Magyar Nemzet, 1961. április (17. évfolyam, 78-102. szám)
1961-04-01 / 78. szám
III 0 10 fi lfflII FI® I EE Költő mint publicista — kritikus mint szépíró FODOR JÓZSEF most megjelent könyve, A történelem sodrában (Magvető kiadása), lehetővé teszi, hogy a kitűnő költőt más oldaláról is megismerjék mindazok, akik annak idején nem olvasták, mint kortársak, Fodor József harcos vezércikkeit, társadalmi elmefuttatásait, irodalompolitikai írásait, íróportréit és kegyetlen élességű szatíráit. A fiatalok számára szinte felfedezés lesz, hogy Fodor József, a filozófiai költemények írója, a modern magyar irodalom egyik legsúlyosabb problematikájú költője, könnyebb hangú és tömegekhez szóló publicistaként is az irodalomtörténet lapjain megörökítést kívánó munkát végzett. Magyarországon a haladó hagyományok közé tartozik a legjobb költők és regényírók publicisztikai tevékenysé ge. Nem »melléktermékek« voltak ezek a publicisztikai írások, hanem szerves részei az egyetemes írói életműnek. Ady Endrének a Budapesti Napló, a Népszava, a Világ és a Nyugat lapjain megjelent vezércikkei, tárcái, tudósításai egybetartoznak a költeményeivel. Móricz Zsigmond vezércikkei és riportjai, amelyek immár átvonultak a megsárgult újságoldalakról a gyűjteményes kötetekbe, szintén felsorakoznak a regények, novellák és színdarabok mellé. Bródy Sándor publicisztikai művei, amelyek valósággal megtöltötték a Fehér Könyv és a Jövendő évfolyamait, Móra Ferenc vezércikkei és riportjai, Krúdy Gyula krónikái és társadalmi helyzetképei — mind, mind teljes értékű helyet követelnek az irodalmi művek szomszédságában. Fodor József, a költő, szintén joggal elvárhatja, hogy költeményei mellé helyezzék irodalmi veretű publicisztikai alkotásait. Bár Fodor József túlzott szerénységgel megjegyezte A történelem sodrában bevezetőjében, hogy a cikkek »a perc lázas hevében íródtak« és azok tárgyét, hőfokát, kifejezési módjait »az adódó villám alkalom, az ellenség mivolta és a körülmények parancsa« határozta meg, véleményünk szerint nem volt szükség erre a mentegetőzésre. Legfeljebb az a megjegyzés látszik indokoltnak, hogy »a háborús előzetes cenzúra« néha halkabb hangvételre vagy bizonyos virágnyelvre intette a viharosabb mondanivalókra beállított költőt. A Pesti Napló, az Újság és a Független Magyarország hasábjain jelentek meg Fodor Józsefnek a fasiszta veszedelmet leleplező és a fasizmus ellen mozgósító cikkei. Néhány nappal a német fasiszta invázió előtt a Független Magyarországban hívta fel az ország figyelmét a Népiség, demokrácia, szocializmus című könyvre, amelyet az emigrációban élt Révai József írt, de amely nálunk csak úgy jelenhetett meg, hogy Kállai Gyula vállalta a börtön kockázatú »szerzőséget«. Külön kell megemlékezni Fodor József remek megfogalmazású írói portréiról. Mindig megtaláljuk ezekben az írásokban azt, ami a leglényegesebb. Fodor József írásai elősegítették Petőfi igazi arcának megvilágítását. Nagy szükség volt erre, hiszen a nyilasok még Petőfi meghamisításától sem riadtak vissza! Amikor Milotay István arra vetemedett, hogy a fasiszták számára kisajátítsa — hazug érvekkel és durva hamisításokkal — Adyt, megint Fodor József volt az, aki feltárta ország-világ előtt a tiszta igazságot. Érdemes elolvasni Fodor József cikkeit Karinthy Frigyesről, József Attiláról, Radnóti Miklósról, Mikes Lajosról, Bölöni Györgyről, Illés Béláról és a többiekről. Lényegbevágó és ezért nagyon jelentős az a két portré is, amelyet Leninről és Gorkijról készített. A felszabadulás után Fodor József vállalta az új országépítés lelkes hirdetését. Cikkei hangoztatták, hogy homéroszi époszt kellene költeni arról a kötelességvállalásról, nélkülözésmegvetésről, amelylyel Budapest dolgozói — a fizikai