Magyar Nemzet, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-20 / 271. szám

Kedd, 1973. november 30. A magyar munkásmozgaalánem 25 éve huszonöt évvel ezelőtt, 1948. november 20-án alakult meg a mai Párttörténeti Intézet elődje, a Magyar Munkásmozgalmi Intézet. Munkásmozgalom-történetírás természetesen már korábban is volt Magyarországon. Szinte a szocialista mozgalom kialakulásával egyidejűleg megjelentek olyan munkák, amelyek a munkásság osztályharcának történetével foglalkoztak. Az 1918—1919-es forradalmakat követően mind a munkáspártok képviselői, mind pedig a polgári szerzők választ kerestek azokra a kérdésekre, amelyeket a munkásság szocialista szervezkedése vetett fel. A felszabadulást követően — a korábbiaktól gyökeresen különböző, sokkalta kedvezőbb körülmények között — folytatódott a munkásmozgalom-történeti munka. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet megalakulása mindazonáltal fordulópont volt. 1948. november 20-a óta rendelkezik a történettudománynak e fontos tudományága, a munkásmozgalomtörténet külön tudományos intézménnyel, országos jellegű szervezeti bázissal. Az 1948. október 10-i alapító határozat szerint az intézet célja és feladata „elsősorban a magyar munkásmozgalom történelmére és jelenére vonatkozó dokumentumanyag rendszeres és tervszerű gyűjtése, rendezése, feldolgozása és ezzel párhuzamosan a dokumentumanyag publikálása, a magyar munkásmozgalom harcos és hősi hagyományainak népszerűsítése. Annak előmozdítása, hogy a magyar munkásmozgalom történetének gazdag tanulságai a jelen gyakorlatában felhasználásra kerüljenek és alkalmazást nyerjenek. Az intézet célja másodsorban a nemzetközi munkásmozgalom történetére vonatkozó anyagok tervszerű rendezése és gyűjtése”. Az intézet megalapítására gondolva aligha szükséges a munkásmozgalomtörténet jelentőségét külön is hangsúlyozni. Ma már aligha vonhatja valaki kétségbe azt a döntő jelentőségű történeti szerepet, amelyet a magyar munkásosztály történelmünk utolsó évszázadában betöltött. Persze, senki sem tagadhatja, hogy az a Magyarország, a századforduló Magyarországa, amelyen a szocialista munkásmozgalom kialakulása bekövetkezett, nem volt fejlett ipari ország; olyan ország volt, amelynek munkásosztálya — a nagy mértékű fejlődés ellenére is — viszonylag gyenge volt. Ez a körülmény azonban inkább fokozza, mintsem csökkenti a magyarországi munkásmozgalom sok szempontból sajátos jelentőségét. A múlt század végétől kezdve úgyszólván nem volt Magyarországon olyan progresszív társadalmi - politikai mozgalom, amely ne lett volna szerves kapcsolatban a munkásosztály szervezkedésével. Gondoljunk a századvég agrárszocialista mozgalmaira, amelynek vezetői kezdetben a szociáldemokrata párt tagjaiként tevékenykedtek, gondoljunk a kialakuló polgári radikalizmusra vagy az első világháború kitörését megelőző, ellenzéki pártszövetségre, Justh,Károlyi, Jászi, Giesswein és a szociáldemokraták együttműködésére. 1919. MÁRCIUS 21-ÉN, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásakor a magyar munkásosztály — az ország történetében először — uralkodó osztállyá vált; a munkásmozgalom története egyesült a magyar nemzet történetével. Az ellenforradalom felülkerekedését követő időszakban, a két világháború között a súlyos illegalitásban dolgozó kommunista párt és a legális szociáldemokrata párt, valamint a befolyásuk alatt működő szakszervezetek, kulturális és sportszervezetek alkották a magyar politikai életnek ezt a tényezőjét, amely az ország jövőjét, a szocializmust