Magyar Nemzet, 1960. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-15 / 63. szám
Kedd, 1660. március 15.. 1860. március 15 -Most... a még csak agyamban levő tervemből lehető egyet-mást elárulok. Ha a Bach-kormány mindent még tovább is lábbal tipor, mi a nemzet előtt szent s a népet annyira keseríti, hogy az izgalom, elkeseredés már-már a lázadás határáig fokozódik: a Forradalmi Kátét sok ezer példányban kinyomtatva készen tartom, s intézkedtem is aziránt, hogy azt addig is a lehető óvatossággal írják és terjesszék, míg majd itt az óra, amikor az ifjak a húsvéti ünnepekre az egész országban szétoszolván, a nyomtatott példányokat magukkal viszik, és a feltámadásra megkondult harangszó lesz országszerte a jeladás. A legelső támadás alkalmára mindent jó, célszerű fegyvernek ismertem, amellyel halált szabhatni: kaszát, fejszét, ásót, dorongot, mert az első rohamban nem a mesterséges fegyver milyensége dönt, hanem annak sokasága... a fölkelés diadala kétségtelen.. .* ►►De gondoskodtam előre arról is, hogy a gyárakban szuronyokat kovácsoljanak, miket póznára üthetni. Erre nézve Vidacs Jánossal egyezkedtem.« Ezeket a sorokat az ácsteszéri telkesjobbágy fia, a volt takácsinas, a 48—49-es forradalom legbátrabb lapjának, a Munkások Újságjának volt szerkesztője, Táncsics Mihály írta le "Életpályám" című művében, miután nyolcéves önkéntes rabságából szabadult. A Bach-korszak örvénylő tombolása idején országos forradalmat akart kirobbantani száz esztendővel ezelőtt, 1860 tavaszán. A forradalom egyik próbája 1860. március 15. lett volna, március idusának első megünneplése a budapesti Kerepesi-temetőben. „Hol lappangott Ön ?” Táncsicsot 1848 márciusának idusa szabadította ki budai börtönéből. S tizenkét évvel a szabadulás után, 1860. március 15-én először szerette volna megünnepeltetni Budapest népével március idusát. Addig nem volt mód megünnepelni a nemzet legnagyobb ünnepét. 49 tavasza a súlyos katonai megpróbáltatások ideje volt. S utána jött a bukás. Táncsics, Siklós képviselője, a Munkások Újságjának a szerkesztője Aradig követte a kormányt, a világosi síkig a kékhajtókás, sárgapitykés honvédeket. A fegyverletétel után vászon kabátban és mezítláb indul a bujdosásba Kisjenő felé. Szeptember 27-én érkezik Pestre, nyolc esztendeig rejtekezik s mikor 1857-ben, az amnesztia idején önként előjön és jelentkezik Budapest rendőrfőnökénél, a császári fogdmeg elcsodálkozik: — Hol lappangott ön annyi ideig? — Itt voltam Pesten — feleli nyugodtan Táncsics. — Az lehetetlen ... — A saját házamban. — De hiszen ott is nagyon sokat kerestük. — Hallottam én azt mindig a föld alatt. Nyolc esztendeig egy veremben laktam az udvaron, csak éjszaka jártam ki levegőzni. A rendőrfőnök kénytelen alkalmazni az amnesztiát és az a Táncsics Mihály, akit pesti bujdosása elején, 1851. szeptember 26-án in effigie már kivégeztek Kossuthtal együtt a pesti Újépület mögött — szabad. Szabadulása után titkos szervezkedésbe kezd a népelnyomó Bach-korszak és a császári rend megdöntésére. Az 1660. március 15-iki néma tüntetést erőpróbának szánja. Szegény jó Táncsics Mihály az európai erőviszonyokat félreismerve, a 48—49-es emigráció erejét és befolyását túlbecsülve, bízik a forradalom sikerében. 1860 márciusának idusa előtt már városszerte el volt terjedve Pesten, hogy Kossuth külföldi sereggel hazája felszabadítására jön. Az emberek titkon már énekelték:Türr Pista és Kossuth. — Hozza már a vasút...