Magyar Nemzet, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-02 / 181. szám

1 1969 A­UG 2 • ■ Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Kedd 1966. augusztus 2 XXII. év,181. szám A demográfiai hullám az iskolában Kétségtelen, hogy az álta­lános iskolai tanároknak még egy-két évig nem lesz köny­­nyű a dolga. Az 1952—54-es évek nagy demográfiai hullá­ma most ér föl a felső két osztályig, és ott zsúfoltságot eredményez, oktatási és ne­velési gondokat okoz. A de­mográfiai helyzet alakulása miatt 1968—69-ben harminc­ezerrel többen fejezik be az általános iskola nyolcadik osztályát, mint a most zá­rult tanévben, 155 000 helyett 185 000-en. Középiskolai há­­lózatunk pedig az elkövetkező két-három évben nem növek­szik annyit, anyagi erőfor­rásaink sem teszik azt lehe­tővé, hogy a jelenleginél lé­nyegesen több diák kerüljön be ezekbe az iskolákba. Nyil­vánvaló, hogy megsokasodik a dolga, és megnövekszik a felelőssége is az általános is­kolai tanároknak, amikor to­vábbtanulásra javasolják diákjaikat. Sokkal nagyobb létszám­ból kell majd kivá­lasztaniuk azokat, akiknek középiskolai tanulását fon­tosnak tartják. Amikor azonban ez a de­mográfiai hullám átcsap az általános iskolán, és a kö­zépiskolák meg a szakmun­kástanuló-intézetek partjaihoz ér, az általános iskola gond­jai egy átmeneti szakaszban csökkenni fognak. Ahogyan dr. Polinszky Károly művelő­désügyi miniszterhelyettes egy hónappal ezelőtt az ország­­gyűlés kulturális bizottságá­ban elmondotta, az általános iskolai tanulók létszáma az 1962-­63-as maximumhoz mérten 1975-ig jelentősen csökken: 1970-ben például 300 ezerrel kevesebb lesz az álta­lános iskolai tanuló, mint 1962-ben volt. Nem szándékaink szerint való, hogy népesedésünk az elmúlt években így alakult, és hogy a születési statisz­tikában jelenleg Európa se­reghajtói vagyunk. (Illetve, reméljük, csak voltunk, mert már az idei első félévi sta­tisztika is lassú változást sej­tet.­ De ha már ez így tör­tént, és ha ennek hatását a harmadik ötéves tervben az általános iskola alsóbb osztá­lyaiban már tapasztalhatjuk, akkor tudomásul vehetjük ennek a kedvezőtlen demog­ráfiai képnek egy objektíve kedvező oldalát. Azt tudniillik, hogy átme­netileg kevesebb lesz a gyer­mek az iskolában, emiatt csökken a két műszakban használt tantermek száma — dr. Polinszky miniszterhelyet­tes szerint 1966—70 között 39 százalékról 20—25 száza­lékra apad le —, s több gon­dot lehet fordítani az iskola belső tartalmi kérdéseire. Amióta a népi hatalom kezdetén létrejött és megszi­lárdult az általános iskola, ritkán került annyira az ér­deklődés középpontjába, mint a gimnáziumi vagy az egye­temi oktatás. Ennek az az egyszerű oka, hogy az ál­talános iskola tananyagában aránylag nincs akkora for­rongás és változás világszer­te, mint a középiskoláéban. Gyakorta könyveltük el jo­gos büszkeséggel, hogy az ál­talános iskola megnyugtatóan fejlődik, és nem okoz külö­nösebb gondokat. Pontosab­ban: nem olyan nagy gondo­kat, mint például a gimná­zium. De azért az utóbbi években hallatszottak már olyan tárgyilagos bírálatok is, hogy a középiskolai oktatás némely fogyatékossága visz­­szamutat az alsófokú oktatás­ra is, és néhány hiba gyöke­rét — a szó- és írásbeli kife­jezési készség, valamint a számolás és a helyesírás gyengeségeit — jórészt az ál­talános iskolában kell keres­ni. A bírálatokra az általános iskola védelmezői azt vála­szolták: amíg a szakrendsze­rű oktatást nem lehet telje­sen