Magyar Nemzet, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT 14,0 .­­ Ez a szombat 760 óra­i délutáni mű­sor néhány hete született, a régi szombati összeállítás utó­daként. A stafétaváltás tanul­sággal is szolgál. Valamikor,­égen, az volt a gyakorlat, hogy ha egy műsort kitalál­ok, elnyúzták a végelgyen­gülésig. Ma — nem ez az első precedens — igyekeznek meg­előzni a hanyatlást, frissíteni, már akkor, amikor az elöre­gedés még csak fenyegető le­hetőség. Természetesen a fel­­frissítés elvét sem lehet gé­piesen alkalmazni: sosem egy műsor életkora, mindig csak belső állapota határozza meg életképességét. Vannak a rá­dióban műsor-matuzsálemek — például a Százados szen­zációk vagy a Kíváncsiak Klubja — és mégsem öreged­nek, jellegük és formájuk szinte automatikusan biztosít­ja a friss vérkeringést. Az ilyen műsoroknál hiba lenne az évek száma szerint temet­ni. A 168 óra — felelős szer­kesztő Ipper Pál — jó konst­rukciónak látszik. Sok az ösz­­szetett, aktuális, élő adásban sugárzott műsor, az utóbbi években egyre-másra újak születnek, nem könnyű ebbe­­ az egyébként korszerű döm­­pingben még újabbat adni. Az elválasztó jelleg, úgy vé­lem,­ leginkább a hangütés­ben, a vezénylő egyéniségek­ben és am­a nagyon hasznos törekvésben keresendő, amit úgy neveznék, hogy verseny­futás a másodpercekért. A te­levízió szükségszerűen lom­hább apparátusával szemben ez a fürge mozgékonyság a rádió nagy vonzereje ma is. És ezt egyre tudatosabban­­használják ki azok, akiknek erre a lehetőség megadatik. Mint a 168 óra gazdái, akik a legfrissebb aktualitásokat nyújtották hallgatóiknak, pél­dául Ipper beszélgetése Kom­­lós Jánossal, aki aznap, szom­baton, mutatta be a Mikrosz­kóp új vállalkozását, az ifjú­sági vitaszínházat, vagy a műsorvezető Rapcsányi László híradása a szintén aznap, ahogy ő némi rádiós­ büszke­séggel hangsúlyozta, másfél óra múlva kezdődő Thália­­bemutatóról­, Weöres Sándor Holdbéli csónakos­ának első színpadi megszólaltatásáról. Ez a sikerült új műsor nem ta­gadhatja le, hogy politikus, újságíró, a külföldi tudósítók iskoláját megjárt felelős szer­kesztője van. Belső dolgain­kon kívül nagyon hangsúlyo­zott a 168 óra világorientá­ciója, mindenfelől kapjuk az érdekes vagy furcsa híreket. Lapozgatás a világban, álta­lános és jelképes értelem­ben, akárcsak „Azt olvas­tuk ...” kezdetű rovatuk, melyben valóságos lapozga­tásra hívják a hallgatót a vi­lág különböző orgánumai mellé. Költők albuma a kortársi líra élő antológiája kezd ki­bontakozni a vasárnaponként jelentkező Költők albuma ne­gyedóráiból. Legutóbb Kál­­noky Lászlót keresték fel a mikrofonnal, aki elmondta költővé alakulásának genezi­sét, s nagyon egyszerű, vilá­gos szavakkal vázolta ars poeticáját, egyúttal cáfolván a költészete körül kialakult misztikus kritikai legendá­kat: elmondta, mi érdekli, mi nem érdekli, mint lírikust, miből kénytelen verset for­málni (kénytelen, mert nem tudja elnyomni magában) és­ ­­­ milyen versindító ötleteket szokott veszni hagyni, amíg el nem halnak benne (ha elhal­nak, akkor nem volt érdemes megírni). Kálnoky László lírája a nagy költészet bélyegét vi­seli. Könyörtelen tekintettel nézi önmagát és a világ dolgait, s ebben a könyörtelenségben elsősorban a kitartás