Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
10 Magyar Nemzet Le Duan könyve A demokratikus Vietnam politikai filozófiája Jelentős esztendő az idei a Vietnami Demokratikus Köztrásaság életében. Augusztusban lesz huszonöt éve, hogy a párt és Ho Si Minh kezdeményezésére kibontakozott az általános népi felkelés a francia gyarmati uralom ellen, majd szeptember első napjaiban már a győzelem negyedszázados évfordulóját ünnepelhetik. A közelmúltban érkezett Budapestre ennek az évfordulónak bizonyosan legfontosabb dokumentuma, Le Duan átfogó tanulmánya a vietnami forradalomról. Le Duan a Vietnami Dolgozók Pártjának első titkára, egyik részese annak a kollektív vezetésnek, amely Ho Si Minh halála után zökkenő nélkül átvette az ország irányítását. Elvi fontosságú munkája (A vietnami forradalom — Alapvető problémák, legfontosabb feladatok, Idegennyelvű kiadó, Hanoi, 1970) a nemzetközi munkásmozgalom nagyfokú ismeretéről tanúskodik, és mint kitűnik belőle, mély megértéssel dolgozta föl az európai szocialista országok legfrissebb tapasztalatait Végcél és eszközök Meggyőződéses internacionalistaként Le Duan egy-egy ország — jelen esetben a szocialista Vietnam — feladatait a nemzetközi mozgalom tanulságaiból vezeti le. A forradalom első számú parancsa — írja —, meghatározni az általános stratégia irányát és konkrét céljait. De milyen úton, milyen formában, milyen eszközökkel kell érvényt szerezni az általános stratégiának? Semmivel sem kevésbé fontos ez, mint a végcél. A tapasztalat szerint elbukhat az a forradalom is, amelynek ugyan világos céljai vannak, de ezek elérésére nem megfelelő eszközöket alkalmaz. A forradalomra nem csupán törekedni kell, végrehajtásához elengedhetetlen az intelligencia. A forradalom nemcsak tudomány, egyúttal művészet is. Az alkotó szellem sehol sem kívánatos annyira, mint a forradalomban. A forradalom teremtés, és alkotó szellem nélkül nincs győzelem. Le Duan a továbbiakban azt fejti ki, hogy a forradalom végigharcolására soha nem létezett és nem is létezhet minden körülmények között és minden időben érvényes forma. Ami az egyik országban eredményes volt, nem alkalmazható a másikban. Valami helyes lehet az adott szakaszban, az adott körülmények között, de téves, ha gépiesen alkalmazzák más időben és más körülmények között. Minden a konkrét történelmi körülményektől függ. A legrosszabb opportunizmusnak minősíti a tanulmány, ha a forradalmi küzdelemben a hétköznapi kisszerű előnyöket keresik, a közvetlen célokat alávetik az egésznek, a jelenért föláldozzák a mozgalom jövőjét. De ugyanígy elégtelen csak a végső célhoz igazodni. A forradalmi vezetés művészete abban áll — fejti ki a vietnami párt első titkára —, hogy a végcél pontos meghatározása alapján tudni kell helyesen lépésről lépésre győzni. Ebből az következik, hogy a forradalom mindig hosszú távú folyamat; az első lépéstől a végcélig szükségszerűen több szakaszon kell áthaladni. A jelszavak természete A dolgoknak leegyszerűsítése az a fölfogás, hogy a gazdasági jelszavak reformisták és csak a politikai jelszavak forradalmiak. Lehetnek reformista politikai jelszavak és forradalmi gazdasági jelszavak. Azt kell tudni, hogy ezeket a jelszavakat mikor és hogyan adják ki, milyen célt kívánnak elérni velük. Az ügyhöz igazán hűséges forradalmi párt megtalálja a lehetőséget, hogy jelszavaival meghatározza