Magyar Nemzet, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
A RÁDIÓ MELLETT | A konzervmester vasárnapja | Új hangjátékában Vészi Endre ismét a megszokott mindennapok, elmeszesedett életformák, a kisszerűség miazmás valóságából merít. Ez legtöbb rádiódarabjának az anyaga, ez irritálja leginkább írói és erkölcsi érzékszerveit, ez váltja ki belőle azt a megtisztító dühöt, mely nélkül drámát írni lehetetlen. Szereti a hétköznapok semmiségeiből előbányászni diagnózisainak tárgyát. Talán azért, hogy ne vonhassuk ki magunkat a konzekvenciák alól, ez különleges eset, fikció, ilyesmi velem nem történhet Vészi módszere inkább az, hogy belekényszerít valamiféle azor nősülésba, rá kell ismernünk legközönségesebb hétköznapjainkra, a csapdába szinte gyanútlanul belesétálünk é s ebből a megszokott közegből bontja ki a maga tragikus vagy tragikomikus elmarasztalását Ez a jellegtelen hétköznap ebben az esetben — egy vasárnap. A konzervmester vasárnapja. Egy megalkuvásokkal, kis élethazugságokkal anyagi és lelki összkomfortra betonozott szaki vasárnapja. Egy embert és egy életet vetkőztet a tragikus végű nap történetében meztelenre az író —, de egy nyomasztó és aktuális társadalmi jelenség, egy életforma is átvilágításra kerül itt. A hagyományos kispolgári rétegeket szakadatlanul feltörő társadalmi automatizmus tulajdonképpen ennek az írói vizsgálódásnak az anyaga — egy öklendeztetően elégedett konzervmester vasárnapjába sűrítve. Ez a sűrűség a darab legfőbb erénye. Az író jellemzései, szándékának megnyilvánulásai szikárak, egy-egy mondattal megszokások életláncolatait tudja feltárni. A rendező Rácz György ennek a szolid építkezésnek kitűnő interpretátora. Vágásai, kiemelései, a rendezői hangsúlyok, a csupán szükséges mértékben, jó ízléssel és érzékletességgel adagolt natúrhatások alkalmazása — hibátlan munka. Avar István a kedélyes lelki üresség, a mindenre rátelepedő önelégültség, az összkomfortos gyávaság jó anatómiáját tárta fel alakításában. Almási Éva dallamos beszédű frisseségével, Zeitler Zoltán kamaszos érdekességű lírájával tört a nyárspolgáriság betonközegébe. A kis Zeitlernél azonban a rendezőknek még időben fel kell figyelniük elhatalmasodó hadarására: mondatzáró kulcsszavait legtöbbször nem érteni. Végül egyetlen kifogás, az írónak adresszálva: szerintem nem lett volna szabad ennek a figurának öngyilkosságot kínálnia s ezzel mintegy kiemelni önmaga börtönéből. E sors és jellem Vészi sugallta logikája szerint a tragédiát követő második reflexével a konzervmesternek máris elégedettsége újabb forrását kellett volna keresnie. A figura így, e kegyetlen, az öngyilkosságnál sokkal kegyetlenebb írói ítélettel zárult volna tökéletes egésszé. A Rádiószínház érdekes, új produkciójának dramaturgja Lóránd Lajos volt. Az ős Irodalom- és rádiótörténeti helye elvitathatatlan: Richard Hughes darabja, A veszély, a világ első hangjátéka. Első felismerése a rádiójáték szuverén lehetőségeinek, s az író érzékelhető módon szinte kitombolta magát az új műfaj dimenzióiban. Bányadarab: Teljes sötétségben játszódik, egy beomlott aknában három ember küzd a sötétséggel, a halállal és egymással. Ezt a helyszínt és főként ezt a rádióhallgatóba is átszivárgó életérzést, a sötétségben való azonosulás egyedül itt műfajszerű élményét fedezte fel Hughes. Felfedezését érdekesen és nagy feszültséggel alkalmazta s habár a hangjáték-dramaturgia azóta régen eltávolodott a műfajszerűség olyan egyszerűsítéseitől, melyekre éppen ez a darab kínált precedenst — nem véletlen, hogy a stúdiók újra meg újra műsorra tűzik e több évtizedes ős-hangjátékot. Akárcsak a magyar rádió, mely a mostani bemutatóval nem első ízben és nem az első változattal szolgál hallgatóinak. Barlay Gusztáv szereti a hideg, szorongásos atmoszféra, hanghatások alkalmazását; ezt a tehetségét itt teljes erővel