Magyar Nemzet, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-10 / 136. szám

*Mü rti/av Mnm mi .. " '“,ar Ilin­g yül rH iu/A i A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA 41 A közérdek szolgálatában­ ­ mindig vidám mérnök­ből áradt a kedvetlenség, ami­kor a népi ellenőrzés helyi­ségébe belépett. Aktatáskájá­ból iratköteget vett elő és az asztalra téve azt mondta: »Ha ebben az ügyben nem lesz fe­lelősségre vonás és kártérítés­re kötelezés, én tovább nem dolgozom, mint népi ellenőr­". Egyik fővárosi intézmény­ben vezette a vizsgálatot és számos szabálytalanságot tár­tak fel az állami vagyon hűt­len kezelésétől a beosztással való visszaélésig, jogtalan pré­miumok felvételéig. Elsősor­ban az igazgatót terhelte a fe­lelősség, akinek érdekében ha­mar megindult a mentőakció. A felettes szerv részéről jöt­tek az észrevételek: a népi el­lenőrök­­nem jól értelmezték a rendeleteket­, nem szabá­lyosan jártak el, egyébként is az igazgató köztiszteletben ál­ló személy, akinek az érde­mei mellett eltörpülnek a fel­tárt szabálytalanságok. Itt tartott az ügy, amikor a vizsgálatot végző népi ellen­őrök — látva munkájuk, fára­dozásuk semmibevevését, lebe­csülését — be akarták adni a lemondásukat. A kerületi népi ellenőrzési bizottság azonban nem hagyta annyiban a dol­got, és a kerületi párbizott­ság segítségével végül is sike­rült elérni, hogy a vétkesek elnyerjék méltó büntetésüket. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a népi ellenőrök munká­ja nem könnyű, nemcsak arra korlátozódik, hogy megállapít­sák: hiba, mulasztás történt. Kitartó, kemény harcot kell néha folytatniuk azért, hogy az igazság napfényre kerüljön, meg lehessen személy szerint is állapítani a károkozókat, a szabálytalanságok elkövetőit. Felelősségteljes munka ez, amelyet nem lehet szenvtele­­nül végezni. Szükség van az igazság szenvedélyes szerete­­tére és annak mély átérzésére, hogy a nép nevében cseleksze­nek, a közérdeket védik. A több mint 40 ezer népi ellen­őr többségére ezek a jellem­vonások már ráillenek. Az évek során kihulltak közülük a felületesen, tessék-lássé­k módon dolgozók, az akadályok előtt meghátrálók. Ma is elhangzik azonban elég gyakran egy-egy vizsgá­lattal kapcsolatban: a népi el­lenőrök nem járatosak az adott területen, nem ismerik eléggé a törvényeket, előírá­sokat és éppen ezért megálla­pításaikat nem lehet elfogad­ni. A múltban ennek volt is alapja, ma azonban az ese­tek döntő többségében a fele­lősség alóli kibújás, a vizsgá­lati anyag terhelő megállapí­tásainak az elkenése húzódik meg mögötte. Az egyik vidéki, reprezentatív étteremnél a vizsgálat árdrágítást, súlycsök­kentést és leltárhiányt állapí­tott meg. Az étterem vezető­je így védekezett: -Bosszú van mögötte. A vádak parla­­giasan vannak megfogalmaz­va. Húszéves szakmai gyakor­latom van, főiskolai végzettsé­gem, de rendelkeznek-e ezzel a népi ellenőrök. Több dolog­ban csak a beosztottaim véle­ményét kérték ki, az enyémet nem­. A népi ellenőrök néha valóban vétenek a formaságok ellen, elkövetnek jelentékte­len hibákat a vizsgálat során, amelyeket az érintettek igyek­szenek gyorsan megnyergelni. Ez azonban mind kevésbé si­kerül. És hiába jó ismerősük egy-két minisztériumi, megyei vagy kerületi vezető, ha vét­kesek, hibát követtek el, az esetek többségében nem védik meg őket, nem állnak ki mel­lettük. A népi ellenőrzési bizottsá­gok nagy része — akár a fő­városban, akár a megyékben tevékenykednek — igen so­kat adnak ma már arra, hogy a vizsgált területen