Magyar Nemzet, 1963. szeptember (19. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

Ára: 80 fillér A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Vasárnap 1963. szeptember­­ XIX. év, 204. szám r Élmény legyen kis iskola “Az oktatásban kerülni kell a sablonos órákat". A monda­tot a Művelődésügyi Miniszté­rium egyik kiadványában ol­vastam, mely a művelődésügyi osztályvezetők kétnapos érte­kezletére készült. Ebben a je­lentésben, melynek hivatalos címe “A közoktatási terület munkája az 1962—63. tanév­ben és főbb feladatai az 1963 —64. tanévre", sok érdekes, tanulságos gondolat van. Az új tanév küszöbén azonban ta­lán éppen ez a legközvetle­nebbül, azonnal hasznosítha­tó: az oktatásban kerülni kell a sablonos órákat. A Kortárs augusztusi szá­mában megjelent Galambos, Lajos kisregényének első ré­sze. Az írás hősnője egy fia­tal, lelkes tanítónő, aki meg­szerzi a kétszeres Nobel-díjas Sklodowska asszony fényképét és jelképül, emlékeztetőül, ágya fölé teszi. Ez az ő példa­képe, az ő útját fogja követni. Nem minden magyar­ peda­gógus foglalkozik saját szakte­rületén természettudományok­­kal, így hát nem is javasol­hatjuk mindenkinek, hogy Sklodowska asszony képét te­gye íróasztalára, vagy a tes­tületi szoba falára dekoráció­nak. De azt a mondatot, ame­lyet a bevezetőben idéztünk, minden tantestület, minden pedagógus, s az oktatásügyben tevékenykedő valamennyi ve­zető munkája mottójául vá­laszthatja. A sablon ugyanis az iskolai munka egyik legnagyobb ve­szélye. A sablonnal a legoko­sabb pedagógiai elképzelést is gúzsba lehet kötni, a legjobb intézkedéseket is pusztulásra lehet ítélni. Pedig az új tan­évben, amely holnap ünnepé­lyesen kezdődik el, lesz né­hány újdonság és fontos ren­delkezés. Az általános iskolá­ban sok tantárgyból új tan­­terv és tankönyv lép életbe, bevezetik a tavaly széles kör­ben megvitatott nevelési ter­vet, a gimnáziumok első osz­tályaiban a reál és humán ta­gozatú óratervek helyett egy­séges óraterv alapján taníta­nak. Lesz néhány fontos, bár nem alapvető változás a kö­zépiskolai munkára nevelésben is, és létrehoznak né­hány speciális, nyelvi, ma­tematikai és más termé­szettudományos osztályt. El­készült az érettségi vizsgák új szabályzata, és az idei érettségizők már az új elvek szerint vizsgáznak. Változatla­nul érvényesek az új tanévben is azok a miniszteri rendelke­zések, amelyek a pedagógusok adminisztrációs munkáját je­lentősen megkönnyítik. Mindezek az intézkedések rendkívül fontosak, s az új tanévet sajátos színnel gazda­gíthatják. De akármilyen jó is az általános iskolai nevelési terv, bármilyen lelkesen üd­­vözlik is a pedagógusok, a sab­lon megölheti. Mert elegendő lesz, ha néhány tanácsi veze­tő és tanulmányi felügyelő a­­régi sémák szerint kéri szá­mon a tanártól, hogy milyen tervet készített magának, s az hány pontból áll, hol tart a vég­rehajtásában, mennyire sza­batos az új tervről készített jelentése, máris bukásra ítél­tük az egészet. Aminthogy nincs az a kiváló tanterv és pompás új tankönyv sem, amely ne válnék unalmassá, ha sablonosan teljesítik és ta­nítják, vagy sablonosan ellen­őrzik, irányítják a tanítást. A Művelődésügyi Miniszté­rium a tanévnyitó utasításban is erőteljes tüzet nyit a sablo­nos iskolai órákra. Valóban unalmas az a magyar óra, ahol a diák előre kiszámíthatja: ha hárman feleltek már, akkor csak a magyarázat jöhet, s mára nem leselkedik reá ve­szély. Érdektelen az a