Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-13 / 213. szám
Szombat, 1969. szeptember 11.) Magyar Nemzet FORDÓ LEVÉL? FALU AZ ORSZÁG SZÉLÉN, A VILÁG VÉGÉN Elutaztam az ország szélére, a világ végére, legészakibb fekvésű turistaházunkba, a telkibányai Ezüstfenyőbe. A zempléni hegyekből őszi fürdőlevelet akartam írni, mert híre jött, hogy Telkibánya egy régi aranybányában eredő gyógyhatású forrásvíz hasznosítására strandfürdőt épített és nyitott. A faluba érve, két napig a faluval és népével ismerkedve, letettem a fürdőlevél megírásáról. Nem fürdőhely ez. Még elnéző jóindulattal sem nevezhetem annak. Kevesebb a fürdőhelynél, több egyetlen falunál, arca egyszerre szép és zord, szomorító és reménykedő. Zártság és szépség A Miskolc — Tornyosnémeti — Gönc — Telkibánya útvonalon autóztam végig, Gönc és Telkibánya közt olyan szakaszon, amelyen húsz—harminc centiméter mély lyukak tátongtak, olyannyira, hogy Telkibányára érve megesküdtem arra, hogy én ezen az útvonalon vissza nem jövök. Az utat építik ugyan, de Gönc és Telkibánya közt egyetlen útépítő munkással találkoztam fényes nappal. Telkibánya az ország egyik legzártabb faluja. E zártság nemegyszer a természet egyedülvaló szépségével ölelkezik. Először a zártság természeti szépségéről kell szólni. Az Ösva-patak völgyében fenyő- és gyümölcsillatú, mámorítóan tiszta levegőjű, több mint ezer lakosú falu szunynyad. A falu körül, a falu felett fenyőóriások, bükkösök, szinte a világ tetejére vezető sejtelmes erdei ösvények, volt ezüst- és aranybányák tölcsérei és horpadásai, almások, egész szilvafaerdők, az őszi pergament körte színe, illata, az őszi véralma pirosa, s e ▼érpiros, haragoszöld, fenyősötét világon túl, a Zemplénihegység néma tája, az Amadé-vár. Pengőkő, a füzséri, regéci várak, a huszonkét községből álló Hegyköznek omladékaiban ás történelmi remeklései. A betemetett múlt ú falu valamikor „királyi város” volt, s mikor Magyarország termelte a világ aranytermésének egyharmadát, az augsburgi Fuggerek dolgoztattak és fukarkodtak itt. A várdomb templomának falán egyenesen ezt olvasom: Régen város volt ez helyen Zsigmond király idejében Két templomtok, nagy fűtések Aranybányák és sok érczek Anno 1624 A pontos dátumot nem tudni, Sebő Antal református tiszteletes őrizte régi annáleszben olvashatni a leírást: a XVII. században a veresvízi bányaomlás háromszázhatvan aranybányászt megölt. „A bánya odaölte őket.” Támaszt, boltozatot nem készítettek, az aranybánya egyszerűen elsülylyedt. Ettől fogva kezdett hanyatlani a telkibányai bányaművelés. Mária Terézia korában még felújították, kevés sikerrel. Telkibánya városi rangját is elveszítette. Faluvá süllyedt az „aranybányák és sok érczek” városa, az „aranygombos Telkibánya". A múlt még valamit eltemetett: Bretzenheim Ferdinánd Béccsel dacolva, egyenesen hadat üzenve a bécsi és cseh porcelánnak. 