Magyar Nemzet, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-14 / 266. szám

Szerda, 1973. november 14. Magyar Nemzet ÚJ ÜDÜLŐKÖRZET Megkezdődött a Fertő-táj fejlesztése Európa tavai között, nagy­ságát tekintve, az ötödik a háromszázhúsz négyzetkilo­méter vízfelületű Fertő tó. Víztükrén két ország osztoz­kodik: háromnegyed része Ausztriához tartozik és csak alig egynegyed része — het­venöt négyzetkilométer — esik hazánk területére. De a ma­gyarországi víztükröt tekintve is a Fertő - Balaton után má­sodik legnagyobb tavunk. Az osztrákok a tó nagyob­bik részének birtokában már régebben megkezdték tájának nagyarányú fejlesztését. A Bécstől alig ötven kilométer­nyire fekvő, könnyen megkö­zelíthető tókörnyéket az oszt­rákok kedvelt üdülőkörzetté alakították ki. Mi viszonylag sokkal későbben kezdtünk fel­figyelni a magyar Fertő­táj fejlesztésének problémáira. Ennek sokáig különböző okai voltak. Végül is azonban sike­resen megkezdődött a Fertő­­táj fejlesztése, mégpedig igen kiterjedt tudományos kutatás alapján. Erről tanácskozott legutóbb Zalaegerszegen a Nyugat-du­nántúli Intéző Bizottság, amely utoljára 1968 nyarán Sárvárott tartott ülésén foglalkozott a Fertő­táj fejlesztésének prob­lémáival, azután, hogy a Mi­nisztertanács 1967. évi rende­letével jóváhagyta a nyugat­­dunántúli üdülőterület regio­nális rendezési tervét. Felmérés és munkaterv A Fertő-táj fejlesztésére hozott számos intézkedés kö­zött új fejezetet nyitott az, hogy 1968 novemberében a Magyar Tudományos Akadé­mia egyes osztályainak kép­viselőiből megalakult az aka­démiai Fertő-táj Bizottság. Feladata, hogy egyeztesse a tó különleges adottságainak ku­tatását és a feltárás népgazda­sági hasznosítását az egyes ágazatokon belül. Az Akadé­mia elnöksége részéről e tudo­­m­ányos munka elvi irányítá­sát dr. Straub F. Brúnó, a szegedi Központi Biológiai In­tézet főigazgatója végzi. A Nyugat-dunántúli­ Intéző Bizottság szóban forgó ülésén a tájegység gyógyhelyi adott­ságainak és természetvédelmi helyzetének felvázolása után Pichler János, az akadémiai Fertő­táj Bizottság titkára be­számolt arról a munkáról, amelyet a bizottság az elmúlt öt évben végzett a távlati munkaterv keretében. Vaskos kötetekben lapozga­tunk. Az eddig megjelent kö­tetekben megtörtént a Fertő­tájjal foglalkozó kutatások helyzetfelmérése. Elkészült a Fertő-táj háromszáz oldalas, magyar és német nyelvű bib­liográfiája Lászlóffy Wolde­­már, a műszaki tudományok doktora szerkesztésében. Több tanulmányban megvizsgálták a tájfejlesztési lehetőségeket. Az akadémiai Fertő-táj Bi­zottság munkásságával alapot kíván adni Sopron és tíz köz­ség összefüggő tájegységének területrendezési, üdülőfejlesz­tési, vízgazdálkodási és egyéb tervei készítéséhez is. Vízgazdálkodási kutatások A táj üdülőkörzetté fejlesz­tésének fő vonzási központja a Fertő tó. Ezért alapvető köve­telmény a tó állapotának al­kalmassá tétele az üdülés, a fürdés számára, figyelembe véve a nádtermelés és a halá­szat érdekeit is. A Nyugat­dunántúli Vízügyi Igazgatóság a műszaki tervezés érdekében a tó magyar részén kiépítette a hidrometeorológiai észlelő hálózatot. Fertőrákoson első­rendű hidrometeorológiai állo­más, a tó körül három helyen pedig klímaállomás működik. A vízháztartás eddigi adatai alapján a közös magyar—oszt­rák vízügyi bizottság a „fertő­széli zsilip” kezelésére szabály­zatot fogadott el, amely előír­ja, hogy a vízállásnak harminc centiméternél nagyobb inga­dozása lehetőleg ne legyen. A tó üdülési jellege azonban ma­gasabb vízszintet igényel, ezt pedig csak vízpótlással lehet kielégíteni. Megtörtént a tómeder geo­déziai felmérése is. A tó erő­sen feliszaposodott a század­­fordulón végzett felvétel óta. