Magyar Nemzet, 1969. június (25. évfolyam, 125-149. szám)

1969-06-01 / 125. szám

Magyar Nemzet TM­A HAZAFIAS NÉPFRONTLAPJA • Nemez és nemes hivatás A pedagógusnap alkalmá­ból megkérte a Köznevelés szerkesztősége Beregovoj szovjet űrhajóst, hogy üdvö­zölje néhány sorban a ma­gyar tanítókat és tanárokat. Beregovoj többek között ezt írta üdvözletében: „Pedagó­gusnak lenni nehéz és ne­mes hivatás. A jövő a má­ban születik — a jövő az is­kolában születik.” Kevés jelző határozza meg találékonyabban a pedagó­gus mai hivatását, mint ez a két összecsendülő szó: nehéz és nemes. Nehéz, nem is csupán a szó fizikai értel­mében, mert lehet ez a te­vékenység kényelmesebb, ha a munka feltételei megjavul­nak, ha több pedagógus kap például értelmiségihez mél­tó, jobb lakást. Lehet nép­szerűbb, ha a társadalmi szervezetek például még ko­molyabban értékelik a neve­lői hivatást, és a társadal­mat is jobban ösztönzik ar­ra, hogy ezt a munkát je­lentőségének megfelelően mérlegelje és becsülje. És végül: lehetne a pedagógus hivatás jobban dotált, hiszen mindenki tudja, hogy az ok­tatómunka társadalmi hasz­nossága, az iránta támasz­tott jogos kívánságok, vala­mint az anyagi megbecsülés között nincs még meg a kel­lő összhang. Kényelem, meg­becsülés, népszerűség — mindez változtathat az isko­la helyzetén, de végképp megkönnyíteni aligha tudja. A munka nehézsége nem abból adódik elsősorban, hogy bárki is szándékosan gördít akadályokat az isko­la elé. A legyőzésre váró pe­dagógiai gátakat paradox módon a társadalmi fejlő­dés, a tudományok fantasz­tikus gyorsaságú haladása hozza létre. Sőt, éppen an­nak érdekében, hogy minél könnyebb, szebb, tartalma­sabb legyen az élet. Nehezí­ti a pedagógus helyzetét — megint csak furcsa ellentét­ként — minden új felfede­zés, a szabad idő növekedé­se, az életkörülmények vál­tozása. Mert ugyan kinek kell arra nevelnie az ifjúsá­got — és nem ritkán a fel­nőtteket is —, hogy az új felfedezést ismeretei rend­szerébe illessze, hogy a több szabad időt tartalommal tölt­se meg, hogy az életet kul­turáltabban élje le, ha nem a pedagógusnak? A haladás tehát állandóan új és új lec­két ad fel a nevelésnek, és ezen aligha lehet változtat­ni. Hogy a pedagógus mun­kája a fokozódó nehézségek mellett miért mégis oly ne­mes, arra szintén a szovjet űrhajós adja meg a választ. Mert: „a jövő az iskolában születik.” A születés az élet­nek megragadóan szép, ma­gasztos pillanata. Ezt a szü­letést társadalmi méretek­ben, milliós nagyságrendben elősegíteni — ma ugyanis milliók és milliók tanulnak az iskolában — különlege­sen szép, hálás feladat. Min­den valamirevaló tanár nyil­vántartja, hogy kik lettek egykori növendékei közül írók, festők, tudósok, neves emberek. Ma azonban ez a „valamivé tevés” tömeges méretűvé válik, és egyre in­kább így lesz holnap és hol­napután. Mert óriási töme­gek vesznek részt oly mó­don a termelésben, a tudo­mányos munkában, a gazda­sági és a társadalmi élet kü­lönféle tevékenységeiben, hogy közben valami fonto­sat, valami lényegeset alkot­nak. Egyre ritkábban egye­düli, önálló tevékenység folytán, és mind gyakrab­ban egy sokféle tudást, is­meretet tömörítő közösség részeként. A jövőnek ez is egyik fontos tendenciája, és ezt a tendenciát erősíteni, a pedagógia nemes hivatása. A