Magyar Nemzet, 1964. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-01 / 204. szám
* Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Kedd 1964. szeptember XX. év, 204. szám Örök figyelmeztetés A történetírók már sokszor leírták — s még sokat fognak róla írnia —, hogy negyedszázaddal ezelőtt egy szeptemberi hajnalon, milyen előzmények után, hogyan indultak meg Hitler csapatai Lengyelország ellen, hogyan tört ki a második világháború. Ezekből a könyvekből ma már pontosan ismerjük a sorozatos hitleri agressziók természetrajzát, a háború hadi, gazdasági, diplomáciai és lelki előkészítésének menetét, azt a bonyolult és aljas összjátékot, a hitegetésnek, a látszólagos engedékenységnek és az eszeveszett fenyegetésnek azt az ördögi kombinációját, melynek eredményeképpen Hitler végül is meglepetésszerűen indíthatta meg a háborút és térdre kényszeríthette Lengyelországot. Az események kronologikus összeállítása után fény derül arra is, hogyan bizakodott a szeptember 1-ét megelőző napokban, hogy megint sikerül megismételni már többször bevált fogását és Angliát, Franciaországot távol tudja tartani a háborútól. Tudjuk, hogyan vezette félre a nyugati diplomatákat egy, a lengyelekkel való tárgyalás kezdeményezésének bejelentésével — noha ez a kezdeményezés soha nem történt meg, nem is történhetett meg, hiszen Hitler már 1939. augusztus 22-én, mikor a Wehrmacht vezetőit tájékoztatta a helyzetről, nyíltan azt mondotta: “Csak amiatt aggódom, hogy valami disznó gazember az utolsó pillanatban közvetítő javaslattal áll elő." A diplomácia történészei ma már óráról órára tudják követni a tragikus fejleményeket, a német politika mindenre elszánt agresszív, kalandor voltának kibontakozását, a lengyel kormánynak az erőviszonyokról alkotott teljesen téves felfogását és a nyugati hatalmak kétértelmű magatartását. Különösen megdöbbentő a krízis utolsó napjának, óráinak története. Ribbentropp akkor hívatta magához a lengyel követet, mikor Hitler már tíz órával azelőtt aláírta az utasítást a hadműveletek megkezdésére. Híven addigi megtévesztő manővereikhez, a németek úgy akarták feltüntetni, mintha a támadást a lengyelek kezdték volna. Senki se hitte volna, hogy a hitleri Németország az Anschlusst és Csehszlovákia megszállását megelőző, átlátszó propagandahadjárata után mégegyszer elő meri venni ugyanazt a régi, közismert ürügyet, most is Lengyelországra hárítja a támadás felelősségét. A közvetlen ürügyet erre most készen szállítja a Sicherheitsdienst. Egyik tagjának a nürnbergi perben tett vallomása megvilágítja a gleiwitzi rádióadó elleni támadás — szinte hihetetlen — történetét: egy tucatnyi lengyel katonaruhába bújtatott bűnöző “elfoglalja a kis rádióadót és néhány perces lengyel szöveget olvas be. Erre hivatkozik Hitler, mikor másnap, szeptember 1-én a birodalmi gyűlésben bejelenti a már hajnalban megindított háborút. “Lengyelország ma éjjel először támadott rendes sorkatonasággal — hazudja szemérmetlenül —, 5.45 óra óta viszonozzuk a lövéseket.Mindez szeptember 1-én történik, az angol és francia hadüzenetet azonban csak 3-án délután adják át, mikor a németek már jelentős előrenyomulásról adhatnak számot. Figyelemre méltó még az is, amiről az újabb hadtörténeti kutatások beszámolnak: nyugaton az angolok és franciák jelentős erőkkel rendelkeztek és egy azonnali, erőteljes támadás, míg a német haderők zöme a lengyel hadszíntéren van lekötve, valószínűleg a németek vereségét hozhatta volnra magával. De a második világháború kitörésének negyedszázados évfordulóján lehetetlen