Magyar Nemzet, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-01 / 1. szám

^^^Tnnak, a Chilei ^Atj^^^SPr lJai~t főtitkárának bocsátását a/ eges/. i;-;‘'rSpPnasy örömmel fogad -a meleg fogadtatás JjHP&'ben a Chilei KP főtitká­­­r* Szovjetunióban részesí­tették, a különböző nemzetkö­zi és nemzeti szervezeteit­, vala­mint neves politikai személyi­ségek által küldött üdvözletek, a világ számos fővárosában le­zajlott spontán tüntetések egy­aránt arról tanúskodnak, hogy Luis Corvalán szabadon bocsá­tása rendkívüli jelentőségű esemény, a szolidaritás moz­galmának győzelme. Pinochet, a chilei fasiszta rezsim vezetője és a junta vele együttműködő képviselői meg­próbálják meghamisítani a té­nyeket, eltitkolni a legfonto­sabbat, saját vereségüket és következésképpen a chilei nép győzelmét, annak a széles körű szolidaritási mozgalomnak a diadalát, amely az egész vilá­gon kibontakozott a fasizmus foglyainak szabadon bocsá­tásáért, az emberi jogok tiszte­letben tartásáért. A Chilei Kommunista Párt főtitkára — hangsúlyozza a nyilatkozat — a chilei nép ki­emelkedő vezetője, a nemzet­közi munkásmozgalom egyik kiváló személyisége. Tapaszta­lata hatalmas értékű tényező­vel járul hozzá az anttiimperia­­lista harc ügyéhez. Él­etén ez megmentése, szabadon bocsá­tásának kivívása a Chilei KP csakúgy, mint sok más kom­munista párt, elsősorban a Szovjetunió Kommunista Párt­jának legfőbb célkitűzése volt. Hasonló helyzetben, amikor Antonio Gramsci, az Olasz Kommunista Párt volt főtitká­ra, az olasz értelmiség kiemel­kedő marxista képviselője Mussolini börtöneiben sínylő­dött, a Szovjetunió minden tő­le telhetőt elkövetett, hogy ki­szabadítsa őt a fasizmus kar­maiból, és olyan lépésekre vál­lalkozott, amilyeneket most tett Luis Corvalán szabadon bocsátása érdekében. Akárcsak akkor, a Szovjetuniót most is a proletár internacionalizmus és a kommunista humanizmus elvei vezérelték. A Chilei EP nagyra értékeli azt a tényt, hogy Luis Corva­lán kiszabadulását ünnepelve, az SZKP, a szocialista közös­ség országainak és a tőkés or­szágoknak a kommunista párt­jai, valamennyi kontinens ha­ladó erői készségüket fejezték ki a chilei néppel való szolida­ritás megsokszorozására. Gierek az év mérlegéről Varsóból jelenti az MTI. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szil­veszter este mondott rádió- és tévébeszédében méltatta az or­szág eredményeit, a szabad és független Lengyelország meg­teremtését, az újjáépítés hősi munkáját, az új gazdaság fel­építését és modernizálását, a munkalehetőségek biztosítását mindenki számára, a tudomá­nyos és kulturális haladást. A LEMP hatodik és hetedik kongresszusának programja Lengyelország erejének és nagyságának gyarapítását, a nép jólétének emelését tűzte ki célul. Ezek a célok reálisak és közös munkával elérhetők. Be­fejezésül a LEMP KB első tit­kára köszönetet mondott a munkásoknak, a parasztoknak, az értelmiségieknek, vala­mennyi dolgozónak áldozatos munkájáért, és a LEMP KB, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa, a Nemzeti Egységfront, az Államtanács és a Miniszter­tanács nevében boldog új évet kívánt a lengyel népnek. "^IÍhPí ” • ’’ "Í* ”!.