fizika­óra is, ahol a krétának na­gyobb szerepe van, mint a kí­sérleteknek. És milyen sablo­nos, egyhangú az a német óra, ahol a névelőket az egész osz­tály jól ragozza már, de arra nem tanítják meg a diákot, ho­gyan kell megmondani egy német turistának az utcán, ha megkérdi merre van és med­dig tart nyitva ez, vagy az a múzeum. A sablon és a séma nem­csak az órákra telepszik rá. Nyissunk tüzet a sablonos tanórákra, de hirdessük meg a kereszteshadjáratot a sablo­nos iskolavezetés ellen is. Az olyan vezetők ellen, akik az iskolai nevelőmunkát egy lányiskolában azon mérik le hogy milyen színű és formájú a haj, a köröm, milyen széles a ruhaöv, s nem azon, hogy hányan indultak és hányan nyertek díjat a tanulmányi versenyeken. Harcoljunk a sablon, az egyhangúság, az uniformizálás ellen, az álla­mi és tanácsi irányításban, s az ellenőrzésben is. Mert el le­het és el kell marasztalni a tanárt, ha sablonos órát tart, de alaposabban utána kell nézni, hogy mi van a sablo­nos magyar, történelem és fi­zika órák mögött. Nem a se­matikus igazgatói, szakfel­ügyelői szempontoknak kí­ván-e eleget tenni a tanár, amikor avult pedagógiai szak­könyvek alapján osztja fel óráját mereven három részre? Nem vakbuzgón tesz-e eleget a tanár minisztériumi rendelke­zéseknek, amikor a magyará­zat rovására is minden órán feleltet, vagy röpdolgozatot írat, hogy elegendő tanulmá­nyi jegy gyűljön össze, ne­hogy a szülő illetékes helyen feljelentse a pedagógust? Az irányításnak, a felsőbb állami vezetésnek is erélyesen kell küzdenie az oktatás minden területén a sablon ellen. Ebben a most induló tanév­ben, amely ismét szélesebbre tárja kapuit az új középisko­lások és a felnőtt korban ta­nulni vágyó dolgozók előtt is, s amely számos fon­tos újdonsággal szolgál, he­lyes lesz harcba hívni a pedagógusokat a sablonos órák ellen. De hirdessük meg a harcot a sablon ellen, az irányításban is. Az unal­mas óra unalmas iskolát, s egyhangú, száraz diákéletet eredményez. A lényeget meg­kerülő, csupán merev szem­pontokra támaszkodó, korsze­rűtlen és sablonos irányítás pedig nemcsak egyetlen iskola munkájának árt, hanem egy­szerre nagyon sok intézmény­ben okoz zavart. Éppen ezért két fronton har­coljunk a sémák ellen. Kíván­juk, hogy az új tanévben szűn­jenek meg az unalmas szám­tan és fizika órák, az élmény nélküli, egyhangú német és la­tin memoriterek. De kívánjuk azt is, hogy a vezetés, a szak­­felügyelői és az igazgatói, a tanácsi és a minisztériumi irányítás se a sémákhoz iga­zodjék. Vegye inkább tekin­tetbe azokat a lelkes és szor­galmas, a munkájukat és a hi­vatásukat szerető embereket, akik az iskolákban oktatnak és nevelnek. És legyen mottó­ja ennek az új tanévnek a kissé megváltoztatott jelmon­dat: az oktatás egészében ke­rülni kell a sablonokat. Az óvodától az egyetemig, a községi tanácstól a miniszté­riumig mindenütt.­­ Gábor István Azonos álláspont, teljes egyetértés Hruscsov és Tito beszéde A külpolitikai helyzet­ ­ HRUSCSOV ÉS TITO BESZÉDET MONDOTT a szlo­­véniai Velenjében rendezett nagygyűlésen. Mind a két államférfi hangsúlyozta, hogy a Brioni szigetén folytatott tárgyalásukon azonos álláspontot vallottak a lényeges nem­zetközi kérdésekben és teljesen egyetértettek azzal, hogy napjainkban nincs fontosabb feladat, mint a háború meg­akadályozása, a világbéke megszilárdítása és a népek kö­zötti együttműködés megerősítése. “A termonukleáris világ­háború megakadályozásáért, a békéért és szocializmusért ví­vott harc napjaink alapvető és nemes feladata« — mon­dotta Hruscsov a nagygyűlésen. A szovjet kormányfő fog­lalkozott a moszkvai atomcsend-egyezménnyel és megállapí­totta, hogy amikor a legkülönbözőbb országok kormányának megbízottai Moszkvában, Washingtonban és Londonban alá­írták az egyezményt, ezzel elismerték, hogy a világban meg­növekedtek a békés egymás mellett élés erői és megnőtt a békés egymás mellett élés eszméjének befolyása.