Magyar Nemzet, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám

4-­--­­ A RÁDIÓ MELLETT Lányok, asszonyok Amikor csak tehetem, meg­hallgatom ezt a szombat reg­geli műsort, habár nem nekem szól, legalábbis az eddigi teszt­­vizsgálatok szerint. Meghallga­tom, mégpedig jó tapasztalat­ból, ugyanis mindig érdekes, sűrű húsz percet nyújt publi­kumának. Nem véletlen, hogy a rádió egyik legrégibb műso­ra — és ez a műsormatuzsálem mégis mindig friss, mindmáig nem öregedett. A magyarázat egyszerű, habár a gyakorlatban korántsem az­ időszerű, élő kérdésekkel, nem ritkán napi aktualitásokkal foglalkozik — így az elöregedés legfőbb siet­­tetője, éppen az idő hozza a felfrissülést, csak haladni kell vele és nem megrekedni a mú­lásban, ennyi a szerkesztői ti­tok. (Szerkesztő: Balyó Mária.) A műsornak sok előnyét sorol­hatnám. Változatos és színes­, mégis egységes szerkezete van. Nemegyszer itt találkozom a hét legélesebb riportjainak, glosszáinak egyikével. Elkapott leletképei, riportertrófeái jók és karakteresek, gyakran rendkí­vül mulatságosak is. Bár prog­ramszerűen nőműsor és állan­dóan teret szentel a nőeman­cipáció nálunk még nem min­denütt zökkenéstelen alkalma­zásának, még sincs benne sem­miféle ellenszenves suffra­­gette-agresszivitás. És bár a háztartásban is segítséget nyújt hallgatóinak, mégsem önti el az egyetemes konyhaszag. Az elmúlt hetek húsz percei­ből idézek fel néhány mozza­natot, illusztrációképpen a mondottakhoz. Az egyik leg­mulatságosabb párbeszédet a közelmúltból itt hallottam. Háttér: kocsmazajféle. Szituá­ció: nő és férfi, közvetlenül a házasságkötés aktusa után. Riporter: Hogyan ismerked­tek meg? Nő: A strandon. Szemeztem vele, aztán odamentem hozzá. Férfi: (figyelmeztetően nyög egyet). Nő: (korrigál) Ja nem! Ő jött oda hozzám. Riporter: És­ mi az alapja ennek a házasságnak? Férfi: Hazudnék, ha azt mon­danám, hogy szerelem. Riporter: Hát mi? Férfi: Érdekközösség. Riporter: Mért most kötöttek házasságot? Férfi: Most érett meg a hely­zet ... Illetve hát tulajdonkép­pen megérett már egy fél éve... Lehet, hogy egy éve is. Nő: (finomít) Ugye téli idő­szakban az ember a presszó­ban ül, az sokba jön. Hát in­kább összerakja az ember. Riporter: Milyen változást hoz az életükben ez a házas­ság? Férfi: (tacitusi tömörséggel) Minőségi változást! Ezt az általam csupán kivo­natosan közölt villámriportot a maga nemében remekműnek tartom. De nem volt rossz tró­fea egy másik adásban az a beszélgetés sem, melyet a ri­porter egy lánnyal folytatott, aki New Yorkba megy férjhez. Elmondta, hogy az Interconti­nental teraszán ismerkedtek meg az amerikai férfival, azóta levélben érintkeznek. A kér­désre, hogy örül-e a New York-i házasságnak, a lány azt felelte, hogy igen, mert Fótról, ahol laknak, még az országban sem nagyon utazott. És szereti a vőlegényét? Igen, jól kijön­nek. És a szülei is szeretik a vőlegényt? Hogyne, szeretik, habár nem nagyon értik meg... Mondanom sem kell, hogy e riportban a humoros elem (amit az élet utánozhatatlan kompozíciós érzéke teremt) nem az egyedüli érték: a humo­ros dialógforma izgalmas jel­zésrendszereket is rejt, melye­ket a