Magyar Nemzet, 1969. december (25. évfolyam, 280-303. szám)
1969-12-03 / 281. szám
1 ismételte a nyugatnémet álláspontot, amely szerint egyidőben, azaz egymással párhuzamosan kell megoldani az angol belépés és az agrárpiac problémáját. Hágában egyébként általános az a benyomás, hogy a kezdeményezést Párizs és Bonn párbajában ezúttal Bonn ragadta magához. Alátámasztja ezt az érvelést, hogy a kancellár a francia elnöknél jóval hosszabb, alaposan felépített és határozott Hangú beszédében sorra vette azokat a gondokat, amelyekkel a Közös Piacnak szembe kell néznie. Megoldásként a nyugatnémet kancellár a már ismert bonni javaslatokat ajánlotta, meglepetést keltett viszont a többszöri határozott utalás a kelet -nyugati kapcsolatok fejlesztésére. (A többi felszólaló nem tért ki erre.) Ebből a szempontból is figyelmet érdemel Brandtnak az a megjegyzése, hogy a közösség „ne legyen új tömb”, hanem az összeurópai békerendszer egyik építő elemévé váljék. Erőteljesen húzta alá Brandt a brit belépés fontosságát. A barmi álláspont szerint bebizonyosodott, hogy a szigetország nélkül előbb-utóbb megbénul a közösség; az angol csatlakozás „megfelel a Közös Piac érdekeinek” azért is, mivel jelenleg „olyan időszakot élünk, amelyben — mint a kancellár mondotta — szorosabb együttműködésre törekszünk a Kelet és a Nyugat között”. Végül pedig Bonn gazdasági erejére célzott: akiket ez aggaszt — mondotta ■—, azoknak kapóra jöhet a londoni belépés. Rányomta bélyegét a keddi tárgyalónapra is az engedmények és a kompromisszumok körüli huzavona. A tanácskozás részvevői Moro olasz külügyminisztert bízták meg azzal, hogy közvetítsen a záróközlemény megszövegezésében. A kétnapos Közös Piac-találkozó végső, s talán legfontosabb tanulsága, hogy a „hatok” történetében lezárult a kérlelhetetlen, határozott állásfoglalások korszaka, a Közös Piac hajója a jövőben az engedmények és kompromisszumok kevésbé viharos vizein próbál majd előre haladni. A csúcsértekezlet kedden este befejezte munkáját, az utolsó ülés több mint négy órát tartott. A csúcstalálkozó befejeztével közös közleményt hoztak nyilvánosságra. Ez a többi között bejelenti, hogy már 1970. január 1-e előtt életbe léptetik a mezőgazdasági finanszírozásának új rendszerét. Martin József Nem csökkenti európai csapatainak létszámát az Egyesült Államok Kóserű külügyminiszter elutazott a NATO miniszteri tanács ülésére Washingtonból jelenti az AP és Reuter. Az Egyesült Államoknak nincs szándékában amerikai katonákat kivonni Európából az 1970—71-es pénzügyi évben — közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője sajtóértekezletén. A szóvivő kijelentette: a Nixon- kormány álláspontja szerint az amerikai csapatok „az Egyesült Államok biztonsági érdekeinek megfelelően tartózkodnak Európában és teljesítik a kormánynak a NATO- val kapcsolatban vállalt kötelezettségeit”. Rogers amerikai külügyminiszter, aki kedden délután indult el Washingtonból, hogy részt vegyen az NATO miniszteri tanácsának Brüsszelben csütörtökön kezdődő ülésén, ezt az ígéretet viszi tarsolyában az Egyesült Államok szövetségeseinek. Rogers a tanácskozást követően rövid időre megáll majd Bonnban és Párizsban, hogy tanácskozzék a nyugatnémet és francia vezetőkkel. A NATO minisztereinek brüsszeli tanácskozását előkészítendő megkezdődtek a NATO-tagállamok vezérkari főnökeinek megbeszélései a „közép-európai