Magyar Nemzet, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

Vasárnap, 1972. szeptember 17.– Két nemzedék Mérhető változás Az ember hajlamos a türelmetlenségre. Változást sürgető szándékában olykor nem veszi észre azt, ami mögötte van; inkább gyorsítaná az időt, hogy fajtája legszebb ábrándjaihoz közel kerüljön. Éppen ezért néha elégedetlen, mert a kedvező dolgokat természetesként veszi tudomásul, így a visszásságok természetellenesen erős fénnyel villannak a szemébe, s emiatt már-már nem tudja pontosan meghatározni, miképpen él, honnan hová jutott. Mintha egyáltalán nem lenne mérhető a változás, az ember elvonatkoztat elődjeitől, elvonatkoztat társadalmának múltjától is; önmaga sorsát egy folyamatból kiszakítva veszi szemügyre — így türelmetlensége nem a sors alapjaira, hanem az alapokra épült eredményekre vonatkozik. Tulajdonképpen olykor az eredményt tekinti kiindulási pontnak. Természetesen vannak statisztikai mutatók, amelyekkel objektív módon mérni lehet egy társadalom anyagi és szellemi állapotát, gyarapodását. Az anyagi gyarapodás meghatározása minden esetben lényegesen könnyebb feladat, mert közvetlenül eszközölhető, csupán mennyiségeket kell egymás mellé állítani. Azonban az, hogy mennyivel humánusabb, gondolkodóbb, tisztességesebb egy társadalom — nem szellemében, hanem gyakorlatában — a másiknál, ilyen közvetlen módon kifejezhetetlen; a szociális, egészségügyi, kulturális és egyéb ügyekre fordított pénz összege és a munka mennyisége szándékot fejez ki, befolyásolja, de nem tükrözi múlhatatlanul az eredményt. A jellem-, vágy- és érzelemgazdagodás, amely az éhség, a betegség, a nélkülözés leküzdése után következhet az emberi fajta történetében, mégezzel sem mérhető pontosan. Irr' több könyvet olvasunk, több szitatelőadást és tévéközvetítést, több tárlatot látunk-e, mint elődeink. A bűnesetek crimiseak alakulásából is csak b'tott mócsen következtethetr.nv a becsület kiteljesedésére * fezen ki tudná mestmond"", untisan, hol az a határ, ebbe n fenem már nemesisé vált', olyannyira, hogy a nem°s felfemek sok''sifen révén már í'teai neve"hatutk ki nemesedének a társadalmat is. Miről kellene hát beszélnünk, amikor egyedi fejlődésről beszélünk? A mérhető adatok ismertek. Bármelyik statisztikai zsebbkönyvből megtudhatjuk az egy főre eső nemzeti jövedelem alakulását, a beruházások hatékonyságát, az ipar növekedésére vonatkozó számokat, a lakáshelyzet valóságát és lehetőségeit, a kórházi ágyak számát, megmérhetjük a könyvtárak forgalmát, a termelékenységet, a könyvkiadás fejlődését, a hűtőgépek és porszívók számát, az átlagéletkort, a csecsemőhalandóságot — mindeme tény arra mutat, hogy társadalmunk jó tempóban fejlődik, önnön alapjain növekszik de mindezt (hiszen a statisztika összegezés) miképpen lehetne részekre bontani. Érdemes-e egyáltalán részekre bontani? A modern korban szokatlan törekvés ez, hiszen egy komputer könnyedén ki tudja számítani az átlagboldogságot, az átlagigazságot, az átlagrészegséget, vagy az átlagjózanságot, az átlagintelligenciát, az átlagszépérzéket és az átlaghumánumot. De a mi szempontunkból most pontosan az átlagnak nincs értelme, mivel egyénekre vonatkoztatva az csupán fikció, s csak arra szolgál, hogy hozzá viszonyítsunk valamit: kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb-e az átlagosnál. Az átlagba a csecsemő és az aggsztván ugyebár egyféleképpen beleszámít, nemzedékek összegezéséből és