Magyar Nemzet, 1961. április (17. évfolyam, 78-102. szám)

1961-04-01 / 78. szám

I­II 0 10 fi l­fflII FI® I EE Költő mint publicista — kritikus mint szépíró FODOR JÓZSEF most meg­jelent könyve, A történelem sodrában (Magvető kiadása), lehetővé teszi, hogy a kitűnő költőt más oldaláról is megis­merjék mindazok, akik an­nak idején nem olvasták, mint kortársak, Fodor József harcos vezércikkeit, társadalmi el­mefuttatásait, irodalompoliti­­kai írásait, íróportréit és ke­gyetlen élességű szatíráit. A fiatalok számára szinte felfe­dezés lesz, hogy Fodor József, a filozófiai költemények író­ja, a modern magyar iroda­lom egyik legsúlyosabb prob­lematikájú költője, könnyebb hangú és tömegekhez szóló publicistaként is az irodalom­történet lapjain megörökítést kívánó munkát végzett. Magyarországon a haladó hagyományok közé tartozik a legjobb költők és regény­írók publicisztikai tevékenysé­­ ge. Nem »melléktermékek« voltak ezek a publicisztikai írások, hanem szerves részei az egyetemes írói életműnek. Ady Endrének a Budapesti Napló, a Népszava, a Világ és a Nyugat lapjain megjelent vezércikkei, tárcái, tudósítá­sai egybetartoznak a költe­ményeivel. Móricz Zsigmond vezércikkei és riportjai, ame­lyek immár átvonultak a megsárgult újságoldalakról a gyűjteményes kötetekbe, szin­tén felsorakoznak a regények, novellák és színdarabok mel­lé. Bródy Sándor publiciszti­kai művei, amelyek valóság­gal megtöltötték a Fehér Könyv és a Jövendő évfolya­mait, Móra Ferenc vezércik­kei és riportjai, Krúdy Gyula krónikái és társadalmi hely­zetképei — mind, mind teljes értékű helyet követelnek az irodalmi művek szomszédsá­gában. Fodor József, a költő, szintén joggal elvárhatja, hogy költeményei mellé he­lyezzék irodalmi veretű pub­licisztikai alkotásait. Bár Fo­dor József túlzott szerénység­gel megjegyezte A történelem sodrában bevezetőjében, hogy a cikkek »a perc lázas hevé­ben íródtak« és azok tárgyét,­ hőfokát, kifejezési módjait »az adódó villám alkalom, az ellenség mivolta és a körül­mények parancsa« határozta meg, véleményünk szerint nem volt szükség erre a men­tegetőzésre. Legfeljebb az a megjegyzés látszik indo­koltnak, hogy »a háborús elő­zetes cenzúra« néha halkabb hangvételre vagy bizonyos vi­rágnyelvre intette a viharo­sabb mondanivalókra beállí­tott költőt. A Pesti Napló, az Újság és a Független Magyarország ha­sábjain jelentek meg Fodor Józsefnek a fasiszta veszedel­met leleplező és a fasizmus ellen mozgósító cikkei. Né­hány nappal a német fasiszta invázió előtt a Független Ma­­gyarország­ban hívta fel az ország­ figyelmét a Népiség, demokrácia, szocializmus cí­mű könyvre, amelyet az emigrációban élt Révai József írt, de amely nálunk csak úgy jelenhetett meg, hogy Kállai Gyula vállalta a bör­tön kockázatú »szerzőséget«. Külön kell megemlékezni Fodor József remek megfogal­mazású írói portréiról. Mindig megtaláljuk ezekben az írá­sokban azt, ami a leglényege­sebb. Fodor József írásai elő­segítették Petőfi igazi arcának megvilágítását. Nagy szükség volt erre, hiszen a nyilasok még Petőfi meghamisításától sem riadtak vissza! Amikor Milotay István arra veteme­dett, hogy a fasiszták számára kisajátítsa — hazug