í«#'' ■'W HE®|lPP^ / >,;i PSereitek ^;Hpa n Tel Aviv elutasította Szadat javaslatát Izrael igen gyorsan, még csütörtökön este válaszolt Szadat egyiptomi elnöknek ar­ra a jelentős engedményeket tartalmazó javaslatára, hogy a palesztin államot vagy Jordá­niával államszövetségben, vagy más formában, de Jordániával való szorós kötelékben hozzák létre, cserében pedig az izrae­liek a lehető legrövidebb időn belül vonuljanak ki az összes megszállt arab területekről. Szadat ezt a javaslatát a Wra­­shington Post csütörtöki szá­mában megjelent interjújában körvonalazta, s egyúttal azt is kikötötte, hogy a genfi béke­értekezleten Libanon és a PFSZ küldöttsége is vegyen részt egyenrangú félként. Jigal Allón izraeli külügy­miniszter a kompromisszumos javaslatnak csak azt a részét nevezte „elfogadhatónak” és „biztatónak”, amely egy pa­lesztin-jordániai államszövet­ségre vonatkozik. Ehhez fűzött megjegyzéseiben Állón hang­súlyozta: biztató, hogy Szadat elállt egy önálló palesztin ál­lam támogatásától, s helyette ezt a problémát, „Jordánia ke­retében” látja rendezhetőnek. Ugyanakkor — hangoztatta Állón — szó sem lehet arról, hogy Izrael visszavonuljon az 1967-es háborút megelőző ha­tárok mögé, mert „Izrael nem tud és nem is akarja feladni a védhető határokat”. Ugyan­így elutasítja azt a követelést is, hogy a PFSZ és Libanon képviseltesse magát Genfben. A békekonferenciának Izrael véleménye szerint „eredeti összetételében”, tehát Egyip­tom, Szíria, Jordánia és Izrael részvételével kell felújítania munkáját —­ ismételte meg Allan az ismert izraeli állás­pontot. Mint a VPI jelenti, Kacir izraeli elnök befejezte a par­lamenti pártokkal egy új kor­mány megalakításáról folyta­tott megbeszéléseit, s követke­ző lépésként politikai tanács­adóival kíván tárgyalni erről a kérdésről. Megfigyelők véle­ménye szerint a hamarosan összeült parlament az eredeti­leg novemberre tervezett par­lamenti választásokat előbbre fogja hozni májusra, addig pedig Rabin kormánya marad ügyvezető kormányként az or­szág élén. A rrh­odesia-értekezlet brit elnöke Zambiában tanácskozik Az AP jelenti: Ivor Richard brit diplomata, a Rhodesiával foglalkozó genfi értekezlet el­nöke, pénteken a zambiai fő­városban találkozott Siteke Mwale külügyminiszterrel. Mwale a találkozón méltatta „Nagy-Britanniának a meg­oldás érdekében tett erőfeszí­téseit”. Kifejtette, hogy orszá­ga biztonságát csak akkor le­het garantálni, ha béke és rend uralkodik Rhodesiában. Richard, aki találkozott Ken­­neth Kaunda zambiai állam­fővel is, azt mondotta, hogy Zambiának „döntő szerepe” van a genfi konferencián, az úgynevezett frontállamok kö­zött betöltött helyzetéből kö­vetkezően. A TASZSZ jelentése szerint a Bostwana Köztársaság ellen irányuló rhodesiai fegyveres provokációkat keményen el­ítélte Seretse Khama botswa­­nai államfő a gaborottei rá­dióban mondott beszédében. Rámutatott, hogy ezek az ag­­ressziós lépések sértik orszá­ga szuverenitását és területi egységét. A botswanai nép a jövőben is megvédi szabadsá­gát és függetlenségét — hang­súlyozta Khama.­­­ (Moszkva, TASZSZ) A francia Plon kiadó Leonyid Brezsnyev 70. születésnapja alkalmából könyv formájában jelentette meg az SZKP KB főtitkárának 1967—1976 között elhangzott beszédeit és nyilat­kozatait. A könyvhöz az elő­szót Brezsnyev írta.­­­ (Moszkva, TASZSZ) De­­mirel török miniszterelnök táviratot intézett Alekszej Ko­­sziginhoz, s köszönetét fejezi ki a szovjet kormánynak azért a segítségért, amelyet a földrengés áldozatainak nyúj­tott. O (Prága, CTK) Lubomir Strougal csehszlovák minisz­terelnök pénteken fogadta V. V. Mackevics prágai szovjet nagykövetet.