Magyar Nemzet, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-01 / 26. szám

.pa: 60 fillér A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA S­zombat 1964. február­­ XX. év, 26. szám T Az országgyűlés folytatta a költségvetés vitáját Ti­sit hozott az országgyűlés költségvetési vi­­­­tája? Kállai Gyula beszélt a péntek dél­előtti ülésen arról, melyek a mi társadalmunk alapvető céljai. S felsorolta, hogy az embe­rek jobban, boldogabban, kulturáltabban él­jenek, mint a kapitalizmusban. Ezért harco­lunk, dolgozunk s »azt tartjuk, hogy minél többet teszünk életünk további javításáért, annál jobban szolgáljuk a szocializmus esz­ményeinek világméretű térhódítását is«. A miniszterelnök-helyettes később rámutatott arra, hogy népünk életszínvonalának emelése viszont csupán­­ rajtunk múlik, munkánktól, terveink pontos,­ lelkiismeretes végrehajtásától függ. Ezt szolgálta a parlamenti vita, a tervek pontos, lelkiismeretes kidolgozását, hogy a legalkalmasabbak legyenek a pontos, lelkiis­meretes megvalósításra. Ezért felmérhetetlen értékű az a többlet, amit a gazdasági szak­emberek által összeállított költségvetési terve­zethez a társadalmat képviselő választott tör­­vényhozók adnak. A lakosság véleményét, ja­vaslatait, jogos kívánságait, s azokat a szük­ségleteket mondják itt el, amelyeket az or­szág minden részét ismerő képviselők szük­ségszerűen jobban tudnak, mint akár a köz­gazdaság legjobb ismerői. A közös felelősséggel párosult közös tudás­ból fakadt az ülésszakot megelőzően a parla­menti bizottságokban elhangzott 71 felszólalás értéke. A képviselők megalapozottnak, reális­nak ítélték ott is az idei költségvetési terve­zetet, s ugyanezt hangsúlyozta az országgyű­lés üléstermében is eddig több mint harminc felszólaló. A költségvetés vitájában elhang­zottak mind azt szolgálták — ezt bárki meg­állapíthatta —, hogy meglevő anyagi erőfor­rásainkat a leghatékonyabban, a mainál is céltudatosabban használjuk fel. És amit Or­­tutay Gyula pénteken a népfrontbizottságok munkájáról elmondott — a kritika is elhang­zott épp elég, bizony a bizottsági tagok nem kímélték sem a maguk, sem a tanács hibáit, s nem akarom elsorolni, hogy az almatárolási gondoktól kezdve a tüzelőig hány miniszté­riumot foglaltak nem éppen vallásos áldá­sokban — a maga módján a parlamentben el­hangzottakra is pontosan áll. Mert javaslat is, kritika is bőven volt, épp a javítás szándé­kával. Javaslatok születtek a mezőgazdasági szakmunkásképzés fejlesztésének módjáról, a helyesebb beruházási módszerekről, a Tudo­mányos Akadémia szervezetének korszerűsí­téséről, a vegyipar még gyorsabb fejlesztésé­nek módjairól, hogy csak néhányat említsünk. S keményen kritizálták például azokat, akik a Duna szennyeződéséért felelősek, bírálták a gyakran nem átgondolt iskolatelepítéseket, vagy az olyan tudósokat, akik nem az élet követelte feladatokat tekintik a legfontosabb­nak. A vita kapcsán elhangzottak megállapítások külpolitikánkkal kapcsolatosan is. Ezek hang­súlyozták: egész népünk teljes mértékben egyetért azzal a békét szolgáló, s hazánk füg­getlenségét, szocialista fejlődését biztosító kül­politikával, amelyet a magyar kormány oly céltudatosan folytat. A képviselők megelége­désüket fejezték ki azzal a bejelentéssel kap­csolatosan is, amelyet Czinege Lajos honvé­delmi miniszter csütörtökön tett, hogy a fegy­veres erők védelmi képességének és harcké­szültségének fenntartása mellett is 450 millió forinttal csökkenthetjük honvédelmi kiadá­sainkat, s a felszabaduló összeggel is a nép­gazdaság céljait szolgálhatjuk. Népfront nap volt a Parlamentben, mond­ták sokan. S ez igaz, ha nem is elsősorban azért, mert népfrontvezetők szólaltak fel, ha­nem főként, mert a vita céljai és