Magyar Nemzet, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-01 / 101. szám
-1 pontok jobb megismeréséhez. K. B. Andersen külügyminiszter meghívta Puja Frigyest hivatalos dániai látogatásra, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Elutazás K. B. Andersen, valamint felesége és kísérete szerdán elutazott Budapestről. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pója Frigyes külügyminiszter és felesége, Nagy János külügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt a búcsúztatásnál Christian D. Hohten-Eggert, a Dán Királyság budapesti nagykövete és Oláh József, a Magyar Népköztársaság koppenhágai nagykövete. zsujkov és Jakubovszkij marsall nyilatkozata slevlin felszabadulásának évfordulóján Moszkvából jelenti a TASZSZ. — A berlini csata a szovjet nép dicső küzdelmének volt a koronája. Ebben a csatában, amely 1945. május 2-án ért véget, koncentrálódott a Szovjetunió egész ereje, az ütközeteik során felhalmozott, katonai szakértelme, a szovjet hadtudomány és hadművészet minden ragyogó eredménye, — írja Vaszilij Csujkov, a Szovjetunió marcalija, a Pravda szerdai számában. Csujikov marsall, visszaemlékezve a berlini hadműveletre, emlékeztet arra, hogy amikor a szovjet csapatok Berlin előtt álltak, a szovjet hadsereg zászlaja lengett már a felszabadult Varsó, Szófia, Budapest, Belgrád, Bécs fölött. A szovjet harcosok nem azért jöttek Németországba, hogy leigázzák a népet, hanem, hogy felszabadítsák a fasiszta rezsim igája alól. „A győzelmi zászló kitűzése a Reichstagra igaz ügyünk diadalának volt a szimbóluma. A győzelmi zászló Berlin fölött a kommunista párt vezette egész szovjet nép harci és munkabeli győzelmeinek nagyságát jelképezte. Ezt a zászlót a szovjet hazafiak milliói — az egész szovjet hadsereg, az egész szovjet nép — emelték a magasba” — hangsúlyozza a marsall. A győzelmes berlini ágyútűz a rég várt béke hajnalát adta hírül a világnak, — írja Csujkov marsall. Berlinből jelenti az MTI. A Neues Deutschland másfél oldalas interjút készített Ivan Jakubovszkij marsalllal, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettesével, a Varsói Szerződés államai egyesített haderőinek főparancsnokával. Jakubovszkij marsall hangsúlyozta, hogy a Hitler-fasizmusfelett aratott győzelem a Szovjetunió és általában valamennyi antifasiszta erő győzelme volt. Nagy szerepet játszottak a megszállt országokban kialakult ellenálló mozgalmak, különösen a partizánharcok. Ezeknek élén a kommunisták állottak, bebizonyítván, hogy igazi hazafiak és internacionalisták. A háború fő terhét folytatta a marsall — a Szovjetuniónak kellett viselnie, a legnehezebb próbákat a szovjet nép és a Vörös Hadsereg állotta ki, amely teljesítette felszabadító küldetését. Jakubovszkij marsall végül rámutatott, hogy a szovjet hadsereg ma is a béke védelmének erős kardja, s a szocialista államközösség többi hadseregével együtt a béke fontos őre. Közölttelet: — ■ " —...........— Ford elnök fogadta a jordániai királyt Az izraeli külügyminiszter Párizsban tárgyalt Washingtonból jelenti a Reuter: Husszein jordániai uralkodó barátságáról és az Egyesült Államok iránt érzett bizalmáról biztosította Ford amerikai elnököt kedden este Washingtonban. A Fehér Házban tiszteletére rendezett vacsorán a hasemita uralkodó elismerését fejezte ki az Egyesült Államoknak a közel-keleti rendezési erőfeszítésekben vállalt szerepéért. Válaszában Ford elnök kijelentette, hogy kormánya nem akarja fenntartani a Közel-Keleten ,.a stagnálás és kiúttalanság állapotát”, de egyelőre még nem döntött, mi legyen a probléma rendezését célzó következő amerikai lépés. A jordániai államfő magánlátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban. Párizsból jelenti az AFP. Giscard d’Estaing francia államfő kedden este Párizsban több mint