Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)
1969-10-03 / 230. szám
Péntek, 1969. október 3.. Magyar Nemzet .Hát csak kanásznak termett a somogysági paraszt?* Somogy Iskolaügyének fejlődése A tanév kezdetén Somogyba látogattunk el, ahol hajdanában egy tragikus sorsú költő — akinek emlékét Ady így idézte: „Honjában ő volt legbujdosóbb magyar” — nagyon-nagyon elszomorodott a sok kedves arcú, egészséges, természetes eszű, értelemtől sugárzó tekintetű parasztgyerek láttán. Életének nagy csalódása után, a Lilla iránt érzett szerelmében halálosan megsebzett szívű Csokonai Vitéz Mihály vándorlásai során eljutva Somogyba, egy ideig Csurgón megint taníthatott, de a debreceni kollégiumból eltanácsolt fiatal tanár keserűen állapította meg, hogy az egész vármegyében alig volt néhány népiskola. A költő Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című költeményének próféciái, sorai azóta is sokáig inkább be nem teljesült vágyakat fejeztek ki, mint valóra vált jóslatot: „Hát Musáknak szentelt / Kies tartomány! / Ily számkivetve volt / Hálád minden tudomány? / Hát csak sertést neveltél itt a makk s haraszt? / Hát csak kanásznak termett / A somogysági paraszt?” Lehet, hogy e megrendítő sorokra való hivatkozása már elkoptatott hatású, mégis Somogy megye jelenlegi iskolaügyének helyzetéről írva, nem mondhatunk le a költő víziójáról. Vigasztalanul sivár kép A népiskolai nevelés helyzete még száz esztendővel ezelőtt is — hát még Csokonai idejében — fájdalmasan elhanyagolt volt országszerte. Gondoljunk csak a kötelező népoktatás törvényének alkotójára, Eötvös Józsefre, küzdelmes erőfeszítéseire, amelyekkel ki akarta mozdítani a népiskolai nevelés helyzetét elmaradottságából. Éppen száz esztendeje annak, hogy Eötvös József utolsó nagy műve, a hazai iskolaügy felmérését szolgáló Jelentés anyagának összegyűjtésére kérdőíveket küldött az ország valamennyi községének és a kérdőíveket 1869 szeptember végéig kellett a minisztériumnak visszaküldeni. A kép, amely az összegyűjtött adatokból kirajzolódott, vigasztalanul sivár volt, bárhol felütjük a jelentés oldalait, mindenütt lesújtó tényeket közöl. Csak egykét adat a jelentésből: A parasztszülők tavasztól őszig gyermekeiket munkára fogják, az iskolák az év nagyobb részében üresek, de az iskolába járó tanköteles gyermekek közül a téli hónapokban is csak harmincnégy százaléka jár iskolába. Az országban csak tizenhat százalékot tesz ki azoknak száma, akik jól tudnak írni-olvasni a népiskola elvégzése után. S meg kellett állapítania Eötvös Józsefnek azt is az adatok alapján, hogy „a legtöbb tanterem túlzsúfoltsága csak a vármegyeházák börtönéhez hasonlítható.” Mindezek a megállapítások fokozott mértékben vonatkoztak Somogy megyére — a Dunántúl egyik leggazdagabb vidékére —, ahol a szegényparasztság nagy része gazdasági cselédként tengette életét a földesúri nagybirtokon. Négy helyett tizenkét középiskola Azt a fejlődést, amelyet Somogy megye iskolaügyének fejlesztésében elért a felszabadulás óta eltelt negyed század alatt, elsősorban azon mérjük le, hányan vesznek ma részt általános iskolánál magasabb fokú iskolai oktatásban. Erről beszélgettünk a Somogy megyei tanács művelődésügyi osztályán Turi János osztályvezető-helyettessel, az iskolaügyek előadójával. — Hány középiskolája volt 1945-ben és hány van ma Somogy megyének? — tettük fel a kérdést. — Előbb tisztáznunk kell valamit — hangzott a válasz. — Régebben középiskolának számított a négyosztályos polgári iskola