Magyar Nemzet, 1960. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-01 / 1. szám
A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ■.Magyar NoihzH ==• A reménység éve Az 1959-es év meghozta a fordulatot, vagy legalábbis a fordulat kezdetét a nemzetközi politikában. A fordulat lényege abban van, hogy a Nyugat vezető köreiben is felismerték a hidegháborús irányzat tarthatatlanságát, s felkészültek a konzekvenciák levonására, részben a hidegháborús csődtömeg fölszámolására, részben pedig arra, hogy új támpontokat keressenek az imperialista érdekek érvényesítéséhez. Ez kétségtelen sikere annak a kitartó és rugalmas politikának, amit a Szovjetunió és a szocialista tábor országai évek óta folytatnak a világhelyzet stabilizálása, a béke érdekében.Persze, ebből még nem következik, hogy a hidegháború szellemét végleg elsodorta volna az új légáramlás, mely erős, meleg hullámokkal tört be a nemzetközi politikába. De azért azt már érezzük, hogy a légkör megenyhült és alkalmas arra, hogy a tárgyalások eredményt hozzanak. Az 1959-es események, — elsősorban Hruscsov látogatása az Egyesült Államokban és a Szovjetunió általános és teljes leszerelési javaslata — olyan értelemben hoztak fordulatot, hogy megteremtették az oly régóta esedékes csúcstalálkozó feltételeit, s a találkozó eredményességéhez szükséges légkört. Ha nagyon szerények akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy 1959 légköri változásokat hozott a nemzeteközi politikában. 1960-ban sor kerül a kelet-nyugati csúcsértekezletre, s ezzel megkezdődik a legmagasabb szintű tanácskozások sorozata, mémely legalábbis új stílust jelent a vezető hatalmak közötti kapcsolatokban. A változott légköriviszonyok között konkrét eredmények születhetnek számos olyan kérdésben, amelynek megoldásától függ a béke ügye. Ezzel a reménységgel lépünk az új esztendőbe. Most már csak az a kérdés, hogy mennyi az illúzió ebben a reménységben, s mennyi a realitás? A reménység realitása mellett szólnak azok a tények, amelyek a nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett alapvető változásokról tanúskodnak, s amelyekről ma már a Nyugat vezető köreiben is elismerik, hogy nem átmeneti jellegűek. A Szovjetunió kormánya, jóllehet az erőfölény a szocialista tábor oldalán van, nem kíván ezután sem az úgynevezett erőhelyzet alapján tárgyalni. Mint ahogy elutasította ezt a tárgyalási alapot akkor is, amikor a nyugatiak még azt hitték, hogy az ő oldalukon van az erőfölény. Hogy a nyugati kormányok ebben a helyzetben sem voltak képesek érvényt szerezni erőpolitikai elképzeléseiknek, nem a nyugatiak szemléletében rejlő ,humanista gátlásokon múlott — mint ahogy több nyugati szemleíró oly szívesen elmélkedik e fából vaskarikán, — hanem azon, hogy valójában az erők egyensúlya reálpolitikai megfontolásokat kényszerített rájuk. De ahhoz, hogy a vezető imperialista hatalmak revízió alá vegyék az egész képtelen erőpolitikai koncepciót, vagy legalábbis annak néhány számukra is terhessé vált tételét, az erőegyensúly olyan módosulására volt szükség, amelyben a döntő katonai és gazdasági tényezők széles területén a szocialista tábor lényeges előnyre tett szert. Az erőtényezők átcsoportosulása már korábban bekövetkezett, de úgy látszik, a nyugatiak 1959-ben jutottak el odáig, hogy megkezdték e helyzet felismeréséből folyó "fájdalmas konzekvenciák" levonását. Ebből a szempontból bizonyos változásokat lehet megfigyelni a nyugati politikában. Számos jel szól