érvekkel és durva hamisításokkal — Adyt, megint Fodor József volt az, aki feltárta ország-vi­lág előtt a tiszta igazságot. Érdemes elolvasni Fodor József cikkeit Karinthy Fri­gyesről, József Attiláról, Rad­nóti Miklósról, Mikes Lajos­ról, Bölöni Györgyről, Illés Béláról és a többiekről. Lényegbevágó és ezért na­gyon jelentős az a két portré is, amelyet Lenin­ről és Gor­ki­j­ról készített. A felszabadulás után Fodor József vállalta az új ország­építés lelkes hirdetését. Cik­kei hangoztatták, hogy ho­méroszi époszt kellene költeni arról a kötelességvállalásról, nélkülözésmegvetésről, amely­­lyel Budapest dolgozói — a fi­zikai munkások, a mérnökök, az orvosok, a tisztviselők, a ha­ladó értelmiség tagjai — újjá­teremtették hazájukat. * HÉRA ZOLTÁN, a neves kritikus, most kisregények írójaként mutatkozik be Al­kalom című kötetével (Szép­irodalmi Könyvkiadó), így azután akarva akaratlanul lehetőséget ad­ arra, hogy a kritikusok őt is megkritizál­ják. Héra Zoltán első szépprózai kötete kétségtelenül nagyon jelentősnek látszik, és szinte azt a benyomást kelti, hogy a kritikus versenyre akar kelni a belletristával. Hogy ennek a versenynek mi lesz a későbbi eredménye, arról kár jóslá­sokba bocsátkozni. De máris tagadhatatlan, hogy Héra Zol­tán jó regényírói tulajdonsá­gokkal is rendelkezik. Sokszor megfelelően tudja alkalmaz­ni — a többi között — azt, amit régi műszavakkal epikus hömpölygésnek lehet ne­vezni. Ez az eszköz többnyire hiányzik a kritikus­ íróknál. Az Alkalom-kötet kisregé­nyeiben a kritikus egybeolvad a szépíróval és a szépíró a kritikussal, de ez az egybe­olvadás nem válik károssá a szépíró szempontjából. Sőt, ha a kritikus jelenléte jobban ér­vényesült volna, bizonyára nem kellene megemlítenünk, hogy a különben dicséretet érdemlő epikus hömpölygés olykor bizonyos áradást ered­ményez, és elborítja az eszmei mondanivalót. Nagyobb művé­szi ökonómiával, több koncent­ráltsággal erősebb hatást le­hetett volna elérni. Ugyanakkor, amikor epikus hömpölygést találunk mind­két kisregényben, úgy érez­zük, hogy tematikailag kissé szűk a művek keresztmetsze­te. Amilyen izgalmas kérdés az értelmiség helyzete, olyan kár, hogy Héra Zoltán csak két tanár figuráját használja fel illusztratív anyagul. Kü­lön sajnáljuk, hogy az Alka­lom és A professzor koncep­ciós hősei egyaránt negatív fi­gurák, és hiányzik az írások­ból a pozitív hős. Viszont dicséret illeti Héra Zoltánt, hogy »léleksebészi­­ módszerekkel (mi sem talá­lunk jobb kifejezést, mint Illés László) nyúlt az ellen­forradalmi idők és az azokat követő hónapok ingatag értel­miségének rész-problémáihoz. Műve hasznos fegyverül szol­gál a konjunktúra-lovagok karriervadászatainak leleple­zésére irányuló küzdelemhez. Várjuk Héra Zoltán újabb szépprózai munkáit. A szerző bizonyára sokat tanul majd mostani könyvének kitapint­ható hiányaiból. Sós Endre Magyar Nmzet Három harcos művész kiállítása A Műcsarnok jobboldali teremsorában bemutatott há­rom művész, Barna Miklós, Kassitzky Ilona és Vári Zol­tán munkássága önmagáért szól; elmondja, hogy alkotóik művészetének ihlető forrása a kommunista hűség, az eszmei meggyőződés hirdetése. Rajz­onjukkal, ecsetjükkel