is, ahová a négy elemi iskola elvégzése után kerülhetett a tanuló. Ilyen polgári iskolán járási székhelyeken működtek. Ma a régi polgári iskola a nyolcosztályos általános iskola felső tagozatának felel meg, tehát nem számítható középiskolának. A megyében a felszabadulásig mindössze négy középiskola volt: Kaposváron két állami gimnázium — egy fiú- és egy leánygimnázium —, valamint egy kereskedelmi iskola működött, ezenkívül Csurgón volt nyolcosztályos református gimnázium. E négy középiskola tanulóinak száma évenként ezerötszáz körül mozgott. Most pedig a következő középiskoláink vannak a megyében: Kaposváron működik a régebbi két gimnázium , ma Táncsics Mihály és Munkácsy Mihály Gimnázium. A Táncsics Mihály Gimnázium a megye egyik legrégibb középiskolája, 1962-ben ünnepelte meg fennállásának százötvenedik évfordulóját. Ezenkívül négy szakközépiskola van Kaposváron: a régebbi kereskedelmi iskola közös igazgatásban működik a közgazdasági szakközépiskolával, amelyet Noszlopy Gáspárról, az 1848—49-es szabadságharc mártírjáról neveztek el, ezenkívül van egy mezőgazdasági, egy gépipari és egy élelmiszeripari középiskolája Kaposvárnak. Fonyódon gimnázium működik párhuzamos osztályokkal, összesen tizenkét osztállyal. Balatonbogláron kertész-szakközépiskola van, amely elsődlegesen a Balatonboglári Állami Gazdaságra épült, mint bázisra. Ez az iskola egyúttal szakmunkásképző iskola is. Siófokon gimnázium van, és vele közös igazgatásban ez idén egészségügyi szakközépiskola indult, amely az évek folyamán önálló iskolává fejlődik. Marcaliban gimnázium és közgazdasági szakközépiskola van, Tabon is létesült középiskola, a Rudnay Gyuláról elnevezett gimnázium, amely közös igazgatásban van a mezőgazdasági gépész szakközépiskolával. Nagyatádon működik az Ady Endre Gimnázium, ezenkívül Csurgón, Barcson és Nagybajomban is van gimnázium. Négyszer annyi középiskolás, mint 1945 előtt — Mennyien járnak évenként ezekbe a középiskolákba? — Az 1968—69-es tanévben 5684 volt a nappali tagozaton a diákok száma. Most tehát évenként négyszer annyi tanuló jár Somogy megyében középiskolába, mint a felszabadulás előtti években. Ezenkívül évenként mintegy ezerötszáz tanulója van a középiskolák esti, levelező tagozatának. A beszélgetésbe bekapcsolódott Tóth József, a művelődésügyi osztály gazdasági csoportvezetője, aki az iskolaügy fejlődését néhány beruházási számadattal világította meg. — Sok gondunk van az általános iskoláinkkal — mondotta Tóth József —, mert közülük jó néhány nem korszerű, régi kastélyokban kapott elhelyezést, tehát nem iskolai célra épült épületekben. Az 1961-től 1968-ig terjedő időszakban komplett általános iskola nem sok épült a megyében, inkább tanterembővítések és korszerűsítések voltak. A II. ötéves terv, valamint a III. ötéves terv eddigi időszakában az óvodák férőhelyeinek növelésére, az általános és középiskolák tantermeinek bővítésére, a középiskolai diákotthonok férőhelyeinek fejlesztésére, valamint az általános iskolák műhelytermeinek és a pedagóguslakások építésére több mint százötven millió forintot fordítottunk a megyei tanács költségvetéséből. — Persze, Somogy megye nagy hátrányban volt sokáig, mert bármilyen fejlődést is elért, magunkkal cipeltük az elhanyagolt megye gondjait — jegyezte meg Tari János. — Az a megye, amely ipari fejlődésében elmaradt, természetesen a járulékos beruházásokat sem kaphatta meg. Fejlődésünk mértéke tehát nem hasonlítható össze például az erősen iparosodó Borsod, vagy akár