domi­nál: nem fordítja el a fejét, amíg föl nem fedezi a végső lényegre meztelenített össze­függéseket a kiszemelt való­ság-kör elemei között. Az eredmény legtöbbször való­ban nem kellemes, semmi kö­ze édes daloláshoz és gyen­géd költői szalonzenéhez, in­kább valami elkeseredett ra­gaszkodás ez a fölfedezett igazság közléséhez, melynek sajátos vers­szépségét az em­beri létezés képeinek sötéten izzó tónusa, a végső kifeje­zés keresésének nyugtalan­ költői pedantériája, és a le­bontott tiszta forma feszítése adja. Bírálói legtöbbször pesz­­szimizmussal vádolják. Holott Kálnoky költészete nem pesz­­szimista, hanem tragikus. Verseiben sohasem találko­zunk a pesszimista költők ön­tetszelgő félhomályával — az ő sötéten lángoló fényei min­dig vakító élességűre világít­ják a verseiben felidézett em­beri dráma képeit. Kálnoky nem tör le, hanem megren­dít — és a megrendülés ma­ga a katarzis, mindig vala­minek a csírája, egy más mi­nőség kezdete. Verseit — köztük az elmúlt év verster­mésének egyik csúcsteljesít­ményét, a De profundis-t, melyért elsőként Kálnoky kapta a tavaly alapított Ro­bert Graves-díjat — átéléssel, szépen mondta el Szentpál Mónika és Mádi Szabó Gá­bor. Görgey Gábor : Kertész Lilla előadóestje A Rátkai Klubban tartott premier után Kertész Lilla a Kosztolányi Művelődési Ott­hon színpadán is bemutatta műsorát, kísérőjével, s a mű­sor egy­­ részének zeneszerző­jével­, Gottesmann Viktorral együtt. A műsor címe is több­értelmű, akár az egész, okosan összeválogatott műsor maga. Az „állati" motívumokat kástneri majmok, brechti cá­pák, mrozeki elefántok képvi­selik. ’ A­­ békében szenvedélyesen hivő, haragos fiatalok közül való a szigorú angyal arcú, szőke Kertész Lilla. Pantomi­­musi pályakezdése hozzásegíti, hogy minden egyes számának különös mozgásjelleget is ad­jon. Például összeomolva ül, mint öreg fegyverkovácsné, keleti mesében ággyá varázsol egy szenetszéket és lánggal lo­bog a Régi Párizs főterén cí­mű Sartre—Kozma dalban. De a legtöbbet mégis mai próza­íróink értő tolmácsolásában adja: Karinthy Ferenc Fémdo­boz és tubus című krokijának vizuális érzékeltetésében, Ör­kény István Budapestjének precízen és szárazon elmondott és épp ezért még inkább bor­zongató élményével; Komlós János Frizura és történelem című művének ismétlődő, el­lenkező tartalommal egymás­sal feleselő jelzőinek kardvil­­logtatásával. Könnyen lehet, hogy­­ fémes fényű hangja, hű­vös okossága Kertész Lillát mai irodalmunk fontos hang­szerévé avatja. f. á. REGGEL 10-TŐL REGGEL 4-IG MAGNÓZENE MELLETT KELLEMESEN SZÓRAKOZHAT, BOKSZOS, INTIM ESZPRESSZÓNKBAN IK­i ZÖLDFA ESZPRESSZÓ Bejárat a Mészáros utca és Gellérthegy utca sarkát: Masai Nemzet A RÓZSALOVAG Felújítás az Operaházban FELFOGÁS KÉRDÉSE, hogy­­ a Rózsalova­got vígjátéknak,­­ vagy Urai színjátéknak te­­­­kintik-e elsődlegesen, akik­­ tolmácsolására vállalkoznak, s Strauss operájában ez is, az is megvan, fény-árnyék mód­jára egymás mellett, szándék­­­kában hasonlóan, mint a nagy példaképnél, Mozartnál — mondjuk, a Figaro házassá­gában. Legfeljebb a fény és árnyék nem olyan magától ér­­tetődően egymásba olvadó, mint Mozartnál­ — a rétegek jobban elkülönülnek. Felfo­gás és ízlés kérdése, hogy a darabot Ochs báró komédiá­jának, vagy