érvényesíthette, természetesen nem feledkezve meg a három karakter részletes rajzáról sem. A lemeztelenedő ember drámáját Földi Teri, Básti Lajos és Tordy Géza fűtött, izgalmasan színezett hármasa keltette életre. Görgey Gábor Mazsaroff Miklós festményei a Fényes Adolf teremben Mazsaroff Miklós képein az első pillanatban szinte kíméletlenül felfokozott harsánysága, s az összeütköző színekkel kiemelt, sőt szembeállított formák éles tagozódása ötlik a néző szemébe. Kékek és vörösek villannak egymásnak, olvadt sárgák szívják magukba a halk barnákat és fehéreket. Küzdelmes szembenállásuk azonban, közelebbről szemlélve a kompozíciókat, sokkal játékosabb, oldottabb, mint az első pillantáskor sejthető: a képek szelíd erőszakkal érvényesülő szerkezete mindig a maguk helyére, a dolgára szorítja az összecsapni látszó foltokat, az egész mű javára fordítva, egyensúlyának eszközévé téve ellentéteiket. A harsogó színek és a gondos szerkesztés kettőssége bizonyos értelemben talán a szükségesnél, illetve a kívánatosnál szűkösebb területre szorítja Mazsaroff Miklós érdeklődését: elsősorban a tájképfestés terén kínál számára lehetőséget. Igaz, Mazsaroff kellő biztonsággal mozog a tájakon, intuícióval választja ki a képszerkezetének leginkább megfelelő, elő-, közép- és háttérrel egyaránt bíró részleteket, s így alig kényszerül erőszakot venni a konkrét látvány formarendjein. Élményeit nem kell sémákhoz idomítania, csupán fel kell fednie és meg kell erősítenie a meglelt témában megmutatkozó szerkezeteket, hogy a születő kompozíció rendjét ne boríthassa fel a fokozott intenzitással palettára kerülő színek formaépítő lendülete. S e gondos módszer eredménye, a Duna-kanyar Visegrádnál című kép, a szicíliai kompozíciók sorozata, s az erdőben és az ébredő földeken festett szép fényű képek csoportja, azt mutatja, hogy Mazsaroff Miklós kétségkívül helyes, egyéniségének megfelelő útra lelt e gondos egyensúlyú, kötelékeiben szabad festői módszerrel, amelyet munkássága során magának kialakított, hogy színházak mai műsora Állami Operaház: Manon Lescaut (Kerner béri. 9.) (7) — Erkel Színház: Ragoletto (1. béri. 9.) (7) — Nemzeti Színház: Rosencrantz és Guildenstein halott (7) — Katona József Színház: Az Arbát meséi (7) — Madách Színház: A térképen nem található (1. béri.) (7) —■ Madách Kamara Színház: Álomfejtés (7) — Vígszínház: Eljő a jeges (7) — Pesti Színház: Macskajáték (7) — Thália Színház: A holdbéli csónakos (7) — József Attila Színház: Karikacsapás (7) — Fővárosi Operettszínház: Mit vesztett el, kisasszony? (7) — Vidám Színpad: Pénz beszél (fél 8) — Irodalmi Színpad: Woyneck. — Leonce és Léna (6. bérl. 6. és Arany bérl. 4.) (fél 8) — Kamara Varieté: Maxi Show (du. 6 és fél 9) — Zenekaadémia: Gabos Gábor zongoraestje (Zongorabérl. n. 4.) (fél 8). Ww Nemzet BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN FERENCSIK JÁNOS, az Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus élén gyönyörű hangversenyt adott április 26-áig, a Zeneakadémián. A műsor első felét teljes egészében Farkas Ferenc Szigetvár dicsérete (Laudatio Szigethiana) című oratóriuma alkotta. Mindvégig hagyományos stílusban tartott, nagy hatású és igen invenciózus darab. Sugár Rezső Hunyadi-oratóriumához hasonló utakon jár. Dr. Vargha Károly szövege Zrínyi Miklós közismert történelmi tettét foglalja drámai keretbe és Farkas Ferenc számára a kitűnő zenéltési alkalmak egész sorával szolgál. Az új művet főként az teszi vonzóvá, hogy szerzője szabadon bontja ki zenei mondanivalóját, más szóval: saját magát adja. Igaz, könynyen teheti, hiszen mesteri biztonsággal kezeli eszközeit. Vagy kifejezhetjük ezt így is: kizárólag olyan eszközökkel dolgozik, melyek felett uralkodik, melyek mindegyike sajátja. A Szigetvár dicséretében Farkas Ferenc korábbi vokális műveinek szerves folytatását láthatjuk. Főként a lírikus jellegű, állóképszerű