« Március 15-ike előtt a szent öreg figyelmeztette az ifjúságot, hogy a tüntetésre magyar ruhát öltsön. Táncsics személyesen kérte föl a családokat, hogy "gyermekeiket a tüntetésben részt venni ne akadályozzák". Sortűz a Kerepesi előtt 1860. március 15-ike csütörtöki napra esett. A készülő néma tüntetést és az ünnepet mind a rendőri, mind az egyetemi hatóság betiltotta. A szervezkedők nevét rendőrbesúgók a hatóságok tudomására hozták, március 9-én már motozások történtek, 16-én megkezdődtek a letartóztatások, tizennegyedikén pedig lefogták Táncsics Mihályt s a Táncsics házának padlásán megbújt Pápai Ignácot, az ifjúság egyik vezérét. Táncsicsot előbb a Rókus-beli fogházba kísérték, azután Budára vitték és ugyanabba a börtönbe vetették, ahonnan 1848 március idusa kiszabadította, s hol Wesselényi Miklós megvakult. Második bebörtönzése idején megvakult Táncsics Mihály is. Március ünnepét a motozások, tilalmak és lefogások ellenére is megtartotta a pesti nép. Délelőtt gyászkarszalagosdiákok gyülekeztek a belvárosi templom előtt. A rendőrök elzárták előttük a templom bejáratát. Erre az ifjúság a Kálvin-téri református templomhoz ment. Oda sem engedték be őket. A menet ezután megsokasodva a ferencvárosi, majd a Kerepesi úti temető felé hömpölygött. Nem engedték be őket a Kerepesi temetőbe sem. Az ifjak a temetőfalon át dobták be koszorúikat. A rendőrök oszlásra szólították fel a néma tüntetőket. A diákok, s a pesti nép szétszéledni nem akart. Errea temető árkaiban elbújtatott katonasági sortüzet adott le. Elsőnek Forinyák Géza 19 esztendős joghallgató sebesült meg. Utána mások is, számosan. A forrásmunkák pontatlan adatokat közölnek Forinyák további sorsáról. Egyesek szerint a helyszínen, mások szerint két nap múlva halt meg. Az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárában végigolvastam báró Kemény Zsigmond "Pesti Napló"-jának 1860 márciusi számait. A március 15-iki és március 16-iki számokban — ami az ünnep előkészületét, s magát a tüntetést illeti — néma csönd van. Csak március 25-én tűnik fel egy néhány soros hír a Közlemények című rovatban: »A márt. 15-én Pesten megsebesült ifjak közül Forinyák Gézának veszélyes állapota, mint hírlik, jobbra kezd fordulni.* Két nap múlva közlik, hogy "állapota rendkívül aggasztó". Az április 3-iki Pesti Naplóban Olvasóm: Forinyák Géza, a pesti magyar egyetemben első évi joghallgató, ápril 2-án, délutánra 3 órakor, jobb létre szenderült.* Együtt, a Kerepesiben Forinyák Gézát 1860. április 4-én temették el. Élve nem juthatott be a Kerepesibe, tüntetni és ünnepelni. Bejutott némán és holtan. Temetése csak Vörösmartyéhoz hasonlítható. A Nádor utcai szülői háztól a Kerepesi úti temetőig az útvonal ,a mellékutczákat és a tereket nem is említvén — tömve volt néppel...« A közlekedés egy órára megszűnt. A menet élén az ifjúság haladt, mögötte "a főváros hölgyei", koszorúkkal. A koporsót ötven fáklya vette körül. Táncsicsot tizenöt évi súlyos börtönre ítélték. Ebből letöltött hét esztendőt, az 1867-es koronázáskor adott amnesztia alapján jött ki a börtönből, vakon. Meghalt, mint tudjuk, 1884. június 28-án, 85 éves korában, koldusszegényen, utolsó éveit könyvei utcai árusításából tengetve, őt is oda temették, nagyjaink Pantheonjába, a Kerepesibe. A sírnál hatalmas tömeg élén a tudós Hermán Ottó búcsúztatta el. Végül is együvé kerültek a 48-as honvédek, Forinyák, az ifjú, s Táncsics, a szent öreg. Ruffy Péter Magyar Nemzet PETŐFI SÁNDOR : szabadsághoz Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis mégis számkivetve voltál, Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk, s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljom miljom fáklya, Meggyűlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De, szabadság, mért halvány az orcád? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtül félted? Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírból éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell küzdeni... kísértő lelkeinkkel! (1846 március) 1942. MÁRCIUS 15 1942 márciusa. A bűnös országvesztő háborút a tavasz sorrt tudja feledtetni. Horthy miniszterelnöke így "biztatja" a szenvedéstől görnyedő magyar népet: "Bőségről, gondtalan napokról ne álmodozzunk, most az lesz a jó magyar, aki tűr..." A Kommunisták Magyarországi Pártja, a munkásosztály azonban maga mögött érzi az erőt, az igazi magyarok erejét, akik nem hajlandók tűrni, s a függetlenségért küzdő fasisztaellenes hazafiak tömörítését határozza el. A Magyar Történelmi Emlékbizottság A KMP kezdeményezésére megalakul a Magyar Történelmi Emlékbizottság, a függetlenségi mozgalom legális szerve. Tagjai között ma is számos élő, neves személyiség van: Bernáth Aurél, Darvas József, Illyés Gyula, Katona János, Kállai Gyula, Kárpáti Aurél, Kodály Zoltán, Mihályfi Ernő, Parragi György, Pátzay Pál, Somogyi Miklós, Szakosíts Árpád, Szőnyi István, Veres Péter. Összefogni a németellenes, háborúellenes erőket — ez a célja az Emlékbizottságnak. S az első harc feladata: előkészíteti, megszervezni a március 15-i tüntetést. Megjelenik az Emlékbizottság márciusi emlékkönyve. Kállai Gyula írja benne e sorokat: "Amikor a munkásság a függetlenségért és a szabadságért harcol, nem szűnik meg hangoztatni, hogy az önálló, minden kérdésben független, határozóképességgel rendelkező Magyarország csak úgy valósítható meg, ha a néptömegek megkapják mindazokat a gazdasági és politikai jogokat, amelyekre történelmi jussuk van.* Harci felszólítás volt ez. Közeledik a márciusi ünnep. A szervezett budapesti munkásság, különösen sok ifjúmunkás hatalmas lelkesedéssel készül a tüntetésre. Pátzay Pál szobrászművész Petőfi jelvényen dolgozik, a felvonulók, munkások, parasztok, értelmiségiek viselik majd mellükön. Pátzay jelvényét tízezerszámra jegyzik elő, az öntöde alig győzi az Iramot. Aztán beköszönt a napsugaras március tizenötödikéi vasárnap. Tízezren vesznek részt azon a napon a hazafias, antifasiszta magyarok ünnepén. Egy szemtanú A tízezer között van Dévai György is, akkor 18 éves tanoncgyerek. (Ma egyik épületanyagfuvarozó vállalatunk igazgatója.) — A VI. kerületi szociáldemokrata ifjúsági csoportnak és a Vándor-kórusnak voltam akkoriban tagja — meséli. — Két héttel az ünnep előtt értesültünk a csendes tüntetés tervéről, amelyről csak annyit tudtunk, hogy "több lesz egyszerű megemlékezésnél". Vasárnap délelőtt a Vasas székházban gyűltünk össze egy kultúrműsorra. A hangulat már itt is forró volt. Bulla Elma, Somló István szavalt (a hasonló műsorokon Major Tamás, Ascher Oszkár és Baló Elemér is rendszeresen részt vett), a színjátszók szimbolikus jeleneteket adtak elő, a kórusok szovjet indulókat énekeltek — persze megváltoztatott szövegekkel —, s a közönség együtt dúdolta velük a dallamokat. Ismét forradalmi versek következtek, némelyikük a felénél véget ért — a rendőrség nem engedélyezte a további sorokat —, de a közönség halkan zúgta tovább a szavakat. Jól emlékszem, a mandolin zenekar olyan számmal zárta műsorát, amelyben fel lehetett ismerni a Marseillaise taktusait. Óriási ováció fogadta a műsort, amely déli 1 óra körül fejeződött be. Nem mentem haza ebédelni, hanem a szervezetbe indultam. Fiatal barátaim is ott voltak már, mellükön a Petőfi embléma díszlett. Mesélték, hogy a megelőző napokban Horthy rendőrei, nyilas suhancok nemegyszer nyílt utcán verekedni kezdtek velük, ki