Magyar Nemzet, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-04 / 79. szám
Csütörtök, 1963. április 4. „ Tündéri gyerekkor” Anyám hogy megszült, életjelt nem adtam, egy-két pofontól mégis itt maradtam. Nem bölcsődalra kontrázott a bőgés, csak rádió szólt: »Hadi készülődés..." Az eszterláncot láncbombák kísérték, bujócska lesz az óvóhely adott. Honnan tudhattam, mi a »legfőbb értéke? Az ajtónk előtt leomlott négy halott. Mentem, tejesüveggel, nyűtt kabátban, szűk égbe gyömöszölt felhők alatt, repeszszilánk fütyült a lépcsőházban, csajkámba hullt a sápadt vakolat. Egy tavasz reggel meglepett a csönd. S az első szabad kenyér rámköszönt. Gyárfás Endre NAPLÓ Április Ma kezdődik Nyíregyházán a hatodik országos kamarazenei fesztivál, amelyen az ország legjobb zeneiskoláinak növendékei vesznek részt. A kulturális verseny három napig tart. 00 Montreux-ben április 26 és május 3 között tartják az idsei Arany Rózsa elnevezésű televízió-filmfesztivált. A fesztiválon a magyar televízió a Csudapest című tv-revüfilmmel vesz részt. A debreceni egyetemen népművelés-szakos hallgatók gyakorlatokon ismerkednek a filmgyártással: ők maguk írják, rendezik, fényképezik, vágják filmjeiket. Elsőnek egy egyetemi tárgyú filmet készítenek, a forgatás e hóban kezdődik, a kész filmet a tanév végén mutatják be. Az amerikai Midwestern Gazette című lapban olyan apró betűkkel jelent meg egy hirdetés, hogy jószemű olvasó is csak nagyítóval tudta elolvasni. A hirdetés így szólt: fennek is szüksége van nagyító lencsére. Kapható John Smith optikus üzletében.* A Daily Mail című londoni újság külön rendelet kiadását követeli a kormánytól Shakespeare sírjának felnyitására. A lap szerint a sír felnyitása feleletet fog adni arra a kérdésre, Shakespeare írta-e a neve alatt ismert világirodalmi remekműveket. A rádió és televízió szerkesztő bizottsága összeállította a Magyar Rádió és Televízió évkönyvét, amely a rádió és televízió néhány nagy sikerű műsorának teljes szövegét, valamint egy-egy jelentősebb produkciója anyagát tartalmazza. A kötet rövidesen megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Szélesvásznúvá alakítják át a gönci, az abaújszántói és a sajószentpéteri mozit. Az év végére Borsod megyében húsz korszerű szélesvásznú mozi lesz. Montrealban az Üdvhadsereg helyi szervezete gyűjtést, indított a szegények megsegítésére. A beérkezett adománycsomagok között nem kis meglepetéssel találtak egy géppuskát, egy karabélyt, négy pisztolyt és több kilós töltényt.*-Úgy látszik, valamelyik adakozó tényleges hadseregnek vélte az Üdvhadsereget*, mondta a helyi vezető. Dr. Dankó Imre, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója április 5-én Endrötlön A magyarországi cigányság története és néprajza címmel előadást tart. M Ma délelőtt nyyitják meg a nagy'ö£v'nsíg előtt Sopronban a Fabricius-házat, amelynek gótikus pincéjében római kőtárat rendeztek be, az emeleteken pedig Sopron és környéke történetét a kezdettől a középkorig bemutató kiállítás látható. a kölyköket, amikor az üzlet csak megengedi. Tavaly négyszer is fent voltak. Margitnak, az a lányom, csak egy kislánya van ... hát együtt volt a család, az összes unokák, a kis Henrik felköszöntőt is mondott, egész jól sikerült, csak hát keveri a