munkások, a mérnökök, az orvosok, a tisztviselők, a haladó értelmiség tagjai — újjáteremtették hazájukat. * HÉRA ZOLTÁN, a neves kritikus, most kisregények írójaként mutatkozik be Alkalom című kötetével (Szépirodalmi Könyvkiadó), így azután akarva akaratlanul lehetőséget ad arra, hogy a kritikusok őt is megkritizálják. Héra Zoltán első szépprózai kötete kétségtelenül nagyon jelentősnek látszik, és szinte azt a benyomást kelti, hogy a kritikus versenyre akar kelni a belletristával. Hogy ennek a versenynek mi lesz a későbbi eredménye, arról kár jóslásokba bocsátkozni. De máris tagadhatatlan, hogy Héra Zoltán jó regényírói tulajdonságokkal is rendelkezik. Sokszor megfelelően tudja alkalmazni — a többi között — azt, amit régi műszavakkal epikus hömpölygésnek lehet nevezni. Ez az eszköz többnyire hiányzik a kritikus íróknál. Az Alkalom-kötet kisregényeiben a kritikus egybeolvad a szépíróval és a szépíró a kritikussal, de ez az egybeolvadás nem válik károssá a szépíró szempontjából. Sőt, ha a kritikus jelenléte jobban érvényesült volna, bizonyára nem kellene megemlítenünk, hogy a különben dicséretet érdemlő epikus hömpölygés olykor bizonyos áradást eredményez, és elborítja az eszmei mondanivalót. Nagyobb művészi ökonómiával, több koncentráltsággal erősebb hatást lehetett volna elérni. Ugyanakkor, amikor epikus hömpölygést találunk mindkét kisregényben, úgy érezzük, hogy tematikailag kissé szűk a művek keresztmetszete. Amilyen izgalmas kérdés az értelmiség helyzete, olyan kár, hogy Héra Zoltán csak két tanár figuráját használja fel illusztratív anyagul. Külön sajnáljuk, hogy az Alkalom és A professzor koncepciós hősei egyaránt negatív figurák, és hiányzik az írásokból a pozitív hős. Viszont dicséret illeti Héra Zoltánt, hogy »léleksebészi módszerekkel (mi sem találunk jobb kifejezést, mint Illés László) nyúlt az ellenforradalmi idők és az azokat követő hónapok ingatag értelmiségének rész-problémáihoz. Műve hasznos fegyverül szolgál a konjunktúra-lovagok karriervadászatainak leleplezésére irányuló küzdelemhez. Várjuk Héra Zoltán újabb szépprózai munkáit. A szerző bizonyára sokat tanul majd mostani könyvének kitapintható hiányaiból. Sós Endre Magyar Nmzet Három harcos művész kiállítása A Műcsarnok jobboldali teremsorában bemutatott három művész, Barna Miklós, Kassitzky Ilona és Vári Zoltán munkássága önmagáért szól; elmondja, hogy alkotóik művészetének ihlető forrása a kommunista hűség, az eszmei meggyőződés hirdetése. Rajzonjukkal, ecsetjükkel s tematikájukban a békét és a társadalmi haladást igyekeztek szolgálni és művészi dokumentumokat állítani a munkásosztály forradalmi harcainak. Megfeszített akarattal, állandó küzdelemben az eszmei mondanivaló művészi kifejezéséért, azért dolgoztak, hogy a legválságosabb időkben is segítségére legyenek a haladó forradalmi gondolat diadalra jutásának. Mindhárman nehéz emberi sorsból küzdötték fel magukat s művészi tevékenységükkel beírták nevüket a munkásmozgalom történetébe. Barna Miklós a legidősebb közöttük. Sokféle iskolát járt, fiatalon került emigrációba, nagy nélkülözések között élt Párizsban, ahol Uitz Béla irányította a forradalmi-agitációs grafika útjára. Később a Szovjetunióban folytatta tanulmányait; rajzai, sokszorosított grafikái hatékony eszköznek bizonyultak a tömegek megnyerésében, felvilágosításában. Az elmúlt években két nagyobbszabású művészi vállalkozás foglalkoztatta: az egyik a Kommunista Kiáltvány tizennyolc nagyméretű lapon való megjelenítése, a másik sorozatban a magyar munkásmozgalom történetét foglalta össze, a legdöntőbb események egymásba fűzésével. Ezekben Barna szintézisre való törekvése s a monumentális képi fogalmazás, egy újszerű rajzi kifejezés igénye mutatkozik meg. Kiállító