tételek sikerültek kitűnően, melyek a cselekmény egy-egy statikus helyzetét, ábrázolják, így például mindjárt az első kórus, mely a törökök által körülzárt vár népének nyomorúságát festi. Ugyanilyen nagy hatású az első rész zárókórusa, valamint a korai, a gyerekkor és a reá következő vegyeskar, amikor Juranics a vár népével megcsókoltatja a zászlót. Igen eleven és érdekes a török induló és a török követek szólórészlete. A közönség a szerzőt és a népes előadóapparátust igazi ünneplésben részesítette. A műsor második felében Debussy Három nocturne-jét, valamint a nemrégen elhunyt Igor Sztravinszkij Tűzmadárszvitjét hallottuk. Ferencsik Jánosról már régóta köztudott, hogy Debussy zenéjére különösen érzékeny. Előadásától tehát sokat vártunk, de még többet kaptunk. A Felhőket megjelenítő első tétel gomolygó, hullámzó és egymásra torlódó zenei anyaga sokszínű szépséggel és szuggesztív hangfestő erővel szólt, az Ünnepek ragyogása és a Szirének buja, puha éneke egyaránt elragadta az embert. Ugyanilyen élményszerű hatást keltett a Tűzmadár-szvit — mindkét darabban kitűnő zenekari játék tanúi voltunk. Ferencsik Jánnos és együttese a legjobb formáját mutatta. ANATOL FISTULARI április 23-i koncertje az Állami Hangversenyzenekar élén meglehetősen baljós előjelekkel kezdődött. Verdi A szicíliai vecsernye-nyitányának kellett volna elhangzania, ehelyett azonban csupán a mű hangjait hallottuk, melyek e formájukban a legtávolabbról sem emlékeztettek a szerző izzó, drámai zenéjére. Valóban csodálatos, hogy az előadóművészet micsoda változások létrehozására képes: halljuk a hangot, a harmóniát, a dallamot és mindez valahogyan rendkívül ismerős, de az istennek sem jön rá az ember, hogy mit is hall, még akkor sem, ha a műsorban elolvassa a mű szerzőjét és címét. Nem kívánjuk kétségbevonni vendégkarmesterünk műismeretét, sőt, még szakmai tudását sem. Annyi azonban bizonyos, hogy a zenéhez nemlétező utakon járva próbál közeledni. A markáns forte-tematika nála minden esetben tempógyorsulást jelent, ezzel szemben az éneklő jellegű dallamot csak lassan — vagy legalábbis lassítva — képes elgondolni. Beethoven VII. szimfóniájával sem vigasztalt meg bennünket, jóllehet utóbbi produkciója nem volt minden érték nélkül való. A lassútételben például igen szépen szólt a zenekar. Ezen kívül azonban semmi olyan vonást nem sikerült felfedeznünk Anatol Fistulari működésében, amiért általában a karmestereket szokták volt alkalmazni. FALVAI SÁNDOR — az est szólistája — meglehetősen mostoha körülmények között játszotta el Brahm dmoll zongoraversenyeit gyönyörűen. Ez a fiatal művész — a Zeneművészeti Főiskola negyedéves növendéke — szinte kifürkészhetetlen, de mindenesetre igen nehezen meghatározható eszköztárral rendelkezik. Mondhatnánk azt is, hogy nincsenek észrevehető eszközei, kész megoldásai, előregyártott elemei, melyeket azután ráhúz ar művekre. Csakis a cél lebeg szemei előtt: a művet akarja, semmi egyebet — azt azonban a lehető legszebben és a lehető legteljesebben. Ilyen értelemben tehát szerény —, de ugyanakkor energikusan célratörő. Már most ahhoz a ritka, kivételes művésztípushoz tartozik, amelynél cél és eszköz egybeesik. Egész egyénisége póztalan, egyszerű és végtelenül rokonszenves. Látszólag törékeny, valójában nagyerejű; éppen, mivel a műre támaszkodik, a mű hatványozza fel erejét. Ugyanakkor érzékeny minden váltásra, egyetlen zenei gesztus sem kerüli el figyelmét, márpedig Brahms e remekműve bővelkedik ellentétekben. És ami a legfontosabb: a monumentális első tételt egyetlen anyagból bontotta ki Falvai, megmutatván nekünk az ellentétek végső egységét. Produkciójából nehéz lenne bármit is kiemelni, hiszen abban éppen az egységes Brahms-kép volt a hallgató számára a leginkább örvendetes. Még azok számára is, akik régóta ismerik és figyelik Falvait és akik régóta bíznak