Magyar Nemzet, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-01 / 284. szám

­ Magyar Nemzet­­& A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Távozás a Pentagonból Baljós előjelek között hagyja el a Pentagon ötszög­­letű épületét Robert McNa­mara hadügyminiszter, hogy egy nyugalmasabb helyen, a Világbank elnöki tisztségé­ben folytassa pályafutását. Bármit is mondjanak a hi­vatalos kommentárok, bár­mennyire is tagadja a Fe­hér Ház a hadügyminiszter és a vezérkar közötti nézet­­eltéréseket, semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy McNamara mind kevésbé értett egyet azzal a politi­kai és katonai irányvonallal, amelyet Johnson támogatá­sával a tábornoki kar erő­szakolt rá az Egyesült Álla­mokra. Az elnök alig tíz napja Westmoreland tábor­nok,­­dél-vietnami főparancs­nok és Bunker saigoni nagy­követ mozgósításával igye­kezett háborús derűlátást szétpermetezni a mind csüggedtebb lelkekbe, de a kincstári optimizmussal szemben ott sokasodnak a rideg tények, a Dák Tó-i veszteségek, a VDK terror­­bombázásának ésszerűtlent­­sége, s a héják ama egyre erősödő követelése, hogy szárazföldi inváziót hajtsa­nak végre a demokratikus Vietnam ellen. McNamara elbocsátásával két egymással összefüggő válság került a felszínre. Az egyik a vietnami háborúval, a másik az amerikai belső helyzet alakulásával áll ösz­­szefüggésben. A hadügymi­niszter természetesen nem tartozott a galambok közé, s computer agyával, közismert munkabírásával, és el nem vitatható képességeivel („Minden idők legjobb had­ügyminisztere” — mondotta róla Johnson), az amerikai győzelem érdekében dolgo­zott. Ugyanakkor éppen a tények hűvös elemzése és a valóság racionális felmérése mindinkább kiérlelte benne azt a meggyőződést, hogy a jelenlegi katonai és politikai irányvonal hibás és a reali­tásoknak megfelelő, más megoldást kell keresni. Ezért ellenezte a bombázá­sok kiterjesztését, a száraz­földi invázió tervét, és ezért igyekezett korlátok közé szorítani a tábornoki kar kö­veteléseit. Az utóbbi hetekben egyéb dolgokat is szemére vetettek a hadügyminiszternek. Így azt, hogy elhanyagolta a ra­kétafejlesztést, és nem kar­doskodott az Egyesült Álla­mok rakétavédelmének ki­építése mellett. Ennek kö­vetkeztében őt teszik fele­lőssé azért, hogy a Szovjet­unió megtartotta rakétafö­lényét. Ami az amerikai belső helyzetet illeti, McNamara távozásával egy, csaknem hétesztendős küzdelem vé­gére tettek pontot. E küzde­lem lényege a polgári veze­tés és ellenőrzés megterem­tése a hadsereg fölött. Úgy tűnt, McNamarának sikerült a kormány tényleges ellen­őrzése alá vonni a Penta­gont, az amerikai hadsereg központját, amelynek irodái­ban naponta 220 millió dol­lárt költenek el, s amely évi 80 milliárdos költségvetéssel rendelkezik. A Pentagon azonban végül is erősebbnek bizonyult. Nem jelent ez ke­vesebbet, mint a militariz­­mus fokozódását, a héják befolyásának növekedését és a háború további kiterjesz­tését. Pethő Tibor Kettős felelősség A vállalati igazgatót — aki gondolataival, állásfoglalásá­val, vagy szerény megjegyzé­seivel csupán már több íz­ben jó „múzsának” bizo­nyult — a napokban feltű­nően bosszúsnak találtam. A reformmal kapcsolatos kö­zelgő „átállás” gondjaira gyanakodtam, pedig nem azok kedvetlenítették. „A reform tagadhatatlan nehéz­ségeivel majd csak megbir­kózom — mondta —, hanem a magyarázóktól néha már borsódzik a hátam.” Persze, a belemagyará­­zókra célzott. Azokra, akik nem sok gondot vetve a ké­szülő új mechanizmus poli­tikai és gazdasági összefüg­géseire, egyoldalúan, nem ritkán szubjektív módon ér­telmezik a reformot. Az igazgatót pedig, ilyen érte­lemben, éppen a saját leen­dő szerepe, körül támadt értetlenség nyugtalanította. Hát igen. Az igazgató az állam képviselője, s gondos­kodik arról, hogy a vállalat tevékenysége az egész tár­sadalom érdekeit szolgálja — hangoztatják egyesek, ki­ragadva az állam tulajdoná­ban levő üzem államilag ki­nevezett vezetőjének