Magyar Nemzet, 1961. április (17. évfolyam, 78-102. szám)

1961-04-01 / 78. szám

Ára: 60 fillér­szet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Szom­bat 1961. április­­ XVII. év, 78. szám Régi tanács új igazsága Mint óta tegnap hallottam volna, olyan élénken élnek bennem egykori tanárom sza­vai: »Mindegy, hogy milyen foglalkozást választ az ember, csak aztán kiválóan csinálja!« A klasszikusan igaz tanács a pályát, utat kereső diákoknak szólt, nekem azonban mással kapcsolatban jut most az eszembe. Már amennyire »más« az, ha nem egy osztály­nyi fiatalembernek a jövendő hivatása, hanem sok-sok em­bernek, műszaki és gazdasági, elméleti és gyakorlati szakem­bernek, egy ország iparfejlesz­tő gárdájának munkája a tét. Kiválóan csinálni! Úgy, hogy ebben a »kiválóságban« kor­szerűség, elsőrangú minőség, gazdaságosság, minden, de minden benne foglaltassák, ami a hazai fejlődéshez és a nemzetközi helytálláshoz fon­tos. Ilyen — természetesen folytonos — erőfeszítésre az ipari, műszaki fejlesztés teljes frontján még a legnagyobb, a leggazdagabb nemzetek sem igen képesek. Éppen ez köl­csönöz különös, egyre növek­vő jelentőséget annak a köz­gazdasági-műszaki tervező­munkának, amelynek feladata — ugyancsak a »front« kép­letével kifejezve — meghatá­rozni a támadás, a támadá­sok helyét, irányát, méretét, erejét. A béke, a békés ver­sengés hadműveletei, hadmoz­dulatai ezek, amelyekben min­denki maga választja meg a fegyvereit — a zománclábos­tól a telefonközpontig és a pamutszövettől az antibiotiku­mig —, csak aztán kiválóak le­gyenek ezek a fegyverek. Kerülni szeretném a som­más megállapításokat, de ha azt­ mondom, hogy az utóbbi időben sok örvendetes ered­ményt értünk el az említett fegyverkiválasztásban és a ko­vácsolásban, akkor végered­ményben csupán azt ismétlem meg, amit az emberek több­sége tapasztal és örömmel vesz tudomásul. Igaz, vannak még jócskán másfajta, kevés­bé kedvező tapasztalataink is, de ezek ennek az általános és uralkodó tendenciának ellené­re vannak. Ez a fejlődés nem spontánul gyorsult meg, hanem a párt és a kormány gazdaságpolitikájá­nak hatására, amelyben — az említett vonatkozásban — je­lentős lépés volt a műszaki fejlesztési alap több mint két éve történt bevezetése. Mint ismeretes, az 1959 januárjá­ban életbe léptetett új terme­lői árak iparáganként, illető­leg termékcsoportonként más­más mértékű, külön pénzfede­zetet is magukban foglalnak speciálisan kutatói, kísérleti gyártmány- és gyártásfejlesz­tési célokra. A mi viszonyaink közt tetemes, milliárdos ösz­­szeg ez és most már bizonyí­tottan alkalmas a műszaki fej­lesztés meggyorsítására, érté­kes kísérletek végrehajtására, fontos új gyártmányok proto­típusainak előállítására és így tovább. De ez a pénz sem kimerít­hetetlen. Ezért is van olyan nagy jelentősége a finanszíro­zási arányok célszerű megha­tározásának. Néhány napja csupán, hogy lapunk hasáb­jain beszámoltam egyik Kos­­suth-díjjal jutalmazott kiváló tudósunkkal folytatott beszél­getésemről. Az illető — és eb­ben korántsem áll egyedül — különös fontosságot tulajdoní­tott a »koncentrálás«-nak és az »elmélyítésének. Tudo­,­mánypolitikailag és gyakorla­tilag egyaránt. Úgy hiszem azonban, hogy ezt az elvet nemcsak a tudományos és a kutató intézetekben, hanem az ipar, a gyárak kutató és fej­lesztő munkájában is fokozot­tan megszívlelésre kellene ajánlani. Talán ennél is lényegesebb probléma a műszaki fejlesztés helyenként tapasztalható el­hanyagolása, pontosabban