Magyar Nemzet, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-02 / 152. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT nl Ismét jelentkez Glóbusz lett a rádió immár népszerű és egyre tekintélyesebbé váló kulturális világszemléje. Igen nagy szükség volt a rádióban erre a fórumra, ezt nemcsak személyes tapasztalataim jelzik, de mutatja az is, hogy a Glóbusz adásai most már rendszeresek é s ez a rendszeresség, ez a nekibátorodás nyilván a rádióhallgatók kimutatható érdeklődéséből és igényéből született. Ami a nekibátorodást illeti, ez nemcsak a rendszerességben jelentkezik: a műsor gazdái egyre nehezebb fába vágják a fejszéjüket, egyre bonyolultabb problémaköröket dolgoznak fel, merészen vállalkoznak szinte nyaktörő expedíciókra. Ilyen nehéz túrára indultak legutóbb is. Téma: gyengeség és helytállás a művészetben. Hermann István és Sípos Tamás beszélgetésében a XX. század művészetének egyik alapproblémáját érintette, a művészet két útját, pontosabban alkotói attitűdjét boncolgatta. Mért volt jó ez a választás? Többek között azért, mert a legkülönbözőbb fórumokon egyre többet hall és olvas a nagyközönség is egy bizonyos fogalomról: az elidegenedésről. Szinte az a fonák helyzet alakult ki, hogy minden olvasó és rádiót hallgató ember tudományos pontossággal tudja, mit jelent ez — elméletben. De hogy ez a fogalom a művészetben konkrétan mit jelent, hogyan festenek azok a művek, melyekre állandóan hivatkoznak — azt alig tudhatták, így váltak közönségünk előtt az emberi-társadalmi reménytelenséget fetisizáló művek mintegy fétissé. A Glóbuszban most ezeket az elvont fogalmakat konkrét művek, legalábbis részletek illusztrálták. Hermann és Sípos dialógusának koncepciója jó volt, érdekesen és logikusan építették fel mondanivalójukat — talán csak egy kifogásunk lenne: olykor túl sokat kívántak a hallgatótól, nehezen lehetett követni gondolatmenetüket. (A bonyolult téma feldolgozása szinte sziszifuszi munka, el kell ismernünk.) A felsorakoztatott illusztrációkat jó érzékkel választották, hitelesen dokumentálták a beszélgetésben felmerülő kérdéseket. Ez elsősorban Beckett híres Godotdarabjára és Ionesco szintúgy híres A lecke című egyfelvonásosára vonatkozik. A Beckett-darab részleteiben a két furcsa figurát Pécsi Sándor és Gábor Miklós szólaltatta meg — kitűnő alakításukon kívül stílus-bravúrjukat is elismerés illeti. A leckében Ráday Imre, Kállai Ilona és Olty Magda formált egy-egy markáns, sajátos karaktert e bizarr, hátborzongató komédia figuráiból. Bozó László, a rendező, nagy biztonsággal és sok invencióval fogta össze a hetven perces összeállítást, elsősorban a két drámai feladatot oldotta meg kitűnően. Végül meg kell emlékezni a fordítókról. Galamb György, Gera György és Szerdahelyi István nehéz munkája teljes sikerrel járt. Nem az én színpadom Az első után hallhattuk szombaton a fővárosi színházon vetélkedésének második fordulóját is. Most a Petőfi Színházat és a Vígszínházat szembesítették , s ez aszembesítés egyúttal a vetélkedősorozat egyik új eleme. Mert a két színház, pontosabban a két csapatkapitány (Várkonyi Zoltán és Horváth Tivadar) mulatságos veszekedést rendezett, ki-ki saját műfaja, illetve színháza védelmében. A csatározásba kapcsolódott harmadiknak Bogáti Péter is, a kritikus — aki egyébként az ötletes műsort írta és konferálta —, s e hármas konstelláció komikus lehetőségeit nem kell bővebben bizonygatnunk. Az alaphangulatot ez a Várkonyi—Horváth—Bogátitrió teremtette meg, sokat mulattunk szópárbajukon. A két társulatambíciója, hogy letromfolják egymást, s a jó alapötlet, hogy fordított szereposztásban mutassák be a műfaji rokonságot — kitűnően sikerült másfél órás szórakozást nyújtott a rádióhallgatóknak. Nem kis része volt a sikerben — a két színész csapaton kívül —, a műsor szerkesztőjének, Kaposy Miklósnak, és Marton Frigyesnek, a rendezőnek. Görgey