Magyar Nemzet, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-01 / 256. szám
pa: 60 fillér A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Péntek 1963. november 11. év, 256. szánt Mennyit ér a vita ? Az országgyűlés legutóbbi ülésszakain több mint ötven képviselő szólalt fel és terjesztett elő interpellációt. Az ötven egynéhány felszólalás vagy száz közérdekű javaslatot tartalmazott a gazdaság különböző területein fel-felbukkanó kisebb-nagyobb hibák megszüntetésére. A törvényhozás tehát hasznosan vitázott. Hasznosan, abból kiindulva, hogy céljaink, terveink, általános gazdasági politikánk irányvonala helyes, váratlan nehézségek — például két "terven felüli forró nyár, és e£v szokatlanul kemény tél — súlyát is kitűnően állta és gazdasági életünk alapvetően az ötéves tervben előírt ütemben fejlődik. Ezt nem egyszerűen statisztikusok mérlegei igazolják, hanem maga az élet, mindannyiunk józan ítélőképessége. A vita célja, tehát nyilvánvalóan csak egy lehetett: félresöpörni mindazt, ami ennek a helyes programnak a további megvalósulását lassítja. Erről vitatkozott három napon át szenvedéllyel és segíteni akarással az országgyűlés. Arra építve, hogy több szem többet lát, s az országgyűlési képviselők — ez is bebizonyosodott már — egyre inkább az ország szemét jelentik, sok millió ember közvéleményének adnak hangot a parlamentben. C íme, egy vitatéma. Csedreki Tisziló, a hajdúsági MTESZ titkára nagyon határozottan kifejtette, miért bukdácsol nálunk egy-egy új konstrukció ezernyi útvesztőn át, amíg célhoz ér. Hogy túlon túl bonyolult nálunk egy-egy beruházás jóváhagyásának, végső kialakításának útja, miközben ■— helyesen, okosan — az egész népgazdaság fejlődésének alapszabályaként valljuk a műszaki fejlesztés fontosságát. Csak a legkorszerűbb gyártási módszerekkel, a legkorszerűbb cikkekkel — így szoktuk mondani, világszínvonalon — tudjuk állni a versenyt a nemzetközi piacom, a szocialista és kapitalista világ gazdasági küzdőporondján, mégis nagyon lassan születik meg nálunk egy-egy új gép. Vázlatosan összefoglalva így: új konstrukciót igényel például a mezőgazdasági gépipar. Az igény belekerül a következő éves tervbe. Tucatnyi szerv részvételével elbírálják és jóváhagyják a tervjavaslatot. Ezután elkészítik a műszaki tervet, ismét öszszeülnek az illetékes — és illetékesnek mondott — szervek és rámondják az áment, összeállítják a tervezők a kísérleti gép dokumentációját (ez egy, két, négy hónap, konstrukciója válogatja), majd beszerzik az anyagot és legyártják a kísérleti gépet. A kísérletek alapján módosítják a tervet és elkészítik a prototípus dokumentációját. Újabb módosítás és legyártják a prototípust. Bizonyos idő múltán a fejlesztéssel foglalkozó szervek elismerik, hogy a prototípus jó, egy bizottság — újból mindenféle illetékes meghallgatása után — engedélyezi a null-széria dokumentációjának összeállítását. Valahol egy gyár elkészíti a nullszériát és utána például a Gépkísérleti Intézet kap egy példányt, amellyel hónapokon át kísérletezik. A fejlesztésért felelős intézmény ezután fog hozzá a sorozatgyártás dokumentációjának tervezéséhez, s csak ekkor kerül sor végre a gép szériagyártására. Közben pedig — az esetek többségében — elmúlik egy-két esztendő. Nem hosszú ez az idő? Nem túlságosan bonyolult-e ez az útvesztő? Nem taníttja-e tehát a műszaki fejlesztést, a népgazdaság egészének erősödését ez az évek hosszú során megmerevedett rend? — tette fel a kérdést a képviselő. A vitában több képviselő foglalkozott ugyanezzel a problémával, a Tervhivatal elnöke pedig megköszönte a figyelmeztetést és az ülésszak utolsó napján bejelentette, hogy módosítják a beruházások jóváhagyási rendszerét, nagyobb önállóságot adnak a tervezőknek, több felelősséget kívánnak tőlük és ez együtt ennek a bonyolult engedélyezési módszernek az egyszerűsödéséhez, a folyamat meggyorsulásához vezethet. Felmerült az országgyűlésben tucatnyi más vitára érdemes téma is, a talajerózió elleni hathatósabb küzdelemtől a gázkészülékek sorozatgyártásáig, az építőipar anyagellátásától a