Magyar Nemzet, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-01 / 1. szám

4 Új szovjet—nyugatnémet kereskedelmi egyezmények 35 százalékkal növekszik a két ország árucseréje Moszkvából jelenti a TASZSZ. Moszkvában hivata­losan bejelentették, hogy a Szovjetunió és a Német Szö­vetségi Köztársaság képviselői december 31-én Bonnban alá­írták az 1961—1963 évekre szóló hosszúlejáratú külkeres­kedelmi és fizetési egyez­ményt. Ezenkívül jegyző­könyvet írtak alá az általá­nos kereskedelmi kérdések és a tengerhajózás kérdésében kötött szerződés érvényének meghosszabbításáról, vala­mint a két ország 1961-es árucseréjéről. Az új hosszúlejáratú szer­ződés az 1958—1960-as idő­szak kereskedelméhez vi­szonyítva a következő három év alatt mintegy 35 százalék­kal növeli a két ország for­galmát. A Szovjetunió a múlthoz hasonlóan elsősorban vegyi, cellulóz, papír és élelmiszer­­ipari, valamint más felszere­léseket és hajókat vásárol a Német Szövetségi Köztársa­ságtól, az NSZK pedig olajat, olaj­ipar­ termékeket, fűrészelt árut, érceket, valamint mező­­gazdasági gépeket vesz a Szovjetunióban. Az általános kereskedelmi kérdéseket és a tengerhajó­zást érintő szerződés — ame­lyeknek érvényét most meg­hosszabbították — előírja a többi között mindkét fél ré­szére a legnagyobb kedvez­mény elvének alkalmazását. Kedden kezdődik Casablancában az afrikai csúcsértekezlet Casablancából jelenti az AP. V. Mohammed marokkói király kezdeményezésére január 3-án Casablancában megkezdődik az afrikai vezető államférfiak csúcsértekezlete. Az előrelát­hatóan január 7-ig tartó érte­kezletein a többi között részt vesz Nasszer, az EAK elnöke, Nk­rumah ghanai, Touré gui­neai és Keita Mali elnök is. Nasszer elnök szombaton már el is indu­lt Marokkóba. A talál­kozón szóba kerül majd a mau­­ritániai, a kongói és algériai kérdés. Ezenkívül napirenden szerepel a szaharai francia atombombakísérletek kérdése és egy afrikai közös parancs­­nokság létesítésének terve is. Az új esztendő első napjaiban hatalmas tüntetéseket szerveznek Belgiumban A belga kormány pénteken még abban reménykedett, hogy az új esztendőre sikerül megfékezni a sztrájkot és a tüntetéseket. A legutóbbi vérengzés után azonban ez a remény meghiúsult. A szo­cialista szakszervezetek kö­zölték, hogy vasárnap és hét­főn újabb tüntetések lesznek. A munkások délelőttönként a Szocialista Párt brüsszeli székháza előtt gyülekeznek és onnan indul el a tüntetőik menete. A Szocialista Akció­­bizottság keddre tervez hatal­mas méretű tömegmegmozdu­lást. Ugyanis ezen a napon­­ il össze ismét a parlament, hogy tárgyaljon a kormány "taka­rékossági" programjáról. Általános sztrájkot! A Belga Kommunista Párt felhívást intézett a szocialista szakszervezetekhez, hogy kedd­re általános sztrájkot és újabb tömegmegmozdulásokat hir­dessenek. A párt javasolta, hogy a parlamentben és or­szágszerte egyperces csenddel adózzanak Van Der Stepnen, a pénteken megölt munkás emlékének. A Szocialista Párt nyilatko­zatban ítélte el a karhat­alom példátlan brutalitását. A nyi­latkozat hangoztatja: "A drá­ma annak a feszültésnek a következménye, amelyet a kormány bűnös makacssága idézett elő­­. A nyilatkozat vé­gül hangoztatja, hogy a mun­kabeszüntetés addig tart, amíg megbukik a kormány gazdasági programja. Van Der Stepren meggyil­kolása ellen tiltakozva, szom­baton újabb foglalkozási ágak­ban bocsátottak ki sztrájkuta­sításokat. Ugyancsak szomba­ton nagyszabású csendes tün­tetés volt Brüsszel utcáin. A