Magyar Nemzet, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
4 A RÁDIÓ MELLETT A szerkesztő életműve Mindabból, ami irodalommal és újságírással kapcsolatos, talán erről tudjuk a legkevesebbet: a szerkesztő életművéről. S amit tudunk, abban is több a sejtés, a megérzés, mint a konkrét, körülhatárolható ismeret. Épp ezért tesz szert különös érdekességre, ha olyan valaki beszél erről, akinek pályáján fontos szerepet játszott a találkozás a magyar Szerkesztők egyik legkiválóbbikával s a maga személyes élményeiből a közérdekűt, az általános érvényűt tudja kiemelni, miként Karinthy Ferenc tette a Gondolat legutóbbi adásában, nemrég megjelent, poszthumusz könyve kapcsán emlékezve Mihályfi Ernőre. Mihályfi életművének csak egyik, látható, vagy inkább, könnyebben megközelíthető része ez a maradandó írásokat egybegyűjti kötet. A másik, a láthatatlan rész: ott rejlik egyszer s mindenkorra beleépülve mások munkásságában, fejlődésük irányában, műveik jellegzetes arculatában. Míg Karinthy Ferenc szavait hallgattam, azon kellett eltűnődnöm, hogy mennyire meghatározhatja egy korszak irodalmának, újságírásának színvonalát az, milyen szerkesztők válogatják ki a tehetségeket, kiknek adják meg s kiktől tagadják meg a publikálás lehetőségét, milyen irányba terelik a kiszemeltek fejlődését. Úgy vélem, egy-egy alkotói pályakép mérlegelésekor nem szoktunk kellő fontosságot tulajdonítani annak a tényezőnek, hogy a puszta képesség önmagában kevés a nagy teljesítményhez. A lehetőségek hiánya, a társadalmi igény elapadása még komoly tehetséget is visszafejleszthet, elsorvaszthat — ugyanakkor ezek megléte, folyamatossága, az állandó bizalom légköre a kisebb tehetséget is önmaga sokszorosává növesztheti föl. Mindez pedig a szerkesztők felelősségérzetének, hozzáértésének függvénye, egyebek közt. Akik pályájuk valamely szakaszán Mihályfi Ernővel találkozhattak, éppen e lényeges momentumok tekintetében szerencsésnek mondhatják magukat. Magyar atom A hatvanas évek elején jót derültünk Moldova György karcolaton, amely arról festett — akkor találónak látszó — torzképet, miképp is menne végbe hazánkban egy atomerőmű felépítése. Maga a puszta lehetőság, hogy nálunk ilyesmire sor kerüljön, egy évtizeddel ezelőtt még szatirikus formában is a fantasztikum világába tartozott. S íme, most egy javában épülő, 1760 megawattosra tervezett erőmű építkezéséről adhatott színes körképet a Húszas stúdió műsora. Hegyi Imre riporter Paksra látogatott el, mindenütt fiatalokkal találkozott: egy fiatal tudomány első jelentkezése hazai, gyakorlati formában, természetszerűleg vonzotta és vonzza magához az ifjúságot. A majdnem 40 milliárdos beruházás irányítói közt épp úgy akad 1939-ben keltezett diplomával rendelkező mérnök, mint ahogy a mecseki uránércbánya dolgozói is átlag 30 évesek. A paksi öregek közt eleinte akadtak, akik ijedtükben ,,hányták magukra a keresztet”, ha csak meghallották is, hogy valaki az atomerőmű építkezésén dolgozik, de a szemük előtt kifejlődő valóság fokozatosan eloszlatta előítéleteiket s ezek helyére kíváncsisággal vegyes bizakodás költözött. Sok színes emberi portrét és sok alig ismert, fontos információt hallottunk, tehát mindenképpen hasznos és kellemes órával ajándékozta meg hallgatóit ez a műsor. A puszta érdekességnél egy fokkal mégis többre tört. Bevezetőjében a fiatalok szájából oly gyakran elhangzó panaszt idézte föl, mely szerint a mai ifjúság lekéste a hősi tettek