Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Vasárnap, 1970. augusztus 2.. .Magyar Nemzet Napirenden a közművelődés Van-e jövője a művészeti ismeretterjesztésnek Arra a kérdésre, hogy van-e jövője a művészeti ismeretterjesztésnek, a válasz keresését voltaképpen ott kellene kezdeni, hogy van-e jövője a művészetnek? Ezer oka van annak, hogy világszerte mind gyakoribb a borúlátás, hogy az emberformáló művészettel szemben teret hódít majd a csupán kikapcsolódást, jobbik esetiben pihenést, roszszabb esetben szellemi tunyaságot kínáló szórakoztatás. Legújabban az a lehetőség növelte a borúlátást, hogy olcsón, kis dobozban vásárolható vagy kölcsönözhető lesz előbb-utóbb a tévéműsor, s akkor aki csak akarja, jó műsor helyett is nézhet rosszat. A művészet emberformáló erejéről azonban éppen ezért nem lehet lemondani, s éppen ezért van jövője a művészeti ismeretterjesztésnek is. A kérdés inkább az, milyen legyen ez a jövő? Ez a kérdés a lényege annak az önvizsgáló, kibontakozást és továbbfejlődést kereső munkának, amely mostanában folyik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál. Mellékes részletkérdésnek látszik, mégis további következtetések alapja, hogy milyen legyen az arány a tudományos — vagyis a természettudományos, a technikaitudományos — és a művészeti ismeretterjesztés között. A társulat nevéből arra is lehetne következtetni, hogy a kettőt el kell egymástól különíteni, a művészeti ismeretterjesztéssel foglalkozzék más, vagy legalábbis e téren a TIT munkája korlátozódjék a művészettel foglalkozó tudomány, vagyis az esztétika széles körű megismertetésére. Ez ellen szól mégis az, hogy a közművelődés feladatai amúgy is túlságosan sok kézben — hivatalok, intézmények, szervezetek, fő- és alosztályok, bizottságok kezében — van, aligha célravezető ezt a megosztottságot tovább növelni. Ellene szól az is, hogy tudományos ismeretek terjesztése dolgában mégis egy kicsit jobb a helyzet, mint a művészeti ismeretterjesztésben, s hogy a kettő amúgy sem választható el egymástól élesen; végül, hogy a népszerű ismeretterjesztésnek is az esztétika talaján kell állnia, s viszont a nagyközönségnek nem, vagy legalábbis nem elsősorban tudományos szinten kell az esztétika tudományának eredményeit előadni. S hát előadni kell-e csakugyan? Ez elég régi vitakérdés a TIT-ben is. Aligha találni védelmezőjét ma már a katedrán fölolvasott, vagy akár szabadon elmondott, egybefüggő előadásnak, védelmezőjét nem, legfeljebb gyakorlóját; a szemléltetésnek ma már mindenki híve. Alighanem itt az ideje azonban a továbblépésnek: az előadás váljon párbeszéddé. Párbeszéddé abban az értelemben is, hogy ne csak hallgatói legyenek a jelenlevők, hanem az előadónak beszélgető, vitatkozó társai. Egyebek között ez az előnye az élő előadásnak a televízióval szemben. Ugyancsak a tévével egybevetve vált csökkentté az illusztráció, a szemléltetés; e tekintetben ugyanis a televízió lehetőségei sokkal gazdagabbak, de párbeszéd előadó és hallgatói között csak az élő előadáson lehetséges. Párbeszédessé, kifejezőbb hasonlattal élve: drámaibbá kellene tenni az ismeretterjesztést abban az értelemben is, hogy ne csak szemléltetés ékelődjék az előadásba, mintegy betétképpen, hanem a szóbeli előadás és a szemléltetés egyenrangú elemként illeszkedjék egymáshoz, összefüggésben, tartalmi egységben, egymást kiegészítve, egymással mintegy beszélgetve, s ez a „drámai” előadásmód a részt vevők érdeklődését, figyelmét is erősítse, együttműködésre, továbbgondolkodásra, vitára késztesse a hallgatókat, s az előadás — most már a szó másik értelmében vett előadás — élményszerűbb legyen. Ehhez azonban szükség van olyan szakemberekre, akik az ismeretterjesztés különféle elemeit megfelelően ötvözik, az előbbi hasonlat