Magyar Nemzet, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

­ Magyar Nemzet 1. " A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • A hasa és a nép javára A vasárnapi országgyűlé­si képviselő és tanácstag­­választások előkészületeinek programjában a kedd dél­utáni nagygyűlés, amelyet a MÁV Északi Járműjavító­ban tizenötezer kőbányai dolgozó részvételével tartot­tak, jelentőségében túlnőtt a patinás múltú ipari központ keretein. Méltán keltette fel a főváros, az egész ország, sőt a külföld figyelmét. Ezen a választási nagygyű­lésen Kádár János, a párt Központi Bizottságának első titkára, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának tagja szólt az ország lakos­ságához. „Azért jöttünk ösz­­sze, hogy szót ejtsünk kö­zös dolgainkról, hiszen áp­rilis 25-én választ az or­szág” — kezdte beszédét, amely a továbbiakban szám­vetés volt az elmúlt évekről, a tíz milliós nép munkájá­nak, erőfeszítéseinek ered­ményeiről, a politikáról, a párt és a Hazafias Népfront választási programjáról, a további feladatokról. A haza és az emberek­r e két fogalom köré lehetne leginkább csoportosítani a választási nagygyűlés főbb mondanivalóit. Milyen ma a haza állapota? Milyen az emberek élete és hogyan alakul a jövőben? A Magyar Népköztársaság a baráti szo­cialista országokban és a nagyvilágban tekintélyt ví­vott ki. A munkások, szö­vetkezeti parasztok, értelmi­ségiek munkájának eredmé­nyei '■—• a szocialista rend­szer, a párt helyes, követ­kezetesen megvalósuló poli­tikájának gyümölcsei. A magyar nép évszázadokon át harcolt függetlenségéért, de csak 26 évvel ezelőtt ju­tott hozzá a Szovjetunió fel­szabadító harcával és azóta zárkózott fel az élenjáró nemzetekhez. Tudományos, kulturális, gazdasági, egész­ségügyi és egyéb eredmé­nyeinkre büszkék lehetünk. A haza felemelkedéséért ví­vott harcunknak van egy olyan vívmánya, amely minden másnál fontosabb. ..Éspedig az — mondotta Kádár János —, hogy any­­nyi vihar, s hosszú évtize­dek után a szocializmus esz­méje mély és kitéphetetlen gyökeret vert a magyar nép­ben, megvalósult és erőtel­jesen fejlődik a magyar föl­dön.” Majd hozzátette: „Most becsülete van a ma­gyar népnek.” Mi a biztosítéka, hogy ha­zánk tovább fejlődik, gyara­podik? A nemzetközi élet­ben a békéért, a haladásért, a szocializmus világméretű győzelméért küzdünk, az imperializmus ellen fog­lalunk állást. Támogatjuk Vietnam, Indokína, a Közel- Kelet arab népeinek igazsá­gos harcát. Dolgozunk az európai biztonság ügyéért. Nemzetközi tevékenységünk legfőbb jellemzője, hogy áll­hatatosan dolgozunk a ma­gyar—szovjet barátság és együttműködés állandó erő­sítéséért, a Varsói Szerződés Szervezetének, a világbéke legfőbb biztosítékának poli­tikai és katonai szilárdítá­sáért, a KGST keretében megvalósuló szocialista gaz­dasági együttműködés bőví­téséért és elmélyítéséért, a szocialista gazdasági integ­ráció fejlesztéséért. Mindennapi életünkben sokoldalúan érezzük a Szov­jetunió testvéri támogatá­sát, odaadó segítségét. Ha­zánkat és a Szovjetuniót, a szovjet és a magyar népet az eszmék, a célok és az érde­kek azonossága kapcsolja össze. A haza és a magyar nép boldogulásáról szólva Kádár János hangsúlyozta: „Ha a magyar nép és a nemzet bol­dogulását akarjuk, ha bizto­sítani akarjuk a jövőt, ak­kor a haladás erőivel kell mennünk! Ha