képviselte. Ebben az időszakban is — hasonlóan az első világháború kitörését megelőző évtizedekhez — a különböző, polgári és paraszti haladó erők a szocialista munkásmozgalommal — természetesen nem konfliktusmentes — kapcsolatban működtek. A magyar antifasiszta, ellenállási mozgalom története úgyszólván egyben a munkásmozgalom története is. Az ország felszabadulása, a népi demokratikus rendszer kialakulása, majd a szocializmus építésének időszaka új fejezetet nyitott mind a munkásmozgalom történetében, mind pedig az egész magyar nép történetében. A munkásosztály története és a nemzet egészének története még jobban összefonódott, elválaszthatatlanná vált egymástól. Mindezt azért volt szükséges elmondani, hogy érzékeltessük: a munkásmozgalom-történet — mint mindenütt — hazánkban is szerves része a nép, a nemzet történetének. A magyar munkásmozgalom létrejöttét és fejlődését is alapvetően két tényező határozta meg: a nemzetközi munkásmozgalom fejlődése, és a hazai gazdaságitársadalmi-politikai viszonyok alakulása. Ennél fogva feldolgozása is csak a nemzeti történet keretében, és a nemzetközi összefüggések figyelembevételével történhetik meg. A magyar munkásmozgalom történetének művelői tehát elvont, leszűkített tudományos kutatómunkát úgyszólván sohasem végezhetnek, ha tudományos igényekkel lépnek fel. A PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZET megalakulásának évei — az eredményes indulás ellenére — az elmélyült tudományos kutatómunkának nem kedveztek. A szocializmus építésének első éveire árnyékot vetett a személyi kultusz. Ez természetesen a munkásmozgalom-történetírásra is hatással volt. A különböző helytelen nézetek leküzdésével, illetve háttérbe szorításával a munkásmozgalom-történetírás fellendülése a magyar munkásmozgalom nagy megújhodásának nyomán, az 1957-et követő években következett be. A munka sikereit jelzi, hogy a hatvanas években és a hetvenes évek elején, más intézmények munkatársainak közreműködésével, időtálló feldolgozások jelentek meg a szocialista munkásmozgalom kezdeti időszakáról, a kilencvenes évek magyarországi szociáldemokrata pártjáról, az agrárszocialista és szakszervezeti mozgalmakról, az 1905—1906-os kormányzati válságról és az első világháború kitörését közvetlenül megelőző évek tömegmozgalmairól, a századforduló szociáldemokráciáján belüli ellenzéki mozgalomról, a szociál-, demokrata párt és az agrárkérdés, továbbá a szociáldemokrata párt és a nemzeti kérdés viszonyáról. Ugyancsak a kutató- és feldolgozó munka eredményeit jelzi, hogy nagyszabású monografikus mű készült a polgári demokratikus forradalom, valamint a Magyar Tanácsköztársaság történetéről, a továbbiakban feldolgozást nyert az illegális KMP története a húszas évek végéig bezárólag, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (1925) története, a gazdasági világválság időszakának munkásmozgalma, továbbá — több monografikus mű keretében is — az ellenállási mozgalom története, különös tekintettel a kommunisták tevékenységére. Megkezdődött a számukra különösen fontos 1945 utáni korszak feldolgozása, és elsősorban ennek első periódusáról értékes művek láttak napvilágot. A KÜLÖNBÖZŐ ÉVFORDULÓK kapcsán több munka készült hazánk felszabadításáról és kifejezésre kerültek a népi demokrácia történetének fontos elméleti problémái is. Több monográfia világítja meg az 1945—1948 közötti időszakot és folyamatban van a „fordulat évének” feldolgozása. Az 1948—1956 közötti évek történetének feltárása az előbbiekhez képest még elmaradott ugyan, de