1825-ben itt építette fel Magyarország első porcelángyárát, amelynek nemzetközi híve lett. A gyárépület még áll; 1908-ban szűnt meg benne a keménycserépkészítés, amelyre 1860-ban tértek át. Telkibányai porták „nagyszobájában”, konyhák, verandák falain halvány színű, virágszirmos tálak, kancsók, köcsögök, kulacsok, porcelánkakasok finom mívű gyűjteményeit látni. Két-három év óta, hogy múzeumok kezdték gyűjteni, már nem eladó egyetlen régi darab sem. Zártság és bezárkózás A zártság, ahogyan írtam, nemegyszer a természet egyedülvaló szépségével ölelkezik. Találkozik mással is. A zártság nagyon gyakran zordság. Pusztulás, mert beltenyészet. Szemlélődő séták közben sok alacsonynövésű, testi hibás emberrel találkoztam. Beszélgetések közben emlegették a süketséget, vérzékenységet, a nehezen gyógyuló sebeket — mint „népbetegséget”. Elmeséltek számos olyan öngyilkosságot, amelynek áldozatai fiatalok voltak. A fákon roskadó gyümölcstermés mármár eladhatatlan. Egy kiló szilva — és micsoda szilva! — ára helyben 50—60 fillér. A gyümölcsöt pálinkának főzik fel. Látogatásom idején nagy hordókban gyümölcsöt erjesztettek még a csodálatos, kopjafás temetőben is. E pálinka, mondták, „a holtak adója”, s a holtakat egy régirégi református tiszteletes adóztatta meg azzal, hogy gyümölcsfákkal telepítette be a temető szabad átjáróit. A beteg gyerekek nem kupicával kapnak szilvapálinkát, hanem teljes pohárral. — Igaz ez? — kérdeztem Szathmáry Sándortól, aki annyira, igyekvő, csinosító, lelkes mentora ennek a falunak. Ő vezeti a kitűnő kis Ezüstfenyő turistaházat. „Sajnos ...” — felelte. — A beteg gyereket bizony pálinkával gyógyítják. „A Hegyköz zárt világ”, tette ehhez Sebő Antal református tiszteletes. „A házasságok általában rokonházasságok, ha a rokonság pontos fokát nem is lehet mindig kimutatni.” Bemegyek Kovács Zoltánhoz, a falu tanácselnökéhez és párttitkárához, mondom, hogy a várdombon a holtak házai körül sétálgattam. Egy megragadó, sejtelmes táji szépség kellős közepén elhagyott, ablaktalan, széljárta üres házak tátonganak. A várdombon nincs víz, mondja, az elhagyott házak lakói leköltöztek a völgybe. A nagyfokú pálikafőzést emlegetem. Meséli, hogy a téesz tizenöt mázsa fehér almát képtelen volt eladni. Egy messzi völgyben álló tizennégy holdas almás termését a rossz utak miatt csak nehezen vette át a felvásárló. Körülbelül tizennégy vagon fonatán almájuk lesz, nagy gondot okoz az értékesítése. A megdöbbentő öngyilkosságokat emlegetem. Bogozzuk a szálakat, nem anyagi, nem társadalmi ok. Akkor mi? Családi viszályok. Igaz, kérdem, hogy annyira gyakoriak a rokonházasságok. „A falu nyolcvan százaléka egymás rokona”, mondja. Hogyan következett ez be, kérdem. Telkibánya kiesett a forgalomból, feleli. Innen kijönni, ide bejönni gyakran nem lehetett. A legény nem ment más faluba udvarolni, különben is más faluból menyasszonyt kihozni nem lehetett, nem engedték. A háború után kezdett kissé változni a helyzet, sok fiatal elment, máshonnan nősült. ..De az én gyerekkoromban, fejezi be, még olyan volt Telkibányán a világ, hogy az egyik tekibányai utca nem állt szóba a másik utcával.” Szép hely, szomorú hely ez a hegyek közé zárt, fenyves, erdei illatú, elragadóan vonzó és keserítően nehéz „aranygombos Telkibánya”. Zártság és kitörés Pedig tündérhellyé lehetne tenni. Pedig országos hírű üdülővé lehetne varázsolni. Pedig, pedig .. . legyünk csak konokok, ha néha lankaszt a csüggedés órája is. Szathmáry Sándor, az Ezüstfenyő turistaház vezetője: — Ezen a helyen a Károlyi grófok pusztuló, begombásodott, fából