Gábor Egy kis színész, aki beleszólt a történelembe Angol film Széles változatban is BEMUTATÓ ! július 4-én Kísérő műsort SZÓRÓL SZÓRA magyar rövidfilm Csak a moziban láthatják, a televízió nem közvetíti ! n AFRIKÁBAN JÁRTAM Fényes Tamás fotókiállítása EGYRE SZÉLESEBB KÖRBEN TERJED a fotósok közt a felismerés, hogy az MTI FOTO kiállításainak hézagtalan sorozatával ad nyilvánosságot érdemes fotoriporter és fotóművész munkatársainak. Bemutatja termésüket egyénileg, csoportosan vagy egy-egy korszerű tartalmi, tematikai mag köré gyűjtve, ugyanakkor a vállalaton kívül dolgozó fotósok alig jutnak szóhoz és ezzel — tegyük hozzá: jól megérdemelten — a magyar fotokultúra súlypontja az elmúlt években az MTI FOTO működésére helyeződött át. A magyar fotóművészet fejlődésére igen üdvös hatású lenne, ha ez a tagadhatatlan tény végre feleszméltetné és megmozgatná a magyar fotokultúra más hivatalos szervének irányítóit. Az MTI FOTO új kiállítása a szokott helyén, a Tanács körúti Vadas Ernő Teremben az előzők programjától eltérően egy utazás, Fényes Tamás afrikai utazásának élményeit tolmácsolja, fekete-fehér és színes fotók jól összeválogatott gyűjteményével. AZ ÉLMÉNY szó nem indokolatlan: Fényes Tamás képei valóban élményszerűségükkel tartják fogva a szemlélő pillantását, az élményszerűség mindkét komponensével, a képszerűséggel és a tartalmassággal. Nemcsak arról számolnak be tehát a falakon sorakozó fényképek, hogy szerzőjük mit látott és mit tartott fogva fotószemmel Egyiptomban, Algériában és Marokkóban, Guineában és Ghánában, hanem elsősorban mindazt, amivel az újjászületőfekete kontinens** megmozgatta szívét, lelkét, képzeletét, emberi szolidaritását. Az észak-afrikai arab országok is most vajúdják jövőjüket, döntik el sorsukat, de Afrika ébredésének forró vére mégis a felszabadult néger országokban lüktet leghevesebben és ezért nagyon érthető, képeinek beszédes bizonysága szerint, hogy ezeknek az államoknak élete és népe mozgatta meg legmélyebben a fotográfust, ajkotta képzeletét jó munkára. Ez megmutatkozik a fotók színterének arányában is: többségüknek Guinea és Ghana a származási helye. Még inkább a képek tárgyában. Feltűnik ugyan közöttük egy-egy szép tájkép, vagy város-veduta, így a »Kairói látkép*, a Casablanca kikötője* vagy a marokkóiAzzemont városka* panorámája, a fotók túlnyomó többsége azonban emberábrázolás, köztük néhány csoportos is, mint a •Guineai úttörők* és a »Guineai felvonulás*, vagy a népélet bemutatása: »Egy guineai régi falu*, •Marokkói bazár*, az igazi, súlyosabb közölnivalókat azonban a fotóművész az egyes figurák, fejek és arcok átélésében és erőteljes kifejezésében kereste és találta meg. AFRIKA ÉBREDÉSÉT éljük át ezeken az arcokon, nem a mosolygós, hanem a komoly öntudattal ránktekintő arcok tükrében, ghánai és guineai nők és férfiak szokatlan szépségétől és erőtől sugárzó arcán, a színes fotókon a bronz fénylő, mégis meleg árnyalataival, testiségével. Az életnagyságúra vagy még nagyobbra nagyított színes vagy fekete-fehér fotókon annak bizonyságául, hogy mégsem közömbös a méret, a méretarányok kicsinységén vagy nagyságán ugyan nem múlik a hatás monumentalitása, de ha ez valójában erénye az ábrázolásnak, a nagy méret mégiscsak teljesebben érvényre juttatja. Nem lehet véletlen, hogy a válogatásba belekerült képek között olyan gyakori a kettős portré, mintha az az érzés vezette volna a fotográfust, hogy az összetartó erőt fejezze ki ember és ember között. Fényes Tamásnak ezeken a kettős portréin kétféle kompozíciós típus tér vissza többször. Az egyiken közelebb egy felénk tekintő félprofilos arc, mögötte közvetlen közelségben még egy fej, még egy arc. A másik képszerkezetben mindkettő egyenlő közelségben, frontsíkban, de egymás felett a képmező ellentett szögletében. Az egészalakos ábrázolások között talán legerősebben megragadó a maga indulati