katonai egyensúly problémáiról”. Jelentéseiket a csütörtöki ülés elé terjesztik. Gyakorlatias, konstruktív légkör a helsinki tárgyalásokon Helsinkiből jelenti a TASZSZ. A szovjet és az amerikai küldöttség kedden a szovjet nagykövetségen tartott újabb találkozót és tárgyalt a hadászati fegyverek korlátozásáról. A sajtó továbbra is nagy figyelmet szentel a megbeszéléseknek. A lapok hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások gyakorlatias, konstruktív légkörben folynak. Helsinkiben megelégedéssel hangoztatják, hogy az egész világ reménykedik a megbeszélések kedvező eredményében. Figyelemre méltó tény viszont, hogy a nyugati sajtó egyes, nyilvánvalóan tendenciózus jellegű cikkei igyekeznek gyanakvást kelteni a Szovjetunió igazi céljait illetően, hogy mérgezzék az előzetes tárgyalások kedvező légkörét. Magyar Nemzet NDK-javaslat Rendezze államközi szerződés a két német állam határforgalmát A bonni kormány tanulmányozza a tervet Bonnból jelenti az MTI. Az NDK és az NSZK között egy ideje folyó közlekedésügyi tárgyalások érdekes fordulatot vettek. Bonnban hivatalosan közölték, hogy az NDK kormánya a határforgalom szabályozásával kapcsolatban megállapodástervezetet terjesztett elő, amelyben azt javasolta, hogy a határforgalmi megállapodás megkötésére Walter Hilbricht és Gustav Heinemann hatalmazza fel a két közlekedésügyi minisztert, és a megálmodást a két állam parlamentje ratifikálja. A bonni jobboldali körök azonnal riadót fújtak, hangoztatva, hogy egy államközi megállapodás megkötése voltaképpen az NDK de jure elismerésével lenne egyértékű. Ezért a javaslat elvetését követelik. A kormány szóvivője azonban csak annyit volt hajlandó mondani, hogy a kormány az NDK-javaslatot „tanulmányozza”. Nagy meglepetés erejével hatott, hogy Egon Franke, a delnémet kapcsolatok ügyeinek minisztere kedden a Stuttgarter Zeitungnak adott nyilatkozatban üdvözölte az NDK javaslatát, mint kiindulási pontot a belnémet kapcsolatok megjavítására. „Az NDK javaslatában — mondotta — tárgyalási alapot látok. A további eszmecserék feladata lesz megvizsgálni és megállapítani, milyen területen lehet megegyezést elérni.’* Franké nyilatkozatában az az érdekes, hogy nem zárkózik el olyan állam jogegyezmény megtárgyalásától, amely — államfői megbízatás és parlamenti ratifikálás révén — teljesen szabályszerű államközi szerződés jellegű lenne. Tárgyalások Londonban• A gibraltári főminiszter elveti a szikla atlantizálását Londonból jelenti az MTI. Robert Pelizza gibraltári főminiszter kedden megkezdte londoni tárgyalásait a brit kormány vezetőivel. Diplomáciai megfigyelők szerint a koronagyarmat miniszterelnöke Stewarttal és társaival folytatott megbeszélésen értékelni fogja a spanyol kormányban beállt változásokat és megvizsgálják az esetleges kompromisszumos megoldás lehetőségeit. Castiella spanyol külügyminiszter távozása és Lopez Bravo, az angolbarátnak tartott új külügyminiszter kinevezése óta érezhető enyhülés állt be Madrid és London viszonyában, s mind többet beszélnek olyan általános rendezésről, amely a Gibraltáriszikla atlartizálásán alapulna. Madrid ugyanis régóta olyan megjegyzéseket tesz a nyugati hatalmaknak, hogy nem fog tiltakozni Gibraltár NATO-támaszponttá való változtatása ellen, ha Spanyolországot felvennék az észak-atlanti katonai tömbbe. Pelizza főminiszter a jelek szerint minden áron meg akarja akadályozni