Magyar Nemzet, 1960. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ■.Magyar NoihzH ==•­ A reménység éve Az 1959-es év meghozta a fordulatot, vagy legalábbis a fordulat kezdetét a nemzetközi politikában. A fordulat lénye­ge abban van, hogy a Nyugat vezető köreiben is felismerték a hidegháborús irányzat tart­hatatlanságát, s felkészültek a konzekvenciák levonására, részben a hidegháborús csőd­tömeg fölszámolására, részben pedig arra, hogy új támponto­kat keressenek az imperialista érdekek érvényesítéséhez. Ez kétségtelen sikere annak a kitartó és rugalmas politi­kának, amit a Szovjetunió és a szocialista tábor országai évek óta folytatnak a világ­­helyzet stabilizálása, a béke érdekében.­­Persze, ebből még nem következik, hogy a hideg­háború szellemét végleg elso­dorta volna az új légáramlás, mely erős, meleg hullámokkal tört be a nemzetközi politiká­ba. De azért azt már érezzük, hogy a légkör megenyhült és alkalmas arra, hogy a tárgya­lások eredményt hozzanak. Az 1959-es események, — el­sősorban Hruscsov látogatása az Egyesült Államokban és a Szovjetunió általános és teljes leszerelési javaslata — olyan értelemben hoztak fordulatot, hogy megteremtették az oly régóta esedékes csúcstalálkozó feltételeit, s a találkozó ered­ményességéhez szükséges lég­kört. Ha nagyon szerények akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy 1959 légköri változásokat hozott a nemzete­közi politikában. 1960-ban sor kerül a kelet-nyugati csúcs­­értekezletre, s ezzel megkezdő­dik a legmagasabb szintű ta­nácskozások sorozata, mémely legalábbis új stílust jelent a vezető hatalmak közötti kap­csolatokban. A változott lég­köri­­viszonyok között konkrét eredmények születhetnek szá­mos olyan kérdésben, amely­nek megoldásától függ a béke ügye. Ezzel a reménységgel lé­pünk az új esztendőbe. Most már csak az a kérdés, hogy mennyi az illúzió ebben a re­ménységben, s mennyi a reali­tás? A reménység realitása mel­lett szólnak azok a tények, amelyek a nemzetközi erővi­szonyokban bekövetkezett alapvető változásokról tanús­kodnak, s amelyekről ma már a Nyugat vezető köreiben is elismerik, hogy nem átmeneti jellegűek. A Szovjetunió kor­mánya, jóllehet az erőfölény a szocialista tábor oldalán van, nem kíván ezután sem az úgy­nevezett erőhelyzet alapján tárgyalni. Mint ahogy elutasí­totta ezt a tárgyalási alapot akkor is, amikor a nyugatiak még azt hitték, hogy az ő ol­dalukon van az erőfölény. Hogy a nyugati kormányok eb­ben a helyzetben sem voltak képesek érvényt szerezni erő­politikai elképzeléseiknek, nem a nyugatiak szemléletében rejlő ,humanista gátláso­kon­ múlott — mint ahogy több nyugati szemleíró oly szí­vesen elmélkedik e fából vas­karikán, — hanem azon, hogy valójában az erők egyensúlya reálpolitikai megfontolásokat kényszerített rájuk. De ahhoz, hogy a vezető imperialista ha­talmak revízió alá vegyék az egész képtelen erőpolitikai koncepciót, vagy legalábbis an­nak néhány számukra is ter­hessé vált tételét, az erőegyen­súly olyan módosulására volt szükség, amelyben a döntő ka­tonai és gazdasági tényezők széles területén a szocialista tábor lényeges előnyre tett szert. Az erőtényezők átcso­portosulása már korábban be­következett, de úgy látszik, a nyugatiak 1959-ben jutottak el odáig, hogy megkezdték e helyzet felismeréséből folyó "fájdalmas konzekvenciák" le­vonását. Ebből a szempontból bizo­nyos változásokat lehet megfi­gyelni a nyugati politikában. Számos jel szól amellett, hogy az Egyesült Államok kor­mánya, s elsősorban maga Eisenhower