otthonosan mozgó, képzett szakembere­ket küldjenek ki ellenőrizni. Olyan embereket, akik nem élnek vissza hatalmukkal, nem keresik a kákán is a csomót, hanem a segíteni akarás vezér­li őket, a tények objektív fel­tárása. Ennek elismerése feje­ződik ki abban, hogy évről évre nő a népi ellenőrzési bi­zottságok jogköre, s ma már a vétkes egyéneket fel is füg­geszthetik állásukból. A na­gyobb hatáskör pedig nagyobb tekintélyt jelent számukra. Vannak azonban olyan ese­tek, amikor az ellenőrzés mil­liós károkat állapít meg, a fe­lelősségre vonás mégis elma­rad. Nem voltak vajon elég harcosak a népi ellenőrök, nem indítottak ügyészségi el­járást? Legtöbbször az van emögött, hogy sokan ludasak a dologban és a tucatnyi szerv, intézmény, vállalat úgy lefedezi egymást, hogy lehetet­len megállapítani a felelőst. Szinte képletként lehetne fel­írni: minél nagyobb a vétke­sek köre, annál valószínűbb, hogy megússzák szárazon. Elő­fordult azonban már olyan eset is, amikor minden kétsé­get kizáróan bebizonyosodott egy igazgatóról, hogy szabály­talanságot követett el, ez azonban nem zavarta a fe­letteseit abban, hogy — szin­te tüntetőleg — néhány hó­nap múlva kitüntetésben, ju­talomban részesítik. Az ellen­őrzés segítő, bajt megelőző szándéka pedig gyakran a gazdasági irányító szervek las­sú, nehézkes ügyintézése miatt nem válik valóra. Hiába fi­gyelmeztetnek a népi ellen­őrök időben a hibákra, ha az intézkedés, a tettek olyan ké­sőn követik azokat, hogy köz­ben a hiba­­kiteljesedik­, ezrek, milliók úsznak el. A népi ellenőrzés tekinté­lyét jelzi, hogy a bejelentők nyílt üldözésével ma már nem lehet „találkozni. Ezt sehol nem néznék el tétlenül. Az ■üldözés burkoltabb, finomabb módja azonban ma is dívik. A magukat­­sértve érzett" ve­zetők kiderítik a bejelentő személyét, aztán várnak egy­két hónapot, évet, s amikor már mindenki elfelejtette az ügyet, jön az áthelyezés, a felmondás, a besorolás kisebb fizetésű állásba. Vagy ha ezek el is maradnak, akkor is úgy meg tudják keseríteni a bejelen­tő életét a munkahelyén, hogy ha nem mond fel, előbb-utóbb idegszanatóriumba kerül. Né­ha az üldözéseknek, a zaklatá­soknak még a népi ellenőrök is ki vannak téve, ha a saját vállalatuknál, munkahelyükön is védték a köz érdekét, az igazságot, vezetőikkel szem­ben.­­ Az ilyen jelenségek és a fe­lelősség eltussolása ellen igen hatásos szer a népi ellenőrök kezében a nyilvánosság. Saj­nos, sok helyen még nem élnek vele kellő mértékben. Pedig a közvélemény olyan erő, amely ott is kifejti hatását, ahol a jogszabályok, a törvény cikkelyei már nem alkalmaz­hatók, meggátolhat minden mentőakciót, »elkenési« kísér­letet. S ami szintén nem le­becsülendő: a nyilvánosság fé­nyében a népi ellenőrök még lelkiismeretesebben, még oda­­adóbban végzik ezt a nagyon hasznos társadalmi munkáju­kat. Keserű Ernő Erőpróba a Wilson-kormány és a szervezett munkásság között Súlyos helyzet Angliában a matrózsztrájk miatt A külpolitikai helyzet­ ­ A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGNAK és a Német De- J­e­mokratikus Köztársaságnak a szocialista internacionaliz­mus szellemétől áthatott baráti kapcsolatait méltatja az ADN, az NDK hivatalos hírügynöksége, párt- és kormányküldöttsé­günk közelgő látogatásával kapcsolatban. A hírügynökség megállapítja, hogy a küldöttségek kölcsönös látogatásai mér­földkövek az egyre szorosabbá váló együttműködés útján. Fel­sorolja és méltatja az eddigi látogatásokat és tárgyalásokat, majd rámutat, hogy Magyarország és az NDK