ezt az eshetőséget. Ifinlmorelandi tábornoki Az Egyesült Államok túlértékeli a saigoni rezsim katonai erejét Dél-vietnami szenátusi vizsgálat a Myr Lai-i vérengzéseiről Washingtonból jelenti az AP és Reuter Westmoreland tábornok, a Vietnamban állomásozó amerikai csapatok volt fő-parancsnoka, a képviselőház egyik albizottságában október 8-án nyilatkozatot tett, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. Ebben kijelentette, hogy „a vietnami háború már minden bizonnyal véget ért volna, vagy végéhez közeledne, ha az Egyesült Államok nem hagyta volna abba a VDK bombázását”. A továbbiakban kijelentette, a múlthoz hasonlóan most is úgy véli, hogy az Egyesült Államok lebecsüli az ellenfél erejét és túlságosan nagyra értékeli Dél-Vietnam képességét, hogy szembeszálljon a szabadságharcosokkal. Laird hadügyminiszter hétfőn a My Lai-i tömeggyilkosságról szólva újságíróknak kifejtette: „Nem állíthatom, hogy ez az ügy árt Nixon elnök vietnami programjának, de azt sem mondhatom, hogy segíti.” A Saigonban Tran Van Don szenátor, a My Lai-i tömeggyilkosság ügyét vizsgáló délvietnami parlamenti bizottság vezetője kijelentette: „Kezdenek meggyőződni arról, hogy a vérengzés úgy folyt le, ahogyan az újságírók elmondották.” A „svéd példa” és másolai Divatba jött Nyugaton a svéd mintájú szocializmus, vagy legalábbis, amit annak neveznek. A de gaulle-ista indítású francia kormányzat „új társadalmának” meghirdetésekor a „svéd példából” indult ki, miközben az ellenzéki Szocialista Párt , a középpolgárságot tömörítő Radikális Párt ugyancsak a svéd gyakorlatot helyezi szembe a kormány irányzatával. A Német Szövetségi Köztársaságban a szociáldemokratákból, és a kapitalista verseny alapján álló liberálisokból alakult kiskoalíció ugyancsak svéd változást igyekszik kialakítani a monopolizált nagytőke „ellenőrzésére”, és természetes, hogy az angol Labour Partyt is megkísérti stockholmi testvéralakulatának eddigi politikája. Azt mondhatnánk, hogy Nyugat- Európa nagy része „svéd lázban” ég. Programokat alakítanak ki, de a valóság egészen mást mutat Olaszországban az elmúlt hetekben minden eddigit fölülmúló sztrájkmozgalom söpört végig. Nyugat-Németországban a választások és az új kormány megalakulása óta csönd van, de mindenki tudja, hogy a szeptemberi „vad sztrájkok” problémái korántsem oldódtak meg, a szociális helyzet még mindig feszült a márka fölértékelés után. Franciaországban nagy erőpróba van kibontakozóban az államosított szektor dolgozói és a kormány között, az elektromos- és gázművek sztrájkjai alaposan megviselték a hatalom idegeit Ennek tulajdonítható, hogy a kormánypártnak minap véget ért országos értekezlete fölelevenítette a régi kommunistaellenes hangot, a feszültség okait elfödve, minden gondért az „agitációt” akarják felelőssé tenni. Nincs meg tehát az „osztálybéke”, amit a legjelentősebbnek tartanak a svéd példából, ehelyett inkább olyan jelenségekről érkeznek jelentések, amelyek az osztályharc éleződéséről tanúskodnak. A válság, miután láncreakciószerűen alakul ki, fölveti azt a kérdést hogy mi is végtére az a bizonyos „svéd szocializmus”, és imitálható-e a mai nyugat-európai viszonyok között Az első gondolkodó elme, aki merészen válaszolt erre a dilemmára a francia Maurice Duverger professzor, kimondván a király mezítelenségét Tétele igen egyszerű, sőt még gyakorlati példákkal is alátámasztja. Svéd