jövő abban az értelem­ben is az iskolában születik, hogy a pedagógia és a peda­gógus készíti elő a mai fia­talokat a váratlanra, az új­ra, és végső soron arra is, hogy ez a váratlan — sem a társadalom haladásában, sem a tudományok fejlődé­sében — ne érje meglepe­tésszerűen a mai és holnapi nemzedéket. Sőt, hogy ez a ma még iskolapadokban ülő ifjúság érdeklődéssel és vá­rakozással, egy szocialista közösség iránti felelősségtu­dattól áthatva tekintsen a jövő elé, összetett, sok tényezőt tö­mörítő pedagógiai feladatok ezek, és őszintén szólva nem is hisszük, hogy a hazai ne­veléstudomány, az oktatás­ügy valamennyi irányítója tökéletesen felkészítette vol­na már erre a pedagóguso­kat. A türelmetlenség a nagy iskolai beruházások, milliókat igénylő felszerelé­sek iránt talán nem mindig, indokolt, ám a türelmetlen­ség a korszerű pedagógiá­val, az új befogadására ké­pesítő oktatási és nevelési módszerekkel szemben sok­kal megalapozottabb. Sür­getően fogalmazzák meg ezeket a gondolatokat az V. nevelésügyi kongresszust előkészítő rangos bizottsá­gok, és sürgetik az űrhajós­­korszak és a pedagógia köz­ti elmaradás pótlását, a tár­sadalmi haladás és az isko­la közötti átmeneti feszült­ség csökkentését a pedagó­gusok legjobbjai is. A társadalom képviselői­nek, szülőknek és gyerme­keknek, az iskolával vala­milyen módon kapcsolatban álló embereknek, amikor a mai pedagógusnapon a hiva­tás iránti őszinte tisztelettel üdvözölni kívánják a ma­gyar tanítókat és tanárokat, ugyancsak nem könnyű a feladatuk. Szívből óhajtaná ugyanis mindenki, hogy vál­jék egyszerűbbé ez a mun­ka, de valamennyien érez­zük, vagy tudjuk, hogy ma ez csupán jámbor óhaj ma­rad. Mert a világ, amely fo­kozatosan bonyolulttá válik, nem nagyon teszi lehetővé ezt az egyszerűsödést. Kívánjuk azonban, hogy ennek a nehéz és nemes hi­vatásnak a körülményei ala­kuljanak egyre kedvezőb­ben, hogy mind többen is­merjék föl e hivatás szavak­ban alig kifejezhető társa­dalmi jelentőségét, és hogy ez a felismerés az elismerés gyakorlati következményei­vel járjon együtt a pedagó­gia és az iskola minden te­rületén. Gábor István Közös közlemény a magyar—osztrák tárgyalásokról Fock Jenő nyilatkozata a megbeszélésekről A külpolitikai helyzet A BÉCSI TANÁCSKOZÁSOKRÓL, melyeken magyar részről Fock Jenő miniszterelnök, osztrák részről Josef Klaus kancellár és a kíséretükben levő személyiségek vettek részt, közleményt adtak ki. Miniszterelnökünk szombaton a délutáni órákban hazaérkezett Bécsből. Az osztrák lapok részletesen beszámoltak a magyar kormányfő pénteki sajtóértekezletéről. Általában ki­emelték, hogy Fock Jenő behatóan foglalkozott az európai biz­tonsági konferencia előkészítésével. Az MTI varsói tudósítója szerint az európai biztonság proble­matikája és az ezzel szoros összefüggésben álló német kérdés a lengyel politikai körök figyelmének előterében áll. A LEMP hetilapja, a Polytika szombati számában kifejtette: Gomulka május 17-i beszéde „végeredményben arra szolgál, hogy fokozza a nemzetközi közvélemény nyomását Bonnra. Ez a nyomás többoldalú. Egyes kormányoknak befolyásuk van a nyugatné­met Szociáldemokrata Pártra, másoknak a kereszténydemokra­tákra, ismét másoknak pedig az NSZK kormányának egészére.” ENSZ-körökben úgy vélik — a lap New York-i