Magyar Nemzet, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-04 / 102. szám

­ Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Hétfő 1970. május 4 XXVI. évfolyam, 102. szám Támadás Kambodzsa ellen Nixon „vietnamizálási” terve­ azt eredményezte, hogy „am­erikanizálta” egész Indokínában a háborút. Az­által, hogy az elmúlt hét vé­gén amerikai csapatok nyo­multak be kötelékekben kambodzsai területre, az Egyesült Államok kormánya kiterjesztené a háborút er­re a térségre is. Korábban sem tartotta persze túlságo­san tiszteletben Kambodzsa és Laosz semlegességét és függetlenségét, amelyet az 1954., illetve 1962. évi genfi szerződések garantáltak; amerikai felderítő gépek és bombázók rendszeresen e két ország területe fölé re­pültek a vietnami hábor­ú ürügyén, bombázták is nem egy alkalommal, a „vietna­­mizálási” program meghir­detése óta azonban egyre fokozódott a beavatkozás. A kémszervezet, a CIA külön kiképzett zsoldoshadsereget tartott fenn Laoszban, Kam­bodzsában pedig tevékenyen közreműködött Norodom Szihanuk államfő uralmá­nak megdöntésében és Lon Nol tábornok államcsínyé­nek végrehajtásában. Az amerikai elnök azzal iparkodott elterelni a nem­zetközi közvélemény és kényszerű szövetségesei fi­gyelmét a készülő újabb ag­resszióról, hogy bejelentette 150 000 katona kivonását Dél-Vietnamból (az USA- hadsereg létszáma jelenleg 427 000 fő). Ez a bejelentés nem volt egyéb, mint meg­tévesztés, a „csapatkivonás” ugyanis azzal kezdődött, hogy a Dél-Vietnamból ki­vonult első részleg, 6500 ka­tona, bevonult Kambodzsá­ba. Velük együtt nyomult be a saigoni bábkormány 3500 katonája, ezt megelőzően egy másik térségben, az úgynevezett „Kacsacsőr-kör­­zetben” (ez országrész for­mája alapján kapta a nevét) már 10 000 főnyi saigoni hadsereg kezdett harci tevé­kenységbe. E csapatok ter­mészetesen nagyobb erőt képviselnek a létszámuknál. Nemcsak azért, mert a leg­modernebb fegyverekkel, hanem azért is, mert komoly páncélos alakulatokkal, és az amerikai légierő teljes támogatásával rendelkeznek. Valóságos háború folyik te­hát Kambodzsában amerikai irányítással és közreműkö­déssel, ami beláthatatlan kö­vetkezményekkel járhat In­dokínában és egész Délke­­let-Ázsiában. A kambodzsai beavatko­zást Nixon azzal indokolta, hogy ezáltal szeretné meg­gyorsítani a vietnami hábo­rú befejezését. Ez a feje te­tejére állított logika az el­nök szerint abból áll, hogy amennyiben sikerül Kam­bodzsában és Laoszban győz­ni, vagy legalábbis Ameri­­ka-barát kormányokat lét­rehozni, és megerősíteni po­zíciójukban, akkor ez kiha­tással lesz a vietnami hábo­rúra és Indokína amerikai befolyás alá kerül. Nos, az eredmény az, hogy a háború újabb erővel lángolt fel Dél- Vietnamban, az Egyesült Ál­lamok megszegvén ígéretét, bombázta a Vietnami De­mokratikus Köztársaság te­rületét (120 gép vett részt az akcióban!), és Kambodzsá­ban újabb háborús kaland­ba bonyolódott. Az ered­mény nem lehet kétséges, ha nagy haditechnikai fölé­nye ellenére Vietnamban nem tudott győzni, hogyan számíthat sikerre egyszerre három fronton, olyan orszá­gokban, amelyek területe hadviselésre talán még al­kalmatlanabb! (Kambodzsa területének 53, Laosznak 60 százaléka erdő és hegyvidék, itt még a „lombtalanítás” sem vezetne eredményre.) És nem utolsósorban: az újabb amerikai beavatkozás megerősítette Vietnam, Laosz és Kambodzsa népei­nek egységét igazságos har­cukban a szabadságért