riporterek rendszerint ki is bontanak, mint például ez utóbbi esetben a sokszor meg­gondolatlanul külföldre férje­ző lányok sorsvallatása a kér­dés egyik hivatalos gazdájával. Régi téma a gyerekcipő. E pillanatban például, saját ta­pasztalatból tudom, hogy a ci­pőgyárak és a kereskedelem a 30-as és 35-ös közötti lábmé­reteket egyszerűen nem létező­nek tekinti. Ma Magyarorszá­gon valakinek vagy 30-asig nőjön a lába, akkor járjon né­hány évig, ahogy tud, majd 35-nél folytathatja. Tehát régi, agyoncsépelt téma. Csakhogy egy riportban a Dunaújvárosi Cipőgyárról egyszerű és mégis más aspektust kapott az ügy. Egyszerűen úgy, hogy a ripor­ter jól kérdezett. Cipőgyári munkásnőkkel beszélget. Kide­rül, hogy kuvaiti exportra dol­goznak. Mi a véleményük er­ről? örülnek neki. Nagy meg­tiszteltetés — mondja egyikük — mert csak jó árut lehet ex­portálni, jobbat, mint az ittho­ni. (Tessék figyelni: jobbat, mint az itthoni!) És ekkor meg­kérdezte a riporter: de ha be­megy a boltba és cipőt akar venni a gyerekének, mi a hely­zet? Mire ugyanez az asszony kifakadt: bizony nincs gyerek­cipő, ha van, akkor sincs vá­laszték, vagy rossz, vagy sok a számhiány. A panaszáradat nyomban elmosta a kuvaiti exportbüszkeséget. Mit csinált a riporter? Csupán egyetlen jól irányzott kérdéssel felfedte azt a tudathasadásos állapotot, mely annyi társadalmi gon­dunk mélyén ott lapul, s mely­nek feloldására gyakran elég lenne az a pofonegyszerű fel­ismerés, hogy mindannyian ter­melők és fogyasztók vagyunk egyszersmind. Szeretem ezt a műsort, mert a lányokon, asszonyokon kívül szereti a férfiakat is. Sőt, oly­kor a férfiak szószólójaként je­lentkezik. Egyes munkahelye­ken, ahol még nincs szabad szombat, az egyedül élő gyere­kes asszonyok megkapták a szabad szombatot. De az egyik glosszaíró kifürkészte, hogy vannak például a MOM-ban egyedülálló férfiak is, gyerek­kel: nekik mért nem jár, ami az egyedülálló asszonyoknak? A nők rádiófóruma tehát küzd a férfiemancipációért is! Leg­főbb ideje. Végül az utóbbi hónapok egyik legszebb nyelvi-fogalmi képtelenségét is ennek a mű­sornak köszönhetem gyűjtemé­nyemben. SZÖVOSZ-gondokról beszélt, a vidéki szövetkezeti boltok helyzetéről, okosan és élesen, egy illetékes interjú­alany. Befejezésül a riporter így summázta szavait: ,','Igen, ezek örökzöld gondok”. A remény, hogy egyszer ta­lán megszabadulunk az örök­zöld gondoktól, nem más, mint racionalista fetisizmus. Görgey Gábor Magyar Nemzet Két nemzetközi kulturális konferenciát rendeznek Budapesten A Könyvtárosegyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) és a Nemzetközi Dokumentá­ciós Szövetség (FID) ez idén Budapesten rendezi meg köz­gyűlését nyolcszáz külföldi vendég részvételével. E két je­lentős kulturális, eseményről tartott sajtótájékoztatót hétfőn Garamvölgyi József művelő­désügyi miniszterhelyettes. Az IFLA konferenciája augusztus 26. és szeptember 2. között lesz, a FID konferenciá­ját közvetlenül utána, szeptem­ber 2. és 14. között rendezik meg. Garamvölgyi József mi­niszterhelyettes elmondotta, hogy mindkét rendezvény az UNESCO könyvévéhez kapcso­lódik. Tavaly adta ki az UNES­CO a „könyv