kiépíteni, amíg a felső­tagozatban száz órából hatva­­nat nem az a tanár tanul, akinek arra a szakra van ké­pesítése, és amíg némely is­kolában nagy a zsúfoltság, a tanárok túlterhelése, addig ne kívánjunk lehetetlent ettől az iskolatípustól. Most, hogy csökkenni fog az általános iskolai tanulók lét­száma, érdemes kihasználni azokat a lehetőségeket, ame­lyeket ez a kényszerű válto­zás kínál. A parlament legutóbbi, az új ötéves tervet tárgyaló ülés­szaka is hangsúlyozta, hogy oktatásunk egyik fontos fel­adata a szakrendszerű okta­tás fokozatos kiterjesztése valamennyi felsőosztályos ta­nulóra. Ennek többféle útja van állami vonalon, és kí­nálkozik néhány lehetősége társadalmi segítséggel is. Azokban a falvakban és ta­nyákon, amelyekben nem le­het teljesen kiépíteni a felső tagozatot, mert sem annyi gyerek, sem annyi pedagógus nincs, ott mind a körzeti is­kolába való bejáráshoz, mind a kollégiumok létrehozásához sokféle támogatást adhat a társadalom. A Hazafias Nép­front bizottságai például job­ban felmérhetnék a közeli, nagyobb iskolába való be­utazás lehetőségeit vonaton, autóbuszon, alkalmi járműve­ken, és néhány falusi kollé­gium építéséhez is elkelne még a társadalmi összefo­gás, a népfront meg a nőta­nács segítsége. Tagadhatatlan, hogy a rossz népesedési statisztika miatt volt — s talán még van is — némi nyugtalanság az álta­lános iskolai pedagógusok között. Sok tanító és tanár ugyanis attól fél, hogy a csökkenő gyermeklétszám miatt veszélyben van állása is. Figyelemre méltó ebből a szempontból Péter Ernőnek, a Pedagógusok Szakszerveze­te főtitkárának a Pedagógu­sok Lapjában megjelent nyi­latkozata. Arra a kérdésre, hogy van-e ok ilyen aggoda­lomra, a főtitkár ezt felelte: "Ha sok lesz a pedagógus, akkor erkölcsi kötelességünk, hogy visszaállítsuk a koráb­bi — kevesebb — kötelező óraszámot. Ez régi álláspont­ja szakszervezetünknek.­Addig is, amíg erre sor ke­rülhet, a kisebb gondokat már most is meg lehetne oldani, rugalmasan, egy-egy iskolán belül. Ahol például átmeneti­leg feleslegessé válik néhány pedagógus közvetlen oktató­munkája, ott jobban lehetne tehermentesíteni a sokféle ad­minisztrációval foglalkozó igazgatókat és igazgatóhelyet­teseket — ahogyan a szak­­szervezet főtitkára mondta: Magyarország legdrágább ad­minisztrátorait —, s ez is nö­velhetné az oktató-nevelő munka színvonalát. Másutt a napközi otthonokban vég­zett korrepetálásokat lehetne javítani, színesebbé téve ezt a tevékenységet az osztályok­ból felszabaduló jó szaktaná­rokkal. És a szakkörök mun­kájában, a gyakorlati foglal­kozásokon is akadna elég ja­vítanivaló, hogy csak néhá­nyat említsünk meg ama fel­adatok közül, amelyeknek megoldása jelentősen emel­hetné az általános iskola szín­vonalát. Mindent összevéve: az ál­talános iskoláknak most kell megragadnia a kínálkozó al­kalmat, hogy a munka rang­ját, eredményességét növelve, szilárd alapokat adjon a to­vábbtanulás és a szakmunkás­­képzés számára. Ez is az új ötéves tervhez, az új gazda­sági mechanizmushoz tarto­zik. Gábor István Couve de Murville budapesti látogatásának eredményességéről ír a párizsi sajtó A külpolitikai helyzet A HÉT VÉGE A VILÁGPOLITIKÁBAN meglehetősen eseménytelen volt, ha eltekintünk a némileg perifériális nigé­riai és kongói zűrzavartól és az amerikai légierők már szoká­sossá vált vietnami bombatámadásaitól. Vietnam tekintetében azonban a víkend megint rontott valamit a helyzeten. Szomba­ton megkezdődtek és vasárnap