Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-05 / 206. szám

4 FOLYÓ­IRATSZEMLE Mítoszok és ideológiák Néhány hónapja jelent csak meg magyarul Jurij Le­vada szovjet kutató „A vallás társa­dalmi természete” című köny­ve. E rövid idő alatt is a tar­talmában, de stílusában is ér­dekes tanulmány kivételes si­kert aratott. Olyanok is gon­dolatgazdag vitabázisnak te­kintik, akik nem értenek egyet a szerző nézeteivel. Levada könyvéről írt cikkében — amely a Társadalmi Szemle 7—8-as számában jelent meg — Lukács József, többek kö­zött, azt fejtegeti, hogy a rítus és a mítosz közötti viszonyt nem lehet egyszerűen az elsőd­legesség és másodlagosság re­lációjában meghatározni”. Le­vada elemzésére támaszkodva megállapítja, hogy bár a mi­tológia hegemóniáját a keresz­ténység hozta magával,­­ „a mítoszok nem az ősi rítusoktól függetlenül alakultak ki”. A rítus — a „gyakorlati” célú kultikus aktus, a szertartás — „egyben a mítosz csírája, rep­rodukciója is”. A vallás kulti­kus (mitologikus-ritualiszti­­kus) testét pedig — mint Lu­kács fogalmazza — „minden­kor­­ meghatározott szociális szervezetek hordozzák”. Ezek lehetnek egyházi jellegűek (itt .­a tradíciók, a ritualizmus, a kanonizáció uralkodik”) vagy szekta jellegűek. (Itt „jobban élnek az egyes vallások ere­deti elvei, fokozottabb a vallá­sosság extatikus volta, kisebb azonban a külvilághoz való al­kalmazkodás képessége”.) Lukács idézi Levadát, aki szerint „nem lehet megtaníta­ni minden egyes embernek azt a tudáskincset, amelyet az em­beriség kidolgozott és felhal­mozott, de elvileg ki lehet ne­­velni az emberekben azt a ké­peséget, hogy élni tudjanak a kultúrával”. A „kultúrával való élés” azt is jelenti, hogy az embernek nem kell kulti­kus viszonyokhoz és illúziók­hoz folyamodnia, így tehát e fogalom nem redukálható arra, hogy bizonyos ismereteket megértünk. Sokkal inkább ar­ról van szó, hogy az emberek­ben segítsük kialakítani „az is­meretek felhasználásának tu­dását, készségét, szokását", hogy segítsük kiformálni „a viselkedés és gondolkodás bi­zonyos kultúráját”. Lukács­­ Levada valláslélektani és val­lásszociológiai könyve gondo­latmenetének ismertetése (és a könyv egyes véleményeivel, megállapításaival való vita) alapján úgy véli, hogy „a mar­xizmus világnézetének igazi próbaköve az olyan szituációk­hoz való viszony, amikor az ember az ismeretlennel, a ne­hézséggel, a­­közönségestől" eltérő szintű jelenséggel kerül szembe”. A személyiség alkotó potenciáinak, szabadságának kiteljesítésére irányuló szocia­lista humanizmust „a társadal­mi fejlődés objektív gyakorla­tától, új ideológiai szabályozók kialakítására irányuló erőfe­szítések és közvetlen nevelő­munkánk együttes hatásától várhatjuk”. Legújabb, dupla számában a nat e kérdésre.” Bloch — bár azt állítja magáról, hogy mar­xista — nem képes „a remény politikai-ideológiai megnyilvá­nulása speciális jegyeinek jel­lemzésére”, így hát gyakran mitikus talajon csatázik miti­kus elképzelésekkel, nézetek­kel. Blochnál, Görgényi szerint, „nincs különbségtevés magá­­nyos misztikus rajongó és tár­sadalmi mozgalmat szervező politikai vezér, mitológiai alak és XIX. századi ideológus, szakemberek által is megfej­t­­hetetlennek vagy legalábbis többértelműnek talált ószövet­ségi jelkép és romantikus an­tikapitalista költészet között... Az a