az adott szakaszt. Tudnia kell különbséget tennie a propaganda jelszavak és a cselekvésre serkentők között, mert csak így kerülhető el, hogy a döntő harcban a tömegeket túlságosan korán vagy túlságosan későn kötelezzék el. A kettőt állandóan változtatni kell; az akció jelszavaknak mindig a napi harchoz kell alkalmazkodniuk, mozgékonyaknak kell lenniük, olyannyira, hogy néha óráról órára változniuk kell. Hiba fönntartani a tegnapi jelszót, amely már minden érvényét elvesztette. Az általános érvényű elvi bevezető után Le Duan részletesen kifejti a Vietnami Demokratikus Köztársaság gyakorlati feladatait. Három vagy négy évtizedre van még szükség — írja —, amíg az elmaradott mezőgazdasági ország, amelyben a kisárutermelés az uralkodó, modern iparral és mezőgazdasággal rendelkező állammá válik, népe kulturálisan és tudományosan fejlődik, anyagi javakban is gazdag lesz. Igaz, a társadalmi átalakulások nyomán már megszűnt az elnyomás és kizsákmányolás, de ez nem elégséges, mert a nép anyagi és kulturális élete még nagyon gyönge gazdasági és műszaki alapokon nyugszik. A tétel mélységesen igaz, hogy forradalmi meggyőződés nélkül nincs forradalmi cselekedet. De a lelkesedés csak a régi társadalom lerombolására elégséges, kevés viszont az új fölépítéséhez. Ehhez alkalmazni kell tudni a tudományos ismereteket a társadalomtudományokban, a természettudományokban és a technikában, a mába kell beolvasztani és alkotóan továbbfejleszteni a hagyományokat. A jelen nehéz körülményeire utalva Le Duan kifejti, hogy inkább mindent föláldozni, mint elveszteni a haza függetlenségét, rabszolgasorsra jutni. De a forradalmi hősiesség nemcsak a haza védelmében elengedheteten, az új társadalom építő munkájában is. A proletár internacionalizmust úgy kell elsajátítani, hogy az konkrétan összeegyeztesse a nemzet jogos érdekeit a nemzetközi munkásmozgalom általános érdekeivel, miközben szüntelenül harcolni kell a nacionalizmus és a sovinizmus minden irányzata ellen. A kulcskérdés: a technikai forradalom A demokratikus Vietnam fejlődésének jelenlegi kulcskérdése a technikai forradalom — emeli ki a párt első titkára. — Az elsőbbség a nehézipar fejlesztését illeti meg, de ésszerű módon, építve a mezőgazdaság és a könnyűipar mostani szintjére. Meg kell teremteni a népgazdaság központi magját, miközben fejlesztik az egyes körzetek — megyék, járások — helyi gazdaságát. A nehézipar fejlesztésének elsődleges és abszolút elengedhetetlen feltételeit a mezőgazdaságnak és a könnyűiparnak kell megteremtenie. Hiszen e két utóbbi adja a nehéziparnak a munkaerőt, biztosítja a fogyasztási cikkeket, nyújtja az egyszerű fölhalmozás eszközeit, látja el a piacot. De a nehézipar elsődlegessége azt sem jelentheti, hogy a mezőgazdaság és könnyűipar ezután csak fokozatosan fejlődik; itt is biztosítani kell az ugrások lehetőségét. A nehézipar csak akkor fejlődhet — húzza alá ismét Le Duan —, ha számára a mezőgazdaság és a könnyűipar szilárd alapot biztosít. Megfeledkezni a szükséges kapcsolatokról, végül is nem a nehézipar fejlesztését szolgálja. Éppen ellenkezőleg, ez csak súlyosbítaná a kiegyensúlyozatlanságot, új nehézségeket teremtene és akadályozná a népgazdaság haladását. A nehézipar minden fejlődési szakaszának a mezőgazdaság és a könnyűipar föllendülését kell szolgálnia. Gazdasági irányítás A tanulmány a továbbiakban a