világában maradva: szükség van az ismeretterjesztés dramaturgjaira. A művészeti ismeretterjesztést a gyakorlatban a TIT előadói végzik, szemléltető eszközöket, adott esetben a szemléltetéshez közreműködőket vagy a TIT, vagy az előadást szervező intézmény, művelődési ház ad. Az ismeretterjesztés elvi és gyakorlati teendőivel a TIT munkatársai foglalkoznak, s velük együtt a művészeti választmány tagjai, azaz a különféle művészetek legjobbjai, művészek, esztéták, kritikusok. Bizonyára lenne mód arra, hogy közös munkával kidolgozzák az ismeretterjesztés „dramaturgiáját”, az előadások szerkesztésének, folyamának korszerű alapelveit; ha ez megtörténik, akkor kellenek a „dramaturgok”, akik az alapelveket a gyakorlatban alkalmazzák. Félő azonban, hogy az ilyen, „drámai” ismeretterjesztés is gyakran visszaszűkülne illusztrált előadássá. Nagyobb előadócsoportok szervezése, utaztatása költséges, mi több: egyeztetési nehézségekkel jár, szervezési gondokat szül könnyebb megoldásnak kínálkozik ilyenkor a konzervált illusztráció, a diakocka, a filmvetítés, a magnószalag, a hanglemez. Meg kellene tehát teremteni az anyagi és szervezési feltételeket ahhoz, hogy az ilyesféle kísértés ellen eredményesen védekezhessék a TIT. Ami a szervező munkát illeti, kézenfekvő a gondolat, hogy a közművelődés mostani szétszórtságában valamiféle tömörítés, egybehangolás, kikristályosítás volna szükséges. A közművelődés sokágú tevékenységét hivatalosan a minisztérium fogja össze, irányítja és ellenőrzi, de a közművelődés társadalmi tevékenység, s ezért szükséges volna valamiféle társadalmi összefogás, mozgalom, a szellemi munkát szervező és egybefogó tröszt. Ezt a tisztet éppen a TIT tölthetné be. Nem hatóságként, nem is hivatalként, hanem a társadalom megbízásából mintegy a közművelődési mozgalom központjaként gondoskodhatna arról, hogy a közművelődéssel foglalkozó intézmények, szervezetek, ágazatok munkája egybehangolódjék. A tevékenység „végterméke” itt a művelt ember; a TIT-trösztben együttműködnének mindazok, akik az iskolán kívül a műveltség terjesztésén, az emberek kiművelésén és továbbművelésén fáradoznak. Mindenképpen gondoskodni kell a sokrétű együttműködésről, s nemcsak az ismeretterjesztéssel foglalkozó intézmények között, hanem azokkal is, amelyek az ismeretterjesztésben érdekelt művészetek alkotásait terjesztik. Az ismeretterjesztés legjobb kiindulópontja a tényleges művészeti élet, ehhez kell kapcsolódni frissen, vitára készen. Az ismeretterjesztő, tehát a tudományos népszerűsítő munkában ezért a kortárs művészeti élet mintegy az alapszólam, a történeti ismeretek, s az elméleti képzés ehhez csatlakozzék. Mindenképpen örvendetes, hogy az ismeretterjesztő társulatban pezsgő vita indult meg ezekről az elméleti és gyakorlati kérdésekről, s még jobb lenne, ha a vitá ma , részvevők tekintetében és a témák tekintetében is — tovább szélesedne. A szorosan vett tudományos ismeretterjesztés fontosságához aligha fér kétség; a művészeti ismeretterjesztés fontossága abból is következik, hogy korunkban az iskolában és az iskolán kívül is az a veszély fenyegeti, hogy kénytelen-kelletlen a háttérbe szorul. A közművelődés egyre erősödő társadalmi mozgalmán belül nagyon is kívánatos, hogy a művészet megértésére és értékelésére nevelő folyamatos munka minden részvevője arra törekedjék, hogy mihamarább erőteljesen, hatásosan kibontakozzék a művészetbarátoknak ez a nagy, önkéntes nevelő iskolája. Zay László NAPLÓ Augusztus 2 „Hunok, avarok, magyarok” címmel régészeti kiállítás nyílt meg szombaton este a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A kiállítás, amelyet dr. Ortutay Gyula akadémikus nyitott meg, három azonos életformájú lovas nomád népet mutat be a kézművesség és a hitvilág ősi