elnök szabadulni akar Dulles örökségének né­hány különösen terhes tételé­től. Vagy legalábbis megpró­bálják a dullesi szemlélet leg­jellegzetesebb vonásait elretu­sálni az amerikai külpolitika összképén. Az egyik ilyen vo­nás a semlegesekkel szemben tanúsított, meglehetősen ag­resszív bizalmatlanság, amiben Dulles odáig ment, hogy a semlegességet "árulásnak" ne­vezte. A másik pedig az az alapvető beállítottsága az Egyesült Államok elhunyt kül­ügyminiszterének, hogy a lé­nyeges nemzetközi kérdéseket elsősorban katonai kérdések­nek tekintette. Az Egyesült Államok kormá­nya jelenleg komoly erőfeszí­téseket tesz az ázsiai—afrikai térség semleges országainak megnyerésére. Ez a törekvés összefügg a hidegháborús súlypont-eltolódással is. Az amerikai külpolitika új voná­sai közé tartozik ugyanis, hogy figyelmét az európai kérdé­sekről egyre inkább az ázsiai és afrikai kérdések felé for­dítja. Az európai status quo megváltoztatására irányuló, s különböző hangzatos címek alatt ismeretes amerikai ter­veket lomtárba tette a törté­nelem. Sőt, jelenleg az a hely­zet, hogy a Nyugat védelmezi a status quo elvét, legalábbis a berlini kérdésben — tehát azon a ponton, ahol a status quo fenntartása valóban bo­nyodalmakat rejt magában. Ami a dullesi szemléletnek hangsúlyozott katonai jellegét illeti, észre kellett venni, hogy a szovjet tudomány előretöré­se a világűr meghódításában olyan helyzetet teremtett, amelyben a pusztán katonai rendszerek elveszítették jelen­tőségüket. Nem lehet ugyan azt állítani, hogy a jobb belá­tás és a nagyobb bölcsesség diadalmaskodott az amerikai politikában, de annyit meg le­het állapítani: a viszonyok kényszere rávezette az Egye­sült Államok vezetőit, hogy új szemléleti alapra helyezked­jenek a világhelyzet megítélé­sénél. Nyugati vezető körök­ben is egyre inkább tért hódít az a felismerés, hogy az üres fenyegetések és a kardcsörte­­tés helyett át kell térni a bé­kés versenyre, mely természe­ténél fogva gazdasági és kultu­­rális területen fog kibonta­kozni. Természetesen mindebből nem következik, hogy az ame­rikai imperializmusnak meg­változnék az alapkaraktere. Ilyen változáshoz nem néhány külpolitikai alapelvet kellene módosítani, hanem Amerika egész gazdasági és társadalmi struktúráját. Az Egyesült Álla­mok az új helyzetben való el­helyezkedés közben, amikor kénytelen-kelletlen alkalmaz­kodik e helyzetet meghatározó erőviszonyokhoz, s elfogadja a békés egymás mellett élés el­vét, nem mond le világuralmi törekvéseiről. Csupán új eszkö­zöket és új perspektívákat ke­res e törekvések érvényesíté­séhez. Az amerikaiak nemcsak a monopolkapitalizmus termé­szetrajza miatt nem képesek lemondani a világuralmi tö­rekvésekről, hanem pszicholó­giai okokból sem. A világural­mi helyzet, vagy legalábbis e helyzet illúziójának feladása az uralkodó osztályoknak olyan megrázkódtatását idézné fel, amivel egyetlen amerikai kormány sem mer szembe­nézni. A nemzetközi helyzet alaku­lását ma sokkal inkább a szo­cialista tábor ereje és követ­kezetes békepolitikája hatá­rozza meg, semmint az ellen­kező oldal hatalmi törekvései. Ennek következtében lényege­sen csökkent a háborús kon­fliktusok kirobbanásának ve­szélye. De azért az imperialista politika ellentmondásos termé­szete még sok zavart és bo­nyodalmat okozhat. És fog is okozni. A perspektíva, amit a szovjet hétéves terv tár a vi­lág elé, a megvalósulás köze­lébe hozza a világbéke tegnap még oly távolinak látszó esz­méjét, de azért az imperialis­ták nem fognak elmulasztani egyetlen alkalmat sem, hogy megpróbálják zavarni a Szov­jetunió és a többi szocialista ország fejlődését és annak a helyzetnek a kialakulását, amelyről Hruscsov a XXI. kongresszuson azt mondta,­­ha majd a Szovjetunió a világ első ipari hatalmává válik, amikor a Kínai Népköztársa­ság erős ipari hatalom lesz, s a szocialista országok együtt­véve a világ termékeinek több mint a felét állítják elő, a nemzetközi helyzet gyökeresen megváltozik.