korszakát, a lelkesítő és romantikus nekibuzdulásokat, számára már csak ,,pótcselekvések” maradtak. Amit ezt követően a riportokból megtudtunk, külön kommentár nélkül is meggyőzően cáfolta ezt a nézetet. A hamis elképzelések és a velük ellentétes valóság egymás mellé állítása tette a műsort lényege szerint modernné, s emelte ki a hasonló adások átlagából. (Szerkesztő: Kovalik Márta.) Mikrolánc Előre követelt „hálapénzről”, botránnyal kikényszerített borravalóról, viszontszívesség kilátásba helyezésével kicsikart ügyintézésről, a szolgáltatónak kiszolgáltatott állampolgár helyzetéről vitáztak — ki névvel, ki névtelenül — a Mikrolánc résztvevői. Talán mondanom is fölösleges, hogy azok kívántak a névtelenség leplébe burkolózni, akik bevallották, hogy esetenként elfogadnak, sőt: el is várnak kötelességük teljesítéséért efféle „különjuttatást”. Abban, hogy ez a mind szélesebb körben elharapódzó társadalmi jelenség káros és harcolni kell ellene, kivétel nélkül minden megszólaló egyetértett. A helyzet szubjektív és objektív okait megvilágító érveik közül kettőt emelek ki, mint olyanokat, amelyekről e kérdés kapcsán jelentőségükhöz képest ritkán esik szó. Az egyik: a szolgáltatások alacsony színvonalú szervezettsége, továbbá a hiánycikkek jelentkezése, hiszen annak okát, hogy elvegek monopolhelyzetbe kerülnek, itt kell keresni, nem egyszerűen morális felfogásuk ingatagságában. A másik, nem kevésbé lényeges oldala a kérdésnek, hogy az ország lakóinak többsége — például a nagyüzemi dolgozók — egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy borravalót, hálapénzt s egyéb szívességet követeljenek munkájukért. A vita részvevői és hallgatói osztoztak a felháborodásban és meggyőződésükben megerősödve kelhettek föl székükből a műsor végeztével. Sajnos, ahogy az antialkoholista előadásokat főként antialkoholisták látogatják, ahogy az antifasiszta filmek és könyvek közönsége elsősorban az antifasiszták köréből verbuválódik, úgy, attól tartok, ezt az adást is talán azok kísérték figyelemmel, akiket különösebben nem kellett meggyőzni a tárgyalt jelenség káros voltáról. Nem a Mikroláncnak rovom fel, csupán töprengésként írom ide, hogy az lesz az igazi fegyvertény, ha megtaláljuk a módját, miként lehet azokra is hatni, akikről szó van. Mert ők egyelőre nem szállnak vitába velünk, csak éppen napról napra folytatják az általunk kárhoztatott gyakorlatot. Nyerges András Eltemették Novotny Emil Róbert festőművészt Hétfőn a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára Novotny Emil Róbert festőművészt. A ravatalnál lerótta kegyeletét kulturális és művészeti életünk számos ismert személyisége. A Kulturális Minisztérium, a Magyar Képzőművészek Szövetsége, a Művészeti Alap képviseletében dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum igazgatója búcsúztatta az elhunytat. Méltatta életútját, művészpályáját, felelevenítette a művész kedves témáit, színgazdag, derűs tájképeit, portréit fiatal lányokról, gyermekekről. Példaként idézte humanizmusát, töretlen hitét, amely élete végéig meghatározta magatartását. SZÍNHÁZAK mai műsora Nemzeti Színház (Budavári Palota): Árva Bethlen Kata: A szonettek fekete hölgye (fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Szünnap — ŐRI rendezésében: Zenés német— magyar nyelvű irodalmi koktél (Korona cukrászda. I., Dísz tér 16.) (közr: Hacky Tamás és az Ex Antiqius e., Mikes Lilla, műsorvezető: Fikár László) (fél 