Magyar Nemzet, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-01 / 178. szám
2 iai béke megteremtésébe vetett nagy reményeiket fűzik, amennyiben megvan a részvevőkben a jóakarat, már ebben az évben teljes egészében véget érhet. Annak érdekében, hogy a legnagyobb politikai tekintélyt biztosítsák az értekezlet határozatainak, amnnak zárószakaszát legmagasabb szinten kellene megrendezni. Egyenjogú gazdasági kapcsolatok A szocialista országok állást foglalnak az európai államok közötti nagyarányú és hosszú időre szóló, diszkriminációktól mentes és egyenjogú gazdasági kapcsolatok kibontakoztatása mellett, minden ország társadalma közötti átfogó és sokrétű érintkezés mellett, a turisztika, a sportkapcsolatok ösztönzése, a kulturális kapcsolatok fejlesztése és a szellemi értékek cseréje mellett, a béke megszilárdítása és a népek közötti kölcsönös megértés nevében. A szocialista országok abból indulnak ki, hogy az ilyen együttműködésnek minden állam szuverenitása szigorú tiszteletben tartása, a belügyeibe való be nem avatkozás keretei között kell fejlődnie, figyelembe véve minden ország szokásait és hagyományait. Ez az együttműködés megfelel majd minden európai nép és külön-külön mindegyik érdekeinek. Megelégedéssel állapították meg, hogy jelenleg aktivizálódik az olyan társadalmi erők tevékenysége, amelyek fontos szerepet tölthetnek be Európa békekontinenssé válása történelmi feladatának megoldásában, a föld békéjének megszilárdításában. A szocialista országok következetesen síkraszállnak azért, hogy a politikai enyhülés kiegészüljön a leszerelést elősegítő katonai enyhüléssel. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a küszöbönálló, az év októberében Bécsben megtartandó tárgyalásoknak a közép-európai fegyverzet és fegyveres erők csökkentéséről. A szocialista országok elengedhetetlenül szükségesnek tartják az enyhülés övezetének kiszélesítését, az egész világra való kiterjesztését. Ez mindenekelőtt megköveteli az imperialista agresszió teremtette konfliktushelyzetek haladéktalan rendezését Szolidaritás Vietnammal Ismét megerősítették, hogy következetesen támogatják a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya álláspontját azt a követelését, hogy valamennyi fél maradéktalanul teljesítse a párizsi megállapodást; biztosítani kell Indokína népei számára annak lehetőségét, hogy maguk döntsenek sorsukról, meg kell teremteni az igazságos békét egész Indokínában; kifejezték internacionalista szolidaritásukat a vietnami néppel, azt a készségüket, hogy megadják neki a szükséges segítséget, erősítik a VDK-val a testvéri együttműködést. Továbbra is az egyik legkiélezettebb probléma a közelkeleti helyzet, amelyet rendezni kell olyan alapon, hogy teljes egészében kivonják az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről, tiszteletben tartják e térség államai és népei, beleértve a Palesztinai arab nép függetlenségét és törvényes jogait. A feszültség enyhülésének és az államok békés együttműködése fejlesztésének politikája élvezi a népelő, a világ egész haladó, békeszerető közvéleménye forró támogatását. Ezzel együtt azonban továbbra is léteznek azok az erők, amelyek a hidegháború szellemében cselekedve, szembeszegülnek a nemzetközi enyhüléssel, állást foglalnak a háborús előkészületek fokozása, a katonai költségvetések növelése mellett. Állandó éberségre van szükség az ilyen erők politikájával szemben, ellene kell szegülni az olyan kísérleteiknek, hogy megtévesszék a világ közvéleményét, bizalmatlanságot és ellenségeskedést szítsanak a népek között, a szocializmus állásainak aláaknázására