Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-01 / 283. szám

,... HliSi/íh* Vaui iái es—.. ",,,ur íuainawewíiC i j[f kMMt\] ___________________________________________________________________________________'''-:***,*? ■ '___________________________________________ . ________________________________A HAZAFI A S jihtM RONT L A P J A____________________________ l -irrí üt iWTMffllMBBWliMWBMMniM' I II IM»°rff-iíWBnrf 11T"l|,fl1 ' iiMaM^wMMaaaauMgaauaM**­ Szenvedélyesen egy szenvedély ellen A vendéglátóipar nem lehet az antialkoholizmus zászló­vivője. Ezt a mondatot nem én fogalmaztam, őszintén szól­va eszembe sem jutott volna. Vita közben hallottam vendég­látóipari szakemberektől, ami­kor érdeklődtem tőlük ven­déglátásunk törekvéseiről, az alkoholfogyasztás alakulásáról. A kérdés ilyen felvetése már csak azért sem lenne he­lyes, mert a kereskedelemnek, s azon belül a vendéglátó­­üzleteknek egyik funkciója, hogy egyéb élvezeti cikkek mellett az italt is eljuttassák a lakossághoz. Emellett tár­sadalmunknak van egy másik, bizonyos mértékig ezzel ellen­tétes törekvése: harcol a túl­zott, mértéktelen alkohol­fogyasztás, az alkoholizmus ellen. A fentebb idézett — nem minden ingerültség nélkül ki­mondott — mondat jelzi, hogy elég bonyolult kérdésről van szó, s az ellentétes erők nyo­mása alatt az illetékesek nem Trendig találják meg a leg­megfelelőbb eszközöket. Nem mintha vészharangot kellene megkongatni. Az egy főre eső alkoholfogyasztásban Magyar­­ország az európai országok között valahol középütt he­lyezkedik­­ e. A közelmúltban viszont a következő adat ke­rült a nyilvánosság elé: ha­zánkban annyit költenek sze­szes italra, mint ruházkodás­ra. Ez arra figyelmeztet, hogy a keresettekhez, a­z egyéb szük­ségletek kielégítéséhez képest túl magas a szeszek, italok fo­gyasztása. Legalábbis egyes rétegek, egyes személyek túl­zásba viszik az italozást. Ezt bizonyítják más jelek is. Mos­tanában sok részeg embert látni az esti utcáikon. A rend­őrségi, bírósági adatok szerint gyakoribbá vált a garázdaság, s ebben jelentős szerepe van a mértéktelen alkoholfogyasz­tásnak. Lapokban is olvashat­tuk, hogy különböző üzemek kénytelenek intézkedéseket hozni a részegen munkába állók ellen, az üzemi balese­tek csökkentése és a munka megjavítása érdekében. A problémát különösen ak­tuálissá teszi most a magyar nők közelgő kongresszusa. El­sősorban az asszonyok érzik az alkoholizmus terheit, ők sínylik meg a szétzilált csa­ládi életet, a kocsmába ván­dorló s otthon hiányzó kere­setet. A nőkongresszust meg­előző tanácskozásokon igen szenvedélyes hangú követelé­sek hangzottak el az alkohol­­fogyasztás csökkentéséért. Egyik oldalon tehát társa­dalmi szervezetek harcolnak az alkoholizmus ellen, üzemek igyekeznek sokszor költséges eszközökkel gátat vetni a sze­szes ital fogyasztásának, el­vonókúrát alkalmaznak, or­vosi intézkedésekre kerül sor — megannyi drága módszer. Másrészt vendéglátó üzleteink — teljesítendő bevételi ter­vüket — az alkoholfogyasz­tásra csábítanak. Talán vala­milyen hipokrita világban élünk, amelyben az államnak érdeke, hogy minél több alko­holt fogyasszanak, s az anti­alkoholista intézkedések en­nek csupán szemérmes leple­zését szolgálják? Így nyersen kimondva per­sze ez nem igaz. De bizonyos ellentmondás ebben a kérdés­ben kétségtelenül létezik. Kereskedelmünk, vendéglá­tásunk a ténylegesen