egyórás megbeszélésen fogadta Jigal Álon izraeli külügyminisztert, aki hétfőn érkezett hivatalos látogatásra Franciaországba. Az 1967-es háború előestéje óta első alkalommal fogadott francia államfő izraeli minisztert, Jigal Allón személyében. Giscard-ral való találkozója előtt az izraeli diplomácia vezetője Sauvagnargues francia külügyminiszterrel folytatott megbeszélést. A találkozón a két fél egyetértett abban, hogy ha álláspontjuk közt vannak is lényeges eltérések, pozitívnak kell minősíteni azt a tényt, hogy a két ország között hoszszú idő óta most először közeledés tapasztalható. Az esti órákban Allent Chirac francia kormányfő is fogadta. Rijadból jelenti a WPI. Iráni—szaúd-arábiai közös közleményt adtak ki Rijadban, kedden, Reza Pahlavi iráni sah kétnapos hivatalos látogatásának befejezésekor. A közleményben a felek a megszállt arab területek kiürítését, Jeruzsálem visszaszolgáltatását s a Palesztina arab nép törvényes jogainak helyreállítását sürgetik. Pahlavi iráni sah és Kintied szaúd-arábiai király találkozóján — hangoztatja a közlemény — a két ország közti együttműködés fejlesztésében, hivatalos személyek csereutazásaiban állapodtak meg. Kairóból jelenti az AFP. Az Ál Ahram jelentése szerint Szadat egyiptomi elnök úgy döntött, hogy hatáskörének egy részét Hoszni Mubarak alelnökre ruházza át A lap nem jelzi pontosan, milyen természetű feladatokat vállal át az alelnök, de utal arra, hogy az elnök Mubarakot „rendkívüli és sürgős” misszióval bízta meg. Feltételezik, hogy külföldi villámlátogatásról van szó. Bejrútból jelenti a TASZSZ. Tirusz körzetében kedden két dél-libanoni települést ért izraeli tüzérségi támadás. A lövedékek súlyos károkat okoztak a mezőgazdasági kultúrában — adta hírül szerdán az Ál Hajjat. A libanoni lap beszámol arról is, hogy ugyanezen a napon izraeli harci naszádok libanon területi vizeire hatoltak be. Vatikánvárosból jelenti a Reuter. VI. Pál pápa kedden magánkihallgatáson fogadta Abdusszalam Dzsallud líbiai miniszterelnököt. Dzsallud jelenleg nem hivatalos látogatáson tartózkodik Olaszországban. Kairóból jelenti a MENA. Háromnapos hivatalos látogatását befejezve szerdán Kairóból hazautazott Mariano Rumor olasz külügyminiszter. Rumort Iszmail Fahmi, az egyiptomi diplomácia vezetője hívta meg kairói látogatásra. Amerikai—chilei tárgyalások Santiagóból jelenti a Reutert René Kustig, Franciaország chilei nagykövete kedden erélyesen tiltakozó jegyzéket adott át Patricio Carvajal altengernagynak, a chilei külügyminiszternek amiatt, hogy az AFP két újságíróját 24 órára letartóztatták. A jegyzék követeli, hogy a két újságírónak, Jacques Kaufamann-nak, az AFP santiagói irodája vezetőjének és Enrique Guzmannak, chilei beosztottjának engedjék meg, hogy folytathassák munkájukat. Buenos Airesből jelenti az ADN. Az argentin fővárosban kedden ismeretessé vált, hogy jelenleg amerikai katonai delegáció tartózkodik Chilében. A polgári és katonai személyekből álló küldöttség találkozott Hermán Brady dandártábornokkal, a chilei junta hadügyminiszterével. Magyar Nrizet P. Horváth Éva linóleummetszete Washingtoni tnrinsífónk tclcsjclcntcsc Saigon. IIo Si Minit városa Washington, április 30. „Vietnami nap” volt — alighanem utoljára, most már véglegesen — a keddi Amerikában: a feszültség egészen addig fokozódott, amíg — folytonos halogatás után — Ford szóvivője meg nem jelent a Fehér Ház sajtótermében (és az ország valamennyi televíziós készülékén), közölvén az evakuáció befejeződését. — Bezárul egy fejezet Amerika tapasztalataiban — tudatta Ford. — Eljött az idő a sebek behegesztésére — mondta a szóvivő után a mikrofonhoz lépő Henry Kissinger. Ám az este még mindig Vietnamé volt: a tévéhálózatok még egyszer visszatekintettek „Amerika tapasztalatára”; végtére is több évtizedes volt az a