együttműködé­sének szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt a Walter Ulbricht vezette párt- és kormányküldöttség 1964. évi baráti látogatása, s idézi a látogatásról kiadott közleménynek azt a megállapítását, hogy Európa és a világ békéjének megszilárdí­tása megköveteli az atomfegyverkezés megakadályozását és Nyugat-Németország revanspolitikájának megszüntetését. A Magyar Népköztársaság által az NDK békepolitikájának nyúj­tott támogatást bizonyítja a bonni propagandajegyzékre adott legutóbbi magyar válasz is, amely kiemeli, hogy az NDK kül­politikai szerepe a szó legvalódibb erkölcsi és politikai értel­mében jóvátétel mindazért a szenvedésért, amit a Hitler-fasiz­­mus Európa és a világ népeinek okozott — fejeződik be az ADN-nyilatkozat. „ A VIETNAMI HAZAFIAK HŐSIESSÉGE és rendíthetet­­len kitartása mindjobban kivívja a rokonszenvet és a tá­mogatást a világ minden részén — állapítja meg a Pravda csü­törtöki vezércikkében. Az amerikai agresszorok egyre jobban érzik erkölcsi-politikai elszigeteltségüket, s a hazafiak egyre nagyobb sikereket érnek el az intervenciós hadsereg ellen — folytatja a lap, majd rámutat, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország eddig is megadott és a jövőben is meg fog adni minden támogatást Vietnam hős népének. A Pravda fel­hívja a figyelmet arra, hogy a kialakult helyzet a segítő akciók még szorosabb összehangolását követeli meg, s tömöríteni kell az összes haladó, demokratikus és békeszerető erőket az Egye­sült Államok agressziójának mielőbbi megszüntetése végett. A Szovjetunió véleménye szerint a vietnami kérdés megoldá­sának csak egyetlen útja van:­­El kell ismerni a VDK és a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítani Front jogos követeléseit. Az Egyesült Államoknak haladéktalanul be kell szüntetnie bomba­­­támadásait és fegyveres erőit ki kell vonni Dél-Vietnamból. A DNFF-t el kell ismerni a dél-vietnnami lakosság egyetlen tör­vényes képviselőjének. Az Egyesült Államok kormányának meg kell szüntetni minden beavatkozást Vietnam belügyeibe és tiszteletben kell tartania az 1954-es genfi megállapodásokat" — hangsúlyozza végül a Pravda.­­ A NATO BRÜSSZELI TÁRGYALÁSAINAK befejezése után Couve de Murville, a francia rádiónak és televíziónak adott nyilatkozatában leszögezte, a nyugat-németországi fran­cia csapatok kérdésében létrejött kompromisszum csak a tár­gyalások módját és kereteit tisztázta, az alapvető problémákat azonban nem oldotta meg. A tárgyalás hosszú és nehéz lesz — mondotta a miniszter, s egyben leszögezte, nem lehet szó arról, hogy Franciaország visszatérjen, az integráció és az automati­kus elkötelezettség rendszeréhez. A francia megfigyelők véle­ménye szerint Couve de Murville sikerrel védte meg Brüsszel­ben a francia kormány álláspontját. A francia kormánynak ez az álláspontja szorosan összefügg Párizsnak a Kelet és Nyugat közeledését kereső politikájával. "­Franciaország — írja a de­­gaulleista Nation — attól tart, hogy az atlanti integráció aka­dályozza a kelet-nyugati enyhülést. A francia kormány a reá­lis adottságokból kiindulva, az európai biztonságra és a hideg­háború felszámolására törekszik." Az angol matrózok a „végsőkig harcolnak” Több mint 800 hajó vesztegel az angol kikötőkben Köves Tibor, az MTI lon­doni tudósítója jelenti: Csü­törtök reggel Wilson minisz­terelnök elnökletével összeült a brit kabinet, hogy megvitas­sa a nagyon súlyos helyze­tet", miután a sztrájkoló ten­gerészek vezetői elutasították a kormány által kinevezett "független" vizsgáló bizottság kompromisszumos javaslatát. Bill Hogarth, a tengerész szakszervezet főtitkára a kor­mánybizottság ajánlatának el­utasítása után kijelentette: »Megtettük a döntő lépést, nincs más lehetőség, mint hogy a végsőkig harcoljunk.