elosztásából kerekedik ki a fikció; mondjuk az apa professzor, a fiú bűnöző, a másik apa józan középszer, s a fia sem emelkedett tettebb és nem züllött alább, sem mindkét eset — leegyszerűsítve a dolgot — az átlagot jelenti, a közepest, de az egyéni sorsokról ez a megjelölés nem mond sokat. Persze szándékom miatt egészen célzatos példát hoztam fel. Nem igazságos, talán nem is helyénvaló az ilyesmi, csak utal okoskodásom irányára, mégpedig arra, hogy véleményem szerint a társadalom fejlődése oly módon is mérhető, hogy összevetjük két nemzedék életérzéseit, anyagi, szellemi eredményeit, vágyait. Mire áhítozott és mit ért el a szülő, s mire jutott a gyermek? E két nemzedék — szülő és gyermek — életkora között körülbelül akkora az egyéni időkülönbség, mint amekkora 1945 és napjaink között a társadalmi időkülönbség. Tehát a döntő társadalmi változás óta eltelt idővel számolhatunk. Természetesen a szülők — az előző nemzedék — sorsát is befolyásolta ez az időszak, de ki vonhatná kétségbe, hogy az apa sorsának változása alapvetően érinti a fiú sorsát is. A riporter ezzel tulajdonképpen elmondta azt, amit elöljáróban el akart mondani. Mérni szándékozik sajátos eszközeivel : összehasonlítani két nemzedék sorsát, de nem az átlagossal, hanem minden esetben a személyessel. Azt kutatja, miféle lehetőséget tárt fel huszonhét esztendő, elérte-e a most felnőtté ért nemzedék azt, amiről szülei ábrándoztak, vagy ábrándozni sem volt reális erejük. Netán, ha másképpen történt, miért következett be egy családon belül hanyatlás, miért lett kevesebb a fiú, mint apja volt. Mérni csak valamilyen mértékegységgel lehet. A kultúrát, humánumot, vágyakat, életérzéseket a saját, megfelelőnek tartott mértékegységünkkel mérjük, és ez a mértékegység nem valóságos, inkább irodalmi. Az anyagi javak bőségét természetesen a szokásos kérdésekkel könnyen rögzíthetjük: mi van, milyenek a lehetőségeid ? De az előbb megjelölt irodalmi mértékegység (amelynek megtervezéséhez nem áll rendelkezésünkre, teszem azt az Egyenlítő hossza, mint a méter objektív aránypárja) létrehozása a riporter dolga; kérdeznie és kérdeznie kell, ehhez felhasználhat különböző teszteket, felhasználhatja a saját ötleteit is. Természetesen ötletei szubjektívek, magukon hordozzák annak bélyegét, ő maga mit tart jónak vagy rossznak. De végtére is egyetlen dolga van: embereket ábrázolni egymás mellett, egy fiatalt és egy idősebbet, nem az értékükről kíván dönteni, hanem sorsukat, gondolkodásmódjukat, érzelmeiket kívánja ábrázolni. De ez a sors, érzelem és gondolkodás kifejezi azt is, hogy a társadalom — a múltbéli és a mostani — kinek mennyi teret engedett, hogy képességeit kiteljesítse, szándékait megvalósítsa. Azt is meg kell még jegyeznem, kirívó szellemi képesség (intelligencia) különbség esetén nyugodtan figyelembe vehetjük: a gyermek génjei az elődöktől származnak, a gyermek az adott esetben a szülő felszabadított, tehetségében kibontakozott mása. A társadalom az adott egyén mérhető értelmi képességeire, műveltségére, intelligenciájára is rányomja bélyegét. Tehát a szülő nem marasztalható el azért, hogy netán gyermeke „okosabb” nála, ez a különbség inkább dicséretére szolgál. Ugyanígy az anyagi helyzet döntő különbözősége sem róható fel hibául az előző nemzedék képviselőjének, utódja anyagi lehetőségeit bizonyos mértékig ő alapozta meg, talán nem mindig közvetlenül, kézzelfoghatóan, hanem rejtett áldozatokkal