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kutató kollektívája dr. Kárpáti István egyetemi tanár irányításával felmérte a nádasok szerepét a tó feltöltő­dési folyamatának alakulásá­ban. A további romlás meg­állítására szükséges lenne a nád terjedésének megakadá­lyozása, a káros vízi növények irtása, a befolyó vízfolyások hordalékának és a vízgyűjtő eróziós törmelékének vissza­fogása, de különösen a vízszint emelése. A Fertő tó vízgazdálkodási tervezése azután indult meg erőteljesen, amikor 1971 szep­temberben Dégen Imre ál­lamtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a Fertő tavon helyszíni bejárást tartott több vízügyi szakemberrel. Ekkor rögzítette le, hogy a Fertő tavon is meg kell kezdeni a vízgazdálkodási munkálatokat. Újjáépítik Bal­ fürdőt A vízgazdálkodás szakágaza­tának területén kívül előkészí­tették a további kutatások ter­vét. A Bányászati Kutató In­tézet munkatársai dr. Vendel Miklós Kossuth-díjas akadé­mikus irányításával feldolgoz­ták a Fertő-táj földtani felépí­tésére és keletkezésére vonat­kozó adatokat. Elkészítették a táj földtani térképét. Hidroló­giai vonatkozásban kimunkál­ták a táj vízföldtani jellegze­tességeit és összeállították az artézi, hévíz, ásványvíz, kőolaj feltárására végzett fúrások adatgyűjteményét, amelyről térképet is készítettek. Dr. Vendel Miklós és dr. Tárczy-Hornoch Antal Kos­suth- és állami díjas akadé­mikus a hidrogeológiai és geo­­elektromos mérések alapján megállapították, hogy a tó­fenék alatti talajrétegek kiváló minőségű gyógyvizeket tárol­nak. Kessler Hubert hidro­­geológus által a fertőrákosi öbölben végzett fúrások 4—40 méter mélységből felszínre hoztak literenként 20—26 gramm oldott nátriumszulfá­­tos-kloridos ásványvizet, amely Schulhof Ödön professzor sze­rint feltehetőleg epehólyag-, máj-, gyomor- és bélbetegsé­gek gyógyítására alkalmas. Az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóság már foglalkozik a víz klinikai vizsgálatával és hasznosításával. A gyógyfürdők kialakítására az ásványvízforrások adnak lehetőséget. Döntés történt ar­ról is, hogy az Egészségügyi Minisztérium a tönkrement Balf fürdőt újjáépítteti. Dr. Nagy László, a soproni Állami Szanatórium igazgató főorvo­sa javaslatára Balfon kihelye­zett szanatóriumi részleg épül. A fürdő szomszédságában 85 kétágyas és 15 egyágyas szobá­val 185 személyes szálloda létesül. A beruházás értéke 85 millió forint. A fürdőegy­ség kivitelezői az eredeti át­adási határidőt 1975 végére előrehozták. A fürdőtelep négy forrása kénes-alkálikus, kar­bonátos gyógyvíz. Mozgásszer­vi, reumás, ízületi és porc­degenerációval járó gerinc­betegségek gyógyítására ajánl­ható. Természettudományos feltárás Az európai tudományos kö­rök a Fertő tavat a természet­­tudományi kutatás egyik leg­értékesebb területének tartják. A Magyar Tudományos Aka­démia hidrobiológiai bizottsá­gának elnöke, dr. Hortobágyi Tibor, a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem professzora a bizottság fontos feladatának tűzte ki a Fertő-táj biológiai feltárását. A Soproni Tanul­mányi Erdőgazdaság adatgyűj­teménye 1522 növényfajtát so­rol fel, köztük számos sótűrő növényt. Állandó kapcsolatot tarta­nak fenn és együttes bejárá­sokat tartottak Henrik Löffler professzorral, a bécsi egyetem zoológiai intézetének vezetőjé­vel, aki a Fertő-tájon végzett kutatásait az UNESCO Nem­Mintha