amellett, hogy az Egyesült Államok kormánya, s elsősorban maga Eisenhower elnök szabadulni akar Dulles örökségének néhány különösen terhes tételétől. Vagy legalábbis megpróbálják a dullesi szemlélet legjellegzetesebb vonásait elretusálni az amerikai külpolitika összképén. Az egyik ilyen vonás a semlegesekkel szemben tanúsított, meglehetősen agresszív bizalmatlanság, amiben Dulles odáig ment, hogy a semlegességet "árulásnak" nevezte. A másik pedig az az alapvető beállítottsága az Egyesült Államok elhunyt külügyminiszterének, hogy a lényeges nemzetközi kérdéseket elsősorban katonai kérdéseknek tekintette. Az Egyesült Államok kormánya jelenleg komoly erőfeszítéseket tesz az ázsiai—afrikai térség semleges országainak megnyerésére. Ez a törekvés összefügg a hidegháborús súlypont-eltolódással is. Az amerikai külpolitika új vonásai közé tartozik ugyanis, hogy figyelmét az európai kérdésekről egyre inkább az ázsiai és afrikai kérdések felé fordítja. Az európai status quo megváltoztatására irányuló, s különböző hangzatos címek alatt ismeretes amerikai terveket lomtárba tette a történelem. Sőt, jelenleg az a helyzet, hogy a Nyugat védelmezi a status quo elvét, legalábbis a berlini kérdésben — tehát azon a ponton, ahol a status quo fenntartása valóban bonyodalmakat rejt magában. Ami a dullesi szemléletnek hangsúlyozott katonai jellegét illeti, észre kellett venni, hogy a szovjet tudomány előretörése a világűr meghódításában olyan helyzetet teremtett, amelyben a pusztán katonai rendszerek elveszítették jelentőségüket. Nem lehet ugyan azt állítani, hogy a jobb belátás és a nagyobb bölcsesség diadalmaskodott az amerikai politikában, de annyit meg lehet állapítani: a viszonyok kényszere rávezette az Egyesült Államok vezetőit, hogy új szemléleti alapra helyezkedjenek a világhelyzet megítélésénél. Nyugati vezető körökben is egyre inkább tért hódít az a felismerés, hogy az üres fenyegetések és a kardcsörtetés helyett át kell térni a békés versenyre, mely természeténél fogva gazdasági és kulturális területen fog kibontakozni. Természetesen mindebből nem következik, hogy az amerikai imperializmusnak megváltoznék az alapkaraktere. Ilyen változáshoz nem néhány külpolitikai alapelvet kellene módosítani, hanem Amerika egész gazdasági és társadalmi struktúráját. Az Egyesült Államok az új helyzetben való elhelyezkedés közben, amikor kénytelen-kelletlen alkalmazkodik e helyzetet meghatározó erőviszonyokhoz, s elfogadja a békés egymás mellett élés elvét, nem mond le világuralmi törekvéseiről. Csupán új eszközöket és új perspektívákat keres e törekvések érvényesítéséhez. Az amerikaiak nemcsak a monopolkapitalizmus természetrajza miatt nem képesek lemondani a világuralmi törekvésekről, hanem pszichológiai okokból sem. A világuralmi helyzet, vagy legalábbis e helyzet illúziójának feladása az uralkodó osztályoknak olyan megrázkódtatását idézné fel, amivel egyetlen amerikai kormány sem mer szembenézni. A nemzetközi helyzet alakulását ma sokkal inkább a szocialista tábor ereje és következetes békepolitikája határozza meg, semmint az ellenkező oldal hatalmi törekvései. Ennek következtében lényegesen csökkent a háborús konfliktusok kirobbanásának veszélye. De azért az imperialista politika ellentmondásos természete még sok zavart és bonyodalmat okozhat. És fog is okozni. A perspektíva, amit a szovjet hétéves terv tár a világ elé, a megvalósulás közelébe hozza a világbéke tegnap még oly távolinak látszó eszméjét, de azért az imperialisták nem fognak elmulasztani egyetlen alkalmat sem, hogy megpróbálják zavarni a Szovjetunió és a többi szocialista ország fejlődését és annak a helyzetnek a kialakulását, amelyről Hruscsov a XXI. kongresszuson azt mondta,ha majd a Szovjetunió a világ első ipari hatalmává válik, amikor a Kínai Népköztársaság erős ipari hatalom lesz, s a szocialista országok együttvéve a világ termékeinek több mint a felét állítják elő, a nemzetközi helyzet gyökeresen megváltozik.