a szocialista eszme képviselőivel, s köz­tük mindenekelőtt és első­sorban a Szovjetunióval fo­gunk össze, népünk boldo­gulni fog! A nemrég befejezett har­madik ötéves népgazdasági tervidőszak alatt a munká­sok, szövetkezeti parasz­tok, értelmiségiek életszín­vonala tovább növekedett. A közszellem, a közhangulat jó, kedvez az alkotó munká­nak. Ezzel kapcsolatosan ál­lapította meg Kádár János: „Számon kell tartanunk, meg kell jegyeznünk a munka mérhető eredmé­nyeit, a fejlődésnek azokat a mutatóit, amelyeket a statisztika méterben, kiló­ban, százalékban, az épüle­tek számában, vagy egyéb formában ki tud fejezni. Én azonban azt mondom, hogy mindezeken túl vannak fon­tosabb eredményeink, ame­lyeket statisztikailag ugyan nem tudunk kimutatni, de amelyek bizonyíthatóan ott sorakoznak munkánk, har­cunk sikerei között. Az el­múlt négy-öt év vagy hosz­­szabb időszak munkájának, harcának legfontosabb ered­ményét abban látjuk, hogy erősödött a párt és a töme­gek összeforrottsága; létre­jött, erősödik a szocialista nemzeti egység, megszilár­dult a munkáshatalom, mun­kás-paraszt államunk, a Ma­gyar Népköztársaság.” Elismeréssel emlékezett meg a Központi Bizottság első titkára az aktivisták százezreinek önzetlen mun­kájáról, azokról a munká­sokról, értelmiségiekről, akik a népfrontbizottságokban egy fillér jutalom és térítés nélkül a közösség, a nép javáért tevékenykednek és a többi, sok százezer aktivis­táról, akik a tömegszerve­zetekben dolgoznak. Népünk előtt nagy, de nem megoldhatatlan felada­tok tornyosulnak. A párt X. kongresszusa határozatot ho­zott a szocializmus teljes fel­építéséről, az eddig követett politika folytatásáról, az életszínvonal további, rend­szeres emeléséről. A X. kongresszus határozatát a Hazafias Népfront elfogadta, támogatja. Ez a program, ez a politika a magyar nép po­litikája, a magyarság nem­zeti programja, amely ösz­­szefogással, együttműködés­sel sikeresen valósul majd meg. Dolgos népünk gazdagabb hazát épít saját magának. Munkálkodjunk a negyedik ötéves terv sikeréért. Sza­vazzunk vasárnap a nép ja­vát szolgáló programra. A Központi Bizottság első tit­kárának választási nagygyű­lési beszéde útmutatás. Erőt, biztatást meríthet belőle munkás, paraszt, értelmisé­gi és minden más réteg. Víg István ­ A bolgár pártkongresszus második munkanapja Leonyid Brezsnyev felszólalása Nagy Károly és Ambrus István, az MTI tudósítói je­lentik Szófiából. Szerdán reg­gel folytatta munkáját Szófiá­ban a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa. A dél­előtti ülésen elsőként Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szólalt fel. Beszédében kijelentette: „A szocialista államok ma olyan erővé váltak, amely ha­talmas befolyást gyakorol a világ egész fejlődésére. A szo­cialista rendszer befolyása ér­vényesül ma a nemzetközi élet minden területén, bolygónk minden szegletében. Orszá­gunknak a szocializmus és a kommunizmus építésében elért eredményei az új élet építésé­re lelkesítik az emberek mil­lióit és millióit a volt gyar­matokon és függő országok­ban. A kizsákmányolok hatal­mának megdöntéséért vívott harcra mozgósítják a dolgozó­kat a tőkés országokban”. — A szocialista államok szakadatlanul növekvő ereje, szövetségük az egész világ forradalmi, felszabadító, anti­imperialista erőivel — ma döntő tényező