meglevő igények kielégítése közben fel is támaszt, tovább is fejleszt bizonyos nem kívánatos igé­nyeket. Ugyanakkor híven a szocialista kereskedelem sze­repéhez, különböző intézkedé­sekkel igyekszik az igényeket helyes irányba terelni. Csak néhányat említsünk meg ezek közül. A vendéglátásnak — igen nagy költséggel — kul­turáltabb kereteket teremte­nek. 1960-tól az országban 600 italboltot alakítottak át biszt­­rószerű üzletté. S ebben kife­jezésre jut az a törekvés is, hogy az ital mellé ételt jut­tassanak, ami legalábbis csök­kenti a szeszes ital káros ha­tását A fejlődés tendenciáját jelzi, hogy míg 1952-ben a vendéglátóhálózat 47,2 száza­léka volt italbolt, ez az arány 1964-re már 23,1 százalékra csökkent. Akárhogy nézzük, ezek eredmények. S az étel­fogyasztás növelésére törekvő egyéb intézkedéseket is ta­pasztalunk a kereskedelem irá­nyító szervei részéről. A vál­lalatoknak az az érdekük, hogy az ételek eladását szor­galmazzák, mert azokon az ár­rések alakításával jóval na­gyobb a hasznuk, mint az ita­lon. A felszolgálókat azzal igyekeznek befolyásolni, hogy az étel után járó jutalék az ital után járónak százalékban kifejezve étteremben kétsze­rese, kisvendéglőben pedig 15- szorosa. Szigorú — mondjuk, drákóian szigorú­­ a bünte­tés, ha valakit rajtacsípnek, hogy ittas embert szolgál ki. Ezek szerint indokolatlan a társadalmi szervek követelése, amely több és határozottabb cselekvést sürget vendéglátó­­szerveinktől az alkoholizmus visszaszorítására? Korántsem. Az eddigi intézkedések sem egészen hatástalanok. Vendég­látásunkban egészséges ten­dencia kezd érvényesülni. Er­re mutat, hogy 1960-tól az ételfogyasztás 25 százalékkal emelkedett, az italfogyasztás 17 százalékos növekedésével szemben. De éppen a két szám közti kis különbség figyelmez­tet: nincs ok elégedettségre. Vegyük csak sorba az intéz­kedéseket. Az italboltok átala­kítása jó dolog, s rendeletet hoztak arra, hogy az év vé­gére át kell alakítani az ösz­­szes italboltot Budapest főút­vonalain. S épp itt a bökkenő, örül ugyan az ember, hogy eltüntetik a­­ város legfeltű­nőbb helyeit elcsúfító talpon­állókat, de nem lenne ugyan­ilyen fontos az üzemek köze­léből eltávolítani az italbolto­kat? Közhely már, annyit hangoztatták, hogy nagyüze­meink egyik-másikát valóság­gal körülhálózzák az italbol­tok, vendéglők. Az utóbbi hó­napokban több figyelmeztetés hangzott el, hogy ezeket az üzemek tájékára telepített tal­ponállókat, kocsmákat már kora hajnalban kinyitják, s a munkába igyekvők közül so­kan ittasan, vagy legalábbis nem szintózanon érkeznek az üzembe. Tekinthetjük-e telje­sen őszintének a vendéglátók fentebb vázolt törekvéseit, ha arra gondolunk hogy ezeket a figyelmeztetéseket elengedték a fülük mellett. Hiszen itt na­gyon súlyos dologról van szó, az emberek testi épségének védelméről, s a termelő mun­ka, a munkafegyelem egyik jelentős akadályáról. És árrés ide, vállalati ösz­tönzés oda, a sok éves, kiala­kult szemlélet és gyakorlat, a mindennapi élet mechaniz­musa a legtöbb helyen még elnyomja a jó szándékú törek­véseket. Laikus is könnyen át­látja, hogy az italfélék maga­sabb ára miatt egy-két üveg bor, néhány féldeci felszolgá­lása megközelítően akkora ju­talékhoz, s főleg borravalóhoz juttatja a felszolgálókat, mint egy sokkal több munkával, fá­radtsággal járó ebéd vagy va­csora tálalása. Felmerül az emberben a kérdés: nem len­ne-e serkentő, ha csak az étel­fogyasztás után fizetnének, akár magasabb jutalékot. Lehet hogy drákói szigor­ral büntetik az ittas vendé­gek kiszolgálóit. De mégsem kellő eredménnyel. Különben nem látnánk annyi embert ré­szegen tántorogni, nem halla­nánk annyi, az alkoholfogyasz­tás megfékezését követelő, sze­vedél­yes , kitörést üzemi vezetőktől, asszonyoktól. Szi­gorúbb és rendszeresebb ellen­őrzésre van szükség. Az ittas emberek kiszolgálásának meg­akadályozása legyen szúrópró­bák helyett a vendéglátóipar feladatainak szerves része. Úgy érzem, itt van az a pont, amelyen a vendéglátás mai gyakorlatának ellentmon­dásait fel lehet oldani. A ven­­déglátóip­ar valóban nem lehet az antialkoholizmus zászlóvi­vője. De az alkoholizmus el­len neki is vannak tennivalói. A­­szocialista keresked­emnek­ ki kell szolgálnia a természe­tes igényeket, de ezek az igé­nyek, és kielégítésük nem le­hetnek sem az egyén, sem a közösség, sem az egészség, sem a szocialista termelőmun­ka kárára. Somorjai József Megkezdődtek a szovjet és az angol külügyminiszter tanácskozásai Moszkvában | A külpolitikai helyge* | | STEWART MOSZKVAI LÁTOGATÁSA nyilván hozzája­­-*-•­rult ahhoz, hogy a szombaton lezajlott párizsi NATO-ta­­nácskozás — legalábbis, ami a nukleáris fegyverrendszer kér­dését illeti — jóformán eredménytelenül zárult. Különösen a nyugatnémet sajtó ír az elégedetlenség hangján, a kommen­tátorok keveslik, hogy az NSZK csak egy albizottságban ka­pott helyet és általában azt a gyanújukat hangoztatják, hogy a mostani­­atom­bizottságosdi­ csak hátráltatni fogja a bonni atomigények realizálását. A bizottsági helyek elosztásánál vi­lágossá vált — panaszkodik például a hamburgi Die Welt —, hogy az NSZK nem számíthat kisebb európai szövetségeseinek támogatására, akik a kulisszák mögött aktív diplomáciai tevé­kenységet folytatnak és meg akarják akadályozni, hogy az NSZK nagyobb befolyásra tehessen szert az Atlanti Szövet­ség vezetésében. A Süddeutsche Zeitung szerint a párizsi ta­nácskozás eredményét úgy kell értékelni, hogy Washington és London jelenleg nem gondol új nukleáris fegyverrendszer létrehozására, hanem a nukleáris problémáról folyó vitát az atombizottságra akarja korlátozni. A Stuttgarter Zeitung kom­mentárjában azt hangoztatja, hogy ismét bizonytalan időre el­halasztották a nyugatnémet atomkövetelések napirendre tűzé­sét, legalábbis addig, amíg az albizottságok jövő márciusban jelentést tesznek majd munkájukról. Bonn-nak azt a tanulsá­got kell levonnia ebből a konferenciából — hangsúlyozza a lap —, hogy nukleáris becsvágyával szemben Európa nyugati ré­szén is erős fenntartásokat táplálnak és pillanatnyilag vala­mennyi szövetségese a Moszkvával való tárgyalásokat részesíti elsőbbségben a nukleáris »egyenjogúságra­« irányuló bonni kö­veteléssel szemben.­­ AZ ANGOL ALSÓHÁZ ülésterme és sajtókarzata kedden délután zsúfolásig megtelt: mindenki arra számított, hogy Wilson miniszterelnök nyilatkozik Kaunda zambiai elnöknek arról a kéréséről, hogy a brit kormány küldjön csapatokat a rhodesiai területen levő, de Zambiát is villamos energiával el­látó karibai vízierőmű védelmére. A várt időpontban azonban nem került sor a miniszterelnök nyilatkozatára, mert még nem érkezett meg a beleegyező válasz Kauada elnöktől azokra a feltételekre, amelyekhez Wilson kötötte a Zambiába küldendő »,jelképes« brit egységek