* A békés verseny, amelybe ugyan nem most lép be a világ, de most válik egyre inkább uralkodó irányzattá a nemzetközi politikában, nem nélkülözheti a harc bizonyos elemeit. A békés verseny is erők mérkőzése, mely a döntést azoknak a kezébe adja, akik a haladásért, az emberiség felszabadításáért küzdenek a nyomorúság, a kizsákmányolás és az erőszak minden formája ellen. Pads Ferenc Az 1959-es év nagy külpolitikai eredményeiről ír a világsajtó A külpolitikai helyzet AZ ÉV UTOLSÓ NAPJÁN világszerte értékelték az 1959-es esztendő eseményeit és eredményeit. A Pravda a nagy tettek esztendejének nevezi a befejezett évet. A XXI. kongresszus és a hétéves terv első éve, a három szovjet űrrakéta éve volt ez. Ami pedig a nemzetközi vonatkozásokat illeti, Hruscsov amerikai útja szemléltetően megmutatta — írja a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi lapja — menynyire megnövekedett a Szovjetunió nemzetközi tekintélye, milyen népszerű és elismert lett a szovjet külpolitika a népek szemében. A szovjet emberek nagy reményeket fűznek a közelgő csúcsértekezlethez. Reális szemlélet és ésszerű álláspont mellett az értekezlet kétségkívül gazdag gyümölcsöt hoz az emberiségnek — írja végül a Pravda. Az angol lapok szinte egyértelműen annak a nézetüknek adnak kifejezést, hogy évtizedek óta most van először reális remény a tartós béke beköszöntésére. Még a szélsőjobboldali sajtóorgánumok is elismerik, hogy az enyhülésben különösen a szovjet kormány és Hruscsov szerzett nagy érdemeket. Az Economist szerint a mai nemzetközi helyzet nagyobb reményekre jogosít, mint az évszázad bármely esztendejében. A Daily Mail egyenesen "a csodák esztendejének" nevezi az óévet. Ebben az évben "az oroszok végbevitték a csodák csodáját, amikor lefényképezték a Hold rejtett oldalát. De a Kelet és a Nyugat viszonyában is csodák történtek — írja a lap. Toynbee, az Observer hasábjain üdvözli a szovjet—amerikai viszony javulását és megállapítja, hogy a két nagyhatalomnak békében kell élnie egymás mellett. William Clark ugyancsak az Observerben a "dullesi politika kikapcsolását" tekinti 1959 egyik legfontosabb eseményének. A News Chronicle újévi körkérdésének "Mi volt az év legfontosabb eseménye?", leggyakoribb válaszai a következők voltak: 1. a lunyik felbocsátása; 2. Hruscsov amerikai útja; 3. a nemzetközi feszültség enyhülése. 1959 utolsó nagy eseménye a csúcstalálkozó időpontjának rögzítése volt. A nyugati fővárosokban általános megelégedéssel fogadták Hruscsov válaszát. Párizsban hangsúlyozták: a gyors válasz nyomán "rekordidő alatt "sikerült megegyezni az államfők és kormányelnökök értekezletének összehívásán bán. Francia hivatalos körök nem titkolt örömmel nyugtázzák, hogy Párizs lesz a történelmi jelentőségű kelet-nyugati konferencia színhelye. Párizsban jelképesnek tekintik, hogy az 1959-es esztendő utolsó diplomáciai eseménye egy francia— szovjet megbeszélés volt. Néhány napos távollét után visszaérkezett állomáshelyére Vinogradov, a Szovjetunió