Magyar Nemzet, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

A Kab­ilai művészek a márciusi hangversenyeken A Tavaszi Bék­ét B-soroza­­tának első hangversenyén, március 7-én, Wilfried Boett­­cher, a hamburgi szimfonikus zenekar vezető karmestere ve­zényli az Állami Hangverseny­­zenekart a Zeneakadémián. Márciusban lesz vendégünk a római Operaház dirigense, Ar­­mando la Rosa Parodi is, aki 25-én vezényli a zenekart ugyanott. Claudio Abbado olasz karmestert 28-án hallhat­juk a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, amikor a Ma­gyar Rádió és Televízió Szim­fonikus Zenekarát dirigálja. Az esten Dino Ciani olasz zon­goraművész, az 1961-es Liszt— Bartók zongoraverseny egyik díjnyertese működik közre. Két világhírű együttes is fel­lép a következő hetekben. Az I Musici di Roma nevű kama­razenekar két hangversenyt ad: a Mesterbérlet közönsége a szeptember 19-én elmaradt elő­adás helyett hallhatja őket 10-én, a Zeneakadémián, má­sik hangversenyükre az Erkel Színházban kerül sor, 11-én. A hágai Residentie Orkest Pierre Boulez, a világhírű francia komponista vezényletével ad koncertet 21-én, az Erkel Szín­házban. Boulez a koncerten sa­ját, Éclai című kompozícióját is bemutatja. Több külföldi zongoramű­vészt is hallhatunk márciusban Budapesten. Köztük lesz Vla­­do Perlemuter francia pianis­ta, aki a Zongorabérlet külföl­di szólistájaként 9-én, jórészt Ravel-műveket játszik a Zene­akadémián. A másik francia vendégművész jól ismert már Budapesten: Jeannne-Marie Parré, akinek zenekari estjét az Állami Hangversenyzene­karral 14-én, szólóestjét pedig 20-án rendezik meg a Zenemű­vészeti Főiskola nagytermében. Idil Biret török zongoramű­vésznő Boettcher hamburgi karmester 74 estjén mutatko­zik be. Guiliano Silveri — Pao­­lo Silverinek, a világhírű ba­ritonistának a fia — a Ver­­celliben 1962-ben tartott nem­zetközi zongoraverseny első­­díjasa 16-án ad hangversenyt a Zeneakadémia kistermében. Jiri Reinberger, a kiváló csehszlovák orgonaművész hangversenyét 26-án hallhat­juk a Zeneakadémián, Oleg Krisza fiatal szovjet,­­hegedű­­művész bemutatkozó koncert­jét 16-án rendezik meg az Or­szágos Filharmónia kamara­termében. Prágai Tavasz 1968 A Prágai Tavasz zenei fesz­tivált ebben az évben is má­jus 12 és június 4 között ren­dezik. A cseh és szlovák zene­művek közül elsősorban azok kerülnek előadásra, melyek 1918 és 1968 között keletkez­tek, mivel a fesztivál ebben a formában ünnepli Csehszlová­kia megalakulásának 50. év­fordulóját. Hasonlóképpen ál­lította össze műsorát erre az időre a Nemzeti Színház ope­raegyüttese is. A fesztiválon — a kitűnő cseh és szlovák zenekarok mellett — részt vesz a M­­a­­gyar Rádió és Televízió zene­kara Cehei György, az amszter­dami Concertgebouw zenekar Bernard Haitink, a New Lon­don Philharmonia Orchestra Carlo Maria Ciulini, a Süd­­westfunk (Baden-Baden) ze­nekara Ernest Bour vezényle­te alatt A műsortervezet is­mét nagynevű művészek fel­léptét ígéri, mint Doráti An­tal, Jan Krenz, Carlos Kleiber, Wolfgang Sawallisch karmes­tereket, Emil Gilelst és Julius Katchen zongoraművészeket, Konstanty Kulka hegedűmű­vészt, Julián Bream gitármű­vészt. A megnyitó hangversenyen — mint minden évben — Sme­­tana Hazám című szimfonikus költeménye kerül előadásra, a