útnak indítását. Megbízható források szerint a feltételek lényege az, hogy a brit csapatok csakis Zambia­­belső biztonságának­ védelmét szolgálhatják, de sem­miképpen sem vehetők igénybe a Smith-rezsim ellen. Az alsó­ház összeülése előtt a Wilso-kabinet újabb rendkívüli ülést tartott, amelyről rövid időre eltávozott, hogy Heath-t, a kon­zervatív ellenzék vezérét tájékoztassa a kormány tervezett lé­péseiről. Úgy tudják, hogy a tory -árnyékkormány­ támogatni fogja a munkáspárti kormány inkább politikai, mint katonai jellegű gesztusát, miután Heath biztosítékokat kapott, hogy a brit katonák részéről semmiféle veszély sem fenyegeti a rho­desiai fehértelepes rezsimet. Gromiko és Stewart tanácskozása Moszkvából jelenti az MTI. A szovjet külügyminiszté­rium tanácstermében kedd reggel megkezdődtek a hiva­talos tárgyalások Andrej Gro­miko szovjet és Michael Ste­wart brit külügyminiszter között. A megbeszéléseken szovjet részről jelen van Va­­szilij Kuznyecov, a külügy­miniszter első helyettese. Stewart mellett foglal helyet lord C­har­font leszerelésügyi miniszter. A program szerint a déli órákban Gromiko ebéden lát­ta vendégül angol kollégáját. Sterwart délután látogatást tett Anasztasz Mikojannál, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnökénél Az ENSZ-közgyűlés megszavazta a leszerelési világértekezlet megtartását New Yorkból jelenti az MTI. Az ENSZ-közgyűlés hét­fő esti plenáris ülésén 112 szavazattal, ellenszavazat nél­kül, egy tartózkodás mellett (Franciaország) elfogadták az első számú politikai bizott­ságnak azt a határozatát, hogy legkésőbb 1967-ig tartsanak leszerelési értekezletet az ösz­­szes államok részvételével, beleértve a Kínai Népköztár­saságot is. Nem vett részt a szavazás­ban a csangkajsekista klikk megbízottja. Kambodzsa, Gambia és Paraguay delegá­tusa távol maradt az ülésről. Franciaország küldötte azzal indokolta meg tartózkodását, hogy kormányának véleménye szerint a leszerelési világérte­kezlet megtartása hiábavaló igyekezet, a kérdés eldöntése csak a nukleáris nagyhatal­makra tartozik. A határozat jóváh­agyta az el nem kötelezett országok 1964-ben Kairóban megtartott értekezletének azt a döntését, hogy hívjanak össze leszere­lési világértekezletet minden állam részvételével. Sürgeti végül, hogy alakítsanak szé­les képviselettel rendelkező bizottságot a történelmi jelen­ tőségű találkozó előkészítésé­re. U Thant, a világszervezet főtitkára a szavazás után el­ismeréssel méltatta az egy­hangúlag hozott döntést. A határozat jelentőségét abban látja — fejtette ki a főtitkár —, hogy lehetőséget nyit min­den állam számára a konfe­rencián való részvételre. Az ENSZ különleges politi­kai bizottsága megkezdte a vitát az apartheid problémá­járól. Nepál és Guinea küldötte heves bírálattal illette az Egyesült Államokat, Olaszor­szágot, Nagy-Britanniát, Nyu­­gat-Németországot, Japánt és Franciaországot, amiért to­vábbra is fenntartják keres­kedelmi kapcsolataikat a faj­védő Verwoerd-rendszerrel. A gyámsági bizottság ülé­sén Bénard algériai küldött a pretoriai rendszeren kívül az amerikai és a nyugatnémet monopóliumokat kárhoztatta Délnyugat-Afrika népének ki­zsákmányolásáért. Amerikai bombázók támadása három hullámban Washinaton a vietnami háborút kiszélenítésére tírtlun­k B—52-es amerikai óriás­­bombázók kedden reggel há­rom hullámban támadtak Sai­gontól 55—70 kilométerrel