fejezet, amit ékesen példázott az is, hogy a tévériporterek és hírmagyarázók, az elektronikus hírközlés egész mai vezető garnitúrája a saját vietnami éveinek vagy hónapjainak emlékével vehetett részt e gyötrelmes visszatekintésben. S ekként a riporterek és nézőik valóban egyazon hullámhoszszon voltak, miközben órákon át peregtek egy reménytelen, hiábavaló és véres kaland — az amerikaiak számára ma már kínzóan hatók filmkockái, így aztán, amikor washingtoni idő szerint este tíz után a CBS műsorvezetője, Amerika első számú tévészemélyisége, Walter Cronkite program közben megkapta a gyorshírt Saigon végső összeomlásáról, azt jóformán a katarzis érzésével tudatta nézőivel: „Well, most kaptuk a jelentést arról, hogy Saigon megadja magát. De hát, ez várható is volt.. Valóban várható és történelmileg stílszerű is volt, hogy az amerikaiak és a saigoni kollaboránsok pánikszerű evakuációja után pár órával kezébe kapja Walter Cronkite a telexjelentést. Kissinger külügyminiszter alighanem már korábban megkaphatta a maga jelentéseit, mert a fehér házi sajtóértekezleten sejteni engedte, hogy „szükségtelenné” válik Saigon megostromlása, mivel Minh tábornok „kész levonni a következtetéseket a fennálló helyzetből, így aztán az amerikai politikai közvélemény az evakuáció sikerének örülve (noha vészes halogatásának kérdését firtatva), és csendesen fogadta a reggeli híradást: Saigonból Ho Si Minh város lett, s a néhány ottmaradt rádióriporter már onnan jelentkezett, méghozzá a nyugalom híveivel, meg azzal, hogy a minden amerikai által már jól ismert dél-vietnami elnöki palotán a DIFK zászlaja lobog. Az elnök és külügyminisztere a jövő felé kívánja fordítani a figyelmet, nyilatkozataik ezt tükrözték. Kissinger igyekezett sikernek feltüntetni az evakuáció lebonyolítását, a kollaboránsok jó ötvenezres (családtagokkal együtt) seregének „kimentésével” mentegetve az amerikaiak eltávolításának halogatását. A külügyminiszter sejteni engedte, hogy kormánya eközben a „politikai megoldást” szorgalmazta, ám szavaiból kitűnt, hogy a diplomácia lemaradt a dél-vietnami fejlemények mögött. Kissinger szerint „nem kétséges, hogy az indokínai fejleménynek nemcsak Ázsiában, hanem a világ más részein is lesznek következményei, ha ezt tagadnánk, csupán a velük való megbirkózás lehetőségét szalasztanánk el”. Az amerikai külügyminiszter azonban bízott abban, hogy kormánya képes lesz megbirkózni a „következményekkel”, s ekként „sem barát, sem ellenség ne vonjon le következtetéseket vietnami tapasztalatainkból”.* Saigonból jelenti az AFP: A dél-vietnami felszabadulás rádió hivatalosan bejelentette, hogy Saigon neve ezentúl Ho Si Minh város. Saigont több mint két évtizeddel ezelőtt nevezték el először Ho Si Minh elnökről. Avar János Gustáv Nusak méltatta a Pravdában a fasizmus elleni harc jelentőségét Moszkvából jelenti a TASZSZ: „A fasizmus fölött aratott győzelem a szovjet nép és hadserege hősi harcának, a Hitler-ellenes koalícióhoz tartozó államok közös küzdelmének és a leigázott népek nemzeti felszabadító demokratikus mozgalmának volt az eredménye” — írja Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára a moszkvai Pravda szerdai számában „A szabad élet 3 esztendeje” című cikkében. Szimbolikus és ugyanakkor törvényszerű — írja Gustáv Husák —, hogy a népek, államok és az egész emberi civilizáció számára szörnyű veszélyt jelentő fasizmus ellen vívott harc során létrejött az antifasiszta koalíció — minden demokratikus és haladó erő szövetsége. Az SZKP és a szovjet állam jóval a második világháború előtt harcolt egy ilyen szövetség megteremtéséért, hogy el lehessen hárítani az agressziót és meg lehessen menteni az emberiséget a háború borzalmaitól. E szövetség megteremtésében megtestesült a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködése lehetőségének lenini tétele — mutat rá a CSKP KB főtitkára, majd a következőket írja: A szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme a Nagy Október teremtette új társadalmi rendszernek, a kommunista pártnak, a szocialista államnak, a marxista—leninista ideológiának, a szovjet társadalom szilárd egységének és a Szovjetunió népei megbonthatatlan testvérségének volt a győzelme. A Pentagon veszélyes tervei Washingtonból jelenti a TASZSZ. A Pentagon az 1976-os pénzügyi évben 8,8 millió dollárt akar fordítani egy igen veszélyes vegyi fegyver, a kettős idegbénító gáz gyártására, közölte Les Aspin amerikai kongresszusi képviselő. A kettős idegbénító gáz két fő összetevőből áll, amelyek mindegyike különkülön veszélytelen, de belőlük a lövedék robbanása után halált hozó keverék képződik. Csütörtök, 1975. május 1■ indokína új szakasz Ibién aminek meg kellett történiknie, és ami előrelátható volt, bekövetkezett: a saigoni rendszer kapitulált. A megadást már nem ugyanazok a politikusok és tábornokok írták alá, akiket az Egyesült Államok tíz, sőt annál is több éven át támogatott, majd időnként lecserélt, hanem az utolsó pillanatban — azt is mondhatnék öt perccel 12 után — az a Minh tábornok tette le a fegyvert, akinek annak idején oroszlánrésze volt a Diem-diktatúra megbuktatásában, de utána félreállt vagy esetleg félretették őt. A helyzet ugyanis az volt, hogy Diem bukásával csupán személyi változás történt. Saigonban égyük önkényuralmi rendszert egy másik követte az amerikaiak katonai, gazdasági és politikai támogatásával. Mindaz, ami most Dél-Vietnamban — és előzőleg Laoszban, valamint Kambodzsában — történt, kettős tanulsággal szolgál. Egyfelől jelzi az Egyesült Államok indokínai politikájának összeomlását, másfelől bizonyítja azt is, hogy a szabadságukért, függetlenségükért harcoló népek — a szocialista országok támogatásával — önnön erejükből képesek meghátrálásra kényszeríteni az elnyomó hatalmakat. Hasztalan költött az Egyesült Államok shingtoni kormány tovább folyósította a saigoni rendszernek a katonai és gazdasági segélyt A Thien-kormány elzárkózott attól, hogy megalakuljon a népi nemzeti egység kormánya a DIFK és a semleges politikai-társadalmi erők közreműködésével. Washington arra sem volt hajlandó, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak megtérítse a bombatámadások által keletkezett kár legalább egy részét, ami ugyancsak benne foglaltatott a párizsi megállapodásban. Mindez arra kényszerítette a dél-vietnami felszabadító erőket, hogy fegyverrel szerezzenek érvényt a megállapodásoknak. Ez most bekövetkezett. Minh tábornok, a napokban teljhatalommal felruházott új elnök, akit a semleges erők vezéreként tartanak nyilván, már a veszett fejsze nyelét sem tudta megmenteni. Hogyan is tehette volna, hiszen amikor letette az esküt, a felszabadító erők már a dél-vietnami főváros elővárosaiban álltak. Az ő feladata csupán az volt, hogy kapituláljon. Egy olyan rendszerért vállalta a végső felelősséget, amelyet lemondása óta ellenzett. (1963-ban, a Diemdiktatúra megdöntése után néhány hónapig ő volt az államelnök, egy katonai junta élén.) körülbelül másfél száz milliárd dollárt az indokínai háborúra, amelyet a két Vietnamon kívül Kambodzsára és Laoszra is kiterjesztett, hiába küldött oda hadsereget, amelynek létszáma egy időben meghaladta a fél milliót, nem tudott győzni, sőt majdnem kétszáz éves állami létének első háborús vereségét szenvedte el Mindez elkerülhető lett volna, ha a francia gyarmatbirodalom összeomlása után — 1954-ben — az Egyesült Államok nem veszi át a volt kolonialisták szerepét, és aláírja vagy legalább tiszteletben tartja a genfi egyezményt, amelynek kidolgozásában egyébként közreműködött. Már korábban is beavatkozott az indokínai ügyekbe, 1950-től