cseh filharmonikusokat Karel Ancerl vezényli. Beethoven IX. szimfóniáját a záróhang­versenyen a szlovák filharmo­nikusok szólaltatják meg, La­­dislav Slovák irányításával. London előbb látta... Hazatértek a Szépművészeti Múzeum kincsei A gótikus képek zárt cso­­nti­portja, mind mennyiség­ben, mind kvalitásban imp­ressziónál — írta a londoni Times a Victoria és Albert Múzeumban januárban zárult magyar műkincsek kiállításá­ról. Egy kiragadott mondata ez csupán az angol sajtó mél­tatásának, amely hosszan, el­­mélyülten, a felfedezés örö­mének izgalmával foglalkozott a IX—XVII. századi magyar művészet emlékeit összefog­laló kiállítással. Az utóbbi években­­ Svájc­ban, majd Londont megelőzve Párizsban állt a világ elé a ré­gi magyar művészet emlék­anyaga. E nemzetközi érdeklő­dést keltett kiállításainknak legbecsesebb eredménye a kül­földi kritikának az az egybe­hangzó véleménye, hogy a ré­gi magyar festők, szobrászok, ötvösök, mesteremberek ter­mészetes tehetséggel, a nemze­ti karaktert érvényre juttató formaalakító készséggel szív­ták föl az európai stílusáram­latok törekvéseit. A neves mű­kritikusok között kialakult ér­tékelést azért könyvelhetjük el jelentős eredménynek, mert egy meggyökeresedett szemlé­let sokáig nagyjából német vándorpiktorok munkásságá­nak tulajdonította a magyar­­országi művészet régi alkotá­sait. Nemzedékek fáradoztak mű­vészetünk múltjának feltárá­sán, nemzetközi elismerteté­sén. A Henszlmannok, az Ipo­lyiak, a Rómerek úttörő fel­adatot vállaltak a magyar mű­vészet emlékeinek felkutatá­sában, az emlékanyag előíté­letmentes leírásában, értékelé­sében. Később Gerevich Tibor és tanítványai már fejlettebb tudományos módszerekkel, ha­talmas összehasonlító anyag birtokában törekedtek a régi magyar művészet európai ösz­­szefüggéseinek kitapintására és elsősorban azoknak az esz­mei, érzelmi és stílusbeli for­­majegyeknek kimutatására, melyek különböznek más né­pek művészetétől. Mindez azért említendő, mert a Szépművészeti Múzeum csendben, minden ceremónia mellőzésével újból felrakta két földszinti termében Londonból visszatért anyagát A múzeum látogatói ismerik a magyar gótika és reneszánsz pompás szárnyasoltárait, faszobrásza­­tunk remekeit Most azonban meglepetések­kel is találkozunk. A második terem hangsú­lyos főfalára helyezte dr. Radocsay Dénes, a kiállítás rendezője az M. S. mester Európa-szerte megcsodált Vizitációját. Mellette kétol­dalt eddig ismeretlen, elbájo­­lóan üde arcú angyalkák le­begnek, lendületes mozgású, festett faszobrok. Ugyanis mi­előtt londoni útjára indították volna a magyar műkincsek ki­állítását, kiváló restaurátori munkával mintegy 15—20 rak­tári képet és szobrot állítottak helyre. A restaurátorok gon­dos, szakértő munkája révén (egyes oltárképeken a barokk­ban átfestett réteg alól sok­alakos jeleneteket szabadítot­tak ki) a régi magyar műkincs­állomány jelentékenyen gya­rapodott és megnövekedett a nemzeti vagyon is. A tudomá­nyos kutatásnak pedig széle­sebb perspektívákat nyújt, újabban felmerült kérdések, problémák megoldásának fel­adatát. A gyarapodás lehetővé teszi az előzmények, az isko­lák pontosabb elhatárolását, a helyi sajátságok jellegének tisztázását, a különböző vidé­kek stílusjegyeinek megkülön­böztetését és egybehangzásai­­nak