Magyar Nemzet, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-01 / 230. szám

A­­ Magyar Nemzet . A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Évszázadok tíz­ év alatt Tízéves a Kínai Népköztár­saság — s ez a tíz év nem csupán a földkerekség legné­pesebb országának belső éle­tében és nemzetközi helyze­tében hozott mélyreható vál­tozásokat — ami önmagában is nagy horderejű­­esemény —, hanem átalakította az egész világképet. Tíz évvel ez­előtt a kínai nép nagy párt­jának, a kommunista pártnak vezetésével végleges és egy­értelmű választ adott arra a kérdésre, mely­ több mint száz éven át foglalkoztatta a világ közvéleményét, s amit az imperialisták a maguk saját­ságos logikája szerint így fo­galmaztak meg: kinek a zsák­mánya lesz Kína, minden bizonnyal a legnagyobb zsák­mány a gyarmatokért folyta­tott kegyetlen és véres küz­delemben? Jellemző az úgy­nevezett nyugati­­­Kína-szak­­értők« gondolkodására, hogy még két évtizeddel ezelőtt is ezen a problémán rágódtak és úgyszólván senki sem vetette fel azt a lehetőséget, hogy Kí­nában a kínaiak fognak felül­kerekedni a különböző impe­rialista hatalmak és kínai ügynökeik versengése közben. A kínai problémának ez az egyetlen ésszerű és történel­mileg is indokolt megoldása úgyszólván senkinek sem ju­tott eszébe a nyugati megfi­gyelők közül. Amikor Stil­­well amerikai tábornok a ja­pán háború derekán valami hasonlót kezdett pedzeni — éspedig a kommunistákkal kapcsolatban —, egyszerűen bolondnak nyilvánították és sürgősen hazarendelték az Egyesült Államokba. Nem tar­­­tott sokáig és az amerikai vezetők, köztük a China Lob­by befolyásos urai kénytele­nek voltak szembenézni olyan tényekkel, amelyek Stilwell felfogását igazolták. Kína a kínaiaké lett, s ezt a világra­szóló fordulatot a kommunis­ták­ hajtották végre. Nem is történhetett másképp, hiszen egyedül a kommunisták je­lentettek biztosítékot a kínai népnek, hogy kormányzati politikájuk következetes és meg nem alkuvó antiimfeteria­­lista politika lesz. Ennek a fordulatnak ma ép­pen tíz éve. Ez a tíz esztendő gyökeresen átalakította nem­csak Kína belső életét, hanem a Kínáról alkotott nemzetközi elképzeléseket is. Kína többé nem a »nagy zsákmány«, amely fölött három földrész imperialistái marakodhatnak, hanem önálló erőtényező a vi­lágpolitikában. Nagy vonzási központ, melynek magnetikus ereje kihat Ázsia és Afrika valamennyi elnyomott népére. Ezeknek az országoknak né­pei azt látják a kínai példá­ból, hogy meg lehet teremte­ni az önálló nemzeti fejlődés eszközeit a nép saját erejéből. A kínaiak azáltal, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok támogatásával ugyan, de saját népi eszközeikkel rö­vid néhány év alatt nagyobb eredményeket értek el, m­int egy egész évszázad folyam­án úgynevezett «nyugati segít­­séggel«, a legnagyobb csapást mérték azokra az előítéletekre, amelyeket az imperializmus propagandistái terjesztenek a nyugati kultúrfölényről. Ezek­nek a népi módszereknek al­kalmazása nemcsak óriási eredményekhez juttatta Kínát, hanem megerősítette a kínai nép nemzeti öntudatát is. Sőt, valószínűleg nemcsak a kínai népét, hanem azokét a népe­két is, amelyek Ázsia és Af­rika hatalmas térségein még az imperialisták befolyása alatt élnek. A nagy fordulat jelentősége talán nem is azokban az ered­ményekben van, amelyekkel Kína az utóbbi években el­kápráztatta az egész világot. Ámbár ezek olyan eredmé­nyek, amelyekkel megoldott­­nak­ tekinthető Kína fejlődé­sének két alapkérdése: az élel­mezési probléma és az iparo­sítás. A leglényegesebb mégis az, hogy a kínai nép maga oldotta meg ezeket a problé­mákat, mégpedig olyan mód­szerekkel, amelyek nemcsak olyan értelemben népi jelle­gűek, hogy a kínai viszonyok sajátosságait fejezik ki, hanem olyan értelemben is, hogy döntően népi iniciatívából keletkeztek. A kínai nép teremtő fantá­ziája olyan sajátos forrása Kína gazdagságának, amit úgyszólván lehetetlen felmér­ni. A nyugati szemlélet, mely a mechanikai eszközök és módszerek fejlettségének fo­kával méri egy ország tény­leges erejét, éppen azért esik rendszeresen a legsúlyosabb tévedésekbe a kínai helyzet megítélésénél, mert számítá­son kívül hagyja ezt a ténye­zőt. Kína fejlődésének távla­tait csak úgy lehet reálisan felmérni, ha abból indulunk ki, hogy 680 millió kínai a szó szoros értelmében egy emberként vesz részt hazája felépítésének gigantikus mű­vében. Ez a 680 millió kínai nemcsak 1­ óriási tömegerőt képvisel, hanem olyan variá­ciós lehetőségeket is, az érté­kek kiválasztásának olyan szé­les skáláját, ami szinte vég­telen lehetőséget rejt magá­ban — mennyiségi és minő­ségi értelemben egyaránt. E sorok írója abban a sze­rencsés helyzetben van, hogy személyesen is meggyőződhe­tett a kínai nép hallatlan al­kotó­­erejéről. Mintegy három­negyed évvel ezelőtt jártam Kínában —­­­a nagy előreug­­rás« talán leglázasabb nap­jaiban. A nagy előreugrás — mint ez ma már általában is­meretes — nem egyszeri előre­lendülést jelent Kína életé­ben, hanem a változások so­rozatát. Körülbelül hatezer ki­lométernyi vitát tettünk akkor Kínában, láttuk Kína legna­gyobb városait, megfordul­tunk népi kommunákban, mo­dern nagyipari üzemekben, egyetemeken, beszélgettünk kínai vezetőkkel és egyszerű dolgozókkal, kommunistákkal és nem kommunistákkal, sőt még olyanokkal is, akik 1957 nyarának nagy vitájában a jobboldalon állottak. Benyo­másaink persze nagyon sok­rétűek és gazdagok voltak, de legnagyobb élmény számunk­ra mégis az volt, hogy láttuk a kínai népet, amint úgyszól­ván puszta kézzel hegyeket mozdít el. A kínai újjáépítés a XX. szá­zad történetének egyik legna­gyobb és következményeiben minden bizonnyal egyik legdi­namikusabb eseménye. De a kí­nai újjáépítésnek csak az egyik oldala az, hogy az egész or­szág külső képe megváltozik és rohamtempóban bontakozik ki egy iparilag fejlett és modern birodalom, az ismert történe­lem e talán legrégibb kultúr­­területén. A másik oldala az újjáépítésnek, hogy az ország­gal együtt átalakul maga a kínai ember. Ami a kínai em­­ber életében bekövetkezett változásokat illeti, minden bi­zonnyal a­ leglényegesebb a sokszázmilliós parasztság hely­zetének gyökeres átalakulása. A népi kommunák rendszere olyan szociális biztonságot ad a kínai parasztnak, amivel az egész sokezeréves történelme folyamán sohasem rendelke­zett. Aki elgondolja, hogy az 500 millió kínai paraszt közül legalább 400 millión­ak­ meg kellett számolnia a rizs­szeme­ket, amikor egy marék rizs­hez jutott, könnyen megértheti, milyen forradalmi változást je­lent a kínai paraszt életében é­s a társadalomhoz való vi­szonyában —, hogy ma bizto­sítva van élelmezése, ruházko­dása, egészségének védelme és kulturális fejlődése. En­gém a legnagyobb benyomást tette az, hogy minden népi kommu­na közös étkezdéjében ott van egy nagy kondér rizs, amiből mindenki annyit vehet, ameny­­nyit akar, amellett, hogy a kommuna rendszeresen napi háromszori étkezést biztosít valamennyi tagjának. Persze a kínai