tanácsadókat küldött, majd magára vállalta a franciák hadikiadásainak több mint 70 százalékát, s — nem okulván a koreai háború tanulságaiból — az adott lehetőséggel, a genfi egyezménnyel sem élt. Pedig az garantálta a vietnami népek önrendelkezési jogát és két éven belül szabad választások megtartását nemzetközi ellenőrzéssel. John Forster Dulles akkori külügyminiszter „dominóelmélete” kerekedett felül, ami most valóban összeomlott. Még egy lehetősége volt az Egyesült Államoknak az A saigoni fejleményekkel új szakasz kezdődött a vietnami és általában az indokínai népek életében. Egyelőre nehéz megállapítani, hogy ez milyen hatással lesz e térségben élők sorsának alakulására, Kambodzsára, Laoszra és esetleg a továbbiakban Thaiföldre is, ahol az amerikaiak utolsó támaszpontjukat tartják fenn, és ahonnan évek óta a nehézbombázó gépek szálltak fel, hogy mindent elpusztítsanak, ami e népek erőssége: embert, állatot, növényzetet és termést A győzelemben külső erők is követelik majd a maguk jussát, ki így, ki úsv, s e tekintetben a vesztes Egyesült Államok sem kivétel, hiszen a maga ,,arculatának” megvédése miatt nyilvánvalóan kötelezve lesz a beavatkozása által okozott károk megtérítésére. Saigon eleste mindenesetre a felszabadító népi erők diadala elsődlegesen. Ezt a hősi harcot maga a vietnami nép vívta meg, példátlan áldozatok árán. A felszabadítási harc sikerét, mint mondottuk, elősegítette a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió hathatós segítsége. Tegyük hozzá tárgyilagosan, a szomszédos Kína is. De a fő érdem a dél-vietnami felszabadító erőké, tulajdonképpen az egész lakosságéra, hogy a pusztító háború után visszavonuljanak e térségből: az 1973. január 27-én aláírt megállapodás a fegyverszünetről és a béke helyreállításáról. Ezt a szerződést a washingtoni kormány éppen úgy nem tartotta be, mint az általa támogatott saigoni rendszer. Az amerikai haderőt kivonták ugyan Dél-Vietnamból, de katonai és erkölcsi támogatást adtak továbbra is Thieunak „területfoglaló” akcióihoz. A szerződéssel ellentétben a wa-Egy körülbelül harmincéves háború fejeződött be. Régi igazság azonban, hogy gyakran könnyebb a háborút, mint a békét megnyerni. A háborút megnyerni sem volt könnyű. Most a dél-vietnami vezetőkön, elsősorban a DIFK-en és a VDK kormányán múlik, miként kamatoztatják azt a hősi erőfeszítést és áldozatot, amelyet ez a nép a béke helyreállításáért és szabadságáért hozott (vámos) Kekkonen újból jelölteti magát az elnökválasztáson Helsinkiből jelenti az ADN. A finn közvéleményben széles körű támogatásra talált Urtio Kekkonennek, a finn köztársasági elnöknek az az elhatározása, hogy az elkövetkezendő elnökválasztásokon újból jelölteti magát. Különböző pártok határozathozó szervei — közöttük a Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága — jóváhagyták legutóbbi üléseiken a Kekkonen jelölését támogató ajánlásokat. Az államfő újbóli jelöltségével kapcsolatos döntését már közölte a szociáldemokrata párt képviselőivel. A finn parlament 1974-ban törvényt hozott. Ennek értelmében Urho Kekkonen további négy évre ismét államfő marad. A következő választásokat 1978-ban tartják meg. Miért oly időszerű témája már most ez a finn politikának? Jelentőségét aláhúzza az a széles külpolitikai hatáskör, amellyel a köztársaság elnöke rendelkezik. A világ közvéleménye a Paasikivi— Kekkonen vonal alatt aktívabb békepolitikát ért, amelynek alappillérét a Szovjetunióhoz fűződő szoros bizalomteljes kapcsolatok jelentik. A reakciós erők nemegyszer megkísérelték, hogy a finn nép érdekeinek megfelelő politikát „más irányba” tereljék. Mivel az elnök külpolitikai téren meglévő jogainak csökkentésére irányuló törekvések kudarcot vallottak, a jelzett erőfeszítések 1978- ban esedékes utódlási kérdés köré koncentrálódtak.