társa, Kassitzky Ilona az angyalföldi proletársorsból való felszabadulás hevületével, mozgalmas víziókban keresi az emberi indulatokat megkapó, felkorbácsoló, jelképszerű megoldásokat. Jóformán önerőből, minden segítség, irányítás nélkül alakította ki egyéni hangját s belső kényszer hajtja ma is a művészi kifejezés tökéletesítése felé. Mondanivalója jelképeiben is világos, egyértelmű, átizzik munkáin az indulatok forrósága. Kassitzky Ilona tudott a múltban, a politikai elnyomás idején és tud ma is kapcsolatot teremteni a tömegekkel. Szenvedélyes előadása gondolatokat, érzelmi hullámzásokat indít meg. Váli Zoltán, a harmadik kiállító anyagán végigkísérhető annak a felismerésnek a vállalása, hogy a nevelésnek, az emberi tudat formálásának a művészet egyik legeredményesebb eszköze. Különféle technikai megoldású grafikáiban a vonalak jellemző és jellemalkotó tulajdonságait aknázza ki, kezdve a francia ellenállási mozgalomban készített, mozgósító plakátjaitól, a megérdemelt sikert aratott Ellenforradalmi Sorozaton át legutóbbi linólapjaiig, amelyek »Megvédjük a nép hatalmát« összefoglaló cím alatt most kerülnek először kiállításra. Legutóbbi kiállítása óta Váli fejlesztette, finomította eszköz Megjelent az Új írás második száma Az áprilisi szám anyagából kiemelkedik a Körkép rovat. A szerkesztőség körkérdésére írt válaszokban tizenhárom író (Benjámin László, Bóka László, Fodor József, Földeák János, Gergely Sándor, Győre Imre, Héra Zoltán, Illés Béla, Oravecz Paula, Rideg Sándor, Szabó Pál, Tolnai Gábor, Veres Péter) eleveníti fel 1944— 45-ös felszabadulási élményeit.. A folyóiratban Illyés Gyula, Szüdi György, Csoóri Sándor, Kónya Lajos, Hárs György verseit, Gerő János, Várkonyi Mihály, Sükösd Mihály és Cseres Tibor elbeszéléseit olvashatjuk. Az Elvek és utak rovatban Czimer József írt tanulmányt drámairodalmunk kérdéseiről. A Szemle Illés Béla, Sőtér István, Szabó Pál, Bernáth Aurél és Papp Lajos műveivel foglalkozik. ÜNNEPI BARTÓK-HANGVERSENY hangzott el pénteken a Zeneakadémia nagytermében, melynek keretében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte. A Rádiózenekar minden egyes nyilvános szereplése jobban megerősíti az együttesről kialakult előnyös véleményünket. Ritka vendégek ők a hangversenypódiumon, de hangversenyeik mindig eseményszámba mennek. A pénteki koncert fényét még jobban emelte, hogy Bartók Béla 80. születésnapját ünnepeltük és ebből az alkalomból három remekműve hangzott el: a Két kép, a II. hegedűverseny és a Zene húros, ütőhangszerekre és cselesztára. Minden jelenlevőnek éreznie kellett, hogy Lehel György nemcsak megünnepli, hanem egyben átéli az évforduló jelentőségét. Ezt tükrözte produkciójának minősége, melynek aranyfedezetét ragyogó technikai felkészültsége és elmélyült muzikalitása szolgáltatta. A »Zene« előadását egyhamar nem fogjuk elfeledni. Mint valami »De profundis«, a mélységből felszálló, gyötrelemtől átitatott fohász hangzott fel az első tétel megnyitótémája és egyenes vonalban fokozódott a tétel dinamikai csúcspontjáig. Különösen ki kell emelnünk a Finálé megoldását és azon belül is az első tétel főtémájának visszatérését. Lehet tévedhetetlen biztonsággal vezényelt. Az ő dirigálása sem mutatós, semmiféle színészeti eszközt nem használ fel a hatás fokozására , de annál »hasznosabb«: minden intésére pontosan be lehet vágni és a zenekar tagjaitól nem kíván ez a pontosság különösebb erőfeszítést. Ezenfelül a lehető legnagyobb alázat jellemzi a zenéhez való hozzáállását: egyéniségét sohasem tolja előtérbe, belülről közelít a művekhez, kizárólag a zeneszerző egyénisége, gondolatai foglalkoztatják. Szerénysége ennek ellenére sehol sem válik személytelenséggé, mert mindvégig az ő akarata uralkodik. És