el­odázása. A híradástechnikai iparágban például igen sok esetben úgy oldják meg a sür­gető napi termelési feladato­kat, hogy elvonják eredeti munkájuktól a kísérletezés­ben, fejlesztésben dolgozó mű­szakiakat. Hogy ez a »megol­dás« a továbbiakban meg­bosszulhatja magát, nem szo­rul különösebb bizonyításra. Ami a tényleges műszaki fejlesztés megalapozottságát és hatékonyságát illeti, sokan fel­vetik a hosszabb lejáratú, táv­lati tervek szükségességét nemcsak iparági, hanem gyári vonatkozásban is. Érdekes megfigyelni ennek az igény­nek a vonzóerejét. Tudvalevő ugyanis, hogy a termelésben mind sürgetőbben vetődik fel ez a kérdés. Ezzel kapcsola­tos az úgynevezett folyamatos ötéves tervek gondolata is, amely minden időpontban biz­tosítaná a sokéves előrelátást. Nem lehetetlen, hogy először éppen a fejlesztésben valósul majd meg ez a módszer, hogy ott — azaz gyökerében — te­­­remtse meg ennek a maga­­sabb fokú tervszerűségnek az általános térhódítását. Magától értetődik, hogy a műszaki fejlesztés legfonto­sabb mércéje az új, illetve módosított gyártmány. A mű­szaki fejlesztési alap kétség­telenül megszabadította a vál­lalatokat az új gyártmányok bevezetésével kapcsolatos eset­leges anyagi hátrányoktól, túl­zott áldozatoktól.­ De ez nem elég. Az­­anyagi ösztönzés új módszereire van szükség, ame­lyek az­ eddigieknél jobban az egyéni és még inkább az üze­mi ambíciók középpontjába, állítják az új, tökéletesebb gyártmányok kidolgozását. Mint említettem, a műszaki fejlesztési alap elosztásának iparpolitikai jelentősége van, olyannyira,­­hogy ha az elosz­tásban a tárcák messzemenő következetességgel járnak el, ez bizonyos idő elteltével az ipar szerkezeti átalakulására is kedvezően hat. A követke­zetesség azonban semmiesetre sem jelentsen valami konzek­vens merevséget, amely évről évre fenntartja az elosztás ko­rábbi arányait. Mindenkor egyrészt a fejlesztés elvi és gyakorlati célkitűzéseiből, másrészt a felhasználás tény­leges tapasztalataiból kell ki­indulni. És úgy tűnik, ez az utóbbi még nem megoldott, igaz, hogy elég sok elemzést, alapos bíráló munkát követel. De feltétlenül »megéri« már csak azért is, mert ilyen mó­don tovább lehet tökéletesíte­ni magát a műszaki fejlesztési alap rendszerét is. Csupán egyetlen példát említek ennek szükségességére. Bármilyen meglepő, a kísérleti építkezé­seknek még a kísérleti jelleg­ből, az újfajta próbálkozások­ból adódó többletköltségeit sem igen lehet a fejlesztési alapból fedezni. Nem a költsé­gek mértéke, hanem egyéb problémák miatt. Nem csekély részben ennek tulajdonít­ható, hogy az óbudai kísérleti lakótelepen lemondtak sok olyan nagy fontosságú új meg­oldás, anyag stb. alkalmazá­sáról, amely méltóbbá tette volna nevéhez ezt a próbálko­zást. Mindez arra vall, hogy a műszaki fejlesztési alap — bár számottevően segítette ipa­runk, ipari kultúránk emelke­dését — az alkalmazást, az értelmezést és a továbbfejlesz­tést illetően is további teen­dőket hárít ránk. Hogy még megfontoltabban­­ határozhas­suk meg, mit fejlesztünk, mit gyártunk és azt valóban ki­válóan — tökéletesen csinál­juk. Balog János A béke biztosítására irányuló intézkedésekről tárgyaltak a Varsói Szerződés tagállamai A külpolitikai helyzet A VARSÓI SZERZŐDÉS Politikai Tanácskozó Testületének üléséről kiadott közleményt a békeszerető emberiség egyet­értéssel és helyesléssel fogadta. Visszatekintve a Politikai Ta­nácskozó Testület legutóbbi, múlt év februárjában tartott ülésére, valóban megállapítható, hogy