abban a küzde­lemben, amelyet az emberiség azért vív, hogy megszabadul­jon a rakéta-nukleáris világ­háború veszélyétől — mon­dotta Brezsnyev. — Ahol pe­dig az imperialisták fegyver­rel akarják elnyomni a fel­szabadító harcot, mind kemé­ ­ Kádár János és Leonyid Brezsnyev beszéde Szófiában A küilpolitikai helyzet SZÓFIÁBAN folytatódott a Bolgár KP X. kongresszusa és a szerdai munkanapon elsőként szólalt fel Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Méltatta a Bolgár Kommunista Párt tevékenységét, szólt a szocialista integráció fontosságáról és hangsúlyozta, hogy egyáltalában nem véletlenül került a szófiai pártkongresszus középpontjába, csakúgy, mint a nem­régiben befejeződött szovjet kongresszus homlokterébe az életszínvonal emelése, a dolgozók anyagi és kulturális ellátott­ságának fokozása. Ugyancsak szerdán délelőtt szólalt fel Kádár János, az MSZMP KB első titkára, aki szerdán reggel érkezett Szófiába. A magyar pártküldöttség vezetője a többi között hangsúlyozta a két ország, a két párt barátságát; kiemelte, hogy az MSZMP és a magyar kormány támogatja mindazt, ami erősíti a szo­cialista közösség egységét, az antiimperialista front össze­­forrottságát. Kádár János szólt hazánk eredményeiről, a nemrégiben megtartott X. kongresszusról és az előttünk álló nagy feladatokról. Ami kontinensünk többi eseményét illeti, megemlítjük, hogy Walter Scheel, az NSZK külügyminisztere cikket írt Bonn keleti politikájáról és kifejtette: szó sem lehet e politika kudarcáról. Scheel nyíltan bírálta Bartelt, aki Washington­ban támadta a bonni kormánynak azokat az erőfeszítéseit, amelyek az NSZK és a szocialista országok kapcsolatainak normalizálására irányulnak. Hangoztatta, hogy javult az NSZK és a Szovjetunió viszonya, s ezt Brezsnyevnek a moszkvai pártkongresszuson tett megállapításaival támasz­totta alá. Moszkvában tárgyalt az elmúlt napokban Karjalainen finn kormányfő, s tanácskozásának hangsúlyozott jelentőséget tu­lajdonít az a tény, hogy a finn kormányátalakítás óta első ízben került sor szovjet—finn kormányfői találkozóra. (Emlé­kezetes, hogy a nemrégiben megalakított finn kormányba ezúttal nem lépett be a Finn Kommunista Párt.) A tanácsko­zásokon a két ország kapcsolatainak ápolása és fejlesztése mellett a nemzetközi problémákról és így az európai béké­ről, a biztonsági értekezletről is szó esett. Koszigin szovjet kormányfő hangoztatta: „Gyökeres fordulatot kell végrehaj­tani a feszültség enyhítése és a béke felé az európai kon­tinensen”. A szovjet fővárosban közleményt adtak ki arról, hogy a közelmúltban a szovjet politikai élet vezetőivel tárgyalt Riad, az EAK külügyminisztere. A közel-keleti rendezéssel össze­függésben a közlemény az ismeretes BT-határozat végre­hajtásának fontosságát hangsúlyozza. Nyugati hírügynöksé­gek jelentették, hogy a Szuezi-csatorna megnyitásáról, illetve ennek feltételeiről egyezség jött létre Tel Aviv és Wa­shington között. A hírügynökségi jelentések egyelőre meg­lehetősen szűkszavúak, de máris úgy látszik: Izraelben a csatorna megnyitását — ami a kairói álláspont szerint a Biztonsági Tanács határozatának csupán egyik része — ahhoz a feltételhez kötik, hogy az EAK nem állomásoztatna csapato­kat a csatorna keleti partján, vagyis azon az oldalán, ahol az izraeli egységek állítólag visszahúzódnának. Eközben