Magyar Nemzet, 1965. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-02 / 51. szám
á ORESTEI A Aischylos hármas tragédiája a Nemzeti Színházban A mű cyklopsi építőkövei nem férnek el szűk térségben. Hogy az Úr, aki egy éve kémleli a Trója elestét jelző fáklyajelet, nem a vár ormán kuporog "karján hunyva, mint az ebem, hogy Agamemnon kocsiján nem fér el a rab Kassandra, inkább csak jelképezi az Oresteto-előadás légszomját a Nemzeti Színházban. Aischylos lépte, lélegzete és lázas kiabálása préselődik öszsze a szűk színpadon. Borsos Miklós szobrász képzelete nagy térben alighanem nyomasztóbb hatású idomokból teremtette volna meg az Africiák vért izzadó, rémületet lehelő palotáját. Így is jól ihlették a görög előidők, a mükénei arányok, a törzsi totemek süllyedt világa. A hármas kaput fából képzelte el (de kényszerből nyilván szűkre zsugorította), egyesítve így az aischylosi kor színházának szerkezeti anyagát az új színpadtervezés kedvelt anyagával. Vágó Nelli jelmezei művészetének érettségéről tanúskodnak. Különösen sikerültek a fejdíszei. A fejek megtervezése érdekes kísérlet, átmenet az álarc és az arcra festett maszk között. Szokolay Sándor részeseket rikoltó fúvós-ütőhangszeres kísérőzenéje még riasztóbban szólhatott volna tágabb térben. S talán, bővebben is átjárhatta volna az előadás egészének szövevényét. De ez már a rendezés kérdéséhez vezet át. Aischylos műve csonkán jutott el hozzánk. Nemcsak azért, mert szövege helyenként csonka, s feltételezhető, hogy szövegromlásokkal, kopásokkal és elszíneződésekkel került az öröklött legkorábbi másolatokba. Aischylos nagy zeneszerző is volt, mint minden görög tragikus. Névtelen életrajzírója nem győzi magasztalni zenéjének nagyságát, karénekeinek, fuvolával kísért monódiáinak és táncainak lazító hatását. Az Oresteia tehát úgy szállt át ránk, mint egy opera, amelynek csak a szövegkönyve maradt fenn, a zenéje elveszett. Igaz, ezt a librettót egy nagy költő írta. A névtelen életrajzíró Aischylost mint szcenikust is dicsőíti: színpadi gépezeteinek lelezményét, jelmezeinek magasztos redőit, táncmesterségének és csoportokat mozgató tudományának fölkorbácsoló bűvét. Mi, maiak, akik a klaszszikus szövegek öncélú tiszteletében nevelkedtünk, el sem tudjuk képzelni, mekkora méretű összművészet lehetett egy görög tragédia korabeli előadása. A múzeumban megcsodált szobrászati remekekről sem tudjuk elképzelni, hogy eredetileg színesek voltak. A zenébe és táncba feloldott karénekeknek (de helyenként a magánszereplők szövegének is) kétségkívül mágikus, inkantációs szerepe volt. Töredékesen Marton Endre rendezése is érzékelteti e kultikus elragadtatást. A Síri áldozok Agamemnont idéző jelenetében sikerül elhitetnie, hogy itt nem jelképes, hanem valóságos halottidézés történik. A kar irányítása mindenütt hatásos, ahol a panaszos ének, a jajszó és a sikoly hanghatásait keresi. Mindenütt szegényes, ahol szokványos szavalókórussá hígul fel. Mozgatása mindenütt hatásos, ahol a tánc határán jár. De mintha a rendezőt is a térszűke korlátozta volna indítékainak kifejtésében. Kiváló munkát végzett a magánszereplők mozgásának — karmozdulatainak, kézmozdulatainak — következetes fegyelmezésével. Nem a képzőművészet, hanem az archaikus színjátszás szellemét követte (ámbár a harmadik rész istenei inkább muzeális ihletésűek). De rendezésének egésze nem szabadult meg az akadémikus klasszikus műveltség és tisztelet