Magyar Nemzet, 1961. április (17. évfolyam, 78-102. szám)
1961-04-01 / 78. szám
Ára: 60 fillérszet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Szombat 1961. április XVII. év, 78. szám Régi tanács új igazsága Mint óta tegnap hallottam volna, olyan élénken élnek bennem egykori tanárom szavai: »Mindegy, hogy milyen foglalkozást választ az ember, csak aztán kiválóan csinálja!« A klasszikusan igaz tanács a pályát, utat kereső diákoknak szólt, nekem azonban mással kapcsolatban jut most az eszembe. Már amennyire »más« az, ha nem egy osztálynyi fiatalembernek a jövendő hivatása, hanem sok-sok embernek, műszaki és gazdasági, elméleti és gyakorlati szakembernek, egy ország iparfejlesztő gárdájának munkája a tét. Kiválóan csinálni! Úgy, hogy ebben a »kiválóságban« korszerűség, elsőrangú minőség, gazdaságosság, minden, de minden benne foglaltassák, ami a hazai fejlődéshez és a nemzetközi helytálláshoz fontos. Ilyen — természetesen folytonos — erőfeszítésre az ipari, műszaki fejlesztés teljes frontján még a legnagyobb, a leggazdagabb nemzetek sem igen képesek. Éppen ez kölcsönöz különös, egyre növekvő jelentőséget annak a közgazdasági-műszaki tervezőmunkának, amelynek feladata — ugyancsak a »front« képletével kifejezve — meghatározni a támadás, a támadások helyét, irányát, méretét, erejét. A béke, a békés versengés hadműveletei, hadmozdulatai ezek, amelyekben mindenki maga választja meg a fegyvereit — a zománclábostól a telefonközpontig és a pamutszövettől az antibiotikumig —, csak aztán kiválóak legyenek ezek a fegyverek. Kerülni szeretném a sommás megállapításokat, de ha azt mondom, hogy az utóbbi időben sok örvendetes eredményt értünk el az említett fegyverkiválasztásban és a kovácsolásban, akkor végeredményben csupán azt ismétlem meg, amit az emberek többsége tapasztal és örömmel vesz tudomásul. Igaz, vannak még jócskán másfajta, kevésbé kedvező tapasztalataink is, de ezek ennek az általános és uralkodó tendenciának ellenére vannak. Ez a fejlődés nem spontánul gyorsult meg, hanem a párt és a kormány gazdaságpolitikájának hatására, amelyben — az említett vonatkozásban — jelentős lépés volt a műszaki fejlesztési alap több mint két éve történt bevezetése. Mint ismeretes, az 1959 januárjában életbe léptetett új termelői árak iparáganként, illetőleg termékcsoportonként másmás mértékű, külön pénzfedezetet is magukban foglalnak speciálisan kutatói, kísérleti gyártmány- és gyártásfejlesztési célokra. A mi viszonyaink közt tetemes, milliárdos öszszeg ez és most már bizonyítottan alkalmas a műszaki fejlesztés meggyorsítására, értékes kísérletek végrehajtására, fontos új gyártmányok prototípusainak előállítására és így tovább. De ez a pénz sem kimeríthetetlen. Ezért is van olyan nagy jelentősége a finanszírozási arányok célszerű meghatározásának. Néhány napja csupán, hogy lapunk hasábjain beszámoltam egyik Kossuth-díjjal jutalmazott kiváló tudósunkkal folytatott beszélgetésemről. Az illető — és ebben korántsem áll egyedül — különös fontosságot tulajdonított a »koncentrálás«-nak és az »elmélyítésének. Tudo,mánypolitikailag és gyakorlatilag egyaránt. Úgy hiszem azonban, hogy ezt az elvet nemcsak a tudományos és a kutató intézetekben, hanem az ipar, a gyárak kutató és fejlesztő munkájában is fokozottan megszívlelésre kellene ajánlani. Talán ennél is lényegesebb probléma a műszaki fejlesztés helyenként tapasztalható elhanyagolása, pontosabban elodázása. A híradástechnikai iparágban például igen sok esetben úgy oldják meg a sürgető napi termelési feladatokat, hogy elvonják eredeti munkájuktól a kísérletezésben, fejlesztésben dolgozó műszakiakat. Hogy ez a »megoldás« a továbbiakban megbosszulhatja magát, nem szorul különösebb bizonyításra. Ami a tényleges műszaki fejlesztés megalapozottságát és hatékonyságát illeti, sokan felvetik a hosszabb lejáratú, távlati tervek szükségességét nemcsak iparági, hanem gyári vonatkozásban is. Érdekes megfigyelni ennek az igénynek a vonzóerejét. Tudvalevő ugyanis, hogy a termelésben mind sürgetőbben vetődik fel ez a kérdés. Ezzel kapcsolatos az úgynevezett folyamatos ötéves tervek gondolata is, amely minden időpontban biztosítaná a sokéves előrelátást. Nem lehetetlen, hogy először éppen a