Octavian — a modern Cherubin — és a marsallné történetének, egy érzelem történetének interpre­­tálják-e elsősorban. Mert a két réteg egymás mellett húzódik a Rózsalovag­ban — érintkezik, egymásba játszik ugyan, de végered­ményben külön kristályosodik ki Ochs báró és a marsall­né figurája körül. S talán éppen ebben van a szemer­nyi belső ellentmondása, tö­rése ennek az oly elragadó darabnak. Bohózat, vagy lírai játék — ezt az egymással ne­hezen egyezkedő két­ réteget volna feladata közelítenie és elfogadható közös nevezőre hoznia minden Rózsalovag­­előadásnak. A VASKOS KOMÉDIA rétege az Operaház új Ró­zsalovag-felújításának színpa­dán, Mikó András rendezésé­ben, akarva-akaratlanul a kel­leténél jobban előtérbe tolak­szik és harsányabb megvilá­gítást kap. A csábítást erre részben kétségtelenül a szö­vegkönyv adja — a szöveg­könyvből,­ a színpadi utasí­tásokból, a cselekmény szi­tuációiból ezt is ki lehet ol­vasni. Az új rendezés túlsá­gosan készpénznek veszi a szövegkönyv szavaiból, utasí­tásaiból és helyzeteiből mind­azt, ami (ott sem mindig íz­lésesen!) a bohózat fonalát vas­tagít­ja, s a hatás ked­véért meg is­ toldja egy-egy komikus helyzet ,„rájátszásá­val" a karikatúra túlrajzo­­lásával, s a tarka zsánerek túlságos reflektorfénybe­ állí­­tásával — színpadi elrende­zést tekintve nem is mindig egészen „schlagfertig” módon. A darab színpadi hatásának bizonyos látványossági szem­pontból kétségtelenül ezek a leghálásabban kamatoztatható rétegei. S tagadhatatlan, lé­teznek a Rózsalovag előadá­sának ilyenfajta tradíciói is — persze, még mindig a sze­replőgárda adottságain, egyé­niségeken is múlik, hogy ki mennyit engedhet meg ma­gának a vaskosabb árnyala­tokból. A komikum adagolá­sára nincs pontos szabály, az ízlés kivételével. Szélsőséges, gátlástalan komédiázásig még­is, úgy hiszem, csak a III. felvonás fogadóbeli maskarás játékában lehet elmenni — ez a jelenetsor valóban minden áttételesség nélkül, nyíltan burleszknek készült. A többi: jellemkomédia, amelynek a magatartás stílusa kell hogy kereteket szabjon, hiszen Ochs báróról például maga Strauss mondja el, hogy „min­denesetre nemesember, még ha kissé elparasztosodott is, és legalábbis annyira tisztes­ségesen kell hogy tudjon vi­selkedni a tábornagyné sza­lonjában, hogy a tábornagy­né öt percen belül ki ne do­bassa szolgáival.” .„Bécsi ko­média és nem berlini bohó­zat”, hangsúlyozza Strauss, s bár egy időben maga is „Ochs báró” címen emlegette készülő darabját végered­ményben mégis Rózsalovag­nak zenésítette meg. Mert kérdés, hogy ha két réteg — egy vígjátéki és egy szeriőzebb — egymás mel­lett fekszik is a­­ Rózsalovag­ban, így van-e egymás mel­lett, Ilyen elütően és ellentéte­sen feszül-e egymással szem­be, mint ahogy esetleg a cse­lekményből ki lehet hámoz­ni? s így van-e még Strauss zenéjében is? . Ha csak a vígjátéki réteget nézzük is, ami a szövegben és színpadi utasításokban esetleg kifejezetten harsány komédia és vaskos bohózati szituáció, az a zenében csil­logó meleg humorrá szelídül, iróniává nemesedik; telivér, vérbő lendületében is stílus­sá, magatartássá formálódik. De a zene másképp is segíti közös nevezőre hozni az el­lentéteket! a Rózsalovag ke­­ringő-alapritmusa nagyon