Magyar Nemzet, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 153. szám

- - Magyar Nemzet . A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Siás nap Tovább tart a lassú apadás a Duna magyarországi szaka­szán. Csökkent a veszély, de Mohács térségében még min­dig emberfeletti erőfeszítés­sel tart a védekezés az átázott gátakon. Száz napja kezdő­dött ez a küzdelem, száz nap óta ötszáz kilométer hosszú­ságban emberek tízezrei áll­nak a dunai töltéseken és éjt nappallá téve mindent meg­tesznek, hogy megvédjék a gátat és ezáltal a falvakat, a városokat és több mint fél­millió hold földet. Száz nap óta az első re­ményt és bizakodást ébresztő szó: apadás! De azok, akik a gátakon, a töltésen álltak, a legveszélyesebb és a legkriti­kusabb percekben sem vesz­tették el a reményt, azok, mint harcosokhoz illik, végig bíztak. Elsősorban a közösség, az összefogás erejében. Tud­ták, hogy nincsenek egyedül, velük az egész ország. A kor­mány már az első naptól kezdve jelentős anyagi és technikai erőket biztosított a védelmi munkálatokhoz. Nagy mennyiségű kő, homokzsák, acélszádpalló, gépek, hajók és szállítóeszközök ezrei érkeztek az ország minden részéből: Szegedről, Nyíregyházáról, Szolnokról, Debrecenből, Kecs­kemétről, Békéscsabáról. Tech­nikusok, szakemberek, mérnö­kök, gátőrök, katonák, kar­­hatalmisták, rendőrök, mun­kásőrök és a veszélyeztetett területek lakossága, üzemek és termelőszövetkezetek dol­gozói álltak őrt éjjel és nap­pal, lapáttal, ásóval, csákány­nyal a­ kezükben. Száz nap nagy idő. Száz nap alatt a víz eláztatta a tölté­seket. Minden percben az át­­szivárgás veszélyétől lehetett tartani. Száz napig nem volt pihenő, csak állandó készen­lét. De aki egyszer ásót, la­pátot fogott, aki egyszer a gátra állt, az ott is maradt, kitartott esőben, szélben, for­ró napsütésben, éjjel és nap­nap, védte a töltést és mö­götte az életet: otthonokat, földeket és gyárakat! Emberek tízezreinek példás helytállását, a védekezés terv­szerű megszervezését az egész ország a legnagyobb csodálat­tal figyelte. Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága legutóbbi ülésén elismerését fejezte ki és köszönetet mondott mind­azoknak, akik éjt nappallá té­ve dolgoznak, harcolnak az árvíz ellen, védik az emberi életet és az ország anyagi ér­tékeit. Ha nem jártam volna kö­zöttük, akkor most azt írnám róluk fellengzősen: hősök! De mivel ismerem erőfeszítésü­ket, harcukat a vízzel, buzgá­rokkal, csatájukat a homok­zsákokkal és kövekkel, eső­vel, sárral, szúnyogokkal, csak azt mondom: emberek! Mert nagyot és igazat akarok mondani. Emberek a szó va­lódi, a szó nemes értelmében. Azok voltak a gyárakban is, a munkapadok mellett, a trak­torokon, a gépkocsik volánjá­nál, az íróasztaloknál, amikor dolgozni kellett, s még inkább azok most, amikor meg kell védeni a verejtékes munka gyümölcsét, városokat, falva­kat, aratásra érő búzafölde­ket. Emberek, akik nem azért ragadtak ásót, lapátot, mert ebből valami anyagi előnyük származik, hanem azért, mert úgy érezték, hogy ez köteles­ségük. Az összefogás nagy pél­dáját mutatta meg az ország népe. S ami a gátakon végbe­ment, az ennek a mi szép, új életünknek is a tükre. Azt mutatja, hogy erejét nem kí­mélve mindenki helyt áll és áldozatot vállal, ha arra szük­ség van, a közösség érdeké­ben. Megmutatkozott népünk­nek ez a nagyszerű vonása már máskor is; a szocializ­must, a jövőt építő harcban összekovácsolódott az oroszi«» Kik ezek az embereik, akik az egész ország köszönetét ki­érdemelték nagyszerű helyt­állásukért a gátakon? Kér­deztem egyszer egyiktől éj­szaka Mohács alatt, több órás megfeszített munka után a nevét. Hosszúszárú gumicsiz­mában járt, álmatlanságtól vörös szemű, szakállas víz­ügyi ember volt, mérnök. »Nem a nevem a fontosa — mondotta. Találkoztam egy emberrel Dunafalva határá­ban, aki éppen akkor mene­kítette át családját a túlsó partra, Székesére. Az átázott, sáros földön cuppogva ment, tolta batyukkal megrakott ke­rékpárját. Azt mondta: "Es­tére visszajövök és én is ide­állok közétek!