Fejér megyéével, hiszen megyénkben csak az utóbbi néhány évben kezdődött meg nagyobb arányú ipari fejlesztés. A somogyi tanítóképzés jubileuma — Itt kell megemlítenem azt is — folytatta Tari János —, hogy megyénknek két felsőfokú intézménye van: a kaposvári tanítóképző és a mezőgazdasági felsőfokú technikum. Egyébként az idei somogyi napok rendezvényeinek keretében októberben emlékezünk arra, hogy a somogyi tanítóképzés százesztendős múltra tekint vissza. E jubileum alkalmával tulajdonképpen kettős évfordulót ünnepelnek. Somogy megyében az első „tanítóképezde”, a Csurgói Állami Tanítóképezde 1869. október 15-én kezdte meg működését, mindössze huszonhárom tanulóval. Tantestülete ekkor még az igazgatón kívül mindössze egy rendes és egy helyettes tanárból, valamint egy gyakorló iskolai tanítóból állott. A csurgói tanítóképezde 1934-ben megszűnt, és jó ideig a somogyi fiatalok a szomszéd megyékben szerezhették meg tanítói oklevelüket. Csak 1950 nyarán létesült a Kaposvári Állami Gárdonyi Géza Tanítóképző Intézet, kereteit azonban hamar túlnőtte a fejlődés. Az idén van tíz esztendeje annak, hogy az országban életre hívott tizenegy felsőfokú tanítóképző intézet közül az egyik a kaposvári lett. Somogynak sok jó tanítóra van szüksége a jövőben. Környei Elek A városfejlesztés és az iparfejlesztés gondjai Beszélgetés dr. Perényi Imre professzorral Zsúfolásig megteltek csütörtök reggel a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermének széksorai. Megkezdődött a városfejlesztés és az iparfejlesztés összefüggéseit vizsgáló kétnapos konferencia, amelynek érdekes, magas színvonalú előadásai sokoldalú képet nyújtanak a probléma különböző vetületeinek hazai megnyilvánulási formáiról. A konferencia alaphangját megütő bevezető előadást dr. Perényi Imre egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora tartotta és a délelőtti előadások vitája előtti szünetben hozzáfordultunk néhány kérdésünkkel. Az ellentmondások — A városfejlesztés és iparfejlesztés összefüggése nem újkeletű probléma, legmarkánsabb ellentmondásainak jelentkezése azonban — véleményünk szerint — századunkra, hazánkban pedig különösen a század második felére jellemző. Milyen a mostani kapcsolat az iparfejlesztés és a városfejlesztés között nálunk? — Az egykor harmonikusnak mondható kapcsolatot — mint mindenütt, nálunk is — megbontotta a kapitalista iparfejlődés spontaneitása, rendkívüli mértékű koncentráltsága, a korlátlan spekuláció és profithajsza. A spontán, kaotikus fejlődés következtében a városokon belül összekeveredtek az ipari és lakott területek, a természet szépségei egyre jobban kiszorultak a városokból. A növekvő por- és füstszennyeződés, a bűz és a zaj gyakran szinte az egész várost ipari üzemmé változtatta. Kisebb-nagyobb mértékben nálunk is mindinkább ez a jellemző. E helyzetből kiutat keresve, a város elveszti zártságát, feloldódik, szinte „szétszóródik” a tájban, az emberek inkább vállalják a fárasztó utazást, minthogy ilyen körülmények között lakjanak. A lakosság mind nagyobb része találja meg a munkaalkalmat lakóhelyétől távolabb eső területen és az ingázás hihetetlen ütemben növekszik. Van-e kiút ebből a helyzetből, elkerülhető-e a folyamat súlyosbodása anélkül, hogy lemondanánk a fejlett technika, az ipari fejlődés vitathatatlan előnyeiről és parancsoló szükségszerűségéről? — Véleményem és a többi városépítész szerint is, erre a kérdésre igennel válaszolhatunk. A XX. század második felében bekövetkezett gazdasági