* A békés verseny, amelybe ugyan nem most lép be a vi­lág, de most válik egyre in­kább uralkodó irányzattá a nemzetközi politikában, nem nélkülözheti a harc bizonyos elemeit. A békés verseny is erők mérkőzése, mely a döntést azoknak a kezébe adja, akik a haladásért, az em­beriség felszabadításáért küz­denek a nyomorúság, a ki­zsákmányolás és az erőszak minden formája ellen. Pads Ferenc Az 1959-es év nagy külpolitikai eredményeiről ír a világsajtó A külpolitikai helyzet­­ AZ ÉV UTOLSÓ NAPJÁN világszerte értékelték az 1959-es esztendő eseményeit és eredményeit. A Pravda a nagy tettek esztendejének nevezi a befejezett évet. A XXI. kongresszus és a hétéves terv első éve, a három szovjet űr­rakéta éve volt ez. Ami pedig a nemzetközi vonatkozásokat illeti, Hruscsov amerikai útja szemléltetően megmutatta — írja a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi lapja — meny­nyire megnövekedett a Szovjetunió nemzetközi tekintélye, mi­lyen népszerű és elismert lett a szovjet külpolitika a népek szemében. A szovjet emberek nagy reményeket fűznek a kö­zelgő csúcsértekezlethez. Reális szemlélet és ésszerű álláspont mellett az értekezlet kétségkívül gazdag gyümölcsöt hoz az emberiségnek — írja végül a Pravda. Az angol lapok szinte egyértelműen annak a nézetüknek adnak kifejezést, hogy évtizedek óta most van először reális remény a tartós béke beköszöntésére. Még a szélsőjobboldali sajtóorgánumok is elismerik, hogy az enyhülésben különösen a szovjet kormány és Hruscsov szerzett nagy érdemeket. Az Economist szerint a mai nemzetközi helyzet nagyobb remé­nyekre jogosít, mint az évszázad bármely esztendejében. A Daily Mail egyenesen "a csodák esztendejének" nevezi az óévet. Ebben az évben "az oroszok végbevitték a csodák cso­dáját, amikor lefényképezték a Hold rejtett oldalát­. De a Ke­let és a Nyugat viszonyában is csodák történtek — írja a lap. Toynbee, az Observer hasábjain üdvözli a szovjet—amerikai viszony javulását és megállapítja, hogy a két nagyhatalomnak békében kell élnie egymás mellett. William Clark ugyancsak az Observerben a "dullesi politika kikapcsolását" tekinti 1959 egyik legfontosabb eseményének. A News Chronicle újévi kör­kérdésének "Mi volt az év legfontosabb eseménye?", leggya­koribb válaszai a következők voltak: 1. a lunyik felbocsátása; 2. Hruscsov amerikai útja; 3. a nemzetközi feszültség eny­hülése. 1959 utolsó nagy eseménye a csúcstalálkozó időpontjának rögzítése volt. A nyugati fővárosokban általános megelége­déssel fogadták Hruscsov válaszát. Párizsban hangsúlyozták: a gyors válasz nyomán "rekordidő alatt­ "sikerült megegyezni az államfők és kormányelnökök értekezletének összehívásán bán. Francia hivatalos körök nem titkolt örömmel nyugtázzák, hogy Párizs lesz a történelmi jelentőségű kelet­-nyugati kon­ferencia színhelye. Párizsban jelképesnek tekintik, hogy az 1959-es esztendő utolsó diplomáciai eseménye egy francia— szovjet megbeszélés volt. Néhány napos távollét után visszaér­kezett állomáshelyére Vinogradov, a Szovjetunió párizsi nagy­követe és kihallgatást kért de Gaulle