paraszt nagyon is tisztá­ban van azzal, hogy itt nem holmi­tterült asztalkám rizses kondérról­* Van szó, hanem el­sősorban rajta, saját munkáján és találékonyságán múlik, hogy ez a rizses tál mindig tele le­gyen. Óriási fordulat következett be az értelmiség helyzetében is, pontosabban az értelmiség és a nép viszonyában. Már be­számoltunk olvasóinknak arról, hogy az értelmiség képviselői önkéntes fizikai munkán vesz­nek részt. Ez nemcsak hozzá­járulást jelent az új Kína fel­építéséhez, hanem egyben har­cot is elavult előítéletek ellen. Az értelmiségi és fizikai mun­kások közelkerülése egymás­hoz nemcsak a régi osztály­korlátok lebontásának egyik tünete, hanem hatalmas erő­forrás mind a munkások, mind az értelmiségiek számára. Az igazság az, hogy Kína vezetői, akik igen magas színvonalon képviselik az intelligenciát, ál­landóan tanulnak a munkások­tól és parasztoktól és a legna­gyobb sikereiket éppen azok­nak a kezdeményezéseknek köszönhetik, amelyek a népből indultak ki. Jellegzetes pél­dája ennek a népi kohó-moz­galom, mely az iparosodás irá­nyába döntő áttörés egyik, ta­lán leghatásosabb eszköze volt abban az országban, mely a technikai civilizáció kezdeti vívmányaival egyidőben kény­telen meghonosítani a XX. század legfejlettebb techniká­ját is. Az első ötéves terv ered­ményei, amelyeket ez év tava­szán tettek közzé és az új tervkorszak távlatai azt bizo­nyítják, hogy a Kínai Népköz­­társaság mérföldes léptekkel tör előre az iparosodás útján. Ezt ma már egyes nyugati megfigyelők is elismerik, bár a vezető körök még mindig kép­telenek — főleg az Egyesült Államokban — levonni e fel­ismerésből a megfelelő követ­keztetéseket. Mindenesetre a Kínai Népköztársaság tízéves története nemcsak azt bizo­nyította be, hogy a Nyugat alapvetően félreismerte a tíz évvel ezelőtt bekövetkezett fordulat történelmi jelentősé­gét, hanem választ ad azoknak is, akik ma már felismerik e fordulat horderejét, de még mindig tanácstalanul állnak az előtt a kérdés előtt: hogyan sikerült elérni a valóban törté­nelmi­­ jelentőségű sikereket? Úgy, hogy a leghaladóbb gon­dolat, a marxizmus—leniniz­­mus eszméjének zászlaja alatt tömörítették Kína hivatott nemzeti vezetői az egész hatal­mas népet. A Kínai Népköztár­saság­­ gazdasági és politikai eredményei hangsúlyozzák a marxizmus—leninizmus al­kotó alkalmazásának jelentő­sége mellett — a nemzeti erők összefogásának, a népfront-po­litikának a jelentőségét is. A kínai párt az első perctől fog­va reálisan számolt nem csu­pán , a szocializmusra való át­térés tárgyi nehézségeivel, ha­nem azokkal a lélektani nehéz­ségekkel is, amelyeket le kel­lett győznie, hogy az egész ha­talmas népet megnyerje a szo­cializmus ügyének. A kínai párt politikai és gazdasági in­tézkedéseinek elgondolásánál és keresztülvitelénél — kiin­dulva a szovjet tapasztalatok­ból — messzemenően figyelem­be vette a sajátos hazai viszo­nyokat, a kínai társadalom bo­nyolult szerkezetét és differen­­ciálódottságát. Ez a széles látó­körű és reális szemlélet nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szocializmus építéséhez Kínában olyan szilárd és széles nemzeti alapzatot sikerült te­remteni, amely nemcsak az eddigi sikereket tette lehetővé, hanem biztosítékot nyújt to­vábbi, még nagyobb sikerek kivívásához. Paul Peremi Amerikai hivatalos körök a Hruscsov—Eisenhower találkozón elért haladásról A szovjet miniszterelnök Pekingiben A külpolitikai helyzet KÍNÁBAN MEGKEZDŐDTEK a forradalmi győzelem tize­dik