Magyar Nemzet, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-01 / 205. szám

4 AII eleWízió műsoráról ttUimiiiiiiiiiiiiiimiiiHimiiiiiiimiiiiimmimiMmiiiiiimHiimiimuiiiiiMiHtiimiuiimHmmiui Bortnyik-portré Senkisem várhatja nagyobb reménnyel a színes televízió elterjedését, mint a képzőművészeti rovat munkatársai. A színes televízió felülmúlhatatlan eszköze lesz — ha felhasználják — a képzőművészet népszerűsítésének, a klasszikus és a modern művészetnek egyaránt. Addig is sokat tehet azonban a televízió az ügy érdekében. S habár néhányan, akik színesben is látták a Bortnyik-filmet, keserűen állapíthatták meg, mily sokat nyerhetett volna a közönség, ha hazánkban a színes tévé még nem csupán a kísérletezés — s a csillagászati árak — szakaszában van, de a technikai „fogyatékosság” ellenére sem haszontalan egy ilyen portréfilm. Bortnyik művészete élt, hatott a fekete-fehér képernyőn is. Vonalaival hatott, az áttekinthető, érdekes műveivel. S nem utolsósorban az alkotó portréjával hatott a film. Bortnyik Sándor színes, a szó mélyebb értelmében színes, egyéniségével. Tartalmas életpálya tárult fel Bortnyik Sándor emlékezéseiben Zsigmondi Boris filmjében. Bortnyik nemzedékének mozgalmas élete volt, a történelem gondoskodott a változatosságról, s a mester azok közé tartozott, akik mindig feleltek a történelem hívására, intenzíven élték át, s a maguk eszközeivel formálni is igyekeztek a viharos éveket. A jelenben élni, de mindig a jövőnek — ez jellemezte a művészi pályát, amely kibontakozott a portréfilmben. A stílusok korszakokat jeleznek, a stílusváltások korszakos változásokat idéznek fel. Bortnyik nem ragaszkodott egyetlen formanyelvhez, váltotta eszközeit. A megoldás kereséséhez ragaszkodott, a forradalmi megoldást kereste a képzőművészetben. Ezért lett modern művész. Nemes feladat a televízióban bemutatni és megkedveltetni ezt a modern művészetet. A-film érdekesen, átfogóan, mutatta be alanyát. Egyszerű szerkezetben, a témához,az emlékezéshez kapcsolt, dinamikusan váltott illusztrációkkal készült a művészportré, s a rendező egy érdekes újítást alkalmazott: a plakátokat Drégely László díszleteire ragasztották, ily módon jobban érzékeltették az eredeti környezetet, jelezték a művek atmoszféráját. Gazdag ▼olt a pálya, gazdag az illusztrációk sora is. Ilyen felsorolás mellett a film nem elemezte mélyebben a festő egy-egy művét. A feladat a művész és az ember megismertetése volt, s ezt a televízió teljesítette. Kedvet csinált egy jelentős művész műveihez, kedvet csinált a művészethez, a modern művészethez is, s ez nem kis eredmény. Röviden jól teljesíti feladatát a Tv Galériája is. Amióta a közönséggel tartott közvetlen kapcsolat látszatától megszabadult a sorozat, valójában közelebb került a közönséghez. Változatos a program, a különböző képzőművészeti ágak, stílusok, s természetesen a művészi egyéniségek méltán keltenek érdeklődést. Szerencsésen alakult, immár zavartalan körülmények között, a tévé galériájának tárlatvezetése is. Legutóbb Balogh László festőművész munkáit mutatták be. Érdekes műveket, jó műsort láthattunk. Az újságíró tevékenysége leginkább az újságban érzékelhető. Azon kívül nehéz megmutatni, hogyan dolgozik valójában az újságíró. Kivált akkor nehéz ez, ha nem riporterről van szó, aki a tévé