a két ülésszak közti idő­szak a szocialista tábor újabb kimagasló sikereinek, a béke­szerető külpolitika újabb jelentős eredményeinek esztendeje volt. Mint a közlemény megállapítja: »­Mérhetetlenül megnőt­tek a szocializmus és a béke reális erői, amelyek meghiúsít­hatják az imperialisták támadó terveit és kivívhatják a tartós békét­«. A Politikai Tanácskozó Testület a nemzetközi helyzet mélyreható elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy Európában Nyugat-Németország válik a háborús veszély fő gócává. A helyzet ilyen alakulása különös felelősséget ró Európa népeire, mindenekelőtt azokra a népekre, amelyekkel szemben a nyugatnémet revans-militarizmus hódító igények­kel lép fel. Nyugat-Németország erőltetett ütemű fegyverkezése, ami az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország segítségé­vel történik, kétségtelenül további akadályt jelent a nemzet­közi feszültség csökkentésének, a helyzet egészségesebbé téte­lének útjában. A fejlődés ilyen irányát nagyban akadályozza a NATO és a többi támadószellemű katonai csoportosulás fegy­veres készülődése. A közlemény rámutat arra, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika egyes országaiban alkalmazott köz­vetlen katonai erőszak szükségessé teszi a Varsói Szerződésben részt vevő államok intézkedéseinek összehangolását a védelmi képesség további erősítése és a világbéke megszilárdítása céljá­ból. A Varsói Szerződés államai ismét nyomatékosan felhívták a figyelmet, hogy a béke biztosítása érdekében elengedhetet­­ lenül szükséges a második világháború maradványainak meg­szüntetése, a békeszerződés megkötése mindkét német állam­mal és a nyugat-berlini veszélygóc felszámolása. A Varsói Szerződés országai ezzel világosan ráirányították­­a nemzetközi közvélemény figyelmét azokra a kérdésekre, amelyeknek megoldásától elsősorban függ a tartós béke bizto­sítása. Közlemény a moszkvai tanácskozásról A Varsói Barátsági, Együtt­működési és Kölcsönös Segély­nyújtási Szerződés Tagálla­mainak Politikai Tanácskozó Testülete 1961. márciusában Moszkvában rendes ülést tar­tott. A Politikai Tanácskozó Tes­tület ülésén képviselői minő­ségben részt vettek: az Albán Népköztársaság ré­széről — Beqir Balluku, a Mi­nisztertanács első elnökhelyet­tese, honvédelmi miniszter, Koco Theodosi, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Álla­mi Tervbizottság elnöke, Be­­har Shtylla külügyminiszter, a Bolgár Népköztársaság ré­széről — Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, Anton Jugov, a Minisztertanács elnöke, Iván Mihajlov, a Minisztertanács elnökhelyettese, honvédelmi miniszter, Karlo Lukanov kül­ügyminiszter, Ceko Monov, az Állami Tervbizottság elnökhe­lyettese, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság részéről , Antonin Novotny, a CSKP Központi Bizottságának el­ső titkára, államelnök, Viliam Siroky kormányelnök, Otakar Simunek kormányel­nökhelyettes, az Állami Terv­bizottság elnöke, Bohumir Komsky honvédelmi miniszter, Václav David külügyminiszter, a Lengyel Népköztársaság részéről , Wladyslaw Gomul­ka, a LEMP Központi Bizott­ságának első titkára, Józef Cyrankiewicz, a Miniszterta­nács elnöke, Stefan Jendry­­chowski, az Állami Tervbizott­ság elnöke, Marian Spychalski honvédelmi miniszter, Adam Rapacki külügyminiszter, a Magyar Népköztársaság részéről , Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Münnich Ferenc, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, Sik Endre