pénteki csendőrtámadást, amely a fiatal munkás halá­lát okozta, öntözőkocsik indí­tották el. A tüntetők ki akar­tak térni a vízsugarak elől, de az öntözőkocsikat a lovas­rendőrség rohama követte. A munkások a falaik tövébe hú­zódtak, miközben tűzijátékok­hoz használt kisebb robbanó­szerkezeteket dobtak a lovak elé, hogy felbomlasszák a tá­madó csendőrök arcvonalát. A csata egy óra hosszat tar­tott. Közben egy Lerat nevű ember a tüntetők közé sütöt­te fegyverét A kormány most azzal az állítással próbálja el­hárítani a felelősséget, hogy egy őrült ember egyéni tetté­ről van szó. Ez az érvelés azonban nem fogadható el, mert az izgatott légkört a csendőrség durva támadása idézte elő. Négyezres tüntetés Brjfeszel főterén szombaton mintegy négyezer főnyi tömeg gyűlt össze és tüntetett a pén­teki csendőrterror ellen. A tö­meg néma csendben haladt és farkasszemet nézett az útvona­lak mentén teljes harci készen­létben álló rendőrökkel. A tö­meg között egy ifjúsági szerve­zet tagjai röpcédulákat oszto­gattak. Felszólították a sztráj­kotókat, hogy a parlamenti ülés napján — kedden — tüntető menetben vonuljanak be Brüsszelbe. A röplapok jelsza­vai a feszültséget tükrözik: »Nem alkuszunk a munkások gyilkosaival!­", "­Előre — mun­káskormány megteremtéséért!* A tüntetéssel egyidejűen a szocialista párt székházában mintegy kétezer sztrájkoló tö­meggyűlést tartott. A Peuple, a Szocialista Párt lapja megbélyegzi a katonaság és a rendőrség önkényét. A lap cikke hangoztatja: »Eyskens keze vértől csepeg. A minisz­terelnök a munkásosztály leg­gyűlöltebb ellenségévé vált. Szégyen lenne Belgiumra, ha továbbra is a véreskezű kor­mányfő vezetné a kormányt­. Ázsiai és afrikai önkénteseket kér a laoszi királyi kormány, ha nem szüntetik be az imperialista intervenciót Hanoiból jelenti a TASZSZ és az ADN. A laoszi kor­mánycsapatok a Patet Lao erőivel együttműködve to­vábbra is erős csapásokat mér­nek a lázadók egységeire. No­­sav­n, a lázadó tábornok ugyanis azzal dicsekedett, hogy csapatai "sikeresen elő­renyomulnak" Viantiane-től északra. A valóságban viszont a fővárostól északra, Pha- Khongnál megállították a lá­zadók csapatait. Ideérkező je­lentések szerint Laosz északi része teljesen a kormánycsa­­patoknak és a Patet Lao erői­nek ellenőrzése alatt áll. A Vietnami Tájékoztató Iro­da pénteken hivatalosan cáfol­ta azokat a jelentéseket — mint az Egyesült Államok és bizonyos más, amerikai csat­lós­ országok propaganda szer­vezeteinek merő koholmányát —, amelyek szerint a Vietnami Demokratikus Köztársaság ál­lítólag beavatkozik Laosz bel­­ügyeibe és csapatokat küldött volna a Vientiane-től északra levő térségbe. A Vietnami Tájékoztató Iro­dát felhatalmazták annak ki­jelentésére — hangzik továbbá a jelentés —, hogy az említett híresztelések minden alapot nélkülöznek és azt a célt szol­gálják, hogy leplezzék az ame­rikai imperialisták és laoszi bábjaik kihívó agressziós cse­lekedeteit. Pholsena tájékoztatásügyi miniszter, a törvényes­ laoszi kormány képviselője december Magyar Nemzet 30-án felhívással fordult a kormánycsapatokhoz, a Patet Lao erőihez, az egész laoszi néphez, s szerencsekívánatait fejezte ki a lázadók ellen ví­vott harcokban aratott nagy sikerekért. Kong Le felhívása Kong Le kapitány, a Vien­­tiane tartományban állomáso­zó kormánycsapatok parancs­noka december 30-án szintén napiparancsban mondott forró köszönetet a kormánycsapa­toknak, a Patet Lao alakula­tainak, valamint Vientiane la­kosságának