a zenekar engedelmesen veti alá magát mozdulatainak. A két kép megoldása már nem volt ilyen töretlen, de ezen belül is őszinte gyönyörűséggel töltött el bennünket a Falu tánca, melyet Lehelnek sikerült az extázis fokára hevíteni. Az est szólistája, Kovács Dénes a II. hegedűversenyt adta elő. Úgy érezzük, hogy még csak most teszi az első komoly lépéseket e mű teljesvilágának meghódítására, örömmel konstatáltuk, hogy hangja az utóbbi szereplései óta megizmosodott, de játékának dinamikai erejét még most sem éreztük mindenütt elégségesnek. Közismert hangszeres kultúrája ott hajtotta legszebb virágait, ahol a zenekari kíséret viszonylag egyszerűbb, gyengébb, tehát különösen a második tétel megoldását élveztük. Ez az est meggyőzött bennünket arról, hogy Kovács hamarosan a Bartók hegedűverseny kiváló előadójává fog fejlődni. Az ünnepi alkalomhoz méltó, gyönyörű hangverseny hatalmas sikert aratott. A BUDAPESTI KÓRUS ÉS A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR legutóbbi hangversenyén Sosztakovics: Dal az erdőkről és Orff: A hold c. művének előadását hallottuk, ez utóbbinak magyarországi bemutatóját. A Forrai Miklós vezényelte est első számát, Sosztakovics elragadóan dallamos és igaz meggyőződéstől áthatott oratóriumát a magyar közönség kitűnően ismeri, hiszen egyike ez a legtöbbet játszott modern zenekari kórusműveknek. Hogy ezúttal a szokott siker mégis elmaradt, abban nem kis részben a közepes előadást kell hibáztatnunk. Forrai vezénylése mindenekelőtt kissé pontatlan, beintései nem mindig találnak visszhangra a rendelkezésére álló együttesben. A kórus szopránszólamasnak gyengesége helyenként bántó volt és valamiféle gyülekezeti énekre hasonlított, különösen ami az együtthangzás fegyelmét illeti. Ki kell emelnünk két szólistát, Ilosfalvy Róbertet és a kitűnő Székely Mihályt, jóllehet Ilosfalvy jó egynéhány részletben disztonált. Az volt a benyomásunk, hogy a kórus és a zenekar az új Orff-műre tartogatta erejét és ez kötötte le a próbák legnagyobb részét. Újból szokott Orff-sikernek voltunk tanúi. Próbáljunk tehát most már egy kissé a mélyére nézni az úgynevezett Orff-problémának ... Va!n miben áll Orff sajátságos »zsenialitása«? A hold c. meseopera sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint a Catulli Carmina vagy a Carmina Burana — ám egy dologban mégis több amazoknál: nagyobb helyet kap benne a humor, az irónia. És talán éppen ez a vonása »hozza ki« Orff tehetségének érdekes ellentmondásait. Ez a különös német szerző két közönségréteghez szól. Egyfelől a zeneileg teljesen műveletlen ember lelhet örömet muzsikájában, másfelől viszont nagyra értékeli néhány fáradt ínyű, kissé dekadenciára hajlamos hallgató. Az előbbi úgy érzi, hogy most bevezetést nyer a »magas muzsika« világába, az utóbbi viszont kéjjel fedezi fel a már ismert stíluskörök zenei anyagát p álöltözetben. A zenetörténetből ismerős arcok kikitekintgetnek a maskarából, néha ki is öltik a nyelvüket a közönségre, azután megint igen illedelmesen kezdenek viselkedni és úgy tesznek, mintha sohasem találkoztunk volna velük. Orff egyáltalán nem válogatós, számára minden, ami az európai zenetörténetben keletkezett, csak anyag vagy színfolt, amivel páva módjára felékesíti magát. Onnan vesz tehát, ahonnan lehet. Gyönyörűen megfér tehát nála Bellini bel cantoáriája (citerán!), vagy Muszszorgszkij Hovanscsinájának egyik kórusa Puccini melódia- és harmónia-készletével, az ónémet diákdal az antik kórus technikájával és így tovább. Meg kell hagyni, hogy humora van neki, méghozzá vaskos, robusztus, ál-egészséges germán humor. Sztravinszkij mondotta egyszer,amikor megkérdezték tőle, hogy miként állunk a zenei stílusok elhasználódásával: »Úgy vélem, hogy a zene elemeiből ma már csak a ritmus fejleszthető tovább, a dallam ésa harmónia kimerült.