tábornoktól. Párizsi dip­lomáciai megfigyelők úgy tudják, hogy a megbeszélésen Hrus­csov márciusi franciaországi útjáról és a csúcskonferenciáról volt szó. Pekingben ugyancsak lelkesen fogadták a csúcsértekezlet megtartásáról szóló megállapodást. A Vörös Zászló című kínai elméleti folyóirat az elmúlt év eseményeit összegezve megálla­pítja, hogy a nemzetközi helyzet alakulása a béke, a nemzeti felszabadulás és a szocializmus irányába mutat. Ez a tény, valamint a Szovjetunió békés külpolitikájának sikere arra kényszeríti az amerikai imperializmust, hogy kitűzze a béke lobogóját. Az amerikai uralkodó körök egyes személyiségei fel­ismerték, hogy a feszültség nem szükségszerűen előnyös szá­mukra. Fjodorov professzor a föld alatti atomrobbantásokról Moszkvából jelenti a TASZSZ. A nyugati sajtóban az utóbbi időben több olyan jelentés lá­tott napvilágot, hogy az atom­fegyverkísérletek beszüntetésé­ről tárgyaló genfi értekezleten a szovjet szakértők állítólag nem hajlandók komolyan ta­nulmányozni a föld alatti nuk­leáris robbantások szeizmikus észlelési módszereire vonatko­zó amerikai adatokat. Jevge­­nyij Fjodorov, a Szovjet Tudo­mányos Akadémia levelező tagja, a szovjet szakértői cso­port vezetője a Pravda tudósí­tójának adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondotta: — Mint ismeretes, a nyolc ország technikai szakértőinek 1958-ban megtartott értekezle­te arra az egyöntetű következ­tetésre jutott, hogy teljes mértékben lehetséges minden­féle nukleáris robbantás észle­lése. Ugyanezen az értekezle­ten megállapodtak az észlelés­hez szükséges eszközökben. A szakértők jelentését és ajánla­tait jóváhagyta a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormánya. Az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi értekezleten azonban a nyugati hatalmak több ízben követel­ték, hogy újból vizsgáljanak meg már eldöntött technikai kérdéseket. Ezeket a követelé­seket arra alapozták, hogy az Egyesült Államokban 1958 vé­gén nukleáris, majd később hagyományos robbanóanyaggal végrehajtott földalatti robban­tások során lényeges új adato­kat kaptak a föld alatti atom­robbantások szeizmikus észle­lési módszereiről. Ez év november-decembe­rében Genfben, a szakértők külön­ értekezletén a szovjet szakemberek részletesen tanul­mányozták ezeket az amerikai adatokat. A szovjet szakembe­reknek az a véleménye, hogy a föld alatti robbantások idején végzett szeizmikus megfigyelő­ seknek kétségkívül lesz jelen­tősége az ellenőrző rendszer tevékenysége szempontjából. Nincs azonban komoly alap arra, hogy felülvizsgálják az 1958-as szakértői értekezlet ajánlatait. Véleményem szerint — mon­dotta befejezésül Fjodorov professzor — csak az ellenőrző rendszer gyakorlati működése teszi lehetővé hatékonyságá­nak értékelését és e rendszer kellő tökéletesítését. Nyilván­való, hogy a legközelebbi fel­adat nem végeláthatatlan vita folytatása az ellenőrző rend­szer lehetséges funkcióiról, ha­nem sokkal inkább a kísérle­tek beszüntetésére vonatkozó egyezmény megkötése, az el­lenőrző rendszer létrehozása, majd tökéletesítése a tapaszta­latok alapján. Hruscsovot Munka Érdemrenddel tüntették ki Moszkvából jelenti a TASZSZ: Kliment Vorosilov, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa elnök­ségének elnöke csütörtökön a Kremlben átnyújtotta Hrus­­csovnak, Ignatovnak, Arisztov­­nak és Poljanszkijnak a Munka Érdemrendet. Hruscsov, amikor átvette az érdemrendet, szívből megkö­szönte a kommunista pártnak és a Szovjetunió Legfelső Ta­­nácsa elnökségének