azért, hogy a fő­város hősies védelmében sú­lyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Kong Le közölte, hogy csapatai most sikeres hadműveleteket folytatnak Vientiane térségében, Luang Prabang tartományban és ko­moly veszteségeket okoznak az ellenségnek. Kong Le kapitány parancsa ezután így folytatódik: — A Souvanna Phouma her­ceg vezette törvényes laoszi kormány csapatainak nevében határozottan tiltakozom az Egyesült Államok, Thaiföld és Dél-Vietnam intervenciója és agressziója ellen. Követelem, hogy az említett országok kor­mányai hívják vissza katonai tanácsadóikat Laoszból, a thaiföldi és a dél-vietnami kormány pedig rendelje vissza csapatait és szüntessen meg mindennemű segítségnyújtást a lázadó Nosavan—Bounoum­­klikk számára. Kong Le kapitány figyelmez­tet, hogy abban az esetben, ha elutasítják azt a követelést, a laoszi királyi kormány kényte­len lesz fontolóra venni: ne kérje-e az ázsiai és afrikai or­szágokat, hogy küldjenek ön­kéntes alakulatokat Lanszba a külföldi beavatkozók ellen. Harriman az új amerikai elnök utazó nagykövete Palm Beachből jelenti az AP. Kennedy megválasztott amerikai elnök pénteken este Averey Harriman demokrata­­párti politikust nevezte ki "Utazó nagykövetévé". (Hiva­talos címe: "rendkívüli nagy­követ a külföldi képviseletek­hez".) A kinevezésről szóló hi­vatalos nyilatkozat szerint Harriman mindenkor az elnök és a külügyminiszter rendel­kezésére áll olyan különlege­sen fontos külföldi­ küldetések végrehajtására, amelyek meg­követelik, hogy végrehajtójuk az elnök teljes bizalmát élvez­ze és mélyen ismerje az Egye­sült Államok politikájának minden oldalát. Kubát veszély fenyegeti! Havanából jelenti a TASZSZ: A december 31-re virradó éjszakán ülést tartott a kubai minisztertanács. Az ülés után hivatalos jelentést tettek közzé, amelyben a többi között ez áll: "A kubai forra­dalmi kormány megbízható forrásokból értesítést kapott arról, hogy az Allen Dulles ve­zette amerikai Központi Hír­szerző Hivatal és a Pentagon provokációs tervet dolgozott ki a Kubai Köztársaság ellen. A terv szerint az amerikai ten­gerész­gyalogság behatol Ku­ba területére." A közlemény rámutat, hogy a kubai forradalmi kormány elhatározta, sürgőben elküldi Raul Roa külügyminisztert az Egyesült Nemzetek Szerveze­tébe. Ellenforradalm­írokat lepleztek le Kubában Havanából jelenti az ADN és Új Kína. A kubai biztonsági szervek a polgári lakossággal szorosan együttműködve csü­törtökön ártalmatlanná tettek egy amerikai szolgálatban álló ellenforradalmi csoportot és le­tartóztatták annak tizenhét tagját. A letartóztatottak kö­zött van Alfredo és Manuel is, az Egyesült Államokban mű­ködő kubai ellenforradalmi szervezet két vezetője. A cso­port tagjainak lakásán nagy­­mennyiségű bombát és ameri­kai eredetű dinamítát, vala­mint különböző lőszereket és más robbanóanyagot találtak. Havanában pénteken este nagy tüntetés volt az elnöki pa­lota előtt Az amerikaellenes transzparensekkel felvonult tüntetők követelték, hogy ítél­jék halálra az ellenforradalmi csoport tagjait. „A reménység éve” — egy esztendővel ezelőtt ez a cím állott a Magyar Nemzet vezércikkének élén. Vajon az elmúlt tizenkét hónap mennyiben igazolta az emberiség reményeit, várako­zásait? 