módszerei az egész nemzet közös érdekeit szolgálták, s ezzel gyakorlatilag a népfrontpolitika erősö­dését is segítették. Összesen hány javaslat hangzott el a parla­ment költségvetési vitájában, azt még senki sem számolta össze. Bizonyos azonban, hogy az indítványok jó része hasznos, meggondo­landó. A Minisztertanács nemrég határozatot hozott arról, hogy a parlament legutóbbi ülés­szakán elhangzott bírálatokat és javaslatokat a minisztériumok alaposan vizsgálják meg, s azokat a lehetőségek szerint gyorsan haszno­sítsák. A mostani vitában elhangzottakat is érdemes lesz számba venni, elért eredmények azonban nem a végcélt jelentik. Né­pünk életszínvonalának továb­bi emelése csupán rajtunk múlik, egyedül a mi mun­kánktól, terveink pontos, lel­kiismeretes végrehajtásától függ. Kállai Gyula ezután emlé­keztetett az elmúlt tél mos­toha időjárására és az azzal járt nehézségekre, majd így folytatta: " Az idei tél eddig még a tavalyinál is hidegebb, az or­szág és a főváros ellátása mégis jobb, mint tavaly: fo­lyamatos a termelés és a főbb termékek szállítása. Az isko­lákban nem kellett, s nem is kell szénszünetet elrendelni. Sok helyen vannak ugyan át­meneti nehézségek, de min­dent egybevéve azt mondhat­juk: az idén jobban felké­szültünk a télre, s már eddig is bebizonyítottuk, hogy gon­dos, alapos előrelátó munká­val elviselhetőbbé lehet tenni a nagy hideget is. A jobb munka lehetőségei még az el­maradásai miatt legtöbbet emlegetett iparágban, az épí­tőiparban is adva vannak.­­ Talán különleges körül­mények között dolgoztak a Dunai Cement- és Mészmű építői, akik határidő előtt be­fejezték második ötéves ter­vünk egyik legnagyobb léte­sítményét és ezzel 200 millió forintot takarítottak meg a népgazdaságnak? Azt hiszem, a körülmények nagyjából ugyanolyanok voltak, mint más beruházásainknál. De több volt az akarat, izzóbb a lelkesedés, jobb a munka­­szervezés, nagyobb a fegyelem — így született a kitűnő és példamutató eredmény. — Ez, és több hasonló eset tanúsítja, hogy jobb szerve­zéssel, határozottabb vezetés­sel, az érdekelt szervek és in­tézmények hatékony összefo­gásával, nagyobb lelkesedés­sel és fegyelmezettebb mun­kával meggyorsíthatjuk elő­rehaladásunk ütemét, arra kérjük: ne fájjon a fe­jük a mi együttműködésün­kért. Ezeknek a tollforgatók­­nak — ha akarnának — volna mit írniuk a Közös Piac tag­államainak olykor viharos ösz­­szeütközéseiről! A szocialista országok gazdasági együttmű­ködése él, virul és egyre gyor­sabb ütemben fejlődik! Kállai Gyula beszéde Az ülésén állami országgyűlés pénteki folytatta az 1964. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az ülésen részt vett Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, a Mi­nisztertanács elnöke, Apró Antal, Fehér Lajos, Fock­ Je­nő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, dr. Münnich Ferenc, Rónai Sán­dor, Somogyi Miklós, Szirmai István, a Politikai Bizottság tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, az MSZMP Központi Bizottságának titká­rai, s a kormány tagjai. Az ülést Vass Istvánné, az or­szággyűlés elnöke nyitotta meg. A vitában elsőnek Kál­lai Gyula, a Politikai Bizott­ság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese szólalt fel. A Népköztársaságunk 1964. évi költségvetéséről képviselő­­társaim előtt levő törvényter­vezet azt a célt szolgálja, hogy pénzügyi vonatkozásban biztosítsa a népgazdaság éves tervének teljesítését — kezdte beszédét —, majd megállapí­totta: Idei tervünk a népgaz­daság reális helyzetének és az ötéves tervben erre az eszten­dőre kitűzött céloknak megfe­lelő, teljesíthető feladatokat tartalmaz. — Szocialista társadalmi rendünk alapvető célja, hogy az emberek jobban, boldogab­ban, kulturáltabban éljenek, mint