­* S estére visz­­szajött. A családja már biz­tonságban volt, kis vagyon­káját is áthordta a szomszé­dokhoz, magasabban fekvő házakba, közvetlen veszély tehát nem fenyegette, mégis oda állt a többiek mellé a gátra. Egy bajai egyetemista ma­gával hozta a könyvet is. Sza­bad idejében a fa hűvösébe húzódott és tanult. Aztán le­tette a könyvet és rohant a többiekkel homokzsákot ci­pelni. Újmohácsnál a katonák másfél óra alatt megraktak egy uszályt. Kettesével hordták a zsákokat. Utána nem pihen­tek le, hanem levágták a szö­vetkezet lucernáját. Egy nyír­egyházi gépkocsivezetőről me­séltek: 12 órán át ült egyfoly­tában a volán mögött, mert az egyik gépkocsi elromlott, s ő helyettesítette társát, ne­hogy hiány legyen homokzsá­kokban és homokban. Tizen­két órán át ült a volán mel­lett és nem evett, nem aludt, nem pihent, segített ő is le­­s felrakodni. Nem tudom a nevét Azoknak a fiataloknak sem, akik Baján otthagyták a kecs­keméti Katona József Szín­ház első, bemutatkozó előadá­sát, mert meghallották, hogy veszély fenyegeti a gátakat. Úgy, ahogy voltak, sötét ru­hában, nyakkendősen álltak oda homokzsákot hordani. Ez az odaadás, ez a fárad­hatatlan és példamutatóan lelkes munka jellemzi a szer­vezést és az irányítást is. Nemcsak a gátakon kellett helytállni, hanem az irányító posztokon is. A szakmailag feladatuk magaslatán álló vízügyi szakemberek nagysze­rű munkájának, vigyázó éber­ségének is köszönhető, hogy az alattomos átszivárgások, buzgárok nem törték át a gá­tat, s a víz nem okozott mil­liós károkat népgazdaságunk­nak. Száz napja folyik a küzde­lem, s a veszély még nem múlt el. A Duna az egész magyar szakaszon apad ugyan, de ez az apadás lassú. Hosszú ideig ort kell még állni az át­ázott, meglazult, agyonfolto­zott gátakon, amíg a víz tel­jesen elvonul. A gátakon te­hát ott maradnak az embe­rek. A mérnök, a diák, a tsz­­elnök, a tanító, a munkás és paraszt, fiatal és öreg, katona és munkásőr — jelképesen: az ország. S aki nincs ott, aki a gyá­rakban, üzemekben dolgozik, aki a földeken arat, aki az irodában tervez, az gondolat­ban együtt van velük. S aki nem ragadhatott lapátot, csá­kányt, az is segít, az egész or­szág megmozdult, munkafel­ajánlásokat tettek gyárak és termelőszövetkezetek, egynapi keresetüket juttatják el a dol­gozók százezrei az árvízkáro­sultaknak. Az a száz nap, ami a gátakon folyt ádáz küzde­lemben, úgy marad meg né­pünk szocializmust építő tör­ténetében, mint az emberi összefogás egyik legszebb pél­dája. Tőés Sándor Az MSZMP Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének javaslatára az Elnöki Tanács Kállai Gyulát megválasztotta a Minisztertanács elnökévé Az Elnöki Tanács szerdán délelőtt ülést tartott. A Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége együt­tes javaslata alapján Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkárát, érdemei­nek elismerésével, a Minisz­tertanács elnökének tisztsége alól felmentette; dr. Münnich Ferencet saját kérésére, egész­ségi állapota miatt, érdemeinek elismerésével, államminiszteri tisztsége alól felmentette és nyugállományba helyezte; Pap Jánost, más irányú fontos párt­megbízatása miatt, érdemeinek elismerésével, a Miniszterta­nács elnökhelyettesi tisztsége alól felmentette; Kállai Gyulát a Minisztertanács elnökhelyet­tesi tisztsége alól felmentette és a Magyar Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány elnökévé megválasztotta. * Szerdán délben Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa elnöke előtt Kállai Gyula, a Minisztertanács el­nöke letette a hivatali esküt. Az eskütételen jelen volt Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Biszku Béla, a Központi Bizott­ság titkára, Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke, Fehér Lajos és Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnökhelyettesei, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának fő­titkára, valamint Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára. Péter János