triviális történetfilozófia, amely a vallást és minden ideológiát vagy az üdvözülés, vagy a becsapás eszközének te­kint, pontosan megfelel — tör­­ténelmietlenségével, naiv me­tafizikájával — a blochi filo­zófia alapelvének, a remény­kedő, utópikusan várakozó em­ber antropológiájának, a mar­­xizáló messianizmus passzív emberképének.” Ideológia és tudomány, ideo­lógia és társadalom, ideológia és gyakorlat kapcsolataival foglalkozik Kéri Elemér a Valóság 8-as számában. „A marxista tudományok összekapcsolása a cselekvéssel — olvassuk­­Az ideológia szükségességéről« cí­mű írásban — jelenti szemem­ben az ideológiát, az ideológiai képzettséget, a marxista elmé­let és kultúra funkcióját” A marxista ideológia „az élő, ele­ven társadalmi mozgásban tár­ja fel és bizonyítja a tevékeny­ség történelmi (politikai, erköl­csi stb.) szükségszerűségét, s a különböző rétegeket és csopor­tokat rádöbbenti, rávezeti azo­nos létérdekeikre”. Az ideológiában — amely „a közvetlen praxis elméletileg megalapozott tudata” és egy­ben maga is praxisfunkciót kap mind a filozófia, mind a szociológia, mind a többi mar­xista diszciplína. „A történel­mileg nem realizálható filozó­fiai tételnek nincs ideológiai igazsága. Ezért a filozófiai igazság csak az ideológiává válás folyamatában, a cselek­vésben kaphat funkciót. Igaz­ság­ például, hogy a vallás és a marxista filozófia feloldha­tatlan ellentétben vannak. Ez a vallásnak és a filozófiának, mint elvontságnak, mint világ­nézeti rendszernek a síkján igaz. De ebből nem követke­zik, hogy ez az ellentét meg­akadályozhatja a történelmileg megjelölt irányban cselekvő vallásos és nem vallásos em­berek közös érdeken és kap­csolaton alapuló közös cselek­vését.” Kéri különös nyomatékkal hangsúlyozza, hogy az ideoló­giát „nem lehet a mechanikus, a nem marxista visszatükrözés oldaláról megérteni, s különö­sen nem lehet a passzív tük­rözéssel azonosítani”. A törté­nelem — s ezt a marxizmus vi­lágította meg — nem ismeri az öncélú tükrözést, csak a funkcionálisát. Azt, amelynek jelentősége van az élettevé­kenységben. A tanulmány idé­zi Goethét: — Lényeges az aminek vonatkozása van az emberre. — „A marxizmus éppen azért lényeges, mert az emberre, az ember lényegére, az ember szabadságára van vonatkozása, mert a marxiz­mus az ember felszabadulásá­nak az eszköze és öntudata. Ennek az általános lényegnek azonban csak a mindennapi cselekvésben lehet objektív valósága, és a mindennapi cse­lekvést értő és tudatosító ideo­lógiában lehet konkrét tudati valósága­. G. Világosság — amely különben több érde­kes tanulmányt és tájékoztató írást közöl, a mai protestantiz­mus különböző irányzatairól — olvashatjuk Görgényi Ferenc cikkét is a teológia modernizá­lására törekvő német protes­táns tudósokkal (Barth-tal, Buitmannal, Moltmannal) szí­vesen vitázó, marxista igényű filozófusról, Ernst Blochról. Az idős német gondolkodó — aki­nek különösen „Prinzip Hoff­­nung” (Kemény­ princípium) című műve iránt érdeklődnek a protestáns teológia képvise­lői — mindig is sokat foglal­kozott a humanizmus marxista értelmezésének kérdéskörével. Bloch jelszava az, hogy „meg kell tanulnunk reménykedni”, és hogy „e feladat tudatosítása a filozófia dolga”. Görgényi felveti: mi a remény tárgya, mi felé tart a reménykedő em­beriség Bloch szerint? „Mivel a remény mindig