fékeitől. A kihűlt Hagyományok megtartására hadd említsük példaként Kassandra alakjának szokványos szerepeltetését. A trójai jósnőta jóslás szörnyű kínja pörgeti", forgássá"pergéssel, mesterségesen fölidézett lelki görccsel, ma azt mondanék: mesterségesen fölidézett hisztériával korbácsolja magát a"transz" állapotába. A szépen tagolt szövegmondás aluknarallás. Itt a mágikus réteghez való közelítésnek még a szöveg rovására is meg kellett volna történnie. Fönnebb a kísérőzene szórványosságát tettük szóvá. Ugyancsak példaként ragadjuk ki, hogy Agamemnon és Klytaimestra színfalak mögötti meggyilkolása Aischylos idején minden bizonnyal melodráma volt (persze, e szónak eredeti, nem múlt századi, mellékutcai jelentésében). A rendező a mi teátrális igényünkkkel alighanem a maga puritánságát helyezi szembe. S bizonyára elutasítja azt az állítást, hogy az Oresteia előadásában még sok minden történhet a szöveg jó hangzásának, sőt érthetőségének rovására__ Hadd köszöntsük tisztelettel Mezei Mária Kiytaimestráját. Különösen a Síri áldozókban járt igen magasan. Mikor belép, szorongásban, riadalomban eltöltött évek súlyát hozza magával. De az Agamemnonban is megközelíti "a két, lábú nőstényoroszlánt, ki a farkassal hál". ", áld oly sokáig játszott duruzsoló, karmoló és játékos házimacskákat, most pillanatig sem feledteti, hogy Klytaimestrája a ragadozó macskafajták felsőbb válfajához tartozik. Régi hagyományt követve próbáljunk a "belépés sorrendjében" megemlékezni a szokatlan feladatkörben minden erejének bevetésével küzdő együttes munkájáról. Tyll Attila Őre feszes, tiszta versmondásával szinte elkötelezi az egész előadást. Major Tamás az Agamemnon karvezetőjeként remek indítás után kissé visszaesik szokott aggastyán-hangvételeibe. Sztankay István Hírnöke is jól tartja a feszültséget. Gáti József Agamemnonja pillanatnyi lankadás nélkül érzékelteti az emberáldozatot bemutató, végzete elé mereven tekintő s az isteneknek fönntartott bíborszőnyegen hiún végiglépkedő hadvezért. Szokolay Ottó tökéletes megjelenésű Aigysthos, az alak fennhéjázásából, hencegő elbizakodottságából még keveset tud mutatni. Sinkovits Imrétől megszoktuk az egyenletesen kidolgozott, kerékre munkált alakítást. Ez a kiváló színészünk nem tűri a holtpontot. Orestese is pontos, lelkiismeretes, sokszor magával ragadó színészmunka. Kohut Magda az aischylosi Elektrával túlszárnyalta eddigi eredményeit. Levetkezte zavaró hangjait, amelyeket szeretnénk ál-tragikus hangoknak nevezni. Somogyi Erzsi Kilissája talán inkább shakespeare-i, mint aischylosi Dajka. A Síri áldozok rabszolganőkarvezetőjében örömmel üdvözöltük Mészáros Ági kedves és okos hangját. Igaz, hogy ez az okos és kedves hang más regisztert szólaltat meg, mint a többiek. A Jólelkűekben (ismertebb címén az Eumenysekben) talányos istenek és félistenek vetélkedését és pörösködését követi a mai néző, kissé tanácstalanul. Sivó Mária Pythiája ugyanolyan kijózanító, mint az első részben Máthé Erzsi Kassandrája. A két "világos" isten — Apollón és Athéna — szerepében Básti Lajos és Lukács Margit makulátlan beszédkultúráját, megjelenésének parancsoló szépségét veti latba. Az erynnisek kara s a karvezető Berek Katalin csak egy-egy mozzanat erejéig tudta érzékeltetni, hogy ők a bosszúállás vad szukái, hajukban kígyók tekeregnek, szemükből vér potyog, s a halankadók vérét szopják. Akkora riadalmat semmi esetre sem keltettek, mint az egykorú