és függetlenségért. Ennek je­gyében jött létre április 25-én és 26-án az indokínai népek vezetőinek csúcsérte­kezlete, amelyen egységfron­tot hirdettek az amerikai betolakodók ellen. A világ szinte minden ré­szén aggodalommal, felhá­borodással és tiltakozással fogadták Nixon bejelentését és a háború kiterjesztésének hírét. A szocialista országo­kon kívül a legnagyobb fel­háborodás talán az Egyesült Államokban tapasztalható, ahol az előző elnök, Johnson éppen a hadüzenet nélküli vietnami hadviselésbe bu­kott bele. Vezető politikusok, szenátorok nyilatkozatai, az egyetemeken fellángolt tün­tetések azt jelzik, hogy ez az újabb katonai kaland az eddiginél is jobban meg­osztja az amerikai társadal­mat. Nixon most — az egész indokínai térség nemzetközi jelentőségét tekintve — Johnsonnál is súlyosabb lé­pésre határozta el magát, amelynek következményei beláthatatlanok lehetnek az egész világ békéje szempont­­jából Maga a francia kormány is „helytelenítette” hivata­los állásfoglalásában a „konfliktus kiterjesztését”. Ezt azért említjük külön, mert Párizs, amely otthont adott a négyoldalú vietnami tárgyalásoknak, a kambod­zsai puccs után kissé módo­sította indokínai politikáját és „globális rendezést” java­solt, ami nem ugyanaz, mint Malik indonéz külügymi­niszter terve egy ázsiai kül­ügyminiszteri értekezlet ösz­­szehívására, az indokínai népek számára azonban épp­oly elfogadhatatlan volt. El­fogadhatatlan azért, mert a két Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa nem kíván sem ka­tonai, sem politikai beavat­kozást a határain kívüli ál­­lamok részéről, hanem ma­ga kívánja rendezni a sor­sát. A szabadságukért harcoló indokínai népek célja a füg­getlenség, a béke és a sem­legesség helyreállítása, en­nek pedig feltétele az, hogy országaik területén ne állo­másozzanak idegen csapa­tok. A szocialista országok, köztük a Magyar Népköz­­társaság közvéleménye éle­sen elítéli az újabb eszkalá­­ciós lépést és miként a múlt­ban hatékonyan támogatta a vietnami nép szabadság­­harcát, most is teljes szoli­daritást vállal, az agresszió ez újabb szakaszában, egész Indokína felszabadulási tö­rekvései­v­el Vámos Imre Világszerte élesen elítélik az amerikaiak betörését Kambodzsába Légitámadások a VDK ellen A külpolitikai helyzet A KAMBODZSAI AMERIKAI BEAVATKOZÁS felidézte annak veszélyét, hogy a vietnami háború indokínai háborúvá szélesedik. Nixon elnök péntek hajnali beszéde után, amerikai és dél-vietnami egységek behatoltak Kambodzsa területére, ezzel egyidejűen pedig nagy amerikai repülőkötelékek bom­bázni kezdték a VDK déli tartományait. A kambodzsai inter­venció nyomán a kommentátorok szinte egyöntetűen azt a kér­dést boncolják, hogy hová vezet az Egyesült Államok újabb agresszív lépése, amely a jelek szerint még Washington dél­ázsiai szövetségeseinél sem talált kedvező fogadtatásra, így például Malik indonéz külügyminiszter nyilatkozatában azt emlegette, hogy „sajnálattal értesült” a washingtoni döntésről. Lan Nol, a puccsista kambodzsai kormány vezetője pedig úgy foglalt állást, hogy abból kitűnik, Washington nem tájékoztatta Phnom Penht az intervencióról. Világszerte a tiltakozások sorozatát váltotta ki az amerikai beavatkozás. Heves bírálatokra vezetett a döntés magában az Egyesült Államokban is. Igen figyelemre méltó az Express wa­shingtoni tudósítójának vélekedése: az újságíró arról írt, hogy a szenátus tagjai