folytatódtak a bombatámadá­sok a Vietnam két részét elválasztó demilitarizált övezetben. Washingtonban ugyan újabb nyilatkozatok is elhangzottak arról, hogy az Egyesült Államok nem osztja Ky tábornoknak Észak-Vietnam elözönlésére vonatkozó nézetét, de a demilita­rizált övezet katonai "megdolgozása­" — előbb a Hastings fedő­nevű szárazföldi hadművelettel, most pedig a bombázások­kal — azt a gyanút kelti, hogy esetleg mégis valamiféle nagyobb szabású akciónak az előjátéka folyik. Mindenesetre U Thant, az ENSZ főtitkára nem rejtette véka alá a Vietnam­mal kapcsolatos súlyos aggodalmát, ami moszkvai látogatása során még inkább megerősödött benne. A New York-i repülő­téren elmondotta: a szovjet vezetőkkel tanácskozva, azt a be­nyomást szerezte, hogy pillanatnyilag sem a Szovjetunió, sem az ENSZ nem sokat tehet a békés kibontakozás érdekében. A múlt heti diplomáciai nagyhetet, akárcsak az egész vi­lágpolitikai helyzetet, erősen megterheli a vietnami háború, s emiatt nem lehet előbbre jutni szinte egyetlen nemzetközi fórumon sem. U Thant ebben az összefüggésben említette a genfi leszerelési értekezletet. Vietnamról sok szír esett Gromiko tokiói tárgyalásain, Couve de Murville francia kül­ügyminiszter budapesti megbeszélésein és ez volt az igazi témája a Johnson—Wilson eszmecserének is, persze az angol fontválság szemszögéből. Az amerikai elnök lelkesen dicsérte az angol kormányfőt, amiért az a távol-keleti katonai terheket ■érintetlenül hagyva, próbálja megoldani Anglia pénzügyi ne­hézségeit. Johnsonnak a dicséret nem sokba került, de kétsé­ges, hogy Wilsonon segített-e: a miniszterelnökre a héten a parlamentben ismét nagy erőpróba vár. Afrika mozgásban levő két országából olyan jelentések ér­keznek, amelyekből arra következtethetünk, hogy a "politikai árhullám« levonulóban van. Nigériában a lázadók kerekedtek felül. Kongóban a jelek szerint a kormány maradt ura a hely­zetnek. Mindkét helyen folynak a tárgyalások a zendülőkkel és kompromisszumos megoldás körvonalai bontakoznak ki. A nigériai változás jellegét egyelőre nem lehet pontosan meg­ítélni és az is kérdéses, hogy lesz-e hatása a kongói politikára a kudarcba fulladt zsoldoslázadásnak. A kormány rádiója a nemzetközi pénzoligarchiát vádolja felbujtással, s miközben Kisanganiban farkasszemet néznek a lázadók és a kormány­­csapatok, a fővárosban, Kinshasában már szabadon engedték a lefogott lázadókat. A párizsi sajtó a francia k­ül­ügy­miniszter budapesti látogatásáról Párizsból jelenti az MTI. Maurice Couve de Murville francia külügyminiszter szom­baton, valamivel éjfél előtt, repülőgépen visszaérkezett Pá­rizsba magyarországi látogatá­sáról. A hétfő reggeli francia la­pok értékelik Couve de Mur­­ville magyarországi és cseh­szlovákiai látogatását. *A mér­leg pozitív — írja a Figaro —, s a jó megállapodásokat azon­ban most meg kell valósítani a gyakorlatban. Egyik és má­sik részről is maximális erő­feszítésre lesz szükség, hogy kialakuljanak a kölcsönös bi­zalmon alapuló, valóban gyü­mölcsöző együttműködés felté­telei. Ezzel megkezdődik a kapcsolatok legfontosabb, egy­ben legnehezebb szakasza. Ter­mészetes — írja a lap —, hogy bizonyos pontokban fennma­radnak az ellentétek, mint a német kérdésben, elsősorban a probléma megoldásának mód­jában, de Prágában és Buda­pesten is rokonszenvvel, szí­vélyesen fogadták a francia külügyminisztert és megértést mutattak a francia kormány külpolitikai koncepciója iránt" — emeli ki cikkében