a még­ nem­­tudottra (das Noch-Nicht-Be- Ausste) és a még-létre-nem­­jöttre (das Nach-Nicht-Gewor­­dene) irányul. Bloch — éppen az általa megállapítottak alap­ján — csak okkult választ ad­ Véget ért a gdyniai lengyel írókongresszus Gdyniában befejeződött a nyugati és északi lengyel terü­letek íróinak 12. kongresszusa, amelyen a szocialista országok íróküldöttségei is részt vettek. A magyar írószövetség delegá­cióját Nemes György vezette. A tanácskozáson mintegy 200 részvevő jelenlétében felszólalt Zenón Kliszko, a LEMP PB tagja, a KB titkára; értékelte a lengyel irodalom felszabadu­lás utáni útját és ismertette a párt irodalomtpolitikáját- — Ma»\wt — Vietnam­i dokumentumf­ilm­: A 17. szélességi fok Yoris Ivens vietnami doku­­m­entumfilmje, A 17. szélességi fok, nemcsak a független Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság megalakulásának 24. év­fordulóján került színre ná­lunk, hanem azon a napon is, amikor haláltusáját vívta Ho Si Minh, az a férfi, aki sza­badságért harcoló hazájának jelképévé nőtt. Talán azért vált kétszeresen megrendítővé ez a dokumentumfilm, amely­ben a valóság pátosza- tiszta képnyelven fogalmazva olyan magas hőfokú intenzitást ért el. Milyen eszközökkel idézi elő ezt a hatást Yoris Irons? Ta­lán azzal, hogy nem kerüli a szépséget. A feldúlt ország pálmáinak légiesen finom raj­zát és csipkés árnyékát meg­mutatja akkor is, amikor ágyú­csövet rejt a pálmafa törzse. A rizsarató nők törékeny teste szinte balettszerűen ütemes mozgást végez, amikor a re­pülőgép zúgására, mintegy kaszasuhintásra, elterülnek a földön és eltűnnek a hullámzó rizskalászok közt. A gyerek­szemek sötét, meleg csillogása mosolyt fakaszt akkor is, ami­kor fölöttük megvillan a ré­mület az apa szemében, aki­nek Északra kellett mennie, amikor a fiát Délre vitték, s most látja viszont először a gyerekét, amikor talán azon­nal lecsap a bomba. És főleg a földbe vájt folyos­­sókat nem lehet elfelejteni. A zord fekete-fehér végtelen perspektíváit, a távlatot, ahon­nan lámpás fényével közeledik egy fehér figura: az anya az otthona felé. Az otthon­ egy mélyedés egy végtelennek tet­sző, abszurd folyosón, a mé­lyedésben kosar­, és benne egy öntudatlanul alvó angyalarcú csöppség. Mögöttük folytatódik a folyosó, melynek mentén va­lahol bolt van, valahol iskola. A végtelen folyosó, a maga vá­ratlan, kulcslyukszerű boltoza­taival, kegyetlen és félelmes, mint maga a harc, a földbe vájt ország csökönyös harca egy kérkedő és kegyetlen világ ellen. De — ez Yoris Ivens film­jéből világosan kitetszik — en­nek a kivételesen, harmoniku­san szép, gyermekarcú és csil­lagszemű népnek életformája lett a harc; megszokta, hogy örömét egy-egy összesimuló pillanatba sűrítse ringó nád­­bugák közt. Ez a nép vállalja az állandó halálveszélyt,, a szabadságért. Yoris Ivens a meghalásnak is fölfedezte ti­tokzatos szépségeit: filmje eze­ket tükrözi, s azt az elszánt akaratot, amellyel a föld alatti útvesztőkben bolyongó, élő, harcoló nép az emberi életért küzd. F. A. Átdolgozzák a társalgási zsebkönyveket Tizenkét társalgási­ zseb­könyvet adott ki az évek fo­lyamán, sorozatban, és a szük­ség szerint újranyomva, a Tankönyvkiadó szomszédaink nyelvén, a világnyelveken, s egy-két, a turisták által láto­gatott ország nyelvén. Ezek a könyvek tömérdek bosszúságot okoztak