a reformkor idején született volna meg ez a jel­szó: Erdők a közjóért! — pe­dig csupán 1967-ben válasz­totta magának programul az Országos Erdészeti Egyesület, megalakítva közjóléti szakosz­tályát. Azóta két országos ta­nácskozás (1971, 1973) és szá­mos vidéki ankét (Szilvásvá­rad, Debrecen, Pécs, Veszp­rém, Sopron) jelzik különféle útszakaszait a gyakorlati meg­valósításnak. De legutóbb ugyanezt a jelszót (Erdők a közjóért!) vitte magával a magyar küldöttség 1972-ben Buenos Airesbe, az erdészeti világkonferenciára. Legutóbb a százéves cente­náriumát ünneplő Kaposvár látta vendégül az erdészeket és népfrontosokat, tanárokat és diákokat, üzemi dolgozókat és a mezőgazdasági s ipari szövetkezetek tagságát, meg természetesen az illetékes szakembereket azon a tanács­kozáson, amely az erdők köz­jóléti szerepével foglalkozott. De az egész város, Kaposvár, apraja-nagyja „illetékes”-nek érezhette magát aznap, mivel az ankét befejezése után az előadók felkerekedtek, hogy felavassák a városkörnyéki parkerdőket. A kaposvári „Erdők a köz­jóért!” ankét bevezető előadá­sát dr. Madas András mező­­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke tar­totta „Az ember és környeze­tének védelme” címmel. Elő­adását ezzel a mondattal le­hetne összefoglalni: az embe­riség és környezetünk védel­me érdekében elérkezett a tet­tek ideje! A természeti világ megbomlott egyensúlyát min­den erővel s rendelkezésre ál­ló eszközzel helyre kell állí­tani. Miközben meg kell szün­tetni vagy a lehető legkisebb szintre kell csökkenteni min­den természeti ártalmat. (Ahogy éppen ezeket a soro­kat gépbe írom, fut be a táv­irati jelentés arról — s ebben a témakörben már nem elő­ször —, hogy a világ legna­gyobb városaiban a tiszta le­vegő hiánya már-már kataszt­­rofális méreteket ölt. Tokió­ban félóránként kell a közle­kedést irányító rendőröket vál­tani, s a pihenőre térőket oxi­génbelélegzésben részesíteni, mert hosszabb idő a világvá­rosi forgalmak utcáján mér­gezést okoz.) Védekezni kell a talaj, a le­vegő, a víz, a növény- és ál­latvilág minden lehetséges ár­talma, rongálója ellen. Nem szabad megengedni a talaj ké­miai úton történő fertőzését — ezért Magyarország a világon az elsők között tiltotta­ meg a DDT és más, nem bomló mér­gező szerek használatát. A nagyüzemi, iparszerű állattar­tás is komoly gondokat okoz — Baján például most 80 ezer sertés részére készül hizlaló­telep, s az állati trágya meg­felelő kezelése mintegy 20 szá­zalékos költségtöbblettel jár, nehogy a vizek ezzel is to­vább szennyeződjenek. Az Al­föld hasznos talaj állományát a folyók szabályozása mozdí­totta ki megszokott rendjéből, a szikesedés ennek következ­ménye. A víz s a szél eróziója termőtalajt és erdőket rongált és rongál. A szél mintegy 200 ezer hektár termőföldet hódí­tott el egyedül Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Győr- Sopron megyékből. A növény- és állatvilág védelme, fenn­tartása érdekében is korsza­kos intézkedések szükségesek, mivel a nemesítéssel, hibridi­zációval új helyzet keletkezett, s félő, hogy a jövő kutatói­nak nem áll majd rendelke­zésre megfelelő mennyiségű eredeti „alapanyag”. Ezért létesült úgynevezett Gén-Bank a Tápiószelei Agro­­botanikai Intézetben, mintegy negyvenezer hazai szántóföldi és zöldségnövénnyel. Az Er­dészeti Tudományos Intézet és a soproni egyetem az erdők, a megfelelő tájegységek erdés­zetközi Biológiai Programja megbízásából végzi. Ezek a sokrétű természettudományi vizsgálatok a természetvédel­mi intézkedések tervezéséhez, a nádtermelés, a