hevességében, mozgásának életességében a •Ghanai kisfiú*. Kiemelkedő kompozíció a •Ghanai tengerész* is, igen szép képegyüttesben a kikötő parti hátterével. Ghana a színtere egy másik mozgalmas felvételnek is — úgy látszik, ez az ország, ez a nép csiholta ki legintenzívebben Fényes Tamás fotoélményeit —,Pampram tengerpartja*, két figurával. Mindkét fotó színes, élénk színskálával, ugyanúgy, mint egy szép színes táj és még néhány színes kompozíció, hatásos átvilágítással vesztegetve meg a terembe lépőt. De mindezek nem érik el művészi értékben a színes arcos felvételeket, amelyek nagy meggyőző erővel illusztrálják a színes fényképezés paradoxonját, belső stílusellentmondását: a színes fotó annál megnyerőbb, elfogadhatóbb és igazabb, minél kevesebb színnel dolgozik, hatásában minél monokrómabb, közeledően a fekete-fehér fotóhoz. Hevesy Iván __Ma©arN_et_ Egy bírósági tárgyalás margójára Az ember bizonyos önmagá*ával kapcsolatos elfogultság miatt hajlamos arra, hogy foglalkozását minden foglalkozások között a legfáradságosabbnak, a legnehezebbnek vélje. S csak akkor eszmél rá álláspontjának helytelenségére, ha kissé túllépi ,szorosan vett munkakörét. Ez történt velem is az i. u. 1963. esztendő egyik júniusi napján Veszprémben, mikor is a járásbíróság Koós Hutás Gergelynek dr. Vajkai Aurél ellen indított becsületsértési perét tárgyalta. Micsoda türelem, mekkora tapintat, mennyi eltékozolt idő volt szükséges a járásbíróság részéről Koós Hutás Gergely periratt-kötegének tanulmányozására! Mert a tihanyi, magát festőművésznek nevező Koós Hutás a beadványok özönével árasztotta el a bíróságokat Veszprémben, Budapesten, Salgótarjánban és másutt, mivel becsületében sértve érezte magát. Pedig a •sértő felek** csupán azt állították róla, hogy festői tevékenysége ízlésrontó és káros. Ki tudná kiszámítani, hogy a különböző bíróságok hány munkaórát fordítottak egy olyan ügy tisztázására, amely percek alatt tisztázható. Mert elegendő egy pillantást vetni a Koós Hutás képzőművészeti működését dokumentáló fényképekre ahhoz, hogy kiderüljön az igazság. A becsületsértési per előz** ményeihez tartozik, hogy néhány éve újságcikkek tartják napirenden Koós Hutás festői tevékenységét Ezért a legilletékesebb szerv, a Képzőművészeti Alap megbízta a veszprémi múzeum tudományos munkatársát, dr. Vajkai Aurélt, adjon szakértői véleményt a tihanyi otthonában kiállításokat rendező és képeit áruba bocsátó Koós Hutás működéséről. Vajkai dr. véleményét nem rejtette véka alá, a Veszprémben megjelenő Közép-dunántúli Naplóban is megírta, hogy Koós Hutás festői működését károsnak, ízlésrontónak tartja. Ezért állott most dr. Vajkai becsületsértés miatt a járásbíróság elé. De perelte már Koós Hutás a Közép-dunántúli Napló főszerkesztőjét, Csaba Imrét és indított pert a Veszprém megyeitanács művelődésügyi osztályának két dolgozója ellen, akiknek véleménye megegyezett dr. Vajkaiéval. Volt rá eset, hogy Koós Hutos pernyertes lett. Pere ma is van folyamatban. Vajkai Aurél dr. ellen a veszprémi járásbíróság az eljárást megszüntette. Ennek a perlavinának, melyet ■*-*' Koós Hutás indított el, még nincs vége. A kontár giccsfestő országszerte munkát ad a bíróságoknak, fanatikus csökönyösséggel keresi igazát, zavaros fogalmazási beadványait zavaros kultúrpolitikai eszmefuttatásokkal fűszerezve. A Vajkai-féle ügy tárgyalásán például kitért arra a kérdésre is, ki az absztrakt festő és ki nem az. Ehhez persze, joga van. És sajnos, ahhoz is van joga, hogy éljen az 1952-ben kelt 12. számú törvényerejű rendeletben lefektetett lehetőséggel, amely szerint lakásán bárki közszemlére teheti festői munkájának gyümölcseit és áruba is bocsáthatja. Koós Hutás országunk egyik legszebb és legkedveltebb, nagy forgalmú fürdőhelyén, Tihanyban vét a pannóniai ízlés ellen, a művészi színvonallal egy napon nem is említhető festményeinek