azoknak, akik akár az élő nyelv sajátságainak jobb megismerése, akár a — hiva­talos vagy turista — utazások alatt szükséges alapvető be­szélgetések megkönnyítésére a zsebkönyveket megvásárolták. Rengeteg indokolt csúfolódást is fakasztott a sorozat. — A társalgási zsebkönyvek sorozatának közreadását akkor kezdtük meg, amikor még nem annyira turistáknak, mint inkább az élő beszéd fordula­taival megismerkedni kívánó nyelvtanulóknak szántuk — mondta a Magyar Nemzet munkatársának dr. Horváth Miklós, a Tankönyvkiadó fő­­szerkesztője. — Ez a szerkesz­tési szempont azonban ma már idejét múlta, egyre inkább a turisztika igényei határoz­zák meg a zsebkönyvek szer­kesztési elveit. Az elgondolások megválto­zása talán fölöslegessé teszi a vitát a valóban idejét múlt el­képzelések szerint készült zsebkönyvekkel; nehézkes, nyakatekert mondataik ugyan­is aligha tükrözték a min­dennapi életet, aligha tájékoz­tattak az élő beszéd sajátos­ságairól, inkább nyelvtani sza­bályokat példáztak, a gyakor­latban ritkán fölhasználható, annál inkább megmosolyogta­tó módon.­­ Az új alapelv az, hogy használható segédeszközt kap­janak a turisták, de eredmé­nyesen forgathassák a köny­veket azok is, akik valame­lyik nyelv tanulása közben az alapvető ismereteket már el­sajátították, s most ezek gya­korlati alkalmazását akarják megtanulni vagy gyakorolni. A legfontosabb mondatokat keressük meg, kielégítő , vá­lasztékban és válogatásban, mintegy ötven alaphelyzetbe gyűjtve. A mondatok és pár­beszédek.'­­­úfútt 'rendszerint szószedetet is közlünk, a témá­hoz kapcsolódó más szavak­ból. Ennek a szerkesztési elvnek a jegyében készült el már ko­rábban a szerb-horvát társal­gási zsebkönyv, amely sokkal használhatóbbnak és valósze­­rűbbnek bizonyult elődeinél. Ez a kötet a közeljövőben, új­ra megjelenik, ugyancsak nemsokára kapható lesz az új elvek szerint szerkesztett olasz és orosz zsebkönyv, jövőre pe­dig az angol. A zsebkönyvek továbbra is kettős célra törnek: a turis­ták segítésén kívül a nyelvek sajátos fordulatait, a beszél­getés gyakoribb formáit is közlik. Kifejezetten turisták használatára készült viszont a kiadó két zsebkönyve, az 1000 szó németül, és az 1000 szó franciául. Ezeket azok is jól használhatják, akik egyáltalán nem ismerik a nyelvet. NAPLÓ Szeptember 6 Az országos népzenei talál­kozót harmadikben rendezik meg Kecskeméten. A fesztivál idén szeptember 19-től 21-ig tart, és gazdag­­ programjában konferenciák is helyet kaptak. Az egyik tanácskozáson a nép­zene, az ifjúság és sz beatmu­­zsika kapcsolatát vitatják meg. A kaposvári Csiky Gergely Színház csütörtökön tartotta évadnyitó társulati ülését. Laczina László igazgató is­mertette a műsortervet. A színház egyébként több bérlet­­típust bocsát ki erre az évadra is. Nyugdíjasok ötven százalé­kos kedvezménnyel vásárol­hatnak bérletet a délutáni elő­adásokra.