« A "független" vizsgáló bi­zottság vezetője lord Pearson, a fellebbviteli bíróság volt el­nöke, további három tagja: Stephen Brown, a brit gyár­iparosok országos szövetségé­nek elnöke, Hugh Clegg, a kormány ár- és jövedelem­ellenőrző bizottságának tagja és O’Hagen szélsőjobboldali szakszervezeti vezető. A bizott­ság jelentése szerint a hajó­tulajdonosok "nemzeti érdek­ből" tartottak ki végső ajánla­tuk mellett, a tengerészek vi­szont "igazolhatatlanul" csele­kedtek, amikor­­a sztrájk roppant drasztikus és veszé­lyes­­ fegyveréhez folyamod­tak­. A tengerészek 40 órás mun­kahét bevezetését követelik, a jelenlegi 56 órás munkahét helyett. Minthogy a matrózok a gyakorlatban átlagosan 70 órát töltenek hetenként szol­gálatban, a követelés tulaj­donképpen a többi bérkategó­riák mögött messze elmaradt fizetésük emelésére irányul. (A matrózok heti 70 órai mun­kával érik el az iparban 47— 50 órai munkával megkereshe­tő átlagfizetést.) Követelésük teljesítése a vizsgáló bizottság szerint 15 százalékos azonnali fizetésemeléssel járna. A bi­zottság ezzel szemben két évre elosztva, összesen 9 százalékos (most 4,5 és egy év múlva to­vábbi 4,5 százalékos) emelést ajánl. Wilson miniszterelnök már a sztrájk kezdetén­­nemzetel­lenesnek­ nyilvánította a munkabeszüntetést, mivel — mint mondotta —­­a tengeré­szek követelésének teljesítése átszakítaná a nemzeti ár- és jövedelempolitika gátjait*. Wilson ugyancsak a­­nemzeti érdekek védelmére* hivatkoz­va rendelte el a szükségálla­potot. Miután a kormány vizsgáló bizottsága a­­nemzeti érdeket* azonosította a nagy hajóstár­saságok és általában a nagy­tőke érdekeivel, a matróz­sztrájk a Wilson-kormány és a szervezett munkásság eddigi legnagyobb erőpróbájává vált. A polgári sajtó szerint ezen áll vagy bukik a kor­mány egész gazdaságpoli­tikája és a­­nemzeti bér­fegyelem­ megteremtésének lehetősége. A tőkés érdekeket képviselő Lapok kórusban biz­tatják a munkáspárti kor­mányt hogy álljon a sarkára és éljen a szükségállapotból folyó rendkívüli hatalmával, azaz vegye igénybe a katona­ságot és a haditengerészetet a kikötők­­megtisztítására­. Wil­son eddig még nem élt rend­kívüli hatalmával, mert attól tart, hogy a dokkmunkások azonnal csatlakoznak a mat­rózsztrájkhoz, ha katonaságot küld a kikötőkbe. Csütörtökön, a sztrájk 25-ik napján már több mint 800 hajó vesztegelt angol kikötőkben legénység nélkül, a sztrájk­ban álló tengerészek száma meghaladja a 23 000-ret Podgornij választási beszéde Moszkvából jelenti a TASZSZ. Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnök­ségének elnöke csütörtökön beszédet mondott a Moszkvai Nagy Színházban rendezett választási gyűlésen. Beszédében nagy teret szen­telt a nemzetközi élet problé­máinak. Mint mondotta a nemzetközi színtéren kialakult bonyolult helyzet megköveteli a Szovjetuniótól, hogy követ­kezetesen védelmezze a békét, hárítsa el a világméretű nuk­leáris rakétaháború veszélyeit és munkálkodjék a feszültség enyhítésén. Kijelentette, hogy Európpa közepén veszélyes háborús góc található. Ezért az európai biztonság megszilárdítása az egyik legidőszerűbb feladat. — Szívünkben nem él bosz­­szúvágy — folytatta a szónok —, de a saját tapasztalatunk­ból ismerjük a német imperia­lizmus veszett