akarták tépni gomblyukaikból a jelvényt azzal az ürüggyel, hogy azok Lenin arcképét ábrázolják ... Fél háromkor elindultunk a Petőfi-szoborhoz. Szemtől szembe a rendőrökkel A magyar függetlenségi mozgalom krónikája így emlékszik meg e percekről: "A munkások szervezeteikből kisebb csoportokban vonultak fel a Petőfi tér körüli utcákba. A Történelmi Emlékbizottság tagjai három órakor kettes sorokban indultak el gyülekezőhelyükről, a Modern Kávéházból a szobor felé. A tömeg a szomszédos utcákból ekkor a térre zúdult. Az eredeti terv az volt, hogy a néma tüntetés után a tömeg a Kossuthszoborhoz vonul, s csak ott bontja ki a transzparenseket, jelszavas táblákat, képeket, zászlókat, háborúellenes tüntetés közepette.* — A lelkesedés azonban felborította a tervet — veszi át a szót ismét Dévai György. — A Petőfi-szobor közvetlen közelében valaki elkiáltotta magát: Vesszen a háború! Nyomában száz kiáltás harsant: Le Hitlerrel! Éljen a Szovjetunió! Éljen a munkás-paraszt szövetség! Csak úgy visszhangzott arrafelé a Duna-part környéke. Aztán a hosszú menet — immár kibontott zászlókkal — megindult az akkori Mária Valéria utcán a Vigadó előtt, a Kossuth-szobor felé. Munkásmozgalmi dalokat énekeltünk, úgy hömpölyögtünk tovább egészen a Ferenc József térig, a főkapitányság szomszédságában. — Ott aztán rendőrkordonnal találtuk magunkat szembe. Közel voltam a menet éléhez, sohasem feledem el a képet: talán három lépés választott el minket a kordon előtt álló rendőrtiszttől, akivel hosszú másodpercekig farkasszemet néztünk, mögöttünk a sok ezernyi felvonuló énekelt, harsogta az antifasiszta jelszavakat. Alig hallottuk a tiszt osztásra felszólító parancsát. Aztán a kordon megindult felénk, a gumibotos rendőrattak a környező mellékutcákba kergette a felvonulókat. A Zrínyi utcába a rendőrök beengedték a tömeg egy részét, mintegy kétszáz tüntetőt, aztán körülfogták őket és beterelték a főkapitányság udvarára. Köztük volt egyik ifjúmunkás barátom, Reich Karcsi is. Egy éjjelen át ott tartották, a felvonulás szervezőiről faggatták. — Én a tömeg másik részével megkerültem a rendőröket, úgy igyekeztünk a Kossuthszobor felé, de ekkor már ott is komoly rendőri készültség fogadott minket. Szétoszlottünk. Hetekig büszkén emlegettük a tömegdemonstrációt, a nyílt nappali tüntetést. Ezer kezet is megjárt egy fényképem, amely a tüntetésről készült s amit aztán egy évvel később el kellett égetnem. A felvonulás tanulságai így történt. A másnapi lapok is foglalkoztak az eseménnyel, a lehetőségekhez képest, ki-ki a maga módján. A Magyar Nemzet megírta: a tízezrekre menő tömeg állandóan éljenezte Petőfit...« A Hétfő Reggel szerint: "Másfélezernyi tömeg néma hódolattal adózott Petőfi és Kossuth emlékének ...« A Magyarország meglepett hangon jelentette: "Budapest közönsége vasárnap figyelemre méltó spontán kezdeményezésből tömegesen elzarándokolt Petőfi szobrához ...« A meglepetés jogos volt és az ország akkori urai számára — kínos is. Mert a felvonulás érzékeltette, hogy a magyar nép forradalmi szellemét a negyedszázados ellenforradalmi korszak sem tudta megtörni s a súlyos veszteségektől meggyengült, illegalitásba került Kommunisták Magyarországi Pártja iránt a nemzet széles rétegeiben mélyen él a bizalom, szeretet. Fekete Gábor A Hazafias Népfront céltudatosan ápolja a forradalmi kagymányokat A népfront-mozgalomnak egyik igen fontos feladata, hogy a múlt haladó hagyományainak ápolásával, elsősorban a forradalmi mozgalmak tanulságainak, a múlt és a jelen harcai közötti összefüggéseknek a megismertetésével is formálja a ma emberének gondolkodását, véleményét