és szociális, tudományostechnikai fejlődés új helyzetet teremtett a városfejlesztés és az ipar kapcsolatában. Az ipari diszlokációnak nincsenek már meg azok a kötöttségei, amelyek azelőtt fennálltak. Az energia például országos és nemzetközi távvezetékek segítségével, több száz, sőt ezer kilométeres távolságról is hozható, sőt, az olajon, földgázon, villamos energián kívül még az ipari célokra szükséges víz is. Másrészt az autóközlekedés és légiszállítás térhódításával a vasúti és vízi közlekedés béklyói is feloldódnak. Végül a technika és a technológia korszerűsítésének, az automatizálódásnak következményeként az ipar egyre kevésbé munkaigényes, ugyanakkor a munkaerő is „szállíthatóbb”, és mindez elősegítheti az ipari decentralizációt. Üzemek a lakóterületen — A decentralizációhoz nyilván hozzájárul a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulása is, hiszen ez falun is magával hozta a gépesítést, a villamosítást, kemizálást, amelyhez szintén kevesebb munkaerőre van szükség. A mezőgazdasági termények előállítása egyre kevesebb munkaerőt igényel, viszont növekedik az igent az ezek feldolgozását végzők iránt, azonkívül a gépek helyi szerelését végző üzemek is munkaalkalmat jelentenek. A személyszállítás eszközeinek fejlődése sem teszi feltétlenül szükségessé a munkahely és lakóhely régi, szoros kapcsolatát. Mindez erősebben decentralizált ipari fejlődéshez vezethet, sőt, gyorsítja a településhálózat arányosabb fejlődésének folyamatát. Ezenkívül elősegíti ezt társadalmi rendszerünk olyan irányú törekvése is, hogy a város és falu, nagyváros és kisváros közötti különbségek is egyre kisebbek legyenek. Azt jelenti-e mindez, hogy a jövőbenattól sem riadnak vissza, hogy lakóterületen épüljenek ipari üzemek? Nem nehezíti ez majd azt a helyzetet, amelyet röviden úgy jellemezhetnénk, hogy az embereik menekülnek a zaj, a füst, a közlekedés, a tömeg, a zsúfoltság elől? — Az ipari üzemeknek a lakóterületen való elhelyezésével kapcsolatos eddigi nézeteinket részben meg kell változtatnunk, mert indokolatlanul merevek voltak. A kevéssé, vagy egyáltalán nem káros hatású üzemeknek a lakóterületen való elhelyezése sok szempontból kívánatos is. Elég a közlekedési, ellátási nehézségekre, a levegő jelentős szennyezettségére, vagy a nagy járulékos beruházások igényére utalni. Természetesen azonban az a követelmény, hogy a lakóterületek lakófunkciójának károsodását meg kell akadályozni, továbbra is fennáll. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési eszközök és közművek igénybevétele, valamint az üzemekkoncentrációja korlátozott. A tanácsok szerepe — A város és az ipar viszonyának harmonikussá tételében jelent-e előrelépést új gazdaságirányítási rendszerünk? — Reméljük, hogy igen és az optimizmusra néhány jelenség máris feljogosít. Elsősorban arra gondolunk, hogy az iparnak néha tapasztalt diktatórikus fellépése a várossal szemben megszűnik majd. Az is várható, hogy az iparfejlesztések alaposabb gazdasági mérlegelésen alapulnak; elavult, nem termelékeny, egyúttal a környezetet is zavaró vállalatok megszüntetése, vagy korszerűsítése is meggyorsul. Amennyiben valóban a tanácsok kezébe kerül az ipartelepítést elősegítő vagy korlátozó eszközök kellő mennyisége és ezzel élni is fognak, akkor mind a város, mind az ipar érdekében helyes intézkedéseik születnek majd. (komor) REVÜ 69' KÉTRÉSZES, LÁTVÁNYOS, VIDÁM, TÁNCOS, ZENÉS MŰSOR FELLÉPNEK: Ágos Pál Gábriel de Souza Orosz Lajos Berger Gyula Gábor Iia Pálffy