evi­dens kötelezettségét, a na­gyon is összetett feladatkör­ből. A jövőben az igazgató az önállóvá lett vállalat el­ső embere, aki mindenek­előtt a vállalati dolgozók kollektívájának érdekeit vé­delmezi, minden egyéb kül­ső, vagy belső törekvéssel szemben! —– mondogatják mások, s úgy vélik, messze­menően a reform „szellemé­ben”. Bár mindkét — természe­tesen egyoldalú — véle­ményben van igazság, meg­ítélésükhöz nincs szükség sa­lamoni bölcsességre. Nem valószínű, hogy az igazgató, még ha jóval fegyelmezet­tebben követi is majd az ál­lami előírásokat, mint bár­mikor eddig, ezért összeüt­közésbe kerül saját vállala­ta és munkatársa érdekei­vel. Ellenkezőleg. A gazda­sági mechanizmus egyik legfontosabb új vonása ép­pen az, hogy az állami terv­­irányítás és a szabad piac­­gazdálkodás körét meghúz­va, egyezteti az érdekeket. Éppenséggel nem növeli, hanem feloldja azokat az ér­dekellentéteket, amelyek az eddigi tervutasításos gya­korlatban akadályozták a vállalatok harmonikus fejlő­dését. Természetesen, a jövőben is lesznek ütközőpontok, amelyek próbára teszik az igazgatót. Senki sem állítja, hogy a vállalat pillanatnyi és hosszabb távú érdekei, vagy a piac kedvező áruigénye és az egyéb szállítási kötelezett­ségek, esetleg a belföldi cé­lú és az exporttermelés, ese­tenként a vállalaton belül, szűkebb csoportok anyagi ösztönzése és egy kiegyensú­lyozottabb jövedelemelosztás között nem támadhatnak összeütközések. Az új és re­ményteljes azonban éppen az igazgató döntési, cselek­vési lehetősége. Balog János Eredményesen zárultak a magyar-szovjet tárgyalások Hivatalos közlés: McNamara megválik a hadügyminisztérium vezetésétől A külpolitikai helyzet MOSZKVÁBAN BEFEJEZŐDTEK A MAGYAR—SZOV- x* JET TÁRGYALÁSOK és Fock Jenő miniszterelnök a ma­gyar küldöttség tagjaival együtt tegnap visszaérkezett Buda­pestre. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke Koszigin szovjet miniszterelnökkel a Szovjetunió és Magyar­­ország közötti testvéri együttműködés továbbfejlesztését érintő kérdések széles köréről folytatott megbeszéléseket. Az elért megállapodás előmozdítja a két ország közötti együttműködés kiszélesítését gazdasági, kereskedelmi, valamint műszaki és tu­dományos téren. A magyar miniszterelnök visszaérkezése után rövid nyilatkozatot adott az MTI munkatársának és kijelen­tette, hogy a moszkvai tárgyalások sikeresek voltak, az elért eredmények elősegítik a népgazdasági terv végrehajtását és a gazdasági reform bevezetését.­­ AZ ANGOL KORMÁNYBAN BEKÖVETKEZETT VÁL­­TOZÁST részletesen kommentálják a londoni lapok. A pol­gári újságok általában elismerően írnak a távozó Callaghan pénzügyminiszterrel és utódával szemben sem hangzott el kü­lönösebb ellenvetés. A jobboldali Daily Telegraph úgy véli, hogy Wilsonnak Broven külügyminisztert is le kellett volna váltania, a Daily Express pedig egyenesen így ír: »Mivel Wil­­son már korábban átvette a gazdasági irányítást, a leértékelés után nem Callaghant, hanem önmagát kellett volna meneszte­­nie.­ A Yorkshire Post Wilson-ellenes vezércikke megállapítja, hogy Callaghan a múlt évben nem is próbálkozott meg a leér­tékelés következményeinek elbagatellizálásával, mint főnöke, s kár, hogy Wilson nem követte a példáját és nem mondott le ő is. A Times szerint Callaghan joggal marad a kabinet tagja, hiszen tekintélyén a leértékelés nem ütött csorbát. A Munkás­pártot általában támogató Sun hangoztatja: »­Jenkins, mint közgazdász, állást foglalt a termelés növelése mellett, most al­kalmat kapott arra, hogy változtasson a helyzeten... Első fel­adata:­­helyreállítani­­ az ipar és a pénzügyi körök súlyosan megrendült bizalmát.