használják fel a feszültség enyhülését. A szocialista államok elvi osztálykülpolitikát folytatnak. A béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának irányvonala, a szolidaritás minden ország és kontinens népeinek felszabadító harcával, a szabadságuk és függetlenségük ellen, a sorsuk önálló meghatározására való joguk ellen intézett merényletek visszautasítása — ezek ennek a politikának elidegeníthetetlen alkotórészei. A KGST további fejlesztése Figyelembe véve, hogy milyen óriási jelentősége van a szocialista országok gazdasági együttműködésének a sikeres szocialista és kommunista építés, az ezekben az országokban élő népek jólétének és kultúrájának állandó növekedése szempontjából, megvitatták a szocialista gazdasági integráció komplex programja megvalósításának menetét és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tevékenysége további tökéletesítésének fő irányait. Megerősítették, hogy ezeknek a kérdéseknek továbbra is a KGST-tagállamok kommunista és munkáspártjai figyelmének központjában kell maradniuk. A találkozón hangsúlyozták, hogy a kommunista és munkáspártok, minden antiimperialista erő szilárduló egysége elősegíti a béke és a társadalmi haladás ügyének sikereit. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának szakadatlan fokozódása a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján, minden ország kommunistáinak szoros testvéri együttműködése a jövőben is kiemelkedő szerepet tölt majd be a feszültség enyhülésének megszilárdulásában, a béke és a szocializmus eszméinek diadalában. A találkozón részt vett valamennyi testvérpárt vezetői egyöntetűen hangsúlyozták azt a törekvésüket, hogy fejlesztik a sokoldalú együttműködést a szocialista országok között, összehangolják cselekedeteiket a nemzetközi küzdőtéren a szocializmus ügye és a béke megszilárdítása érdekében. A találkozó szívélyes baráti hangulatban ment végbe. Podgornij beszéde az Oroszországi Föderáció ülésszakán Moszkvából jelenti a TASZSZ. Kedden a Kremlben befejeződött az Oroszországi Föderáció Legfelső Tanácsának ülésszaka. A tanácskozásokon részt vett Nyikolaj Podgornir, Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető. Podgornij átadta az Oroszországi Föderációnak a Népek Barátsága érdemrendet. Az ebből az alkalomból a Kremlben tartott ünnepi ülésen Nyikolaj Podgornij beszédet mondott. Kifejtette: jelenleg a gazdasági építés legfontosabb feladata a munkatermelékenység növelése. Megelégedéssel állapította meg, hogy a termelékenység az Oroszországi Föderáció iparában az elmúlt félévben a terv szerinti 5 százalékkal szemben 5,5 százalékkal növekedett. Áttérve az SZKP és a szovjet állam külpolitikájára, Podgornij kijelentette, hogy az utóbbi időben tett fontosabb nemzetközi lépések teljesen megfelelnek a szovjet nép és az egész világ dolgozói érdekeinek. Nyikolaj Podgornij végezetül kifejtette: „A nemzetközi fejlődés tapasztalatai azt mutatják, hogy minél összeforrottabbak és minél egységesebbek korunk élenjáró erői, annál nagyobb sikereket tudnak elérni a világ, a haladó irányban történő megváltoztatásában. Az SZKP és a szovjet állam mindvégig hű marad az internacionalizmushoz. Mi, szovjet emberek, továbbra is erősítjük a szovjet népek családját, az ország gazdasági és védelmi erejét, erősítjük a szocialista országok testvéri közösségének összeforrottságát, gyarapítjuk a világszocializmust, a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalomnak harci szövetségét.” Az ülésen szervezeti kérdésekben is döntés született. A küldöttek megválasztották a föderáció legfelső tanácsa elnökévéVlagyimir Kotyelnyikov