sok­arcú, ellentéteket egybefog­laló kötőanyag —, s ha a Ró­­zsalovag keringő-mámorát szo­kás emlegetni, éppen úgy be­szélhetnénk a Rózsalovag ke­­ringő-fátyolozottságáról és keringő-nosztalgiájáról is. Ebből a felismerésből merí­tett régebben is, újabban is néhány európai Rózsalovag­­előadás, amelynek stílusát mértékadónak tekinthetnénk. A játék eleganciájával és visszafogottságával, a komi­kumnak is formát adó ízlésé­vel — megérezve és meg­éreztetve azt, hogy­­ Strauss operája mégiscsak az ízlés mesterműve. S tudomásul vé­ve azt, amit már annyian felismertek és elmondtak a darab születése óta: hogy eb­ben a bővérű és az ihlet bol­dog óráiban született, zené­ben mégiscsak a Urai tónus és a búcsú nosztalgikus ár­nyalata a legfontosabb alap­szín, hogy a Rózsalovag alap­jában véve egy búcsúzó sze­relem története é­s egy bú­csúzó korszak zenéje. Búcsú a keringős, polgári Bécstől, és búcsú a Mária Terézia-kora­­beli és Mozart-korabeli ro­kokó Bécstől: „búcsú a teg­naptól”,­ stefan zweigi érte­lemben, az első világháború előestéjén. A SZEREPLŐK ADOTTSÁ­GAIN is múlik a mondanivaló megfelelő hangsúlyainak, ará­nyainak érvényesítése. Két szereposztási változat tapasz­talatai alapján azt a tanul­ságot szűrhetnénk le, hogy a színpadi előadás színvonala és atmoszférája képenként, jelenetenként, szereposztáson­ként sűrűn változik, aszerint, hogy ki mennyit „hoz” éppen szerepének tartalmából. A premier Octavianja, Házy Erzsébet, a maga egyéniségé­nek ismerős és eleven színeit „hozza”. Sajnos, nem min­denütt eléggé differenciáltan Octavian zenei és szövegbeli mondanivalójának árnyala­tait, s így, nem mindenütt a figura hiteles lélekrajzát., Az egész alakítás harsányabbá válik az eredetinél, a szólam problémáival való küzdelem­ben. Házy Erzsébet színpadra termett pompás karakterizáló képességének a III. felvonás fogadóbeli bohózatában örül­hettünk leginkább. Octavian drámai hitelét az utolsó fi­náléban éreztette meg leg­jobban; szép volt — leg­alább kifejezési szándéká­ban, s így színházi hatásá­ban is — a zárókettős piano­­indítása. A másik Octavian, Szőnyi­­Olga egyenletesebben rajzolja végig alakítását és egyenlete­sebben felel meg az énektech­nikai feladatoknak; itt-ott többet éreztet meg a figura „fiús” bájából és lovagi gesz­tusaiból is. A tábornagyné alakja a modern operairodalom egyik legszebb szerepe és legigénye­sebb művészi feladata. Mo­dernsége nem abban van, hogy egy kényes Vaisón, egy fordulatos és itt-ott válságos szerelmi kaland középpontjá­ban áll (mindez nagyon is valószerű lehetett a cselek­mény XVIII. századában is), hanem, ahogyan helyzetét, sorsát végiggondolja. Valósá­gos „érzelmek iskolája” és emberi belső tartás iskolája ez a szerep; annyiféle árnya­latból, szenvedélyből és nosz­talgiából, bölcsességből és le­mondásból, eleven intelligen­ciából és humorérzékből ösz­­szegyúrva — minden monda­ta, minden dallamfrázisa egy­­egy ecsetvonás ennek a vál­tozatos lelki portrénak teljes­ségéhez. Déry Gabriella, az első szereposztás Marschal­­lin-ja, minden rokonszenves­­sége mellett, nem eleget érez­tet meg a szerepben rejlő seregnyi nüansz közül; ének­lése ehhez kissé egyszínű és kifejezésben kevés árnyalatú marad. Produkcióját inkább az éneklés folyékonysága