között az utóbbi időben soha nem volt tapasz­talható ekkora felháborodás. Emellett a szenátorok jó része úgy vélekedik, hogy újabb Vietnam kezdődött. Nixon elnök nem kérte ki a kongresszus tanácsát döntéséhez és ez még csak fokozza az elnök politikájával amúgy is szemben álló szenáto­rok tiltakozását. Edward Kennedy igen élesen fogalmazva, őrültségnek” nevezte a beavatkozást. A legtöbb találgatás talán arra vonatkozik, hogy a nixoni döntés után milyen állás­pontot foglal el majd Peking, mint a délkelet-ázsiai térség egyik hatalma. Hogy Kína nagy jelentőséget tulajdonít az ese­ményeknek, azt bizonyítja Mao Ce-tung és Norodom Szihanuk herceg, a hatalmától megfosztott kambodzsai államfő talál­kozója. Hongkongi lapértesülések szerint Dél-Kínában csapa­tokat képeztek ki kambodzsai bevetésre, s nyugati hírügynök­ségek óvatos formában azt a lehetőséget is felvetik, hogy Peking nem nézi tétlenül az események alakulását. A VDK éles hangú kormánynyilatkozatban támadta Nixon döntését. Hasonló értelemben foglaltak állást a szovjet lapok. A Krasznaja Zvezda megállapította, hogy a kambodzsai inter­venció „agresszív cselekmény”, s a legsúlyosabb következmé­nyekkel fenyeget. A szovjet lap a többi között azt írta, hogy az eddigi délkelet-ázsiai akciók már bebizonyították: könnyű a háborút megkezdeni, de nehéz befejezni, majd a cikkíró hozzátette: „Könnyű betörni egy idegen országba, de nehéz onnan kivonulni. Ezt tudniuk kell Washingtonban.” A Reuter tudósítója a washingtoni elhatározást Nixon elnök politikai pályafutása szempontjából tette mérlegre, s úgy vélekedett, hogy Nixon eddigi elnöki karrierjét tette kockára csak azért, mert bízott abban, hogy az amerikai csapatok képesek lesznek villámháború formájában felszámolni a kambodzsai ellenállást. Ha pedig a Pentagon tervei kudarcot vallanak — márpedig az első jelentések erre mutatnak —, akkor az amerikai hatalmi struktúrában megrendülhet a Republikánus Párt helyzete. De a Reuter tudósítója szerint még ha sikerrel végződik is a kam­bodzsai játszma, Nixon ez esetben is elveszítheti az úgyneve­zett csendes többség támogatását — szavazóinak jó részét —, mert az intervencióra vonatkozó döntés túlzottan nagy kocká­zatot rejt magában. Kambodzsa: Nem. éri© el célját az Egyesült Államok intervenciója Tiltakozások világszerte Péntekre virradóra több mint tízezer amerikai és dél-vietnami katona több száz harckocsival behatolt kambodzsai területre. Az amerikai invázió, amelyet megelőzött Nixon elnök be­széde, tiltakozást váltott ki az egész világon. Élesen el­lenezték a beavatkozást az Egyesült Államokban is. Kommentátorok szinte egy­öntetűen azt a véleményü­ket fejezték ki, hogy a lépés súlyos veszélyeket hordoz magában az indokínai térség és a világbéke szempontjá­ból. A kambodzsai interven­cióval párhuzamosan az Egyesült Államok felújította a VDK elleni légitámadáso­kat. Kis Csaba, az MTI washing­toni tudósítója jelenti: A Pen­tagon szombaton az indokínai „Blitzkrieg” újabb eszkaláció­ját jelentette be. Az amerikai katonai hatóságok elismerték, hogy az elmúlt napokban az USA harci repülőgépei a VDK ellen légitámadásokat hajtot­tak végre. Bár a korábbi viet­nami jelentések közölték, hogy a támadásoknak polgári áldo­zatai vannak, a Pentagon köz­leménye szerint azok „légvé­delmi állások ellen irányul­tak”, hogy „biztosítsák a fegy­vertelen felderítő gépek útját”. Az USA már korábban