kedvéért felvonultathatja néhány régebbi riportjának alanyát. Ezért is érdeklődéssel vártuk, hogyan mutatja be a képernyőn Szemes Marianne riportfilmjében Kalmár Györgyöt, aki inkább publicisztikai és szerkesztői munkájáról ismert. Szép ötletre alapozták a portrét: Kalmár Györgyöt tanítványain, illetve ifjú munkatársain keresztül mutatták be, pontosabban Kalmár mutatta be ezeket a fiatalokat rokonszenves szerénységgel, nekik biztosított sokat jelentő nyilvánosságot. A film egyik erénye, a beszélgetések rögzítésének módszere, igen kevés vágással. Ez a szereplők számára talán kényelmetlenebb, viszont a képernyőn hitelesebbnek látszik. Remekműveket illesztett műsorába Dómján Edit, A magyar líra remekeit. Jólesett a klasszikus verseket újra hallani. Dómján Edit nem kifejezetten versmondó színész, nem is próbált kilépni a maga köréből. Mesélve, olykor mórikálva, eljátszva tolmácsolta a verseket, kellemes, közvetlen atmoszférában, mintha valóban betért volna a néző lakásába, nem is vendégként, inkább családtagként. Beethoven Lajos nem tiltakozott, Kossuth Lajos sem. Az élő Lajosok pedig bizonyára úgy gondolták: nem illik nem érteni a viccet. Jó arcot csináltak hát a televízió Lajosnapi élcelődéséhez. A tévé pedig csikorgó humorral ünnepelte a népszerű Lajosokat. A vegyes felvágottra emlékeztető műsorba több otrombaság keveredett, mint kedvesség. Sivár ünneplés volt, ám azért: éljenek a Lajosok! Vilcsek Anna Kubai népi iparművészek tárlata az Iparművészeti Múzeumban ízlésesebb kiállítást, mint ez a Kuba népi iparművészeinek alkotásaiból összeállított bemutatót, amely az Iparművészeti Múzeum központi csarnokában nyílt meg a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a Kiállítási Intézmények és az Iparművészeti Múzeum közös gondozásában — keveset láthat a budapesti közönség. Ezek az ezúttal számunkra névtelenül maradt, ám szakmájukat remekül tudó mesterek ugyanis, akiknek műveiből a rendezők a tárlat anyagát összeválogatták, minden kétség nélkül a jóízlés és a mértéktartás példaképeiként állhatnak a művészetükkel találkozók szeme elé: egyszerű, sohasem hivalkodó, nem ,,sikeres” anyagokból készült tárgyaik remek arányokkal, mindig szigorú mértékkel, sallangtalan formákkal születnek meg kezük alatt. És nem véletlenül, sőt nem is valami titokzatos „ízléskritériumtól” vezetve lelik meg ezt a tisztán csengő hangot ezek a kubai művészek. Hiszen használati tárgyakat csinálnak nagyrészt most is, illetve olyan dísztárgyakat, amelyeknek „őseit” ugyancsak itt, a mindennapok eszközeinek körében kell keresnünk — nem csoda hát, ha sokévtizedes kísérletek ilyen csiszolttá, ilyen befejezetten teljessé alakították belső és külső rendjüket. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy csupa kanonizált, merev forma, mozdíthatatlanul statikus alkat jellemzi Kuba népi iparművészeinek alkotásait. Hiszen az eredeti funkciók lazulása, sőt eltűnése új értelmezések lehetőségét nyitotta meg előttünk, felszabadítva a játék számára a prakticizmus bilincseiből kibontakozott eszközöket. Ezt a felszabadulást mindenekelőtt a kerámiák, a remek mázakkal borított, nagyon modern, ám sohasem modernkedő formákból komponált vázák sorozata, illetőleg a plasztikus kísérleteket mutató figurák mutatják. De mutatják azok a természetes növényi anyagokat — mindenekelőtt a tökfélék különleges, keményhéjú válfajait — felhasználó edények és lámpák is, amelyekből ugyancsak bőséges és változatos csoportot láthatunk a kiállítás tárlóiban. De gyönyörködtetőek, nemesen egyszerűek azok az ősi hagyományokat folytató, kagylóból fűzött nyakékek is, amelyek a sziget indián kultúrájának eleven továbbéléséről tanúskodnak. Továbbá azok a nemes fából faragott fejek, amelyeknek csiszolt felületekkel határolt, szigorú rendje a legjobb plasztikai tapasztalatok eleven hatását tükrözi, valamint a háncsból font használati tárgyak, táskák és kalapok serege is. .. NAPLÓ Szeptember 1 Szerény gyászjelentés adta tudtul tegnapi számunkban, hogy Márky Géza színművész, a József Attila Színház tagja, hosszú szenvedés után meghalt. Mint színész és mint ember azonban az egyszerű gyászjelentések bármilyen megrendült, de mégiscsak szokásos szavain túl is megemlékezést érdemel Márky Géza. Színészpályáját Debrecenben kezdte, majd Szegedre szerződött, s Kecskeméten és Szolnokon már színész-igazgatóként vezette a társulatot a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején. Volt tagja a budapesti Nemzeti Színháznak is, és megjelenését, szép dikcióját itt különösen történelmi alakok színpadimegformálásában élvezhette a néző. A József Attila Színházban, művészi pályája utolsó állomásán, sokféle szerepet játszott, vígjátékiakat is, mert kiderült róla, hogy meleg humora is van. Emberségét színigazgatóként is, főként azonban a volt népművelési minisztérium színházi osztályán egy ideig betöltött, fontos munkakörében bizonyította be: kemény években állt ki bajba-veszélybe került pályatársaiért, mindig az igazság és soha nem a megalkuvás vagy vak fegyelem oldalán. Embersége miatt szerették, művészetében megbecsülték színészkollégái Márky Gézát, ezt a szerény, lelkiismeretes, becsületes és művelt színészt, aki már évek óta nem szerepelhetett színpadon. Szinkronszerepekben azonban még most is, 60 éves korában bekövetkezett halála után is, hallani fogjuk a hangját, szép beszédét egy-egy televíziófilmben. V Feleky László zeneszerző, akinek filmdalaira az idősebb generáció még jól emlékszik, utolsó esztendeinek működési területén, New Yorkban a napokban hirtelen elhunyt. Pécsi Sebestyén orgonaművész Csehszlovákiában vendégszerepel. Szeptember 2-án Olomoucban egy nemzetközi fesztiválon magyar szerzők műveiből ad hangversenyt. Elbocsátottak állásából Gerd Sotoka NSZK-ben munkámról a wuppertali Vorwerk und Sohn gumigyár tulajdonosai. Az író néhány hónappal ezelőtt bemutatott egyfelvonásos színdarabja egy üzemi balesetről szól, arról, hogy a gyártulajdonosnak fontosabb gép, mint az ember. és a Magyar Íróküldöttség utazott az NDK-ba a magyar és az NDK-beli írószövetség irodalmi vegyes bizottságának ülésére. A delegáció vezetője Dobozy Imre, az írószövetség főtitkára, tagjai Gábor Viktor, a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának helyettes vezetője, dr. Bartha György, a Szerzői Jogvédő Hivatal főosztályvezető-helyettese és Fánk Miklós, a minisztérium irodalmi osztályának főelőadója. BUDAPESTEN, IPARI ÖVEZETBEN 500—2000 NÉGYZETMÉTER ZÁRT RAKTÁRT keresünk ÖNÁLLÓ VAGY MEGOSZTHATÓ TELEKKÖNYVI INGATLANON AJÁNLATOKAT 188—389 vagy 188—131 telefonon Tóth József névre kérünk Magyar Nemzet Az NDK