8). A veszprémi Petőfi Színház hétfőn évadnyitó társulati ülést tartott, amelyen Pétervári István igazgató ismertette az új szezon terveit. A most kezdődő évadban öt magyar szerző művét adják elő, két művet első ízben a veszprémi színház mutat be: Száraz György és Kocsis István egyegy drámáját. Masat Nemzet ,K e d d, 1975. szeptember Jó tervekkel kezd új évadot a Magyar Filmek Mozija Dicséretes már az is, hogy ez a mozi nem nevezi magát filmszínháznak. Ideiglenesnek szánt neve — Magyar Filmek Mozija — éppúgy megszokottá válik, mint ahogyan négy és fél hónap alatt kezd már kialakulni állandó törzsközönsége is. A kezdeti eredményeket még az is értékesebbé teszi, hogy nyáron születtek, amikor a hagyományos felfogás szerint csak habkönnyű és rendszerint igénytelen filmekre jön be a közönség. A Magyar Filmek Mozija a nyár közepére elérte korábbi látogatottságát, s néhány műsorán — például a Jancsó-filmek hetén — egészen megtelt a nézőtér, a telt ház közönségében vissza-visszatérő arcok tűntek fel. Hosszú évek előkészületei és aggályoskodásai után jött létre ez a mozi, az első néhány hét mégsem volt könnyű. Körúti mozi ez, ami azt jelenti: régebben a nézők nagy része „beugró néző” volt, nem nagyon válogatott, izgalomra és kalandra vágyott, a műsor többé-kevésbé eszerint is alakult. A magyar filmnek sokszor, sokan rossz hírét költötték, így várható volt, hogy amikor a Bányász mozi homlokzatára április közepén fölkerült a Magyar Filmek Mozija elnevezés, megcsappant a látogatás, sőt, gyakran hagyták ott nézők az előadást. Szerényen terjesztették hírét az új mozinak, így talán elmondható, hogy elsősorban az a közönség talált rá, amely régóta látogatta a korábbi magyar filmtárlatokat. Erre mutat az is, hogy a közönség egy része láthatóan messzebbről jön ide, kiválasztott filmet nézni. Az új évadban, így tervezik, nagyobb lesz a hírverés. Igaz, a mozi vezetői szerint nem annyira reklámra kell törekedniük, hanem közönségkapcsolatokra. Valószínűleg azt jelenti ez, hogy elsősorban törzsközönségre számítanak, állandó nézőkört akarnak kialakítani. Ezt a célt szolgálja majd a névre szóló propaganda. Régóta nyilvánvaló, hogy az ilyesfajta mozinak — más kulturális intézményekhez hasonlóan — az állandó, a folyamatos kapcsolat érdekében levelezésbe kell kezdenie közönségével. Az első lépés: a címjegyzék összeállítása. Azt tervezik, hogy az előcsarnokban kívánságládát helyeznek el, s havonta egy-egy napon az ide bedobott lapokon javasolt filmet vagy filmeket vetítik. A javaslattevőket postán értesítenék, hogy az „ő filmjük” mikor kerül sorra, egyszersmind az így kapott címek alapot adnak a levelező hírverés megkezdéséhez. Ez a levelezés persze áldozatokat követel kezdetben. Hasznos lenne például néhány folyóirat előfizetőinek egy-két alkalommal megküldeni a Magyar Filmek Mozija toborzó levelét, hiszen Valószínű, hogy a Filmkultúra, a Valóság, az Elj írás, a Kortárs előfizetői közül jó néhányan örömmel kísérnék figyelemmel a Magyar Filmek Mozija műsorát. De az sem lehetetlen, hogy sokan azért dobnák be címüket a kívánságládába, hogy a folyamatos műsortájékoztatást megkaphassák. Vitatott, hogy ez az előzetes tájékoztatás mennyi időre szóljon. Sokan azt javasolják, hogy a Magyar Filmek Mozija — más stúdiómozikkal együtt — hosszabb időre dolgozza ki műsorát és erről rendszeresen tájékoztassa törzsközönségét, hogy ki-ki az őt érdeklő filmeket már jó előre előjegyezhesse. Mások