és a kétségtelen hangszépség te­szi kelemessé. Többet éreztet meg a szerep hangulatából a másik szereposztás tehetsé­ges, fiatal énekesnője, Sudlik Mária — ő legalább a figura néhány fontos alapszínét, a nosztalgia légkörét, a humor és elegancia egy-egy csillá­mát föl tudja villantani ala­kításában. A palettát persze még tovább lehetne színesí­teni; ez már további művé­szi tapasztalatokon és továb­bi énektechnikai fölkészültsé­gen is múlnék. Ochs báró szerepét telivér, öblös basszus-hangokra ál­modták meg: a nehézkes ele­ganciát nem lehet „eljátsza­ni”, a nehézkes eleganciára születni kell. Begányi Ferenc hangja nem egészen ez a faj­súly — alakítása különben, szereposztási kompromisszum­ként nem is volna rossz, ha nem igyekeznek „túljátszás­­sal” pótolni a hiányzó súlyt, az elegancia rovására, s ha bizonytalansága kijelölt poszt­ján, nem tenné néhol kissé merevvé és „igyekvővé”. A hang fajsúlyának kérdése per­sze a másik Ochs bárónál, Várhelyi Endrénél is fölme­rül — ő tagadhatatlanul biz­tosabb szólamában, de félre­érthetetlenül buffó-szerepet, karikatúrát csinál Ochs bá­róból. A karikatúra teszi proble­matikusakká a Faninai-ábrá­­zolásokat is — s itt aligha­nem a rendezői értelmezés kérdése is belejátszik. Fani­nal jellegzetes parvenü, s ez önmagában is elegendő ne­vetségességéhez; nem volna szükség rá, hogy a bariton­­buffó szokásos ecsetvonásai­val túlszínezzék — ahogyan Radnai Györgynek, s a má­sik szereposztásban Sebestyén Sándornak ez a megoldás ju­tott. Az új Rózsalovag gárdájá­nak legszerencsésebb rátalá­­lásai közé tartozik a két Sophie: Andor Éva, biztos ze­neiségével, dallamvonalainak lendületesen és finoman raj­zolt íveivel, intelligenciájával, ahogyan szerepének sajátos színét és helyét megérzi a darabban; és, a vártnál is örömtelibb meglepetésként hat Kalmár Magda Sophie-alakí­­tása: rendkívül muzikális és­­ízléses szerepm­egoldásával, hamvasságával, portréjának gyöngéd színeivel, amihez ha­sonlóra alig emlékezhetünk az utóbbi évek magyar Rózsa­­lovag-előadásainak történeté­ben. A kisebb szerepek jó meg­oldásai közül emeljük ki Palcsó Sándor és Rozsos Ist­ván Varzacchi-ját, Erese Mar­git Annináját, Róka István olasz énekesét; s két klasszis­teljesítményről hadd szóljunk külön is: Réti József olasz énekeséről, és Szirmay Márta telivér, pompás Anninájáról a premier szereposztásában. LEGJELENTÉKENYEBB FŐ­SZEREPLŐJE azonban az új Rózsalovagnak Ferencsik Já­nos. Ahogyan a Rózsalovag zenéje az ő keze alatt meg­szólal — azzal a magávalra­­gadó lendülettel és formai biztonsággal, azzal az ízléssel és a bécsi stílus hitelességé­vel, azzal a lírikus gyen­gédséggel és drámai színgaz­dagsággal — bizonyos, hogy ebben van a Rózsalovag fel­újításának legfőbb és leg­­szebb értelme. Egy teljesen megérlelődött művész, egy nagy karmester európai for­mátumú opera-produkciója. S örömmel gratulálhatunk a másik szereposztás karmes­terének Lukács Ervinnek is: nagyszerű teljesítmény az övé is, eleven muzikalitásával, pontosságával, színességével. Az ő Rózsalovagja talán egy kibontakozási periódus fon­tos állomása, egyik legalapo­sabb tudású karmesterünk művészi pályáján. Kovács János .K.H l#?l. míretas NAPLÓ Mikó András, az Operaház főrendezője és Szirtes György gazdasági igazgató hétfőn Moszkvába utazott, hogy elő­készítse az Operaház szep­temberi vendégszereplését. * Petrovics Emil Bűn és bűnhődés című operáját vasár­nap nagy sikerrel mutatta be a wuppertali Operaház, Kulka János vezényletével. A bemu­tatón részt vett a zeneszerző is.