« Itt nem akarunk Sztravinszkijjal vitába szállani, annyi azonban bizonyos, hogy Orff akarva-akaratlan ezt a véleményt írja zászlajára. Ez az ő varázsa — de egyben ez stílusának tragikuma is. A közönség hamarosan elfárad hallgatása közben és ezen még meg-megújuló ritmusbravúrjaival sem képes segíteni. Ízes fűszer-szimfónia ez a mű , de utána éhes marad az ember. A népet előadóapparátus (Réti József, Ilosfalvy Róbert, Melis György, Palócz László, Horváth László, Vadas Tibor, Margittay Sándor, Kerecsényi László) Forrai Miklós vezetésével kiválóan eleget tett az interpretálás különben nem túl magas követelményeinek. Különösen Réti és Melis hangját élveztük. Pernye András Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN RUBINYI MÓZES A magyar irodalomtudománynak bensőséges ünnepe van, egyik kitűnő művelője, Rubinyi Mózes most töltötte be nyolcvanadik életévét. A ma is friss, fiatalos munkakedvű akadémikus élete pályája gazdag, változatos. Debrecenből indult el, itt végezte középiskolai tanulmányait s a budapesti egyetemre a szép hajdúsági nyelvet hozta magával. Simonyi Zsigmond tanítványa volt. Nyelvészeti tanulmányait Lipcsében folytatta. 1902-ben doktorált, 1903-ban tanári oklevelet szerzett. Ugyanez időkben a moldvai csángóknál járt nyelvészeti gyűjtőúton, nyelvjárásukkal foglalkozott: első cikke, 60 évvel ezelőtt is a csángókról szólt a Vasárnapi Újságban. Mikszáth személyének s műveinek egyik legalaposabb ismerője; még a nagy író életében, az ő irányítása mellett dolgozott a jubileumi Mikszáthkiadás harminckét kötetének összeállításán. 1910-ben, Mikszáth halála után az egész kiadás munkája az ő feladata lett, s Rubinyi Mózes, életének egy egész szakaszát e célnak szentelve, önállóan gyűjtötte s adta ki a jubileumi kiadás folytatását, a Hátrahagyott Iratok 19 kötetét. Két könyvet is írt Mikszáthról, közöttük a Mikszáth-szótárt. A Mikszáth-filológia megalapítása Rubinyi Mózes nevéhez fűződik. A két világháború között alapította meg a Vajda János Társaságot, amely abban az időben a baloldali írók egyik fő megnyilatkozási helye volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság főiskolai tanárrá nevezte ki, de az ellenforradalmi kormány NYOLCVAN ÉVES ettől az állásától megfosztotta. A felszabadulás után a központi városházán az oktatási osztály kulturális és irodalmi előadója volt, majd később a szegedi egyetemen magántanár. A Magyar Pen Club alapításában is igen tevékenyen működött, a felszabadulás után hosszú évekig vállalta a Pen Club ügyvezetését az elnök, Heltai Jenő társaságában, ma is alelnöke a Pen Clubnak. A nyelvtudományban fontos jelentőségű általános nyelvtudományi munkássága. 1907-ben adta ki Általános nyelvtudomány c. művét. Utóbb sokat foglalkozott a szovjet nyelvtudomány eredményeivel is. Népi demokráciánk az egyetemi tanár címmel tüntette ki, kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagja. A ma is tevékeny, kedves modorú, igaz humánus érzésekben gazdag tudóst tanítványainak százai, a magyar íróvilág tagjai szeretettel köszöntik. (sz.) .Szombat, 1981. április 1. A Cavo Films angol filmvállalat a moszkvai központi televíziós stúdióvalkötött megállapodás alapján rövid televíziós filmeket készít a szovjet élet különböző területeiről. Az első két alkotást a Szovjetunió világűr meghódításában elért eredményeinek, illetve a szovjet esztrádművészet legjobb képviselőinek szentelték.A Picasso egyik híres festményét arra az aukcióra ajánlotta fel, amelyet spanyol politikai foglyok és emigránsok javára rendeznek júliusban. ÚJ MAGYAR FILM Március 30-tól: SZIKRA (egész nap), MÁJUS 1 (egész nap), ALKOTMÁNY, MUNKÁS, TÁTRA (Pesterzsébet)