Wa­shington újabb 12 darab Phantom-típusú vadászbombázót szállít Izraelnek. Az Al Ahram felhívja a figyelmet arra, hogy Tel Aviv ürügyként használja fel az EAK-ba irányuló állítólagos szovjet fegyverszállításokat és csupán az a célja, hogy „szabotálja a Biztonsági Tanács határozatát, megtagadja a megszállt arab területek kiürítését”. Szadat egyiptomi elnök üzenetet küldött Pompidou francia államfőnek; hírek szerint az üzenet azzal kapcsolatos, hogy Franciaország le akarja állítani a Líbiának szánt Mirage­­gépek szállítását. Az arabközi diplomácia folytatja munká­ját, amelynek középpontjában arab csúcstalálkozó összehí­vása áll. A csúcsértekezlet javaslatát a marokkói király ve­tette fel és II. Hasszán személyes megbízottai az arab álla­mokban a tanácskozás lehetőségéről, esélyeiről tárgyalnak. Eddig hét ország jelentette be részvételét az esetleges kon­ferencián, amelynek célja az lenne, hogy megoldják az am­mani hatóságok és a Palesztinai ellenállók konfliktusát. Hírügynökségek értesülése szerint a jordániai hadsereg foly­tatta támadó hadműveleteit a gerillák támaszpontjai ellen, újebb és határozottabb vissza­­csapással találkoznak. Az im­perialisták saját tapasztalataik alapján győződnek meg arról, hogy milyen a forradalmi erők internacionalista szoli­daritása, mennyire hatékony az a támogatás, amelyet a szocializmus országai nyújta­nak az imperialista agresszió ellen küzdő harcosoknak. Mindennél ékesszólóbb az a sikeres harc, amelyet a viet­nami, laoszi és kambodzsai hazafiak vívnak az amerikai agresszorok ellen, és az a ku­darc, amelyet a haladó arab rendszerek megdöntésére irá­nyuló imperialista tervek szenvednek. — Mi jól tudjuk, hogy a szocializmus országai annál jobban teljesítik majd törté­nelmi küldetésüket, minél szo­rosabbra zárják soraikat, mi­nél összehangoltabban cselek­szenek a nemzetközi porondon — jelentette ki Leonyid Brezs­nyev. A szocialista közösség Az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára nagy elis­meréssel szólt a bolgár kom­munistáknak a szocialista kö­zösség erősítésében szerzett ér­demeiről. „A Bolgár Kommu­nista Párt a szocialista gaz­dasági integráció fejlesztéséért végzett munkában, a szocialis­ta vívmányok nemzetközi vé­delmében, a Varsói Szerző­dés további erősítését célzó intézkedések kidolgozásában mindenkor következetes szo­cialista internacionalista pozí­cióból foglalt és foglal állást” — mondotta. Brezsnyev megjegyezte, hogy a Szovjetunió és Bulgá­ria — csakúgy, mint a Var­sói Szerződésben szövetség­re lépett más szocialista álla­mok — egységesek abban az eltökéltségükben, hogy ak­tí­van és következetesen folytat­ják a béke és a népek sza­badsága védelmének lenini politikáját. „Egységünket soha senki nem bonthatja meg. Ennek egyik kor­krét kifejezése párt­jaink külpolitikai programjá­nak közössége, amelyet kifej­tettünk az SZKP XXIV. kong­resszusán és itt a bolgár kom­munisták kongresszusán’’ — mutatott rá Leonyid Brezs­nyev, majd megjegyezte: a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa, amelynek fel­adata a pártprogram jóváha­gyása, új fontos szakasz kez­detét jelenti a párt és az or­szág életében. A programter­vezet meghatározza a fejlett szocialista társadalom építésé­nek következetes irányvonalát, előirányozza a dolgozók anya­gi és szellemi