­­ A békés megyei Jókai Színház évadnyitó társu­lati ülésén az új igazgató, Miszlay István,­ elmondotta, hogy hat prózai és hat zenés bemutatót tartanak az új évad­ban. Romániai és jugoszláviai vendégszereplés, továbbá ka­maraszínház létesítése is sze­repel az évad tervei között. A színház új főrendezője: Sándor János. Az évadot október 10-én Raffai Sarolta Diplomások cí­mű drámájának előadása­i nyitják meg. Magyar kerámia- és ötvös­művészeti kiállítás nyílt meg a londoni Royal Festival Hall­ban. A tárlatot az Állami Népi Együttes vendégszereplésének befejezéséig. Szeptember 13-ig tartják nyitva. ■ A Szépművészeti Múzeum két kiemelkedő kiállítást ren­dez a nemzetközi művészettör­téneti kongresszus alkalmából, amely a közeljövőben ül össze Budapesten. A szombaton meg­nyíló tárlatokról dr. Garas Klára főigazgató, és Katonáné dr. Czobor Ágnes, a kiállítások rendezője csütörtökön tájékoz­tatta a sajtót. Rejtett kincsek és a múzeum legszebb rajzai szerepelnek a szombaton meg­nyíló két kiállításon. Szeptem­ber 14-től egy héten át Leonar­do lovasszobrát is megtekint­heti a közönség. .­A franciaországi Oijonba utazott csütörtökön a Vasas Művészegyüttes tánckara. Az együttes a Comité Bourgogne 24. nemzetközi folklór­feszti­válján vesz részt, majd más franciaországi városokban lép fel........................... Péntek, 1968. nepti­ttber 5- N­­­a négyszáz éve halt meg Pieter Brueghel A flamand festészet legna­gyobb humanista mestere ma, szeptember 5-én négyszáz éve, hogy meghalt A mi fogal­maink szerint nagyon fiatalon, negyvenes éveinek derekán. Ha a humanizmust úgy értjük, ahogy kell, vagyis hogy az em­ber és létének körülményei késztetik ábrázolásra és kife­jezésre az alkotói, úgy az idősb Brueghel a nagy olasz rene­szánsz művészeken is túltett, hiszen kis számú vallásos tár­gyú képén is hazájának és né­pének sorsát példázta. Népi volt a szó teljes értel­mében, mert bár egyáltalán nem bizonyított a „paraszt"’ jelző jogossága, témáiban az egyszerű embert jelenítette meg munka közben és ünne­pein.­­ Realizmusa, azt lehet mondani, dermesztő. Veriz­musnak nevezhetnénk, ha min­denáron skatulyázni akarnánk, de éppen a nyers, szépítetlen valóság és igazság kutatása s ezeknek különösen kiélezett konstellációkba helyezése teszi rendhagyóvá művészetét. A spanyol világhatalmi tö­rekvések és a katolikus inkvi­zíció kettős elnyomásában ver­gődő flamand nép függetlensé­gi törekvéseinek volt szószóló­ja. Korai rajzai, melyek nagy­részt csak a róluk készült met­szetekben maradtak fenn, még csak az általános erkölcsi kö­telmekre figyelmeztettek, mint a Hét főbűn című sorozatában. Íme már ezekben a munkáiban is sajátosat teremt, távol áll a Németalföldet is áthatott „ro­­manizmustól” — olaszosság, manierizmus — és inkább nagy elődjére, Hieronimus Bosh-ra támaszkodik, legalábbis a fur­csa figuráktól hemzsegő kom­pozíciókban. A tréfás Péternek, Pieter de Droi-nak hívták kortársai, de ha műveit nézzük, tréfásat nem, különöset annál inkább találunk azokban. Bizonyosra vehető, hogy a spanyol elnyo­más ténye korának nagy hu­manista gondolkodóival tette rokonná, és a néphez való ra­gaszkodása,­ a nyomorból és elnyomáshoz való fei­törés szán­déka még az anabaptistákhoz is közelítette. A Szépművészeti Múzeumunkban látható fest­ménye, Keresztelő János pré­dikációja azokat a­ szabadban tartott népgyűléseket idézi, ahol az újra­keresztelés szer­tartását láthatta és megfestet­te — az inkvizíció árnyéká­ban. Tudjuk,­­ hogy a spanyol uralkodó, II. Fülöp elhagyta az időben Flandriát, de ott­hagyta világi és egyházi kép­viselőit, akik nem ismertek iz­galmat a rebellis és titkon eretnek flamand nép számára. Erről nem csupán Brueghel képei — mint például a Tánc a bitófa alatt című kompozíció is — tanúskodnak, hanem Schiller