chartáját”, alapok­mányát, amely deklarálja az olvasáshoz való jogot, sürgeti az analfabetizmus felszámolá­sát és az olvasók változó igé­nyeinek kielégítését. A Könyvtárosegyesületek Nemzetközi Szövetsége konfe­renciájának központi témája: Olvasás a változó világban. Nyugati művelődésszociológu­­sok ugyanis gyakran hangoz­tatják, hogy napjainkban a könyv, az olvasás válságban van, szerepét a tömegkommu­nikációs eszközök veszik át. A szocialista országok adatai azonban mást mutatnak. Ma­gyarországon például a kiadott könyvek száma 1938 óta három és félszeresére, példányszámuk ötszörösére emelkedett. A fej­lődő országok könyvkultúrá­jában valóban sok még a ten­nivaló, de ott az értékes mű­vek nem megfelelő választéká­ból és a kis példányszámból adódnak a hiányosságok. Ezek­ről a gondokról tanácskoznak majd az IFLA ülésén. A főre­ferátumot Mátrai László aka­démikus, az IFLA magyar tag­­szervezetének elnöke tartja. Míg az IFLA tanácskozása főként a közművelődés kér­déseivel foglalkozik, a FID kongresszusán tudomá­nypoli­­tikai és információpolitikai kérdéseket vitatnak meg. Az előadások a tájékoztatás két legnagyobb nehézségéről szól­nak: az egyik, amit információ­­robbanásnak szokás nevezni, a másik az információ iránti igény növekedése. Az utóbbi időben nemzetközi fórumokon egyre gyakrabban vetődik fel, hogy a tudományos tájékozta­tás világot átfogó rendszerére lenne szükség. Ehhez járulhat hozzá a FID budapesti tanács­kozása is. NAGy­­VIlAG VILÁGIRODALMI FOLYÓIRAT Megjelenik minden hónap elején Kapható az újságárusoknál Szegedi szabadtéri játékok' ÖTÉ­LLO A bolognai Teatro Comunalé vendégjátéka SZAKSZERŰSÉGÉT mél­tattam a bolognaiak produk­ciójának a legutóbb, a Tru­badúr margitszigeti előadása alkalmából, hangsúlyozva, hogy ez a szakszerűség akkor is formát adott az előadásnak, ha a rutin fölébe emelkedő, „luxusszínvonalú” megvalósí­tás elmaradt. Az Otellóhoz azonban már nem elég maga a szakszerűség vagy rutin — nem volna elég akkor sem, ha a bizonyos rutin egyáltalán elérné a Trubadúr tolmácso­lásának szintjét. A két darabot, még Verdi olyannyira egységes stílusfej­lődésén belül is, óriási távol­ságok választják el egymás­tól. Időben sem kevesebb, mint harmincnégy év; drámai igényben és a zenei stílus érettségében szinte egy egész világ. A XIX. századi opera­­irodalom egyik legszemélye­sebb remekművét — a pályá­ja végső magaslatain járó, hetvennégy esztendős Verdi remekművét — csak az elő­adóművészi személyiség teljes latba vetésével lehet meggyő­zően előadni: a rutin itt ke­veset segít. A szegedi szabadtéri játé­kokon vendégeskedő együttes előadása azonban sajnos csak arról ad képet, hogyan fest az Otello olaszos sablonkivitel­ben. HA VISSZAGONDOLUNK a bolognai Teatro Comunalé néhány évvel korábbi, sok te­kintetben érdekfeszítő és si­keres magyarországi vendég­játékaira — az 1967-es mar­gitszigeti Normára és Ernám­ra például, vagy a Turandot­­nak és Rossini Mózesének 1970-es előadásaira az Erkel Színházban —, elgondolkozha­tunk azon, hogy az okokat magában a bolognai társulat adottságaiban, vagy inkább a stagilonerendszer­ mindenkori véletlenszerűségeiben ,keres­sük-e. A „társulat”, állandó tényezőként a zenekart, az énekart, s —­ több-kevesebb állandósággal — a művészi vezetést jelenti az olasz ope­rai rendszerben. A többi vál­tozó tényező. A stagione — az adott „szezon” — összeállítá­sától, vagyis az évadra, a tur­néra, vagy az adott darabok­ra szerződtetett énekesek és karmesterek megválogatásától függ. Akárcsak manapság a fesztiválok gyakorlatában. A válogatás sikerülhet vagy nem sikerülhet, lelkiismeretes vagy igénytelen lehet. Ha az állandó tényezőket, a bolognai társulat énekkarát és zenekarát nézzük, azt hi­szem, megfelelő irányítás ese­tén, most sem lenne okunk panaszra képességeiket ille­tően. Tudják a dolgukat, mint legutóbb, a Trubadúrban Ar­­geo Quadri értő és művészileg hatékony irányításával is meg­mutatták, jól iskolázott és fe­gyelmezett muzsikusokból ál­lanak. Most is sokkal többre lennének képesek, ha a kar­mestertől több inspirációt kap­nának, vagy ha olykor egyál­talán az összjáték és az együtt éneklés elemi feltételei nem kerülnének veszélybe. De hát, éppen erről van szó: az egész produkció saj­nos túlságosan keveset kap a karmestertől, Ino Sabinitől. Sem elegendő drámaiságot, sem elegendő színt és képze­lőerőt, olykor még elegendő technikai biztonságot sem, a rutinszínvonal sem egyenlete­sen biztosított. Ha arra gon­dolunk, hogy a viharjelenet belépése — a darab legelső, feszült pillanata — elvétés­­nek bizonyult, ha arra, hogy a ritmikailag oly imponálóan jól iskolázott bolognai kórus hányszor került a „borulás” küszöbéig, ha arra, hogy tem­pók milyen szétesőek és bi­zonytalanok, ezek a tünetek elárulhatják, hogy technikai­lag sem­ a legszolidabb alapo­kon nyugszik az előadás. S aztán, ami a technikai és ze­nei megbízhatóság elemi prob­lémáin túl van: hol marad en­nek a partitúrának izzó fe­gyelme csúcsok és szakadé­kok között hullámzó feszült­sége, zenei karaktereinek pa­zarló változatossága — az a megelevenítő erő, ami a kar­mester akaratán és képzele­tének gazdagságán áll vagy bukik? Miért olyan „esemény­telenül” folyik egymásba és pereg tovább a zene, szinte csak aláfestésként szolgálva, ahelyett, hogy irányítaná és elénk szuggerálná a dráma minden mozzanatát? AZ ÉNEKESEK TÖBBSÉ­GE a megbízható átlagelkép­zelést közvetíti szerepéről. Le­hetőség persze több volna mindegyik szerepben: akár hangsúlyosabb egyéniségek, akár válogatottabb énekhan­gok, akár kidolgozottabb ala­kítások számára. Maradjunk egyelőre csak az alakítás kér­désénél: ebben az operában volna mit eljátszani az ének­­szólalatokban, a szöveg hang­hordozásában és a színpadi cselekvésben egyaránt — túl a vázlatos sablonelképzelése­ken és szokványokon. A ze­ne és a szöveg ebben a késői Verdi-stílusban olykor pilla­natonként teremt új helyze­teket, éles reakciókat és fe­szültségeket, amelyeket a pil­lanat élességével és sűrített­­ségével kellene kimondani és lereagálni. Ezekre az árnyalatokig ki­dolgozott és átélt pillanatokra ritkán kerül sor a bolognaiak Otello-előadásában. Enrico Frigerio rendezése eljutott odáig, ameddig, nyilván nem túl nagy számú próbával,, el­juthatott: a színpadtérbe be­lekomponálta a szereplőket és a