a kapitalizmusban. Kö­vetkezetesen harcolunk e cél eléréséért. Nem értünk egyet azokkal, akik a szocialista társadalmi rendszerben élő népek életszínvonalának emel­kedésétől a forradalom távla­tait féltik, sem azokkal, akik attól a forradalmi tudat el­­homályosodását várják. Nem, éppen ellenkezőleg, mi azt tartjuk, hogy minél többet te­szünk népünk életének továb­bi javításáért, annál jobban szolgáljuk a szocializmus esz­méinek világméretű térhódí­tását is. — Gazdaságpolitikánk egyik fő alapelve, hogy a termelés növekedésével párhuzamosan, folyamatosan emelkedjék né­pünk életszínvonala. 1956. no­vember 4-e óta következete­sen érvényesítjük ezt az elvet. Újra tisztává tettük az 1947— 1948-as évek forradalmi jel­szavát: »Tiéd az ország, ma­gadnak építed«, érte őket. A világjáró magya­rok elismeréssel adóztak Olaszország műemlékeinek, megnézték Párizs fényeit, megállapították, hogy látni­való van elég a ködös Albion­­ban is, de dolgozni és élni jobb itthon, a szocialista Ma­gyarországon. Számunkra az Az életszínvonal emelése terveink pontos teljesítésétől függ . Népünk életszínvonalát természetesen még nem ha­sonlíthatjuk a nyugati orszá­gok ama kivételezett rétegei­nek életnívójához, amelyek — ilyen vagy olyan formában —, részesei a kapitalista és gyarmati kizsákmányolásnak, vagy abból hozadékot kapnak. De már most vállaljuk az ösz­­szehasonlítást a kapitalista országok nagy többsége alap­vető munkás- és paraszttöme­geinek életmódjával, mert ez az egybevetés a mi népünk jobb életét bizonyítja. Erről egyébként jó néhány, nálunk járt nyugati újságíró cikke is tanúskodik. E téren vannak saját tapasztalataink is. A múlt esztendőben csaknem 600 ezer állampolgárunk járt más országokban, s közülük több mint 100 ezer fordult meg az európai kapitalista ál­lamok földjén. Rendszerünk ottani ellenségei nagy remé­nyeket fűztek a turisztika ilyen mértékű kiterjesztésé­hez, mert « arra gondoltak, hogy az úgynevezett »szabad világ« tömegével csábítja disszidálásra a Magyar Nép­köztársaság állampolgárait. Nos — egynéhány esettől el­tekintve —­ keserű csalódás A szocialista országok gazdasági együttműködése egyre gyorsabban fejlődik A munka termelékenységé­nek növekedésével kapcsolat­ban hangsúlyozta: a műszaki fejlődés egész szocialista épí­tőmunkánk gyorsításának kulcskérdésévé vált, majd így folytatta: " ötéves tervünk első há­rom évének eredményei első­sorban annak köszönhetők, hogy a bányákban, a gyárak­ban, az üzemekben, a közle­kedésben, a szállításban dol­gozó munkások zöme mindig híven teljesítette kötelességét, s kész volt áldozatot is vál­lalni a nem várt nehézségek leküzdéséért. De szólni kell arról is, hogy csaknem min­den gyárban, üzemben, hiva­talban, vannak olyanok is, akiket nem fűt az ügyünk iránti lelkesedés tüze, immel­­ámmal dolgoznak, rontván a becsületes dolgozók eredmé­nyeit is. A munkásosztály leg­­jobbjaitól azt is kérjük, hogy példájukkal és, ha kell, jó szóval is, serkentsék jobb munkára a hanyagokat.- A szocializmus vívmányait mind­nyájan élvezzük, dolgozzunk is érettük mindnyájan — ki­ki ereje és képessége szerint, de azonos szívvel és lelkese­déssel! Beszéde további részében Kállai Gyula kiemelte: gazda­sági életünkben egyre növek­vő a jelentősége a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­ba tömörült államok között egyre jobban elmélyülő nem­zetközi munkamegosztásnak. — Megállapíthatjuk — mon­dotta —, hogy a SCGST-ben tömörülő országok sikeres kooperációja két úton halad előre: valamennyi ország kö­zös megállapodásával, továbbá az érdekelt országok közötti két vagy több oldalú megál­lapodásokkal. Mindkét út azo­nos célhoz, az együttműködés elmélyítéséhez, a szocialista nemzetközi munkamegosztás­ból fakadó előnyök teljesebb, jobb kihasználásához vezet. Az ilyen együttműködés el­mélyítése a legfontosabb esz­köz arra is, hogy a szocialis­ta országok népgazdaságainak színvonala a fejlődés során kiegyenlítődjék — mégpedig a legfejlettebb ország színvona­lán.