központi gazdasági vezetés és a körzeti gazdaság helyes arányát vizsgálja, majd rátér a gazdasági irányítás szükségszerűen új módszereire. A gazdaságot — szögezi le az elvi alapvetésben — objektív törvények irányítják, nem tűri el a szubjektivizmust, a sematizmust és a bürokráciát. A gazdasági vezetőnek különösképpen érzékenynek kell lennie minden új iránt, miközben rendkívül hajlékonynak is kell lennie. Jelenleg ahhoz kell értenie: a központi tervezés mellett, ami a szocialista gazdaság elvi alapja, hogyan használhatók föl a piaci viszonyok, a hitelpolitika, az árak, a bérek és a vállalati nyereség a fejlődésre. A Vietnami Demokratikus Köztársaság mostani helyzetében, amikor az országban még igen lényeges részben a kézművesipar, részben a kisparcellák aránya, ügyesen kell összehangolni a tervet a piaccal, a kettőt egymás kiegészítő tényezőjévé tenni. Egy szegény ország gazdasági építése méginkább megköveteli, hogy a vállalatok nyereségesen dolgozzanak, mert a munka termelékenysége igen gyenge, a pénzügyi források korlátozottak, tehát egyszerre kell kielégíteni a közvetlen szükségleteket és a bővített újratermelés igényeit. „Megszorítani a nadrágszíjat”, csökkenteni a nem elengedhetetlen kiadásokat és a tőkéket határozottan a felhalmozásra fordítani — írja Le Duan —, a szükségszerűség parancsa. Egyúttal magasfokú politikai öntudatról tanúskodik a szocializmus építésében. De az is a szocialista gazdaság természetéhez tartozik, hogy a termelés és a termelékenység növelése mellett javítani kell a nép életszínvonalát, ki kell elégíteni az alapvető szükségleteket, véget vetni minden igazságtalan hiánygazdálkodásnak, a lakosság mindennapi életét szükségtelenül nehezítő bonyodalmaknak. „A mi nemzedékünk nemcsak arra lesz büszke, hogy két hatalmas imperializmust győzött le: Franciaországot és az Egyesült Államokat. Arra is, hogy megnyitotta a szép és gyümölcsöző, független és szabad szocialista haza építésének korszakát, azét a hazáét, ahol demokrácia és boldogság uralkodik, így töltve be Ho apó és egész népünk akaratát.” E költői szavakkal zárul a tanulmány elvi része; olyan marxista elméleti munkáé, amely minden bizonnyal nem csupán Ázsia kommunista mozgalma számára nagy jelentőségű, hanem valamenynyiünknek igen gazdag tanulságokban. Várkonyi Tibor Leánysors 1991-ben Az olasz Europeo hosszú cikkben vizsgálja a kérdést, mi lesz a most születő lányok sorsa 1991-ben, tehát ha 21 évesek lesznek. Egyebek között ezeket írja: „A lehetőség, hogy nem kell mindenáron férjhez menniük, roppant tehertől szabadítja meg leányainkat. Ne képzeljük azért, hogy az akkori idők fiataljai örökös orgiában élnek majd. Az ellenkezője valószínű. A tiltott gyümölcs öröme elveszti csábító hatását. A jövőben a nők nagyobb szerepet játszanak majd a vezetésben. Annál is inkább, mert a jövő ifjú vezetői számára a legfontosabb a számítógépek kezelése lesz. Azok adják meg a direktívákat, s ezeknek a gépeknek kezeléséhez a karcsú női ujj alkalmasabb lesz a férfiak kezénél.” .Vasárnap, 1970. augusztus 7. A közvélemény-kutató intézetek titkos hatalma Mióta George Gallup az általa vezetett intézet élén 1936- ban egészen pontosan megjósolta az amerikai elnökválasztás végeredményét, Roosevelt győzelmét, a közvélemény-kutatás egyre nagyobb teret nyert az egész világon. Mióta ugyancsak a Gallup-intézet 1948-ban a republikánus