halászat jobb eredményeihez, a tókörnyéki­­ szikes legelők javításához és ezáltal a környék állattenyész­tése fejlesztéséhez adnak gya­korlati segítséget. Könnyei Elek világának (fáinak, cserjéinek, lágyszárúinak) megőrzését kapta feladatul azzal, hogy mind a 19 megyében kialakul legalább egy botanikus kert, ahol az iskolás gyermekek is tanulmányozhatják az erdők életét. Az Országos Állatte­nyésztési Felügyelőség domes­­ticai programot dolgoz ki, az ősfajták megmentésére. Az Országos Természetvédelmi Hivatal a vadon élő állatok fenntartására ügyel, többek között a nemrégiben létreho­zott Hortobágyi Nemzeti Park is ezt a célt szolgálja termé­szetvédelmi területével. A fűs téma itt, Kaposvárott, az erdő — mondotta Madas András miniszterhelyettes. S szólt az erdő hármas feladatá­ról: a termelési, a környezet­­védelmi és a szociális-üdülési elkülönítésről, egyszersmind a három funkció megfelelő egyensúlyáról. Hazánk erdőte­rülete az elmúlt 25 esztendő alatt 400 ezer hektárral bő­vült, s így az 1945-ös 12 szá­zalékos szintről 16 százalékra nőtt. Mindezek a mennyiségi feladatok — meg a fafeldol­gozó ipar fejlesztése­i azon­ban nem korlátozhatják az erdők közjóléti szerepének egyre bővülő programját. A kaposvári ankét többi részvevője is az erdők közjó­léti szerepét hangsúlyozta, más és más oldalról: Gáspár Han­tos Géza főosztályvezető-he­lyettes (Az ember és termé­szeti környezete), Fekete Gyula, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkárhelyettese (Közjóléti erdőgazdálkodás) és Bogó László, az MSZMP So­mogy megyei bizottságának­­titkára (A Kaposvár környé­ki erdők közjóléti szerepe). S délután már valameny­­nyien a somogyi erdők szét­zúgását hallgattuk, Somogy­­ország erdős tájain jártunk! A hét halmon — Kecel, Iszák, Kapos, Róma, Lonka, Ivánfa és Som — épült város „zöld­tüdőt” kapott: délre a gyertyá­nos-völgyi erdő meg a tokaji parkerdő, festői halastavakkal, sétautakkal, erdei tornapá­lyával, északra pedig, a Bala­ton irányába, a Gombás—De­­sedai 450 hektáros romantikus kirándulóhely, ahová még nyolc kilométer hosszúságú, 300—500 méter szélességű mesterséges tavat terveznek, meg iskolásoknak erdei ok­tatóteret, szabadtéri torna­órák, sporttalálkozók megren­dezésére. Az erdei bejárást szőke fia­talasszony, dr. Tarján Lász­­lóné, a Somogyi Erdő- és Fa­­feldolgozó Gazdaság tájrende­zési osztályának főmérnöke vezette, emlékezve s emlékez­tetve a kaposváriakat is gyer­mekkorának madarak, és fák napjára, amikor csak a legelő­­erdőn ünnepelhettek mindig május első vasárnapján, az év egyetlen napján. Most pedig tavasztól őszig, de még télen is lehet sétálni, kirándulni, le­vegőzni a három parkerdő oly sok gyalogútján, sétányán, s testet-lelket felüdíteni az 1600 méter hosszúságú erdei torna­pályán. A világ első hasonló tornapályája Svájcban léte­sült, 1960-ban, azt követte a soproni, 1970-ben. Ma már a kaposvári, a tokaji parkerdő, hazánk 15. hasonló létesítmé­nye. Az alkonyatban óriás faha­sábokból összerakott tábortü­zeket gyújtottak meg az er­dészek, a kaposvári fiatalság meg az idősebb generációk örömére. Szalonnát sütöttek, énekszóra gyújtottak, táncot jártak a tüzek körül. Az erdők közelebb „költöztek” a város­hoz, s Kaposvár lakói megért­ve a jelszót — „a közjóért” — birtokukba vették a város­hoz mindössze karnyújtásnyi­ra, félórás sétára, negyedórás biciklitúrára került természe­tet. Ezzel minden bizonnyal életük-egészségük is — leg­alább „évnyújtásnyira” — meghosszabbodik majd. (t. á.) A fogyatékosok rendelkezésére nel