budapesti kultúrközpontjában pénteken kiállítás nyílik meg a Bautzen környékén élő szerbek népművészetéből. ötvenedik előadásához érkezik a XI. század bolgár költészete című sorozat a Bolgár Kultúrában. A Csehszlovák Kultúrában Bér Júlia utóbbi években" festett képeit állítják ki. Ma a Kulturális Kapcsolatok Intézete rendezésében a Liszt Ferenc téri Könyvklubban fotókiállítás nyílik meg, amely a vietnami nép életét és harcát mutatja be. Évadnyitó társulati ülés az Operaházban Az Operaház társulata kedden tartotta évadnyitó ülését. Megjelent dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes is. Dr. Lukács Miklós igazgató bejelentette, hogy a társulat háromszázötven tagja szeptember 15-én a Szovjetunióba utazik, és kilenc alkalommal fellép a moszkvai Nagyszínházban. A bemutatkozó előadás műsorán Szokolay Sándor Vérnász című operája szerepel. Bemutatják még Bartók három színpadi művét, előadják Monteverdi Poppea megkoronázása című operáját és Puccini Manon Lescaut-ját. Amíg az Operaház társulata a Szovjetunióban vendégszerepel, a moszkvai Nagyszínház teljes társulata Budapestre látogat, a Borisz Godunovval, a Pique Dame-mal és Prokofjev Szemjon Kotko című művével mutatkozik be a magyar közönségnek. Három új magyar egyfelvonásos operát mutatnak be az új évadban: Maros Rudolf Vonósszimfóniájának balettváltozatát, Petrovics Emil Lysistrate című vígoperáját és Szokolay Sándor Az áldozat című balettjét. Ezt követi a Hovanscsina felújítása, majd a Nisbelung-tetralógia záróműve, az Istenek alkonya. Az Erkel Színházban a Csengő és a Gianni Schicchi című műveket adják elő, ezután kerül sor Britten Szentivánéji álom című operájának budapesti bemutatójára. Seregi László átdolgozásában mutatják be az Erkel Színházban Delibes Sylvia című balettjét. Az évadot az Otelló felújításával zárják. Április végén Rómában öt alkalommal játsszák Bartók három színpadi művét, májusban pedig az Operaház együttese részt vesz a Prágai Tavaszon. Júniusban a baletttársulat a várnai balettfesztiválon vendégszerepel. Az Operaház új tagjai: Laposi Dániel, aki Kolozsvárról, Nagy János, aki az Állami Népi Együttestől szerződött az OperaházHOZ, és Fülöp Attila, akit koncertpódiumról ismer a közönség. A társulat új tagja még Zsigmond Gabriella, aki tavaly, és Berkes János, aki az idén végezte el a Zeneművészeti Főiskolát, valamint Pika Eszter, aki az énekkarból lépett elő. Segédrendezőként szerződtette az Operaház Fehér Andrást. A dalszínház új karigazgatója Nagy Ferenc, helyettese Németh Amadé lett. Évadnyitót a 25. Színházban Kedden tartotta évadnyitó társulati ülését a 25. Színház is. Gyurkó László igazgató köszöntötte a társulat új tagjait: Szigeti Károly főrendezőt, valamint Berek Katit, Kristóf Tibort és Zala Márkot. A színház első évadja önálló épület hiányában is sikeresnek mondható: a látogatottság 96 százalékos volt. Felfigyeltek az új színházra külföldön is — a zürichi Theater am Neumarkt vendégjátékra hívta meg a társulatot. Gyurkó László elmondotta, ebben az évadban már valóra tudja váltani azt a tervét, hogy a 25. Színház az új magyar drákja műhelye legyen. A társulat színházi klubot, ankétokat, üzemi előadásokat szervez annak érdekében, hogy tovább erősítse kapcsolatát a közönséggel. A színház az idei évadban végleges otthonába, a