flamandot a svéddel... Szóval elhatároztam, hogy negyven év után hazajövök, ide, Magyarországra... Sárdombon születtem, Kápolnásnyék mellett van, közel a Velencei-tóhoz, kis falu, így élt az emlékezetemben, tízéves koromig voltam ott, aztán felkerültem Székesfehérvárra, aztán Budapestre. Tudtam, hogy nincs senkim ottan, az anyám ott van eltemetve, az apám elesett az első világháborúban, hiszen, talán tudod. Rám nézett, talán nem is várt választ, csak ellenőrizte, figyelek-e rá. Bólintottam: — Emlékszem. Szerbiában. — Igen ... Tudtam hát, hogy nincs senkim a családból, de mégis ide jöttem, talán aka£ valami régi ismerős, a régi házat akartam látni, ahol születtem, felnevelkedtem, egyszer egy vasárnapi kiránduláson Párizs mellett láttam egy fát, olyan volt, mint a mi eperfánk az udvarunkon, de ahogy közelebb mentem hozzá, kiderült, hogy nem eperfa... talán nincsen is eperfa azon a környéken. Mit is akartam mondani? Csütörtökön érkeztem ide Pestre, későn este, megfürödtem, lementem vacsorázni és már hajnalban indultam Sárdombra. Jó a kocsim, egy órába se telt. Persze, kérdezősködtem a végefelé, emlékeztem az útra, de nem ismertem meg. És a falut sem ismertem meg. A régi besüppedt házat, ahol születtem és laktunk, azt sem találtam. Az emlékezetemben úgy élt, hogy ott valami gémeskút volt, az se volt ott, a régi szatócsról hiába kérdezősködtem, már senki sem emlékezett rá, a volt iskolatársaim közül senkit sem találtam, a régi iskolám helyén egy emeletes épület állt, köves járda volt előtte. Nézd, én negyven éve nem foglalkozom politikával ... tizenkilencben , megijedtem, szöknöm kellett... .nem vagyok én hős, meg aztán az ember vigyázzon a maga életére, ne üsse bele az orrát mindenféle zavarosságba. Mi, ott, Svédországban, nagyon jól megvagyunk. Sem háború nem volt, sem forradalom, sem ellenforradalom, mindenféle balkáni dolgok. Az ember dolgozik, ügyesen csinálja az üzleteket ... igaz, vannak adók, hű, kíméletlen adók, de én mégis összeszedtem szép summa pénzt, az üzlet a saját házamban van, az amszterdami fiók is, szép kis villám van Gripsholmban, megcsináltam a magam életét. Amit Magyarországról írtak, hittem meg nem is... nem is gondolkoztam felőle. De az tény, hogy úgy láttam, egyetlen épület sem volt a régi. És az emberek sem. Nemcsak, hogy nem volt ott senki a régiek közül, egyetlen ismerősöm sem, de egész mások, ismeretlenek voltak az emberek. Én nem értem, mintha a táj is megváltozottt volna .. A régi kovácsműhely a faluszélen is eltűnt, azt mondták, a szövetkezetben van. A termelőszövetkezetben van kovács, vagy a traktorosoknál. Ezt mondták! Hogy én hányszor lopóztam oda, hogy hallgassam, amint Sándor bácsi politizál. Olyan mesének hallgattam, amit mond, miközben ütötte az izzó vasat, vagy patkóit és a többiek, mert mindig voltak nála néhányan, figyelemmel hallgatták, a Kossuth-pártinak mondták, meg cucilistának, így: cucilistának. Egyszer el is vitték a csendőrök. Igaz, kakastollast sem láttam Mért mondom ezt el? Próbáltam magyarázni magamnak, hogy annyi év alatt másutt is megváltozott a világ, a svéd falvakban is, Hollandiában is, mindenütt, bizonyosan mindenütt. De értsd meg.. — gyanakodva nézett rám — nem vagyok komikus? Már nem tudott uralkodni magán, eltorzult az