nézőben. A hagyomány szerint az Orestest üldöző kar föllépése pánikot keltett a nézőtéren: sokan eszméletüket vesztették s terhes anyák idő előtt szülték meg gyermeküket... De ez már átvezet ahhoz a kérdéshez: ki volt a maga kora számára Aischylos, s ki ő a mi számunkra? Hogyan fogadhatja be a mai színház? S mit jelent a mai ember számára az Africiák máig tovább élő mondája? E kérdéskörhöz tartozik a fordítás bonyolult kérdése is, a Jánosy István elé tornyosult feladat méltatása. A Nemzeti Színház vállalkozása jelentős esemény. Talán megérdemli, hogy egy következő hozzászólás a hátterét is megkísérelje felvázolni. S egyúttal arról a nagy alakról is megemlékezzék, akiről itt alig esett szó: magáról a költőről ... Kürti Pál A Karvezető, Klytaimestra és Aigysthos (Szlovák György rajza) _Magyar Nmzet. ,Kedd, 1963, mírclus I. A Brüsszeli Fúvósötös Magyarországon Hazánkban vendégszerepel a Brüsszeli Fúvósötös. Az együttes 1952-ben alakult, az UNESCO keretében működő Jeunesses Musicales és az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete közötti megállapodás értelmében érkezett hozzánk. Szombaton az Ifjú Zenebarátok Központi Klubjában, vasárnap a pesterzsébeti Vasas Művelődési Házban mutatkoztak be a belga művészek. Ma az Országos Filharmónia Kamaratermében szerepelnek. A fúvósötös műsorán nemcsak a XVIII. századi szerzők szinte valamennyi műve szerepel, hanem számos modern szerző — közöttük belga művészek — alkotása is. Az együttes több külföldi hangversenykörúton vett részt, járt Franciaországban, Hollandiában, Kanadában, Kongóban, Kamerunban és Szenegálban. Jancsó Adrienné népballada-estjével kezdődik március 2-án az Egyetemi Színpad előadássorozata, amelyben a régi magyar irodalom legszebb alkotásait idézik fel. A népballada-műsort és a sorozatot dr. Ortutay Gyula előadása vezeti be. SS A mai költészet és a kritika címmel rendez vitát az írószövetség március 5-én délután. A bevezető előadást Diószegi András tartja. A Tacitus életművének teljes magyar kiadására készül az Európa Kiadó. Az ifjúsági kamarazenekarok országos fesztiválját idén Pécsett rendezik meg április 7—9-e között. 45 együttes vesz részt a találkozón. A zsűri elnöke Sándor Frigyes lesz. A RÁDIÓ MELLETT Pillantás a nagyvilágba A cím önmagáért beszél s egyben jelzi a rádió egyik fonatos feladatát: összegyűjteni, mint valami érzékeny idegközpont, a nagyvilág ingereit, eseményeit. Az elmúlt hetekben Róbert László itáliai tudósításait hallgattuk ebben a műsorban nagy érdeklődéssel, kitűnő, sokoldalú, minden jelenségre érzékenyen reagáló jegyzetek voltak. Most pedig Bőgős László szintén érdekes, friss szemről tanúskodó távolkeleti úti jegyzetei kerültek sorra. Egyúttal szeretném felhívni a figyelmet külföldi tudósítóink nehéz és talán nem is eléggé megbecsült munkájára. Szinte elképzelhetetlen sokoldalúság kell ehhez a munkához: politikai, társadalmi, gazdasági kérdéseit, tudomány, irodalom, művészeteik — mindebben járatosnak kell lenniük. S ez bizonyos határon túl lehetetlenség. Ennek következtében a tudósítók munkájában — ez természetes — a politikai-társadalmi-gazdasági vonal kerül előtérbe, kulturális kérdésekre akkor kerül sor, ha marad rá idő és energia. Vajon nem lenne meggondolandó e túlterhelt tudósítólánc kiegészítése kulturális tudósítókkal? A rádióműsor egyre inkább ablakot tár a teljesnek felfogott világ felé. De a kulturális élet aktualitásai, legújabb