« Hasonlóképpen foglal állást a King sajtótröszt másik lapja, a Daily­­Mirror, amely lelkes hangon üdvözli Jenkins pénzügyminiszteri kinevezését. A Morning Star megállapítja, hogy Callaghan azért mondott le, mert elle­nezte a font leértékelését. Amikor Wilson azt állítja, hogy a kabinet teljesen egységes volt, nem tárja fel a történet egészét. Wilson és Callaghan teljesen egységes abban a törekvésben, hogy a nagyiparosok és a bankárok érdekében fenntartsák a kapitalizmust, s tulajdonképpen ezért maradt Callaghan a kabinet tagja. A módszerek tekintetében azonban feltétlenül különbségek és nézeteltérések állnak fenn kettőjük között. Az Angol EP lapja ezután megállapítja: a devalvációs politika Jenkins vezetésével tovább fog folytatódni, s igen rossz jel a nép életszínvonalára nézve, hogy Jenkins kinevezésével egy­­időben jelentették be az új nagy kölcsönt, amelyet Anglia igen súlyos feltételekkel vesz fel.­­ JOHNSON VIETNAMI HÁBORÚJÁNAK egyre nagyobb az ellenzéke az Egyesült Államok vezető köreiben is. McNamara távozása — amelyről vezércikkben szólunk — arra mutat, hogy kudarcot vallott az Egyesült Államok vietnami stratégiája és az amerikai vezetők között súlyos ellentétek dúl­nak. A vietnami háború ellenzőjeként lépett fel egyébként Eugene .J. McCarthy minnesotai demokrata szenátor is, aki sajtóértekezleten jelentette be, hogy Johnson elnökkel szem­ben indulni fog a jövő év tavaszán sorra kerülő négy próba­választáson, mert­­­ellenzi az elnök vietnami politikáját.Dön­tésemet megerősítették azok a legutóbbi bejelentések — mon­dotta —, hogy folytatják a vietnami háború eszkalációját, más­felől pedig az, hogy semmiféle pozitív javaslat nem hangzott el a kormányzat részéről kompromisszum vagy egy tárgyalásos politikai megoldás irányában.­* A szenátor sajtóértekezletén közölte, hogy nem a minden áron való békét, hanem »a háború tisztességes, ésszerű és politikai megoldását követeli«. (Csak azzal maradt adós, hogy konkrét javaslatokat terjesszen elő: miként­ képzeli­k el a megoldást.) Fock Jenő hazaérkezett Moszkvából Befejeződtek a magyar­-szovjet tárgyalások Moszkvából jelenti az MTI. Fock Jenő, a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke november 25-től 30-ig baráti látogatást tett Moszkvában. A szovjet párt- és kormány­­küldöttség idén szeptember­ben Magyarországon tett lá­togatása során létrejött meg­állapodással összhangban, Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke és Fock Jenő magyar kormányelnök tárgyalásokat folytatott a Szovjetunió és Magyarország közötti testvéri együttműködés továbbfejlesz­tését érintő kérdések széles köréről. Magyar részről a tárgyalá­sokon részt vett Tímár Má­tyás, a kormány elnökhelyet­tese, Hetényi István, az Or­szágos Tervhivatal elnökhe­lyettese és Tordai Jenő külke­­­reskedelmi miniszterhelyettes. Szovjet részről a tárgyalá­sokon Mihail Keszecsko és Vlagyimir Novikov, a Minisz­tertanács elnökhelyettesei, Va­­szilij Gorbuzov pénzügymi­niszter, Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter és Nyikolaj Mirotvorcev, a Szov­jet Állami Tervbizottság el­nökhelyettese vettek részt. A felek kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy az el­ért megállapodás előmozdítja a két ország közötti együtt­működés további elmélyítését és kiszélesítését gazdasági, ke­reskedelmi, valamint műszaki és tudományos téren. A tárgyalások a teljes köl­csönös megértés és a testvéri barátság szellemében zajlot­tak le. Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagja csütörtökön Moszkvából repülőgépen ha­zautazott. A magyar és szovjet zász­lókkal díszített vnukovói re­pülőtéren Alekszej Koszigin, a szovjet Minisztertanács elnö­ke, Kirill Mazurov, a Minisz­tertanács első elnökhelyettese, miniszterek és más hivatalos személyiségek búcsúztatták a magyar vendégeket. Fock Jenő, a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja és kíséretének tagjai csütörtökön délután hazaérkeztek. Fogad­tatásukra a Ferihegyi repülő­téren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Bíró József külkereskedel­mi miniszter, dr. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter, Vályi Péter pénzügyminiszter, dr. Gál Ti­vadar, a Minisztertanács tit­kárságának vezetője. Az ér­kezésnél jelen volt Fjodor Tyitov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete is. A miniszterelnök rövid nyi­latkozatában a következőket mondotta az MTI munkatár­sának : — A tárgyalásra már néhány hónap óta készültünk, mivel Brezsnyev és Koszigin elvtár­sakkal — amikor a szovjet párt- és kormányküldöttséggel nálunk jártak a nyáron — megállapodtunk, hogy vezeté­semmel kormánydelegáció utazzék ki. Ennek eredménye volt, hogy meghívtak bennün­ket és néhány napot Moszkvá­ban töltöttünk. " — Tárgyalásaink eredmé­nyesek, sikeresek voltak és az elért eredmények jövő évi ter­vünket, népgazdasági tervünk végrehajtását, gazdasági refor­munk bevezetését segítik. Szovjet—szíriai tárgyalások Moszkvából jelenti­k a TASZSZ. Zitájén Szíriai mi­niszterelnök és Koszigin szov­jet kormányfő csütörtöki meg­beszélésein megvizsgálták a két ország baráti kapcsolatai­nak további fejlesztésével ösz­­szefüggő kérdéseket. A két miniszterelnök eszmecserét folytatott néhány időszerű nemzetközi kérdésről is, így a közel-keleti helyzetről. A nap folyamán Znajen a Kremlben látogatást tett Nyi­kolaj Podgornijnál, a Szov­jetunió­ Legfelső Tanácsa El­nökségének­­elnökénél. Znajen és az általa vezetett Szíriai kormányküldöttség tag­jai a moszkvai Vörös téren koszorút helyeztek el a Lenin­­mauzóleumnál, majd megko­szorúzták az Ismeretlen Kato­na sírját is. A hadügyminiszter az év végére marad a Pentagon élén McNamara távozását hivatalosan is bejelentették Washingtonból jelenti az MTI. A kétnapos huzavona után szerda este végre hiva­talosan is bejelentették, hogy Robert McNamara megválik hadügyminiszteri tisztétől. Mc­Namara maga jelentette be ezt a tényt nyilatkozatában, s ugyancsak nyilatkozatot tett Johnson elnök is, aki haladék­talanul szükségesnek tartotta leszögezni, hogy a kormány vietnami politikájában nem lesz változás. Mind McNama­ra, mind Johnson nyilatkozata alaposan meg volt tűzdelve udvariassági szólamokkal: az elnök kijelentette, hogy «egyik legközelebbi munkatársát« veszíti el a hadügyminiszter távozásával, McNamara pedig azt hangoztatta, hogy »meg­tiszteltetésnek tartotta« a Johnsonnal együtt végzett munkát. Mindezek ellenére azonban az amerikai sajtóban változat­lanul tartja magát az a véle­mény, hogy az elnök és had­ügyminisztere között véle­ményeltérés mutatkozott a vietnami háborút illetően, s McNamara távozása újabb eszkaláció előjele lehet. A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az úgyneve­zett Világbank igazgató taná­csa egyébként a szerdai ülésen elfogadta Robert McNamara jelöltségét az elnöki tisztre. Az Egyesült Államok, amely 25 százalékkal járul hozzá a bank alaptőkéjéhez, hagyo­mányosan magának tartja fenn az elnökséget. Bár az igazgató tanácsnak még formá­lisan is el kell fogadnia a ja­vaslatot, nem fér kétség ah­hoz, hogy a volt hadügymi­nisztert megválasztják e tiszt­ségre. A szerdai tanácskozás során egyébként a francia kép­viselő tartózkodott a véle­ménynyilvánítástól, Párizs instrukcióira várva. McNamara amerikai had­ügyminiszter szerda este Wa­shingtonban kijelentette, John­son elnök felkérte őt, hogy 1968-ig maradjon hadügymi­­niszteri tisztségében. McNa­mara hozzáfűzte, hogy a ren­delkezésére álló idő alatt be­fejezi az amerikai hadügymi­nisztérium munkatervének ki­dolgozását és összeállítja a jö­vő évi hadügyi költségvetést. Egyelőre teljes a bizonyta­lanság Washingtonban McNa­mara utódát illetően. Az esé­lyes jelöltek közül John Con­­nally texasi kormányzó és Cyrus Vance volt hadügymi­niszter-helyettes, Johnson el­nök jelenlegi különmegbízott­­ja Cipruson, cáfolta azt, hogy az elnök felajánlotta volna nekik a hadügyminiszteri tár­cát. McNamara furcsa körülmé­nyek között végbement távo­zása egyébként alapos politi­kai vihart kavart fel az ame­rikai fővárosban. A Fehér Ház »­teljes értelmetlenségnek« mi­nősítette, hogy a lemondás oka politikai véleménykülönb­ség lenne, a vezérkari főnö­kök egyesített bizottságának képviselői pedig tagadták.

Next