álljanak mindazok a szol­gáltatások, amelyek segítségével, megfelelő alkalmazásuk, vala­mint szakmai kiképzésük és sze­lektív munkahelyük elfoglalása lehetővé válik. (Az Egészségügyi Világszerve­zet 1968-as genfi ülésének határo­zata.) — Megrekedtünk a szociális szinten — morfondírozott az üzemi orvos. A rendelő abla­kából az udvarra látott, ahol az infantilis Gazsi szedegette a szemetet. Ez a meglett em­ber, aki az ötéves gyermekek­re jellemző naiv bíbelődéssel látja el „feladatát”, csak egyi­ke a gyár értelmi fogyatékos dolgozóinak. Most örül, mert végezheti a rá testált munkát. Nem tudja, hogy esetleg mást is jelenthet ez a szó — még neki is. Gazsiról tehát gondoskod­tak az üzem vezetői, hitük szerint megfelelően. Igaz, hogy régen ennyi sem történt azokért, akik csökkent mun­kaképességű létükre munkát akartak vállalni. De azon már régen túljutott a rehabilitáció, hogy fogyatékosokat csak ilyen és ehhez hasonló mun­kakörökben alkalmazzák. Le­zárult az a korszak, amikor az orvosi rehabilitáció volt az egyetlen megoldásra váró kér­dés. Ma már az üzemi orvo­sokra és a vállalati vezetőkre hárul ennek a munkának a folytatása és befejezése. Vegyes elképzelések Hazánkban 100—150 ezer korlátozott munkaképességű ember dolgozik. Csaknem két évtizedes már az a határozat, amely előírja: hozzanak létre­­ úgynevezett célvállalatokat, ahol a testileg vagy szellemi­leg sérült munkásoknak nem kell szorosan az üzemi gya­korlathoz igazodniuk, mert így lesznek munkakörülmé­nyeik a legmegfelelőbbek. Je­lenleg hat ilyen üzem van az országban, Szegeden, Szom­bathelyen és Budapesten. Nemrégiben ellenőrizték ezek­nek az üzemeknek a tevékeny­ségét.­ Különösen azt vizsgál­ták, hogy milyen szerepet töl­tenek be a rehabilitáció folya­matában, valamint képesek-e a termelés mellett a szociálpo­litikai feladataik ellátására is. 3259-en dolgoznak a célválla­latoknál, és a legtöbben 40 százalékig fogyatékosak, ami súlyos károsodást jelent. A tapasztalatok szerint még mindig igen vegyes elképzelé­sek uralkodnak. Az üzemek többségében, akárcsak régen, ma is a manuális munka a jellemző. A technikai fejlődés azonban már nem engedi meg, hogy éppen ezeken a he­lyeken — ahol a cél a fogya­tékos dolgozók megváltozott munkaigényeinek a kielégíté­se — ne történjék kellő mű­szaki fejlesztés. A célvállala­tok speciális munkahelyek, ezért az ott dolgozók részére alkalmas munkagépekkel kell felszerelni a műhelyeket. De mindez csak kezdeti fokon áll, bár néhol már félautomata be­rendezések is vannak. Furcsa képet mutat a munkaerőhely­zet. Míg Szegeden és környé­kén csaknem ezer fogyatékos vár elhelyezésre, addig a fő­városban éppenséggel mun­káshiánnyal küzdenek. Mi en­nek az oka? Budapesten na­gyobb az elhelyezkedési lehe­tőség, de ezt nem használják ki, mert laza a kapcsolat a célvállalatok és a sérülteket irányító szervek között. Szük­ség van a hatékonyabb reha­bilitációs munka érdekében egy országos rehabilitációs központra, amely összefogja és irányítja ezt a munkát. A fiatalok és a felnőttek A rehabilitáció alapvető fel­adata: kibontakoztatni azokat a sérülés után megmaradt vagy addig rejtett képessége­ket, amelyek lehetővé teszik a fogyatékos embernek, hogy újból társadalmi szerepet és feladatot kapjon. Ezeknek a megváltozott adottságoknak a felszínre hozása csak megfe­lelő pályairányítással, képzés­sel és pedagógiával érhető el. Mi a helyzet a fiatalok és az idősebbek esetében? 