mutogatásával és eladásával. És még ő indít pereket rágalmazásért, becsületsértésért! Aper folyamán a járásbíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ember és munkája két külön dolog. A bíróság kitért a művészi színvonal kérdésének bizonyítása elől. Hogy művészet-e valami, vagy sem, ennek eldöntése nem tartozik a bíróság hatáskörébe — hangzott el a tárgyaláson. Csak a becsületsértésben tartja magát a bíróság illetékesnek, így történhetett meg, hogy az egyik előző per folyamán Koós Hutos bírósági elégtételt kapott és helyreigazítást a Közép-dunántúli Napló hasábjain.ol lehet tehát a hiba? Akárhogy nézzük és forgatjuk is ezt az immár országos visszhangot keltett Koós Hatásügyet, végeredményben arra lyukadunk ki, hogy az 1952- ben kelt 12-es számú törvényerejű rendelet giccsőrök és kontárok számára is tág lehetőséget, jövedelmet és mint Koós Huzás egyik megnyert pere bizonyítja, igazságszolgáltatási védelmet is nyújt. A közgyűlés után most újjászerveződő Képzőművészeik Szövetsége teendői közé bizonyára sürgősen be fogja iktatni ezt a kérdést is. Egy pontosabban szövegezett újabb törvényerejű rendeletre van szükség, mely eredményesebb védelmet nyújt a káros, az ízlésromboló giccs ellen. Dutka Mária Vasbordájú szentek Hegedűs Géza regényes korrajza Strafford lordja a börtönben várja a király, Stuart Károly kegyelmét Hajdan a parlamenti ellenzék vezére volt a gróf, de később az uralkodóház lakásává züllött Behódol-e a király az áruló fejét követelő polgároknak? Megsejti-e, hogy az erősödő rend nemsokára az ő fejét követeli? Hegedűs Géza: •Vasbordájú szentek* című regényes korrajzából tűztük tollunkra a jelenetet , milyen remek történelmi pillanatot választott az ábrázolásra és milyen nehezet! Mert igaz, bővelkedik történelmi szépségben és gazdagságban az angol polgári forradalom A XVII. század közepe: kalandorok és forradalmárok, •gavallérok** és puritán polgárok, •kerekfejűek** világa. Egy vallási mezben jelentkező lázas indulat, mely isten igéivel száll harcba az istentől felkent király ellen. Vasbordás, könnyű vértes harcosok, hajóácsok, tengerre szálló kalmárok, skót urak ... S egy krónika, hogyan jutott el az alkotmány kereteit feszegető parlament a fegyveres felkeléshez, hogyan űzték el a királyt, milyen események és elhatározások vittek odáig választott bírákat, hogy kimondják az ítéletet: az uralkodó fejét a törzsétől el kell választani. A krónika középpontjában — igazság és regény szerint — két gondolkodó fő állott. Oliver Cromwell, a kisbirtokos lázadó, isten küldötte és John Milton, a költő, királyellenes röpiratok szerzője, a köztársaság külpolitikusa. A „Vasbordájú szentek* a két figurát kontrasztként szerepelteti és helyesen — Cromwellt az események sodrában mutatja s jellemfejlődését addig a pillanatig rajzolja, amíg kényszerkörülmények és ellentmondások hatására, bizonyos értelemben megalkuvásra kényszerül. Azt a politikust, akit egykor ő szabadított ki a király börtönéből, most száműzetésre ítéli; ebből az epizódból Hegedűs Géza sokat kiolvas. Másrészről viszont Miltont mintázza: a gyakorlat embereivel szemben az eszméhez hűségesen ragaszkodó álmodót, aki elhomályosult szemmel is messzebb lát kompromisszumok lovagjainál. Vele egy drámai párbeszédben csap össze az áruló, az új királyt választó Mánk , s ez a jelenet regényszerű, izgalmas és költői. Hegedűs Géza szabadon él a romantika eszközeivel. Hősei tirádákban beszélnek, s ez illik is a kor szelleméhez; patetikusak, mint a puritánok voltak, szigorúak és kemények, egy tömbből faragott jellemek. Az árnyalást megannyi egymásnak feszülő álláspont bemutatásával éri el Hegedűs: a korrajz leíró módszeréhez ez különben ugyancsak szükséges is. Ne feledjük: fiatal olvasóknak szánta művét s itt bukkant megannyi nehézségre. A kor csupa bonyolult ellentmondás. Elengedhetetlenül szükséges információk, idegen