mezőgazdasági felvásárló szervek munkájának jogos bírálatáig , a felszólalások egészükben a képviselők széles körű tájékozottságát és az ország közös ügyeiért érzett őszinte, igaz felelősségét tükrözte. A vita tehát az ország javát szolgálta és olyan feladatokat állított a kormány, a minisztériumok elé, amelyeken érdemes gondolkodni, s amelyeket érdemes is végrehajtani a mindenki által helyeselt nagy tervek pontosabb, tökéletesebb, következetesebb végrehajtása érdekében. Ilyen a hasznos vita. S aki sok vitatkozást ül mostanában végig, bátran és örömmelállapíthatja meg: manapság az ilyen hasznos tanácskozások jellemzik a munkát mindenfelé, emberek ezrei mondják ki véleményüket szakmájuk különböző gondjairól, s ezzel akarják segíteni a jobb, a tökéletesebb megszületését. A vitának ez a természetessé vált szabadsága a demokratikus vezetés meghatározó részévé lett. Ahol helyesen alkalmazzák, ott érezhetően jobban mennek a dolgok, mint azokon a helyeken, ahol vélt presztízs okokból, a vezetők tekintélyének védelme címén többnyire már burkoltan ugyan, de akadályozzák a vélemények szabad összecsapását. A vita valahogy életszükségletté lett nálunk, s hogy ez mennyire jó, azt nem mérhetjük csak gazdasági eredményekkel, hanem sokkalta inkább az egész politikai légkör egészséges frisseségén. De minden vita jó-e? Erre már nem válaszolnék egyértelmű igennel. Mert a beruházási rendszer már emlegetett példája is éppen a mindenáron demokratikusnak tekintett vitatkozás egyik fajtája, ahol mindenki véleményt mond, mindenkit meghallgatnak, s ez késlelteti a végső felelős döntés kimondását. S ha ez a rossz viták egyik fajtája, a másik sem kevésbé veszedelmes, amikor vitatkozás cííéjn nem számolunk az ország reális gazdasági lehetőségeivel és kívánságlistákat, irreális álmokat hajtogatunk, azonnali megoldást keresünk ott, ahol az élet csak hosszú idő múlva szolgálhat tökéletes megoldással. Álmodozni jó, de ha például a húszéves távlati tervezés vitája címén olyan álmokat kergetünk, amelyek megvalósulására belátható időn belül nincs lehetőség — ezért kell például újból felülvizsgálni a főváros különböző intézményeinek távlati programjait —, nem jutunk semmivel előbbre, sőt, a nem hozzáértő emberekben illúziókat keltünk. Ez pedig sok ember hitét ingathatja meg reális tervekkel szemben is. Ne vitázzunk tehátána olyanról, amiről még nem kell vitáznunk. És ne vitázzunk végre olyan dolgokról sem, amelyekről már egyszer döntöttünk. Gyakori tapasztalat hogy egy-egy eredményes vita után a határozatok végrehajtása helyett egyesek makacsul ragaszkodnak a negyvennyolchoz és nem cselekednek, hanem bizonyítványt magyaráznak. Ez nem egyszerűen vitatkozási szenvedélyből fakad. Lehetőségből is. A fővárosi tanács vezetői panaszkodnak — s joggal —, milyen gyakran akadályozza egy-egy jogszabály, hogy a megfelelő vita után hozott jó döntések megvalósuljanak. Fejleszteni akarják a Kígyó utcában a Mackót. .Megvitatták a határozatot: a Mackó a két szomszédos kis üzlet irányában terjeszkedhet, a két boti más helyiséget kap. Az üzlet vezetői azonban változatlanul — a városkép érdekei és a nagyobb költségek ellenére — a reprezentatív Röltex-bódót akarják bekebelezni. Döntés ide, döntés oda, vitáznak, fellebbeznek Ponciustól Pilátusig, mert lehetőségük van rá. Ez apró eset, de önmagáért beszél. A vita annyit ér, amennyi kézzel fogható haszna származik belőle az országnak. Kocsis Tanás Az afrikai külügyminiszterek értekezlete állapítja meg az algériai-marokkói határt A külpolitikai helyzet , AZ ALGÉRIAI—MAROKKÓI MEGEGYEZÉS híre mindenütt megkönnyebbülést és megnyugvást váltott ki. Az algíri rádió megszakítva adását jelentette be a tűzszünet létrejöttét. A bamakói értekezlet — mondotta a rádió bemondója —, amelyet még megkezdése előtt kudarcba akartak fullasztani egyesek, végül is békét hozott. Igazolta reményeinket, amelyeket Afrikában és másutt, főként a szocialista országokban is osztottak, nevezetesen, hogy tárgyalások útján megvan a lehetőség a megoldásra. A bamakói egyezményt a legnagyobb megelégedéssel