Dewey elnökségét biztosra mondta és Truman győzött, kiderült, hogy a tudományos szinten folytatott kutatásnak is még sok ismeretlennel és meglepetéssel kell számolnia. A demoszkópia mindenesetre ma már hatalom. A közvélemény-kutató intézetek olyan befolyással rendelkeznek, hogy kormányokat buktathatnak meg a politikai életben, milliós jövedelmeket biztosíthatnak vagy veszteséget okozhatnak a gazdasági életben. A tévedés lehetősége nem csökkenti, de talán még erősíti is ezt a titkos hatalmat, mert számos lehetőséget biztosít a manipulálásra. A Wilson-kormány, mint ismeretes, annak köszönheti többek között a bukását, hogy hitt a közvélemény-kutató intézeteknek. A választás csak jövőre lett volna esedékes, de a Munkáspárt egyrészt tartott az őszre várható gazdasági viszszaeséstől, másrészt az időszaki és pótválasztások azt mutatták, hogy feljövőben ismét a párt csillaga. Az intézetek megadták a végső lökést. Prognózisuk szerint soha ilyen jól nem állt a Munkáspárt, mint most. A National Opinion Poll (NOP) 12,4 százalékos többséget jósolt, a Harris és az ORC 7 százalékot, a Gallup kissé óvatosabban, 2,5 százalékkal beérte. Wilson gyorsan kiírta a választásokat. Az eredmény: 3,9 százalékos konzervatív többség. Senki nem állítja, hogy ezek az intézetek tudatosan vezették félre a kormányt. A lehetőség azonban mindig fennáll Kiesinger volt bonni kancellár az elmúlt év májusában, amikor a márka felértékeléséről volt szó, a parlamentben diadalmasan előhúzta a Wickert-Institut közvélemény-kutatásának eredményét, amely kimutatta, hogy a nyugatnémet lakosság 87 százaléka ellenzi a márka felértékelését. Ez döntő adunak számított. Egy neves politikai közgazdász, Max Kaase ugyanakkor megállapította a hamburgi Die Zeitben: a nyugatnémet lakosság 80 százalékának fogalma sem volt, hogy mit jelent a márka felértékelése. Később, a választások után Schiller hiába iparkodott a mulasztást pótolni, az új kormánynak máig is egyik legnagyobb gondja, miként fékezze meg a konjunktúrát és a folyamatos áremelkedést. Alsó-Szászországban is csak jövőre lett volna esedékes a tartományi választás, minthogy azonban két neonáci (NPD) képviselő átlépett a kereszténydemokratákhoz, s a közvélemény-kutató intézetek a szociáldemokraták nagy győzelmét jósolták. Észak-Rajna, Vesztfáliával és a Saar-vidékkel együtt itt is urnához szólították a lakosságot. Mind a három tartományban rossz volt a prognózis, éppen úgy, mint Angliában. De tévedtek az intézetek Franciaországban is, a lotharingiai pótválasztáson. Három ilyen súlyos „defekt” két hét alatt! Egy választási eredményt előre megmondani természetesen nehezebb — és kockázatosabb — feladat, mint megállapítani pédául azt, hogy a vásárlóközönség piros vagy zöld csomagolásban veszi szívesebben a szagos szappant. Több közvélemény-kutató intézet éppen ezért bejelentette, hogy a jövőben nem foglalkozik a választásokkal. Frank Teer, az említett angol NOP vezetője pedig kijelentette, hogy már „előre reszket” a következő választások miatt. Miért nehéz a politikai jövendőmondás? Mindenekelőtt azért, mert a szavazók ma már nem kötelezik el magukat olyan határozottan egy-egy párt mellett, mint a múltban. Nagyon nagy azoknak a száma, akiknek „nincs véleménye" és csak az utolsó pillanatban határoznak. Döntésükben sok minden befolyásolhatja őket. Dewey például bukását főként