1952-ben hozta létre az Egészségügyi Minisztérium az Iparitanulók Egészségvédelmi Intézetét, amely napjainkban már a Szakmunkástanulók Országos Egészségvédelmi In­tézete elnevezést viseli. A múlt évben 674 fogyatékos fia­talt helyeztek el különböző is­kolákban, 324 tanulót az inté­zet helyezett el egészségi álla­potuknak megfelelő szakmá­ban. Az intézmény vezetői je­lenleg egy tervezet elkészíté­sén dolgoznak, éppen ennek az utóbbi — a legtöbb gondot okozó — csoportnak az érde­kében. Ebben fogalmazták meg azt az óhajt, hogy a na­gyobb létszámú szakmunkás­­képző iskolákban indítsanak külön rehabilitációs osztályt, amelynek a létszáma nem ha­ladja meg a húsz főt. Indít­ványozták: orvosi javaslatra adhasson felmentést az igazga­tó a gyakorlati oktatás egyes munkaszakaszainak az elvég­zése alól. Azt is javasolták, hogy a szakmunkásképző inté­zetek vezetői rugalmasabban állapítsák meg az előírt iskolai végzettség és az életkori felté­telek szerinti felvételt, mert ez­zel megkönnyítik a tanulni vá­gyó sérültek helyzetét. A kö­zelmúltban alakult meg a Me­gyei Pályaválasztási Tanács­adó is, amelynek a munkatár­sai kapcsolatban vannak a pe­dagógusokkal és az iskolaor­vosokkal, valamint a megyei munkaügyi osztályok ifjúsági munkaerő-gazdálkodással fog­lalkozó szakembereivel. Ez az intézmény is segíti a sérült fiatalok pályaválasztását. A sérült felnőttek munkába állítása és az ehhez sokszor szükséges átképzés sajnos a gyakorlatban még bizonytalan, hiszen nem épült ki olyan lán­colat, amely ezzel behatóbban foglalkozik. Az üzemi orvo­sok véleménye szerint először el kellene készíteni egy átfogó rehabilitációs tervet, majd e szerint működő csoportot len­ne célszerű kialakítani. Részt venne ebben a munkában az orvosokon kívül a pszicholó­gus, , a foglalkozási tanácsadó munkatársa és a szociális dol­gozók is. Miután a megválto­zott munkaképességű embert fizikailag alkalmassá tették a további munkavállalásra, cél­szerű olyan gyakorlóműhelye­ket megépíteni, ahol felkészül­het új munkájára. Inkább a nyugdíj, mint a fizetés A korlátozott munkaképes­ségű dolgozókkal történő üze­mi foglalkozásnak az egyik módja az átképzés, a kikép­zés és a betanítás. A felülvizs­gált eseteknek csak a 11,2 szá­zalékában történt átképzés. A többi esetben tudomásul vet­ték, hogy csökkent a dolgozó munkaképessége, és ezért in­kább olyan munkaterületre he­lyezték el, ahol többnyire csak látszattevékenységet kellett végeznie. A megkérdezett sé­rültek 91 százaléka azonban rácáfolt erre, mert — mint el­mondták — szívesen átképez­tetik magukat, csak nem tudják, mi ennek az útja. A kellő tájékoztatás hiányában a szakmunkások aránya a re­habilitációs eljárás után csak­nem a felére csökkent, míg a kisegítő munkakörben dolgo­zók aránya mintegy háromszo­rosára nőtt, pedig a foglalko­zási rehabilitáció egyik célja éppen a szociális emelkedés. Még manapság sem ritka a fo­gyatékosokkal szemben táplált előítélet. De él olyan megálla­pítás is, amely szerint a csök­kent munkaképességű embe­rek sem mindig érdekeltek ab­ban, hogy továbbra is dolgoz­zanak, mert a munkába lé­péskor kapott fizetés gyakran alacsonyabb, mintha nyugdí­­jaztatnák magukat. Megoldást kell keresni és találni ezek sze­rint a bérezéssel kapcsolatban is. A foglalkozási rehabilitáció módszereinek sorában egy azonban már biztos — és erre jól rátapintott a cikk elején gondolkodó üzemi orvos. Amíg továbbra is csak szociális el­nézéssel foglalkoznak a fogya­tékos dolgozókkal, addig cse­kély változás esik a szemléle­ten. (frumen) „Erdők a közjóért!” — Somogyban Seprés vagy átképzés Az orvosi rehabilitáció után az üzemeken a sor 7

Next