párizsi nagykövete és kihallgatást kért de Gaulle tábornoktól. Párizsi diplomáciai megfigyelők úgy tudják, hogy a megbeszélésen Hruscsov márciusi franciaországi útjáról és a csúcskonferenciáról volt szó. Pekingben ugyancsak lelkesen fogadták a csúcsértekezlet megtartásáról szóló megállapodást. A Vörös Zászló című kínai elméleti folyóirat az elmúlt év eseményeit összegezve megállapítja, hogy a nemzetközi helyzet alakulása a béke, a nemzeti felszabadulás és a szocializmus irányába mutat. Ez a tény, valamint a Szovjetunió békés külpolitikájának sikere arra kényszeríti az amerikai imperializmust, hogy kitűzze a béke lobogóját. Az amerikai uralkodó körök egyes személyiségei felismerték, hogy a feszültség nem szükségszerűen előnyös számukra. Fjodorov professzor a föld alatti atomrobbantásokról Moszkvából jelenti a TASZSZ. A nyugati sajtóban az utóbbi időben több olyan jelentés látott napvilágot, hogy az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi értekezleten a szovjet szakértők állítólag nem hajlandók komolyan tanulmányozni a föld alatti nukleáris robbantások szeizmikus észlelési módszereire vonatkozó amerikai adatokat. Jevgenyij Fjodorov, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja, a szovjet szakértői csoport vezetője a Pravda tudósítójának adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondotta: — Mint ismeretes, a nyolc ország technikai szakértőinek 1958-ban megtartott értekezlete arra az egyöntetű következtetésre jutott, hogy teljes mértékben lehetséges mindenféle nukleáris robbantás észlelése. Ugyanezen az értekezleten megállapodtak az észleléshez szükséges eszközökben. A szakértők jelentését és ajánlatait jóváhagyta a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormánya. Az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi értekezleten azonban a nyugati hatalmak több ízben követelték, hogy újból vizsgáljanak meg már eldöntött technikai kérdéseket. Ezeket a követeléseket arra alapozták, hogy az Egyesült Államokban 1958 végén nukleáris, majd később hagyományos robbanóanyaggal végrehajtott földalatti robbantások során lényeges új adatokat kaptak a föld alatti atomrobbantások szeizmikus észlelési módszereiről. Ez év november-decemberében Genfben, a szakértők külön értekezletén a szovjet szakemberek részletesen tanulmányozták ezeket az amerikai adatokat. A szovjet szakembereknek az a véleménye, hogy a föld alatti robbantások idején végzett szeizmikus megfigyelő seknek kétségkívül lesz jelentősége az ellenőrző rendszer tevékenysége szempontjából. Nincs azonban komoly alap arra, hogy felülvizsgálják az 1958-as szakértői értekezlet ajánlatait. Véleményem szerint — mondotta befejezésül Fjodorov professzor — csak az ellenőrző rendszer gyakorlati működése teszi lehetővé hatékonyságának értékelését és e rendszer kellő tökéletesítését. Nyilvánvaló, hogy a legközelebbi feladat nem végeláthatatlan vita folytatása az ellenőrző rendszer lehetséges funkcióiról, hanem sokkal inkább a kísérletek beszüntetésére vonatkozó egyezmény megkötése, az ellenőrző rendszer létrehozása, majd tökéletesítése a tapasztalatok alapján. Hruscsovot Munka Érdemrenddel tüntették ki Moszkvából jelenti a TASZSZ: Kliment Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke csütörtökön a Kremlben átnyújtotta Hruscsovnak, Ignatovnak, Arisztovnak és Poljanszkijnak a Munka Érdemrendet. Hruscsov, amikor átvette az érdemrendet, szívből megköszönte a kommunista pártnak