ennek az időszaknak egyes problémáit is már néhány, forrásanyagban gazdag, tanulmány világítja meg. Több tanulmány tárgyalja a napjainkig tartó fejlődést is. A tanulmánykötetek közül ebből az alkalomból külön is kiemeljük azt, amely pártunk szövetségi politikájának elvi alapjaival, e politika fejlődésével foglalkozik. Ezeket a munkálatokat mintegy betetőzték A magyar forradalmi munkásmozgalom története c. műnek, az első magyar párttörténeti szintézisnek a kötetei. A közelmúltban megjelent Munkásmozgalom-történeti Lexikonról a sajtó széles körben megemlékezett. Sok kutató számára jelent segítséget, hogy az elmúlt évek során lényegében befejeződött 15 terjedelmes kötet közzététele a magyar munkásmozgalom-történet 1848-tól 1970-ig terjedő időszakának (az 1949— 1956-os periódus kivételével) válogatott dokumentumaiból, beleértve a nagy jelentőségű párthatározat-köteteket. Ezen kívül számos tematikus forrásgyűjtemény látott napvilágot a munkásmozgalom különböző periódusairól, vagy egy-egy fontos témájáról. A Párttörténeti Közlemények — mint az egész magyar munkásmozgalom-történetírás orgánuma — szép számban közös elvi és történeti szempontból egyaránt jelentős tanulmányokat. A kutatóknak segítséget jelentenek és egyben a hiteles történeti kép kialakítását szolgálják a „válogatott írások” különböző kötetei, a visszaemlékezés-kötetek, és végül, de nem utolsósorban a különböző segédletek, kronológiák, bibliográfiák, repertóriumok. Ezen a tudományos bázison kiszélesedett a népszerűsítő munka, és immár százezrekhez juthatnak el a munkásmozgalom történetének legfontosabb eseményeiről szóló ismeretek. EZEK AZ ESEMÉNYEK önmagukban is jelzik az intézet, és általában a magyar munkásmozgalom-történetírás irányát, a munkásmozgalom-történet fogalmának értelmezését. Most, a negyedszázados évforduló ismét a feladatokra irányítja figyelmünket. Csak néhányat ezek közül: a szocialista,kommunista mozgalom eszmei fejlődése, a szociáldemokrata és szakszervezeti mozgalom története, a népi demokratikus időszak munkásmozgalmának kidolgozása, társadalmunk, mindenekelőtt a munkásosztály struktúrája fejlődésének vizsgálata, valamint a szomszédos országok és a magyar munkásmozgalom történeti kapcsolatainak feltárása. Úgy véljük, e munkaprogram megvalósítása az egész magyar történettudományt gazdagítja majd. Erényi Tibor Magyar Nemzet A stressz és az élet Beszélgetés Selye János professzorral Selye János, a montreali egyetem világhírű professzora vasárnap Budapestre érkezett. A repülőtéri fogadtatás után a Gellért-szállóban kértünk tőle nyilatkozatot arról, milyen új problémák megoldása foglalkoztatta a legutóbbi időben. A Magyar fordításban is ismert könyveimen kívül a közelmúltban jelent meg új kétkötetes munkám, „Hormonok és ellenállóképesség” címmel. Ez a mű elég bonyolult szakmai kérdésekkel foglalkozik, így nem sorolható abba a kategóriába, amelyet az „Életünk és a stressz”, vagy az „Álomtól a felfedezésig” című munkáim képviselnek. „Békés” és „harcos” hormonok — Ennek ellenére a legújabb könyvében levont következtetések valószínűleg a gyakorlatban — a gyógyító munkában is —, gyümölcsöztethetők majd. Ezért kérem professzor urat, próbáljuk az olvasók szélesebb tábora számára is megközelíteni a művében foglaltak lényegét. — Tulajdonképpen azokról a hormonokról van szó, amelyekkel 1936 óta a stresszszindróma problematikája kapcsán foglalkozunk. E hormonokra az a jellemző, hogy a szervezet olyan különböző reakcióit gátolják, amelyek akkor lépnek fel, amikor a szervezetet