évfordulójának ünnepségei és most, az elmúlt napok ese­ményei után Pekingre fordult a nemzetközi érdeklődés fény­szórója. Fokozza a figyelmet az itteni ünnepségek iránt, hogy közvetlenül amerikai útja után ideérkezett Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke és baráti beszélgetéseket folytat a másik szocialista nagyhatalom vezetőivel. Első na­gyobb jelentőségű megnyilvánulása a pekingi ünnepi fogadá­son volt, ahol Csou En-lajjal együtt beszédet mondott. A két beszédet holnapi számunkban közöljük részletesen. A nyugati sajtó is felhívja a figyelmet a szovjet kormányfő pekingi látogatására. A Daily Express elismerő hangú vezér­cikkében azt írja, hogy a világ szeme mindig ugyanarra az emberre szegeződik: Hruscsovra, Washingtonból Moszkvába, majd innen a kínai fővárosba utazva, a kitartás és a rugal­masság hatalmas csodatettét vitte véghez, hogy megmutassa: a diplomácia kulcsa a legmagasabb szintű közvetlen szemé­lyes tárgyalás — állapítja meg az angol lap. A News Chronicle diplomáciai tudósítója is csodálattal állapítja meg, hogy a szovjet kormányfő­­hasonlíthatatlanul gyorsabban dolgozik, mint bármely más közéleti vezető. Egyébként a Hruscsov—Eisenhower-találkozó utóhangjai mindinkább a közelgő csúcsértekezlettel foglalkoznak. A Daily Telegraph most már bizonyosra veszi, hogy a nemzetközi talál­kozók és megbeszélések egész sorozata kezdődik, amely a meg­határozatlan jövőbe nyúlik majd. Évenként valószínűleg két vagy három csúcstalálkozó lesz. A Pravda szerdai vezércikkének megállapítása: *­A jóaka­ratú emberek remélik — írta a lap —, hogy Eisenhower elnök­nek a mai nemzetközi helyzet értékelésében megnyilvánuló államférfiúi bölcsessége követendő példa lesz más nyugati poli­tikusok számára is.­ A szovjet kormányfő fogadtatása a kínai fővárosban Pekingből jelenti a TASZSZ. Hruscsov, a szovjet miniszter­­tanács elnöke, valamint Gro­­miko külügyminiszter és A. Tupoljev, a kínai ünnepsége­ken részt vevő szovjet párt­os kormányküldöttség további két tagja szerdán Pekingbe ér­kezett. A repülőtéren Mao Ce-tung, Liu Sao-csi, Szung Csing-ling, Csu Te és Csou En-laj fogad­ta a szovjet vendégeket.­­ A szovjet kormányfő repülő­téri fogadtatásán ott volt Dobi István, a Kínában tartózkodó magyar kormányküldöttség vezetője is. A TU—114-es turbórobha­jtá­­sos repülőgépből kiszállva, Hruscsov Mao Ce-tunggal, Liu Sao-csivel, és Csou En-lajjal ellépett a díszszázad előtt, mi­közben elhangzott a Szovjet­unió és a Kínai Népköztársa­ság himnusza. Ezután Hrus­csov Mao Ce-tunggal együtt felment a repülőtéren épített emelvényre és beszédet mon­dott. — A Kínai Kommunista Párt, Mao Ce-tung elvtárs ve­zette Központi Bizottságának irányításával hatalmas sikere­ket ért el, amikor lelkesítette és szervezte népének harcát a forradalom győzelméért­­és gazdaságának fellendítéséért, új szocialista alapon való fel­építéséért — hangoztatta.­­ — Mi örülünk az önök sike­reinek és azt kívánjuk, hogy tovább haladjanak a szocialis­ta építés befejezése,­­ a kom­munizmus építése felé. — Pártjaink együtt haladtak a legnehezebb pillanatokban. Együtt megyünk a nagy cél felé és együtt érünk el a kom­munista társadalom építésé­nek befejezéséhez. Ennek a célnak a megvalósítása siker­rel koronázza majd a népek­nek a társadalom forradalmi átalakításáért kifejtett közös­­ erőfeszítéseit. ” — Közvetlen azután érkez­tem önökhöz, hogy az Egye­sült Államokban tett utazá­somról hazatértem Moszkvába és szó szerint egyik repülőgép­ről