amellett kardoskodnak, hogy időszerű eseményekhez — kitüntetés, fesztiválsiker — frissen kell alkalmazkodni. Valójában ez a kettő aligha ellentétes, hiszen a hosszabb időre megtervezett műsorai egy-egy időszerű esemény alkalmából lehet változtatni, s néhány esemény többékevésbé előrelátható is. A fesztiválsiker ugyan csak remélhető, de a fesztiválrészvétel jó előre ismert, s ez egy-egy film előadására akkor is alkalmat adhat, ha történetesen díjat nem kap is a film. A műsortervezés távlata öszszefügg a bérletrendszer kiépítésével. A Magyar Filmek Mozija ezt is tervezi. Valójában a mozibérlet nem új , csak itt másképp, újszerűbben kellene bérletezni, mint az eddigi mozibérletek. Jelenleg kétféle mozibérlet létezik. Az egyik fiataloknak vagy nyugdíjasoknak ajánl valamelyes kedvezményt, rendszerint meghatározott filmekhez, s ugyancsak rendszerint meghatározott előadásokra (például délelőttre, vagy kora délutánra). A másik bérlet zártkörűnek mondható: egyegy mozi a környező iskoláknak tart előadássorozatot. A Magyar Filmek Mozija is tervez a meglevőhöz hasonló bérletet. A délelőtti előadásokra nyugdíjasoknak, a kora délutániakra középiskolásoknak hirdeti meg ezt. Úgy tervezik, hogy a bérleti előadásokra csak bérlettel lehet bemenni, bár van olyan javaslat is, hogy legalább az előadás kezdetekor az üresen maradt helyekre adjanak egységes árujegyeket. Ez azért is helyes, mert a Magyar Filmek Mozijának „alkalmi törzsközönsége” is lesz, részben már van is. Megfigyelték, hogy szinte minden előadáson jelen van néhány filmfőiskolás. Valószínű, hogy a közeli iskolák, főiskolák, egyetemek diákjai is be-betérnek majd egy-egy elmaradt óra alatt a Magyar Filmek Mozijába. Munkásoknak is hirdet bérletet a mozi, s ez már közelebb áll ahhoz a bérletfajtához, ami a stúdiómozikhoz illik. Októberben négy estén, egy-egy előadáson Adjátok meg a munka örömét címmel munkásoknak, munkástémájú filmekből hirdetnek bérletsorozatot, s ha beválik, hónapról hónapra folytatják. Októberben a Legenda a vonaton, az Ünnepnapok, a Tiltott terület és az Angyalok földje, vagy az Álljon meg a menet szerepel a bérleti előadásokon. Ha a nézők kedvet kapnak rá, a vetítés után vitára is alkalom nyílik. Másféle bérletek is lesznek, a terveket vitatják. Lesz bérlet főiskolásoknak, ifjúmunkásoknak, premierbérlet új magyar filmekre. De talán még más lehetőségek is vannak. Jól bevált, sikeresnek bizonyult az Alkotói műhely sorozat, amikor is egy-egy rendező műveit vetítik napi két előadáson, egy héten át. Szeptemberben például Kovács András filmjeit, a Stafétát, a Hideg napokat, a Falakat és a Bekötött szemmel című filmet. Bizonyára lenne érdeklődő, aki egy-egy ilyen sorozatra bérletet váltana, s olyan is, aki a sorozat egyikmásik filmjére jó előre , megvenné a jegyét. A diákbérletek egyikét kötelező olvasmányok filmváltozataiból állítanák össze, egy másikat történelmi filmekből, s ez utóbbi bérletet történelemfilmszakkörök témájául javasolják. Azt is tervezi a mozi, hogy a különféle bérletekhez olvasmányokat ajánl, kis füzetet vagy ismertetőt csatol. Keresik a módját, hogy vetítéseikkel, bérleteikkel a filmesztétikai oktatáshoz, ismeretterjesztéshez segítséget nyújtsanak. Félő azonban, hogy a sokféle terv egy kicsit túlságosan tarkává teszi a műsort. A Magyar Filmek Mozija kétségkívül több célú mozi: feladatainak sora az „egyszerű” szórakoztatástól a tanulmányi jellegű, valóban stúdióvetítésekig