emléktárgyai nyomán. A kiállítás egyik érdekessége Nagy Károly kardjának másolata. A X. századi szablya valamelyik honfoglaló nemzetségfő, vagy fejedelem kardja volt, s a XI. század végén Salamon király anyja ajándékozta a német— római császárnak. A kiállítás különlegességei a honfoglaláskori avar és hun arany és ezüst ékszerek is. Kiállították továbbá azt a honfoglaláskori lovassírt, amelyet az idei árvízkor Szőreg mellett, egy homokbányában tártak fel a régészek. oo A papok házasodásának problémáival foglalkozó filmet forgatnak Mexikóban. A film címe: Vagy az ég, vagy temesi Emlékkiállítás nyílt meg szombaton a Nemzeti Galériában a két éve elhunyt Gera Gyula festőművész munkáiból. A kiállítást a művész özvegye jelenlétében, dr. Aradi Nóra, a Tudományos Akadémia művészettörténeti kutatócsoportjának igazgatója nyitotta meg. Kiállítás nyílt meg Hajdúböszörmény művelődési házában azokból a munkákból, amelyeket a kéthetes nyári művésztelepen készítettek a telep vendégei. A kiállításon hat művésznek nyújtották át a Káplár Miklós-plakettet. Sí Folytatódik Kőszegen a történelmi város régi lakóépületeinek felújítása. A középkori Jurisics téren levő barokk Lábasházban, átalakítása után, a város levéltárát rendezik be. A tér egy másik, 1668-ban épített, sgrafittos díszű szép barokk háza, felújítás után ifjúsági központ lesz. Szombaton Balatonlellén és Balatonfüreden megkezdődött a szövetkezeti néptáncosok harmadik országos találkozója, amelyen tizennyolc hazai, egy jugoszláv és egy bolgár táncegyüttes vesz részt. Mindkét helyen a csoportok színes, látványos felvonulása vezette be a találkozót. A közönség sorai között több száz külföldi vendég is volt. Ma délelőtt Siófokon folytatják a Balatonlellén és Balatonfüreden szerepelt tánccsoportok bemutatóit. Folytatják az ásatásokat a táci Gorsiumban, hazánk legjelentősebb római kori településén. A régészek újabb érdekes leletekre számítanak: az eddig feltárt épületek mellett — a feltevések szerint — egy capitoliumi templom maradványai rejtőznek. Kilencvenöt éves korában július 30-án meghalt Feledi Boriska színművésznő, a Jászai Mari művészotthon lakója. Pályáját 1895-ben kezdte szubrettként. Rákosi Szidi színiiskoláját végezte, később operettprimadonna lett vidéki színházaknál. A századforduló valamennyi divatos operettjének főszerepét eljátszotta Hosszabb ideig játszott Kolozsvárott, Nagyváradon és Miskolcon. 1928-ban vonult viszsza a színpadtól és 1951 óta a Jászai otthonban élt. Temetése augusztus 17-én fél 11-kor lesz a Farkasréti temetőben. Országos néprajzi fotókiállítás nyílt meg Zalaegerszegen szombaton. Az augusztus 23-ig nyitva tartó kiállításon az ország különböző városaiban élő amatőr fotóművészek munkáit mutatják be, mintegy 242 nagyméretű fényképet. A Svédországban minden eddigi népszerűségi rekordot halomra döntött a Kloss kapitány kalandjairól szóló lengyel televíziós filmsorozat. Mint az Express Weczorny című varsói lap közli, a svéd tévénézők nemcsak az „Angyallal” szemben részesítették előnyben a daliás Klosst, hanem a mexikói labdarúgó VB-mérkőzéseivel szemben is. Országos ifjúsági képzőművészeti tábor nyílt meg Kiskundorozsmán A kiskundorozsmai Sziksós tónál szombaton országos ifjúsági képzőművészeti tábor nyílt meg a KISZ KB és a Csongrád megyei állami és társadalmi szervek rendezésében. Az augusztus 12-ig tartó továbbképzésen több mint 60 olyan fiatal vesz részt, aki amatőr képzőművészeti bemutatókon, diákversenyeken már díjat nyert. Budapestről és a vendéglátó Csongrád megyéből tíz-tíz, az ország többi megyéjéből pedig két-két tehetséges fiatalt hívtak meg a táborozásra, amelyen ezúttal újvidéki vendégek is részt vesznek. A tábor munkáját három festőművész: Hézső Ferenc, Fodor József és Lelkes István és