Don Carlos-ának ne­héz veretű sorai. Brueghelt kortársai „a pa­raszt”, meg „a tréfás” jelzővel illették, d­e ez nem származását és nem humorát határozta meg, hanem azt, a nép életé­ből merített mozgalmas kom­pozíciók motívumgazdagságát, amelyben vagy a nép megnyo­­morítottságát — Vakok, Kol­dusok, Betlehemi gyermek­gyilkolás — festette félreért­­­­hetetlen jelképekben, vagy né­pének erejét, hagyományait, s ezeknek megőrzését, fenntar­tását sürgette. A Paraszt­lako­dalom, a Gyermekjátékok, a Közmondások és nem utolsó­sorban az Évszakok sorozat hi­bátlanul tolmácsolja — az uralkodó osztály merev, spa­nyolos életformájával ellentét­ben — a dolgozó kisemberek életét nem csupán létfenntartó munkájukban, de ünnepeik vonzó vaskosságában, gyakran kíméletlen őszinteséggel. Életképei mindenkor a sze­retett, hazai tájban játszód­nak, néha kis hozzáadással az itáliai útján szerzett tapaszta­latokból. Még a Bábel tornya is flamand földön épül, de a szorgos kis emberek még épí­tenek, a torony nem omlik, vagyis a festő bízott az embe­ri összefogás eredményességé­ben. Tájképei­k színbeli megje­lenésükben igazán modernek, festésmódjukat tekintve koru­kat messze megelőzik.­­ Amennyiben elfogadjuk a „drol” jelzőt, úgy az optimiz­musának és szatirikus vénájá­nak lehet leegyszerűsített meg­határozása, magyarázata. Ha valaki ostoroz, vagy csípősen odamond, feltétlenül azzal a szándékkal teszi, hogy a célba vett bűn vagy hiba köztudot­tá legyen s ezáltal a megvál­toztatására, megszüntetésére serkentsen. Egy progresszív eszme megvalósítására irá­nyuló törekvést ma pártosság­nak nevezünk, és mi lehetett haladóbb az adott korban, m­int a nemzet függetlenségi harca, így tehát Brueghelt pártos művésznek minősíthet­jük. Művészetének művi és tartalmi gazdagsága és egysége máig — beleértve a „grande siècle”-t, valamint a rubensi és van­dyeki életművet — Flandria, illetve a Belga föld legnagyszerűbb festői értéke. A művészetről, illetve mű­veiről megjelent kisszámú, egykorú híradást összefoglalja Bob Claessens: Szeretem Brueghelt című kitűnő kis könyve. Ez a szubjektív közlés nagyon is sok objektív ténnyel megtámogatott. Alább idézett zárósorai egy, hazáját szerető, nemzeti érdekeit jól ismerő, modern művészettörténész val­lomása és intelme a kortárs művészekhez Brueghel kap­csán : „Mondanivalója egyre sür­getőbb, példája egyre hiva­­tottabb arra, hogy feladja festőinknek a nagy leckét, amelyre múlhatatlanul szük­ségük van. Meg fogják­ érte­ni őt azon a napon, amikor elfordulnak a kozmopoli­­tizmus hamis külsőségeitől. Akkor majd rájönnek, hogy semmi sem növekedhet, ami nem népi talajban gyökere­zik, hogy semmi sem lehet tartós, ami nem — akár egy pillanatnyi — élet , jelképe, és hogy semminek sem lehet egyetemes értéke, ami nem sajátos, nemzeti szemléletből■ fakad.” A négyszáz éve halott mes­ter nem túl nagy, de annál nagyszerűbb életműve ezzel a nagyon is aktuális tanulsággal szolgál. Oelmacher Anna Nov A Töltse a szeptembert n­yi 7 a balatonalmádi új X/ig Auróra Szállodában! SZEPTEMBER 1-TŐl KEDVEZMÉNYES UTÓSZEZON ÁRAK! Teljes napi penzió 1X5,— Ft (reggeli, ebéd, vacsora) Egyágyas szobában 155.— Ft Szobafoglalás : A HUNGARHOTELS INFORMÁCIÓS IRODÁBAN Budapest, V., Petőfi Sándor u. 16. Telefon: 180—642, 383—117, vagy a szálló portáján, Balatonalmádiban

Next