­­ A szocialista nemzetközi munkamegosztás előnyös nem­zeti érdekeink szempontjából, elősegíti iparunk és egész nép gazdaságunk fejlődését. Már a nyugati hírharsonák is rá­jöttek: hatástalanul puffogtat­­ják frázisaikat arról, hogy a KGST miatt nemzeti iparunk háttérbe szorul. Kénytelenek voltak frontot változtatni, s ma már nem az együttműkö­dést, a munkamegosztást tá­madják, hanem éppen ellenke­zőleg, a lassúságot vetik a KGST szemére. Szembeállítják ezzel azt, hogy a Közös Piac­ban — úgymond — az együtt­működés jobban és gyorsab­ban fejlődik, »Jóakaróinkat« Megérlelődnek a feltételek, hogy általánossá tegyük a középiskolát — Költségvetésünk közel 2 milliárd forinttal többet, mint­egy 27 milliárd forintot for­dít egészségügyi, szociális és kulturális kiadásokra. Ez a költségvetésnek csaknem 29 százaléka. — Érdemes ennél a szám­adatnál egy kicsit időzni és egybevetni például az Ameri­kai Egyesült Államok idei költségvetésével, amelynek ter­vezetét a napokban terjesztet­ték a kongresszus elé. A költ­ségvetés majdnem 98 milliárd dollárjából 54 milliárd dollár a közvetlen katonai kiadások összege. A New York Times január 22-i száma közli az úgy-THE NEW YORK TIMES Message and nevezett költségvetési dollár ábráját, amely azt mutatja, hogy az amerikai költségvetés minden egyes dollárjából 62 cent jut a közvetlen és közve­tett hadikiadásokra és csak 6 cent az egészségügyi és szociá­lis kiadásokra. A New York Herald Tribune című amerikai lapban jellemző karikatúrát láttam: töpörödött, beteg ki­nézésű öreg ül egy becsukott ajtó előtt, hátán felirat: orvo­si segély az öregeknek. Az aj­tóra szegezett táblán pedig ez olvasható: »­Erről az ülésszak­ról önt kitiltották, dr. Kong­resszus önt csak jövőre fogad­ja.« De nagyon is kétséges, fogadja-e valaha is ez az ame­rikai kongresszus a betegeket, a munkanélkülieket, az isko­lásgyermekeket. Amíg a költ­ségvetés nagyobb részét­ fegy­verek gyártására fordítják — aligha. — A mi idei költségvetésünk javítja a megnövekedett egész­ségügyi és szociális igények el­látását és tovább növeli isko­láztatási lehetőségeinket.­­ Nemrégiben volt­ két éve annak, hogy az országgyűlés elfogadta az új iskolatörvényt, amelynek megvalósítása folya­matosan halad előre. Iskolapo­litikánk változatlanul azt a célt szolgálja, hogy minden gyermek elvégezze az általá­nos iskolát, s minél többen ta­nuljanak tovább középiskolák­ban, főiskolákon és egyeteme­ken. Különösen szembeötlő az a nagy fejlődés, amelyet az utóbbi néhány évben a közép­fokú iskoláztatásban elértünk. Míg például az 1960—61-es tanévben, ötéves tervünk első esztendejében 155 ezren tanul­tak középiskolában, ebben a tanévben már 210 ezer a nap­pali tagozaton tanuló középis­kolások száma. Ez azt mutatja, hogy lassan, de biztosan meg­érlelődnek a feltételek ahhoz, hogy általánossá tegyük a kö­zépiskolát. . . Az iskolareform központi gondolata: a munkára nevelés, a munkaoktatás bevezetése az iskolákba az egész társadalom osztatlan elismerésével talál­kozott. A középfokú szocialista munkaiskola alapvető típusá­nak a szakközépiskolát tekint­jük és ezt tartjuk a jövő ál­talánossá váló középiskolájá­nak. Jelenleg azonban még jó­val kevesebb szakközépisko­lánk van, mint amennyit a tár­sadalom már is igényel. A szakközépiskolák létrehozására több gondot kell fordítani. Kü­lönösen fontosnak tartjuk a mezőgazdasági szakközépisko­lák felállítását. (A New York Times január 22-i számából) (A New York Herald Tribune-bot1

Next