­­ A DÉL-VIETNAMI ESEMÉNYEK ismét leleplezték a vi­­­­lág előtt — írja a Pravda szombati számában — az amerikai imperialista körök legkalandkeresőbb képviselői ál­tal követett politika tarthatatlanságát. Mindenki láthatja, hogy a hangzatos kommunistaellenes prédikációk, a »szabad világ" védelme lényegében egy bűnös és véres rendszer tá­mogatását, a szabadságjogok lábbal tiprását, a népellenes há­borút jelentik Dél-Vietnamban. A Pravda emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok naponta másfél millió dollárt költ Dél-Vietnamra. A Ngo Dinh Diem-klikk ezt a bőséges támogatást a buddhista szerzetesek, az egyetemi hallgatók, diákok elleni erőszakos elnyomó intézkedésekre használja fel. Washingtonnak azonban rá kell jönnie arra, hogy át kell értékelnie eddigi politikáját. Az amerikai kormány számára csak egy kiút maradhat: ki kell vonulni Dél-Vietnamból, a népre kell bízni sorsának intézését. Washingtonban egyébként rendkívül nagy felháborodást keltettek de Gaulle kijelentései Dél-Vietnam ügyében. A New York Times szombati számában megállapítja, hogy a francia elnök javaslatai a semleges, újra egyesített Viet­namra vonatkozóan csupán elméleti jellegűeknek tekinthe­tők. Jóllehet az amerikai külügyminisztérium nem nyilat­kozott hivatalosan de Gaulle javaslatáról, washingtoni poli­tikai körökben nem titkolják, hogy a Kennedy-kormányzat “rossz néven vette de Gaulle beavatkozását.­ Figyelembe véve azt — írja a New York Times —, hogy Franciaország nem volt hajlandó aláírni az atomcsend-egyezményt, de Gaulle megnyilatkozása újabb lépésnek tekinthető arra, hogy aláássa az Egyesült Államoknak a nyugati szövetségen be­lül elfoglalt helyzetét. óit Hruscsov és Tito beszéde a velenjei nagygyűlésen Belgrádból jelenti az MTI. Mint már jelentettük, pénte­ken délután a szlovéniai bá­nyavárosban, Velenjében nagygyűlés zajlott le, amelyen Nyikita Szergejevics Hruscsov és Joszip Broz Tito beszédet mondott. Elsőnek Tito elnök lépett a mikrofon elé. Jóleső érzés számomra, hogy előttetek, Velenje bá­nyászai, dolgozói előtt üdvö­zölhetem azt az embert, aki a bányászok soraiból emelke­dett föl a nagy Szovjetunió, az első szocialista ország élére, kedves barátunkat, Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtár­sat — mondotta bevezetőben Tito. A szocializmus útjai különbözőek A szocializmus napjaink döntő erejévé vált — folytatta. Ezzel együtt növekszik a szo­cialista országok és minden szocialista és haladó erő fele­lőssége a világban. A szocia­lista rendszer fölényét a kapi­talizmus felett csakis anyagi eredményekkel, a dolgozó tö­megek életszínvonalának ál­landó emelésével lehet bebizo­nyítani, nem pedig mesékkel és forradalmi szólamokkal. Ezért mi teljesen egyetértünk a szovjet elvtársakkal, Hrus­csov elvtárssal, akik teljesen indokoltan hangsúlyozzák, hogy a szocialista országok számára most a leglényege­sebb az, hogy fejlesszék gaz­dasági erejüket, megszervez­zék a