1960 a nagy változások éve­ként kerül be a világtörténe­lembe. A jelen krónikásának nem lehet izgalmasabb, nagy­szerűbb feladata, mint nyo­mon követni a sikereikben gazdag, drámai fordulatokban bővelkedő, mozgalmas esemé­nyek menetét. A világ és kü­lönösen Afrika térképe a sze­münk láttára változott meg átalakult az Egyesült Nemze­tek Szervezetének arculata. Is­mét jelentősen eltolódtak a nemzetközi erőviszonyok a szocialista tá­bor javára: a Szovjetunióban, a Kínai Nép­­köztársaságban, hazánkban és a többi testvéri országban óriási fejlődést, általános elő­rehaladást tapasztalhatunk, míg a tőkés államok hanyatlá­sa és bomlása feltartóztathatat­lanul folytatódott. Beteljesedett tízmillióknak a felszabadulás­hoz és függetlenséghez fűzött reménye, s ami a legdöntőbb: megszilárdult a békére vágyó emberiség bizalma, hogy ko­runkban létrejöttek a feltéte­lek az újabb világkatasztrófa elhárítására. Az ellentétes, szembenálló erők az első frontvonalban a háború és a béke örök kérdése körül ütköztek meg. S e küz­delem határozta meg 1960 történelmét. Emlékezzünk csak! Hruscsov már január első felében bejelentette a Legfelső Tanács ülésén, hogy további 1 200 000 fővel csök­kentik a szovjet hadsereg lét­számát és felszólította a tőkés nagyhatalmakat: kövessék a Szovjetunió békés kezdemé­nyezését. A világ parlament­jeihez intézett leszerelési fel­hívás jelentette a nyitányt. A béké­s elsőszámú utazó nagy­követének­ délkelet-ázsiai körútja, Indiában, Burmában, Indonéziában és Afganisztán­ban tett látogadása volt a foly­tatás. A szocialista világrend­­szer vezető hatalma kormány­főjének és az aktív semleges­ség­­politika elvi alapjain álló ázsiai államférfiaknak egyet­értése a lényeges nemzetközi problémákban az egyetemes bizakodás forrásává vált. Március idusa szintén re­ménysugárral köszöntött be. Hosszú évek vajúdása után először paritásos alapon a genfi Nemzetek Palotájában összeült a tízhatalmi kelet— nyugati leszerelési értekezlet. Néhány nappal később a szov­jet miniszterelnök Párizsba ér­kezett, hogy az egyszerű, béké­re sóvárgó franciák ünneplé­sétől kísérve ismét hitet tegyen a békés együttélés gyakorlati megvalósítása mellett. Az első negyedév befejeztével sokan, akik csak a felszínt nézték, már azt hitték, minden a leg­nagyobb rendben van a vilá­gon, a különböző társadalmi rendszerű államok irányítói si­mán és "olajozottan" halad­nak a csúcstalálkozó felé. Nem így a dolgok mélyére tekintők. Áprilisban egymást érték az amerikai vezetők harcias kiro­hanásai. Herter visszautasítot­ta az általános és teljes lesze­relést előíró szovjet javaslatot, Eisenhower jóváhagyta az in­terkontinentális rakétagyártás és a Polaris-tengeralattjáró építés gyorsított ütemű prog­ramját. Majd május elsején el­indult végzetes útjára az U—2 kémrepülő, hogy egyszeriben szertefoszlassa az álmodozók hamis illúzióit. Sűrű viharfel­legek tornyosultak. Egészen nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok vezetői elha­tározták a csúcsértekezlet megtorpedózását. Felrúgva a nemzetközi jog legelemibb sza­bályait, fennhangon védelmez­ték "jogukat" a kémkedéshez. Az amerikai elnök elutazott ugyan a francia fővárosba, de ahelyett, hogy magyarázattal és bocsánatkéréssel szolgált volna a példátlan kihívás miatt, hadügyminiszterével "atomriadót" rendeltetett el a világ különböző tájain tartóz­kodó, megszálló fegyveres erők számára. A csúcstalálkozó ilyen körül­mények között össze sem ülhe­tett. A nyugati sajtó pánik­hangulatot keltett, Hruscsov viszont berlini beszédével le­­hűtötte a háborús hírverőket, a történtek után is kijelentette: "Erőnket nem kímélve, har­colni fogunk a nemzetközi fe­szültség enyhítéséért". Tizen­négy nappal később a Kreml­ben