Temesvári Judit művészetszociológus irányítja. A MODERN EMBER JELSZAVA: EGYETLEN LÉPÉST SEM MEGBÍZHATÓ ÓRA NÉLKÜL! MÁR 217,5 FORINTTÓL VÁSÁROLHAT 15 KÖVES IMPORT KARÓRÁT AZ ÓRA- ÉS ÉKSZERBOLTOKBAN KÖVES ÓRA A MEGBÍZHATÓ ÓRA GARANCIA IDŐ 1 ÉV ••DS FONTOS, LEGYEN MINDIG PONTOS! Kevesebb helyen több előadás Új működési elvek a vidéki színházakban Április végén sajtótájékoztatón ismertette már dr. Malonyai Dezső, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának helyettes vezetője, hogy terveik között szerepel a vidéki színházak működési szervezetének megváltoztatása. A bejelentés óta eltelt néhány hónap, és azóta a tervek is tettekké értek. Mi indokolja ezeket a változtatásokat? — A vidéki színházak működése már 1964 óta napirenden van — mondja Malonyai Dezső. — Ennek első jele volt a miskolci és az egri színházak összevonása 1965-ben. Akkoriban azt gondoltuk, hogy a többi vidéki színháznál is az összevonás javítja meg a művészi munka feltételeit. Közben azonban 1966-ban már a gazdaságirányítás új módszerein dolgoztunk, és ebben a helyzetben azt is meg kellett vizsgálnunk: jó-e az összevonás, igazodik-e az általános követelményekhez. Arra a felismerésre jutottunk, hogy ennek útja nem az összevonás, hanem a meglevő vidéki színházak megerősítése. Kevesebbet, de jobban — Miért változott meg az elképzelés? — Köznapi igazság, hogy a színház centrumában a közönség áll. De hogyan lehet a vidéki közönséget jellegében, összetételében úgy megváltoztatni, hogy az jól szolgálja művelődéspolitikánkat is? Nyilván emelnünk kell a színházak művészi színvonalát, és ehhez valószínűleg nem az öszszevonás visz közelebb. Ezenkívül nekünk gazdasági és politikai vonatkozásokban is kell gondolkodnunk, és ha az általános — és helyes — tendencia a tanácsok irányításának fokozódó önállósága, akkor a színházak összevonása csökkenti ezt a tendenciát, mert az irányítást is túlságosan is megosztja. Végül az összevonás ellen szól az is, hogy az urbanizációval karöltve a színház is egyre jobban városias művészetté válik. Nekünk tehát azt kell keresnünk, hogy hol lehet városias színházat játszani. Bizonyára ott, ahol erre alkalmas hely van, ahol megfelelőek a játszási feltételek, és ahová — nem utolsósorban — elegendő számú közönséget várhatunk. — Mindaz, amit a városias művészetről mondott, bizonyára érinti a sokat vitatott — és néha szidott — tájelőadások kérdését is. — Valóban összefügg azzal. Új elveink alapja az a közhelynek ható igazság, hogy kevesebbet, de jobban, a nagyobb nézőszám érdekében. Ez pedig érinti a művészi színvonalat, így hát revideálni kellett álláspontunkat a tájelőadásokról is. Az a véleményünk, hogy a tájelőadások gyakran csak feltételezett igényeket elégítenek ki, és hogy néha túlbecsüljük ezeknek a tájelőadásoknak a hatását. Ezzel összefügg, ha nem is egyedüli szempontként, a gazdaságosság követelménye: olyan helyeken kell elsősorban játszani, ahol a nagyobb befogadóképesség és a nézők számának növekedése miatt csökkenhet az állami hozzájárulás összege. Mi tehát a lényege a vidéki színházak új szervezeti struktúrájának? — Azon túl, amiről már beszéltem, a leglényegesebb az az óhaj, hogy a vidéki színházakat, mint a hivatásos művészetek egyik helyi intézményét a helybeli közművelődési politika részévé tegyük. Szakítani kell tehát azzal az arisztokratikus szemlélettel, hogy más a közművelődés és megint más a színház. A közönség adott felkészültséggel, adott ízlésvilággal lépi át a színház kapuját. A színháznak viszont az a dolga, hogy alakítsa és csiszolja ezt az ízlésvilágot, vagyis jusson el az iskolába, vegyen tevékenyen részt az iskolán kívüli népművelésben is. Jobb játékfeltételek — Miért teheti majd meg eredményesebben ezt a színház? — Az új működési keret időt