arca. Nyugtatgatva mondtam: — Nem, dehogyis .. Kutatva pillantott rám, felkelt, újra járni kezdett a szobában. — Valakinek el kellett mondanom. Semmi sem maradt, meg. Csak a sír. Az anyám sírja a temetőben, azt megtaláltam. Eléggé elhanyagolt,befizettem ennyit és ennyit, új sírkövet állítanak majd fel, ezt elintéztem. A szomorúfűz tíz lépéssel arrébb is megvolt még, de amikor legutoljára láttam, fiatal volt, most meg vastag és korhadozó. Mondták, hogy hamarosan kivágják. Csak a temető... az még a régi... értesz? Csak a temető! Nem maradt már nekem semmi... Na ... ugyan, miket beszélek!... Megállt előttem és az egész látogatás alatt először nem bírta már fegyelmezni magát, gesztikulált. Előbb széttárta karjait, aztán legyintett, majd jobb mutatóujját mellemnek szegezve megismételte: — Értesz? ... — Persze, hogy értelek. Grimaszt vágott, leengedte a karját, elfordult tőlem, az ablakhoz lépett, kinézett és így folytatta: — És azt érted-e, hogy másnap délután, mikor hazafelé hajtottam, az országúton ... — szünetet tartott, cigarettára gyújtott, aztán két szippantás után a hamutálcába dobta a szivarkát, az még sokáig füstölgött, finom, illatos füst terjengett a szobában —, hát az országúton meg kellett állítanom a kocsit, mert sírva fakadtam. Én, aki odakint soha nem sírtam, nem emlékszem rá, hogy negyven év alatt egyszer is, volt persze bajom is, bosszúságom is — egy holland bizományosom ötezer holland forint értékű áruval lépett meg... 1938-ban ötezer holland forinttal, tudod, hogy, állt akkor Zürichben aforint? ... De, hát az ember meglett férfi, felelős vállalkozó ... Soha nem rendültem meg, a dolgaim rendben mennek, tekintélyes vállalatom van két fiókkal... most pedig... érted ezt? Megfordult, sokáig törülgette az arcát, finom, friss zsebkendőjével. Hallgattam, ő is hallgatott. Hirtelen a kezét nyújtotta. — Hát köszönöm... és bocsáss meg, hogy így... nem is tudom, az idegeim... van nálatok jó specialista? Valami híres analitikus? És mennyit kér egy vizitért? ... Eh ... különben nem! Majd otthon. A' háziorvosom... j — Ne beszélj így, nem lesz, ez olyan súlyos... örülök, hogy láttalak. Mikor utazol, vissza? Rámnézett, elhúzta a száját: — Hogy vissza? Hát... mégegyszer köszönöm ... Szer , vusz! És ne haragudj... i — Én? Rád?... Miért? Szinte futva ment ki a lakásból. " Kiálltam az erkélyre, lát-atana, amint beszáll a kocsija,ba, a motor berregni kezdett, s az autó elindult. Szép kocsi volt, Chevrolet, de lehet, hogy Nash. Már sötét éjjel volt és én még világosban sem isme rem elég pontosan ezeket az előkelő autómárkákat. " _ Magyar Nemzet inak mit jelent Ady és új költészetünk, ékesen mutatja aza levél, amelyet a Híd körül csoportosuló székely egyetemi fiatalság irodalmi vezetőitől kaptam pár nap előtt '»nyílt levelemre*, amelyben 'kérnek, hogy a Petőfi Társaságban elhangzó, vagy — Istent őrizz, el nem hangozható — előadásomat Adyról leközlés a HŰSÉG ADYHOZ Juhász Gyula születésének 80. évfordulójára A minap fölkeresett egy budapesti orvos, dr. Földes Pál. Unokabátyjáról, a tragikusan elpusztult költőről, kritikusról és művelődéstörténészről, Nagyfalusi Jenőről beszélgettünk annak a közleményemnek kapcsán, amit a pécsi Jelenkor egyik tavalyi számában írtam Juhász Gyula és e