fejlesztésben valósul majd meg ez a módszer, hogy ott — azaz gyökerében — teremtse meg ennek a magasabb fokú tervszerűségnek az általános térhódítását. Magától értetődik, hogy a műszaki fejlesztés legfontosabb mércéje az új, illetve módosított gyártmány. A műszaki fejlesztési alap kétségtelenül megszabadította a vállalatokat az új gyártmányok bevezetésével kapcsolatos esetleges anyagi hátrányoktól, túlzott áldozatoktól. De ez nem elég. Azanyagi ösztönzés új módszereire van szükség, amelyek az eddigieknél jobban az egyéni és még inkább az üzemi ambíciók középpontjába, állítják az új, tökéletesebb gyártmányok kidolgozását. Mint említettem, a műszaki fejlesztési alap elosztásának iparpolitikai jelentősége van, olyannyira,hogy ha az elosztásban a tárcák messzemenő következetességgel járnak el, ez bizonyos idő elteltével az ipar szerkezeti átalakulására is kedvezően hat. A következetesség azonban semmiesetre sem jelentsen valami konzekvens merevséget, amely évről évre fenntartja az elosztás korábbi arányait. Mindenkor egyrészt a fejlesztés elvi és gyakorlati célkitűzéseiből, másrészt a felhasználás tényleges tapasztalataiból kell kiindulni. És úgy tűnik, ez az utóbbi még nem megoldott, igaz, hogy elég sok elemzést, alapos bíráló munkát követel. De feltétlenül »megéri« már csak azért is, mert ilyen módon tovább lehet tökéletesíteni magát a műszaki fejlesztési alap rendszerét is. Csupán egyetlen példát említek ennek szükségességére. Bármilyen meglepő, a kísérleti építkezéseknek még a kísérleti jellegből, az újfajta próbálkozásokból adódó többletköltségeit sem igen lehet a fejlesztési alapból fedezni. Nem a költségek mértéke, hanem egyéb problémák miatt. Nem csekély részben ennek tulajdonítható, hogy az óbudai kísérleti lakótelepen lemondtak sok olyan nagy fontosságú új megoldás, anyag stb. alkalmazásáról, amely méltóbbá tette volna nevéhez ezt a próbálkozást. Mindez arra vall, hogy a műszaki fejlesztési alap — bár számottevően segítette iparunk, ipari kultúránk emelkedését — az alkalmazást, az értelmezést és a továbbfejlesztést illetően is további teendőket hárít ránk. Hogy még megfontoltabban határozhassuk meg, mit fejlesztünk, mit gyártunk és azt valóban kiválóan — tökéletesen csináljuk. Balog János A béke biztosítására irányuló intézkedésekről tárgyaltak a Varsói Szerződés tagállamai A külpolitikai helyzet A VARSÓI SZERZŐDÉS Politikai Tanácskozó Testületének üléséről kiadott közleményt a békeszerető emberiség egyetértéssel és helyesléssel fogadta. Visszatekintve a Politikai Tanácskozó Testület legutóbbi, múlt év februárjában tartott ülésére, valóban megállapítható, hogy a két ülésszak közti időszak a szocialista tábor újabb kimagasló sikereinek, a békeszerető külpolitika újabb jelentős eredményeinek esztendeje volt. Mint a közlemény megállapítja: »Mérhetetlenül megnőttek a szocializmus és a béke reális erői, amelyek meghiúsíthatják az imperialisták támadó terveit és kivívhatják a tartós békét«. A Politikai Tanácskozó Testület a nemzetközi helyzet mélyreható elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy Európában Nyugat-Németország válik a háborús veszély fő gócává. A helyzet ilyen alakulása különös felelősséget ró Európa népeire, mindenekelőtt azokra a népekre, amelyekkel szemben a nyugatnémet revans-militarizmus hódító igényekkel lép fel. Nyugat-Németország erőltetett ütemű fegyverkezése, ami az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország segítségével történik, kétségtelenül további akadályt jelent a nemzetközi feszültség csökkentésének, a helyzet egészségesebbé tételének útjában. A fejlődés ilyen irányát nagyban akadályozza a NATO és a többi támadószellemű katonai csoportosulás fegyveres készülődése. A közlemény rámutat arra, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika egyes országaiban alkalmazott közvetlen katonai erőszak szükségessé teszi a Varsói Szerződésben részt vevő államok intézkedéseinek összehangolását a védelmi képesség további erősítése és a világbéke megszilárdítása céljából. A Varsói Szerződés államai ismét nyomatékosan felhívták a figyelmet, hogy a béke biztosítása érdekében elengedhetet lenül szükséges a második világháború maradványainak megszüntetése, a