benne, örvendetes meglepetést hozott nagy, erős és magvas zongorahangja és a legutóbbi idők során bekövetkezett technikai fejlődése. Pernye András NAPLÓ Május 4 Az új magyar zene hónapját vasárnap nyitotta meg a rádióban Tömpe István, a Rádió és Televízió elnöke. Májusban mintegy hetven kortárs zeneszerző nyolcvanhat művét közvetíti a rádió. Dr. Hans Reimer John, az NDK színházművészeti szövetségének titkára Budapestre érkezett. A Színházművészeti Szövetséggel folytat tárgyalásokat a két szövetség együttműködéséről. A Csehszlovák Kultúra helyiségében ma délben Comenius-emlékérmet adtak át a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a prágai Károly Egyetem megbízásából tizenegy magyar tudományos kutatónak, a hazai Comeniusünnepségek szervezőinek. A kitüntetettek között van Komor Ilona egyetemi docens, az irodalomtudományok kandidátusa, aki nagyszámú Comenius-publikációért, és Prágában, Sárospatakon, Budapesten tartott Comenius-előadásaiért kapta meg az emlékérmet. A Szépművészeti Múzeumban, termeinek újjáépítése után május 1-én ismét megnyílt a Modern Szoborkiállítás. A három teremben a megszokott elrendezésben láthatók a kollekció legszebb darabjai: Constantin Meunier, Fritz Cremer, Iván Mestrovics, Pavel Trubeckoj, Medardo Rosso, Rodin és Aristide Maillol kompozíciói .* Olaszországba utazott hétfőn a Musica Historica együttes. A régi magyar és európai zenét tolmácsoló művészek, Antal Lívia énekesnő, Kecskés András lantművész és Stadler Vilmos fuvolaművész, szerdán lépnek fel először, Pármában. Ezután a kis együttes Termiben, Spoletóban, Nápolyban és Rómában hangversenyezik. Ma délután Mesebált rendez a gyermekeknek a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadán Sólyom Kati. Versek, dalok, mesék, mondókák hangzanak el a műsorban, amelyet csütörtök délután és jövő vasárnap délelőtt megismételnek. 18TL *] Carmen BIZET OPERÁJA A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN Jól teljesíti feladatát az az operatársulat, amely új művek felfedezése mellett gondosan őrködik a repertoár legsikeresebb darabjainak frissen tartásán is. Úgy látszik, a Pécsi Nemzeti Színház operarészlege is egyik kövességének tekinti ezt, és most a megyei tanács anyagi támogatásával felújította az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotását, Georges Bizet Carmen-jét A támogatást azért kell hangsúlyozni, mert a vidéki operaélet megélénkítése művészet, tehetség mellett nem utolsósorban pénz kérdése is. Különösen igaz ez az olyan nagyopera esetében, mint a Carmen, amelyet tekintélyes létszámú kórus, statisztéria nélkül lehetetlen előadni. Horváth Zoltán újította föl Bizet operáját Pécsett, munkásságának azokkal a jegyeivel, amelyeket korábbi rendezéseiből jól ismerünk, s amelyek megbecsülést szereztek neki. E jegyek közül a leglényegesebb a világosságra törekvés: Horváth Zoltán nem kedveli az operaszínpadon a revart és a homályt, a szituációkban igyekszik mindig rendet teremteni. Ezt teszi a Carmennál is. Carmen, a szép cigánylány végzetének vonala híres belépőjétől a negyedik felvonás befejezéséig töretlen ívű, nincs megterhelve mellékes, zavaró és lényegtelen mozzanatokkal. Hasonlóképpen jól követhető Don José, a szerelmes tizedes sorsa; a rendező itt is a librettó és a zene útján jár, amikor Don Joséban már Carmen bejövetelekor fellobbantja a tüzet a lány iránt. A szolid — és nem a zene elé tolakodó — látványosság is Horváth Zoltán erényei közé tartozik, erről különösen az első felvonás és a mozgalmas, szellemesen tarkított utolsó kép tanúskodik, bár Lillas Pastia kocsmájában a torreádor belépőjénél — amit a zene rendkívül hatásosan készít elő — nem kellett volna óvakodni a nagyobb teatralitástól sem. Egy múlt századi opera mai előadása nem igényel mindig és mindenáron újítást, a szöveg és a zene rovására, mivel Horváth Zoltán se kívánt