akadémikust. Elődje, Mihail Milkonscsikov május végén hunyt el hosszú betegség után. Magyar Nemzet Kanada beszüntette közreműködését a nemzetközi ellenőrző bizottságban A magyar és lengyel küldettséig vezető cáfolata az ottawai vádakra Kanada hathónapos közreműködés után kedden reggel hivatalosan beszüntette részvételét a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban. A nemzetközi testület 245 fős kanadai kontingense a kanadai hadsereg két Boeing —707 típusú sugárhajtású repülőgépén Saigonból elindult Vancouverba. A hosszú utat leszállás nélkül teszik meg és ma érkeznek vissza hazájukba. A távozó kanadai kontingens búcsúztatására a saigoni Tan San Nhut repülőtéren megjelentek a NEFE magyar, lengyel és indonéz tagozatának vezetői és a saigoni hadsereg néhány tisztje. Kanada utódját a nemzetközi ellenőrző testületben még nem jelölték ki. Néhány órával a kanadai kontingens Dél-Vietnamból történt távozása előtt Ottawában és Saigonban egyidejűleg kiadott hivatalos közleményben jelentették be: a kanadai és a saigoni kormány elhatározta, hogy „a két ország baráti kapcsolatainak további megszilárdítása és együttműködésének elősegítése érdekében” nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat létesít egymással. A nagykövetek cseréjére „késedelem nélkül” sor kerül. Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter kedden Ottawában hangoztatta: országa a két Vietnamot elválasztó 17. szélességi körtől délre a Vietnami Köztársaság kormányát, azaz a saigoni kormányt ismeri el „az egyetlen törvényes kormánynak”. Az MTI jelentése szerint a július 30-i ülésen a magyar és m a lengyei küldöttség vezetője nyilatkozatban utasította vissza a kanadai delegáció vezetőjének néhány nappal ezelőtti felszólalását, amely a DIFK-területen eltűnt, majd rendben szabadon bocsátott kanadai katonatisztek már régen lezárt ügye kapcsán megalapozatlan vádakkal illette a DIFK-et. A kanadai nyilatkozat azt törekedett bizonyítani, hogy a saját hibájukból és ismeretlen megbízatással a felszabadító erők fogságába esett tisztek „hivatalos NEFB- küldetésben” voltak. A kanadai próbálkozás annál is inkább átlátszó, mert a párizsi megállapodások világosan leszögezik, hogy „a NBÍT3 és mindegyik csoportja egységes testületként tevékenykedik. Amely mind a négy tagország képviselőiből áll”. Márpedig a két kanadai tiszt a másik három tagozat tudta és képviselőinek részvétele nélkül indult erre a balul végződött útra. A magyar és a lengyel küldöttségvezető tényekkel alátámasztott felszólalásában megcáfolta a kanadai állítást, és rámutatott, hogy Kanada — miután embereit sértetlenül már korábban visszakapta ■—, az ügy felelevenítésével kizárólag a dél-vietnami forradalmi erők és a DIFK rágalmazására törekszik. Az ülés végén Esztergályos Ferenc nagykövet, a magyar küldöttség vezetője, a NEFE július havi elnöke — a bizottság múlt havi tevékenységét értékelve és a soron következő feladatokat körvonalazva — rövid elnöki zárszót mondott. Ebben felkérte a NEFE három megmaradt tagját, hogy az új tagállam kijelöléséig tartó kényszerszünetben is folytassák egymás közötti megbeszéléseiket, összegezzék eddig szerzett tapasztalataikat és készüljenek fel a várható feladatokra. A DIFK nyilatkozata a párizsi misszállapodás végrehajtásáról A VNA jelentése szerint a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminisztériuma nyilatkozatban vonta meg az 1973. június 13-án Párizsban aláírt közös közlemény végrehajtásának mérlegét. A nyilatkozat bevezetőben rámutat: a DIFK fokozott erőfeszítéseket tett a párizsi békemegállapodás és a közös közlemény