tudósítója sze­rint —, hogy Gomulka javaslatát a legközelebbi jövőben a len­gyel kormány átfogó diplomáciai akciója követi. Meg nem erő­sített varsói hírek szerint a lengyel fővárosban munkaokmányt dolgoztak k­i az összeurópai biztonsági értekezletről; a doku­mentum szerint az értekezlet előkészítésére hattagú bizottságot létesítenének a szocialista, a tőkés és a semleges országok kép­viselőiből. Finnországon kívül a javaslatot Belgium is támo­gatja, ezért utazik a legközelebbi jövőben — az MTI tudósító­jának értesülése szerint — Brüsszelbe Winiewicz lengyel kül­ügyminiszter-helyettes. Lengyelországban egyébként ma nem­zetgyűlési és néptanácsi választásokat rendeznek. Több nyugatnémet lap a Hallstein-doktrína végérvényes bukásaként könyvelte el azt a tényt, hogy a bonni miniszterta­nács pénteki ülésén nem hoztak döntést arról: megszakítsa-e a diplomáciai kapcsolatokat az NSZK Kambodzsával. A Kölner Stadt Anzeiger szerint a szociáldemokraták részleges sikert könyvelhetnek el. A bonni General Anzeiger vezércikkében azt fejtegette, hogy­ — bár az NDK elismerését továbbra is „barát­ságtalan lépésként” értékelik az NSZK fővárosában — a pénteki minisztertanácson először mondták ki világosan: e „barátság­talan lépésre” nem kell a diplomáciai viszony megszakításával válaszolni. Míg a világpolitika két legsúlyosabb válságában a vietnami és a közel-keleti háborúban nagyobb jelentőségű eseményről nem számolhatunk be, a világ több pontjáról nyugtalanságról, heves tüntetésekről érkeztek jelentések. A Közel-Keletről meg­jegyezzük, hogy kairói hivatalos körök szerint Irak és Libanon arab külügyminiszteri értekezlet összehívását kérte. A tanács­kozáson az Irak és Irán viszálya, valamint a Libanonban har­coló arab gerillák kérdését vitatnák meg. Görögországban a katonai junta újbb nagyszabású letartóz­tatásokat rendelt el. A Holland Antillák szigetvilágában elte­rülő Curacao szigetén heves tüntetések robbantak ki, a holland kormány csapaterősítések küldését rendelte el. Tüntetésekre, sztrájkmozgalmakra került sor Argentínában is. A hét vége diplomáciájának fontos eseményeként végül meg­említjük, hogy Koszima szovjet kormányfő befejezte pakisztáni látogatását és hazatért Moszkvába A­­tahin Khannal. Pakisztán elnökével folyatott tárgyalásokról kiadott közlemény szerint .­a m­ra-apló felek kifejezték óhajukat, hogy bővítsék a két ország gazdasági, kulturális és más természetű együttműködését”. Fock Jenő hazaérkezett Bécsből Bécsből jelenti az MTI. Fock Jenő és a kíséretében levő személyiségek szombaton reggel ellátogattak a bécsi ma­gyar nagykövetségre, ahol ta­lálkoztak az osztrák főváros magyar kolóniájának tagjai­val. A vendégeket Simó Jenő nagykövet üdvözölte. Fock Jenő, felesége és kísérete szom­baton délelőtt utazott haza öt­napos ausztriai hivatalos láto­gatásáról Budapestre. A vendégek búcsúztatására a bécsi Nyugati pályaudvaron megjelent Klaus kancellár és felesége, Platzer, a külügymi­nisztérium főtitkára, ott volt több szocialista ország bécsi diplomáciai képviseletének ve­zetője. Fock Jenő Josef Klaus kíséretében ellépett a felsora­kozott díszőrség előtt, elhang­zott a magyar és az osztrák himnusz. A különvonat ponto­san 11 órakor indult el Buda­pestre. Fock Jenő szombaton dél­után visszaérkezett