Magyar Nemzet, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-04 / 102. szám
Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Hétfő 1970. május 4 XXVI. évfolyam, 102. szám Támadás Kambodzsa ellen Nixon „vietnamizálási” terve azt eredményezte, hogy „amerikanizálta” egész Indokínában a háborút. Azáltal, hogy az elmúlt hét végén amerikai csapatok nyomultak be kötelékekben kambodzsai területre, az Egyesült Államok kormánya kiterjesztené a háborút erre a térségre is. Korábban sem tartotta persze túlságosan tiszteletben Kambodzsa és Laosz semlegességét és függetlenségét, amelyet az 1954., illetve 1962. évi genfi szerződések garantáltak; amerikai felderítő gépek és bombázók rendszeresen e két ország területe fölé repültek a vietnami háború ürügyén, bombázták is nem egy alkalommal, a „vietnamizálási” program meghirdetése óta azonban egyre fokozódott a beavatkozás. A kémszervezet, a CIA külön kiképzett zsoldoshadsereget tartott fenn Laoszban, Kambodzsában pedig tevékenyen közreműködött Norodom Szihanuk államfő uralmának megdöntésében és Lon Nol tábornok államcsínyének végrehajtásában. Az amerikai elnök azzal iparkodott elterelni a nemzetközi közvélemény és kényszerű szövetségesei figyelmét a készülő újabb agresszióról, hogy bejelentette 150 000 katona kivonását Dél-Vietnamból (az USA- hadsereg létszáma jelenleg 427 000 fő). Ez a bejelentés nem volt egyéb, mint megtévesztés, a „csapatkivonás” ugyanis azzal kezdődött, hogy a Dél-Vietnamból kivonult első részleg, 6500 katona, bevonult Kambodzsába. Velük együtt nyomult be a saigoni bábkormány 3500 katonája, ezt megelőzően egy másik térségben, az úgynevezett „Kacsacsőr-körzetben” (ez országrész formája alapján kapta a nevét) már 10 000 főnyi saigoni hadsereg kezdett harci tevékenységbe. E csapatok természetesen nagyobb erőt képviselnek a létszámuknál. Nemcsak azért, mert a legmodernebb fegyverekkel, hanem azért is, mert komoly páncélos alakulatokkal, és az amerikai légierő teljes támogatásával rendelkeznek. Valóságos háború folyik tehát Kambodzsában amerikai irányítással és közreműködéssel, ami beláthatatlan következményekkel járhat Indokínában és egész Délkelet-Ázsiában. A kambodzsai beavatkozást Nixon azzal indokolta, hogy ezáltal szeretné meggyorsítani a vietnami háború befejezését. Ez a feje tetejére állított logika az elnök szerint abból áll, hogy amennyiben sikerül Kambodzsában és Laoszban győzni, vagy legalábbis Amerika-barát kormányokat létrehozni, és megerősíteni pozíciójukban, akkor ez kihatással lesz a vietnami háborúra és Indokína amerikai befolyás alá kerül. Nos, az eredmény az, hogy a háború újabb erővel lángolt fel Dél- Vietnamban, az Egyesült Államok megszegvén ígéretét, bombázta a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét (120 gép vett részt az akcióban!), és Kambodzsában újabb háborús kalandba bonyolódott. Az eredmény nem lehet kétséges, ha nagy haditechnikai fölénye ellenére Vietnamban nem tudott győzni, hogyan számíthat sikerre egyszerre három fronton, olyan országokban, amelyek területe hadviselésre talán még alkalmatlanabb! (Kambodzsa területének 53, Laosznak 60 százaléka erdő és hegyvidék, itt még a „lombtalanítás” sem vezetne eredményre.) És nem utolsósorban: az újabb amerikai beavatkozás megerősítette Vietnam, Laosz és Kambodzsa népeinek egységét igazságos harcukban a szabadságért és függetlenségért. Ennek jegyében jött létre április 25-én és 26-án az indokínai népek vezetőinek csúcsértekezlete, amelyen egységfrontot hirdettek az amerikai betolakodók ellen. A világ szinte minden részén aggodalommal, felháborodással és tiltakozással fogadták Nixon bejelentését és a háború kiterjesztésének hírét. A szocialista országokon kívül a legnagyobb felháborodás talán az Egyesült Államokban tapasztalható, ahol az előző elnök, Johnson éppen a hadüzenet nélküli vietnami hadviselésbe bukott bele. Vezető politikusok, szenátorok nyilatkozatai, az egyetemeken fellángolt tüntetések azt jelzik, hogy ez az újabb katonai kaland az eddiginél is jobban megosztja az amerikai társadalmat. Nixon most — az egész indokínai térség nemzetközi jelentőségét tekintve — Johnsonnál is súlyosabb lépésre határozta el