vaj, a tej és más termé­kek termelése és felvásárlása, ami kedvezően hat a lakosság ellátásának javulására. Hruscsov a továbbiakban ki­jelentette, hogy a Kazahsztán­ban és Szibériában megművelt szűzföldek az idén jó termést hoztak. — Országunk helyzete ma igen jó — mondotta. — Ez annak az eredménye, hogy a nép megbonthatatlan egység­ben sorakozott fel szeretett kommunista pártja mögé. Solohov együtt utazik Hruscsovval Hruscsov ezután Mihail Alekszandrovics Solohov írói munkásságát méltatta. — Az utóbbi években — mondotta — Mihail Alek­szandrovics nemegyszer tett utazást külföldön kiváló ered­ménnyel. Mindenütt mint a legnagyobb szovjet írót, mint a szovjet kultúra képviselőjét fogadták. — Önök tudják, hogy Eisen­hower elnök meghívására ha­marosan az Amerikai Egyesült Államokba utazom. Meghívom erre az útra Mihail Alek­­szandrovicsot. Azt hiszem, ne­ki is hasznos lesz, ha közelebb­ről megismeri a mai Amerika életét. Százával érkeznek a Hruscsovot meghívó levelek a Washingtoni szovjet nagykövetségre Washingtonból jelenti a Reuter. Az amerikai szovjet nagykövetségre, a külügymi­nisztériumba és a Fehér­ Házba tovább özönlenek a levelek, amelyeknek írói arra kérik a szovjet miniszterelnököt, hogy amerikai utazásakor látogas­son el hozzájuk. Több üzletember és klub küldött a szovjet miniszterel­nöknek meghívást kérik, mondjon beszédet és vegyen részt a tiszteletére rendezen­dő villásreggelin, illetőleg ebé­den. k. * Hruscsov Sol­oh­ovnál Gyűlés Sztanyica Vesenszkajában Moszkvából jelenti a TASZSZ. Hruscsov vasárnap felesége és leánya társaságában Solohov neves író meghívására Szta­­nyica Vesenszkajába (Rosztov terület) érkezett. A fogadtatás után gyűlést tartottak, ame­lyen társadalmi szervezetek vezetői, továbbá Solohov és Hruscsov mondott beszédet. Hruscsov beszédének­ jelen­tős részét a nemzetközi hely­zet kérdéseinek, a békés együttélés problémájának, a szovjet és az amerikai kor­mányfő közelgő találkozásai­nak szentelte. Hangsúlyozta, hogy jó szándékokkal utazik az Egyesült Államokba, azzal a hő óhajjal, hogy előmozdítsa a nemzetközi feszültség eny­hülését, a béke megszilárdu­lását. A nemzetközi helyzet jó — Hajlandók vagyunk olyan intézkedésekre — mondotta —, amelyeknek segítségével fel le­het olvasztani a hidegháború jegét és amelyek lehetővé te­szik, hogy a népek fellélegez­zenek. Reméljük, az Egyesült Államok kormányát szintén hasonló elgondolások vezetik. — Minden józan gondolko­dású ember előtt világos — folytatta a szovjet kormányfő —, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavulása nem­csak a Szovjetunió és az Egye­sült Állam­ok népeinek, ha­nem minden ország népének, a nagy és kis népeknek egy­aránt hasznára lenne, mert a népek nem akarnak háborút, hanem tartós békére vágynak. — Ma a szó szoros értelmé­ben minden embert érdekel és foglalkoztat a világ békéjének biztosítása. Joggal tekintik ezt a kérdést a nemzetközi élet fő problémájának. Hruscsov a továbbiakban rámutatott, hogy a nemzetközi helyzet — ha a fő kérdést, a béke fenntartásá­nak lehetőségét tekintjük — már nem rossz, sőt azt mond­hatni, hogy jó. Adenauer válaszáról Hruscsov beszélt Adenauer nyugatnémet kancellárnak a szovjet kormányfő augusztus 18-i üzenetére adott válaszá­ról is. — Első olvasásra — mon­dotta Hruscsov — ez a válasz kedvező benyomást kelt. Első­sorban meg kell állapítanunk, hogy e válasz hangneme tar­tózkodóbb és ebben a vonat­kozásban lényegesen különbö­zik a bonni kormány doku­mentumainak eddigi stílusá­tól. — Adenauer üzenete igen fontos kérdéseket érint. Kife­jezi azt az óhajt, hogy jus­sunk jobb megértésre e kérdé­sekről országaink együttműkö­désének fejlődése érdekében. Ha e szavakat tettek követik, akkor feltehető, hogy átléphet- e Londonból jelenti az MTI. Az Economist írja a német kérdésről: " A nyugatnémet politika alapja a rossz viszony a Kelet és a Nyugat között, állandó jellemvonása: makacs bizal­matlanság a Kelet és a Nyu­gat bármilyen megbeszélése iránt. Bonn nem fogadja el Lengyelország jelenlegi hatá­rait, sőt nem létesít diplomá­ciai összeköttetést­­ azokkal a kelet-európai országokkal, amelyek elismerik a kelet­német államot. Most azonban azt tapasztalhatta, hogy a len­gyelek megmagyarázták Ni­­xonnak a határkérdést, emlé­keztetve arra, hogy húsz év­vel ezelőtt német csapatok nyomultak be Lengyelország­ba. Bonn azzal, hogy folyton hidegen hátat fordít a keleti országoknak, szinte kihívja a tárgyalást a németek feje fö­lött. Nixon látogatása követ­keztében sok német kérdezi: nem jött-e el az idő a válto­záshoz legalábbis a lengyelek­kel és csehekkel való diplomá­ciai kapcsolatokat illetően? Az Adenaue­r-korszak kudarcának fő oka az volt, hogy nem han­golta össze a Nyugat és a Ke­let törekvéseit. A közép-euró­pai feszültség enyhítésének feltételei: a két német állam ellenségeskedésének csökken­tése, továbbá azoknak a hatá­roknak rögzítése és elismeré­se, amelyeket Nyugat-Német­­ország vonakodik elfogadni és végül a Németország hadere­jét korlátozó intézkedések, amelyek jelentékenyen csök­kentenék Németország cselek­vési szabadságát, és amelyek véget vetnének Bonn azon kö­vetelésének, hogy a többi NATO-hatalommal teljes ka­tonai egyenjogúságot kapyon. Az angol Economist a német kérdésről

Next