árnyalatosabb kimutatá­sát. Változatos és rendkívül ér­tékes alkotások léptek a régiek közé s a most kialakult együttes talán még meggyő­zőbben világítja meg a ma­gyarországi realizmus korai igényét. XVI. századi alkotá­sok, mint például a három női szentet ábrázoló nagyméretű féldombormű, úgy tűnik, mint­ha előképe, előzménye lenne a két évszázaddal később kelet­kezett reneszánsz Báthory Madonnának. Formafelfogásá­ban hiába keresnék az alakok csonttalan törékenységének gótikus testetlenségét. A való­sághoz igazodó ábrázolásmód, a realizmus kifejezésének tö­rekvése uralkodik e szép típu­sú alakokat ábrázoló mű hang­jában, szellemében, formai alakításában. A Szent Ger­gelyt és Szent Jeromost ábrá­zoló két színes kis kassai fa­szobor, egyénített, csaknem portrészerű vonásaival a késő gótika realizmusának valósá­got figyelő szemléletében fo­gant. A látványos és nagyon szép, a kassai főoltár Madon­nájával rokon Toporci Ma­donna szobra, a gazdagon traktált Magdolna mennybe­menetele, a hatalmas szepes­­bélai corpusz, a Krisztus szü­letését megjelenítő, XV. szá­zad közepéről származó, sok dekoratív részlete ellenére is takarékosan fogalmazott né­metlipcsei főoltár és a többi újonnan restaurált értékes da­rab a régi magyar művészet sajátságait, hangjának egyéni tónusát, a fogalmazás mérték­­tartását, józanságának külö­nös költőiségét megragadó sokrétűséggel állítja elénk. d. m. Magar Nfflizet----------------------------------— Kodály-emléklem­ez jelent meg Kodály Zoltán életművére különlegesen érdekes, doku­mentatív értékű lemezzel em­lékeztet a Qualiton. A tavaly elhunyt zeneszerző saját sza­vai szólalnak meg ezen a le­mezen, Mátyás János szer­kesztésében és rendezésében. Három nagy téma köré cso­portosulnak a Kodály Zoltán előadásaiból, nyilatkozataiból válogatott részletek: a világ­szerte játszott komponistát, a zenetudóst és a zenei nevelőt, az énektanítás nagy úttörőjét mutatják be ezek a szemel­vények. Valamennyi prózai idézethez muzsika társul, jó­részt nehezen hozzáférhető, ritkabecsű, archív­ felvételek alapján. Az életmű mottója­ként elhangzó néhány beve­zető mondat után a Psalmus befejező része következik például, a népdalok műzenei feldolgozásához fűzött gondo­latokat a Székelyfonó egyik szép kettőse folytatja. A le­mez egyik különlegessége, hogy két részletet hallhatunk Kodály német és francia nyel­vű nyilatkozataiból is. A re­latív szolmizáció megteremté­sének szükségességét mondja el az egyik rádióinterjúban, a másik nyilatkozat a francia rádió Háry-előadása számára készült Ez az értékes emlék­lemez jól folytatja azt a sort, amelyben nagy íróink, köl­tőink hangja szólal meg, ar­chívumok féltve őrzött viasz­lemezei, magnószalagjai nyo­mán. (1- 1.) Hindemith Mathis, a festő című operáját mutatja be — Magyarországon először — áp­rilis 20-án a Szegedi Nemzeti Színház. Az előadást Bozóky István rendezi, karmester Vaszy Viktor lesz. A címsze­repet Gyimesi Kálmán énekli.­­ A budapesti Egyetemi Énekkar Baross Gábor ve­zényletével nagy sikerrel sze­repel Angliában. A londoni Nemzetközi Diákházban szer­dán Bartók, Britten,­­Kodály és Palestrina műveit adták elő. .