szavak és fogalmak sorát követelik. Presbiteriánusok (gazdag polgárok), independensek (független kisbirtokosok), levelierek (gazdasági egyenlőséget is követelő puritánok), diggerek, clubman-ok — szerepük magyarázata nélkül nem érthető a kor. Szerencsére Hegedűs Gézában eleven a pedagógiai érzék. E fogalmakat ritmikusan és többször is elemzi, más és más megvilágításukat adja, hol társadalomtörténetileg, hol vallástörténetileg, s megküzd a kor legnagyobb problémájával is: miként lehet az ideológiát és a gazdasági valóságot együtt bemutatni, átérthetővé tenni a jelszavak vallásos formájának és valóságos tartalmának dialektikáját, ellentmondását. Világos okfejtés, a korrajzban az esszé, sőt tanulmánybetétektől sem visszariadó tanári szándék avatja Hegedűs Géza könyvét a Móra Kiadó életrajz-sorozatának kiemelkedő darabjává. Ungvári Tamás NAPLÓ Július 2 •Fekete Afrika a függetlenség útján címmel a Nemzeti Múzeum dísztermében kiállítást rendez az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága. A kiállítást holnap délben nyitják meg. A Neue Deutsche Literatur című folyóirat közli Heinrich Mann és Arnold Zweig néhány levelét az 1934—1937 közötti évekből. Abban az időben mindkét író emigrációban élt: Mann Nizzában, Zweig Izraelt.-®. Néhány sor Heinrich Mann egyik leveléből: »A Jövő Németországa egyetlen erkölcsi kérdés. Elölről kell mindent kezdeni. Először is el kell söpörni azt az osztályt, amely mostanáig vagyonával és erkölcsével uralkodott. A Soproni Ünnepi Hetek keretében szombaton és vasárnap 39 énekkar 2500 dalosának részvételével találkozót tartottak annak emlékére, hogy az első hazai dalosversenyt száz éve rendezték Sopronban. A több ezer hazai vendégen kívül 1500 osztrák látogató is érkezett. Isi Szaud király meghívta háremébe Zizi Milánó fiatal olasz festőművésznőt. Nem új feleségnek hívta Milano kisasszonyt, hanem azért, hogy készítse el pár tucat feleségének portréját. A festőművésznő elfogadta a meghívást és most Olaszországban azon nevetnek, hogy Szaud király mennyire meg fog lepődni. Zizi Milano ugyanis absztrakt festőnő. Alberto Moravia Közömbösök című regényéből film készül Vivien Leigh és Claudia Cardinale közreműködésével. Dr. Adolf Hoffmeister, a Csehszlovák Pen Club tiszteletére baráti találkozót rendez ma délután a Csehszlovák Kultúra és a Magyar Pen Club a Csehszlovák Kultúra Népköztársaság úti helyiségében. Gyenes Tamást, a tragikusan elhunyt Munkácsy-díjas szobrászművészt az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Képzőművészeti Alap saját halottjának tekinti. Temetése július 5-én, pénteken délután fél 4 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az idei Úttörő Kulturális Szemle aranyérmeseinek bemutatója július derekán lesz, 11-én a csillebérci Úttörő- nagytáborban, 18-án a Néphadsereg Klubjának nyári helyiségében. Magyar küldöttség is részt vesz a gdyniai zenei tanácskozáson, amely a szocialista országok iskolán kívüli zenei ismeretterjesztésének eredményeivel és feladataival, az ismeretterjesztés legalkalmasabb pedagógiai módszereivel foglalkozik. ISI A Corvina Hungarian Library sorozatában legközelebb Móra Ferenc: Aranykoporsó, Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz és Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának című műve jelenik meg. Tervezik Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjének kiadását. Német nyelven jelenik meg a Corvinánál Az aranyember és újra kiadják Az ember tragédiáját angol, francia és német nyelven. A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ vendégjátéka az Izabella téri színházban július 4. 5, 6-án, este 1 órakor BÁL A SAVOYBAN ÁBRAHÁM PÁL revüoperettje .Kedd, 1963. Júliut 2 SZÍNHÁZAK MAI MŰSOR* Állami Operaház: Az Állami Balett Intézet IX. évf. növendékének vizsgaelőadása (7) — Midié Színház: Hamlet (7) — Fővány Nagycirkusz: Nők a porondolést.