rendelkezéseinek tiszteletben tartására, lelkiismeretes végrehajtására. Ezzel szemben a saigoni kormányzat kezdettől fogva szabotálta a dokumentum végrehajtását. A nyilatkozat megállapítja, hogy a saigoni kormányzat a párizsi közös közlemény aláírásától 1973. július 25-ig — még nem teljes statisztikai adatok szerint — 42 000 alkalommal szegte meg a tűzszünetet, s több mint 3700 ízben hajtott végre területrabló akciókat. Ugyanezen idő alatt repülőgépei több mint 3900 alkalommal végeztek felderítő tevékenységet, hajtottak végre bombatámadásokat a felszabadított övezetek ellen. Ami a fogságába esett polgári személyek átadását illeti, Saigon eddig az őrizetben tartott több százezer hazafinak és békeharcosnak csak elenyésző töredékét bocsátotta szabadon. Egyidejűleg a párizsi megállapodás 11. és a közös közlemény 9. cikkelyét megszegve gyorsított ütemben hajtja végre az úgynevezett „pacifikálás” különösen kegyetlen programját. Ennek jegyében az általa ellenőrzött térségben több mint 30 000 rendőrségi razziát, tisztogató műveletet végzett. A Saigon ellenőrizte térségben nem tartják tiszteletben a demokratikus jogokat, még a legelemibb emberi jogokat is lábbal tiporják. Az Egyesült Államok továbbra is akadályozza a vietnami-amerikai gazdasági vegyes bizottság munkáját, Laoszban nehézségeket gördít a belpolitikai rendezés útjába, Kambodzsában népirtó bombatámadásokat hajt végre a felszabadított területek ellen. A DTFK elítéli és megbélyegzi az Egyesült Államoknak és a saigoni kormányzatnak a párizsi megállapodást és a június 13-i közös közleményt súlyosan sértő cselekményeit — hangoztatja a nyilatkozat. — A Dél-vietnami Köztársaság lakossága és ideiglenes forradalmi kormánya azzal a felhívással fordul a szocialista országok, az el nem kötelezett országok, a béke és igazságszerető országok kormányaihoz és népeihez, így a haladó gondolkodású amerikai lakossághoz is, hogy még határozottabban támogassa Dél-Vietnam lakosságának igaz ügyét és a vietnami tartós béke biztosítása, Délkelet-Ázsia és az egész világ békéje fenntartásának elősegítése érdekében erélyesen követelje: az Egyesült Államok kormánya és a saigoni kormányzat komolyan hajtsa végre a Vietnamra vonatkozó párizsi megállapodást és az 1973. június 13-i közös közleményt — hangoztatja befejezésül a DIFK külügyminisztériumának nyilatkozata. A külpolitika hírei 0 (Belgrád, MTI) Mudzsibur Rahman, Banglades miniszterelnöke ötnapos látogatásának befejeztével kedden elutazott Jugoszláviából. 0 (Moszkva, TASZSZ) Az Atlanti-óceán térségében gyakorlatozó egyik szovjet hadihajóraj augusztus 4—9. között nem hivatalos baráti látogatást tesz Havanna kikötőjében. (Manila, MTI) A múlt héten megrendezett Fülöp-szigeti népszavazás az „igen” szavazatok 89,66 százalékos többségével zöld utat biztosított Marcos elnöknek reformjai végrehajtásához. Első lépésként a hatalmában megerősített államfő a végrehajtó hatalom, a kormány átszervezését határozta el. 0 (Santiago, MTI) Két alkalommal tárgyalt Allende chilei elnök a Népi Egység koalíciójának nevében Patricio Aylwin szenátorral, az ellenzéki kereszténydemokrata párt elnökével. 