külügyminiszter, Czine­­ge Lajos honvédelmi minisz­ter, Tóth Lajos vezérőrnagy, Jávor Ervin alezredes, a Német Demokratikus Köz­társaság részéről , Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára,­ az Államtanács elnöke, Erich Ho­necker, az NSZEP Központi Bi­zottságának titkára, Lothar Bolz miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter, Heinz Hoff­mann honvédelmi miniszter, a Román Népköztársaság részéről , Gheorghe Gheor­­ghiu-Dej, az RMP Központi Bi­zottságának első titkára, az Államtanács elnöke, Ion Gheorghe Maurer, a Miniszter­tanács elnöke, Leontin Sala­­jan honvédelmi miniszter, Gheorghe Marin Gaston, az Állami Tervbizottság elnöke, Cornel Manescu külügymi­niszter, a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége részéről , N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács el­nöke, R. J. Malinovszkij hon­védelmi miniszter, a Szovjet­unió marsall­ja, V. V. Kuznye­­cov, a külügyminiszter első helyettese. Az ülésen megfigyelő minő­ségben részt vettek: a Kínai Népköztársaság ré­széről — Liu Hsziao, a KKP Központi Bizottságának tagja, a Kínai Népköztársaság moszk­vai nagykövete, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság részéről­­- Kim Kvang Hjop, a KMP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, honvédelmi miniszter, Coj Kvang, a légierők parancs­noka, Liu Cjan Szik külügy­miniszterhelyettes­ . a Mongol Népköztársaság részéről — J. Cedenbal, az MNFP Központi Bizottságá­nak első titkára, a Miniszter­­tertanács elnöke, Zs. Lhag­­vaszuren honvédelmi minisz­ter, P. Sagdarszuren külügy­miniszter. Az ülésen részt vett A. A. Grecsko, a Szovjetunió mar­­sallja, a Varsói Szerződés Tag­államai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka is. Az ülésen Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsának el­nöke, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsá­gának első titkára elnökölt. A Politikai Tanácskozó Testület ülésének részvevői a teljes kölcsönös megértés és egyetértés légkörében átfogó eszmecserét folytattak a nem­zetközi események legutóbbi alakulásával összefüggő­­ kér­désekről és ezzel kapcsolatban megvizsgálták a Varsói Szer­ződés tagállamainak az euró­pai és­ a világbéke biztosításá­ra irányuló további intézke­déseit. A Politikai Tanácskozó Tes­tület­ támaszkodott a kommu­nista és munkáspártok novem­beri értekezletének elméleti és politikai következtetéseire,, tör­ténelmi jelentőségű okmá­nyaira, amelyek választ adnak a békéért és a háború elhárí­tásáért folyó harc legégetőbb, életbevágó kérdéseire. A Politikai Tanácskozó Tes­tület ülésének részvevői meg­elégedéssel állapították meg, hogy a Politikai Tanácskozó Testület (1960 februárjában megtartott) előző értekezlete óta eltelt időszakban a szo­cialista tábor országai újabb kimagasló eredményeket ér­tek el a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a technika fej­lesztésében, népeik anyagi jó­létének fokozásában, a két rendszer békés gazdasági ver­senyében. A különböző társa­dalmi rendszerű államok bé­kés együttélésének lenini poli­tikája a szocialista tábor or­szágai békeszerető külpolitiká­jának eredményeképpen újabb fontos győzelmeket aratott; a leigázott, de nemzeti független­ségükért küzdő népek nemze­ti felszabadító mozgalmának csapásai alatt folytatódik a gyarmati rendszer szétbomlá­sa. Mérhetetlenül megnőttek a szocializmus és a béke reális erői, amelyek meghiúsíthatják az imperialisták támadó ter­veit és kivívhatják a tartós békét. Az ülés