fogadta V Thant, az ENSZ főtitkára is. Ez alkalomból ENSZ- közleményt tettek közzé, amely hangsúlyozza: őszinte tisztelet illeti nemcsak az érdekelt kormányfőket, hanem a közvetítésben sokat fáradó Hailé Szelasszié császárt és Modibo Keita mali köztársasági elnököt, mert a megállapodással bölcsességükről tettek tanúbizonyságot. Jazid, Ben Bella különmegbízottja New Yorkban a sajtó képviselői előtt kiemelte: a tűzszüneti megállapodás a vitatott szaharai térségben az, amit Algéria kívánt. Reméli — tette hozzá —, hogy az északafrikai országok el fogják felejteni az elmúlt hetek eseményeit és együtt fognak működni az egységért. Mint a DPA Kairóból jelenti, az egyiptomi sajtóaz afrikai diplomácia diadalának« könyvelte el a bamakói megállapodást. Kairóban különösen azt vették elégtétellel tudomásul, hogy Ben Bella és II. Hasszán megállapodott: az afrikai egységszervezetre bízza-e annak a kérdésnek a tisztázását, hogy kit terhel a felelősség a határviszályért. Párizsban Ben Bella, valamint a két közvetítő államfő, Modibo Keita és Hailé Szelasszié diplomáciai sikereként értékelik a megállapodást. II. Hasszán ugyan elérte, hogy a határkérdés nemzetközi fórum elé kerül, de le kellett mondania arról a tervéről, hogy katonai támadásával kész tények elé állítsa a tárgyalókat. »A fegyvereknek meg kellett hátrálniuk a diplomácia elöl — állapítja meg a Libération —, a bamakói megállapodás meghiúsította a marokkói király tulajdonképpeni célját, azt, hogy csapást mérjen az algériai forradalomra.« Az Aurore ezeket írja: "Felvetődik a kérdés, vajon a rabati trónus körül süvítő viharosszelek nem dagadnak-e előbb-utóbb pusztító orkánná." Az Humanité kiemeli, a bamakói döntésben nagy szerepe volt a fiatal Algériai Köztársaság iránt Afrikában, a szocialista országokban és az egész világon megnyilvánuló szolidaritásnak. AZ ANGOL—FRANCIA GAZDASÁGI TÁRGYALÁSOK eredmény nélkül végződtek Londonban. Angol és francia hivatalos körökben ennek ellenére örvendetesnek tartják, hogy a két ország gazdasági küldöttségei először ültek le a tárgyalóasztalhoz a Közös Piac megbeszélések meghiúsulása óta. A kapcsolat felvételét Londonban főként azért tartják fontosnak, mert de Gaulle minden jel szerint be akarja bizonyítani Bonn-nak, hogy Párizs más barátokat is találhat, ha a németek nem teljesítik a franciák agrárpolitikai követeléseit. A Daily Mail úgy értesült, hogy de Gaulle komolyan számol a Közös Piac, mint vámtarifa szervezet összeomlásával még az év vége előtt. Franciaország nem hajlandó magára nézve kötelezőnek tartani a Közös Piac külső vámtarifa-egyezményeit — hangoztatja a lap —, és úgy fog kereskedelmi egyezményeket kötni Angliával, mintha a Közös Piac külső vámfala nem is léteznék. Az Elysée-palotához közelálló források szerint de Gaulle nem hajlandó további engedményeket adni Bonn agrárpolitikája javára és ezért keresi a közeledést Angliához. Az nigériai—marokkói fegyverszüneti egyezmény Illán Az afrikai egységszervezet külügyminiszterei állapítják meg a határt Bamakóból jelenti az MTI. November 2-ra virradóra elhallgatnak a fegyverek, az algériai—marokkói határon. Mint már jelentettük, Bamakóban szerdán aláírták a fegyverszüneti egyezményt. Az egyezmény olyan kompromiszszumnak látszik, amely inkább az algériai álláspontot vette tekintetbe. A megállapodás értelmében a vitatott határterületen demilitarizált övezet létesül, az övezet pontos elhatárolása egy négyhatalmi — algériai, marokkói, etiópiai és mali tisztekből álló — bizottság feladata. Algéria és Marokkó megállapodott ezenfelül abban, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, egybehívják az afrikai egységszervezet külügyminiszteri értekezletét, úgy amint ezt Ben Bella korábban javasolta. E bizottság feladata lesz, hogy kivizsgálja, melyik fél felelős a határviszályért, neki kell a két állam közötti határt meg- állapítania és a viszályt végérvényesen rendeznie. Mindkét fél kötelezte magát arra is, hogy november 1-től megszünteti a vitát a rádióban és sajtóban, figyelembe veszi azt az alapelvet, hogy nem avatkozik