szocializmus nem létezik — hangsúlyozta a Le Monde-ban megjelent cikkében —, mert a szociáldemokrata kormányzással irányított Svédország ugyanolyan kapitalista állam, mit akármelyik más nyugati ország, amely most vágyakozón gondol a másolásra. A társadalmi rendszer teljes azonossága mindazonáltal nem jelenti azt, mintha ne lennének lényeges különbségek Svédország és a vele azonos úton haladó tőkés államok között A negyvenöt esztendő óta hol abszolút hol csak egyszerű többséggel rendelkező stockholmi szociáldemokrata kormányzat a szociális reformoknak egész sorozatát dolgozta ki és ültette át a gyakorlatba, így a svéd dolgozók vitathatatlanul nagyon előnyöket élveznek akár az angolokénál, akiknek bérkövetelési jogait a munkáspárti kormány nyirbálja meg, vagy a franciákénál, ahol a jobboldal most bontakoztatott ki támadást a sztrájkjog megszorításával fenyegetőzve Svédországban a jövedelemelosztás igazságosabb, mint más kapitalista országban. A társadalombiztosítás szélesebb jogokat ad mindenkinek, a közoktatás demokratikusabb, az öregek visszavonulása jobban védi az érdekeket, fölszámolták a telekspekulációt a házhelyek községesítésével, végül alaposan kidolgozott tervek alapján harmonikus városokat építenek. Ez a szociális helyzet úgy alakult ki, hogy a svéd szociáldemokrácia sokkal ügyesebben manipulálta a tőkés társadalmi rendszert, mint akármelyik más kapitalista kormány. A társadalmi képlet leegyszerűsödött azzal, hogy a monopoltőke erősen koncentrált és összpontosított, alig húsz család tartja kézben a gazdaság döntő szektorait Ahol a tőkét ennyire koncentrálták, és nem a különböző érdekcsoportok állnak szemben egymással, nyilvánvalóan a problémákat is leegyszerűsítik. Ennek másik oldalaként a szociáldemokrácia a szakszervezeti mozgalmat is centralizálta, a mintegy 1 600 000-res taglétszámot képviselő szakszervezetek egységes irányítás alatt állnak. Ilyen alapon minden három esztendőben fölülvizsgálják a kollektív szerződéseket, új megegyezéseket kötnek, s ezeket aztán mindkét fél az időtartamon belül végrehajtja. Mégsincs minden rendben a svéd társadalomban, s ezt mutatja: az ifjúság szexuális szabadossága a lázadás jellegét ölti, az alkoholizmus roncsolja a középkorúakat és a fiatal nemzedéket. Holott Svédország nemcsak abban különbözik a többi tőkés országtól, hogy belső életében az ellentétek lekerekítésével viszonylagos harmóniát teremtett, hanem egészen más külpolitikát is követ, mint Nyugaton sok más kormányok. Itt kell aláhúzni, hogy a belső viszonyok kialakulását meghatározta a svájcitól is lényegesen eltérő semlegesség, amely immár hosszú évtizedek óta minden háborútól távol tartotta ezt a „békeszigetet”. Ma viszont, a nemrégen hatalomra került Olof Palme kormányfő valósággal kihívta az Egyesült Államokat először csak azzal, hogy tüntető menetben vett részt az amerikaiak vietnami agressziója ellen, majd diplomáciai kapcsolatot létesített Hanoival, végül gazdasági segítséget ajánlott föl a VDK újjáépítésére. Emiatt haragosan hazahívták Stockholmból az amerikai nagykövetet, majd pedig a segélyek folyósításának fölfüggesztésével fenyegetőztek. A svéd példához — mellékesen — ez is hozzátartozik, míg az utánozni kívánó kormányok többsége ezzel homlokegyenest ellenkező politikát követ Van-e mód rá, hogy Nyugat-Európában akárhol másutt átvegyenek valamit a svéd mintából? Ami