­ Vasárnap Berlinben megkez­dődött az NDK színházművé­szeti szövetségének második kongresszusa Wolfgang Heinz professzornak, a szövetség el­nökének referátumával. Han­goztatta, hogy új mértéket kell megállapítani a mai drámák alkotói számára, mert, mint kiderült, sem abszolút mércé­ket nem lehet felállítani, sem pedig azt nem lehet figyel­men kívül hagyni, hogy egy mű mondanivalója határozza meg a mű minőségét . Dr. Vasadi Balogh Lajos, a Postás Szimfonikus Zenekar vezető karnagya hétfőn a Szovjetunióba utazott. Moszk­vában és Taskentben a Szov­jetunió Állami Szimfonikus Zenekarát vezényli. A A csepeli képzőművészek­­ tavaszi tárlata ma délutáni hat órakor nyílik meg a Csepel Galériában.­ A nagy érdeklődésre való te­kintettel a Nemzeti Galéria Widder Félix emlékkiállítását március 14-ig meghosszabbí­tották.* A Nemzeti Galéria Korda Vince műveiből Kecskeméten kiállítást rendez. Kérik azo­kat, akiknek a birtokában a művésztől származó mű van, jelentkezzenek a 124—360-as telefonon dr. Telepy Katalin­nál Igor Ojsztrah jövőre a ber­lini ünnepi fesztiválon há­rom kamarakoncertet vezé­nyel Bach műveiből. A szovjet hegedűművész ez alkalomból­­feleségével, Natalja Spercalo­­vával is hangversenyt ad az NDK fővárosában.­­ A martonvásári Beethoven hangverseny-sorozat az idén június 26-án kezdődik. Az első hangverseny műsorán a I. és IX. szimfónia szerepel Erdélyi Miklós vezényletével. Július 31-én Jussi Jaias,finn karmes­ter vezényli a Coriolan-nyi­­tányt és a VIII. szimfóniát, ti harmadikon a Suissa solemnist hallhatja a közönség. A Plakátmúzeum nyílt Essen­­ben az Ipari Forma Házában. A múzeum tulajdonában már­is 15 ezer­­plakát van, első­sorban az utóbbi évtizedek plakátjaiból. Ez a múzeum a világ második plakátmú­zeuma. Március 2 SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaházi A rózsa­, (Székely Mihály béri. 4.) (7) — Er­kel Színház: Bánk bán (Oláh bér’ 7.) (7) — Nemzeti Színház: I­anov (7) — Katona József Színház: Ál­szentek összeesküvése (7) Ma­dách Színház: Sosem lehet tudn­’ (7) — Madách Kamara Színház: Eszményi gyilkos (7) — Vígszín­ház: Hotel Plaza (K. béri. 3.) (7) — Pesti Színház: Az öreg (7) Thália Színház: A­ holdbéli csúf la­kos (7) — József Attila Színház : A nagy hazugság (Z. béri. 4.) (7 — Fővárosi Operettszínház: Mit vesztett el, kisasszony? (L. béri. 3.) (7) — Bartók Gyermekszính­áz­ (a Főv. Operettszínházban): Rab ember fiai (du. 3) — Vidám Szín­pad: Fő a csomagolás! (fél 8) Irodalmi Színpad: Woyzeck, Leon­ce és Léna (Vöröskereszt bér­. 4.) (fél 8) — Kamara Varieté: Maxi Show (du. 6 és fél 9) — Zeneaka­démia: Bácher Mihály Beethoven­­estje (Bácher Mihály két hangv. 1.) (fél 8). VÁLLALATVEZETŐSÉGEK, y­ím, és SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOK yjypy- SZÍVES FIGYELMÉBE! Március 8-i nőnapra A NŐDOLGOZÓKNAK AJÁNDÉKOZZANAK NÉPMŰVÉSZETI HÍMZÉSEKET, SZŐTTESEKET, KERÁMIÁKAT A Népművészeti Boltokbóll ■ .............................. 1

Next