Magyar Nemzet, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-01 / 50. szám

Kedd, 1977. március 1. SZOT elnökségi ülés A népesedéspolitikai határozatok­­ valóra váltásáért A népesedéspolitikai p­árt­és kormányhatározatok végre­hajtásáról tárgyalt többek kö­zött hétfői ülésén a SZOT el­nöksége. Megállapították, hogy a határozatok megjelenése óta jelentősen nőtt a gyermek­­neveléshez pénzben nyújtott társadalmi támogatás, fokozott segítőkészség övezi a terhes anyákat a munkahelyeken, na­gyobb figyelmet fordítanak a gyermekgondozási szabadsá­gon levő anyákra. A lakások elosztásánál a hi­telek odaítélésénél előnyben részesülnek a nagycsaládosok. A fővárosban 1974 közepe óta a három- és több gyermekes családok közül kétezren kap­tak bér- vagy szövetkezeti la­kást. 1974 óta évi átlagban kö­rülbelül 35 ezerrel több gyer­mek született hazánkban, mint a korábbi esztendőkben. A né­pesedéspolitikai határozatok után tapasztalt növekvő nép­­szaporulat ellenére nem nőtt a családonkénti átlagos gyer­mekszám, mivel a három- és több gyermekes családok ará­nya lényegében nem emelke­dett. Jelentősen nőtt a gyer­mekintézmények s elsősorban az óvodák befogadóképessége. A következő évek legfőbb gondja az általános iskolai napközik hálózatának bővíté­se, és az ellátás színvonalának emelése. A gyermekgondozási segélyt jelenleg 280 ezren veszik igénybe, örvendetes, hogy a távollevők kapcsolata többnyi­re nem szakad meg a munka­hellyel. Tájékoztatják őket az eredményekről, a gondokról, és ahol erre anyagi lehetőség van, évente segélyt is kapnak. A GYES-en levők részére mind több vállalat szervez ki­helyezett általános iskolai és szakmai oktatást, de a tapasz­talatok szerint kevés sikerrel. A szakszervezetek lehetőség szerint az üdülőket is jobban hozzáférhetővé akarják tenni a kisgyermekesek számára. Tavaly 1463 három- vagy több gyermekes dolgozó részesült SZOT-üdültetésben. A gyer­mekek ellátásának helyzetét vizsgálva az elnökség megálla­pította, hogy előrehaladás tör­tént, de sok még a jogos pa­nasz is. Bébiétel az ország 540 boltjában kapható, de az olcsó hazai és bolgár gyártmányok hamar elfogynak, és sokszor csak a drágább olasz és svéd bébiételek kaphatók. Az iskola­­tej-akció kibővült, azonban az ellátás iskolai megszervezésé­nek nehézségei miatt a tanu­lóknak még csak körülbelül 20 százaléka kaphat tejet az is­kolában. Bővült a csecsemő- és gyermekruházati, gyermek­­ellátási cikkek választéka, de itt is vannak hiányok. Sok még a panasz a gyermekcipők minőségére és egyes méretek hiányára is. A SZOT elnöksége további napirendi pontként egyebek közt megtárgyalta a szakszer­vezeti jogsegélyszolgálat eddi­gi eredményeiről, tapasztala­tairól szóló jelentést. A magyar—osztrák vegyes bizottság ülése­ ­ Hétfőn Bécsben megkezdte a negyedik ülésszakát a magyar­­ —osztrák vegyes bizottság. A­­ magyar küldöttséget dr. Mele­­n­ga Tibor, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető­helyettese vezeti, míg az oszt­rák küldöttség élén dr. Fried­­rich Hillebrandt, a Kereske­delmi és Iparügyi Miniszté­rium tanácsosa áll. A kormány hivatalos lapja, a Wiener Zei­tung ebből az alkalomból át­tekintést adott a két ország árucsere-forgalmának fejlődé­séről, amely az utóbbi két év­tizedben megnégyszereződött. A lap kiemeli, hogy a KGST- országok közül hazánk az egyik legjelentősebb kereske­delmi partnere Ausztriának és az elmúlt esztendőben a ki­vitelben és behozatalban egy­aránt a második helyet foglal­ta el. Kongresszusára készül a Magyar Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt ősz­­szel tartja V. kongresszusát. Az előkészítő időszak fontos állomása érkezett el március elsejével: országszerte meg­kezdődnek a helyi szervezetek taggyűlései. Ebből az alkalom­ból adott nyilatkozatában Hantos János, a Magyar Vö­röskereszt főtitkára elmondta: a taggyűlések arra adnak vá­laszt, hogy a IV. kongresszu­son elfogadott határozatok mi­ként valósultak meg, hogyan töltötte be társadalmi funkció­ját a Vöröskereszt. Tagságunk azt vitatja meg, hogy miként teljesítették a né­pesedéspolitikából adódó fel­adataikat, hogyan vettek részt az időskorúakról való társa­dalmi gondoskodásban, a­ ve­szélyeztetett helyzetű csalá­dok vagy egyének támogatá­sában, illetve a családok belső harmóniáját megbontó vagy azt veszélyeztető alkoholizmus