valamilyen támadás éri. Sokszor azonban a támadás nem áll arányban a szervezet részéről adott „válasz”-szal. (Ilyen például az allergia.) Ebben az esetben a szervezet „túllő a célon” és kárára lehet a védekezés. — De mi van akkor, ha olyan valami káros külső hatás, tényező vagy bizonyos méreg jut a szervezetbe, ami ellen kellene, de nem tud védekezni? — tette fel a professzor önmagának is a kérdést. — Ekkor lépnek akcióba az olyan szteroid hormonok, amelyeket mi katatoxikus szteroidoknak nevezünk, és ez a hormonoknak olyan csoportja, amely a rezisztenciát, az ellenállóképességet fokozza. Ezeknek az előbb tárgyaltakkal ellenkező tulajdonságai vannak. Nem a szervezet, a szövetek reakciójára hagyatkoznak, hanem a káros, esetleg mérgező hatások ellen indulnak harcba. Az előbbi esetben a hormonok csupán úgynevezett „békés együttélésre” ösztönzik a szervezetet az olyan jelenségekkel szemben, amelyek ellen nem szükséges hadakozniuk, tehát lényegében „békés” hormonokról beszélhetünk. Az utóbbiban viszont „harcos” hormonokról van szó, amelyek szétroncsolják a szervezetbe jutó káros anyagokat — Hogy lehet ezekkel a hormonokkal ellenállóvá tenni a szervezetet egyes káros külső tényezőkkel, mérgező anyagokkal szemben? — Bebizonyosodott, hogy a májban találhatók azok a szubmikroszkopikus testecskék — mikroszómák —, tehát csak elektronmikroszkóppal kimutatható sejtrészecskék, amelyek a védekezésért felelősek. A bejuttatott hormon olyan enzimeket aktivál, amelyek közömbösítik a bejutott mérgező anyagot. Mindezt részben kísérleti állatokon — fehér patkányokon —, részben pedig izoláltan, kémcsőben végrehajtott kísérletekkel is sikerült kétséget kizáróan igazolni. Az építészet és a stressz — Professzor úr valószínűleg most is számos előadást tart, hiszen a stressz ma már a legszélesebb rétegeket foglalkoztató, izgalmas kérdéssé vált. — Valóban, és számomra tulajdonképpen az jelent stresszt, hogy olyan szakmai konferenciákra hívnak meg előadóként, amely területekhez én nemigen értek, sőt olykor nagyon is távol esnek tőlem. Az orvostudományok legkülönbözőbb ágainak tudományos ülésszakain kívül szociológiai, építészeti, filozófiai szimpozionokra is meghívnak, de még az államközi kapcsolatokban jelentkező stresszek is érdeklik a nemzetközi élet más és más felelős területein munkálkodókat. Pedig én soha sem ezekről a „szakmákról” szólhatok, én mindig csak az élő szervezet egészsége és az annak harmonikus életfeltételeit szolgáló kutatásaimról és munkatársaim munkájáról beszélhetek és beszélek is. — Érdekelne, hogy például az építészek milyen irányú tapasztalatokat szűrhettek le az ön előadásaiból? — Legutóbb Chicagóban 2500 építész, tervező és városrendező előtt ismertettem a stresszkutatások eddigi eredményeit és problémáit. Többek között az ilyen irányú ártalmak figyelembe vétele és elkerülése vezérelte arra is az építészeket, hogy az új lakótelepek létesítésekor a házakat olyan szögekben helyezzék el, amelyek révén a zajártalmak jelentős mértékben csökkennek. Érdekességként megemlíteném, hogy Montrealban is készült egy zajtérkép, amelyen egyetlen kerület vagy városrész sincs bejelölve, mégis pusztán a zajártalmakat jelző fekete pontok sűrűségéből megállapítható, hogy a város melyik részét ábrázolja. Mi a „dysstress?” — Milyen könyvvel lép majd professzor úr ismét a magyar olvasók elé? — Erről most folytatok tárgyalásokat az Akadémia Könyvkiadóval. Szóba jött egy most készülő, minden eddigiek sorában legrövidebb könyvem megjelentetése is, amelynek angol