békeszerződés megkötése mindkét német állammal és a nyugat-berlini veszélygóc felszámolása. A Varsói Szerződés országai ezzel világosan ráirányítottáka nemzetközi közvélemény figyelmét azokra a kérdésekre, amelyeknek megoldásától elsősorban függ a tartós béke biztosítása. Közlemény a moszkvai tanácskozásról A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződés Tagállamainak Politikai Tanácskozó Testülete 1961. márciusában Moszkvában rendes ülést tartott. A Politikai Tanácskozó Testület ülésén képviselői minőségben részt vettek: az Albán Népköztársaság részéről — Beqir Balluku, a Minisztertanács első elnökhelyettese, honvédelmi miniszter, Koco Theodosi, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke, Behar Shtylla külügyminiszter, a Bolgár Népköztársaság részéről — Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, Anton Jugov, a Minisztertanács elnöke, Iván Mihajlov, a Minisztertanács elnökhelyettese, honvédelmi miniszter, Karlo Lukanov külügyminiszter, Ceko Monov, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság részéről , Antonin Novotny, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, államelnök, Viliam Siroky kormányelnök, Otakar Simunek kormányelnökhelyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, Bohumir Komsky honvédelmi miniszter, Václav David külügyminiszter, a Lengyel Népköztársaság részéről , Wladyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Józef Cyrankiewicz, a Minisztertanács elnöke, Stefan Jendrychowski, az Állami Tervbizottság elnöke, Marian Spychalski honvédelmi miniszter, Adam Rapacki külügyminiszter, a Magyar Népköztársaság részéről , Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Münnich Ferenc, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, Sik Endre külügyminiszter, Czinege Lajos honvédelmi miniszter, Tóth Lajos vezérőrnagy, Jávor Ervin alezredes, a Német Demokratikus Köztársaság részéről , Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke, Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának titkára, Lothar Bolz miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter, Heinz Hoffmann honvédelmi miniszter, a Román Népköztársaság részéről , Gheorghe Gheorghiu-Dej, az RMP Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke, Ion Gheorghe Maurer, a Minisztertanács elnöke, Leontin Salajan honvédelmi miniszter, Gheorghe Marin Gaston, az Állami Tervbizottság elnöke, Cornel Manescu külügyminiszter, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről , N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, R. J. Malinovszkij honvédelmi miniszter, a Szovjetunió marsallja, V. V. Kuznyecov, a külügyminiszter első helyettese. Az ülésen megfigyelő minőségben részt vettek: a Kínai Népköztársaság részéről — Liu Hsziao, a KKP Központi Bizottságának tagja, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövete, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság részéről- Kim Kvang Hjop, a KMP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, honvédelmi miniszter, Coj Kvang, a légierők parancsnoka, Liu Cjan Szik külügyminiszterhelyettes . a Mongol Népköztársaság részéről — J. Cedenbal, az MNFP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertertanács elnöke, Zs. Lhagvaszuren honvédelmi miniszter, P. Sagdarszuren külügyminiszter. Az ülésen részt vett A. A. Grecsko, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka is. Az ülésen Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára elnökölt. A Politikai Tanácskozó Testület ülésének részvevői a teljes kölcsönös megértés és egyetértés légkörében átfogó eszmecserét folytattak a nemzetközi események legutóbbi alakulásával összefüggő kérdésekről és ezzel kapcsolatban megvizsgálták a Varsói Szerződés tagállamainak az európai és a világbéke biztosítására irányuló további intézkedéseit. A Politikai Tanácskozó Testület támaszkodott a kommunista és munkáspártok novemberi értekezletének elméleti és politikai következtetéseire,, történelmi jelentőségű okmányaira, amelyek választ adnak a békéért és a háború elhárításáért folyó harc legégetőbb, életbevágó kérdéseire. A Politikai Tanácskozó Testület ülésének részvevői megelégedéssel állapították meg, hogy a Politikai