fiatal, félbemaradt tehetség kapcsolatáról. Földes doktort — még mint gimnazistát — éppen Nagyfalusi Jenő vitte el a szegedi költőhöz. Egy pár flórharisnyát is vitt a költőnek, honoráriumként özvegy László Lajosné epitáfiumáért, melyet a költő — Nagyfalusi közvetítésére — kevéssel azelőtt írt. A sírfölirat sokáig kallódott, csak a kritikai kiadásba került bele a szövege, Földes doktor pedig, nagy ámulatomra még emlékezett rímeire: fáradt — árad. A kortársak visszaemlékezéseit csak óvatosan, kritikával lehet elfogadni, hiszen a memória véges. De ez a rímpár egy harminc évvel ezelőtti, azóta lappangó versikéből meggyőzött. Földes doktor emlékeit a Juhász Gyulával való második találkozásáról, már eleve hitelesnek fogadtam el. 1928 püskösdjén Ady sírjánál Juhász Gyula beszélt. Martinovicsék kivégzésének évfordulója volt. Földes doktornak ma is fülébe cseng a költő emlékbeszédének nemes pátoszú intonációja: — Vezérlő fejedelmünk, Ady Endre! Elhoztam Hozzád a magyar ifjúságot azon a napon, amelyen Martinovics vére kifolyt... *Nincs még magyar költő vagy író, aki műveiben annyiszor idézné Ady emlékét, mint Juhász Gyula. Először 1904. január 3-án írja le Ady nevét a Szeged és Vidékében. Egy év múlva, 1905 nyarán — így emlékezett viszsza maga a költő — két verset küldött Adyhoz a Pesti Napló szerkesztőségébe. A versek megjelentek, Adytól pedig 1905. július 30-i ketettel levelet kapott az ifjú költő. »Kedves barátom, én önt már régen ismerem. Sokkal kevesebben vagyunk — hiszen — mintsem akarattal is észre ne vehetnék egymást. A lelkét meg tudom érezni.* Ady költészete erősen hat a fiatal Juhász Gyulára. S Juhász az első, aki Ady korszakos nagyságát fölismeri. A kolozsvári szabadgondolkodó folyóirat, Az Új Század 1905 decemberi számában az Új versek ismertetésekor leírja a meggyőződéstől áthatott szavakat: *»Ady Endre a fiatal modern magyarság legnagyobb költője.* 1907 szeptember elején volt az első találkozásuk a Budapesti Napló szerkesztőségében. Juhász Gyula ekkor utazott át Pesten, Szegedről Lévára menet. A hónap végén a költő kiszökött a szívszorító lévai magányból; az öngyilkosság szándékával Pestre ment, majd hazatért Szegedre. A lapok írtak eltűnéséről, így a Budapesti Napló október 4-i és 5-i számában maga Ady írtnekrológot az eltűnt fiatal költőről. • 1903 február végén találkoztak ismét Nagyváradon. Ady Érmindszentre utazott, s már 29-én onnan küldte rövid levelezőlapjait, melyből a váradi találkozás vitáira, csatározásaira következtethetünk. Juhász szintén levelezőlapon, verssel válaszol március 7-én, s szent a béke. 1909 áprilisában párizsi lap kopogtat Juhász váradi szobájának ajtaján: »Félek, hogy funerátorom leszel mihamar. Nagy baj van. Szeretnélek még látni. Júniusban találkoznak, a Nyugat nagyváradi matinéján, s utána is még többször. Aztán Juhász 1911 tavaszán elhagyja ifjúkori legszebb városát, s ősztől az isten háta mögötti Szakolcán tanít. Találkoztak-e ettől fogva, nem tudhatjuk. Juhász emlegeti Adyt Várad című költeményében (1912) is. Ady 1917. szeptember 30-án Szegeden volt Tömörkény emlékének áldozai, de Juhász ekkor súlyos melankóliájával azélőhalottak házában, a pesti Moravcsik-klinikán élt. Ady halálakor cikket ír Juhász a nagy költőbarátról, közzéteszi Ady hozzáírott