támogatva gyermeke tanulmányait, vagy felnőtté válásakor önálló sorsának indulását. A szülő nyomorúságáért azonban a gyermek már elmarasztalható. Tihal a riporter elindul, hogy a legkülönbözőbb társasadalmi rétegek képviselőivel beszélgessen, szándéka az, hogy ily módon összehasonlítsa szülők és a gyermekek sorsát, anyagi, erkölcsi, szellemi helyzetét; megpróbálja részekből összeállítani azt, ami az egészre is jellemző lehet. Nem keres kirívó példákat, de szántszándékkal nem keresi a jellemzőt sem, találkozásait a véletlen választás határozza meg. Falun, városon és tanyán tudakozódik, s megpróbál elvonatkoztatni a divatos — tehát pusztán a kor jellegével magyarázható — dolgoktól, példaként említve: a beat-zenétől, a hajviselettől, a magától értetődő technikától, s más efféléktől. Megjegyzi azonban, hogy a tömegesen követhető divatáramlatok is kifejeznek valamit, mégpedig azt, hogy a különböző társadalmi rétegek között bizonyos kiegyenlítődés ment végbe — legfőképpen vonatkozik ez az ifjúságra —, de ezt tudjuk különlegesebb bizonygatás nélkül is. Természetesen az összehasonlítás nem lehet teljes; csupán arra kell a krónikásnak törekednie, hogy az egyes személyeket hitelesen ábrázolja, ezzel célját tulajdonképpen már el is éri. Nők és férfiak következnek majd a.. .riportokban, akiknek életére egyféleképpen jellemző a mérhető változás, csak annyi a különbség, hogy korunk szülöttei ezt a változást gyakran természetesnek veszik. De az összehasonlítás arra is alkalmat ad, hogy észrevegyük, mennyire értékes az, ami korunkban immár természetes. Kívánjunk hát jó utat a krónikásnak, sok szerencsét, hogy észrevegye a valóságot, az igazit, ne tévessze meg a látszat akár anyagi, akár szellemi jelenségről van szó, hadd találjon meg kérdéseivel a talm’ helyett, maradandó értékeket. Kristóf Attila FILM CiinHto MUZSIKA KRITIKA RIPORT SOROZAT. sok képpel Megjelenik minden szombaton Kapható az újságárusoknál Magyar Nemzet Dr. Agy és a slágervilág látogatás a Tömegkommunikációs Kutató Központban A Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Kutató Központja, amely kezdetben egyes műsorok hatását s a közönség igényét vizsgálta, már eleve olyan munkát végzett, amelyből nem csupán a műsorpolitika számára lehetett következtetéseket levonni, hanem például a művelődéspolitika számára is. Négyéves fennállása alatt a kutató központ tevékenységi köre bővült. Nemcsak a rádióval és tévével, hanem általában a tömegkommunikációval foglalkozik és közvéleménykutatást is folytat. Jobbára empirikus, szociológiai és társadalomlélektani vizsgálatokat végez — ahogy a munkatársai mondják — nagyüzemi technológiával. Közben azért elméleti általánosításokra és a módszerek továbbfejlesztésére is törekednek. Nemrég egy rádiójáték esztétikai hatását vizsgálták egy pszichológiában bevált eljárással legközelebb Sánta Ferenc új tévéjátéka után ellenőrzik a módszer alkalmas voltát. Specialitásuk, hogy harminc kérdező dolgozik náluk. Kérdező a szakmájuk, az egyetem után erre „képezték” őket. Nemcsak interjúkat készítenek, hanem a kérdezési technika fejlesztésével is foglalkoznak. Említésre méltó a most folyó kutatások közül Miskolc tömegkommunikációs rendszerének a vizsgálata, honnan és milyen mértékben szerzi a lakosság értesüléseit: az országos és a helyi lapokból, a külföldi, a magyar, a helyi rádióállomásoktól, a külföldi és a magyar televíziótól. Mi az, ami meghatározza, hogy ki