Magyar Sajtó Házába költözik. Az építkezés elhúzódott, így a társulat várhatóan csak októberben kezdheti meg idei évadját. A megváltozott színpadi követelményeknek megfelelően szeptember folyamán át kell rendezni az elmúlt évad mindhárom produkcióját: a Gyászt, a Szókratész védőbeszédét és a Tour igaztalan halálát. Az új színházban november folyamán Hernádi Gyula és Jancsó Miklós Fényes szelek című színműve lesz az első premier. A darabot Jancsó Miklós rendezi. A következő bemutató Gyurkó László műve, A búsképű lovag. Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála lesz, Berek Kati rendezésében. Zichy Mihály: Egy pétervári hajtóvadászat (Vili.) Lefőzve minden oldalról Elbúcsúzván Vadászunktól és ennek családjától, nejének szakácsnéi tudományát feldicsérve, szívességét, előbb már pénzzel, most ráadásul szép szóval is megköszönve, felmásztunk a mi csodálatos szekerünkre. Illyen rövid, kurta vehiculumot én még nem láttam. A tegnap megígért s nekünk készített ülőhely egy szénával keményre megtömött gyékény zsák volt, melly egy a szekér oldalaihoz kötözött, kötelekből összefont hálóra volt rakva. Támasz se oldalról se hátul nem volt, magasan a levegőben ültünk. A rajta megülésnek előkészületei tapasztalt ügyességet követelnek. Ha, mint jelenleg, két embernek kell ülni, akkor legczélszerűbb ha felmászva a szekérre, egymás mellett, egyenesen felállanak, és kezet fogva teljes testi súlyjukkal rávetik magukat a széria vánkosra s ezt a brambirozást addig ismétlik, míg maguknak két megfelelő mélységül ülő helyeket, ki nem modellireztak. Kocsisunk is még felmászott és a kurta szekéren egy keskeny deszkán olly közel ült orrunkhoz, hogy mi ennek legtitkosabb lélegzeteit rögtön úgy príma mann szagolhattuk. Szivarunkat is csak fejünket félreforditva szívhattuk, máskép ezek a legcsekélyebb döczczenésnél kocsisunk hátába csapódtak volna, a mi minden elővigyázat daczára meg is történt, főkép Prevost vastag szivarkáival, mellyek illyen össze koczczanás után rendesen papírszopokájukról letörtek, és leesvén úgy hányták a szikrákat mint egy üstökös. A három kocsik lámpásaiban meggyújtották a gyertyákat. Nekünk ilyen világító szerünk nem lévén, elhatároztuk, hogy azokat előre bocsátjuk, mi meg az ő lámpásaiknak világítását felhasználva utánuk kocsizunk. „Práscsaite goszpoda” — „budta zdarowi” jó kivonatoktól kísérve utazásunk szerencsés bevégeztére megint néhány keresztet vetve magunkra, elindultunk. ■ Nem messze az erdei út balra kanyarulatától az előttünk járó kocsik lámpája egy csoport tarka kendős és még tarkább szoknyájú leányokra világítottak. Ezek is, de ollyan sértett panaszkodó banalitásban „práscsáite goszpodá”val búcsúztak el tőlünk. Ráismertünk a mi fegyverhordóinkra. Futtomban csak azt kiálthattuk nekik oda „kedves lelkem ma nem lehet — jobb szerencsére jövő vasárnap!” — „Ne felejtsék el uraim a selyemkend” — a következő szavakat már nem hallhattuk. Karonfogva jó szorosan, a mi mindegyikünket a jobb vagy bal oldali kieséstől óvott meg, döczögtünk tovább. Köszönet a kötél szövetnek és a széna zsáknak a döczögések nem voltak kemények, de annál sűrűbbek. Abba a kurta szekérbe mi hárman quasi egy corpusba összegyűrve, lábaink alatt a nyulak és az én hiúzom, mindnyájan egyszerre mint egy test ugráltunk át azon a csonttörő, már