korszerű termelést, olyan szintre emeljék a dol­­gozók életszínvona­lyknt a kapitalizmus nem is­mer. Örülök neki, hogy itt is, mint mindenütt hazánkban, ahol Hruscsov elvtárs megfor­dult, a legközvetlenebb mó­don kimutatjátok testvéri ér­zéseiteket a szovjet nép, és személyesen Hruscsov elvtárs iránt — mondotta a jugoszláv elnök. — Nekünk Jugoszláviá­ban a háború után sok nehéz­séget kellett leküzdenünk és sok problémát kellett megol­danunk. Utunkat körülmé­nyeink­­határozták meg. 1956- ban a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Szovjetunió Kommunista Pártja viszonyá­ról Moszkvában aláírt nyilat­kozat hangsúlyozta azt a leni­ni álláspontot, hogy a­­szocia­lista fejlődés útjai különböző országokban és különböző fel­tételek között különbözőek, és a szocializmus fejlődésének­ formagazdagsága hozzájárul erősödéséhez­. Ezzel a kérdése­sel kapcsolatban Hruscsov elvtárs spliti beszédében hangsúlyozta eme álláspont helyességét. Jóleső érzés szá­momra, hogy ebben a kérdés­ben álláspontjaink teljesen azonosak. Tito elnök méltatta a munkás-önigazgatás rend­szerét, majd így folytatta: Amikor a Szovjetunióban jár­tunk, alkalmunk volt meggyő­ződni arról, hogy az utóbbi évtized alatt rendkívül nagy fejlődést értek el az építés, az ipar, a mezőgazdaság, a kul­túra, a tudomány és a tech­nika minden területén, nagy­szerű sikerek születtek a vi­lágűr meghódításában, a tár­sadalmi viszonyok terén. Ez a egyfj­et párt- és államvezetés mm és személyesen Hruscsov elv­­társ lenini politikájának az eredménye. Mindez lehetővé teszi, hogy elérjék a kommu­nizmus építésének céljait, amelyeket az SZKP XXII. kongresszusán a párt prog­ramjába iktatott. Álláspontunk azonos örömmel állapíthatom meg, hogy álláspontunk lénye­ges nemzetközi kérdésekben azonos — folytatta Tito el­nök. — Teljesen egyetértünk azzal, hogy napjainkban a kommunisták, és általában a haladó emberek, különösen az államférfiak számára nincs fontosabb feladat, mint a há­ború megakadályozása, a vi­lágbéke megszilárdítása és a népek közötti együttműködés erősítése. Az építő jellegű nemzetközi együttműködés ellenségei gyakran kiforgatják ezeket a nézeteket, s úgy akarják fel­tüntetni a Szovjetunió és Ju­goszlávia, valamint a világ többi haladó erejének együtt­működését, mint valamiféle “kapituláció a kapitalizmus előtt", a »forradalmi harc fel­adásán és így tovább. A vi­lág azonban nem fog ezekkel haladni és nem is haladhat velük, mert kalandor elképze­léseik elfogadhatatlanok a nemzetközi munkásmozgalom számára, a világ népei számá­ra, amelyek tudják, hogy mi a­ béke és mi a háború; el tud­ják dönteni, hogy mi a forra­dalom és általában a haladó, és mi nem az, amelyek a sok­oldalú fejlődés feltételeit akarják biztosítani, és hisznek a szocializmus erejében. Hruscsov elvtárssal alkal­munk volt ezúttal is részlete­sen megtárgyalni országaink kapcsolatai továbbfejlődésé­nek konkrét kérdéseit — mon­dotta ezt követően Tito. — Ezek a kapcsolatok már eddig is jelentősen fejlődtek. Ered­ményesek voltak az utóbbi évek kölcsönös erőfeszítései, hogy kiküszöböljük és áthi­daljuk a letűnt félreértések következményeit, hogy mi ma­gunk is, mint felelős emberek, népeink jövője felé fordul­junk. Ez nem jelenti azt, hogy már mindent megtettünk. Minden feltétel megvan azon­ban ahhoz, hogy kapcsolataink még barátiabbak, még tartal­masabbak legyenek. A bék­éért vívott harc napjaink alapvető feladata Ezután