terjedhet. A bérletrendszer ehhez azáltal is hozzásegíthet, hogy a különféle érdeklődésű rétegeknek szóló műsorokat rendszeresebbé teszi és hoszszabb időre osztja el. Bizonyára lesz bőven „bérletszünet” is, hogy mindenki megtalálhassa, megnézhesse a maga filmjét. A tervek közül azonban hiányzik egy — nagyon fontos a sorozat, a történeti filmtárlat. A hét valamelyik napján, legalább egy előadáson sorra kellene venni az újabb magyar filmtörténet legjobbjait, hogy ezek folyamatosan láthatóak legyenek, néhány hét vagy hónap visszatérő műsorán. Az új évad jó terveinek egyike: klub a moziban. Ehhez helyiség kell (már kiválasztották), átalakítás, berendezés. A klub terve valószínűleg csak jövőre valósulhat meg, de addig legalább van idő a gondos tervezésre. És meg kell még birkózni sok-sok gonddal. Kiderült például, hogy harminc év négyszáz filmje közül jó néhánynak hiányzik a kópiája (legalábbis a MOKÉP raktárából), mások megvannak ugyan, de tönkrement, „esős” példányuk van csak, ugrál a kép a sok ragasztástól. A tervekhez egy újabb javaslat: a Magyar Filmek Moziját hasznos lenne szorosabban összekapcsolni a stúdiómozikkal, és más, önálló művészi arculatú mozikéval. A többi között a levelező kapcsolat kiépítése közös feladat, hiszen ezeknek a moziknak a törzsközönsége jórészt közös, vagy közös lehetne. S a közös erőfeszítések megsokszorozhatják a kezdeti eredményeket. Z. L. NAPLÓ Szeptember 2 Évadnyitó ülést tartott hétfőn a Győri Filharmonikus Zenekar, amelynek az idei szezontól kezdve új karmestere van: Jancsovics Antal. Az új évadban tíz hangversenyből álló bérleti sorozatot rendeznek, és a ciklus október 13-án Kobajasi Ken-Icsiro vendégszereplésével kezdődik. A sorozatot kamarazenei bérlet egészíti ki, és a zenekar több hangversenysorozatban működik közre Sopronban, Kapuváron, Csornán és Jánossomorján.A A harmadik, prágai színházi díszlettervezői és színpadtechnikusi quadrinalét január 7. és 28. között rendezik meg. o A finn színészszakszervezet meghívására Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára és Lampl Lajos, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének titkára Helsinkibe utazott.oo Az ausztriai Graz múzeumiban minden évben nemzetközi festői heteket rendeznek. A Landesmuseum .Joanneum művésztelepe, amely hétfőn nyílt meg, az idén négy ország: Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország képzőművészeit látja vendégül. Hazánkat két fiatal pécsi művész, Pincehelyi Sándor és Gellér B. István képviseli. A franciaországi Liszt Ferenc-alapítvány Párizsi beszélgetés Csiffra György zongoraművésszel A modern technika minden eszköze jelen van Cziffra György zongoraművész párizsi lakásában. A falak szigetelve, dupla ablakok, hogy az utca zaja ne zavarja a munkát. A legmodernebb magnókészülékek segítik a művészt a tökéletes előadás elérésében. Ha valamit eljátszik, utána mindent visszahallgat. Két állomás... — Hogyan jutott el a Liszt Ferenc-alapítvány gondolatához? — Hosszú út volt az. Nem elégedhettem meg azzal, hogy én és karmester fiam sikereket értünk el. Többet akartunk tenni a művészetért, és a fiatalokért, akikkel mifelénk nem sokat törődnek. — Két nagy állomás előzte meg az alapítványt. Az első egy kis vidéki helység, Chaise- Dieu kápolnája. A csodálatosan szép völgyben elhagyatottan bánt a régi épület. Néma volt az öreg orgona. „Apám — mondta fiam —, tenni kell valamit.” Nem voltak még utak sem, nem volt nézőtér, nem