való vadászkastélya állt. Le kellett bontani. Felépült a helyén az Ezüstfenyő turistaszálló, Kanizsától Nyíregyházáig fogadjuk benne a táj szépségétől elragadtatott vendégeket. Kádár Sarolta nyugdíjas tanítónő gyönyörű kis gyűjteményt létesített a régi porcelángyár termékeiből. A régi gyár épületében rendeznénk be a porcelán- és keménycserép-múzeumot, amelyet ideiglenesen a turistaszálló egyik melléképületében helyeztünk el. Megnyitottunk a turisták számára egy betemetett, négyszáz éves aranybányát. Itt, a Kerekhegy oldalában földbe épített kis asztalokkal mepresszót nyitottunk. Én összeszedtem régi patakmedrekből a súlyos régi aranyérc-ürlőköveket is; a turistaszálló erdei kertjében vannak kiállítva. Kovács Zoltán tanácselnök: — A községnek nem volt pénze hozzá; a téesz építette meg az egyik volt aranybányában eredő gyógyvíz hasznosítására a telkibányai fürdőt. Jövőre megépítjük a kabinokat, s a nyitott strand közelében a kádfürdőt. A téesz perlitbányát akar nyitni, most kérvényezik az engedélyt. A perlit kitűnő építészeti kötőanyag. Nyugaton versengenek érte. Az útépítés folyik; e pillanatban terítik be a falun átvezető utat, amely Telkibányától Sátoraljaújhely irányában már kész, fel van újítva Sebő Antal református pap. — Nálunk annyi a szépség, olyan elragadó a táj, annyi a régi bányászati, néprajzi, népművészeti érdekesség, hogy nagy idegenforgalmat lehetne csinálni. Most csak egyet említek: a temető gombfáit, vagy kopjafáit. Eredetüket nem ismerjük, máshol az országban ilyen nincs, ma is él Telkibányán egy mester — Menyhért András —, aki mesterein faragja a kopjafákat. Elmentünk a temetőbe. Megnéztük a kopjafákat, amelyek nem a székely fejfákhoz hasonlítanak. Én ilyet még soha sehol másutt nem láttam. A kopjafás temető halottainak nevét elmosta az eső, belepte a repkény, letörölte a moha. A kopjafa formájáról lehet leolvasni, leány, fiú, asszony vagy férfi pihen-e alatta. A lányok fejfái négyszárú liliomformában végződnek, a fiúké gomb alakban. Hogy a szülőanya, vagy a szülőapa pihen-e a hant alatt, azt onnan lehet tudni, hogy a férfit elöl magasított, hátul csapott fejfa jelképezi, a nőt elöl csapott, hátul — a komty! — magasított kopjafa. Védetté kellene tenni ezt a temetőt, az országban egyedülálló. „És senki sem ismeri e fejfák eredetét”, hallom végül. Pálháza, Széphalom, Sátoraljaújhely felé megyek haza, jó úton. Mikor Telkibányát elhagyom, éppen a Fő utcát terítik be. Milyen tanulságot viszek haza? Utakat kell építeni. A falvakba. Aztán még tovább. A hegyekbe. Aztán még beljebb. Az emberrengetegbe. Ruffy Péter Horgászkaland Hal helyett tolvaj a horgon Az Egyesült Gyógyszergyár exportosztályának gyógyszerésze, nagy horgász sportember, a Déli pályaudvarról 0.50-kor induló, Akarattya—Tapolca felé közlekedő személyvonattal horgászni ment volna a Balaton partjára. A vonat egyik fülkéjében le is tette horgászkincsekkel teli oldaltáskáját, mivel azonban még volt ideje az indulásig, lement a vonat elé, a fülke ablakához állt és várta egyik horgászbarátját. Úgy helyezkedett el lépt, hogy az ablakon át láthassa mi történik az oldaltáskájával. Néhány pillanat telt el csupán míg az ablak elé állt, de amint felnézett, már csak hűlt helyét