Ogliastro, a lap kiküldött tudósítója. Couve de Murville Cara­­velle-gépének nehézségei — írja a Le Monde — alkalmul szolgáltak arra, hogy a ma­gyarok újból bebizonyítsák szívélyességüket és rátermett­ségüket. A lap nagy elisme­réssel ír arról, hogy a vendég­látók a külügyminiszter ren­­­delkezésére bocsátották az el­ső szabaddá vált Iljusin-gépet és Couve de Murville a ma­gyar személyzet figyelmessé­­gétől körülvéve két és negyed­óra alatt elérte az orlyi re­pülőteret, ahol a Le Bourget-i repülőtérhez szokott magyar pilótát a tökéletes leszállásért a franciák megtapsolták. A francia—magyar együtt­­­­működés — állapítja meg Jean Schneebel, a lap mun­katársa — hatásosnak bizo­nyult. A tudósító ezután ki­emeli: Kádár János és Couve de Murville ötnegyedórás szombati megbeszélése rendkí­vül szívélyes volt. Az MSZMP első titkára hangoztatta, Magyarország a francia—ma­gyar kapcsolatok fejlesztését kívánja, egyensúlyi tényezőt lát benne egy olyan Európá­ban, ahol Nyugat-Németország a nyugtalanság forrását jelen­ti a kelet-európai országok szemében. "Önök mindig együttműködésre kész part­nerre találnak bennünk" — idézi a cikkíró Kállai Gyulá­nak a francia külügyminisz­terhez intézett szavait. "Kétségtelen — hangoztatja a Le Monde cikkírója —, hogy a francia miniszter látogatása a kelet-európai fővárosokban, meggyorsította a kelet—nyu­gati enyhülést és új, szívélyes légkört teremtett ezen orszá­gok és Franciaország között, első ízben a háború atca.« Nehezebb lesz az egyik és a másik részről is a nyilvánvaló jó szándékot tettekre váltani és a megkötött egyezménye­ket a gyakorlatban alkalmaz­ni — írja a továbbiakban. Egyelőre nem látni világosan, hogyan biztosítható a keres­kedelmi kapcsolatok kívána­tos fejlesztése. Az akarat azonban megvan, hogy megta­lálják ennek módját. A német kérdésben — han­goztatja Schneebel — Fran­ciaország és a kelet-európai országok megértik egymást anélkül, hogy pontosan meg­határozták volna, milyen mó­don oldható meg a probléma a jövőben. Couve de Murville nem javasolt semmilyen meg­oldást, hacsak nem azt, hogy egyelőre normalizálni kell a kelet—nyugati kapcsolatokat és pacifikálni az európai lég­kört. Yves Moreau, az Humanité "Hasznos látogatások — de . . ." című vezércikkében rámutat: a francia külügyminiszter meg­lehetősen korlátozott célokat tűzött maga elé. Nem arról volt szó, hogy megegyezésre jusson magyar és csehszlovák partnereivel a megvitatott problémák megoldásáról, ha­nem csupán arról, hogy kicse­réljék nézeteiket. Nem kétsé­ges — írja —, hogy Budapest és Prága hajlandó lett volna ennél tovább is elmenni. Ilyen körülmények között­ a látoga­tás legfőbb eredménye,­ hogy megerősítette Franciaország és a meglátogatott országok kap­csolatainak kedvező fejlődését, amit egyébként a csehszlovák és a magyar külügyminiszter korábbi párizsi látogatásai in­dítottak el. A cikkíró hangsú­lyozza: e téren még sok a ten­nivaló. Magyarországnak a nyugati országokkal folytatott külkereskedelmében Francia­­ország csak 7 százalékkal van képviselve. Elsősorban a fran­cia kormányon múlik, hogy hitelkönnyítésekkel és a beho­zatal fokozásával változtasson ezen a helyzeten. Budapesten és Prágában is élénken saj­nálják, hogy Nyugat-Németor­szág e téren több realizmust mutat, kezdeményezőbb és ru­galmasabb, mint Franciaor­szág. Az Humanité vezércikke ez­után rámutat: a nemzetközi kérdésekben Franciaország osztozik a szocialista országok­nak a vietnami helyzet