volt pódium. Tető sem volt a kápolnán. S akkor hozzáláttunk a munkához. A francia kulturális kormányzat segítségünkre volt. Egy évre rá elkészült a kápolnában a „hangversenyterem” mintegy kétezer személy számára. A sok százéves műemléket helyreállították, újjáépítették. — Aztán Versailles következett. Olyan zenei versenyeket rendezhettünk, ahol fiatalok léptek fel. Elnöke lettem ezeknek a fesztiváloknak, s ezt én komolyan vettem. Kézen fogtam — a szó szoros értelmében — a fiatalokat, és bemutattam a közönségnek. Külföldi impresszáriókat hívtam meg, hogy hallhassák e tehetséges gyerekeket, akikkel addig senki sem törődött. — Volt tehát már két állomásunk, Chaiee-Dieu és Versailles, amely a fiatalok ügyét képviselte. Ezt meg kell értenie. Magyarországon törődnek a fiatalokkal, felléptetik őket. Nálunk ez nehéz. Csak azok léphetnek fel, akikben rögtön üzletet látnak, ők a hírnevet valahol másutt, idegenben szerzik meg. Ezen akartunk mi segíteni. Aztán kiderült, anyagilag sem jártam rosszul. Hangversenyeinkre tódult a közönség. Sokan érkeztek külföldről is. Chaise-Dieu minden hangszerrel foglalkozott, Versailles csak zongorával. ...és a harmadik — S ekkor tovább léptem. A templomok Franciaországban állami kezelésben vannak. Én találtam egyet Senlis városkában, Párizstól mintegy ötven kilométerre, amely magántulajdonban volt. Félig romba dőlve állt az ezeréves templom. Raktárnak, garázsnak használták. Kormos felírások, rajzok. Az alagsor és a torony feljáratai beomolva. A falon felirat: „Újjáépítették 1170-ben.” Vajon mikor építették? Régi írások szerint, a királyi kápolnát Capet Hugó felesége, Adelaide királynő alapította 990-ben, Szent Frambourg tiszteletére. — Ezt az épületet és szemben egy háromemeletes házat— csak ezzel együtt kaptam meg a templomot — megvásároltam. Sokba került. Akkor azt hittem, nagyon rossz üzletet csináltam. Azóta kiderült, nagyon jót. De erre még viszszatérek. — Ekkor határoztam el, hogy otthont adok a művészetnek, a zenének, az éneknek, a táncnak, a képzőművészetnek. Alapítványt hozok létre, hogy a tervemet véghez vihessem. így született meg a Fondation Franz Liszt, a Liszt Ferenc-alapítvány. Az elhanyagolt romokat megtisztítottuk a törmelékektől, a szeméttől. Helyreállítottuk a lépcsőházat, feltártuk az addig elérhetetlen pincét. Kiderült, hogy e romok felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat rejtenek. Réges-régi szobrok, festmények, építészeti idomok kerültek elő. — Nos, ebben a templomban akarok otthont felépíteni a fiatal művészeknek. A földszint széksorokat kap, az oltárrész pódiumot. A föld alatti helyiségben múzeum lesz, a galérián kiállítás, és balettiskola gyakorló terme is. A szemben levő házban tantermek épülnek a minden nemzetiségbeli fiatalság számára. Tanárokat hívunk külföldről is, operákat, új szerzőket mutatunk be. Otthona lesz ott minden tehetséges fiatal művésznek. Az Auditórium Franz Liszt, Debussy, Ravel, Bartók, César, Frank szellemében fog működni. A kápolna jártunk Senlisben. Mintha megállt volna az idő, és itt aludná álmát Csipkerózsika. Ódon házak, vénséges vén utcák. A királyi kápolnát már megtisztították. Az egyik sarokban csontok. Még nem volt idő eltemetni őket. A francia kormány, amikor Cziffra fáradozásairól értesült, magára vállalta a kiadások felét, Cziffrát pedig magas állami kitüntetésben részesítette. Az Auditórium Franz Liszt minden művészet otthona lesz. Herczeg György