Franciaországot illeti, Duverger professzor már említett cikkében kifejezetten azt hangoztatja, hogy a belátható jövőben erre alig van lehetőség. A tőkés társadalom jellege is olyan, hogy még nem alakult ki a trösztöknek az a koncentráltsága, mint Svédországban. .Sőt, a Közös Piacon belül hovatovább azt tartják az együttműködés legnagyobb akadályának, hogy az összehangolás helyett inkább a kiéleződő konkurrencia érvényesül; még a tagországokban is dúl a küzdelem a piacért, a társaságok a régi módszerekkel állnak egymással szemben. A monopol tőkével összefonódott állam éppen az ipari koncentráció kialakítására törekszik, ami kettős ellentéteket teremt. A likvidálásra szánt tőkés vállalkozások ellenállnak a fölülről rájuk nehezedő nyomásnak, a munkásosztály pedig természetesen határozott osztályellenállással felel arra, hogy a koncentrációt az ő terhére hajtsák végre Ennélfogva a munkásmozgalmon belül is dúl a harc a jobboldali opportunista, valamint a szélsőséges csoportok ellen, a következetesen forradalmi irányvonal érvényesüléséért. Korábban voltak kísérletek a korporációs szervek kialakítására, a svéd mintájú, osztály együttműködésre kész mozgalom megteremtésére, amivel aztán a nagytőke szót érthetne, de ezek a kezdeti lépések kudarcba fulladtak, sőt a polarizáció jut mindinkább érvényre a munkásmozgalomban. A tervek tehát összeomlanak a kemény gazdaságiés társadalmi realitásokon. Illúziók hullanak szét. Meglehet, a kezdeti forró őszi hónapokat az osztályharc frontjain ugyancsak meleg tél követi, mígnem az egész beletorkollik egy szikrázó tavaszba. A hangulat már ma erre mutat, és ezzel magyarázható, hogy miközben nemzetközi síkon a kormányszintű párbeszéd nyomul előtérbe a Kelet és a Nyugat viszonyában, az egyes tőkés országokban a belső ügyekben ismét erősödik a „hivatalos kommunistaellenesség”. Olaszországban megpróbálták a kommunistákra hárítani a felelősséget a milánói összecsapásért, Franciaországban most sztrájkellenes hangulat kialakításával próbálkoznak, előkotorva a legrosszabb hidegháborús esztendők szóhasználatát Azt mutatja ez, hogy a svéd mintájú kísérletek csődöt mondanak, nem csodagyógyír a tőkés társadalom krónikusan jelentkező bajaira. Svédország a mai politikai értelemben vett Nyugat-Európában egyszeri és megismételhetetlen jelenség. Nem is szólva arról, hogy aDuverger professzor szavaival — minden tagadhatatlan szociális vívmányai ellenére Svédország kapitalista ország, és természetesen még szociáldemokrata kormányával is ai marad. • Várkonyi Tibor Feloszlatták a japán törvényhozást December végén tartják az új választásokat Macuda, a japán képviselőház elnöke, a császár rendeletének megfelelően, kedden feloszlatta a képviselőházat, és bejelentette, hogy december 27-én új választásokat tartanak. A parlament mindkét háza az ellenzék kívánságára szombaton gyűlt össze, rendkívüli ülésszakra. Az egyedüli napirendi pont Szato miniszterelnök november végi washingtoni tárgyalásának megvitatása volt A két legjelentősebb ellenzéki párt, a Szocialista és a Szociáldemokrata Párt javaslata érthetően következett a japán lakosság közhangulatából, abból, hogy a Szato-Nixon megbeszélések eredményeként létrejött kompromisszum nem váltotta be a haladó erők reményeit. A washingtoni tárgyalások központi kérdése az okinawai amerikai támaszpont volt. A Tajvan közvetlen közelében fekvő stratégiai