erőszakoltan modernizálni — bár a lélektani motívumok megrajzolása feltétlenül korszerű törekvés —, a díszlet is részben ezt az utat követi. Nagyon szép az első felvonás napsütötte, jól megvilágított színpadán Pintye Gusztáv színes, tarka sevillai utcarészlete a dohánygyár előtt, és hatásos a negyedik felvonás tágas térsége is. Nem sikerült azonban a harmadik felvonás díszlete: ez a sziklás vidék rossz átmenet a naturalizmus és a jelzettség között. Pintye Gusztáv tervezte a jelmezeket is, amelyek különösen Carmen és Don José egyéniségét fejezik ki jó. A csempészek azonban a már említett sziklás vidéken olyan díszes öltözetben bujkálnak — ide értve Carment is —, mintha csak vidám Vásárba készülnének. A Carmen zenei előkészítését Breitner Tamás végezte — asszisztense Gunde Péter volt —, azon az előadáson pedig, amelyen láttuk az operát, Füzesséry Tibor vezényelt. Érezhető, hogy a fiatal karmesternek nincs még elegendő színpadi rutinja; kórus, énekkar, zenekar öszszefogása, kézben tartása még túlságosan leköti a figyelmét, anélkül, hogy szuverén módon kezelné a teljes együttest. Drámai érzéke viszont erőteljesebb, amit néhány jól megoldott zenei részlet bizonyít a második felvonásban, valamint Carmen és Don José utolsó nagyjelenetében. Jó címszereplő nélkül nincs jó Carmen-előadás, és a pécsi felújítás szerencséje, értéke, hogy a cigánylányt nagyon tehetséges és muzikális fiatal művésznő, Mészöly Katalin énekelte. Alakítása máris igazi kiugrás, mert kezdő létére az énekesnő rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyek ehhez az igényes címszerephez nélkülözhetetlenek. Ha néhány — valószínűleg indiszpozícióból származó — zenei pontatlanságától eltekintünk, Mészöly Katalin alakítása máris biztatás jövőjére nézve. Vendégművészként az Operaház tagja, Tarnay Gyula énekelte Don Josét, először itthon és magyar nyelven. (Külföldön ugyanis alakította már.) Tarnay Gyula a hőstenorok sok erényével rendelkezik, de a szép dallamívek tőszomszédságában — sajnos — fáradtabb, lazább mozzanatok is előfordulnak éneklésében. Játéka is oldottabb lehetne, bár a negyedik felvonás végső leszámolásában megkapóan indít — a rossz szokásoktól eltérően lágy pianisszi mokkála, és tetszetősen fejezi is be a jelenetet. Ritkán hallani olyan ragyogóan előadott áriát, mint Németh Alice érsekét Micaelaként a Carmen harmadik felvonásában. Alakítása nem ennyire jó, de a hang mindezt feledtetni képes. C. Tóth Pál színészi , és énekesi adottságai ma még egyaránt hiányoznak ahhoz, hogy megfelelő Escamillio legyen. Sem belépésekor, sem később nem tud olyan légkört teremteni, amelyben ezt a szerepet hitelesítené. Zunigahadnagyként néhány hamis hang kivételével és főképp színészileg Berczeli Tibor derekasan helytállt. A csempészeket Gurszky János és Wagner József, Frasquitát és Mercedest Ágoston Edit, és Mátay Györgyi éneklik, zeneileg is jól illeszkedve az együttesbe. A kórusra — karigazgató: Károly Róbert — rokonszenves erőfeszítése és a technikailag igényes, nehéz szólamok biztonságos előadása ellenére ráfér még a létszámbővítés és a gondosabb előkészítés. Nem először élvezi a Pécsi Nemzeti Színház annak előnyeit, hogy a társulat egyik oszlopa a Pécsi Balett. Ezúttal a szokásos balettbetéteket más Bizet-művekkel kiegészítve adja elő a kitűnő tánckar, Eck Imre jól motivált, hangulatos koreográfiájával. Gábor István A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR 1971. MÁJUS 21—31-IG a magyar ipar legkiválóbb exporttermékeit, valamint 32 ország sok ezer gyártmányát és áruját mutatja be NYITVA: május 22-én, 23-án,29-én, 30-án és 31-én 10—21 óráig, a többi napokon a szakmai bemutatók megrendezése miatt 14—21 óráig A pavilonok este 19 órakor zárnak Rendezi és felvilágosítási ad: HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda Budapest, XIV., Városliget Telefon: 225-008