eseményei még mindig a háttérben maradnak. A rádió hallgatója még a baráti országok mai kulturális életéről is csak nagyon keveset tudhat meg és nagyon rendszertelenül. Nem ötletszerű, rendszeres nagyvilági kulturális krónikára lenne szükség, melyben az irodalom, színház, film legfrissebb eseményei mellett például azt is megtudhatnók, hogy mi volt múlt héten a prágai vagy a párizsi rádió szenzációja — egy rádiójáték, koncert vagy más érdekesség. Nyilvánvaló, hogy ez a jelenlegi tudósító rendszerben a kellő intenzitással nem oldható meg. Tehát ugyanakkor, amikor valóban el kell ismernünk tudósítóink nehéz munkában szerzett eredményeit, egyúttal gondolni kellene a szisztéma kibővítésére is. Halló, itt London ! Halló, itt London ! említsek egy csattanós példát is nyomban. Vasárnap este Melmer Mihály londoni műsorát hallhattuk. Valami ilyesmire gondoltam éppen az előbbiekben, csak rendszeresen és még frissebb reagálással: ne február végén halljunk karácsonyi élő hangképeket idegenből. A műsor kitűnően sikerült egyébként: riport a Philharmonia zenekarról, látogatás a BBC zenei osztályán, rövid beszámoló az angol színházi életről, látogatás két tánczene-együttesnél és így tovább. S a riporternél mindvégig ott volt a hitelesítő, mindent rögzítő magnetofon: ennek ma már olyan nélkülözhetetlen munkaeszközzé kell válnia, mint fotósnál a fényképezőgép. | ,, | Száz éve halt meg ! A hall ! Jósika Miklós, ha nem is egészében a magyar regény, de mindenesetre a magyar regényolvasó közönség megteremtője. Nevének említésekor nyilván nem is egy generációban az iskolai kötelező olvasmányok fanyar emléke támad fel — pedig regényei ma sem elavultak, ha valaki olvassa vagy újraolvassa műveit, szinte felfedezésszerű az élmény, mennyire élnek. A rádió is felhasználta az évforduló alkalmát, hogy erre az elevenségre hívja fel a figyelmünket. Vasárnap Abafi című regényének rádióváltozatát hallhattuk, Hegedűs Géza adaptációjában. Mint minden adaptáció, természetesen nem adja a regény teljes élményét. De Hegedűs Géza nagy hozzáértéssel oldotta meg, hogy a lehetőségeken belül hitelesen idézze fel a regény világát , s ha másra nem, csupán arra szolgált a munkája, hogy olvasásra ingereljen és eloszlassa a kötelező olvasmányokból rögződött előítéleteket: már hálásak lehetünk neki. Tarián György rendezése szép, átgondolt, tiszta munka, nem szégyellte a manapság rossz árfolyamon jegyzett romantikát sem. A szereplők közül kiemelkedett Avar István karakteresen megformált, színes egyéniségű Abafija, Berek Kati sötét-romantikus Izidórája, Gordon Zsuzsa bensőséges fényekből szőtt kitűnő Mikola Margit-alakja, Sinkovits Imre merész kontrasztokból teremtett Bethlen Farkas figurája, és Petur Ilka egy rövid, de emlékezetes karakteralakítása. Görgey Gábor Három magyar oratórium az Irodalmi Színpadon HÁROM MAGYAR VERSES MŰ bemutatásával ismét előbbre lépett az Irodalmi Színpad. Az oratóriumok, amelyek ezen az estén elhangzottak, nagyobb művészi koncentrációt kívántak az előadóktól és fokozott figyelmet a nézőtől. (Igaz, az oratorikus formában már eddig is ért el sikereket az Irodalmi Színpad; kitűnő előadásban szólaltatta meg klasszikusainkat, Madách Tragédiáját, Petőfi Apostolát és más műveket.) A rendezés — Szendrő Ferenc igen jól sikerült munkája — fokozatosan újabb és újabb színpadi műfajokat kapcsolt bele az oratóriumok menetébe. Győre Imre balladáját az előadók még külső