s temati­kájukban a békét és a társa­dalmi haladást igyekeztek szolgálni és művészi doku­mentumokat állítani a mun­kásosztály forradalmi harcai­nak. Megfeszített akarattal, állandó küzdelemben az esz­mei mondanivaló művészi ki­fejezéséért, azért dolgoztak, hogy a legválságosabb idők­ben is segítségére legyenek a haladó forradalmi gondolat diadalra jutásának. Mindhár­man nehéz emberi sorsból küzdötték fel magukat s mű­vészi tevékenységükkel beír­ták nevüket a munkásmozga­lom történetébe. Barna Mik­lós a legidősebb közöttük. Sokféle iskolát járt, fiatalon került emigrációba, nagy nélkülözések között élt Pá­rizsban, ahol Uitz Béla irá­nyította a forradalmi-agitá­­ciós grafika útjára. Később a Szovjetunióban folytatta ta­nulmányait; rajzai, sokszoro­sított grafikái hatékony esz­köznek bizonyultak a tömegek megnyerésében, felvilágosítá­sában. Az elmúlt években két nagyobbszabású művészi vál­lalkozás foglalkoztatta: az egyik a Kommunista Kiált­vány tizennyolc nagyméretű lapon való megjelenítése, a másik sorozatban a magyar munkásmozgalom történetét foglalta össze, a legdöntőbb események egymásba fűzésé­vel. Ezekben Barna szintézis­re való törekvése s a monu­mentális képi fogalmazás, egy újszerű rajzi kifejezés igénye mutatkozik meg. Kiállító társa,­­ Kassitzky Ilona az angyalföldi proletár­sorsból való felszabadulás he­vületével, mozgalmas víziók­ban keresi az emberi indula­tokat megkapó, felkorbácsoló, jelképszerű megoldásokat. Jó­formán önerőből, minden se­gítség, irányítás nélkül alakí­totta ki egyéni hangját s bel­ső kényszer hajtja ma is a művészi kifejezés tökéletesí­tése felé. Mondanivalója jel­képeiben is világos, egyértel­mű, átizzik munkáin az indu­latok forrósága. Kassitzky Ilona tudott a múltban, a po­litikai elnyomás idején és tud ma is kapcsolatot teremteni a tömegekkel. Szenvedélyes elő­adása gondolatokat, érzelmi hullámzásokat indít meg. Váli Zoltán, a harmadik ki­állító anyagán végigkísérhe­tő annak a felismerésnek a vállalása, hogy a nevelésnek, az emberi tudat formálásá­nak a művészet egyik leg­eredményesebb eszköze. Kü­lönféle technikai megoldású grafikáiban a vonalak jellem­ző és jellemalkotó tulajdon­ságait aknázza ki, kezdve a francia ellenállási mozgalom­ban készített, mozgósító pla­kátjaitól, a megérdemelt si­kert aratott Ellenforradalmi Sorozaton át legutóbbi linó­lapjaiig, amelyek »Megvéd­­jük a nép hatalmát« össze­foglaló cím alatt most kerül­nek először kiállításra. Leg­utóbbi kiállítása óta Váli fej­lesztette, finomította eszköz Meg­jelent az Új írás második száma Az áprilisi szám anyagából ki­­emelkedik a Körkép rovat. A szerkesztőség körkérdésére írt vá­laszokban tizenhárom író (Benjá­min László, Bóka László, Fodor József, Földeák János, Gergely Sándor, Győre Imre, Héra Zoltán, Illés Béla, Oravecz Paula, Rideg Sándor, Szabó Pál, Tolnai Gábor, Veres Péter) eleveníti fel 1944— 45-ös­ felszabadulási­­ élményeit.. A folyóiratban Illyés Gyula, Szüdi György, Csoóri Sándor, Kónya Lajos, Hárs György verseit, Gerő János, Várkonyi Mihály, Sükösd Mihály és Cseres Tibor elbeszé­léseit olvashatjuk. Az Elvek és utak rovatban Czimer József írt tanulmányt drámairodalmunk