címe „Stress and dysstress” lenne. Ez a többi között azt az újabban sok , helyen fellelhető téves nézetet is igyekszik eloszlatni, hogy minden stressz rossz, káros és ártalmas. Pedig a stressz hozzátartozik az élethez és a stresszállapot nemcsak bosszúság vagy bánat következménye lehet, hanem öröm, testi-mentális harmóniát elősegítő ténykedés eredményeként is létrejöhet. Gondolok itt a nagyon is szükséges üdítő sétákra, műélvezetekre, egyszóval a kikapcsolódásra és még számos pozitív tevékenységünkre. A stresszt ilyen aspektusból talán az elektromos energiához hasonlíthatnám, amely fűtésre és hűtésre egyaránt szolgálhat. — A „stress és dysstress” magyar megfelelője tehát talán a harmónia és diszharmónia példájára születhetne meg. Ebbe a tárgykörbe pedig a modern élet ezernyi megnyilvánulása belefér. — így van, de hangsúlyozni kell még egyszer, hogy a stressz nemcsak fizikai ártalom. Sokan nem figyelnek fel például arra a rendkívül súlyos stresszre, amelyben az az egyén él, aki nem bontakoztathatja ki mindazt a képességet, ami benne szunnyad, mert egyszerűen nincs rá lehetősége. A tartalmatlan, célja vesztett életmód a legborzalmasabb stresszhelyzeteket idézheti elő. Erre egy apró és nagyon aktuális példa az űrhajózás nagy, ilyen irányú problémája: a tétlenség, munkátlanság okozta „hiányállapot”, depresszió fellépése. Természetesen az átfogóbb értelemben vett célja vesztett életmód ellen csak úgy küzdhetünk, ha mindenki előtt kizárjuk a fizikai és szellemi képességeinek legoptimálisabb kifejtéséhez szükséges lehetőségek kapuját. Komor Vilma , Selye János professzor hétfő délután az Akadémián előadást tartott legújabb kutatásairól. ÍZLÉSES AJÁNDÉK A SZÉP BIZSU HAZAI ÉS IMPORTKÉSZLETEKBŐL VÁLOGATHAT A CENTRUM ÁRUHAZAK AJÁNDÉKOSZTÁLYAIN s Napirenden: a Vöröskereszt nemzetközi tevékenységének továbbfejlesztése Hazaérkezett a Magyar Vöröskereszt delegációja, amely Hantos János főtitkár vezetésével részt vett a Vöröskereszt Teheránban megrendezett 22. nemzetközi konferenciáján. Hantos János elmondotta, hogy a konferencián hazánk küldötteivel együtt számos Vöröskereszt társaság hangoztatta: a kedvező nemzetközi légkör, a kormányok és népek részéről általánosságban tapasztalható közeledési törekvés indokolttá teszi, hogy a nemzeti Vöröskereszt-szervezetek tevékenységében is előtérbe kerüljenek a nemzetközi akciók, az emberek élet- és munkakörülményeit javító vállalkozások. A Vöröskereszt kormányzótanácsa elhatározta, hogy a közeljövőben megrendezi a vöröskeresztes nemzetközi békekonferenciát. Hantos János a teheráni tanácskozásról beszámolva hangoztatta, hogy megvitatták a közel-keleti konfliktus kapcsán felmerült kérdéseket, köztük a genfi egyezmények érvényesítésének bizonyos fogyatékosságait. A konferencia elmarasztalta Izraelt azért, mert a megszállt területek polgári lakosságának védelmét előíró egyezményt nem ismerik el, s nem annak szellemében jár el. A tanácskozás egyébként elismerte, hogy szükséges a genfi egyezmények módszeres továbbfejlesztését szorgalmazó javaslatok megvizsgálása. Ennek érdekében jövő év elejére diplomáciai értekezletet szándékoznak összehívni. Foglalkoztak Teheránban továbbá a Vöröskereszt környezetvédelmi feladataival, és a segélyügyi bizottságban a segélyezés alapelveit módosító magyar javaslatot fogadták el. A tanácskozás után a Magyar Vöröskereszt meghívására hazánkba érkezett M. L. Mackeja, a tanzániai Vöröskereszttársaság főtitkára, aki látogatása során a magyar testvérszervezet tevékenységét kívánja tanulmányozni.