szükségletei­nek mind teljesebb kielégíté­sét. És ez a fő dolog. A szo­cializmus ereje éppen abban van, hogy a szocialista rend a dolgozó nép érdekeit szol­gálja. Ez a titka a rend szi­lárdságának, forrása ez a nép bizalmának a kommunisták iránt, akik vezetik a társada­lom marxista-leninista elve­ken alapuló forradalmi átala­kításának munkáját. Politikánk gerince Brezsnyev hangsúlyozta, hogy az SZKP XXIV. kong­resszusának határozatai a kommunista építés széles táv­latait tárják fel a kommunis­ták előtt, a­z­ egész szovjet nép előtt. A szovjet nép egy­hangúan jóváhagyta ezeket a határozatokat és megkezdő­dött a gyakorlati munka való­raváltásukért. „Erőfeszítéseink minden területen a fő fel­adat megvalósítására irányul­nak: a nép anyagi és kultu­rális színvonalának további emelésére. Ez egész politikánk gerince” — mondotta. Minden nap krónikájában olvashatunk azokról az új győzelmekről, amelyeket a szovjet emberek a munka, a kultúra, a tudomány és a technika frontjain kivívnak. „Ennek egyik csodálatos pél­dája a Szaljut tudományos kozmikus orbitális állomás április 19-én történt sikeres felbocsátása. Nemcsak a világ­űr kutatásában és meghódí­tásában nagy lépés ez, hanem ebben az egész emberiség szá­mára oly fontos ügyben a to­vábbi előrehaladásnak is je­lentős láncszeme.” Az eredmények igazsága Leonyid Brezsnyev hangsú­lyozta, hogy nagy jelentősége van ma a marxista-leninista elmélet alkotó módon való fejlesztésének, a dolgozók kommunista szellemű nevelé­sének, a régi világ ideológiá­ja és erkölcse ellen vívott ..engesztelhetetten . . „harciak.. „Az eszmék harcában állá­saink erősebbek, mint eddig bármikor. Mellettünk van a szocializmus reális eredmé­nyeinek igazsága. A leg­erősebb fegyverrel ren­delkezünk, a marxista­leninista tanításokkal, ame­lyek segítenek bennünket ab­ban, hogy megtaláljuk a he­lyes választ az élet által fel­vetett új kérdésekre. Eszméink ereje abban van, hogy azokat alátámasztja a társadalmi fejlődés egész menete, amely lépésről-lépésre vezeti az egész emberiséget a szocia­lizmus felé. Ellenfeleink tud­va ezt, minden eszközzel igye­keznek lejáratni eszméinket, kételyeket akarnak támasz­tani annak a nagy ügynek a történelmi igazságával szem­ben, amelyért mi, kommunis­ták küzdünk. Ez az oka an­nak, hogy a burzsoá ideoló­gia elleni offenzíva, a harc a különböző rendű és rangú opportunista, revizionista, na­cionalista irányzatok ellen a legidőszerűbb feladat volt és marad számunkra” — muta­tott rá Brezsnyev. A szocialista demokrácia fejlesztése Az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára a továb­biakban megjegyezte, hogy a szocializmus építésének min­den országban megvannak a maga sajátosságai, meg­különböztető jellegzetességei. Ugyanakkor történelmileg be­bizonyosodott a közös tör­vényszerűségek jelentősége minden szocialista ország fej­lődésében. „Ezért távolról sem véletlen, például az a mélyreható kölcsönös kapcso­lat, amely a BKP X. kong­resszusán és az SZKP XXIV. kongresszusán megvitatott kérdések között fennáll. Tör-­­vényszerű, hogy mindkét kongresszus figyelmének hom­lokterébe került egy olyan feladat, mint a dolgozók jó­létének lényeges fellendítése. Az SZKP XXIV. kongresszu­sa, csakúgy, mint a BKP X. kongresszusa ismét megmu­tatja, hogy az olyan kérdé­sek, mint a szocialista de-

Next