kérdéseiről. A Szemle Illés Béla, Sőtér István, Szabó Pál, Ber­­náth Aurél és Papp Lajos mű­veivel foglalkozik. ÜNNEPI BARTÓK-HANG­­VERSENY hangzott el pén­teken a Zeneakadémia nagy­termében, melynek keretében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György ve­zényelte. A Rádiózenekar minden egyes nyilvános szereplése jobban megerősíti az együt­tesről kialakult előnyös véle­ményünket. Ritka vendégek ők a hangversenypódiumon, de hangversenyeik mindig eseményszámba mennek. A pénteki koncert fényét még jobban emelte, hogy Bartók Béla 80. születésnapját ünne­peltük és ebből az alkalom­ból három remekműve hang­zott el: a Két kép, a II. he­gedűverseny és a Zene húros­, ütőhangszerekre és cselesztá­ra. Minden jelenlevőnek érez­nie kellett, hogy Lehel György nemcsak megünnepli, hanem egyben átéli az évforduló je­lentőségét. Ezt tükrözte pro­dukciójának minősége, mely­nek aranyfedezetét ragyogó technikai felkészültsége és el­mélyült muzikalitása szolgál­tatta. A »Zene« előadását egyha­mar nem fogjuk elfeledni. Mint valami »De profundis«, a mélységből felszálló, gyöt­relemtől átitatott fohász hang­zott fel az első tétel megnyi­tótémája és egyenes vonalban fokozódott a tétel dinamikai csúcspontjáig. Különösen ki kell emelnünk a Finálé meg­oldását és azon belül is az első tétel főtémájának vissza­térését. Lehet tévedhetetlen biztonsággal vezényelt. Az ő dirigálása s­em mutatós, sem­miféle színészeti eszközt nem használ fel a hatás fokozásá­ra , de annál »hasznosabb«: minden intésére pontosan be lehet vágni és a zenekar tag­jaitól nem kíván ez a pon­tosság különösebb erőfeszí­tést. Ezenfelül a lehető legna­gyobb alázat jellemzi a zené­hez való hozzáállását: egyéni­ségét sohasem tolja előtérbe, belülről közelít a művekhez, kizárólag a zeneszerző egyé­nisége, gondolatai foglalkoz­tatják. Szerénysége ennek el­lenére sehol sem válik sze­mélytelenséggé, mert mindvé­gig az ő akarata uralkodik. És a zenekar engedelmesen veti alá magát mozdulatainak. A két kép megoldása már nem volt ilyen töretlen, de ezen belül is őszinte gyönyö­rűséggel töltött el bennünket a Falu tánca, melyet Lehel­nek sikerült az extázis fokára hevíteni. Az est szólistája, Kovács Dénes a II. hegedűversenyt adta elő. Úgy érezzük, hogy még csak most teszi az első komoly lépéseket e mű teljes­­világának meghódítására, örömmel konstatáltuk, hogy hangja az utóbbi szereplései óta megizmosodott, de játéká­nak dinamikai erejét még most sem éreztük mindenütt elégségesnek. Közismert hang­szeres kultúrája ott hajtotta legszebb virágait, ahol a zene­kari kíséret viszonylag egy­szerűbb, gyengébb, tehát kü­lönösen a második tétel meg­oldását élveztük. Ez az est meggyőzött bennünket arról, hogy Kovács hamarosan a Bartók hegedűverseny kiváló előadójává fog fejlődni. Az ünnepi alkalomhoz mél­tó, gyönyörű hangverseny ha­talmas sikert aratott. A BUDAPESTI KÓRUS ÉS A MAGYAR ÁLLAMI HANG­VERSENYZENEKAR leg­utóbbi hangversenyén Soszta­­kovics: Dal az erdőkről és Orff: A hold c. művének előadását hallottuk, ez utóbbinak ma­gyarországi bemutatóját. A Forrai Miklós vezényelte est első számát,­ Sosztakovics elragadóan dallamos és igaz meggyőződéstől