csak e nap közvetlen előzményeire gondolnunk. Mert azok számára, akik végigélték az azóta eltelt huszonöt esztendőt — s hány millióan nem élhették végig —, 1939. szeptember 1-e örök figyelmeztetés marad. Ekkor kezdődött el valami, ami csak hosszú-hosszú évek múlva ért véget és amit nem lehet többé kitörölni az emberiség emlékezetéből. Felesleges is már számadatokat idézni a halottakról és sebesültekről, a pusztulás mindent felülmúló méreteiről: valamennyiünk csontjában ott égnek ma is az emlékek, azoknak az irtózatos szenvedéseknek az emlékei, amelyek e napon rázúdultak a világra. Totális háború volt ez, s nemcsak abban az értelemben, hogy a harcoló népek valamennyi erejét mozgósította, hanem abban az értelemben is, hogy mindenki osztozott a szenvedésekben: az ütközetek nem csak a keleti front egész hosszában, Nyugat-Európában vagy Észak-Afrikában, nemcsak a szárazföldön, a levegőben és a vízen folytak, hanem szörnyű kegyetlenkedéssel folytak a hátországban is, ahol a német megszállók és fasiszta csatlósaik a népirtás, a fajüldözés, a háború ellenes erők kegyetlen eltiprásának politikáját alkalmazták. De éppen a háborús szenvedéseknek szinte kollektív volta okozta, hogy az emlékezésnek is hatalmas kollektív ereje van, amely képes e háború történetéből nem csak pacifista, hanem ennél jóval messzebbmenő tanulságokat is levonni és ezeket a tanulságokat mindennapos cselekvése iránytűjévé tenni. S noha az emberiség eddigi története során újra és újra elfelejtette ezeket a tanulságokat, ennek a háborúnak az emlékei olyan lebírhatatlan erővel vésődtek sokak agyába, hogy azt már semmiféle háborús propagandával nem lehet onnan kitörölni. Mert megtanultuk — szörnyű eszközökkel véste belénk ez a korszak —, hogy nem elég egyszerűen nemet mondani azoknak az erőknek, amelyek titokban vagy nyíltan új háborút készítenek elő: erőre, ha szükséges, kíméletlen erőre van szükség ahhoz, hogy idejekorán le lehessen fogni a háborús gyújtogatók kezét. Csak az erő képes megakadályozni a béke ellen szőtt összeesküvések sikerét, s a népeket elkábító hipnotizőröknek nem elég azt mondani, amit a római úr mond Cippolának Thomas Marnn novellájában, hogy tudniillik nem akarom. Igaz, a novella — és a háború történetének — végén eldördül az olasz fiú fegyvere és holtan rogy össze a hipnotizőr, de mitől menekült volna meg az emberiség, ha Cippolát — vagy a cippolákat — még az iszonyú színjáték elején söpörte volna le egy energikus kéz a színpadról. Mert megtanultuk — s többé nem felejthetjük el —, hogy a háborúkat gyakran titokban, sötét műhelyekben készítik elő, s nem lehetünk eléggé óvatosak, nem lehetünk eléggé előrelátók. Mint ahogy aratás után az egész falu vigyázó szemmel figyeli az osztagokat, nehogy valami esztelen gyújtogató éjjel a szerűskertek alá lopózzon, úgy vigyáz ma az emberiség jobbik fele arra, nehogy élete és munkájának eredménye egyik óráról a másikra lángok martalékává legyen. Megtanultuk most azt is — ami eddig gyakran homályban maradt a milliók előtt —, hogy hol és hogyan készül a háború. Ma már tudjuk, hogyan jegyezted magát végül is szörnyszülöttjével, a német fasizmussal a monopoltőke, s kik és hogyan támogatták a nácikat addig, amíg eldördültek az első lövések azon a szeptember hajnalon. A békéért harcoló emberek, úgy hisszük, ma már kevésbé hiszékenyek, mint voltak régebben: tudják, hol kell keresni a háborús uszítók mögött a felbújtót, azt a kezeit, azokat az érdekeket, melyek a szereplőket mozgatják. S az emberek emlékezete megőrzi azt is — nagyon is jól