látta táskájának. No, de a horgászni induló gyógyszerész nem volt rest, az időközben megérkezett barátjával csak néhány szót váltott arról, hogy melyik horgásztanyán találkoznak majd, aztán felugrott a szomszéd sínpáron álló, Nagykanizsa felé 0.06-kor induló vonatra. Olyan érzése volt, hogy a tolvaj is ide szállhatott át hirtelenjében. A zsúfolt vonaton alig tudta átpréselni magát az emberek és csomagok zsákutcájában, de Aliga után az egyik hátsó kocsi peronján felfedezte, hogy egy szundikáló fiú mellé bújtatott táskából kilóg egy nylonzsinór. Azt csak a jóég tudja, hogy egy horgász honnan ismeri fel a saját horgászzsinórját, ő mindenesetre felismerte. Felébresztette a 15 év körüli fiút, s követelte vissza a holmiját. A fiú azt hitte, rosszat álmodik, vagy rossz tréfa az egész, mert honnan kerülne áldozata a másik vonatról hirtelen ide. Minden tiltakozása ellenére a gyógyszerész az egyik kalauz segítségével bekísérte a fiút a siófoki kapitányságra. Itt kiderült, hogy B. I.-t már keresi a rendőrség, mert nemrég szökött meg ismét az Esze Tamás Nevelőotthonból, és a horgászfelszerelés eltulajdonításán kívül más is van a füle mögött: „strandlopás” stb. Jelenleg a Budapesti Rendőrfőkapitányság fiatalkorú- és gyermekvédelmi osztályán van őrizetben a peches kis tolvaj, akit hal helyett fogott a horgász. 5 A jó kenyér ferencvárosi legendája Egy olvasó leveléből idézek. .. Most olyan dologra hívom fel a figyelmét, ami maga az élet, a mindennapi kenyerünk. Ha ízletes és foszlós, megédesíti a hangulatunkat is, ha savanyú, sűrűbélű, tésztacsomós, egész napra elronthatja a kedvünket. A Kilián-laktanya oldalán, az Üllői úton van egy sütőüzem péküzlete, ott mindig álomszép, foszlósbélű kenyeret kapni. Micsoda illata és micsoda íze van annak a kenyérnek! Van is híre olyan, hogy szombatonként mindig sorba állnak az emberek, a sor vége a Páva utcába ér. Peremkerületiek, sőt vidékiek is járnak ide! Nem csoda, mert aki egyszer evett ebből a kenyérből, az nem tud többé lemondani róla. A sok sűrűbélű, ízetlen, keletien, sületlenségek után nem győzünk csodálkozni, hogy még ilyet is tud valaki! Ezt a levelet azért küldöm magának, hogy írjon erről a pékségről... Ha az áldott jó anyaföld megtenni azt a finom búzát, miért csak ez az egy pék tud belőle ilyen mesébe illő cipót sütni?... Arról is kellene gondolkodni, hogy ez az ember egy nagyszerű gárdát nevelhetne a szakmának, így még az a csoda is megtörténhetne, hogy három-négy év elteltével az egész országban jó kenyeret ehetne a nép, és abba is lehetne hagyni ezt a már-már nevetséges témát, hogy mindig arról kell beszélnie az újságnak, itt vagy ott miért rossz a kenyér minősége ... Nemcsak a divatot kell favorizálni, hanem élni is tudni kell. Legyünk igényesebbek a kenyerünkkel szemben is, és becsüljük meg a jobbat ebben is. Ne legyen minden mindegy! Köszönettel: B. Andrásné és népes családja, Budapest, IX., Bokréta utca. . A péküzlet Az Üllői út 57. számú ház földszintjén van ez az üzlet. Inkább kisméretű, s határozottan van benne valami otthonosság, és ezt nemcsak a felséges kenyérillat, a három alkalmazott udvarias, gyors kiszolgálása sejteti. Délután négy óra, de úgy jönnek ide az emberek, mint mások a kedvelt