áthatott ora­tóriumát a magyar közönség kitűnően ismeri, hiszen egyike ez a legtöbbet játszott modern zenekari kórusműveknek. Hogy ezúttal a szokott siker mégis elmaradt, abban nem kis részben a közepes előadást kell hibáztatnunk. Forrai vezénylése mindenek­előtt kissé pontatlan, beintései nem mindig találnak vissz­hangra a rendelkezésére álló együttesben. A kórus szoprán­­szólamasnak gyengesége he­lyenként bántó volt és vala­miféle gyülekezeti énekre ha­sonlított, különösen ami az együtthangzás fegyelmét illeti. Ki kell emelnünk két szólistát, Ilosfalvy Róbertet és a kitűnő Székely Mihályt, jóllehet Ilos­­f­alvy jó egynéhány részletben disztonált. Az volt a benyomá­sunk, hogy a kórus és­ a zene­kar az új Orff-műre tartogat­ta erejét és ez kötötte le a próbák legnagyobb részét. Újból szokott Orff-sikernek voltunk tanúi. Próbáljunk te­hát most már egy kissé a mé­lyére nézni az úgynevezett Orff-problémának ... Va!­n miben áll Orff sajátságos »zseniali­tása«? A hold c. meseopera sem nem jobb, sem nem rosszabb­, mint a Catulli Carmina vagy a Carmina Burana — ám egy dologban mégis több amazok­nál: nagyobb helyet kap ben­ne a humor, az irónia. És ta­lán éppen ez a vonása »hoz­za ki« Orff tehetségének érde­kes ellentmondásait. Ez a különös német szerző két közönségréteghez szól. Egyfelől a zeneileg teljesen műveletlen ember lelhet örö­met muzsikájában, másfelől viszont nagyra értékeli né­hány fáradt ínyű, kissé deka­denciára hajlamos hallgató. Az előbbi úgy érzi, hogy most bevezetést nyer a »magas muzsika« világába, az utóbbi viszont kéjjel fedezi fel a már ismert stíluskörök zenei anya­gát p álöltözetben. A zene­történetből ismerős arcok ki­­kitekintgetnek a maskarából, néha ki is öltik a nyelvüket a közönségre, azután­­ megint igen illedelmesen kezdenek viselkedni és úgy tesznek, mintha sohasem találkoztunk volna velük. Orff egyáltalán nem válogatós, számára min­den, ami az európai zenetör­­ténetben keletkezett, csak anyag vagy színfolt, amivel páva módjára felékesíti ma­gát. Onnan vesz tehát, ahon­nan lehet. Gyönyörűen megfér tehát nála Bellini bel canto­­áriája (citerán!), vagy Musz­­szorgszkij Hovanscsinájának egyik kórusa Puccini melódia- és harmónia-készletével, az ónémet diákdal az antik kó­rus technikájával és így to­vább. Meg kell hagyni, hogy humora van neki, méghozzá vaskos, robusztus, ál-egészsé­ges germán humor. Sztravinszkij mondotta egy­szer,­amikor megkérdezték tő­le, hogy miként állunk a ze­nei stílusok elhasználódásá­val: »Úgy vélem, hogy a ze­ne elemeiből ma már csak a ritmus fejleszthető tovább, a dallam és­­a harmónia ki­merült.« Itt nem akarunk Sztravinszkijjal vitába szál­­lani, annyi azonban bizonyos, hogy Orff akarva-akaratlan ezt a véleményt írja zászla­jára. Ez az ő varázsa — de egyben ez stílusának tragiku­ma is. A közönség hamarosan elfárad hallgatása közben és ezen még meg-megújuló rit­musbravúrjaival sem képes segíteni. Ízes fűszer-szimfónia ez a mű , de utána éhes marad az ember. A népet előadóapparátus (Réti József, Ilosfalvy Róbert, Melis György, Palócz László, Horváth László, Vadas Tibor, Margittay Sándor, Kerecsényi László) Forrai Miklós vezeté­sével