­- „ Új szemüveg a londoni Királyi Akadémián Első tétel:­­A francia roko­kó olyan művészeti periódus, amikor a hangsúlyt a merő­ben vizuális tulajdonságokra helyezték. A korszakból hiányzott a képesség arra, hogy mélyebben ítélje meg az érzelmi és értelmi problémá­kat, és így művészete a szem­re és nem az intellektusra ha­tott.­* Második tétel:­­A kü­lönféle művészeti ágak egysé­ge roppant erőteljes volt a XVIII. századi Franciaország­ban.* Harmadik tétel: »A ro­kokó művészete nem fejezte ki, sőt, félreábrázolta a fran­cia XVIII. századot.­* Negye­dik tétel: — minek tovább? Komoly tételek és magyaráza­tok végtelen áradata, ame­lyeknek szó szerinti ismerete is a teljes magárahagyottság érzetét kelti abban, aki végig­megy a londoni Royal Acade­­my néhány nap múlva záruló téli tárlatán. A „sengzetes” semmitmondás A galériák megteltek a XVIII. századi Franciaország művészeti termékeivel; fest­mények, rajzok, bronzok, aranydobozok, egyéb dísztár­gyak és bútorok összegezik a rokokó különös karakterét. Az anyag gazdag és elrendezése — a zsúfoltság ellenére is — mintaszerű. Mégsem ez keltett szokatlanul nagy érdeklődést. A tárlat kiemelkedő jellegze­tessége ugyanis az, hogy­­a Királyi Akadémia új szem­üveget tett fel­, hátat fordított minden elaggott előítéletnek és mindenki számára érthető­vé tette egy agyonmagyarázot­t korszak művészetét. Egysze­rűen elhagyta a fentebb emlí­tett tételeket, nem bíbelődött az ecsetkezelés titkainak is­mertetésével, hanem a műtár­gyakat, mindeddig csaknem ismeretlen merészséggel, ösz­­szekapcsolta a korabeli ese­ményekkel — hagyta a képe­ket, az aranydobozokat, a fel­díszített bútorokat beszélni. Andrew Causey írja ezt az Illustrated London News mű­vészeti rovatában, megemlít­ve, hogy az első örömteli meg­lepetés már a katalógus átol­vasásakor éri a tárlatlátoga­tót. Denys Sutton, a katalógus szerkesztője és a bevezető ta­nulmány írója, szakított azzal az elburjánzó szokással, amely az ismertetőkben, beszámolók­ban, kritikákban, rádió- és tévéadásokban a­­zengzetes semmitmondást­ kultiválja; szépen, nemegyszer költőien megformált és kiterjedt lexi­kon-tudást szuggeráló monda­tok a jellemzői ennek a sem­­mitmondásnak, amely soha­sem a művek megismertetésé­nek, hanem az öntetszelgésnek szolgálatában áll. Az öntet­­szelgés helyett Denys Sutton fellapozza a történelmet és egy-egy festménnyel, műtárgy­­gyal illusztrálja azokat az ese­ményeket, amelyek végighöm­pölyögtek a XVIII. századi Franciaországon és meghatá­rozták művészetét. Ábránd és valóság XIV. Lajos halála után (1715) némileg fellazult a ha­gyományos és szertartásos me­revség, amely nemcsak a ver­­sailles-i udvarra, hanem az egész francia közéletre ráne­hezedett. A művészeti életben az ajánlások korszaka volt ez. 1775-ben a királyi gobelin­műhelybe felügyelőt akarnak kinevezni; az Académie des Beaux-Arts titkára Frangois Parrocel festőt ajánlja. -Nem elsőrangú művész, de oly fes­tőnek a fia, aki az Akadémia tagja volt...« Ez a szakmai zárkózottság hirtelen lazul fel akkor, amikor elkezdődik a királyi kegyből élő arisztokrá­cia gazdag családokhoz törté­nő benősülése. A szegénység­ben csak a gőg marad meg (Bouillon grófnő „földjeink trágyadombjának­ nevezi pén­zeszsák menyét). Ez a gőg egy­re inkább a versailles-i ud­varba zárja a főnemességet, amelynek csaknem minden kapcsolata megszűnik a való­sággal, a mindennapi élettel.