borharapóba vagy eszpresszóba. ismerősökként üdvözlik egymást a pult két oldalán állók. A kenyér illatos, szemnek és szájnak kívánatos fehér kenyér, 3,60-ért, és péksütemények. Az egyes vevők igényeinek kielégítésére máshonnan rendelt barna kenyér kivételével minden áru a házban működő kis péküzem terméke. A pékség Vass Sándor, az 505-ös péküzem vezetője, hatvanadik évében jár, és 49 éve dolgozik a szakmában. Nagyon fiatalon, 11 éves korában kezdte. Szereti és érti a pécmesterséget. — Teljesen önállóak? — Az 5-ös üzemcsoporthoz, tartozunk. — Hány péküzeme van az 5-ös vállalatnak? — Vagy harminc: Csepelen, Kispesten, Pesterzsébeten, itt a IX. kerületben. — És mind a 30 ilyen finom kenyeret süt? — Ezt nem tudhatom. De az igazgatónk nagyon törődik azzal, hogy a mi boltunkban mindig finom kenyeret kapjanak a környék lakói. Gyakran megfordul nálunk, személyesen ellenőrzi, minden rendben van-e. — Az üzletben látottak alapján: önök csak fehér kenyeret sütnek? — Igen, csak finom fehér kenyeret, és péksüteményt. — A kenyér ára itt is 3,60? — Természetesen. Megkapjuk a hozzá szükséges lisztet, a többi már csak rajtunk múlik. — Ennek a ,,csak”-nak a titkáért jöttem én. — Nincs ebben semmi titok. Egy evidens recept — Mégis: annyi töméntelen újság- és rádióvita után mármár titokzatossá nő, miért készül olyan sok sütőüzemben rossz ízű, keletien kenyér? Tehát: miért tudnak önök olyan finom kenyeret sütni, ami méltó az én levélíróm magasztaló dicséretére, s vettem az üzletben egy kilót, megkóstoltam: szívem szerint én is ide járnék ezután, ha nem laknék olyan messze. — Ha v idén felelhetek, mert tulajdonképpen igen egyszerű, és a szakmabeliek által jól ismert a válasz. Úgy kell itt dolgozni, hogy közben odafigyeljen az ember. Bele kell adni a szívet, törődni kell vele, anélkül jó kenyeret nem lehet sütni. Ha ez megvan, akkor a liszt mellett a legfontosabb feltétel megvan. A rossz kenyérről folyó vitákban majdnem mindig ugyanaz a válasz hangzik el: gyenge minőségű lisztet kapunk, nem megfelelő a berendezésünk. — Majd megmutatom az üzemünket: bizony öregecske már ez, alaposan felújításra szorulna. — Akkor talán kivételesen mindig kitűnő lisztet kapnak? — Ugyanolyant, amilyent hasonló kenyérhez megkap a többi sütöde is. — Akkor mégiscsak van itt valami más is, amit sok üzem nem végez el hasonló lelkiismerettel. Érdekelne a beérkező liszt útja az Üllői úti üzletig. — Kérem. Naponta 35—70 mázsa lisztet kapunk. Minden szállítmányból mintát veszek, beküldöm a központi laboratóriumunaknak, másnap megadják az eredményt, és annak ismeretében határozhatom meg a további teendőket. Ha például gyengébb minőségű a liszt, mert ilyen is többször előfordul, nem legyint az ember, mert az ugye, semmit meg nem old, hanem telefonálok a malomnak, másnap jobb lisztet küldjenek, hogy keveréssel feljavíthassam a gyengét. Ugyanis tárolni mi alig két napra valót tudunk. — És ha a malom nem szállít jobbat? — De szállít, mert ha kifogásolt mennyiség nem éri el a megszabott minőséget, ahhoz is jogunk van, hogy viszszadiszponáljuk a malomnak. De erre nem kerül sor, mert jó az együttműködésünk ... Mostanában például az új búzából nemegyszer kapunk nedves lisztet. Ilyenkor a laboratóriumi