megőrzi, hogy a pusztító erők megfékezéséért, a lángtenger eloltásáért kik áldoztak a legtöbbet. Tisztelettel és becsülettel adózik minden háborúellenes erőfeszítésnek, kegyelettel a háború minden áldozatának, — de tudja, hogy közvetve vagy közvetlenül, a háború szörnyű súlya alóli felszabadulását, az emberi életet elsősorban annak a népnek köszönheti, amelynek hősies és áldozatos katonái, csaknem öt évvel 1939. szeptember 1-e után, a Reichstag ormára kitűzték a sarlós, kalapácsos vörös lobogót. Pamlényi Ervin Angol sajtóvélemények: Új nemzetközi konfliktus bontakozik ki Kongóban A külpolitikai helyzet • KOLONIALISTA ELLENFORRADALMI SZENTSZÖVET-*-•SÉG körvonalai bontakoznak ki Fekete-Afrikában — állapítja meg az MTI londoni tudósítója, majd megjegyzi, hogy, az Egyesült Államok kongói beavatkozása bátorítja a “klaszszikus” gyarmatosítás és a neokolonializmus erőit a fekete-afrikai nemzeti mozgalmak felgöngyölítésére. Mint a londoni Tribüne írja, a kongói válság első szakaszában a nyugati hatalmak között zavar uralkodott: Amerika a leopoldville-i katonai klikket támogatta, az európai kolonialisták viszont a belga—brit monopóliumok szolgálatában álló Csembe mögött sorakoztak fel. Az ENSZ-csapatok jelenléte bizonyos lélegzésvételnyi szünetet biztosított a Nyugatnak. Az Egyesült Államok közvetlenül az ENSZ-csapatok távozása előtt láthatólag úgy döntött, hogy az európai gyarmatosításnak is vannak előnyös oldalai és csatlakozott a régi gyarmati hatalmak irányvonalához. Dean Acheson, aki ismét fontos szerepet játszik az amerikai kormány tanácsadójaként, nemrégiben védelmébe vette Portugália “afrikai jelenlétét", hangoztatva, hogy ez a fasiszta állam “igen értékes szolgálatokat tesz kölcsönös biztonságunk javára". Ezzel egyidejűleg az amerikaiak Belgiumot is bátorították kongói katonai befolyásuk helyreállítására. A "szabad világ" számára azonban változatlanul kemény dió a kongói nép ellenállása. A New Statesman rámutat, hogy az amerikai katonai repülőgépek megjelenésével és a Dél-Afrikából, Dél-Rhodesiából, Angolából érkező fehér zsoldosok bevetésével egy újabb nemzetközi konfliktus elemei halmozódnak fel Kongóban. A hetilap megállapítja: Az új helyzet legveszélyesebb vonása azonban az, hogy a Dél-Afrikában élő fehérek többsége — az afrikai nemzeti mozgalmak hetedik éve tartó előretörése után — most alkalmat látszak a fekete áradat megfordítására, ezek az emberek Csombét — akár mint katangai szakadárt, akár mint kongói miniszterelnököt—hasznos eszköznek tekintik. Elgondolásaikban a következő erőtényezőkre számítanak: Dél-Afrika katonai erejére, a Smith-kormány uralma alatt kikiáltandó független “fehér" Dél-Rhodesia hadseregére és légierejére, a portugál uralom fenntartására Mocambique-ban és Angolában. Terveikben szerepel a szövetség kialakítása néhány afrikai állammal, amelyet olyan politikusok vezetnek, akik hajlandók hátat fordítani az afrikai nacionalizmusnak és együttműködni a fehér tőkés érdekeltségekkel. Úgy vélik, hogy egy ilyen szövetség katonai ereje bőségesen elegendő lenne a független afrikai államok megfékezésére és biztosítaná a belső rendet az esetleges felkelésekkel szemben. A NYUGATNÉMET—FRANCIA VISZONY légköre fagypont alá süllyedt és de Gaulle tábornok a Párizsban rendezett nagyszabású felszabadulási ünnepségeken egyetlen szóval sem emlékezett meg — mint korábban — a német—francia kibékülésről — írták az utóbbi napokban a nyugatnémet lapok párizsi tudósítói. Bonni kormánykörökben viszont nyomatékosan cáfolták az ehhez fűzött