Tanácskozó Testület (1960 februárjában megtartott) előző értekezlete óta eltelt időszakban a szocialista tábor országai újabb kimagasló eredményeket értek el a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a technika fejlesztésében, népeik anyagi jólétének fokozásában, a két rendszer békés gazdasági versenyében. A különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének lenini politikája a szocialista tábor országai békeszerető külpolitikájának eredményeképpen újabb fontos győzelmeket aratott; a leigázott, de nemzeti függetlenségükért küzdő népek nemzeti felszabadító mozgalmának csapásai alatt folytatódik a gyarmati rendszer szétbomlása. Mérhetetlenül megnőttek a szocializmus és a béke reális erői, amelyek meghiúsíthatják az imperialisták támadó terveit és kivívhatják a tartós békét. Az ülés részvevői egyszersmind megállapítják, hogy agresszív körök további akadályokat gördítenek a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételének útjába, szembehelyezkednek azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket a békeszerető államok a béke fenntartására és megszilárdítására tesznek. A NATO és a többi támadó szellemű katonai csoportosulás imperialista tagállamai folytatják a fegyverkezési hajszát, fokozzák háborús előkészületeiket, újabb katonai támaszpontok létesítésére törekszenek Európában és a világ más részein, növelik atom- és rakétafegyver-készleteiket, negyedik atomhatalommá teszik a NATO-t. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország segítségével erőltetett ütemben, hitlerista tábornokok parancsnoksága alatt építik ki az agresszív nyugatnémet hadsereget, ellátják atom- és rakétafegyverekkel, valamint egyéb korszerű tömegpusztító eszközökkel. Katonai támaszpontokat bocsátanak Nyugat-Németország rendelkezésére, más országok területén. Mindezeket a lépéseket különösen veszélyessé teszi az a körülmény, hogy Nyugat- Németország kormánya egyfelől mindegyre területi igényekkel lép fel más államokkal szemben, másfelől revanspropagandát folytat a nyugatnémet közvélemény körében. Nyugat-Németország a háborús veszély fő gócává válik Európában. Az agresszív imperialista körök elkeseredett erőfeszítésekkel igyekszenek akadályozni a népek előretörését a béke, a demokrácia és a haladás útján. Az imperialista hatalmak mind gyakrabban folyamodnak közvetlen katonai erőszakhoz, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országaiban elfojtsák a terebélyesedő nemzeti felszabadító mozgalmat. Ezt bizonyítják a gyarmattartók Kongóban, Algériában, Angolában, Laoszban elkövetett véres gaztettei, valamint a Kubai Köztársaság ellen irányuló állandó provokációk. A Varsói Szerződés tagállamai nem maradhatnak részvétlen szemlélői az imperialista államok fokozódó háborús előkészületeinek. A szocialista államok szakadatlan erőfeszítéseket tettek és tesznek az általános és teljes leszerelés megvalósításáért, a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért. A Varsói Szerződés tagállamai azonban a nyugati hatalmak újabb háborús előkészületei nyomán kialakuló helyzetből kiindulva, sokoldalú véleménycsere során összehangolták azokat az intézkedéseket, amelyeket védelmi képességük további erősítése és a világbéke megszilárdítása céljából szükségesnek tartanak. Ennek kapcsán a kommunista és munkáspártok novemberi értekezletének abból a következtetéséből indulnak ki, hogy a háború ellen síkraszálló szocialista világtábor, a nemzetközi munkásosztály, valamennyi nemzeti felszabadító mozgalom és az összes békeszerető erők egyesített erőfeszítéseivel meg lehet akadályozni a háborút, a béke biztosítása érdekében elengedhetetlenül szükséges a második világháború maradványainak megszüntetése, mégpedig oly módon, hogy mindkét német állammal megkötik a békeszerződést, s ezen keresztül ártalmatlanná teszik a nyugat-berlini veszélygócot Nyugat-Berlin demilitarizált szabad várossá tételével. A Varsói Szerződés tagállamai ünnepélyesen kijelentik, hogy továbbra is tántoríthatatlanul a békés együttélés politikáját folytatják és a népek békéjének és biztonságának biztosítása céljából készek bármely pillanatban hozzájárulni a más államokkal összehangolt legátfogóbb intézkedések megtételéhez. (MTI)