tárgyalt az angol miniszterelnökkel A külpolitikai helyzet­ ­ PÉTER JÁNOS LONDONI LÁTOGATÁSA szerdán, a ma­gyar külügyminiszter megérkezésének napján még jobban foglalkoztatta az angol sajtót. Csaknem valamennyi vezető lap ismételten kiemelte, hogy évtizedek óta ez az első eset, amikor a két ország diplomáciájának vezetői magas szinten találkoznak. Rámutattak arra is, hogy a tárgyalások középpontjában min­den bizonnyal két problémakör áll majd: 1. Magyarország és Anglia szorosabban vett közvetlen kapcsolatai; 2. a nemzetközi helyzet, mindenekelőtt az európai biztonság és ezen belül a né­met probléma. Nagy érdeklődést keltett az angol sajtóban, hogy a magyar külügyminisztert már megérkezésének napján fogadta Harold Wilson miniszterelnök.­­ A MOSZKVAI NAGYGYŰLÉS, amelyet a szovjet—jugo­szláv tárgyalások befejezése alkalmából tartottak világpoli­tikai jelentőségű, mert alkalmat adott a két ország államfőinek véleményük kifejtésére az időszerű nemzetközi kérdésekről. Mikojan mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a leg­utóbbi vietnami és dominikai események tagadhatatlanul fokoz­ták a feszültséget. Ebben a helyzetben hamis felhívásoknak kell tekinteni minden olyan washingtoni megnyilatkozást, amely békés együttműködésre szólítja fel a Szovjetuniót. Békés szándékokról beszélni, ugyanakkor agressziót elkövetni egy szo­cialista ország ellen, egymást kizáró két fogalom — mondotta a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke. Ugyanakkor megerő­sítette, hogy a Szovjetunió változatlanul és következetesen békés együttélésre törekszik. Ezt éppen az teszi lehetővé, hogy minden ellenkező felfogással szemben, az utóbbi időkben a vi­lágban nem az imperialista pozíciók erősödtek, hanem éppen ellenkezőleg, a szocializmus erői. Mikojan a nagygyűlésen első ízben beszélt Algériáról és kifejezte azt a meggyőződését, hogy ez az észak-afrikai ország változatlanul a szocializmus útján halad tovább. Tito elnök arra mutatott rá, hogy mostanában veszély fenyegeti a felszabadult országok függetlenségét, mert az impe­rialisták Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában igyekeznek belviszályokat szítani. A jugoszláv államfő bírálta azt a nézetet, hogy nincs szükség a békés együttélésre. Szerinte ez káros és veszélyes felfogás, mert a nemzetközi helyzet minden éleződése a reakciós erőknek kedvez. Utalt arra, hogy bizonyos mérték­ben a nemzetközi munkásmozgalom nézeteltérései bátorították fel a reakciós erőket, akik aztán a világ egyes térségeiben táma­dásba mentek át. Tito végezetül nagy elismeréssel adózott a Szovjetunió kormányának és pártvezetésének nemzetközi tevé­kenységéért, mert — mint mondotta: elsősorban a szovjet veze­tők érdeme, hogy nem éleződtek meg nagyobb mértékben a vi­­lágpolitikai viszonyok­ vehet a jelenlegi nemzetközi helyzet veszélyes gócainak enyhítésére és az európai kér­dések megoldására irányuló törekvéseiben. Bár a két or­szág kapcsolatai mindenféle tekintetben állandóan fejlőd­nek, bizonyos vagyok benne: kölcsönösen nagy figyelmet fordítunk arra, hogy milyen területeken lehet kapcsolatain­kat — a két ország és a nem­zetközi helyzet javára — to­vább fejleszteni. London központi repülőte­rén Walter Padley külügyi ál­lamminiszter, sir Ivor Pink budapesti angol nagykövet és a brit külügyminisztérium ve­zető munkatársai üdvözölték Péter Jánost. A vendégek fo­gadására Incze Jenő londoni magyar nagykövet vezetésével megjelentek a nagykövetség diplomáciai munkatársai. Délután öt órakor Harold Wilson miniszterelnök parla­menti dolgozószobájában fo­gadta a magyar külügyminisz­tert. Magyar részről ott volt az eszmecserén Házi Vencel és Incze Jenő, angol részről sir Ivor Pink nagykövet. A nem­zetközi kérdések áttekintése keretében a beszélgetés köz­ponti témája a délkelet-ázsiai helyzet volt, amelyről mind­két fél kifejtette álláspontját. Ugyancsak foglalkoztak az európai biztonság problémájá­val, különös tekintettel a né­met kérdésre. Szóba került az európai kereskedelmi