­­Az arisztokrácia gyomra émelyegni kezd, — valami szélsőségesen mesterkélt élet után vágyakozik és azt akarja, hogy az általa hosszú idő óta patronált művészet segítsen neki elmenekülni a minden­napi élet lapossága elől. És megjelenik Watteau. Ké­pein az élet szüntelen­­feje galanter; előkelő társaság egy álomszerű parkban; piknik, tánc és zene egy árkádiai táj előterében; — a valóságban az előkelő társaság hölgytagjai nem tudnak a királyi kihall­gatásra menni a versailles-i palota folyosóin az éj folya­mán összegyülemlett emberi ürülék miatt. A légvárak, az ábrándképek mindig rejtelmes színűek. Watteau, Boucher, Fragonard, Creuze, Lancret és a többiek játszani kezdenek a gyöngy­házkagyló ezüstfehérben csil­logó szivárvány színeivel. Kagyló: •»rocaille« a francia nyelvben — innen a rokokó, amelynek álma egyre csapon­­góbb és merészebb. Boucher lehántja a nőkről a nehéz selymet és a drágaköveket, aktja nem Tizian vágyakozó nimfája, hanem csupa kihívó hús és lüktető vér, de mester­kélt pózban. A korszak fél a természetességtől és a termé­szettől a királyi udvarban él. Itt rendez majd be a királynő is valamilyen furcsa „műter­­mészetet”. A félbemaradt arckép Alkonya ez a főnemesség­nek. A vénasszonyok nyarát éli az ancien régime. A nagy támadás az irodalomban már elkezdődött: Diderot, aztán Voltaire, Rousseau... vissza a természethez, vissza az antik világ egyszerűségéhez és tisz­taságához. Antikizáló, a római kort utánzó művészeit kelet­kezik; az új festővezér, Jac­­ques-Louis Dávid. A Királyi Akadémia tárlatának rendező­je helyesen veszi észre, hogy a XVIII. századi francia mű­vészetre nem volt döntő hatá­sa a forradalomnak; a római kort utánzó művészet vonul végig a viharzó éveken. Dávid tagja annak a bizottságnak, amely a guillotine alá küldi a királyt és a királynét. Mme Chalgrin arcképét festi, de a képet nem tudja befejezni, mert az asszony fejét másnap leszeli a guillotine. Alakjai ró­mai kori szoborpózban állnak, esküsznek, vívnak a képeken, csak talán a fürdőkádban ülő Marat arcán merevül meg a Dávid által sehol máshol le nem festett halálos borzadály. Premier peintre-je lesz majd Napóleonnak­­ - • De addig a guillotine elől külföldre me­nekült francia arisztokraták idézik az elveszett ,*régi szép időket*. Monregard grófnő egy londoni szalonban felkiált egy ellenvetésnél: »Visszaélések, mondja ön, visszaélések! De hisz ez volt az egészben a leg­szebb.'* A válasz: -Nos, ne csodálkozzék, asszonyom, ha a visszaélők fejét levágják.« Delacroix-val nemsokára megjelenik az ellenhatás, a romantika, Spanyolországban pedig az új kor titánja fest már, aki megjeleníti majd a forradalom lángját a képeken: Francesco Goya. Vége a XVIII. századnak: a barokkot és a rokokót együtt temették el a később nemzeti Pantheonná vált Szent Gene­­viéve templomában. Mindez műtárgyakon kap könnyen ér­zékelhető formát a Royal Aca­­demy tárlatán. A kor művé­szetét ez alkalommal az is megérti, aki meg akar vele is­merkedni. Maron Ferenc 1968. március 1- Ella Fitzgerald Budapesten Ella Fitzgerald, a világhírű jazzénekesnő csütörtökön Bu­dapestre érkezett. A művész­nő, alá ezúttal csupán egy al­kalommal — csütörtökön este — lépett fel hazánkban, érke­zésekor a következőket mond­ta: — örülök, hogy — ha most csupán egy estére is — Buda­pestre jöhettem, s elénekelhe­tem önöknek kedves dalaimat A blues­ok, song-ok és spiri­tuálék között számos olyan is lesz, amelyet, Magyarország­ról küldött levelekben kértek tőlem, így például Gershwin néger operájának Summer­time-je. Remélem, hogy a ma­gyar közönséggel minél előbb egy újabb hangversenyen ta­­lálkozhatom. NAPLÓ Március 1 Magyar néprajzi kiállítás nyílik meg március 8-án Pá­rizsban, a Musée de V­orhme­­dán. A tárlat megnyitására Párizsba utazik dr. Ortutay Gyula akadémikus és dr. Bodrogi Tibor, a Néprajzi Múzeum igazgatója. ☆­­ Melina Mercouri a Görög demokrácia barátai nevű — most alakult — szervezet meghívására március végén Bécsbe látogat, s Theodorakis együttesével közös műsorban lép fel a Konzerthausban.­­ Méhes György erdélyi író Barbár komédia című művét március 23-án mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. A darabot Angyal Mária rendezi.­­S: Meghalt egy különös, színes egyéniségű színésznő, a né­hány éve elhunyt kiváló szí­nész, Gellért Lajos özvegye. Ürmössy Anikó 1916-ban, az egykori Modern Színpadon kezdett pályája az évek során sokfelé ágazott: volt sanzon­énekesnő, a sanzon műfajá­nak legdrámaibb és legjáté­kosabb értelmében, volt elő­adóművésznő, nagy költők hi­vatott interpretátora, volt ér­dekes karakterszínésznő a Nemzeti Színház színpadán az ötvenes évekig. És volt tanács­adó, megbízható kontroll fér­je színészi munkájában és volt ihletője Gellért Lajos írá­sainak. Művész­társa és em­beri társa volt több mint négy évtizeden át férjének, s erről a sírig tartó kapcsolatról szól­tak Benczúr utcai lakásuk fa­lán Gellért Lajos érdekes raj­zai is. Gellértné Ürmössy Anikó 75 esztendős volt, te­metéséről később intézked­nek a Mrozek Bűbájos éj és Ghey Péter mártíromsága című ko­médiáit mutatja be — kísér­leti előadáson — március 8-án a debreceni Csokonai Színház a Hungária Kamaraszínház­ban. . . A Havannai Nemzeti Mú­zeum XVII—XVIII—XIX. szá­zadi metszeteinek kiállítása március 2-án, délelőtt 11 óra­kor nyílik meg az Ernst Mú­zeumban.☆ Összesen három játékfilm készült Ausztriában az elmúlt évben. A visszaesés meglepően nagy — né­hány évvel ezelőtt még átlagosan huszonöt játékfilmet forgattak minden esztendőben. Fannie Hurst, a század első felének egyik legismertebb amerikai írónője, 79 éves ko­rában, New Yorkban meghalt. A zenei élet számos kiváló­sága — közöttük Elisabeth Schwarzkopf, Ormándy Jenő, Hilde Güden és Otto Klempe­­rer — köszöntötte az ameri­kai Santa Barbarában élő Lot­te Lehmann, világhírű német énekesnőt, nyolcvanadik szü­letésnapján. ---------------------------------------------------------------------------------------- . ■ .................................. .................... ............ . --- .. NEMZETI SZÍNHÁZ KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ BEMUTATÓ ELŐADÁS 1968. MÁRCIUS 2. SZOMBAT ESTE 7 ÓRA BEMUTATÓ ELŐADÁS 1968. MÁRCIUS 8. PÉNTEK ESTE 7 ÓRA GYURKÓ LÁSZLÓ, SÁNTA FERENC­ , SZERELMEM, ELEKTRA ÉJSZAKA Bessenyei Ferenc, Lukács Margit, Berek Katalin, Béres Ilona, Kálmán György, (AZ ÁRULÓ) Major Tamás, Hindi Sándor, Sugár Lajos Őze Lajos, Básti Lajos, Avar István, Sztankay István, Maklári János Rendezte: BOTH BÉLA Rendezte: EGRI ISTVÁN

Next