segédeszközök, díszletezés, színészi játék nélkül szavalják, Mezei András oratóriumát viszont betétjelenetek, drámai képsorok élénkítik, s Garai Gábor hosszabb verses művében megjelenik a tánc, a pantomim is. Azért szólunk már a bevezetőben a sikeres színpadi megvalósításról, mert az szervesen összeforrt az írott művekkel. A MESE A VÁNDORLEGÉNYRŐL, Győre Imre verse, a népmesék hangján és köznapi, egyszerű nyelvezettel mondja el a vándorlegény viszontagságait, amíg révbe jut és elérkezik az igazsághoz. Útját bölcsek, rablók, akadályok keresztezik, de ő büszkén, öntudattal megy előre a célja felé. Hiába akadályozzák mihaszna tanácsok, kincsek, csüggesztő fenyegetések, a vándorlegény — a költő —, végül mégis eltalál a néphez, melyből vétetett, s melyet halálig szolgálni kíván. Az agyagtáblát, amelyen gyémánttal ez van belevésve: "aki másért harcol, / boldog lesz az végre", magával viszi, és annak birtokában bátran száll szembe gonoszsággal, hazugsággal, élete utolsó percéig. Ezt a tanulságot, amelyet Petőfi 120 évvel ezelőtt e sokat idézett szavakba foglalt: "A néppel tűzönvízen át, Győre Imre emelkedett balladai hangon, népmeséi ihletéssel és könnyen kibontható jelképekben mondja el. Ezt a stílust híven követi az előadásban Bodor Tibor Mesélője és Verdes Tamás Vándorlegénye. A MÚLTAT IDÉZI MEG tanúnak mai gondjainkhoz Mezei András drámai oratóriuma, a Messziről érkezett virág. Kommunista politikai foglyok húsz évvel ezelőtti szökési kísérletéről, élet és halál, menekülés, vagy gyáva megadás dilemmájáról szól, és az egykori rabok közül az Életbenmaradtat mai fiatalokkal szembesíti. Drámai a kép, ahogyan a nyegle ifjú a múlt hasztalan hősiességéről és prózai hétköznapjainkról beszél, miközben a színpadon megelevenednek az egykori foglyok életének izgalmas pillanatai. Mezei András nemcsak tehetséges költő, hanem a társadalom haladásáért küzdő ember is; soraiból mindig kihallatszik az aggodalom, vajon a mai kor embere méltó folytatója-e a nagy elődök tetteinek. A felelet illusztrálása kedvéért néha erőszakot tesz a múlton, s kissé romantikusabbnak tünteti fel a valóságosnál: "A legyőzött halál hova tűnt s ez a gyönyörű veszedelem? « — kérdi a költő. Az Életbenmaradt ugyancsak regényesen rajzolja meg a régi küzdelmet, némileg szembeállítva mai harcainkkal: "A dal, ez a régi dal ugyanaz. Le van kottázva. E kotta szerint emelkednek és süllyednek a hangok a világban, mégsem egyformán, pedig ugyanúgy énekeljük ma is. Nem hamisan, csak hiányzik valami a húsz év előttiből, valami megfoghatatlan... Aztán kétkedőn kiált fel: “Jaj, hol a túlzás, az a veszélyes — szép, minden születőben, az a hit, elátkozott és megáldott Vakság, ami nélkül... no de mindegy...« Ez a "no de mindegy" persze egyáltalán nem mindegy; az ösztönösség és a válmerő túlzások igaz pátoszát hiba lenne olyan lepelbe burkolni, amely beborítja a mai korszak másféle és ugyananynyira fontos hősiességét. Mezei András drámai lüktetésű, mély érzelmeket árasztó oratóriuma, e túlzások ellenére is hatásosan szólal meg az Irodalmi Színpadon. E hatást csak növelte volna némi húzás a foglyok hosszas — s a rendezésben még külön is elnyújtott — búcsúénekéből. Bodor Tibor lendülettel és bölcs nyugalommal mondja el az Életbenmaradt szövegét, Verdes Tamás eredetien mai, kissé , nyegle és könnyed gondolkodású fiút játszik el, ügyesen. Kedves jelenség a Leány szerepében Petényi Ilona. AZ ALKOTÁS GONDJAI, a