és magatartását. A népfrontnak erről a tevékenységéről beszélgettünk Barati Józseffel, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa művelődési osztályának vezetőjével. — A Hazafias Népfront céltudatosan ápolja a magyar forradalmi hagyományokat — mondotta. — Hosszú esztendőkön át küzdöttünk azokkal a nézetekkel, amelyek igen gyakran jelentkeztek, elsősorban a pedagógusoknál, de sokszor más értelmiségieknél is, hogy forradalmi hagyományainkat 1848—49-cel lezártnak tekintették. Mi a fejlődés egységét, a történelem összefüggéseit akartuk és akarjuk ■megmutatni a hagyományok ápolásával ma is. — Megnehezítette a munkánkat, hogy 1954-ben a népfront első kongresszusa — annak a revizionista politikának megfelelően, amelynek eszközeként akkor a népfront mozgalmát is felhasználták —, szinte teljesen kikapcsolta a népfront munkásságából 1919- et, a Tanácsköztársaság harcait, leszűkítette azt a szerepet, amelyet 1945, a felszabadulás jelentett a magyar nép életében és a népfrontpolitikát egészen furcsa módon, szinte kizárólag az 1848-as eszmékre próbálta építeni. Az ellenforradalom aztán világosan megmutatta mit jelentett ez a revizionista politika és bebizonyította hogy a szocialista építés közben milyen veszélyes megragadni különböző polgári demokratikus jelszavaknál. — A népfront különböző előadássorozataiban több előadáson és vitákon igyekeztünk és igyekszünk ezeket az elveket tisztázni. Falun és városon egyaránt jól kialakultak már a szabadságharc országos ünnepein március 15-én október 6-án, túl azok az események, amelyeket egy-egy város, vagy falu szabadságharcos évfordulóin rendeznek meg. Az a körülmény is, hogy a termelőszövetkezetek közül igen sok viseli Kossuth, Petőfi, Táncsics nevét, emlékeztet a szabadságharc küzdelmeire, lehetőséget ad arra, hogy a szövetkezeti parasztsággal megismertessük ezeknek az embereknek az életét, munkásságát és igazi jeletőségét a magyar társadalom fejlődésében. Békés megyében, Hajdú-Biharban ezekben a napokban is kutatják a szabadságharc hagyományait. Különböző társadalmi bizottságok a forradalmi múlt helyi emlékeit dolgozzák fel mindenfelé. Komoly eredményként tarthatjuk számon, hogy egyre több népfrontbizottság foglalkozik az 1848—49-es szabadságharc utáni idők eseményeivel, a társadalom további fejlődésével is és így jutnak el szükségszerűen 1919 megértéséhez, s az 1945-ös felszabadulás igazi értékeinek felismeréséhez az ország fejlődésében. Békéscsabán és Szegeden például a népfront a közelmúltban két- két kiadványt készített a Tanácsköztársaság harcairól, részben dokumentumokból, részben visszaemlékezésekből. Az egyre szaporodó falusi tájmúzeumokban is őrzik már a forradalmi harcok emlékeit, s ezekben a múzeumokban egyaránt megtalálhatók az 1848—49-es, a 19-es és az 1944—45-ös felszabadító harcok különböző emléktárgyai. — A magyar történelem haladó hagyományainak ápolásával, így 1848 emlékeinek felkutatásával is, újabb és újabb embereket tudtunk és tudunk bevonni a Hazafias Népfront munkájába, s ezen keresztül a napi politikába, az élet által ma felvetett kérdések megoldásába." Kocsis Tamás 1 ÉRTÉKPAPÍRMEGSEMMISÍTÉSI KÖZLEMÉNY Zürich Kanton Felsőbírósága II. Polgári Tanácsa, 1960. január 15-én hozott végzése szerint a Cementia Holding A. G. Zürich 50 db, bemutatóra szóló részvényére vonatkozó 2 DB CERTIFIKÁT-OT semmisnek nyilvánította. A részvények sorszáma 30101 —30125 és 33101—33125, névértéke Fr 40,00 az 1942 üzletévre szóló 8 sz. és azt követő osztalékszelvényekkel és talonokkal. A Kerület Bíróság 5. osztálya hevében Dr. Seiler s. k. bírósági jegyző.