leveleit, elsőként sürgeti szobrának fölállítását. Ettől kezdve megszámlálhatatlan alkalommal ír és szól Adyról, idézi emlékét Adyhoz és Adyról írott versei már 1908-ban születtek (Válasz Ady Endrének, A Tábor hegyén, Nincsen, nincsen?!, Én az ital barátja vagyok, Ady Endrének); a költő halála után Fejfa című versében (1919) először állít neki emléket. S utána is gyakran: Zomotor (1920), Ady emlékének (1920), Adyra gondolok (1921), Ady-mécses (1923), Képzelt utazás Váradon (1923), Dicsőség Adynak (1925), Ballada a hét tengerészről (1925), Adyra gondolok (1927), Ady Endre köszöntése (1928). S szinte jelképes, hogy remeteévei kezdetén, egyik utolsó nyilvános szereplésekor, a gyulai Adyünnepélyről 1928. nov. 20-án Ady Lőrincnének ezt írja a költő Debrecenbe: »A legszeretőbb és legszeretettebb anyának rajongó köszöntését küldi a gyulai Ady-ünnep alkalmából: Juhász Gyula.* 1927-ben már dúlt az Ady körüli irodalmi vita. S ekkor Juhász Gyula ismét kiállt a holtan is bántott nagy példakép emléke védelmére. A költő, aki a Petőfi Társasághoz — elvi és világnézeti ellentéteik ellenére — azért ragaszkodott, mert szinte ez az egyetlen kapocs fűzte őt az országos irodalmi élethez, a Társaság nagyhatalmú vezetőivel kialakult viszonylagos jó kapcsolatait is föláldozva állott ki Ady emlékéért. A Magyar Hírlap és a szegedi Délmagyarország 1927. október 9-i számában egyszerre tette közzé nyílt levelét Pekár Gyulához, a Petőfi Társaság elnökéhez. “Mélyen tisztelt Elnök Úr, — írta —, novemberben lesz a magarság egyik legnagyobb költőjének, Ady Endrének félszázados születési évfordulója. Ez alkalomból kérem, hogy a Petőfi Társaság novemberi ülésének programján egy számot tartson föl Ady Endre l-'r*'.-zete című fölolvasásom részére.* Pekár e lapokban külföldön volt, távollétében Császár Elemér, a Társaság alelnöke nyilatkozott a kormánypárti esti félhivatalos lapban, s Juh Ihász Gyula javaslatát „preszsziós jellegűnek” nevezte. Juhász Gyula e nyilatkozatra a Délmagyarország hasábjain válaszolt: TIT humorista lennék, azt is mondanám, hogy" az ajánlott levél költségét akartam megtakarítani ezzel a jelentkezéssel. Tudtam, hogy az elnök úr távol van hazájától és attól tartottam, hogy ha nem nyíltan levelezek, elkésem ezzel a máris elkésett Ady-ünnepléssel. Különben is én a nyíltság embere vagyok.Ha a formát megsértettem, ha fáz etikettet nem tartottam be,bocsánatot kérek a Társaságelőkelő uraitól, de tudomásom ?szerint az a nagy garabonciás, s akiről a Társaság nevezi magát, nem egyszer követett el ?nagyobb formasértéseket is. ( Én a lényeg embere vagyok (" Császár Elemérnek tudnia kell őt az irodalomtörténetből, hogy S Juhász Gyula éppen a hagyomány és a haladás összekötője jáz új magyar költészetben, aki mint Beöthy Zsolt ésRiedl Frieres tanítványa, bizonyára tudja, mit kell elmondania Ady Endréről az örökmagyarság igazi nevében aPetőfi Társaság dobogóján. )Pár év múlva, mert az időnem áll meg, még a Társaságfölött sem, Ady Endre úgyisvégérvényesen és diadalmasanbevonul az egész magyarságszívébe, Vörösmarty, Petőfi ésArany társaságába, hogy világraszóló nagy értékeinekegyike maradjon az idők végezetéig. Hogy a magyar ifjúságvégett a Híd rendelkezésére bocsássam, hogy ezt szétterjesszék az egész