­­O (Tokió, AP) A tokiói kor­mány döntést hozott felségvi­zei határának három mérföld­ről 12 mérföldre történő ki­terjesztéséről. Az intézkedés februárban lép életbe. Magyar Nemzet Magyar vezetők üdvözlő távirata Kuba nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lo­­sonczi Pál, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter­­tanácsának elnöke Kuba nem­zeti ünnepe alkalmából a kö­vetkező táviratot küldte dr. Fi­­del Castro Ruznak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárána­k, a Kubai Köztársaság Államtaná­csa elnökének, Minisztertaná­csa elnökének. A forradalom győzelmének 18. évfordulója, hazájuk nemzeti ünnepe, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében forró elvtársi üdvözletünket küldjük önnek és az ön személyén keresztül a Kubai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának, Miniszter­­tanácsának és a hős kubai népnek. A kubai nép történelmi jelentőségű győzelme óta, a kommu­nista párt vezetésével kiemelkedő sikereket ért el a társadalom szocialista átalakításában, a népgazdaság és a kultúra fejleszté­sében, az életszínvonal javításában, a szocialista államrendszer tökéletesítésében. A Kubai Köztársaság sikerei a szocialista építésben, és orszá­guk következetes imperialistaellenes külpolitikája lelkesítő példaként szolgál, a nemzeti felszabadulásért és a társadalmi haladásért küzdő népek, különösen Latin-Amerika népei szá­mára, és méltán vívja ki a világ haladó erőinek elismerését és nagyrabecsülését. Pártjainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése örvendetesen fejlődik és mind gyü­mölcsözőbbé válik. Testvéri együttműködésünk hozzájárul a szocializmus építéséhez országainkban, a szocialista államok közösségének erősödéséhez, az imperializmus ellen, a békéért, a biztonságért és a társadalmi haladásért folytatott közös har­cunkhoz. Forradalmuk 18. évfordulóján kívánjuk önnek és a Kubai Köztársaság testvéri népének, hogy érjenek el újabb sikereket pártjuk I. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásában, a szocializmus építésében, hazájuk felvirágoztatásában. * A Szakszervezetek Országos Tanácsa a kubai forradalom győzelmének évfordulója al-A forradalom győzelmének 18. évfordulóját ünnepli ma Kuba, az első latin-amerikai szocialista ország. Az új esz­tendő első napján emlékezik meg a világ a Fidel Castro ve­zette, s csaknem hat évig tar­tó és hatalmas áldozatokat kí­vánó hősies küzdelemről. Az 1959. év első napján a Batista diktatúra felett aratott győzel­met a kubai nép, amelynek harca ezzel még nem ért véget. A karib-tengeri szigetország­nak egyszerre sokféle nehéz­séggel kellett megbirkóznia. Hadseregét állandó készültség­ben kellett tartania, hiszen a belső és a külső ellenforradal­mi erők nem nyugodtak bele a vereségbe. A gazdasági nehéz­ségeket fokozta az Egyesült Ál­lamok blokádja, de a Szovjet­unió és a szocialista országok testvéri segítségével Kuba a fejlődés útjára lépett. A gazda­sági elszigeteltség végül is eredménytelen maradt. Wa­shington vereséget szenvedett az Amerikai Államok Szerve­zetében is, s ma már kevés or­szág van Latin-Amerikában, amely ne állította volna helyre diplomáciai kapcsolatait Ha­vannával. Kuba immár 1970 óta a gaz­dasági fejlődés új szakaszát éli, beértek az iparosítási politika első jelentős gyümölcsei. Az 1 halmából táviratban köszöntöt­te testvérszervezetét, a kubai dolgozók központját a ; ország tagja lett a szocialista­­ országok gazdasági közösségé­­­­nek is, a KGST-nek. Kapcsola­tainkat a kölcsönös előnyök és a fejlődő együttműködés jel­lemzi. A legerősebb tőkés országhoz legközelebb eső szocialista ál­lam létezésével is hirdeti