cselekménysort; megtervez­te — s általában jó logikával és zenei ízléssel, tervezte meg — a színpadi helyzeteket és helyzetváltozásokat. Látvány­nak kellemes, s nemritkán dekoratív látvány; hatását emelik Koki Fregni díszletei is, aki ízléses áthidalást, komp­romisszumot tudott találni a ciprusi—velencei mór stílus és a Dóm téri építészeti környezet „neoromán” stílusa között. Ennél részletezőbb rendezői munkának azonban már nem­igen látni nyomát az előadás­ban: a szereplők, színpadi nyelven szólva, „lejárják” sze­repeiket és kiegészítik a szok­ványos mozgáselemekkel, gesztusokkal, ki-ki a saját megszokása szerint. „Színész­vezetésre”, abban az árnyalt értelemben, ahogyan ez a da­rab megkövetelné, színpadi magatartások gondosabb ki­alakítására, kiélezett drámai mozzanatok pontos és árnya­lathű kidolgozására nemigen került sor. Segíthetne még persze az egyéni színészösz­tön, játékkészség, az önálló személyiség ereje is , mivel azonban ebben a szereplőgár­dában sehol sem haladja meg az átlagos mértéket, nem ma­rad más, mint a felületeknél mélyebbre alig hatoló, kon­vencionális megoldás. AZ EGYÉNI TELJESÍTMÉ­NYEKET is hadd lássuk végül kissé közelebbről: mit kapunk az énekszólamokban? Ne ró­juk fel túlságosan, hogy a da­rab epizódszerepeire nem ju­tott különösebben fényes sze­reposztás — rendszerint így van ez másutt is, s Brúno Bulgarelli (Roderigo), Guido Pasella (Montano), Feruccio Mazzoli (Lodovico) végered­ményben megbízhatóan ellát­ta feladatát, ugyanígy Rina Pallini is, Emília szerepében. Cassiótól már a hang minősé­gében is, színpadi és zenei je­lentőség dolgában is többet várnánk, mint amennyire Pa­rido Venturi énekesi képessé­geiből és elnagyolt alakításá­ból futotta. Lényegesebb hiányérzetet kelt azonban Gianluigi Colmagro Jago­ ala­­kítása, éppen szerepének ki­vételes súlyánál fogva: ez az alapjában véve lelkiismeretes énekes, aki szólamát mindig megbízhatóan tolmácsolja, a szerep jellegzetes vonásaival, Jago démoni sötétségeivel és villámfényeivel marad adós. Az első felvonás boldalából a felkorbácsoló és fenyegető me­­fisztói kajánság hiányzik, a Credo — a Sátánnak szóló hitvallás — fénytelen dallam­vezetésével inkább békés és tárgyilagos töprengésnek sike­rül; a Cassiót bevádoló álom­elbeszélésben hiába próbáljuk­­felfedezni a legfontosabb színt: az ördögi képmutatás „fuvolahangját”. A címszereplő, Tito del Bianco legalább erőteljes és öblös, magas fekvéseiben kü­lönlegesen sötét tüzű hőste­norjával tölti be az Otelló­­eszményt. Ez a speciális, és meglehetősen ritka hangadott­ság feltétlenül értéke a sze­reposztásnak, még ha maga a szerepe megoldása nem tar­tozik is a legelőkelőbb stílusú, különösebben árnyalt teljesít­mények közé. Árnyalatokban, zenei kife­jezésben és hajlékonyságban a legtöbbet Maria Chiarától, Desdemona megszemélyesítő­jétől kaptuk. A drámai meg­jelenítő készség talán neki sem különösebb erőssége, de mindenesetre finom énekes, akiből bizonyos ihletettség sem hiányzik, s a lírai kife­jezésre, Desdemona szivárvá­­nyosan szép dallamíveire van­nak rezonáló húrjai. Neki kö­szönhetjük, a negyedik felvo­nás fűzfadalában és imájá­ban az egész előadás legsike­rültebb, legszebb negyedórá­ját. Kovács János ­ .. ........