0 (New York, TASZSZ) Folytatódik az általános vita a nemzetközi terrorizmus elhárításával kapcsolatos intézkedéseket tanulmányozó ENSZ- különbizottság ülésszakán. (Róma, MTI) Olaszországszerte sztrájkol a benzintöltő állomások kezelőszemélyzete. Az ország déli részén a mezőgazdasági munkások követelnek új kollektív szerződéseket. Szerda, 1973. augusztus 1. A mi híkók mögött van ÁRAMLATOK A PERZSA-ÖBÖLBEN Elégedett lehet washingtoni tárgyalásaival Reza Pahlavi sah. Az iráni uralkodót megkülönböztetett szívélyességgel fogadta a Fehér Ház. Nixon elnök olyan „stratégiai hídhoz” hasonlította a perzsa államot, amely összeköti a Közel- és a Távol-Keletet, a sah piacot szerzett országa olajának és megtekinthette a legkorszerűbb repülőgépfajtákat, amelyekkel bizonyára tovább erősíti kivételesen ütőképes hadseregét. A teheráni vendég amerikai fogadtatása annál szembeötlőbb, mivel közismert, hogy az uralkodó értékes és sokoldalú kapcsolatokat épített ki északi szomszédjával, a Szovjetunióval. A sah a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásain többnyire tudtul adta, értékeli a szocialista nagyhatalomnak a térség stabilizálására irányuló törekvéseit. Nem valószínű, hogy a sah általános politikai elképzelései módosultak, s a találgatások helyett a washingtoni szívélyesség okát sokkal inkább a Perzsa-öböl kiemelkedő politikai és gazdasági szerepében kell keresni. A térség hosszabb ideje, szinte állandóan „fölértékelődik” a világpolitikai tőzsdén. Közvetve már az is növelte értékét, hogy Nagy-Britannia fölszámolta kötelezettségeinek jó részét, és lényegében megszűnt befolyásos hatalmi tényező lenni „Szueztől keletre”, ezen belül is elsősorban a Perzsa-öböl környékén. Az arab sejkségek, Kuvait, Szaúd-Arábia, Irak és Irán körzetében elterülő öböl „árfolyamát” valójában a közel-keleti válság emelte meg. A Szuezi-csatorna lezárása szinte „holt tengerré” tette a Vörös-tengert, aminek jelentőségét korábban az adta meg, hogy az Adeni-öblöt elhagyva az Indiai-óceánra lehetett kijutni. A közel-keleti válság másik vonatkozása is a Perzsaöbölnek kedvezett: a katonai és politikai konfliktus Izrael és az arab világ között, a részben ebből fakadó társadalmi bizonytalanság egyes arab államokban, kétségeket ébresztett Nyugaton, vajon az olaj mindig megfelelő mennyiségben fog-e csordogálni az itteni olajkutakból. Következésképpen egyre inkább számításba veszik a keletebbre fekvő olajkészleteket, amelyek a hatalmas tartályhajókban a Perzsa-öbölből minden akadály nélkül elérhetik az Indiai-óceánt. Azt a vízi utat, amely egyaránt vezet a Távol-Kelet — tehát Japán — és az amerikai földrész — elsősorban az Egyesült Államok — felé. Az új helyzet legfőbb haszonélvezője Irán lett. A világ negyedik legnagyobb olajtermelőjeként az Egyesült Államok számára adott esetben közömbösíteni tudja az esetleges arab „olajbojkottot”. Némi túlzással, a Nixon-doktrínát szinte „Iránnak találták ki”; a megállapítás Adalbert Weinsteintől, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szemleírójától származik, aki megjegyezte, hogy a stratégiai kulcspozíció, a gazdasági erő és a rendkívül tekintélyes (Izraelnél is nagyobb) katonai felkészültség a sahot Washingtonban nem a „szegény rokon” pózába merevítette, hanem öntudatos tárgyaló partnerré emelte. A perzsa állam hatalmi törekvései azonban szorosan kapcsolódnak az Indiától a Perzsa-öbölig terjedő térség bonyolult viszonyaihoz. Hogy mennyire elválaszthatatlanul, arra a sah washingtoni televízióinterjúja is rávilágít. Ha Pakisztánt támadás érné, akkor Irán segítségére sietne — mondotta az uralkodó. Miért e feltételezés éppen most, amikor India és Pakisztán mintha az eddiginél határozottabban kóstolgatná a kibékülés ízeit? Nyilvánvaló, hogy a sah nem Indiára célzott, hanem Afganisztánra. Kétségtelen, hogy a kabuli rendszerváltozás nélkül nem lehet megérteni a bonyolult erőviszonyokat, a térségben megnyilvánuló hatalmi érdekek sajátos elrendeződését. Gondtalanul gyógykezeltette magát Nápoly közelében Zahir sah, az afgán uralkodó, amikor rokona, Mohamed Daud