összesereglett külföldi új­ságírók előtt ismertette az ál­talános és teljes leszerelés gya­korlati megvalósítására tett újabb szovjet javaslatot. Iga­zán nem a szocialista küldötte­ken múlott, hogy az amerikai szabotázs következtében június végén mégis dolgavégezetlenül oszlott szét a genfi leszerelési értekezlet. Az év első felének békés erőfeszítéseire a kommunista és munkáspártok bukaresti tanácskozásán hozott hatá­rozat tette fel a koronát. Va­lósággal szétpukkant a nyu­gati propaganda rágalomhad­járata, hiszen a haladás ügyé­nek leghivatottabb képviselői ismét síkraszálltak a békés egymás mellett élés valóravál­­tása, a háború lehetőségének kiküszöbölése érdekében. A szovjet kormányfő ausztriai látogatásában azután a leg­­elvakultabb nyugati szemle­írók is felismerték a komoly gesztust, a Szovjetunió töret­len külpolitikai vonalának a béke megerősítésére irányuló szándékát. A másik oldalon erre az időszakra esik az amerikai tá­maszpont-rendszert, az Egye­sült Államok vezetőit ért sú­lyos csapások sorozata. Wash­ington elveszítette leghűsége­sebb kiszolgálóit: Li Szin Man dél-koreai elnököt, Men­­deresz török miniszterelnököt, majd Kisi japán kormányel­nököt. Szöulban, Ankarában és Tokióban milliók nyilvání­tották ki véres tüntetéseiken, hogy nem kérnek az amerikai gyámkodásból, követelik a megszállók távozását. Soha nem ért még amerikai elnököt a történelemben olyan meg­aláztatás, mint Eisenhowert, amikor a japán nép felhábo­rodásának láttán nem me­részkedett partraszállni és hajója "Ott bolyongott a Csen­des-óceánon" ... Afrika történelmének fé­nyes lapjait júliusban és augusztus­ban írták. Hosszú évek hősi harcai ekkor hoz­ták meg a gyümölcsüket. Né­hány hét alatt tizenhét afri­kai ország vált függetlenné és ezzel huszonhétre emelkedett a "fekete kontinens" önálló ál­lamainak a száma. Az öröm­­ujjongást azonban Kongóban csakhamar halálhörgés, fegy­verek ropogása, a gyarmatosí­tók galád támadása váltotta fel. A kongói tragédia örök, nagy tanulsága: soha senki nem bízhat a kolonialistákban. Amíg a világon egyetlen gyar­mat létezik, nem hunyhatják nyugodtan álomra szemüket a felszabadultak seregei. A kon­gói példa nyomán minden­esetig már a nyár folyamán a kubai forradalmár milliók minden előkészületet megtet­tek — s mint az események mutatják, eredményesen — szent hazájuk földjének vé­delmére az esetleges támadás­sal szemben. Kubában nem is­métlődött meg a kongói drá­ma, hála a nép egységének, elszántságának és a szocia­lista országok nyújtotta poli­tikai, erkölcsi, gazdasági, tech­nikai és tudományos segítség­nek. Áz arányló ősz ismét ott látta a világ vezető államfér­­fiait a tárgyalóasztal mellett, ha nem is szabályosan össze­hívott csúcskonferencia kere­tében, de az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakának égisze alatt, a szovjet kormányfő kezdemé­nyezésére, New Yorkban egy­­besereglett legfőbb vezetők között "kis csúcstalálkozók" sorozata zajlott le. A Párizs óta feszülten várakozó világ­közvélemény előtt Hruscsov konkrét békeprogramjában felrajzolta napjaink teendőit és a jövő perspektíváit. S a vi­lágszervezet másfél évtizedes fennállása óta először mutat­kozott meg az erőviszonyok eltolódása, amikor a térkép megváltozása nyomán bevo­nultak az új államok küldöt­tei: egy híján százra emelke­dett az ENSZ tagjainak a szá­ma, és a szovjet nyilatkozat­tervezet elvei alapján megszü­letett az elsöprő töbségű hatá­rozat a gyarmati rendszer vég­ső felszámolásáról. A leszerelés