vizsgálat után az igazgatónkkal vagy a főmérnökünkkel megbeszélem a leghelyesebbnek látszó gyártási eljárást — És a munkások érdekeltsége? Mennyi a keresetük? — Van két dagasztom, ők egyben a csoportvezetők is, havonta átlag 3800 forintot kapnak. Napi nyolc órára, természetesen. Van hat vető, 3200—3300 az átlaguk. — És a többiek? — Az ő munkájuk könynyebb is, egyszerűbb is: 2500-at ők is megkapnak havonta ... Elmondhatom: jó szakemebrek mind, szeretik a mesterségüket, és az biztos, hogy ennek is nagy része van a mások által is sokszor megdicsért kenyerünkben. — Azért néha csak előfordul, hogy valaki elmegy, új ember jön a helyébe. Mi történik, ha hanyag, lusta? — Megpróbálunk segíteni neki, megértetni vele, hogyan kell nálunk dolgozni... Ha azt látjuk, még van tanulni valója, felajánljuk, néhány hónap alatt, valamivel alacsonyabb órabérért, itt mindent pótolhat. — És ha mindez nem segít . — Akkor odébb kell állnia. Maguk az emberek nem tűrik az ilyet. Őszintén tudtára adják: helyetted bizony nem dolgozunk! A fizetést te is megkapod, végezd is el érte a rád eső részt! — Gyakran előfordul ilyen eset? — Négy éve vagyok üzemvezető, azóta egy embernek kellett így elmennie tőlünk. A műhely Erről a két dagasztógépről, a kemencékről, de az egész kis műhelyről aztán igazán el lehetne mondani: messze van a modern üzemtől, a gépesítettségtől. Amennyire meg tudom érteni, a munkafolyamatban nem is vesz részt másfajta gép, a többi mind az emberekre vár, kézzel végzendő aprólékos, pepecselő, időigényes munka. Azért naponta így is megsütnek 30— 40 mázsa fehér kenyeret és 35—40 000 péksüteményt. És olyan finomat, hogy mintaüzem lehetnének, ahová elküldhetnék tanulni a rossz kenyeret sütő pékségek vezetőit. Nincs hát semmi titok Amikor elindultam, tudtam, csak ilyen választ kaphatok. Vagyis, hogy nem lappang itt semmi titok, ezerszer elmondott alapigazságaink egyike rejlik csupán mögötte. Mit tehetnénk mégis, hogy rászorítsunk minden péküzemet: jóízűen ehető, jó minőségű kenyeret süssenek? — Effélékre gondolok. Az élelmiszerüzleteik megrendeléseiknél részesítsék előnyben a jobb árut előállító pékséget. Hivatalos minőségellenőrzés (talán a tanács illetékes osztályai elvégezhetnék) rendszeresen, az elárusító boltok kérésére minden esetben, vizsgálják meg a kifogásolt árut, és joguk legyen alacsonyabb átvételi árat megállapítani, vagyis büntetni a selejtes munkát. Az iparág vezetői semmiféle prémium kifezetését ne engedélyezzék annál a vállalatnál, amelynek áruit sorozatosan kifogásolták, s az ellenőrző vizsgálat gyöngének minősítette. Talán ilyen módszerekkel sikerül rábírni minden üzemet az általuk is jól ismert technológia betartására. Mert amint már az elején tudnivaló volt, nincs itt semmi titok, semmi rejtelem. Egy péküzemben is oda kell figyelni a munkára, egy kis szívet is beleadni. Azzal a bizonyos kis kevéske többlettel mindent jól is lehet csinálni. S hogy miért éppen a sütőiparban kellene ezt komolyan elkezdeni? — Mert az ő munkájuk eredményét naponta ízleli az égési ország, tízmillió ember. Ők teszik le asztalunkra a mindennapi kenyerünket, s abban nemtörődömséget, felelőtlenséget belesütni szinte már bűn, önmagunk ellenibűn. Gergely Mihály