annak köszönhette, hogy a választások előtti napokban antiszemita kijelentéseket tett és a sajtó nagy része ellene fordult. A biztos győzelemből biztos vereség lett. Hozzájárul ehhez, hogy az adatfelvétel és annak kiértékelése — még az elektronikus agyak korszakában is — bizonyos időt vesz igénybe, a közvélemény-kutató intézetek tehát csak a hetekkel korábbi véleményt gyűjthetik össze, többnyire nincs módjuk az utolsó napok esetleges változásait feldolgozni. Gyakran előfordul azután, hogy éppen a választás előtt nyilvánosságra hozott kimutatás befolyásol sok szavazót, voksukat csak ezért is más pártra vagy jelöltre adják. Megtörténik természetesen, hogy a kérdezett eleve iparkodik megtéveszteni az intézetet, nem azt mondja, amit szándékában áll tenni. Sok függ a kérdezőtől, meg a kérdőlaptól is. Egy amerikai néger nyilván másként válaszol a fehér ember kérdéseire, mintha bőrszíne miatt üldözött sorstársa kérdezné. Enoch Powell, az angol fajvédő már eleve a maga győzelmének érezte, amikor a bevándoroltakat megkérdezték, hogy viszszatérnének-e hazájukba, ha ehhez anyagi támogatást biztosítanának? Persze, hogy a túlnyomó többség igennel felelt. Miként arra is ugyanez a válasz, hogy mos-e fogat naponta kétszer? A gazdasági élet azonban a közvélemény-kutatás igazi területe. Itt szinte korlátlanok a lehetőségek. Egy-egy nagy cég ma már nem is hoz olyan árut forgalomba, amelyről előzőleg nem hallgatja meg a maga piackutató intézetének, vagy egy magánintézetnek a véleményét. Egyedül Nyugat-Németországban 70 közvéleménykutató intézet működik, körülbelül évi 150 millió márka költségvetéssel. Óriási összegeket fizetnek a vállalatok ezeknek az intézeteknek. Általában 2000 ember véleményének a felmérése 50—80 000 márkába kerül. Az ár többnyire megszabja a kutatói munka minőségét is, ezért nem takarékoskodnak. Az elv az, hogy „a rossz közvélemény-kutatás veszélyesebb, mintha egyáltalán nem végeznek közvéleménykutatást”. Az amerikai Ford gépkocsigyár tanúsíthatja ezt. Az egyik intézetet megbíztak a maga piackutató osztályán kívül —, hogy végezzen alapos felmérést milyen népautót igényel a vevőközönség. Mennyi legyen az ára, üzemanyagfogyasztása, sebessége, azután milyen legyen a színe, formája, szélessége és hosszúsága, meg minden, ami egy gépkocsi népszerűségéhez szükséges. Az összegyűjtött adatok alapján a Ford elkészítette a meseautót és nagy mennyiségben dobta piacra. Több száz millió dollár volt a kára, mert a vásárlóközönség nem vette a maga által konstruált járművet. Mit lehetett erre mondani? Talán, amit az angol és nyugatnémet közvélemény-kutató intézetek a választások után: a kérdezettek megtévesztő választ adtak, sokan megváltoztatták a véleményüket, azután kevesebben szavaztak, mint várható volt, ők a bűnbakok, „mi kitűnő munkát végeztünk”. (Olyan ez, mint amikor Radó Sámuel méltóságos úr a nemzeti kaszinóban, vagy másutt, 1914-ben Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után részletesen kifejtette, hogy miért nem lesz háború. Másnap kitört az első világháború. Radó Sámuelnek megvolt a magabiztos okfejtése: „Honnan tudhattam, hogy az angol miniszterelnök nem olyan okos ember, mint én vagyok?”) Az üzleti konkurencia meg a biztosító intézetek versengése különösen nagy lehetőséget nyújt e titkos hatalom érvényesítésére a gazdasági életben. Honnan tudhatta például a