magát, amelynek következményei beláthatatlanok lehetnek az egész világ békéje szempontjából Maga a francia kormány is „helytelenítette” hivatalos állásfoglalásában a „konfliktus kiterjesztését”. Ezt azért említjük külön, mert Párizs, amely otthont adott a négyoldalú vietnami tárgyalásoknak, a kambodzsai puccs után kissé módosította indokínai politikáját és „globális rendezést” javasolt, ami nem ugyanaz, mint Malik indonéz külügyminiszter terve egy ázsiai külügyminiszteri értekezlet öszszehívására, az indokínai népek számára azonban éppoly elfogadhatatlan volt. Elfogadhatatlan azért, mert a két Vietnam, Laosz és Kambodzsa nem kíván sem katonai, sem politikai beavatkozást a határain kívüli államok részéről, hanem maga kívánja rendezni a sorsát. A szabadságukért harcoló indokínai népek célja a függetlenség, a béke és a semlegesség helyreállítása, ennek pedig feltétele az, hogy országaik területén ne állomásozzanak idegen csapatok. A szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság közvéleménye élesen elítéli az újabb eszkalációs lépést és miként a múltban hatékonyan támogatta a vietnami nép szabadságharcát, most is teljes szolidaritást vállal, az agresszió ez újabb szakaszában, egész Indokína felszabadulási törekvéseivel Vámos Imre Világszerte élesen elítélik az amerikaiak betörését Kambodzsába Légitámadások a VDK ellen A külpolitikai helyzet A KAMBODZSAI AMERIKAI BEAVATKOZÁS felidézte annak veszélyét, hogy a vietnami háború indokínai háborúvá szélesedik. Nixon elnök péntek hajnali beszéde után, amerikai és dél-vietnami egységek behatoltak Kambodzsa területére, ezzel egyidejűen pedig nagy amerikai repülőkötelékek bombázni kezdték a VDK déli tartományait. A kambodzsai intervenció nyomán a kommentátorok szinte egyöntetűen azt a kérdést boncolják, hogy hová vezet az Egyesült Államok újabb agresszív lépése, amely a jelek szerint még Washington délázsiai szövetségeseinél sem talált kedvező fogadtatásra, így például Malik indonéz külügyminiszter nyilatkozatában azt emlegette, hogy „sajnálattal értesült” a washingtoni döntésről. Lan Nol, a puccsista kambodzsai kormány vezetője pedig úgy foglalt állást, hogy abból kitűnik, Washington nem tájékoztatta Phnom Penht az intervencióról. Világszerte a tiltakozások sorozatát váltotta ki az amerikai beavatkozás. Heves bírálatokra vezetett a döntés magában az Egyesült Államokban is. Igen figyelemre méltó az Express washingtoni tudósítójának vélekedése: az újságíró arról írt, hogy a szenátus tagjai között az utóbbi időben soha nem volt tapasztalható ekkora felháborodás. Emellett a szenátorok jó része úgy vélekedik, hogy újabb Vietnam kezdődött. Nixon elnök nem kérte ki a kongresszus tanácsát döntéséhez és ez még csak fokozza az elnök politikájával amúgy is szemben álló szenátorok tiltakozását. Edward Kennedy igen élesen fogalmazva, őrültségnek” nevezte a beavatkozást. A legtöbb találgatás talán arra vonatkozik, hogy a nixoni döntés után milyen álláspontot foglal el majd Peking, mint a délkelet-ázsiai térség egyik hatalma. Hogy Kína nagy jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, azt bizonyítja Mao Ce-tung és Norodom Szihanuk herceg, a hatalmától megfosztott kambodzsai államfő találkozója. Hongkongi lapértesülések szerint Dél-Kínában csapatokat képeztek ki kambodzsai bevetésre, s nyugati hírügynökségek óvatos formában azt a lehetőséget is felvetik, hogy Peking nem nézi tétlenül az események alakulását. A VDK éles hangú kormánynyilatkozatban támadta Nixon döntését. Hasonló értelemben foglaltak állást a szovjet lapok. A Krasznaja Zvezda megállapította, hogy a kambodzsai intervenció „agresszív cselekmény”, s a legsúlyosabb következményekkel fenyeget. A szovjet lap a többi között azt írta, hogy az eddigi délkelet-ázsiai akciók már bebizonyították: könnyű a háborút megkezdeni, de nehéz befejezni, majd a cikkíró hozzátette: „Könnyű betörni egy idegen országba, de nehéz onnan kivonulni. Ezt tudniuk kell Washingtonban.” A Reuter tudósítója a washingtoni elhatározást Nixon elnök politikai pályafutása szempontjából tette mérlegre, s úgy vélekedett, hogy Nixon eddigi elnöki karrierjét tette kockára csak azért, mert bízott abban, hogy az