a kitünte­tést. Kijelentette, továbbra is a szovjet népnek és a kom­munizmus építése nagy ügyé­nek szenteli minden erejét. Felháborodás Angliában az amerikai atomdöntés miatt Londonból jelenti a TASZSZ. Neves angol közéleti személyi­ségek elítélik az Egyesült Álla­mok kormányának azt a beje­lentését, amelyek az atom­fegyverkísérletek egyoldalú folytatásához vezethetnek. A Daily Worker összeállítást­ kö­zöl az elítélő nyilatkozatokból. Paynter, az Országos Bá­nyász Szakszervezet főtitkára kijelentette, az Egyesült Álla­mok döntése­­egyszerűen bot­rányos­, tekintetbe véve a most folyó tárgyalásokat és a csúcsértekezlet közeli voltát. *►Nyilvánvalóan provokációs döntés« — jegyzi meg a szak­­szervezeti vezető. Szintén elítélte az amerikai kormány elhatározását Tom Graham, az angol öntödei munkások egyesült szakszer­vezetének főtitkára és Frank Winchester, az angol gép­kocsiipari munkások szakszer­vezetének főtitkára. Egyetlen ország se végezzen atomfegyver-kísérleteket, — jelentette ki a hajóépítő és gépipari munkások szakszer­vezeti szövetségének főtitkára, George Barrett. Ha ezen a te­rületen megmarad a fegyver­­szünet, ez javítja a nemzet­közi viszonyt és erősíti a köl­csönös bizalmat. Collins kanonok, a londoni Szent Pál-székesegyház főpap­ja, a "hadjárat az atomlesze­relésért" nevű szervezet elnö­ke kijelentette: "Nagy kár, hogy az amerikai kormány olyan lépésre szánta el magát, amely gyengítheti a világ né­peinek leszerelési reménységeit 1960-ban.* Collins reméli, hogy ez a lépés nem jelenti az Egyesült Államok kormá­­nya részéről a kísérletek folyta­tatásának szándékát. Jim Gardner, az Angol Bé­kebizottság főtitkára nyilatko­zatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok elhatározá­sa "hidegháborús fellobbanás" volt olyan időpontban , ami­kor Genfben az atomfegyver­kísérletek beszüntetéséről tár­gyalnak és a világ várja a kormányfők értekezletét. Zilliacus munkáspárti kép­viselő kijelentette: "Ha az amerikaiak egyoldalúan meg­kezdik a kísérleteket, ez bűn lesz az egész emberiség ellen, s az amerikaiak saját maguk­ra sütnek szégyenbélyeget.«• N. Kemmer, az edinburghi egyetem professzora, aki a háború idején részt vett atom­bombák készítésében, "igen szomorúnak" minősítette az Egyesült Államok elhatározá­sát. A kanadai külügyminiszter az atomfegyverkísérletek folytatása ellen New Yorkból jelenti a TASZSZ. Howard Green kana­dai külügyminiszter Eisenho­wer elnöknek az atomfegyver­kísérletekkel kapcsolatos dön­téséről szólva kijelentette: Kanada határozottan ellenez mindenféle további atomfegy­­verkísérletet. Baath-párti miniszterek lemondása az EAK-ban Kairóból jelenti az MTI. A közép-keleti hírügynökség szerda esti jelentése szerint Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke,elfogadta az EAK kormánya két tagjának és a Szíriai Tartományi kor­mány két tagjának lemondá­sát. A négy miniszter: Akram Haurani, az EAK igazságügy­minisztere és egyik alelnöke, Szalah Bittar, az EAK kultu­rális és nemzetvezetési minisz­tere, továbbá Abdel Gami Kanut, a Szíriai Tartomány népjóléti­ és munkaügyi mi­nisztere és Musztafa Hamdun, a Szíriai Tartomány földmű­velésügyi minisztere. Vala­mennyien tagjai voltak a Baath-pártnak, (az Arab Meg­újhodás Szocialista Pártja), amely 1958-ban szüntette be tevékenységét, amikor Egyip­tom és Szíria egyesülésekor Nasszer elrendelte a politikai pártok feloszlatását. Akram el Haurani miniszteri tárcája mellett az EAK egyik köztár­sasági alelnökének tisztségét is betöltötte.

Next