előbb leírt úton. Kiérve a tágasabb chanssée útra, nem lévén többé szükségünk a lámpások világitására, elhajtattunk a kocsijukban szundikáló vadász társaink kocsiai mellett. A mi paraszt kocsisunk apró ugyan de erős fiatal finn lovai csak úgy repültek velünk a sima utón. A veszedelmes hídhoz érkezvén már nagy kerülőt kelle csinálnunk, míg egy ez idő alatt hamarosan a sáros árkon át fatörzsekkel és faágakkal rakott uj hídfélén, szerencsésen átvergődtünk. De a város egyenetlen kövezetén megint ugrált a mi szekerünk és mi benne. Hát és oldal támasz nélkül, folytonosan egymást tartva és balandrozva a kocsikázás nem a legkellemesebb mulatság, mellynek fájós emlékeit az ember csak másnap érzi. Már iily közéd a mi home-unk kényelmeihez egy elég jó vagy rosszul ösmert, és mindig kellemetlenül meglepő kínzást kellett átszenvednünk. Miilyen szerencsés város az a Paris a mellynek Richéi vannak. Péterváron még nincsenek ilyen, a lakások egésségét, életét is mentő vállalkozók, tökélyesített eszközeikkel, szivattyúikkal, hermetice elzárt vasból készített tartályaikkal. Itt még megmaradt teljes egyszerűségében az ősi szokás, hogy éjfél után a városba eresztenek egy pár száz parasztokat, a kik a város rondaságait egy széles négyszegű ládában, melly csak egy rongyos gyékénnyel van befedve, a melly alól egy hosszú fakanál nyele látszik ki, nyáron keréken, télben szánkákban hordják ki a város közelében fekvő helységekre. Ezt a jó trágyát a város hatósága nem csak ingyen adja, de minden teli láda elviteléért fizet annak, aki elviszi, egy rubelt. Az éjjeli találkozás ilyen trágya hordókkal, akik rendesen tizedszámban hajtanak egymás után, a pétervári korhelyeknek legérzékenyebb büntetése. Nem használ ez ellen az orr el- vagy bedugása. Átmegy ez a szemet is égető bűz minden védő szeren. Vágtatva hajtott a mi parasztunk a „zolotár”k — magyar fordulásban „aranyhordó”-k — mellett el. Ezek már jó messze távoztak, de a nyomok szaga még sokáig volt érezhető, mint nehéz felhő vagy köd függött a hosszú utcza fölött a mellyen jöttek. Ezek a tisztítások minden nap történnek, de felváltva a város többi osztályaiban. Főkép az átkanalozás a cloique reservoir-ból a ládákba, ami a házak udvaraiban történik, egyike a házi lakások legnagyobb szenvedéseinek. A házmesterek ha éppen előzékeny humorban vannak, a lakosokat az éjjel történendőkről előre értesítik. De nem használ ez ellen semmi. Átmegy a bűz a zárt ajtókon, vastag falakon, és sok idő kell hozzá még a jég kitisztul. Köllni víz, fatschen öhl fecskendezések csak gyenge palliativ szerek. Egy fél órai illyen parfümirozás extractum hominummal elég arra, hogy a házi ezüst nemük, kanalak s illyenfélék oxydálódjanak. Én nagy kedvvel gyűjtögettem az itteni vásárokban, akkor még mérsékelt árért eladogatott régi ezüst nemüket, s ezeket festői csoportokban, lakásom e czélra készített állványain helyeztem el. Megtörtént, hogy a zolotárik látogatása után az én minden tiszta fényben tartott gyűjteményem úgy nézett ki mintha bronee-ból lett volna. Gyökeres tisztítással nagy ne Szerda, 1991. szeptember 1. MAI MŰSOR Fővárosi Nagycirkusz: Nyári parádé (fél 8) — Pest megyei Tanács díszudvara: Magyar Állami Hangversenyzenekar (vez. Erdélyi Miklós, közr. Kovács Dénes) (B. sor. 5.) (8) (esőnap: szept. 2.).