melyik hírforrást választja? Egy országos — a hét öt napján lefolytatott — vizsgálat tízezres minta alapján a felnőtt lakosság huszonnégy óráját kísérte nyomon percről percre. Mennyi a szabad ideje és mivel tölti? Müven szerepet szán a tévének és a rádiónak? A közvélekimény-kutatásokat a 'állami' ' és ' társadalmi szervezetek megrendelésére készítik. Így például megvizsgálták a lakásrendelet fogadtatását, valamint azt, hogy miként vélekedik a lakosság népesedési helyzetünkről. A kutató központ bemutatására felvázolunk néhány érdekes vizsgálatukat. Ismerjük-e a jövőnket ? Nemcsak én tartottam igazi leleménynek a Magyarázom a jövőnket című animációs filmsorozatot, amely ügyes formában, közérthetően, közvetlenül és szellemesen avatta be a közönséget az elvont gazdaságpolitikai problémákba, és bonyolult összefüggések egyszerű magyarázatára vállalkozott. Nyilvánvaló, hogy ezt a játékosságot, a vizuális eszközök ilyetén használatát nem engedhette volna meg magának az az ember, aki reflektorfényben egy íróasztal mögött ül és szántszándékkal oktat .Nyilvánvaló, hogy néhány nyakatekert mondat, és a közönség nagy része kikapcsolja a készüléket. Dr. Agy és Soma azonban a székhez láncolták őket. A filmnek nagy sikere volt. Dr. Halász László azonban nem elégedett meg ezzel, azt igyekezett felderíteni, hogy nem volt-e túl nagy ez a siker? Két remek figura és az animációs technika nem kerekedett-e a mondanivaló fölé? Hatásvizsgálatát egy munkás- és egy értelmiségi csoporton végezte, a sorozat két jellegzetes epizódját véve alapul. A csoportok először egy kérdőívet kaptak, amely közgazdasági ismereteiket fürkészte, valamint azt, hogy miként látják azokat a problémákat, amelyeket dr. Agy fejtegetett, anélkül, hogy a filmre utaltak volna. Végül megkérdezték, hogy látták-e a filmsorozatot, milyen témákra, képekre, jelenetekre emlékeznek belőle, mi tetszett és mi nem. Egy hónappal a kérdőív kitöltése után vetítették a két filmepizódot. Most már konkrét, a film mondanivalójára utaló kérdéseket tettek fel, majd osztályozni kellett a minőségét , jellemzőit, hogy játékos-e vagy ötlettelen — végül indokolni, hogy miért tetszett, vagy sem. Hogy megismerjék, mi gyakorolt elsősorban hatást, a szöveg, a színész előadásmódja, vagy a képi kifejezés, először elolvastatták a forgatókönyvet és arról kértek véleményt, egy hónap múlva pedig egy rádiókészülékből sugározták a szöveget és ezután töltették ki a kérdőívet. A vizsgálat e fázisában már kontroll csoportok is részt vettek. Ismét vártak egy hónapig, majd a csoportok tagjai válaszoltak a kérdésekre anélkül, hogy előzőleg elolvashatták volna a szöveget, meghallgathatták vagy láthatták volna dr. Agyot. Sokoldalú elemzés után dr. Halász László úgy értékeli, hogy a nézők többsége a filmet igen jónak találta, ám az fogalmakat alig tisztázott, ismereteket alig növelt, véleményalkotásra nem késztetett. A szerző szerint a vivőanyag vált hatóanyaggá. Ám a szöveg elválasztása a képtől olvasmánnyá és rádióelőadássá alakítása, tehát a szegényebb vivőanyag sem emelte ki a mondanivalót. A filmsorozat alkotói pozitív hatást akartak gyakorolni a közgondolkodásra, de a kifejező eszközök és a kommunikáció tartalma közötti ellentmondás miatt ez nem sikerült. Mint a szerző írja, „az audiovizuális ismeretterjesztés sokoldalúsága ellenére, általában sem helyettesítheti az olvasott anyag egyedül történő feldolgozását.’’ A hatás nemcsak a vivőanyagtól, hanem a befogadótól is függ, társadalmi helyzetétől és műveltségétől, érdekeitől és érdeklődésétől. S egy tanulság: ,,A tetszés, nem tetszés bármilyen műsor hatásának csak egyik mutatója.’’ Nem a legfőbb. Valaki jól szórakozott anélkül, hogy ismeretei gyarapodtak volna, holott ez volt a műsor szándéka. Máskor nem érezte kellemesen magát, de mégis odafigyelt és jobban rögzítette a látottakat és hallottakat, véleményt is alkotott róla. A halhatatlan Szabóék Kürti Magda vizsgálata szerint bár a Szabó család tizenhárom esztendős elmúlt, vonzása változatlan. A rádióhallgatók csaknem egyharmada kíséri figyelemmel a família eseménydús történetét. A legtöbb rendületlen híve az adásnak a háztartásbeliek, a nyugdíjasok és a mezőgazdasági fizikai dolgozók között van. Ám a szellemi foglalkozásúak kilenc százaléka is „beismeri”, hogy állandóan, 40 százaléka pedig, hogy többnyire hallgatja az adást. A fiatal hallgatók tábora sem kisebb, mint az idősebbeké, a szakmunkás tanulók és a fizikai dolgozók mintegy kétharmada lelkes Szabó-szurkoló. Minél magasabb a hallgatók iskolai végzettsége, annál inkább eltávolodnak e jeles családtól. Városon nem olyan népszerű, mint falun. A krónikus hallgatók többsége nő. A műsor meghatározott funkciót tölt be egyes emberek életében. Megítélésük szerint elsősorban azért, mert segítséget nyújt a mindennapok kisebb-nagyobb ügyeinek a megoldásában, s ezenkívül szórakoztat is. Ami Szabóékkal történik, az velük is megesik, vagy megeshet, ami Szabóékat foglalkoztatja, azon jár az ő eszük is. Sőt, ha egyik-másik habozott, dilemmája volt, ők segítették a választásban, ők adtak erőt és tippet a döntéshez. A Szabó család megérlel egy elhatározást, tanácsot ad, megismertet egy új rendelettel, de banális életbölcsességeket is tanulnak tőle: „Nem kell a fiatalok dolgába beleszólni." Vagy: „A legjobb nem szomszédolni.” A Szabó család társalgási téma, összekötő kapocs a műsor hívei között. A hallgatók inkább a szűkebb családdal rokonszenveznek fenntartás nélkül, a távoli rokonokat és ismerősöket már kritikusabban nézik. Megkérdezték, hogy milyen egyéniségű szereplővel szeretnék gazdagítani Szabóék körét. A többségnek nem volt hiányérzete. Úgy jó, ahogy van. Néhányan pozitív hősöket ajánlottak, mások pedig krimibe való szereplőket, illetőleg az újságokban vissza-visszatérő, kisstílű negatív figurákat. Vannak, akik saját szakmájuk képviselőjével, mások érdekes foglalkozású emberekkel nevelnék Szabóék rokonságát, baráti körét. Egy megjegyzés: „nagyon pesti ízű az egész.” Javaslat: időnként lepjék meg Szabóékat vidéki rokonaik és meséljék el élményeiket. Kritikai megjegyzések alig voltak hallhatók, egyesek szerint ugyan túl sokáig húzódik, mások pedig nem győzik már számon tartani a rokonokat és ismerősöket és követni az események menetét. És minthogy már nehéz volna kibogozni a szálakat, egy ifjabb Szabó családot kellene alapítani. Mások meg akarják kettőzni a famíliát. Legyen egy városi és egy falusi, egy rádiós és egy tévés. Ritka az olyan hallgató, aki a naiv meseszövést, az elhangzott, de vissza nem utasított demagógot és a riccses szituációkat kifogásolja. Miből lesz a sláger? Míg a Magyarázom a mechanizmust játékos formába öltözteti a komoly mondanivalót, addig Lévai Júlia és Vitányi Iván a sláger sikerének feltételeit kutatják tudományos módszerekkel. Miből lesz a sláger? Ez élvezetes tanulmányuk címe s van egy alcíme is: Jelentés egy folyamatban levő vizsgálatból. Az alcímet meg is magyarázzák, vizsgálatuk összefüggésben van más kutatásokkal, azzal, amely a közérthetőség struktúráját tárja fel, azzal, amely a generatív zenei készséggel foglalkozik, azzal, amely a populáris irodalmi alkotásokról készül. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a slágert nem a slágerért kutatják, őket a társadalmi tudat változásai érdeklik. Ez a „befejezetlen szimfónia” mindenképpen kihullik a tévé és a rádió épületéből és feltehetően nem talál süket fülekre a művelődéspolitikusoknál. Kimutatja, hogy a konzervatív és múltba néző slágerirodalomban és zenében az utóbbi tíz évben változás következett be. Ezt nem elemezték, értékelték kellőképp, a művelődéspolitikai álláspont nehezen alakul ki. S ahelyett, hogy a pozitív tendenciákat erősítenék, a hivatalos szervek az érzelgős slágerek védelmében lépnek fel, amelyek kispoli,ári életérzést fejeznek ki Láthatók azonban a jelei annak is ,hogy a beat visszacsúszik a szentimentelizmusba és komercializálódik. Ez lenne a jó? Kovács Judit Usztasa terroristák géprablása Svédországban Drámai feszültségben töltötte az éjszakát Svédország, és az izgalmaknak még mindig nincs vége. Három horvát usztasa terrorista pénteken este hatalmába kerítette a skandináv légitársaság egyik belföldön közlekedő DC—9-es utasszállító gépét, és hét elítélt társának szabadon bocsátását követelte. Olaf Palme miniszterelnök összehívta a kormányt, majd néhány órás tanácskozás után úgy döntött, hogy az utasok biztonsága, érdekében teljesíti az usztasák követelését. Palme megbízta Lennart Geijer igazságügy-minisztert, hogy tárgyaljon a géprablókkal. Az éjszaka folyamán összegyűjtötték négy börtönből a hét usztasát, és katonai helikoptereken a malmöi repülőtérre szállították őket Köztük volt Bosovicsnak, Jugoszlávia egykori stockholmi nagykövetének két gyilkosa is, akik egyszer már megkísérelték a szökést, de elfogták őket A kiszabadított bűnözők a 81 túszul tartott utas közül harmincat elbocsátottak, majd váratlanul bejelentették, hogy egymillió korona „kártalanítást” követelnek ,,igazságtalan meghurcolásukért”. A hetedik kiszabadított usztasa pedig közötte társaival, hogy nem tart velük. Az egész éjszaka ülésező svéd kormány megtagadta az újabb követelés teljesítését, mire az usztasák rövid gondolkodás után felére csökkentették az összeget. A kormány ebbe már beleegyezett. Több mint 16 óra múlva a kiszabadított hat usztasa bűnözővel és a három géprablóval fedélzetén felszállt Malmö repülőteréről a skandináv SAS légitársaság DC—9-es gépe, és ismeretlen irányba távozott. Ezt megelőzően a rendőrök átadták a váltságdíjul követelt félmillió koronát. Az usztasa fegyveresek ekkor elbocsátották a hátralevő utasokat. A repülőgép leszállt a madridi repülőtéren. A nyugati hírügynökségek gyorshíre szerint a horvát légikalózok megadták magukat a spanyol rendőrségnek. Egyelőre teljes a bizonytalanság abban a kérdésben, vajon a spanyol hatóságok letartóztatják illetve kiadják-e őket. A gép leszállásakor kivezényelt rendőröket és mesterlövészeket visszavonták. Jugoszláviában nagy felháborodást keltett a horvát usztasák újabb bűncselekménye, a svédországi géprablás. Szombaton délelőtt a jugoszláv külügyminisztériumba kérették Svédország belgrádi nagykövetét. Jaksa Petrics külügyminiszter-helyettes magyarázatot kért a géprablásról és az usztasa gyilkosok szabadon bocsátásáról.