az amerikai kontinensen a szocia­lizmus eszméit. Kuba a szocia­lizmus példát mutató előőrse Latin-Amerikában és ilyen ér­telemben történelmi hivatást is teljesít. Új szakaszt nyitott a sziget­­,­ország forradalmi folyamatá­ban a kommunista párt 1. kongresszusa, amelyet 1975-ben rendeztek. Ez a fontos esemény lehetőséget adott az eddig meg­tett út értékelésére és a továb­bi feladatok kijelölésére. A múlt év őszén megválasztották Kubában a helyi és a felső nép­képviseleti szervek tagjait. Ezen alapvető belpolitikai fo­lyamatok az eddigi építő mun­ka helyességét, a néphatalom szilárdságát bizonyítják és mindennél világosabban mu­tatják, hogy a kubai emberek cselekvően támogatják hazájuk politikáját. A forradalom győ­zelmének évfordulóján a ma­gyar nép további sikereket kí­ván a szocialista fejlődés ti­zenkilencedik évébe lépő test­véri Kubának. Január 1-ével új vízumrendelkezés lép életbe az ADN­-ban Az ADN jelenti: 1977. ja­nuár elsejével az NDK-ban ér­vénybe lép az az intézkedés, amelynek értelmében a Nyu­­gat-Berlinből egynapi tartóz­kodásra nem nyugatnémet és nem nyugat-berlini, s a hontalan állampolgárok csak úgy utazhatnak be az NDK fővárosába, ha érvényes út­levéllel és vízummal rendel­keznek. A rendelkezéstől csak abban az esetben tekintenek el, ha az NDK és az illető or­szág között ilyen értelmű két­oldalú megállapodás van ér­vényben. Az intézkedéssel kapcsolat­ban az NDK külügyminiszté­riumának szóvivője a követke­zőket mondotta: az NDK kor­mánya által foganatosított in­tézkedés az egész köztársaság területén egységesen rendezi az utazási feltételeket. Az in­tézkedés megfelel a nemzetkö­zi utasforgalomban érvényben levő nemzetközi jogi normák­nak, illetve a Német Demokra­tikus Köztársaság szuverén jo­gainak és érdekeinek. A Nyu­­gat-Berlinből beutazó nyugat­német állampolgárok, valamint az állandó nyugat-berlini lak­hellyel rendelkezők már évek óta csak érvényes vízummal utazhatnak az NDK fővárosá­ba. Az 1977. január elsejével érvénybe lépő rendelkezés ezt a gyakorlatot kiterjeszti az NDK fővárosába egy-egy napi tartózkodásra beutazó más­ ál­lampolgárokra is. Az NDK kormányának intéz­kedése teljesen jogszerű eljárás, amely az NDK főváro­sát tekintve figyelembe veszi az utóbbi években állandóan növekvő utasforgalom követel­ményeit. Minden alapot nélkülöznek bizonyos nyugati körök és tö­megtájékoztatási eszközök állí­tásai, amelyek szerint ezzel a rendelkezéssel állítólag vala­miféle „négyhatalmi státust” sértenek meg. Berlin, mint is­meretes, az NDK megalapítása óta a köztársaság szerves része és a Német Demokratikus Köz­társaság fővárosa. Az is isme­retes, hogy Berlinre vonatko­zóan ez idő óta nem létezik többé a „négyhatalmi státus”. Az 1971. szeptember 3-i négy­oldalú megállapodás kizárólag a Nyugat-Berlint érintő ügye­ket szabályozza.­­ (Szöul, Reuter) A szöuli területi bíróság pénteken a kommunistaellenes törvény alapján az „észa-kareai pro­paganda támogatásában” bű­nösnek minősítette és hétévi börtönbüntetésre ítélte Kim Csin-Ha ellenzéki dél-koreai költőt. ■Szombat. Nyugtalan Nyi a­kkor van a legnagyobb baj­­ban a hírmagyarázó, ha önmagának sem képes meg­magyarázni a helyzetet. Min­denekelőtt: illik-e a kommen­tátornak az olvasó elé tárni a maga töprengéseit? Csalhatat­­lanságot, tanmesét aligha vár az olvasó a hírlapírótól, a vé­leményére azonban joggal kí­váncsi, mi egyébért veszte­getné különben idejét e hasá­bok böngészésével. Az elmúlt hetekben több nyugat-európai fővárosban