miatti aggodalmában és az európai enyhülést keresi törekvéseiben is. Couve de Murville, bár óva­kodott állást foglalni Bonn po­litikáját illetően, hangsúlyozta, Párizs szeretné, ha Nyugat- Németország megjavítaná vi­szonyát Közép-­­ és Kelet- Európa országaival, mert ez egész Európa érdekét szolgál­ná. I Thant nyilatkozott moszkvai tárgyalásairól A Thant ENSZ-főtitkár a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásainak befejeztével szombaton este visszaérkezett­ New Yorkba — jelentik nyu­gati hírügynökségek. A repülőtéren tett nyilatko­zatában elmondotta, hogy a szovjet vezetőkkel — köztük Brezsnyevvel, az SZKP főtit­kárával és Koszigin miniszter­­elnökkel — elsősorban a viet­nami kérdésről tárgyalt. Hoz­záfűzte, hogy a béketárgyalá­sok indításáról tett javaslatait nem az ENSZ főtitkáraként, hanem magánszemélyként ter­jesztette elő. U Thant közölte, hogy az ENSZ pénzügyi helyzetéről is tanácskozott a szovjet veze­tőkkel. Elmondotta, hogy a szovjet kormány tanulmá­nyozza a pénzügyi kérdések megoldásával foglalkozó 14-es bizottság jelentését, és még nem döntött az ENSZ költsé­geihez történő hozzájárulás kérdésében. Moszkvában az az általá­nos vélemény — mondotta az ENSZ főtitkára —, hogy a Vietnamban harcoló felekre tartozik mindennemű kezde­­ményezés. Az ENSZ nem te­het semmit, "legalábbis a je­len pillanatban nem" a viet­nami válság súlyosbodásának megakadályozása érdekében. A szovjet vezetők — fűzte hozzá — ismételten hangsú­lyozták, készek megadni min­den lehetséges segítséget a VDK kormányának. "A szov­jet vezetőkkel folytatott tár­gyalásaim megerősítettek en­gem abban az aggodalomban, hogy a vietnami összetűzés nagyobb háborúvá fejlődhet." Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között Vietnam­mal kapcsolatos véleménykü­lönbségről szólva U Thant ki­jelentette, hogy az Egyesült Államok Észak-Vietnamot, a Szovjetunió pedig az Egyesült Államokat tekinti agresszor­­nak. Az ilyen véleménykü­lönbségeket nehéz összeegyez­tetni. A továbbiakban elmondotta, hogy a vietnami háború "ki­hatással van a nemzetközi tárgyalások minden területé­re, beleértve a leszerelést is". Kijelentette, hogy­­a légkör nem kedvező­ a genfi lesze­relési tárgyalások szempontjá­ból, de kifejezte reményét, hogy sikerül haladást elérni a nukleáris kísérletek eltiltása és az atomfegyverek elterje­désének megakadályozásáról kötendő egyezmény ügyében. Ma összeül a szovjet parlament Pirityi Sándor, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Másfél hónappal a Szovjet­unióban megtartott parlamen­ti választások után, kedden délelőtt a Kremlben összeül a Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak újonnan megválasztott 1517 képviselője, hogy fontos bel- és külpolitikai döntéseket hozzon. Az ülésszakon a szov­jet kormány benyújtja lemon­dását, majd megtörténik az új Minisztertanács kijelölése. A két ház együttes ülésén meg­választják a Legfelső Tanács Elnökségét, majd az elnökség megválasztja elnökét. Mind a szövetségi tanács, mind a nemzetiségi tanács újra vá­lasztja állandó bizottságait, így a törvényelőkészítő, a költ­ségvetési és a külügyi bizott­ságot. Újjáalakul a Szovjet­unió parlamenti csoportja, amely gyakorlatilag az Inter­parlamentáris Unió szovjet ta­gozata. Hétfőn Moszkvában ülést tartott a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának Központi Bi­zottsága és áttekintette a Leg­felső Tanács kedden kezdődő ülésszakával kapcsolatos kér­déseket.

Next