-Kedd, um. augusztus ! IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Megjelenik minden pénteken kapható az újságárusoknál Csorba Géza kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Ta­­nácsa Csorba Géza Kossuth- díjas szobrászművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének 80. születésnapja alkalmából életműve elismeré­seként a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést ado­mányozta. NAPLÓ Augusztus 1 Egerben hétfőn megnyitották a nyári egyetemet, amelynek központi témája a műemlékvé­delem és a művészettörténet Tíz európai országból érkeztek hallgatók a tíznapos előadás­­sorozatra.­ Két kurzust szervezett idén a TIT Pécsett A népek barát­sága XIV. nyári egyetemén, mert olyan sok volt a jelent­kező. Az első két hét vendé­geit elbúcsúztatták. A második előadássorozat hallgatóit hét­főn ünnepélyesen fogadták az egyetem székhelyén, a Pollack Mihály műszaki főiskolán, ao­gt kiállítótermet nyitottak meg hétfőn Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban. A terem­ben Szegeden élő művészek ké­peit és szobrait mutatják be.­­ A tiszatáji népművészet ki­állítása megnyílt Debrecenben. A kiállítás augusztus 23-ig lát­ható. Havannában, a kubai nem­zeti ünnep alkalmából, bemu­tatták Bertolt Brecht A kom­­mün napjai című drámáját. A nagy sikerű előadást az NDK művésze, Hannes Fischer ren­dezte.­ Rosztovban felállították Sztyepan Razinnak, az 1667— 1671-es nagy orosz parasztfel­kelés vezérének emlékművét. A szobor Szergej Konyenkov műve. Kiadják Igor Sztravinszkij naplóját. A tavasszal elhunyt zeneszerző Svájcban 1915 és 1919 között, valamint az Egye­sült Államokban az ötvenes évek elejétől haláláig vezetett naplót. A kötetet Robert Craft, Sztravinszkij volt munkatársa rendezi sajtó alá.­­ A tbiliszi televízió nagy si­kerrel mutatta be a tizenkét éves Nino Katamadze operá­ját. A zeneszerző kislány, a vá­rosi zeneiskola tanulója, eddig több mint kétszáz zene­művet írt. Zongoraművészként Moszkvában és Budapesten is fellépett már. ée Velencében a biennále ke­­­retében augusztus végén ren­dezik meg a modern zenei fesz­tivált. Egyebek között előad­ják Mauricio Kagel „Anagram­ma” című zeneművét, a ma­gyar származású Vető Tamás, a koppenhágai opera karmes­tere vezényletével. SZÍNHÁZAK mai műsora Pest m. Tanác­s Díszudvara: Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar (vez.: Németh Gyula, közr.: Ko­vács Dénes) (A Magyar Állami Hangversenye­­netcar négy bér. estje A. sor. 1.) (8) — Millenáris pálya: Francia Autó-Rodeo Show 1972. (8). A BUDAPESTI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORÁVAL Filmismertetés, gazdag képanyag, rejtvény! Megjelenik minden szerdán Kapható az újságárusoknál és mozikban SZTÁROK, ÚJ ÉNEKESEK, „KI MIT TUD” -GYŐZTESEK AZ IDEI TÁNCDALFESZTIVÁLON A HÁROM ELŐDÖNTŐ UTÁN, DE MÉG A DÖNTŐ ELŐTT MEGJELENIK MINDEN FESZTIVÁLSZÁM HANGLEMEZEN ! KÉT SLÁGER­­ EGY KISLEMEZEN, ÁRA DARABONKÉNT 22,- FI .................. .1 , ■ —______________________________ .­­...............— ■ ............................. . ................ I. |1

Next