a másikra ültem. Az Egye­sült Államokban találkoztam és beszélgetéseket folytattam vezető államférfiakkal, első­sorban Dwight Eisenhower el­nökkel. . ." — Találkozásainkon és be­szélgetéseinken a legőszintébb eszmecserét folytattuk az ösz­­szes megoldandó kérdésekről, hogy megteremtsük az együtt­működés és békés együttélés légkörét és biztosíthassuk az egész világ békéjét. A szovjet leszerelési javaslatok — Amerikai utazásom, az­­Egyesült Államok vezetőivel folytatott beszélgetéseim hasz­nosak voltak. Ezeknek a be­szélgetéseknek kétségkívül hozzá kell járulniuk orszá­gaink viszonyának javulásá­hoz és a nemzetközi feszült­ség enyhüléséhez. Mindent meg kell tennünk, hogy való­ban megtisztítsuk a nemzet­közi légkört és megteremtsük a népek barátságának feltéte­leit. Minden igyekezetünkkel rajta kell lennünk, hogy olyan helyzetet teremtsünk, amely biztosítja az egész világ békéjét.­­ Az Egyesült­­ Nemzetek közgyűlésén javaslatot ter­jesztettünk elő az általános és teljes leszerelésről és a haté­kony ellenőrzés megteremté­séről. Ezek a javaslatok gyö­keresen megváltoztathatják a népek viszonyát, ha kedvező visszhangra, megértésre és tá­mogatásra találnak az összes államok részéről. A Szovjet­unió, mint javaslataimból is kitűnik, kész a leszerelés problémájának legszélesebb­­körű megoldására, hogy va­lóban létrehozza valamennyi nép biztonságának feltételeit. Ezeknek a javaslatoknak a megvalósítása után sem a kis­­ népeknek, sem a nagy népek­nek nem kell támadástól tar­taniuk, mert egy állam sem rendelkezik majd a támadás­hoz szükséges eszközökkel. Az igazságnak diadalmaskodnia kell . A szovjet kormány több­ször is kijelentette és én ma­gam az ENSZ közgyűlésén mondott beszédemben újból megerősítettem, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete nem lehet valóban a nemzet­közi együttműködés egyetemes szerve, e nemzetközi kérdések rendezésének teljesen haté­kony eszköze, ha hiányzik tag­jai közül egy olyan nagyhata­lom, mint a Kínai Népköztár­saság. A közgyűlésen kijelen­tettem: már régen eljött az ideje, hogy eltávolítsák az Egyesült Nemzetek Szerveze­téből a reakciós Kína hulláját, Csang Kaj-sek klikkjének kép­viselőjét. Az Egyesült Nemze­tek Szervezetében a nagy szocialista Kínának kell elfog­lalnia törvényes helyét. Bár­hogy ellenezzék is ezt a reak­ciós erők, ez megtörténik. Az igazságnak diadalmaskodnia kell. — Kedves barátaim! A Kí­nai Népköztársaság fővárosá­ba, Pekingbe érkezve, hadd tolmácsoljam az SZKP Köz­ponti Bizottsága, a szovjet kormány, az egész szovjet nép és a magam szívélyes testvéri üdvözletét a testvéri Kínai Kommunista Pártnak, Kína kormányának, az egész nagy kínai népnek. Hruscsov beszédét többször is viharos taps szakította fél­be. A beszéd elhangzása után a szovjet párt- és kormánykül­döttség vezetője gépkocsiba ült és Mao Ce-tunggal, Liu Sao-csivel és Csu Te-vel együtt a városba hajtatott. Hruscsov és Mao Ce-tung találkozója Pekingből jelenti az Új Kí­na. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió miniszterelnöke és a Kínai Népköztársaság fenn­állásának 10. évfordulójára Pe­kingbe érkezett szovjet kül­döttség vezetője szerdán talál­kozott Mao Ce-tunggal, a Kí­­­nai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökével. Hrus­csov és Mao Ce-tung szívélyes baráti beszélgetést folytatott. A találkozón részt vett Liu Sao-csi, Csu Te, Csou En-laj és több más kínai állami és párt­­vezető, valamint Szuszlov és Gromiko, a szovjet küldöttség tagjai.

Next