amerikai csapatok képesek lesznek villámháború formájában felszámolni a kambodzsai ellenállást. Ha pedig a Pentagon tervei kudarcot vallanak — márpedig az első jelentések erre mutatnak —, akkor az amerikai hatalmi struktúrában megrendülhet a Republikánus Párt helyzete. De a Reuter tudósítója szerint még ha sikerrel végződik is a kambodzsai játszma, Nixon ez esetben is elveszítheti az úgynevezett csendes többség támogatását — szavazóinak jó részét —, mert az intervencióra vonatkozó döntés túlzottan nagy kockázatot rejt magában. Kambodzsa: Nem. éri© el célját az Egyesült Államok intervenciója Tiltakozások világszerte Péntekre virradóra több mint tízezer amerikai és dél-vietnami katona több száz harckocsival behatolt kambodzsai területre. Az amerikai invázió, amelyet megelőzött Nixon elnök beszéde, tiltakozást váltott ki az egész világon. Élesen ellenezték a beavatkozást az Egyesült Államokban is. Kommentátorok szinte egyöntetűen azt a véleményüket fejezték ki, hogy a lépés súlyos veszélyeket hordoz magában az indokínai térség és a világbéke szempontjából. A kambodzsai intervencióval párhuzamosan az Egyesült Államok felújította a VDK elleni légitámadásokat. Kis Csaba, az MTI washingtoni tudósítója jelenti: A Pentagon szombaton az indokínai „Blitzkrieg” újabb eszkalációját jelentette be. Az amerikai katonai hatóságok elismerték, hogy az elmúlt napokban az USA harci repülőgépei a VDK ellen légitámadásokat hajtottak végre. Bár a korábbi vietnami jelentések közölték, hogy a támadásoknak polgári áldozatai vannak, a Pentagon közleménye szerint azok „légvédelmi állások ellen irányultak”, hogy „biztosítsák a fegyvertelen felderítő gépek útját”. Az USA már korábban közölte, hogy jogot formál magának felderítő repülésekre a VDK légterében. Korábban néhány kisebb légi akcióra került sor, ezúttal azonban a katonai vezetés tömegméretű támadást hajtott végre. Villámháború ? Laird amerikai hadügyminiszter korábban, szombati rendkívüli sajtókonferenciáján már kilátásba helyezte a totális légi háború felújítását is. A hadügyminiszter azt mondotta, hogy amennyiben a VDK erői — megtorlásul az USA kambodzsai intervenciójáért — a demilitarizált övezetben, vagy másutt támadást intéznek az amerikai katonaság ellen, sor kerül a légiháború felújítására is. Herbert Klein, Nixon propagandafőnöke, röviddel később megnyugtató nyilatkozatot tett közzé, azt hangoztata, hogy a hadügyminiszter csak „elméletileg” fejtette ki álláspontját és „nincs szó egy újabb döntés bejelentéséről". Nixon csütörtök esti bejelentését követően egyre gyor sabban bontakozik ki a Washington által elrendelt indokínai villámháború. Laird a sajtókonferencián arra is utalt, hogy a kambodzsai inváziót, amely jelenleg három körzetben folyik, újabb térségekre is kiterjesztik, így elsősorban a kambodzsai — laoszi — délvietnami határ közelében levő területekre, valamint a Mekong-folyó deltavidékére. Laird ismét azt mondotta, hogy „nincs szó a háború kiterjesztéséről, sőt, az intézkedések annak megrövidítését szolgálják”, de nyilatkozatában kijelentette, nem engedi meg, hogy az amerikai katonák „céltáblák” legyenek Dél-Vietnamban. A hadügyminiszter nyilatkozatából egyes megfigyelők arra következtetnek, hogy az amerikai haderő rövidesen Laoszba is be akar hatolni, az ott elhelyezett „észak-vietnami menedékhelyek” felszámolására. A kambodzsai agressziós hadművelet egyébként egyelőre korántsem igazolta Nixon bejelentését: a CBS televízió például szombaton este azt jelentette, hogy az amerikai csapatok mind ez ideig nem találták meg a „főhadiszállást”. Nixon a közvetlen amerikai behatolást azzal indokolta, hogy ezt a főhadiszállást kell megsemmisíteni elsősorban. Az intervenció egyébként szemmel láthatóan a Lón Nol-féle Phnom Penh-i rezsim teljes egyetértésével történik, bár megkérdezésük nélkül. A New York Times szombaton interjút közölt a puccsista kormány fejével, s Lón Nol a tudósító szerint „derűsen mosolyogva” fogadta az invázió hírét, bár kijelentette, hogy elvben tiltakozni kell ellene. Az új amerikai intervenció természetesen az országon belül is heves ellenállást vált ki. A szombati napon négy szenátor, a demokrata párti Hughes és McGovern, valamint a republikánus Hatfield és Goodell bejelentették, a hét elején törvényjavaslatot terjesztenek elő, hogy a kongreszszus azonnali hatállyal vonja meg a katonai szervektől a háború folytatásához szükséges összegeket. Hatfield a szenátorok sajtókonferenciáján azt mondotta, hogy amennyiben a törvényhozás az elnök politikáját támogatja, akkor ki kell mondania a formális hadüzenetet, ha viszont ellenzi azt, meg kell vonnia a támogatást a háború folytatásától. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szombaton lényegében visszautasította, hogy a Nixon által javasolt módon tárgyaljon a bizottság az elnökkel az indokínai háborúról. Újabb nyolc szenátor csatlakozott hétfőn ahhoz a szombaton előterjesztett javaslathoz, hogy a törvényhozás vétózza meg Nixon indokínai háborúját a katonai költségvetés megfelelő tételeinek elutasításával. A külügyi bizottság — 51 év óta először — követelte, hogy tárgyalhasson az elnökkel, s megvitassa vele a háború kérdését. Nixon erre csak úgy hajlandó, ha a képviselőház külügyi bizottságának tagjai is jelen lesznek. A képviselőházi bizottságnak azonban, Fulbright megállapítása szerint, nincs beleszólása az amerikai külpolitika ilyen jellegű döntéseibe, s az elnöki elképzelés célja nyilván az, hogy megakadályozza a háborúellenes szenátorokat véleményük kifejtésében. Az amerikai lapok kommentárjai a hét végén megoszlottak ugyan, de a befolyásos lapok jó része élesen elítélte Nixon háborúját. A New York Times tragikus döntésnek minősíti a kambodzsai intervenciót. A helyeslők kórusát Barry Goldwater, a volt elnökjelölt vezeti, aki most a VDK elleni légi háború azonnali felúltását is követeli „a háború gyors befejezése érdekében”. Tüntetés az egyetemeken Az amerikai egyetemeken egymást érik az újabb tüntetések az indokínai háború ellen. A marylandi egyetemen két napon át csaptak össze a rendőrök a tüntetőkkel, akik a háború kiterjesztése elleni tiltakozás jeléül szétdobálták az egyetem tartalékos tiszti tanfolyamának központi épületében a berendezést. Összecsapásra került sor a Yale egyetemen és a kaliforniai Stanford egyetemen is. A New York Times vasárnapi száma jól értesült washingtoni kormánykörökre hivatkozva jelentette, hogy a VDK elleni legutóbbi légitámadásokban 128 vadászbombázó vett részt. A lap úgy tudja, hogy a légitámadásokat az elnök engedélyezte röviddel csütörtöki (magyar idő szerint péntek hajnali) televízióbeszédének elhangzása után, amelyben bejelentette a kambodzsai hadműveletek megkezdését. Párizsból jelenti a Reuter: Franciaország pénteken elítélte az Egyesült Államok kambodzsai beavatkozását és konzultációt kezdett Kínával, valamint a DIFK-kel az indokínai helyzetről. Francia hivatalos körök — mint a Reuteriroda jelentette —, nyilatkozatban szögezték le a következőket: „A francia kormány csak fájlalhatja azt, ami súlyosbítja, meghosszabbítja és kiterjeszti a konfliktust, az utóbbi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a katonai akció szükségképpen az események olyan láncolatát indítja el, amelyet nem lehet ellenőrizni”. Mao Ce-tong fogadta Szihanukot Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint Mao Ce-tung és Lin Piao pénteken délután fogadták Norodom Szihanukot, Kambodzsa volt államfőjét, valamint feleségét. A kínai hírügynökség Norodom Szihanukot továbbra is államfőnek minősíti és megjelöli újabb funkcióját, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnökének minőségében. Jelen volt a fogadáson Samdehh Penn Nouth, Szihanuk tanácsadója, az egységfront képviselője. Kínai részről ott volt Csou Enlaj és a kínai vezetőség több más magas rangú reprezentánsa. Mao, Lin Piao és Szihanuk — mint az Új Kína jelentette — „hosszú, szívélyes és baráti megbeszélést” folytatott a kambodzsai személyiségekkel. Az Új Kína hírügynökség péntek éjszakai adásában élesen elítélte az Egyesült Államok kambodzsai intervencióját, fortélynak nevezte a vietnamizálási programot, és megállapította, hogy az amerikai elhatározásból nincs kiút. Michael Stewart angol külügyminiszter az alsóház pénteki ülésén kijelentette: Nagy- Britannia kapcsolatba lép a Szovjetunióval és javasolja, hogy hívjanak össze újabb