Budapest­re. A miniszterelnök kísére­tének tagjai voltak: dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Pója Frigyes, a külügyminiszter első helyet­tese, dr. Baczoni Jenő, a kül­kereskedelmi miniszter első helyettese, dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének ügyvezető elnöke, Kurján Sándor, a Külügymi­nisztérium csoportfőnöke, dr. Simó Jenő, a Magyar Népköz­­társaság bécsi nagykövete, Rácz Pál, a Külügyminiszté­rium protokoll osztályának ve­zetője, dr. Randó Jenő, a Kül­ügyminisztérium sajtófőosztá­lyának vezetője, Kovács Sán­dor, a Minisztertanács elnöke titkárságának vezetője és dr. Szatmári István, a Külügymi­nisztérium osztrák referense. Fock Jenő és kíséretének fogadására a Nyugati pálya­udvaron megjelentek: Fehér Lajos és dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyet­tesei, dr. Bíró József külkeres­kedelmi, dr. Csanádi György, közlekedés- és postaügyi, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Szilágyi Béla külügyminiszter­helyettes, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Ács Árpádné, a Kül­ügyminisztérium főosztályve­zetője, továbbá a Miniszterta­nács titkársága és a Kül­ ügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Jelen volt az érkezésnél az Osztrák Köztársaság budapes­ti nagykövetségének több kép­viselője. Megérkezése után Fock Je­nő a pályaudvaron adott rö­vid nyilatkozatában egyebek között a következőket mon­dotta: — Nagy várakozással indul­tunk el Ausztriába, hogy Klaus kancellár két évvel ez­előtti magyarországi látogatá­sát viszonozzuk. Most a láto­gatás befejeztével azt mond­hatom — és szívesen mon­dom —, hogy az ötnapos lá­togatás kellemes is volt, s úgy érzem, hasznos is. Természe­tesen a konkrét eredmények majd később mutatkoznak meg. Ez a látogatás — vára­kozásom szerint — bizonyára felkelti a figyelmet, az ér­deklődést és mindenki előtt világossá teszi a magyar kor­mány álláspontját, azt, hogy Ausztriával minden szempont­ból erősíteni, bővíteni kíván­juk kapcsolatainkat. — A nemzetközi kérdések között egyik legfontosabb té­ma — a tárgyalás időtartamát tekintve is — az európai biz­tonsági értekezlet kérdése volt. Emellett természetesen egyéb égető problémákat is megtárgyaltunk, így a viet­nami helyzetet, a közel-keleti helyzetet. Az európai bizton­ság kérdésében a két kor­mánynak — úgy érzem — lé­nyegében azonos az álláspont­ja. Mindkét kormány szeret­né, ha minél előbb létrejönne a kormányszintű találkozó. Az is világos: mindkét kormány véleménye szerint szükséges, hogy ezért minden érdekelt ország cselekedjék is: jöjjenek létre két-, vagy többoldalú tanácskozások, az országok parlamentjeinek, kormányai­nak megbízottai tanácskozza­nak egymással. Sokoldalúan készítsük elő, hogy eredmé­nyes kormányfői értekezlet jöhessen létre. A látogatás befejeztével Fock Jenő és Pója Frigyes, a külügyminiszter első helyet­tese táviratban üdvözölte Klaus kancellárt és Waldheim külügyminisztert. K­ők­emén­y a bécri tanácsi t­orénok­ról Minden területen továbbfejlődtek Magyarország és Ausztria kapcsolatai Az MTI jelenti: Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, dr. Josef Klaus szövetségi kancel­lár meghívására 1969. május 27-től 31-ig hivatalos látoga­tást tett Ausztriában. Fock Jenő miniszterelnököt fogadta Franz Jónás szövetségi elnök, látogatást tett dr. Josef Klaus szövetségi kancellárnál, dr. Hermann Wilhelm al­­kancellárnál és dr. Kurt Wald­heim külügyminiszternél. A magyar Minisztertanács elnöke látogatása során kultu­rális intézményeket, lakó- és ipartelepeket tekintett meg. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és dr. Josef Klaus szö­vetségi kancellár tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és az országaikat érintő nemzetközi kérdésekről. A magyar kor­mány képviselői és az illetékes osztrák szakminiszterek külön megbeszéléseiken elsősorban a kétoldalú kapcsolatok tovább­fejlesztésével foglalkoztak. Az eszmecserék légkörét a két or­szág jószomszédi viszonya jel­lemezte. A hivatalos tárgyaláson ma­gyar részről Fock Jenő mi­niszterelnök és kísérete, vala­mint dr. Simó Jenő, Magyar­­ország ausztriai nagykövete, osztrák részről dr. Josef Klaus szövetségi kancellár, dr. Kurt Waldheim külügyminiszter, Otto Mitterer kereskedelem- és iparü­gyi miniszter, Karl Pisa, a szövetségi kancellári hiva­tal államtitkára, a szövetségi kancellári hivatal, a külügy­minisztérium, a kereskedelem- és iparügyi minisztérium, az oktatásügyi minisztérium több vezető tisztviselője és dr. Kurt Enderl, Ausztria magyarorszá­gi nagykövete vett részt. A kormányfők megelégedés­sel állapították meg, hogy a dr. Josef Klaus szövetségi kancellár 1967. évi magyaror­szági látogatása óta eltelt idő­szakban minden területen to­vábbfejlődtek országaik kétol­dalú kapcsolatai. Gyümölcsözőnek és a kétol­dalú kapcsolatok továbbfejlesz­tése szempontjából hasznosnak ítélteti még a dr. Josef Klaus szövetségi kancellár 1967. má­jusi hivatalos látogatása alkal­mával létrehozott általános ve­gyes bizottság tevékenységét. Az ipari kooperációk széles köre Mindkét fél egyetértett az­zal, hogy az elmúlt években kedvezően fejlődtek a gazdasá­gi kapcsolatok. A két ország árucsere-forgalma 1950—1960 között megháromszorozódott és 1960-tól 1968-ig csaknem megkétszereződött. Egyetértés alakult ki abban is, hogy reá­lis lehetőségek vannak a ke­reskedelmi és gazdasági kap­csolatok továbbfejlesztésére mind az árucsere eddigi, ha­gyományos formájában, mind a két ország vállalatainak együttműködésében. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy Ausztria és Magyar­­ország között vállalati szinten már ipari kooperációk széles köre alakult ki, s hangsúlyoz­ták, hogy ennek a fejlődésnek további ösztönzése közös ér­dek. A gazdasági kapcsolatok fej­lesztése új lehetőségeinek fel­tárása érdekében 1963 novem­berében ipari, gazdasági és mű­szaki együttműködési egyez­ményt kötöttek. Az abban elő­irányzott kormányközi vegyes bizottságnak mielőbb meg kell kezdenie munkáját. Az elért eredményeket fi­gyelembe véve a tárgyaló fe­jek mindenekelőtt kívánatos­nak tartják a kooperációt — többek között — az alumí­niumiparban, a vegyiparban, a járműiparban, továbbá az együttműködést az energiater­melés (villamosenergia, kőolaj és földgáz) területén. A keres­kedelmi vegyes bizottság 1969 őszére előirányzott megbeszé­léseinek feladata lesz, hogy — a most lezajlott tárgyalások­nak megfelelően — megvizs­gálja a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztését. A felek egyetértettek abban, hogy a két ország kulturális

Next