részvevői egy­szersmind megállapítják, hogy agresszív körök további aka­dályokat gördítenek a nemzet­közi helyzet egészségesebbé tételének útjába, szembehe­lyezkednek azokkal az erőfe­szítésekkel, amelyeket a béke­szerető államok a béke fenn­tartására és megszilárdítására tesznek. A NATO és a többi támadó szellemű katonai­­ csoportosu­lás imperialista tagállamai folytatják a fegyverkezési haj­szát, fokozzák háborús előké­születeiket, újabb katonai tá­maszpontok létesítésére törek­szenek Európában és a világ más részein, növelik atom- és rakétafegyver-készleteiket, ne­gyedik atomhatalommá teszik a NATO-t. Az Egyesült Államok, Ang­lia és Franciaország segítsé­gével erőltetett ütemben, hit­lerista tábornokok parancs­noksága alatt építik ki az ag­resszív nyugatnémet hadsere­get, ellátják atom- és rakéta­­fegyverekkel, valamint egyéb korszerű tömegpusztító eszkö­zökkel. Katonai támaszponto­kat bocsátanak Nyugat-Né­metország rendelkezésére, más országok területén. Mindezeket a lépéseket kü­lönösen veszélyessé teszi az a körülmény, hogy Nyugat- Németország kormánya egyfe­lől mindegyre területi igé­nyekkel lép fel más államok­kal szemben, másfelől revans­­propagandát folytat a nyugat­német közvélemény körében. Nyugat-Németország a há­borús veszély fő gócává válik Európában. Az agresszív imperialista körök elkeseredett erőfeszíté­sekkel igyekszenek akadá­lyozni a népek előretörését a béke, a demokrácia és a hala­dás útján. Az imperialista ha­talmak mind gyakrabban fo­lyamodnak közvetlen katonai erőszakhoz, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika orszá­gaiban elfojtsák a terebélye­sedő nemzeti felszabadító mozgalmat. Ezt bizonyítják a gyarmattartók Kongóban, Al­gériában, Angolában, Laosz­­ban elkövetett véres gaztettei, valamint a Kubai Köztársa­ság ellen irányuló állandó pro­vokációk. A Varsói­ Szerződés tagálla­mai nem maradhatnak rész­vétlen szemlélői az imperia­lista államok fokozódó hábo­rús előkészületeinek. A szocia­lista államok szakadatlan erő­feszítéseket tettek és tesznek az általános és teljes leszere­lés megvalósításáért, a fegy­verkezési hajsza beszünteté­séért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért. A Varsói Szerződés tagálla­mai azonban a nyugati hatal­mak újabb háborús előkészü­letei nyomán kialakuló hely­zetből kiindulva, sokoldalú véleménycsere során össze­hangolták azokat az intézke­déseket, amelyeket védelmi képességük további erősítése és a világbéke megszilárdítása céljából szükségesnek tarta­nak. Ennek kapcsán a kom­munista és munkáspártok novemberi értekezletének ab­ból a következtetéséből indul­nak ki, hogy a háború ellen síkraszálló szocialista világ­tábor, a nemzetközi munkás­osztály, valamennyi nemzeti felszabadító mozgalom és az összes békeszerető erők egye­sített erőfeszítéseivel meg le­het akadályozni a háborút, a béke biztosítása érdekében el­engedhetetlenül szükséges a második világháború marad­ványainak megszüntetése, mégpedig oly­ módon, h­ogy mindkét német állammal meg­kötik a békeszerződést, s ezen keresztül­ ártalmatlanná teszik a nyugat-berlini veszélygócot Nyugat-Berlin demilitarizált szabad várossá tételével. A Varsói Szerződés tagálla­mai ünnepélyesen kijelentik, hogy továbbra is tántorítha­­tatlanul a békés együttélés po­litikáját folytatják és a népek békéjének és biztonságának biztosítása céljából készek bármely pillanatban hozzájá­rulni a más államokkal össze­hangolt legátfogóbb intézkedé­­­­sek megtételéhez. (MTI)

Next