természetét, s ezért erélyes harcot vívunk a Német Szövetségi Köztársaság militarista köreinek revan­ista politikája ellen. Ebben a harc­ban a Szovjetunió és a többi békeszerető állam oldalán te­vékeny szerepet vállalt magá­ra a Német Demokratikus Köztársaság, az első szocialista állam német földön, hűséges barátunk és szövetségesünk. Podgornij elítélte az Egye­sült Államoknak a Vietnami Demokratikus Köztársaság, az egész vietnami nép elleni bű­nös háborúját. A mongol pártkongresszus harmadik napja Fehér Lajos beszéde az Irlan Bator-i textilgyárban A testvérpártok képviselőinek felszólalását Kocsis Tamás, az MTI ki­küldött munkatársa jelenti Iilan Bátorból. Történelmi fel­adatot állít a mongol nép elé a Mongol Népi Forradalmi Párt most folyó XV. kong­resszusa: az ipari-agrár Mon­gólia megteremtését, a szocia­lizmus teljes felépítését abban az országban, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt méltán em­legettek az elmaradottság pél­­dájaként — hangoztatták a mongol pártkongresszus kül­döttei és a külföldi testvérpár­tok képviselői csütörtökön a kongresszus tanácskozásának harmadik napján. A küldöttek szinte kivétel nélkül hangsúlyozzák azt is, milyen nagy jelentőségű Mon­gólia számára a szocialista or­szágokkal való tervszerű és sokoldalú gazdasági együttmű­ködés, a szocialista országok­tól kapott segítség. Óriási tapssal fogadta a kongresszus Dang Quang Minhnek, a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front Köz­ponti Bizottsága tagjának fel­szólalását, aki hangoztatta, hogy a dél-vietnami nép kép­viselői örömmel vettek részt az SZKP XXIII., a Csehszlovák Kommunista Párt XIII. és most a Mongol Népi Forradal­mi Párt XV. kongresszusán. Ezek a kongresszusok — mon­dotta — megmutatták, hogy a szocialista országok népeik­ mi­­lyen figyelemmel kísérik a vietnami nép helyzetét, és szo­lidaritást tanúsítanak harca iránt. Délután az MSZMP küldött­sége — három kontinens, hét testvérpártjának delegátusai­val együtt —az Alan Bator-i ipari kombinát textilgyárát lá­togatta meg. A gyárban rendezett mun­kásgyűlésen a külföldi párt­küldöttségek nevében Fehér Lajos mondott beszédet. A töb­bi között kijelentette: — Úgy hiszem, nincs túlzás abban, ha azt mondom: ez a gyár is szimbóluma a mongol nép forradalmi eredményei­nek, annak a történelmi 45 esz­tendőnek, ami a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével kivívott népi forradalom győ­zelme óta eltelt. S egyben szimbóluma a gyár a szocia­lista országok napról napra fejlődő együttműködésének is. — A mongol nép munkájá­nak sok sikere önmagáért be­szél, s a Mongol Népi Forra­dalmi Párt helyes marxista— leninista politikájának fényes bizonyítéka. A szocialista or­szágok — közöttük Magyaror­szág — számára is öröm és természetes kötelesség, hogy ebben a munkában lehetősé­geikhez mérten együttműköd­nek a mongol néppel és segítik a Mongol Népköztársaságot. — A kommunista és mun­káspártok abszolút többsége — folytatta Fehér Lajos — a szo­cialista országok és a nemzet­közi kommunista mozgalom egységéért küzd. Mongol elv­társainkkal együtt kommunis­ta meggyőződéssel valljuk mi is, hogy minden olyan csele­kedet, ami az egységet gyen­gíti, ellenkezik a marxizmus -leninizmus tanításaival és a népek érdekeivel. Ennek szel­lemében, ma valamennyi szo­cialista országnak és vala­mennyi marxista-leninista pártnak proletár internaciona­lista kötelessége az amerikai imperialista agresszió ellen harcoló vietnami nép tettek­ben kifejezett, egybehangolt támogatása.

Next