Ford-cég, hogy nem vezetik szándékosan félre, mondjuk a General Motors megbízásából? Ez megint nem állítás, csupán feltevés, hiszen, ha ez esetben nem is, de hasonló üzleti trükköket már alkalmaztak. A közvélemény-kutató intézetek egy-két kivétellel magánvállalatok. Vezetőik nem mindig képzett társadalomtudósok, pszichológusok vagy közgazdászok, hanem gyakran nyerészkedő szellemű sarlatánok. Az NSZK- ban az intézetek alkalmazottainak mindössze 6 százaléka nyerte képesítését valamelyik nagyvállalat piackutató osztályán. Igaz, hogy 41 százalék főiskolai végzettséggel rendelkezik, de 34 százalék csupán néhány hetes tanfolyamot végzett, 23 százalék pedig semmit, gyakorlat közben sajátította el a szakmát. Ezért munkájukat gyakran lelkiismeretlenül végzik, csupán néhány fontosabb kérdést tesznek fel, a kérdőív többi adatát maguk állítják össze otthon. Ha emiatt, vagy téves adatok beírása miatt elbocsátják őket az egyik intézettől, azonnal kapnak állást a konkurrens cégnél, hiszen már szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Az Egyesült Államokban és Angliában most éppen ezért arra törekednek, hogy megjavítsák a munkamódszert, ami abból áll, hogy egy idő múltán ismét megkérdezik ugyanazt a réteget. Az intézetek részben így kívánják ellenőrizni a maguk munkáját, részben pedig így próbálnak nyomára jutni az esetleges változás okainak. E titkos hatalom tehát a jövőben még fokozottabban szerveződik. Módszerének mottója ez lehetne: közvélemény-kutatás a közvélemény-kutatásról. Vámos Imre Jelei tizet köztim viszi!* Harminckilenc fok volt árnyékban Párizsban azon a júliusi napon, amidőn hetven évvel ezelőtt az első metrószerelvény megindult — írja az Humanité. Az első párizsi földalatti vasút, amely 1900-ban készült el, a Porté Vincennes-t kötötte össze a Porté Maillot-val, kettéosztotta a fővárost, a Rue de Rivoli és Champs-Élysées alatt vonult végig. Fénykép is készült a kocsikról. Az egyetlen állomás a Bastille tér volt, ahol a metró kikerült a föld alól. Mivel villanófény akkor még nem volt, csak itt lehetett lefényképezni őket. Az akkori szerelvények még mindig forgalomba vannak. A Daily News szerint Ed-ward Kennedy szenátor édesanyjának nyolcvanadik születésnapján ünnepélyesen ígéretet tett, hogy indul a legközelebbi elnökválasztáson. Az idős hölgynek úgy látszik csak az hiányzott élete boldogságához, hogy egyik fiát ismét a Fehér Házban lássa. „Ígérd meg, hogy megkísérled, s ez lesz nekem a legszebb születésnapi ajándékom.” A párizsi Figaro címoldalán közölte a következő rajzot. A Grande Hotel de France előtt a turistának öltözött Chaban-Delmas miniszterelnök szállást keres. Ezt mondja: „Szeretnék egy szobát, szép kilátással a jövőre!” „Ez a divat Londonban, a puritánok hazájában” — közölte az amerikai Life című lap. S bemutatta képeken az átlátszó estélyi ruhákat, a mély, sőt még annál is mélyebb kivágásokat, a fürdőruhákat is megszégyenítő kicsinységű délutáni ruhákat. A század elején még döcögő villamos közlekedett a francia Riviérán. A villamost később autóbusz váltotta fel, és ez szinte napjainkig megtartotta vezető helyét. Az óriási autóforgalom azonban már akadályozni kezdte az autóbuszt is. Most ismét viszszatértek a villamosforgalomra, de most már a vasút pályáján, ahol Metrazur néven ötvenöt perc alatt fut végig a Cote d’Azur-ön — írta a Le Monde. (herczeg)