kombinációkat. Hangoztatták, hogy Bonn nem aggódik a francia—nyugatnémet viszony miatt. Diplomáciai megfigyelők rámutatnak, az Erhard-kormány számára — már csak belpolitikai okok miatt is — kényelmetlen lenne a francia—nyugatnémet viszony lehűlésének nyílt bevallása és a kormány szóvivői mindent elkövetnek, hogy csökkentsék az utóbbi időben erre mutató francia gesztusok jelentőségét. A Westfälische Rundschau vezércikkében hangoztatja, hogy “de Gaulle türelmetlenné vált és világos választ vár Bonntól". A látszat azt mutatja, a kancellár továbbra is folytatni szeretné azt az eddigi taktikát, hogy barátságos gesztusokat tesz Párizs felé és ugyanakkor hűséget fogad Washingtonnak is. Egyre inkább úgy tűnik, azonban, hogy ezt a receptet a jövőben már nem lehet alkalmazni. Csembe európai zsoldosai visszafoglalták Albertville-t Mint nyugati hírügynökségek jelentik, egyre több jel vall arra, hogy a leopoldville-i kormány jól fizetett fehér zsoldosainak túlereje kiszorította a partizánokat a kulcsfontosságú észak-katangai székhelyről, Albertville-ből. A harcokról szóló hírügynökségi jelentések úgyszólván minden sorában olvasható egy-egy európai név, azoknak a zsoldostiszteknek neve, akik Albertville-be vezették a kitűnően felszerelt rohamcsapatokat. Az AP Elisabethville-ből jelenti, hogy további “katonai tanácsadó csoportok" repültek hétfőn Albertville-be, állítólag az európai származású telepesek felkutatására. Egyes nyugat-európai államok konzuljai is velük tartottak. Csembe ezzel egyidőben feloldotta Leopoldville-ben a három hónapja tartó szükségállapotot. A leopoldville-i kormány — jelenti az UPI — most már egy újabb támadás tervét szövögeti. A kaminai — egyébként belga kézen levő — ultramodern légitámaszponton gyülekező zsoldos hadnak azt a feladatot adták, hogy foglalják el az Albertville-től 500 kilométernyire északra fekvő Uvira várost, ahol a felkelők adminisztratív központját gyanítják. Uvira elfoglalásával a Csombe-kormány el akarja szigetelni a harcoló partizánegységeket. A kaminai légitámaszponton jelenleg 250 fehér zsoldos tart mindennap kiképzést. Támadásukra azonban — vélekedik az UPI tudósítója . aligha kerül sor a szeptember 5-re összehívott afrikai állam-, illetve kormányfői értekezletig. Lisala várost viszont a jelek szerint alighanem visszafoglalták a kongói felszabadító harcosok. A Csombe-kormány nemrég még azt állította, hogy csapatai ellenőrzik a várost. Csombe toborzó ügynökei vasárnap közölték, hogy újabb irodákat nyitnak Dél-Afrikában. A havi 300 dolláros fizetéssel besorozott zsoldosok száma eddig máris túlhaladta a 600-at, de a jelentkezés tart. A gyakorlott pilóták fizetése ennél sokkal magasabb lesz. Hétfőn Durbanban, kedden Fokvárosban nyitnak új toborzó irodákat. Megkezdődtek a csehszlovák—szovjet hivatalos tárgyalások Prágából jelenti a TASZSZ. A Hruscsov vezette szovjet párt- és kormányküldöttség vasárnap Besztercebányáról visszaérkezett Prágába. A küldöttséggel együtt utazott Antonin Novotny, a CSKP központi bizottságának első titkára, csehszlovák köztársasági elnök, és az ország több más vezetője. Hétfőn délelőtt a prágai várban megkezdődtek a csehszlovák és a szovjet párt- és kormányküldöttségek hivatalos tárgyalásai. A szovjet küldöttséget N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB első titkára, miniszterelnök; a csehszlovák küldöttséget Antonin Novotny, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnök vezeti. , Mint az MTI tudósítói jelentik, a tanácskozáson szóba került a nemzetközi munkásmozgalom jelenlegi helyzete: mindkét fél megállapodott abban, hogy nézeteik egyeznek a munkásmozgalom kérdéseit illetően, továbbra is együtt harcolnak a nemzetközi munkásmozgalom egységéért a marxizmus-leninizmus alapján. A delegáció tagjai eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzetről és kijelentették: fáradhatatlanul küzdeni fognak a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért. Hétfő este a prágai várban a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, a köztársasági elnök és a csehszlovák kormány ünnepi fogadást adott N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB. első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vezette párt- és kormányküldöttség tiszteletére. Ott volt a jelenleg szabadságát Csehszlovákiában töltő Péter János magyar, Adam Rapacki lengyel és Iván Baselbolgár külügyminiszter is. A keddi napot a szovjet delegáció — a program szerint — pihenéssel tölti. onsola«(Amágnás «soajrl élményben/ámulni’ Minden tekintetben óriási fejlődés Thomson „félelmetes versenytársnak’’ tartja a Szovjetuniót A Pravda hétfői száma közli lord Thomson angol lapkiadó élménybeszámolóját szovjetunióbeli útjáról, amely a Sunday Times vasárnapi számában jelent meg. Azzal a meggyőződéssel jöttem haza a Szovjetunióból — írja Thomson —, hogy az oroszok sokkal jelentősebb ipari fejlődést értek el, mint ahogy Nyugaton általában tudják. Nyugtalanít, hogy nálunk ezt a fejlődést helytelenül értékelik. Ismét megbizonyosodtam afelől: szó sem lehet arról, hogy a kommunisták háborút indítanak a Nyugat ellen; tény azonban, hogy a szovjet termelés fejlődése a Szovjetuniót félelmetes versenytárssá avatja a jövő világpiacain. Saját szememmel láttam, mennyire büszkék az oroszok termelési sikereikre. Ez nem így van Angliában, s éppen ebben rejlik a kihívás, amelyet Oroszország hozzánk intéz. Mondanom sem kell — írja a továbbiakban —, hogy legnagyobb élményem az volt, amikor Hruscsovval tölthettem egy teljes munkanapot. Rendkívül érdekes, de fárasztó nap volt. Reggelinél találkoztunk és csak 15 órával később váltunk el. Ez alatt a 15 óra alatt több száz mérföldnyit utaztunk vonaton, körülbelül száz mérföldet zötyögtünk gépkocsin a sztyeppén, meglátogattunk több állami gazdaságot, találkoztunk több ezer mezőgazdasági munkással, a lehető legegyszerűbb módon költöttük el ebédünket, a szűzföldi szálláson, háromórás eszmecserét folytattunk a különféle nemzetközi problémákról, diadalmenetben hajtattunk végig Celinográd embersűrűs utcáin, végül pedig részt vettünk egy három és fél órán át tartó nagygyűlésen. Amikor mindezek után elköszöntünk egymástól, úgy látszott, hogy Hruscsov hajlandó mindent elölről kezdeni. A fáradtság legkisebb jelét sem vettem észre rajta, pedig akkor már két hete állandóan utazott, több ezer mérföldet tett meg és mindezt fáradhatatlanul csinálta. Hetvenegy éves lesz, de nem kevesebb energia lakozik benne, mint egy 35 éves emberben. Mindezek mellett felülmúlhatatlan meggyőző képességgel rendelkezik; olyan meggyőződéssel és ékesszólással fejti ki nézeteit népe előtt, hogy könnyen érthető, miért ismeri el a nép vezetőjének. Nagyon közvetlen az egyszerű emberek kapcsolata Hruscsával. Rendkívül tisztelik, s ez a tisztelet inkább ahhoz a büszkeséghez hasonlatos, amelyet az egyszerű család érez fia iránt, aki kiváló és nagyszerű eredményeket ért el. Azért használtam ezt a hasonlatot, mert láttam, hogyan vezette kézenfogva a szakácsnő az asztalhoz Hruscsovot a messzi szűzföldi szálláshelyen. Annyira természetes mozdulattal, mintha tulajdon nagybácsija