közöl­te, hogy jogot formál magá­nak felderítő repülésekre a VDK légterében. Korábban néhány kisebb légi akcióra ke­rült sor, ezúttal azonban a ka­tonai vezetés tömegméretű tá­madást hajtott végre. Villámháború ? Laird amerikai hadügymi­niszter korábban, szombati rendkívüli sajtókonferenciáján már kilátásba helyezte a totá­lis légi háború felújítását is. A hadügyminiszter azt mondotta, hogy amennyiben a VDK erői — megtorlásul az USA kam­bodzsai intervenciójáért — a demilitarizált övezetben, vagy másutt támadást intéznek az amerikai katonaság ellen, sor kerül a légiháború felújítására is. Herbert Klein, Nixon pro­pagandafőnöke, röviddel ké­sőbb megnyugtató nyilatkoza­tot tett közzé, azt hangoztat­­­a, hogy a hadügyminiszter csak „elméletileg” fejtette ki álláspontját és „nincs szó egy újabb döntés bejelentéséről". Nixon csütörtök esti beje­lentését követően egyre gyor­ sabban bontakozik ki a Wa­shington által elrendelt indo­kínai villámháború. Laird a sajtókonferencián arra is utalt, hogy a kambodzsai inváziót, amely jelenleg három körzet­ben folyik, újabb térségekre is kiterjesztik, így elsősorban a kambodzsai — laoszi — dél­vietnami határ közelében levő területekre, valamint a Me­­kong-folyó deltavidékére. Laird ismét azt mondotta, hogy „nincs szó a háború ki­­terjesztéséről, sőt, az intézke­dések­ annak megrövidítését szolgálják”, de nyilatkozatában kijelentette, nem engedi meg, hogy az amerikai katonák „céltáblák” legyenek Dél-Viet­namban. A hadügyminiszter nyilatko­zatából egyes megfigyelők ar­ra következtetnek, hogy az amerikai haderő rövidesen Laoszba is be akar hatolni, az ott elhelyezett „észak-vietnami menedékhelyek” felszámolásá­ra. A kambodzsai agressziós hadművelet egyébként egyelő­re korántsem igazolta Nixon bejelentését: a CBS televízió például szombaton este azt je­lentette, hogy az amerikai csa­patok mind ez ideig nem talál­ták meg a „főhadiszállást”. Nixon a közvetlen amerikai behatolást azzal indokolta, hogy ezt a főhadiszállást kell megsemmisíteni elsősorban. Az intervenció egyébként szemmel láthatóan a Lón Nol-féle Phnom Penh-i rezsim teljes egyetértésével történik, bár megkérdezésük nélkül. A New York Times szombaton inter­jút közölt a puccsista kormány fejével, s Lón Nol a tudósító szerint „derűsen mosolyogva” fogadta az invázió hírét, bár kijelentette, hogy elvben tilta­kozni kell ellene. Az új amerikai intervenció természetesen az országon be­lül is heves ellenállást vált ki. A szombati napon négy szená­tor, a demokrata párti Hughes és McGovern, vala­mint a republikánus Hatfield és Goodell bejelentették, a hét elején törvényjavaslatot ter­jesztenek elő, hogy a kongresz­­szus azonnali hatállyal vonja meg a katonai szervektől a háború folytatásához szüksé­ges összegeket. Hatfield a sze­nátorok sajtókonferenciáján azt mondotta, hogy amennyi­ben a törvényhozás az elnök politikáját támogatja, akkor ki kell mondania a formális had­üzenetet, ha viszont ellenzi azt, meg kell vonnia a támo­gatást a háború folytatásától. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szomba­ton lényegében visszautasítot­ta, hogy a Nixon által javasolt módon tárgyaljon a bizottság az elnökkel az indokínai hábo­rúról. Újabb nyolc szenátor csatla­kozott hétfőn ahhoz a szom­baton előterjesztett javaslat­hoz, hogy a törvényhozás vé­tózza meg Nixon indokínai há­borúját a katonai költségvetés megfelelő tételeinek elutasítá­sával. A külügyi bizottság — 51 év óta először — követelte, hogy tárgyalhasson az elnökkel, s megvitassa vele a háború kér­dését. Nixon erre csak úgy hajlandó, ha a képviselőház külügyi bizottságának tagjai is jelen lesznek. A képviselőházi bizottságnak azonban, Fulb­right megállapítása szerint, nincs beleszólása az amerikai külpolitika ilyen jellegű dön­téseibe, s az elnöki elképzelés célja nyilván az, hogy meg­­akadályozza a hábor­úellenes szenátorokat véleményük ki­fejtésében. Az amerikai lapok kommen­tárjai a hét végén megoszlot­tak ugyan, de a befolyásos la­pok jó része élesen elítélte Ni­xon háborúját. A New York Times tragikus döntésnek mi­nősíti a kambodzsai interven­ciót. A helyeslők kórusát Bar­­ry Goldwater, a volt elnökje­lölt vezeti, aki most a VDK elleni légi háború azonnali fel­­últását is követeli „a háború gyors befejezése érdekében”. Tüntetés az egyetemeken Az amerikai egyetemeken egymást érik az újabb tünte­tések az indokínai háború el­len. A marylandi egyetemen két napon át csaptak össze a rendőrök a tüntetőkkel, akik a háború kiterjesztése elleni til­takozás jeléül szétdobálták az egyetem tartalékos tiszti tan­folyamának központi épületé­ben a berendezést. Összecsa­pásra került sor a Yale egye­temen és a kaliforniai Stan­­ford egyetemen is. A New York Times vasár­napi száma jól értesült wa­shingtoni kormánykörökre hi­vatkozva jelentette, hogy a VDK elleni legutóbbi légitá­madásokban 128 vadászbom­bázó vett részt. A lap úgy tud­ja, hogy a légitámadásokat az elnök engedélyezte röviddel csütörtöki (magyar idő szerint péntek hajnali) televízióbeszé­dének elhangzása után, amely­ben bejelentette a kambodzsai hadműveletek megkezdését. Párizsból jelenti a Reuter: Franciaország pénteken elítél­te az Egyesült Államok kam­bodzsai beavatkozását és kon­zultációt kezdett Kínával, va­lamint a DIFK-kel az indokí­nai helyzetről. Francia hiva­talos körök — mint a Reuter­­iroda jelentette —, nyilatko­zatban szögezték le a követke­zőket: „A francia kormány csak fájlalhatja azt, ami sú­lyosbítja, meghosszabbítja és kiterjeszti a konfliktust, az utóbbi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a katonai akció szükségképpen az ese­mények olyan láncolatát indít­ja el, amelyet nem lehet el­lenőrizni”. Mao Ce-tong fogadta Szihanukot Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint Mao Ce-tung és Lin Piao pénteken délután fogadták Norodom Szihanukot, Kambodzsa volt államfőjét, valamint feleségét. A kínai hírügynökség Norodom Sziha­nukot továbbra is államfőnek minősíti és megjelöli újabb funkcióját, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöké­nek minőségében. Jelen volt a fogadáson Samdehh Penn Nouth, Szihanuk tanácsadója, az egységfront képviselője. Kí­nai részről ott volt Csou En­­laj és a kínai vezetőség több más magas rangú reprezentán­sa. Mao, Lin Piao és Szihanuk — mint az Új Kína jelentette — „hosszú, szívélyes és baráti megbeszélést” folytatott a kambodzsai személyiségekkel. Az Új Kína hírügynökség péntek éjszakai adásában éle­sen elítélte az Egyesült Álla­mok kambodzsai intervenció­ját, fortélynak nevezte a viet­namizálási programot, és meg­állapította, hogy az amerikai elhatározásból nincs kiút. Michael Stewart angol kül­ügyminiszter az alsóház pén­teki ülésén kijelentette: Nagy- Britannia kapcsolatba lép a Szovjetunióval és javasolja, hogy hívjanak össze újabb

Next