kapcso­latok alakulása és ez a kérdés a két ország kapcsolatainak összefüggéseiben is felvető­dött. A csaknem egyórás eszme­cserét követően Péter János szállására hajtatott, majd este 8 órakor következett el az el­ső látogatási nap befejező programpontja: a Lancaster­ House-ban Stewart külügymi­niszter vacsorát adott a ma­gyar külügyminiszter tisztele­tére. A Wilson—Péter János eszmecsere témája: Délkelet-Ázsia, az európai biztonság és az európai kereskedelem Köves Tibor, az MTI londo­ni tudósítója írja: Péter János magyar külügyminiszter szer­da délután látogatást tett Ha­­rold Wilson brit miniszterel­nöknél. A két államférfi csak­nem egyórás eszmecserét foly­tatott a nemzetközi helyzet fontos problémáiról és a két ország kapcsolatait érintő kér­désekről. A magyar külügyminiszter szerdán 11.30 órakor érkezett Londonba háromnapos hivata­los látogatásra Stewart brit külügyminiszter meghívására. Kíséretében van Házi Vencel, a külügyminisztérium főosz­tályvezetője és Dóczi Kálmán megbízott főosztályvezető-he­lyettes. Péter János külügyminiszter elutazása előtt a következőket mondotta a magyar sajtó kép­viselőinek: , — Várakozással tekintek a londoni látogatásra és az otta­ni megbeszélésekre. Azzal a reménnyel utazom, hogy a vé­leménycsere sokféle tekintet­ben hasznos lehet a jelenlegi nemzetközi helyzet vonatkozá­sában. Keresni fogom és ta­nulmányozni akarom az angol külpolitikának azokat az ele­meit, amelyeket egy olyan or­szág, mint a Magyar Népköz­­társaság komolyan figyelembe Szovjet—jugoszláv barátsági nagygyűlés Mikojan és Tito a mai nemzetközi helyzetről Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Kremlben, a kongresszusi palotában szerdán szovjet—jugoszláv barátsági gyűlést tartottak. Az elnökség­ben Tito jugoszláv elnökkel együtt helyet foglaltak az SZKP és a szovjet állam ve­zetői. Mikojan, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének el­nöke kijelentette: »A Szovjet­unió és Jugoszlávia kapcsola­tai szakadatlanul erősödnek és mindaz kiküszöbölődik, ami valaha árnyékot vetett e kap­csolatokra.«­­ Minden szocialista ország történelmi múltjának sajátsá­gai, gazdasági és kulturális fej­lődésének színvonala, külső környezete és sok egyéb ténye­ző alapján, saját módján oldja meg a szocialista építéssel kap­csolatban előtte álló konkrét problémákat, s eközben meg­felelő tapasztalatokat gyűjt — mondotta Mikojan, majd így folytatta: — Ez viszont szükségessé te­szi a szocialista országok ta­pasztalatainak figyelmes köl­csönös tanulmányozását. Ezért természetes, hogy a Szovjet­unió érdeklődik a jugoszláv dolgozók és más testvéri népek vívmányai iránt. Hamisan hangzó felhívások Mikojan kijelentette, hogy most különösen szükség van a szocialista országok összefogá­sára, mindazok egységére, akik síkraszállnak a reakció és a háború imperialista politikája ellen.­­ Az imperialista hatalmak ázsiai, afrikai és latin-amerikai agresszív cselekményei fokoz­ták a nemzetközi feszültséget — folytatta. — Az Egyesült Ál­lamok, a korunkbeli imperia­lizmus legnagyobb országa, a világ csendőrének szerepében lép fel és nemcsak a dél-viet­nami hazafiak nemzeti felsza­badító mozgalmának elfojtá­sára vetett be fegyveres erő­ket, hanem példátlan agresz­­sziót követ el egy békés szu­verén állam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság el­len is.­­ A Szovjetunió és más szo­cialista országok megadták és továbbra is megadják a szük­séges segítséget a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak, a vietnami népnek. Erre nézve teljes az egyetértés köztünk és a VDK vezetői között. — Az Egyesült Államok kül­politikájának irányítói igazolni próbálják kalandorkodásukat, x-békeszeretetüket-­ hangoztat­ják, azt állítják, hogy hajlan­dók leülni a tárgyalóasztalhoz. Igen, a tárgyalóasztalhoz haj­landók leülni, de az agresszió beszüntetésére nem hajlandók. Ilyenformán hamisan hangza­nak azok a Washingtonból a Szovjetunióhoz és más orszá­gokhoz intézett felhívások, hogy haladjanak együtt

Next