kiválóan eleget tett az interpretálás különben nem túl magas követelményeinek. Különösen Réti és Melis hangját élveztük. Pernye András Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN RUBINYI MÓZES A magyar irodalomtudo­mánynak bensőséges ünnepe van, egyik kitűnő művelője, Rubinyi Mózes most töltötte be nyolcvanadik életévét. A ma is friss, fiatalos munka­kedvű akadémikus élete pályá­ja gazdag, változatos. Debre­cenből indult el, itt végezte kö­zépiskolai tanulmányait s a budapesti egyetemre a szép hajdúsági nyelvet hozta magá­val. Simonyi Zsigmond tanít­ványa volt. Nyelvészeti tanul­mányait Lipcsében folytatta. 1902-ben doktorált, 1903-ban tanári oklevelet szerzett. Ugyanez időkben a moldvai csángóknál járt nyelvészeti gyűjtőúton, nyelvjárásukkal foglalkozott: első cikke, 60 év­vel ezelőtt is a csángókról szólt a Vasárnapi Újságban. Mikszáth személyének s mű­veinek egyik legalaposabb is­merője; még a nagy író életé­ben, az ő irányítása mellett dolgozott a jubileumi Mikszáth­­kiadás harminckét kötetének összeállításán. 1910-ben, Mik­száth halála után az egész kiadás munkája az ő feladata lett, s Rubinyi Mózes, életének egy egész szakaszát e célnak szentelve, önállóan gyűjtötte s adta ki a jubileumi kiadás foly­tatását, a Hátrahagyott Iratok 19 kötetét. Két könyvet is írt Mikszáthról, közöttük a Mik­­száth-szótárt. A Mikszáth-filo­­lógia megalapítása Rubinyi Mózes nevéhez fűződik. A két világháború között alapította meg a Vajda János Társaságot, amely abban az időben a baloldali írók egyik fő megnyilatkozási helye volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság főiskolai tanárrá nevezte ki, de az ellenforradalmi kormány NYOLCVAN ÉVES ettől az állásától megfosztotta. A felszabadulás után a köz­ponti városházán az oktatási osztály kulturális és irodalmi előadója volt, majd később a szegedi egyetemen magánta­nár. A Magyar Pen Club ala­pításában is igen tevékenyen működött, a felszabadulás után hosszú évekig vállalta a Pen Club ügyvezetését az elnök, Heltai Jenő társaságában, ma is alelnöke a Pen Clubnak. A nyelvtudományban fontos je­lentőségű általános nyelvtudo­mányi munkássága. 1907-ben adta ki Általános nyelvtudo­mány c. művét. Utóbb sokat foglalkozott a szovjet nyelvtu­domány eredményeivel is. Né­pi demokráciánk az egyetemi tanár címmel tüntette ki, kan­didátus, a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagja. A ma is tevékeny, kedves modo­rú, igaz humánus érzésekben gazdag tudóst tanítványainak százai, a magyar íróvilág tag­jai szeretettel köszöntik. (sz.) .Szombat, 1981. április 1. A Cavo Films angol film­vállalat a moszkvai központi televíziós stúdióval­­kötött megállapodás alapján rövid te­levíziós filmeket készít a szov­jet élet különböző területei­ről. Az első két alkotást a Szovjetunió világűr meghódí­tásában elért eredményeinek, illetve a szovjet esztrádművé­­szet legjobb képviselőinek szentelték.A Picasso egyik híres festmé­nyét arra az aukcióra ajánlot­ta fel, amelyet spanyol poli­tikai foglyok és emigránsok javára rendeznek júliusban. ÚJ MAGYAR FILM­­ Március 30-tól: SZIKRA (egész nap), MÁJUS 1 (egész nap), ALKOTMÁNY, MUNKÁS, TÁTRA (Pesterzsébet)

Next