szabadít fel a színház számára. Jobb munkakörülményeket teremt, jobban megszervezett belső színházi világot, elmélyültebb próbalehetőséget stb. biztosít. Eddig a színházat a többi között az időzavar is akadályozta abban, hogy tevékenyen részt vegyen a helybeli művelődés folyamatában. Reméljük, hogy az időzavar megszüntetésével ezek az akadályok elhárulnak. — Hogyan működnek tehát ezentúl a vidéki színházak? — Terveink szerint különbséget teszünk az úgynevezett nagyszínházi és a körzetesített színházi működési szervezet között. A nagyszínházi kategóriába Szeged, Debrecen, Miskolc, Pécs, a körzetesített színházak közé pedig Győr, Kaposvár, Veszprém, Békéscsaba társulatai tartoznak. Kecskemét és Szolnok úgynevezett együttműködéses körzetesített formában működteti majd színházát. A Déryné Színház az előbbieken kívül országos feladatokat lát el. Részletesebben: a nagyszínház a székhelyén, valamint saját megyéje néhány nagyobb központjában játszik, és műfajpótló feladatokat old meg a megyén túl is nagyobb körzetben. Ez a műfaj, amivel más színház nem rendelkezik, Szeged, Debrecen, Pécs esetében az opera, Pécsett pedig külön országos feladatként a balett is. A körzetesített színházak saját székhelyükön kívül megyéjükben a színjátszásra alkalmas helyeken, valamint a hozzájuk tartozó megyékben, mint körzetben — az ugyancsak előadásra alkalmas művelődési házakban — lépnek fel . Ezek szerint a színházak néhány korábbi állomáshelye kiesik hatósugarukból? — Az így kieső helyek színházi igényeit a Déryné Színház elégítené ki, de ez az intézmény is a maga dimenzióihoz igazodva, csak az arra megfelelő helyeken tartana előadásokat. Az ennél kisebb települések sorsát úgy akarjuk megoldani, hogy az itt élő embereket bevisszük a színházi központokba. Tavaly már kísérleteztünk ezzel: a veszprémi Petőfi Színház külön kapott erre a célra pénzt, és autóbuszokon beszállította a környékről a közönséget. A módszer bevált, és érdemes másutt is alkalmazni. Szerződő megyék — Ez a terv, mint ön is hangsúlyozta, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának elképzelése. Mit szóltak hozzá a színházak és a tanácsok? — A javaslattal egyetértettek a vidéki színházak és csaknem valamennyi színházat irányító megye, illetve megyei jogú város szakigazgatási osztályai. Ismerik a tervet a megyei pártbizottságok kulturális osztályai, a Minisztertanács tanácsi hivatala, a Színházművészeti Szövetség. A megyék közül nem értett egyet javaslatunkkal Tolna és Fejér, Szolnok pedig fenntartással ért egyet. De szeretném hangsúlyozni: ez csak ajánlat, irányelv, amihez mindenki azt tesz hozzá, amit akar, föltéve persze, hogy jobbat tud javasolni. Csak az a döntő, hogy a cél: a művészi színvonalnak és a közönség létszámának emelése ne mosódjék el. — Hol valósul meg először ez a terv? — Első mintája a kaposvári Csiky Gergely Színház lesz. Somogy megye szerződést kötött Zalával, és szeptember 1- től életbe lép a kísérlet. Ebben a változott helyzetben a kaposvári színház Zalaegerszegen 36, Nagykanizsán 54 előadást játszik. A kaposvári előadások száma 180, a tájelőadásoké 45, ez összesen 315 előadás egy évben. Régebben 39 helyen 364 előadást tartottak, 103 126 néző előtt; most 12 helyen 315 előadás a terv, várhatóan 163 500 néző számára. A számok is jelzik az elképzelés lényegét: kevesebb helyen több előadást tartani, magasabb nézőszám mellett. Amihez hozzátehetem: a kaposváriak zalaegerszegi vagy nagykanizsai vendégjátéka egyben azt is jelenti, hogy a színészek nem fárasztó utazás után lépnek fel egy vagy két alkalommal, hanem hosszabb időn át részt vesznek ezeknek a zalai városoknak a kulturális életében is. És ez ugyancsak fontos mozzanata a vidéki színházak új működési szervezetének. Gábor István . 11