műhelymunka ezernyi titka között kalauzol végig bennünket Garai Gábor rendkívül érdekes, intellektuális verses táncjátéka, a Rapszódia az elragadtatásról. A Szobrász az anyaggal és az agyaggal, a művel és az ihlettel viaskodik, miközben két szelleme, a Mester és az Árnyék különféle utakra tereli. Fausti töprengés ez, modern milisőben, ezúttal nem a létről és a halálról, hanem a mű és a valóság viszonyáról, az inspiráció szerepéről az alkotásban és arról a művészi szabadságról, amelynek segítségével a valóság formát és testet ölt. Roppant izgalmas költői kísérlet ez, ókori görög filozófusok párbeszédeire emlékeztet az élet nagy kérdéseiről. És Garai, aki verseiben is szocialista rendünk mellett kötelezi el magát, ebben a művében ugyancsak a haladó művészet, a realista ábrázolás diadalát hirdeti. Őszintén és emberien végigvezet bennünket az elmélkedés és a kétkedés nehéz útjain. Az objektív anyag megtestesítője, a Szellőlány azt mondja végül a Szobrásznak: “Benned fényiek csupán — magamban létezem*, a Mester pedig így foglalja össze — a költő véleményét is kifejezve — anyag és forma viszonyát: »teljesülj be, mű és való világa; egymásra lelt az alkotói s a törvényt". A Szobrászt ebben az ars poeticának is felfogható izgalmas költői műben Mensáros László alakítja, finom stilizálással és azzal az intellektuális felhanggal, amely az egész oratóriumot átlengi. A Mestert Bánffy György, az Árnyékot Tallós Endre szólaltatja meg, mindketten helyesen értelmezve feladatukat. Külön kell megemlékezni Balogh Edináról; ő táncolja el a Szellőlányt (hangját Szentpál Mónika tolmácsolja kifejezően), a művészi ábrázolásnak magas fokú eszközeivel. Mindhárom oratóriumhoz András Béla szerzett kísérőzenét, s munkássága különösen Garai művénél érvényesült jól; ez a muzsika hatásos keretet biztosít a töprengések légköréhez és a táncok hangulatához. Stilizált táncmelódiái a komponista ötletgazdagságáról tanúskodnak. HÁROM TEHETSÉGES, a társadalmi haladásért őszinte hittel harcoló fiatal költőnek adott teret legutóbbi műsorában az Irodalmi Színpad. A siker és a közönség megkülönböztetett figyelme e sajátos műfaj iránt megérdemli a további kísérletezést és még nagyon sok ilyen mű színpadra segítését. Gábor István Megkezdődtek hétfőn az őszi budapesti nemzetközi Erkel énekverseny selejtezői. Az első napon mintegy harminc főiskolai hallgató, illetve fiatal előadóművész mutatkozott be a zsűri előtt. SZÍNHÁZAK MAI MSORA Miami Operaház: Carmen (Székely Mihály-bérlet 5.) (7) — Erkel Színház: Anyegin (1. bénél 7.) (7) — Nemzeti Színház: Lear király (7) — Katona József Színház: Cölömbe (7) — Madách Színház: Kispolgárok (7) — Madách Kamara Színház: Egy vasárnap New Yorkban (7) —• Vígszínház: Szegény Dániel (7) — Thália Színház: Thália Kabaré (Egyetemi bérlet A/3.) (7) — József Attila Színház: Berket (7) — Fővárosi Operettszínház: Nagymama (7) — Bartók Színház (a Fővárosi Operettszínháziján): Három szegény szabólegény (d u. 3) — Vidám Színpad: Több nyelven beszélünk (fél 8) — Kis Színpad: Kiskirályné (7) — Egyetemi Színpad: Népbalada-est (Jancsó Adrienné előadóestje; "Régi magyar irodalom- sorozat 1.) (7) — Állami Bábszínház: Irány az Ezeregyéjszaka (de. 10); Aladdin csodalámpája (du. 3) — Kamara Varieté: Tengerjáró Varieté (este 6 és fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: Circo Medrano Italia (7) — Zeneakadémia: Kistétényi Mehsida orgonaestje (fél 9).