megoldása már az új esztendő márciusában folytatódó ülés­szak legfőbb feladata marad. A szocialista vezetők megjele­nése rendkívüli mértékben nö­velte az ENSZ jelentőségét, ugyanakkor reflektorfénybe állította a jelenlegi apparátus összetételének tarthatatlansá­gát, a főtitkár alkalmatlansá­gát, az átszervezés szükséges­ségét. A világszervezeten be­lül egyébként a Biztonsági Ta­nács az elmúlt évben rekordot ért el: 1959-ben mindössze öt ülést tartott, 1960-ban viszont 71 alkalommal hívták össze tagjait. Az év utolsó két hónapjára két tanácskozás nyomta rá bé­lyegét. Az egyiket november­ben Moszkvában, a másikat decemberben Párizsban tartot­ták. A szocialista és a kapita­lista világrendszer közötti alapvető különbséget aligha mérhetjük­­ fel tökéletesebben, mint e két konferencia hatá­rozatainak a tükrében. A szov­jet fővárosban a kommunista és a munkáspártok képviselői egyhangúlag elfogadott Nyilat­kozatukban és a világ népei­hez intézett Békekiáltványuk­ban az összes békeszerető erők egyesítését hirdették meg a háború elhárítása érdekében. Az élet parancsa: a béke nevé­ben döntöttek! Az Atlanti Szö­vetségben tömörült tőkés or­szágok kormánykörei viszont a NATO önálló "atomhatalom­­n­á" változtatása jegyében igyekeztek kiélezni a nemzet­közi helyzetet. Amerikai, an­gol és nyugatnémet partnerei­től támogatva az utolsó hetek­ben is élenjárt ebben a francia kormány az újabb szaharai atombomba-robbantással. A SEATO sem akart elmaradni "ikertestvére", a NATO mö­gött és a laoszi lázadók támo­gatásával, a nyílt beavatkozás minden eszközével próbál ko­moly háborús tűzfészket te­remteni Délkelet-Ázsiában. A nagy erőpróba tehát még hátra van, és ez nem egyetlen röpke esztendőre, hanem min­den bizonnyal hosszabb távla­tokra meghatározza az emberi­ség sorsát Valamennyi objek­tív előfeltétel a béke és a szo­cializmus végső győzelme mel­lett szól. Egy koronás fő a még tró­non megmaradt kevés számú európai uralkodók közül kará­csonyi szózatában a követke­zőket jelentette ki: -Még a leg­nagyobb fantáziával sem lehet 1960-ról azt mondani, hogy bol­dog és sikeres esztendő volt az emberiség szempontjából.* El­ső hallásra megdöbbentően hangzottak e komor szavak. Meggondolva azonban: a maga szempontjából igaza van a ha­gyományos üzenet tevőjének. 1960 valóban a Nyugat számá­ra a helyzet aggasztó rosszab­bodását hozta. Politikai és gaz­dasági téren egymást követték a balsikerek és katasztrófák. A dinasztiák és a monopolis­ták ősi­rámáit­ viszont azono­sítani az emberiséggel, a szé­les társadalmi rétegek törekvé­seivel — merő képtelenség. Ho­gyan lehet például egy napon említeni a brüsszeli kormány­paloták és bankházak lehúzott redőnyei mögött hatalmuk megtartásáért minden erő­szakra elszántak maroknyi csapatát a jobb, emberibb, bé­késebb életért hősiesen har­coló százezrek seregével? Az új esztendő küszöbét át­lépve meghatványozott és a realitásokon alapuló bizako­dással tekintünk a jövőbe. Bí­zunk eszméink erejében, hi­szünk tudományunk fölényé­ben, szilárd meggyőződésünk szerint: korunkban biztosítható a Földön a tartós béke. Matolcsy Károly A nagy változások éve .Vasárnap, 1961. január 1. Tizenöt év után is Az AFP hírügynökség je­lenti Párizsból, hogy az 1960-as éviben Hirosimában és Naga­­szakiban, a két atomtámadás áldozatául esett japán város­ban újabb 84 ember pusztult el sugárzás okozta sérülések következtében. Az 1959-es évben sugár­betegség következtében hat­vannégyen vesztették életüket

Next