mondhatni monomániás be­szélgetéseket folytattam, poli­tikusokkal, külpolitikai szakér­tőkkel. Ugyanis csupán egyet­len téma érdekelt, mindig min­denről az jutott az eszembe, arról faggattam beszélgető­partnereimet. Nem titkolva előttük felfokozott érdeklődé­sem okát, izgat, ha úgy tet­szik, aggaszt az enyhülés sor­sa. Ezúttal nem a Hadak, ha­nem a béke útján látok baljós jeleket: magamat győzködtem, amikor nekem kellett magya­rázni, és kételyeim formálták meg a kérdéseimet. A politikában mentegetőzni is kell, hogy nem túlzás e túl­zás: kritikus évet kezdünk a mai nappal. Az élet ugyan nem törődik a naptárral, 1977 azonban a döntések éve lehet. A világnak sok a restanciája. És ezennel eljött az a sokat emlegetett „majd jövőre!”, el­fogytak az alibik és elfogad­hatatlanok a mentségek. Az idén, tehát már jelen időben kell dönteni az enyhülés jövő­jéről is: 1977-ben a halogatás is nemleges válasznak számít. Ne kerteljünk: akadnak, akik emiatt nyugtalanok Nyu­gaton, ahol ezen az évnyitón változatlanul borúsak a kedé­lyek általában is a vezető kö­rökben. Mert persze a nyugta­lanság, mint soros politikai tünet, felettébb hasonlít az egyéni életben bekövetkezett depressziós állapothoz: nehéz meglelni a nyomott hangulat igazi okát, talán mert ezúttal is egymás hatását fokozó okok soráról van szó. Valahogyan viszonylagossá váltak a dolgok ma Nyugaton. Jól nem megy sehol manapság, legfeljebb valahol jobban; a gazdaság helyzete nem javul igazán, csak mintha javulgat­­na néhol; s már az is ered­mény, ha nem kerültek hát­rább a megoldáskeresésben, hiszen előbbre legfeljebb a kincstári kommünikék szöve­gében jutottak. S ami legin­kább árulkodó: nem igaziak már az örömök sem. A régi fényükben pompáztak a kará­csonyi vásárlóutcák, és a ve­vők szorgalmasan döntögették a rekordokat, ám az emberek ezúttal azért költötték veszet­tül a pénzüket, mert rettegnek a pénz jövőjétől. Karácsonyi ajándékként ingatta meg Szaúd-Arábia az olajkartellt, de aggályos az ujjongás: ki tudja, mennyi lesz mához egy évre az olaj ára, és még ennél is kevesebben tudják, mi lesz a szaúdi gesztus ára. Sorolhatnánk a példákat. A nyugati propaganda mostan­ság mintha lelkendezve emle­getné azt a bizonyos „euro­­kommunizmust”, holott e „kí­sértettől” azért továbbra is Nyugaton illő rettegni, miként történik is, valahányszor ma­gukra zárják az ajtót a ta­nácskozó atlanti politikusok, s táncolni kezd a tárgyalóasztal. Ha valakinek akadtak még kételyei a tekintetben, hogy a hidegháborúnak elsősorban nem kül-, hanem belpolitikai okai voltak, hogy az asztal „megszelídítéséhez” kellett le­lakatolni a kontinentális ajtó­kat, az most leckét kapott az elmúlt időszakban. Még egyet csavarintva a mondáson: a külpolitika a belpolitika foly­tatása — azonos eszközökkel. A belső félelmek vetülnek ki a világpolitikára, a hazai ba­jok okozzák az indulatot, mely diplomáciai pörölésekben kap — ha nem is levezetést — leg­alább kielégülést. A vádasko­dás leköli — ha meg nem is nyugtatja — a nyugtalanokat. Egyszóval 1977 nyitányán még több kedvező jelet tartalmazhatna a világpoliti­kai csillagállás. Az újévi szép szavak, ígéretek a változás­hoz nem elegendőek. Az el­lenfelek rendezni való közös dolgát úgyszólván kérlelhetet­lenül tolja félre k aki egyéni baja; mondom, nem lesz mó­dunk többé mentegetni a ha­logatást. A fegyverkezés ér­telmetlenségének felismerését megint egyszer verek logikája tegette egy loncs E szakértő, hogy kózik” a politikaiak tán már