országban. Mellékesen megjegyzem, hogy én minden politikától mentesen akarok Adyval fog- lalkozni, mert ma már, a világ összeomlása után, Ady pár exelience irodalmi probléma. Ezek után remélem, hogy a Társaság tagjai közül Petri Mór, aki annak idején magyar irodalomra tanította Ady Endrét, Hegedűs Lóránt, aki először vetette föl az Adyköltészet méltatásának kérdését az akadémikus irodalmi társaságok kebelén, Oláh Gábor,aki velem együtt harcolt Ady Endre táborában és a Társaság többi Ady tisztelői mellém állanak ebben az ügyben, amely hitem szerint a magyar kultúra ügye is. Ha Császár Elemér forradalmat lát benne, emlékezzék Gyulai Pálra, aki Petőfit és Katona Bánk bánját és Arany Jánosra, aki Madách Ember tragédiáját hivatalos irodalmi fórumokon keresztül egyetemes győzelemre vitte. Illő tisztelettel mégegyszer megismétlem kérésemet. És mégegyszer hangsúlyozom, hogy egy irodalmi társaság nem sóhivatal, ahol formahibák miatt elutasítják a jelentkező lényeget. Mindenek fölött pedig én előadást akartam tartani Ady Endréről a Petőfi Társaságban. Ez az én vétkem.” A költő tudta már, hogy akciójának csupán demonstratív jellege van, valóra úgysem válik. Így is lett. A Társaság vezetősége hallgatással siklott el a tárgy fölött. A vezetőség egyik tagja, Korda Pál október 22-én ezeket az igen tanulságos sorokat írja Pekár Gyulának: »Kegyelmes Uram, holnap Zámoson leszek, ezért a Petőfi társaság ülésére nem mehetek, de e sorokban figyelmeztettek arra az ostromra, mely a társaság bástyái ellen irányul; faltörő kos gyanán hírlapi közlemények szerint Juhász Gyula szerepel, ki az Ady csatakiáltással akarja lerombolni, amit félévszázad óta építettünk. Ha a zárt ülésen bármiként is foglalkoztok vele, és erről a lapokban közlemények jelennek meg, akkor ők már félig nyertesek. Ezért elég volna valamelyik titkárt megbízni azzal, hogy értesítse telefonon Juhász Gyulát. Kívánja, hogy más tárgyról olvasson fel.* A taktika bevált, az előadásból semmi sem lett. Juhász Gyula azonban nem feledkezett meg az évfordulóról: nov. 6-án Szegeden, 26-án, Debrecenben az Ady-emléktábla leleplezésén, az Adytársaság ünnepélyén beszélt Adyról, ésekor olvasta föl Ady Endre köszöntése című versét is. Ő utána is kiállt Ady emlékéért. Amire Földes doktor emlékezett, arról a korabeli lapokon hiteles beszámolókat olvashatunk. 1928. május 20-án egy magyar diákküldöttség — köztük a határokon túliak küldöttei, így a felvidéki Sarlósok követei is — ünnepélyesen megkoszorúzták Ady sírját. Az ifjú szívek hódolatát első szónokként az öregedő költő, Juhász Gyula tolmácsolta. Az Est beszámolója idézi a költő szavait: — Vezérlő fejedelem! Elhoztam ide hozzád, a te életed értelmét, az új magyar ifjúságot ... És ha majd eljön az új magyar tavasz, az ifjúság elhozza fejfádra a magyar győzelem koszorúját. A Magyar Hírlap még ezeket is idézi beszéde befejező passzusaiból: — Fiúk, tegyetek fogadalmat, hogy Adyt, az örök magyar testvért szívetekbe zárjátok és hogy a magyar haladás termő televényévé teszitek ezt a földet. Fogadjátok meg e szent kopjánál: nem engeditek meg, hogy a magyar lángész kálváriája legyen a magyar ugar. Hűség Adyhoz — ez Juhász Gyula életének, életművének egyik legjellemzőbb, legre rlkonszenvesebb sajátja. Péter László