más állam belügyeibe és az afrikai államok között felmerülő minden vitás kérdést tárgyalások útján old meg. Hailé Szelasszié etiópiai császár, az értekezlet elnöke az egyezmény aláírása után szerdán elutazott Genfbe. A repülőtérre mind a három másik államfő kikísérte. Ben Bella nyilatkozata A bamakói tűzszüneti egyezmény aláírása Oitán csütörtökön hazautazott Ben Bella, Algéria elnöke és II. Hasszán marokkói király, s Ben Bella — mint a Reuter közli —■ az algíri repülőtérre megérkezve a rá váró ujjongó tömeg előtt kijelentette: Algéria lényegében mindent megkapott, amit akart; helyreállt a béke, megerősítették az algériai álláspont helyességét, nevezetesen: a vita rendezésére az Addisz Abeba-i kharta keretén belül került sor. Kiürítik továbbá — fűzte hozzá az államfő —Hassi Beidát és Tindjoubot, amit a harcok kezdetén követeltünk. A béke beköszöntése lehetővé teszi, hogy nyugalomban tarthassuk meg nemzeti ünnepünket — mondotta Ben Bella. Algéria a forradalom évfordulóját ünnepli Magyar küldökségek az finniptagen Algírból jelenti az MTI. Algéria november 1-én ünnepli nemzeti ünnepét, a forradalom napját. Csütörtökön egymás után érkeztek a külföldi küldöttségek. A szovjet kormányküldöttséget Patolicsev külkereskedelmi miniszter és a pártküldöttséget Ahundov, Azerbajdzsán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára vezeti. Mindenütt ünnepi hangulat uralkodik, amihez nagymértékben hozzájárul, hogy Barnakéban tűzszüneti megállapodás jött létre, megszűnik a vérontás az algériai—marokkói határon. Veres József, a magyar kormány küldöttség vezetője, az Algériai Nemzeti Felszabadító Mozgalom kilencedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre, Algírba érkezett. Az algériai dolgozókországos szövetségének, az algériai nőtanácsnak és a nemzeti felszabadító front ifjúsági szervezetének meghívására az ünnepségekre ugyancsak Algírba érkezett Somogyi Miklósnak, a SZOT elnökének vezetésével Afrikában tartózkodó magyar szakszervezeti küldöttség, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára és Göbölyös Gábor, a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának alelnöke. Fedorenko beszéde az ENSZ politikai bizottságában Meg kell gyorsítani a genfi értekezlet munkáját New Yorkból jelenti az MTI. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának szerdai ülésén Fedorenko, a Szovjetunió küldötte beszédet mondott. Fedorenko hangsúlyozta, a részleges atomcsendről Moszkvában aláírt szerződés friss áramlatot vitt a nemzetközi életbe és megteremtette a kedvező feltételeket ahhoz, hogy korlátozni lehessen a fegyverkezési hajszát. Nagy hiba lenne viszont — jelentette ki Fedorenko —, ha megelégednénk az elért eredményekkel. Bármennyire is fontos a moszkvai szerződés, és a nukleáris fegyverek világűrbe juttatását betiltó ENSZ- határozat, önmagukban még nem vetnek véget a fegyverkezési hajszának. A Szovjetunió küldötte részletesen foglalkozott a tizennyolc hatalmi leszerelési bizottság előtt álló feladatokkal. A bizottság munkája — mondotta — sajnálatos módon nem kielégítő. A bizottság egy helyben topog és a genfi tárgyalások kerekein— mint ahogy ez mindenki előtt ismeretes — üresjáratban forog. Fedorenko hangsúlyozta, hogy ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell és új életet kell lehelni a genfi tárgyalásokba. Ezt a célt szolgálja az a szovjet javaslat, amely indítványozza, hogy 1964 első felében legfelső szinten hívják össze a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság ülését. A nukleáris fegyvermentes övezetek kérdésére térve a szovjet küldött hangoztatta, a szovjet kormány szükségesnek tartja e tervek megvalósításának támogatását. Készek vagyunk arra — jelentette ki —, hogy a nyugati hatalmakkal együtt megfelelő mértékben szavatoljuk azt, hogy az atomfegyvermentes övezetek kívül maradjanak a nukleáris fegyverek alkalmazásának területén. A politikai bizottság szerdai ülésén a Jemeni Köztársaság küldötte tizenhét ország nevében határozat-tervezetet nyújtott be a nukleáris kísérleti robbantások teljes megtiltásáról.