elmaradok­nak az eddigi fo^k­­ozási módszerek. elvesztegetett idő ^ •kullogó világpolitika szolgáltatja a jelek* hogy is az önvádra, A a vádaskodásra. Esély­e még van talán, de nem A biztató, ha máris keres bűnbakokat a még be sem­ vetkezett kudarcért. Átragadt volna rám is­­­szélgetőtársaim sokrétű nyu­talansága, azért ez év ely pesszimizmus? A furcsa a, hogy éppen azok rontották­­ a hangulatomat, akik láthatól­­ag (és szeretném remélni­ őszintén) aggódtak az enyhült­­és sorsáért. Merthogy megvál­tották, meginogtak. És ez a bökkenő. Azt már hónapok óta látjuk, hogy védekezésre kényszerül­tek a nyugati politikai poron­don az enyhülés hívei. Becsap­nánk magunkat, ha ezt a je­lenséget csakis a választási küzdelmek, a hatalmi harc „rendkívüli állapotának” tud­nék be; az utóbbi elmúltával ezt igazán nem tehetjük. Azzal pedig végzetesen leegyszerűsí­tenénk az ügyet, ha nem ven­nénk észre, hogy a hetente emberei az érvelésükben is kezdenek defenzívába szorul­ni, és ez bizony igen nagy baj. Néhány éve úgy mutatták itt a nixonok, az egykori hideg­­háborús bajnokok metamorfó­zisán a józan ész diadalát, mint Engels Balzac esetében a realizmus győzelmét az egyé­ni nézeteken. Ne tartsuk hát elképzelhetetlennek a fordított folyamatot, az enyhülés poli­tikusainak ... Mijét? Itt kez­dődik a hírmagyarázó tanács­talansága: milyen kifejezés il­lene ide? Visszatáncolnának az emlí­tettek, avagy következetlenek, netán mégiscsak kimutatják a foguk fehérét? A szóhasználat, az osztályozás félrevezethet, ennyit már megtanulhattunk. Nem lehetünk sem igazságta­lanok, sem azokkal nem árul­hatunk egy logikai gyé­kényen, akik — Nyugaton — mindig mindenért minket hi­báztatnak. Ha elfogadtuk az enyhülésért való közös fele­lősség elvét, akkor azt is ku­tatnunk kell, miben segíthet­nénk a hetente megingott hí­veinek. Éppen azért, mert ha komolyan valljuk, hogy az enyhülés elképzelhetetlen a megfelelő — mert realista — partnerek nélkül, akkor a baj­ban is azoknak kell őket te­kintenünk. Márcsak azért is, mert különben mégiscsak be­következik az, ami ma még csupán riasztó — és netán­ időben figyelmeztető — lehe­tőség. Valaki így fogalmazott: „Hel­sinki nyomán minden más­ként van, még a súrlódásaink is mások ...” Nem emlegetni kell persze Helsinkit mindun­talan (azt manapság aláásói is megteszik), hanem­­ megőriz­ni. Nem a „légkörét”, hiszen az mégiscsak egyszeri volt, harminc év „atmoszferikus nyomása” szabadult ki akkor, és ne is akarjuk megismételni ezt az előfeltételt... Ám­ír hiszünk a közös felelősségben, látnunk kell: a Helsinki „fel­­darabolásának” és kisajátítá­sának kísérlete éppenséggel a szelleme ellen hat. Viszont kölcsönösen meghallgatandó minden aggály, elsősorban azoké, akik partnerek voltak a Helsinkibe vezető úton, s akiktől szintén függ, onnan merre tart a közös utunk, s tarthat-e egyáltalán. Ne féljünk a szótól: ha a­­mi portánkon kell tenni valamit a jó értelemben nyugtalan nyugati partnereink megnyug­tatására, akkor az a helyzetük közvetett megszilárdítása. Nem kell elfogadnunk következte­téseiket, melyeket bevallottan defenzív hangulatban vonnak le, de figyelnünk kell az aggá­lyaikra. Nem az ő — ellenfe­leiknek tett — engedményei­ket kell megtetéznünk, hanem a realizmusunkkal az ő helyzetü­ket szilárdíthatjuk. Hiszen kel­lő és fogékony partnerek nél­kül jóval nehezebb előrelépni. Aztán majd kárhoztathatjuk­­ az enyhülés ellenfeleit, ők úgy­­is csak ezt a pillanatot vár­ják, siettetik. Avar János

Next