és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének a kitüntetést. Kijelentette, továbbra is a szovjet népnek és a kommunizmus építése nagy ügyének szenteli minden erejét. Felháborodás Angliában az amerikai atomdöntés miatt Londonból jelenti a TASZSZ. Neves angol közéleti személyiségek elítélik az Egyesült Államok kormányának azt a bejelentését, amelyek az atomfegyverkísérletek egyoldalú folytatásához vezethetnek. A Daily Worker összeállítást közöl az elítélő nyilatkozatokból. Paynter, az Országos Bányász Szakszervezet főtitkára kijelentette, az Egyesült Államok döntéseegyszerűen botrányos, tekintetbe véve a most folyó tárgyalásokat és a csúcsértekezlet közeli voltát. *►Nyilvánvalóan provokációs döntés« — jegyzi meg a szakszervezeti vezető. Szintén elítélte az amerikai kormány elhatározását Tom Graham, az angol öntödei munkások egyesült szakszervezetének főtitkára és Frank Winchester, az angol gépkocsiipari munkások szakszervezetének főtitkára. Egyetlen ország se végezzen atomfegyver-kísérleteket, — jelentette ki a hajóépítő és gépipari munkások szakszervezeti szövetségének főtitkára, George Barrett. Ha ezen a területen megmarad a fegyverszünet, ez javítja a nemzetközi viszonyt és erősíti a kölcsönös bizalmat. Collins kanonok, a londoni Szent Pál-székesegyház főpapja, a "hadjárat az atomleszerelésért" nevű szervezet elnöke kijelentette: "Nagy kár, hogy az amerikai kormány olyan lépésre szánta el magát, amely gyengítheti a világ népeinek leszerelési reménységeit 1960-ban.* Collins reméli, hogy ez a lépés nem jelenti az Egyesült Államok kormánya részéről a kísérletek folytatatásának szándékát. Jim Gardner, az Angol Békebizottság főtitkára nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok elhatározása "hidegháborús fellobbanás" volt olyan időpontban , amikor Genfben az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyalnak és a világ várja a kormányfők értekezletét. Zilliacus munkáspárti képviselő kijelentette: "Ha az amerikaiak egyoldalúan megkezdik a kísérleteket, ez bűn lesz az egész emberiség ellen, s az amerikaiak saját magukra sütnek szégyenbélyeget.«• N. Kemmer, az edinburghi egyetem professzora, aki a háború idején részt vett atombombák készítésében, "igen szomorúnak" minősítette az Egyesült Államok elhatározását. A kanadai külügyminiszter az atomfegyverkísérletek folytatása ellen New Yorkból jelenti a TASZSZ. Howard Green kanadai külügyminiszter Eisenhower elnöknek az atomfegyverkísérletekkel kapcsolatos döntéséről szólva kijelentette: Kanada határozottan ellenez mindenféle további atomfegyverkísérletet. Baath-párti miniszterek lemondása az EAK-ban Kairóból jelenti az MTI. A közép-keleti hírügynökség szerda esti jelentése szerint Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke,elfogadta az EAK kormánya két tagjának és a Szíriai Tartományi kormány két tagjának lemondását. A négy miniszter: Akram Haurani, az EAK igazságügyminisztere és egyik alelnöke, Szalah Bittar, az EAK kulturális és nemzetvezetési minisztere, továbbá Abdel Gami Kanut, a Szíriai Tartomány népjóléti és munkaügyi minisztere és Musztafa Hamdun, a Szíriai Tartomány földművelésügyi minisztere. Valamennyien tagjai voltak a Baath-pártnak, (az Arab Megújhodás Szocialista Pártja), amely 1958-ban szüntette be tevékenységét, amikor Egyiptom és Szíria egyesülésekor Nasszer elrendelte a politikai pártok feloszlatását. Akram el Haurani miniszteri tárcája mellett az EAK egyik köztársasági alelnökének tisztségét is betöltötte.