átvette a hatalmat a Szovjetuniótól délre elterülő országban. Daud nem ismeretlen szereplő az afgán politikai színpadon: korábbi miniszterelnöksége idején bontakozott ki a sokoldalú szovjet—afgán együttműködés, amelynek keretében a Szovjetunió tevőlegesen járult hozzá a felettébb elmaradott ázsiai ország fejlesztéséhez, például repülőterek, utak építéséhez. Természetesen Daud politikai profilját sem szabad torzítani. A hagyományos afgán el nem kötelezettségi politika részeként Kabult mindig is jó viszony fűzte Washingtonhoz. Az afgán fordulat hátterét a hírmagyarázók abból a szempontból elemezték, hogy az új kormányfő mennyiben folytatja korábbi politikáját, amelyet első helyen a szívélyes szovjet kapcsolatok jellemeztek. Ilyen összefüggésben értékelték, hogy a Szovjetunió az elsők között ismerte el a belső reformokat ígérő új kormányzatot. A „perzsa játszmába” Afganisztán alapvetően délről kapcsolódik bele. A déli szomszéd államban, Pakisztánban 4 millió pathan nemzetiségű lakos él, nemzeti kisebbségként. E népcsoport alkotja Afganisztán lakosságának 60 százalékát. Kabulban rookaszenveznek a Pakisztán északnyugati határán élő pathanok önállósodási törekvéseivel. A képet újabb etnikai vonás teszi teljessé: Pakisztán déli felében, Beludzsisztánban Bhutto elnöknek ugyancsak függetlenségi irányzatokkal kell szembenéznie, márpedig e terület Pakisztánnak csaknem a felét teszi ki. Az itt élők részben az afgánokkal, részben a perzsákkal rokonok. Irán — és erre utalt a sah már idézett televíziós nyilatkozata — fenntartás nélkül támogatja Bhutto elnök központosítási törekvéseit mert attól fél, hogy a pakisztáni beludzsok — nagyobb önállóság esetén — a perzsa államból is leszakíthatnának egy darabot. Afganisztán viszont éppen a „szeparatista” irányzatokra néz jó szemmel, aminek „nagypolitikai” hátterét az adja meg, hogy fölveti Pakisztán „továbbosztódásának” lehetőségét. Bangladesh leszakadása után Ali Bhutto vitán felül mindent megtesz az egykori Nyugat-Pakisztán területi egységének megőrzésére; ha viszont újabb állam szakadna le, akkor Kabul kijárást kaphatna az Indiai-óceánra, ami kedvezne Daud rendszerének. Az indiai—pakisztáni viszont is számba véve, fölmérve a két ország szövetségesi elkötelezettségét, az ázsiai politikai térkép tehát új fejleményeket és veszélyeket is rejt magában. Az International Hérald Tribüne úgy látja, hogy az új képlet lényege: Pakisztánt és a gyorsan fejlődő Iránt a fejlemények szembeállíthatják Afganisztánnal, amelyet viszont India támogat. Islamabad első számú szövetségese ma már Peking, részben ezzel függ össze, hogy Washington alapvetően Teheránra játszik. A kérdés most az, hogy az új afgán fordulat felgyorsítja-e az eseményeket, hozzájárul-e a bizonytalan pakisztáni belső helyzet romlásához és ezen keresztül közelebb „tolja-e” egymáshoz Iránt és Pakisztánt. Az Economist úgy látja, hogy Irán az arab térség progresszív mozgalmaival szemben egyre inkább Szaúd- Arábia és Jordánia felé tájékozódik. Az iraki vezetés pedig természetesen nem mond le arról, hogy befolyásolja az öböl politikai hullámverését. Úgy tűnik, a legutóbbi bagdadi események megerősítették ezt az irányzatot, azok rovására, akik — az iraki Baath-párton belül — alapvetően a Földközi-♦'Niger felé, a hagyományos értelemben vett közel-keleti színtérre tekintettek. Mozaikokból áll össze az öböl politikai képe, az erők és ellenerők, az elkötelezettségek és nagyhatalmi szövetségek bonyolult rendszerének apró kis köreiből. De nem vitás, hogy az új események még közelebb hozták a térséget a világpolitika fő áramaihoz. Martin József