északra célpontokat a nagy­kiterjedésű Michelin gumiül­tetvény körzetében. Az ame­rikai gép­eknek ez volt a he­tedik bevetése e körzetben múlt hét szombatja óta, ami­kor a dél-vietnami szabadság­­harcosok súlyos veszteségeket okoztak a saigoni kormány csapatainak. A saigoni amerikai katonai parancsnokság közlése szerint dél-vietnami partizánok hét­főn Saigontól 144 kilométer­rel délnyugatra, Cantho kör­zetében szabadon engedték a kormánycsapatok 24 katonáját, akik korábban fogságba estek. A partizánok felvilágosító ira­tokat, polgári öltözéket és pénzt adtak a szabadon bocsá­tottaknak. Két amerikai katona sajtóértekezlete , Phnom Penhben, Kam­bodzsa fővárosában sajtóérte­kezletet tartott az a két ame­rikai katona, akit a dél-viet­nami szabadságharcosok va­sárnap bocsátottak szabadon. Nyugati hírügynökségek jelen­tése szerint a két katona — Claude Donald McClure és George Edward Smith őrmes­terek­­ kijelentették, hogy nem kívánnak tovább harcolni Dél-Vietnamban és az Egye­sült Államokba hazatérve hon­fitársaikat megismertetik majd a tényleges vietnami helyzet­tel. McClure őrmester elmon­dotta az újságíróknak, hogy fogságba esése után a parti­zánok gondosan bekötözték sebeit és megosztották vele élelmüket. Smith hangoztatta, hogy a vietnami háború meg­győződései ellenzőjévé vált, minthogy az ellentétes az ame­rikai nép érdekeivel. Mike Mansfield szenátor ve­zetésével elutazott a kam­bodzsai fővárosból az az öttag­­­gú parlamenti küldöttség, amely látogatást tett Phnom Penhben. A kambodzsai hír­­ügynökség szerint az ameri­kai honatyák kambodzsai tár­gyalásai baráti légkörben foly­tak le. McNamara újra Washingtonban­ ­Washingtonból jelenti az MTI. McNamara hadügymi­niszter kedden reggel vissza­érkezett Washingtonba saigoni szemleútjáról. Repülőtéri nyi­latkozatában csupán arra szo­rítkozott, hogy kijelentse: újabb csapaterősítésekre és a VDK katonai célpontjai bom­bázásának kiterjesztésére van szükség Vietnamban. A had­ügyminiszter azt mondotta, hogy az Egyesült Államok­­kezdi nem elveszteni­ a viet­nami háborút, de arra készí­tette fel a közvéleményt, hogy hosszú harcokra van kilátás. Maxwell Taylor tábornok, az Egyesült Államok volt sai­goni nagykövete hétfőn Flo­ridában elmondott beszédében annak a véleményének adott kifejezést, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben to­vább terjeszti ki a vietnami háborút. Ilyen értelemben be­szélt Richard Russell demok­ratapárti szenátor is, a Geor­gia állambeli Lawrenceville­­ben, követelve, hogy az ame­rikai hadvezetőség rendelje el Haiphong észak-vietnami ki­kötőváros bombázását. Gregory Clark ausztráliai diplomata, aki korábban Ausztrália moszkvai nagykö­vetségének első titkára volt, bejelentette, hogy kilép a kül­ügyi szolgálatból, minthogy nem ért egyet kormányának vietnami politikájával. A dip­lomata szerint csapatok Viet­namba küldésével az ausztrá­liai kormány az el nem kö­telezett ázsiai országokkal fennálló viszonyán erősen ron­tott. Értekezlet a Fehér Házban a nemzetközi együttműködésről Washingtonból jelenti a TASZSZ. Hétfőn Washington­ban megnyílt a Fehér Háznak a nemzetközi együttműködés problémáival foglalkozó érte­kezlete, amely az ENSZ jubi­leumának jegyében folyik. Az értekezlet 29 különböző bizott­ságban végzi munkáját. A sajtót és a közvéleményt leg­inkább a fegyverkezést és a le­szerelést ellenőrző bizottság

Next