fontosságú sziget, ahonnan Dél- Vietnam és Dél-Korea megközelíthető, az 1951-es amerikai —japán biztonsági szerződés értelmében Washington közigazgatása alá tartozik. Az okinawai támaszpont-hálózaton negyvenezer amerikai katona és kisegítő személyzet állomásozik, a VDK bombázásának idején a B—52-es gépek egyik legfontosabb kiinduló bázisa volt. Különleges jelentőségét és egyúttal a japán lakosság tiltakozó mozgalmát még az is növeli, hogy a szigeten nukleáris töltetű fegyvereket raktároznak. A háború után hozott japán alkotmány tiltja a nukleáris fegyverek tárolását, Okinawa viszont amerikai státusából következően kivétel ez alól A japán haladó erők követelésének hatására az Egyesült Államok még a nyáron tett bizonyos ígéretet arra, hogy a szigetet Japánnak visszaadják. Lényegében ezt a megegyezést kellett most a Szato-Nixon találkozónak véglegesen rögzítenie. A homályosan megfogalmazott közlemény szerint az Egyesült Államok legkésőbb 1972-ig visszaadja Okinawa közigazgatási jogait Japánnak, viszont ezután is fenntartja katonai támaszpontjait. A közlemény ugyanakkor nem utalt egyértelműen arra, hogy vajon ennek értelmében az amerikaiak továbbra is tarthatnak-e nukleáris fegyvereket Okinawán. Megfigyelők mindenesetre azt a következtetést vonták le, hogy Szato a jövő évben sorra kerülő amerikai—japán biztonsági szerződés meghoszszabbítása mellett még erre is hajlandónak mutatkozott. A haladó japán lakosság és így a jelentős politikai erőt képviselő ellenzéki pártok számára elfogadhatatlanok a washingtoni megegyezés pontjai. A kormányzó Liberális Demokrata Párt éppen ezért folyamodott ahhoz a módszerhez, hogy egyrészt időhúzással, másrészt a december 27-ére bejelentett képviselőházi választásoknak számára esetleg pozitív eredményével igazolja Washingtonhoz fűződő politikáját. Szató kétségtelenül számíthat elsősorban a nagytőke köreiben fokozódó nacionalista hullámmal, amely azamerikai elképzelésekkel összhangban arra irányul, hogy Japán gazdasági súlyának megfelelően növelje „felelősségét az ázsiai biztonság megőrzésében”. Az ellenzéki erők, mint ahogy erre Narita, a Szocialista Párt elnöke is rámutatott, tisztában vannak a december, végi választások jelentőségével, amelyek kimenetele döntő lehet Japán jövője szempontjából. Csehszlovákia A belső piac és az ellátás helyzetével foglalkoznak a vezető szervek Prágából jelenti az MTI. Gazdasági kérdésekkel foglalkozott hétfői ülésén a CSKP KB elnöksége. Megállapította, hogy a Központi Bizottságszeptemberi plénumának felhívására kibontakozó munkakezdeményezési mozgalom meghozta az első konkrét gazdasági eredményeket. Ezek mindenekelőtt abban nyilvánulnak meg, hogy terven felül 500 millió korona értékű közszükségleti cikket adtak a belső piacnak, és a szénbányászat is túlteljesítette a tervelőírásokat. Pozsonyból jelenti a CTK. A lakosság vásárlóképességének nem kívánatos növekedése folytán tavaly és az idén súlyos nyomás nehezedett a közszükségleti cikkek belső piacára Szlovákiában . "Jlentette ki Barbirek szlovák kereskedelemügyi miniszter a pozsonyi Pravdának adott nyilatkozatában. Barbirek kijelentette, hogy a pártszervek, a szövetségi kormány és a nemzetiségi kormányok nagy figyelemmel foglalkoznak a belső piac és az ellátás helyzetével. Máris tettek néhány intézkedést a leghalaszthatatlanabb problémák gyors megoldására. Szerda, 1969. december .