Zsuzsa Bognár Éva Korda György (X. 8.) Rákosi Katalin Dániel Gabi Kósa András Sárossy György Duó Negrelli Lehoczky Zsuzsa Váry nővérek Farkasházy Klára Mary and George és a Revü tánckar Kísér: az ANGYAL együttes . Koreográfus: Szöllősy Ágnes Jelmeztervező: Rimanóczy Iván Rendezte: Bánki Iván Jászay-díjas A ruhákat készítette: SZIKRA KTSZ. üzletei a város minden pontján. NYITVA: 22—05 ÓRÁIG ASZTALFOGLALÁS: 139—402, 140—696. Elfogták a kenderesi gyilkosság tettesét Kenderesen a Kossuth Lajos utca és az Arany János utca kereszteződésében szeptember 29-én, a hajnali órákban holtan találták Balogh János 20 éves kenderesi lakost. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint a fiatalember gyilkosság áldozata lett. Széles körű nyomozás után rövidesen elfogták a tetteseket: Kovács János és Kovács István bánhalmi lakosokat. Vallomásukból kiderült, hogy Balogh János azon az éjszakán a helyi művelődési ház szüretimulatságáról egyik társával indult hazafelé. Útközben találkoztak Kovács Jánossal és Kovács Istvánnal, akik sértő megjegyzéseket tettek rájuk. A vita tettlegességig fajult, s eközben Kovács János a motorkerékpár szerszámaihoz tartozó csavarhúzóval hátulról hatalmas erővel tarkón ütötte Balogh Jánost, aki az ütés erejétől a földre zuhant. Miután meggyőződtek róla, hogy Balogh meghalt, a helyszínről eltávoztak. A rendőrségi vizsgálat befejezése után az ügyet átadják az ügyészségnek vádemelés céljából. A „Betérőből” a Markéba „tért be” négy évre A Fővárosi Bíróság Guiditanácsa csütörtökön héttagú társaság szövevényes bűncselekménye ügyében hirdetett ítéletet. A fővádlott Kucsera Antal pesterzsébeti szállítómunkás volt. Az ügyészség emberölés kíséretével vádolta Kucserát, akit népes családja és rokonsága „kápónak” becézett. Kapót korábban már megbüntették súlyos testi sértésért, sőt szurkálásért is. Februárban Aradi Imre pesterzsébeti lakost szúrta le egy kocsmai affér nyomán. Vádlottként állt mellette Kucsera Ignác, a bátyja, Radics Tamás és Sántha Elemér, továbbá menyasszonya, Bencze Anna és Sántha László, valamint Danyi Gyula. A korábbi tárgyalásokon nehezen tisztázódott, hogy ki szúrta le Aradi Imrét a vendéglő előtt, mert Jancsera Antal tagadott, rokonai viszont ellene vallottak. A szembesítések kevés eredményt hoztak, a tanúk és a rendőri nyomozás adatai azonban tisztázták a bíróság számára az eseményeket a következőképpen: azon az ominózus szombat estén, amikor zsúfolt volt a Betérő vendéglő, Kucsera Antal körül csoportosult és iszogatott a később megvádolt több rokon is. Aradi Imre tőlük távolabb, egy szűkebb körben sörözött, amikor belépett az ivóba Sántha László. Aradiba belekötöttek, ő azonban elment, de vesztére, mert a társaság tagjai üldözni kezdték. Az egyik szomszédos és sötét mellékutcában érte az életveszélyes szúrás. Egészségét csak gondos kórházi ápolással sikerült helyreállítani. A társaság tagjai a megszúrt embert visszahurcolták a vendéglő elé és sokáig otthagyták a villamossíneken. A bíróság megállapítása szerint az életveszélyes szúrást Kucsera Antal adta, a rokonok és barátok segítettek Aradit „elkapni”, majd segítettek visszahurcolni a vendéglő elé. Kucserát a Fővárosi Bíróság négyévi szigorított börtönre ítélte, a többiek három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztést kaptak. Kucsera Ignác, Radics Tamás és Sántha Elemér büntetésének végrehajtását fel is függesztette a bíróság. Az ügyész megnyugodott az ítéletben, a vádlottak enyhítésért fellebbeztek. 5