Nyikita Hruscsov lé­pett a mikrofonhoz és többek között a következőket mondot­ta: Engedjék meg, hogy megkö­szönjem azt a vendégszerető fogadtatást, amelyben részesí­tettek. Felhasználom ezt az al­kalmat, hogy önökön keresz­tül még egyszer legjobb kí­vánságaimat fejezzem ki a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság egész dolgozó népének. Nagy öröm számom­ra, hogy találkozom a bányá­szokkal. A bányászok mindig a munkásosztály első soraiban állottak a munkában is és a forradalmi harcban is. Hruscsov a továbbiakban Jugoszlávia természeti szépsé­geiről és körútjának benyomá­sairól beszélt, majd így foly­tatta: Kedves elvtársak! A nép vagyonának és jólétének növe­léséről gondoskodva gondo­lunk más dolgokra is, neveze­tesen arra, hogyan mentsük meg azt, amit teremtettünk, a háború tűzvészétől, hogyan őrizzük és szilárdítsuk meg a békét. A termonukleáris vi­lágháború megakadályozá­sáért, a békéért és szocializ­musért vívott harc napjaink alapvető és nemes feladata. A moszkvai egyezmény jelentősége El kell mondanunk, hogy sokat elértünk ebben a harc­ban. Emlékezzenek csak visz­­sza a tavaly októberben leját­szódott Karib-térségi esemé­nyekre. Akkor — mint annyi más esetben máskor is — a szocialista országok és a béke­szerető erők határozottan út­ját állták az imperialisták szándékának és rákényszerí­­tették őket, hogy a békés meg­oldás útján haladjanak. Minden jóakaratú ember örömmel fogadta a részleges atomtilalmi­ egyezmény meg­kötését. Ebben lényeges hozzá­járulást láttak a békeharchoz, a termonukleáris háború meg­akadályozásához, s ezzel az eseménnyel valóra vált a né­pek egy lényeges követelése. Hruscsov ezután méltatta a moszkvai egyezmény jelentő­ségét, s elismeréssel adózott az Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormányának, hang­súlyozva: Az atomcsend-egyez­­mény új reményt kelt arra, hogy a jövőben megoldást ta­lálnak a többi vitás kérdésre is. Hruscsov így folytatta: Mi realisták vagyunk Persze mi nem hisszük azt, hogy a részleges atomtilalmi egyezmény véget vet a fegy­verkezési versenynek, felszá­molja a felhalmozott fegyver­­készleteket. Mi realisták va­gyunk. A politikában elsősor­ban a konkrét helyzet elemzé­séből, a jelenlegi nemzetközi helyzet irányzataiból indulunk ki. Volt idő, amikor a szocia­lista országok előtt felvetődött a kérdés: élhetünk-e még leg­alább öt évet atomháború nél­kül? Ez a kérdés felvetődött az egész nemzetközi munkás­­mozgalom és minden haladó mozgalom előtt, mert az ame­rikai imperialisták az atom­fegyverek terén elért monopó­liumokat felhasználva nyíltan azzal fenyegetőztek, hogy meg­bontják a világbékét. Azóta csaknem húsz békés esztendő múlott el. Ma már egészen másként közelítjük meg az atomháború kérdését. Itt van az atomkísérletek betiltásának kérdése: a Moszk­vában megkötött egyezmény­hez már az országok hatalmas többsége csatlakozott. Amikor a legkülönbözőbb országok kormányának megbízottjai Moszkvában, Washingtonban és Londonban aláírták az egyezményt, ezzel a világköz­vélemény előtt kifejezték po­zitív álláspontjukat az emlí­tett egyezmény iránt. Ezzel elismerték, hogy a világban megnövekedtek a békés egy­más mellett élés erői, meg­nőtt a békés egymás mellett élés eszméjének befolyása. Az atompolitikusok leleplezik magukat Emlékezzenek csak vissza, mennyire zavarba jöttek az amerikai imperialisták tábo­rának "veszettjei" és a nyu­gati militaristák, milyen rá­

Next