elleni küzdelemben. Havazás, vízelöntés Az Útinform hétfő délutáni jelentése szerint Győr-Sopron megyében reggel erős havazás indult meg. Ugyancsak hava­zást jelentettek Veszprém— Zirc—Pápa és Ajka térségéből. Javult a helyzet az áradásos területeiken: reggel óta a 32- es számú főút 58—59-es kilo­méter közötti szakaszát a víz levonulása után a forgalom számára megnyitották. Délután átfutó hózáporokat jelentettek Nyugat-Magyaror­­szág több megyéjéből. Néhány utunk vízelöntés, rézsűomlás, illetve burkolat­helyreállítás miatt még mindig használhatatlan. Sajókaza— Aggtelek összekötő úton mint­egy 1200 méteren, Sajólád— Brrós között 200 méteren, Hal­mai—Abaújszántó között 1 ki­lométeren, Szirmabesenyő— Sajóvámosi között pedig 3700 méteren zárták le az utat. Az ország területén az utak többnyire szárazak. Erősödő magyar-vietnami együttműködés A magyar—vietnami gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság VI. ülésszakát 1977. február 22— 28. között tartották meg Hanoi­ban. A magyar küldöttséget Borbándi János, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, a viet­nami delegációt Do Muoi, a vietnami kormány elnökhe­lyettese vezette. Megállapítot­ták, hogy az előző, 1975 októ­berében tartott V. ülésszaka óta több fontos államközi meg­állapodást írtak alá, amelyek jó alapot biztosítanak a két ország gazdasági kapcsolatai­nak fejlődéséhez az 1976— 1980-as időszakban. A jelenlegi ülésszakon e megállapodások végrehajtásá­ra fordították a figyelmet. El­határozták, hogy meggyorsít­ják azokra a létesítményekre vonatkozó szerződések előké­szítését, majd a kivitelezését, amelyek megvalósításában köz­reműködést vállaltunk. A to­vábbiakban nagy figyelmet fordítanak Vietnam újraegye­sítése után a két ország között kínálkozó ipari együttműkö­désre, elsősorban a textil-, bőr-, valamint a gépipar terü­letén. 1977-ben 33 százalékkal növekszik az országaink kö­zötti áruforgalom és megha­ladja az 1,2 milliárd forintot. A bizottság az ülésszakon el­határozta, hogy szélesítik a tudományos együttműködést, amelynek szervezésére al­bizottságot hoztak létre. A tárgyalások befejezésével a küldöttségek vezetői jegyző­könyvet írtak alá. A kozmoszból érkezett információk feldolgozása Az Azerbajdzsánban levő „Kaszpi” tudományos-termelé­si központ munkatársai hama­rosan megkezdik a Gorbatko és Glazkov űrhajósok által a Szalju­t-5 fedélzetén kapott információk feldolgozását. Az Interkozmosz tanácsának dön­tése értelmében a „Kaszpi” tölti be az űrhajózással kap­csolatos kutatások koordináló szerepét, és ebben a minőség­ben összehangolja a szocialista országokban folyó kutatómun­kát is. Az azerbajdzsáni központ a többi között földi és aerokoz­­mikus módszerekkel kutatja az ásványi nyersanyag-lelőhelye­ket, különböző, az űrkutatás­ban nélkülözhetetlen új típusú műszereket kísérletez ki és ál­lít elő. Az intézet kidolgozza az űr­ből kapott, a talajtani-bioló­giai kutatásokban felhasznál­ható információk alkalmazási módszereit is. Mindez lehető­séget nyújt arra, hogy jó előre meg lehet tervezni a gyapot­­cserjék, a zöldségfélék és egyéb növényi kultúrák gon­dozásával kapcsolatos tenni­valókat, jó előre meg lehet állapítani a terméshozamot. Azerbajdzsánban, illetve a sztavropoli körzetben most olyan, egyedülálló tudomá­nyos-termelési kísérletet ter­veznek, amelynek során a gya­korlatban fogják alkalmazni a­ kozmoszból kapott informá­ciók alapján kialakított mód­szertani elgondolásokat. Ifjúsági parlamentek Vasárnap befejezte kétnapos tanácskozását a második or­szágos igazságügyi ifjúsági parlament. A záró plenáris ülésen — részt vett dr. Korom Mihály igazságügyminiszter is — elfogadták a bíróságokon, az ügyvédi és a büntetésvégre­hajtási területen dolgozó fia­talok állásfoglalását, amely az ifjúsági törvény végrehaj­tásának gyakorlati tapasztala­tait és további ágazati teen­dőit tartalmazza. A bírósági szekcióban öröm­mel nyugtázták, hogy az első parlament óta 21 fiatal, köztük 11 nő került vezetői vagy ma­gasabb bírói beosztásba. Az ügyvéd-fiatalok azt szorgal­mazták, hogy a kamarák az eddiginél hathatósabban ké­szítsenek fel vezetésre alkal­mas fiatalokat az ügyvédi köz­életben való részvételre. Ugyancsak vasárnap tartot­ták meg Szentendrén a víz­ügyi ágazatban dolgozó fiata­lok második ifjúsági parla­mentjét. A tanácskozáson dr. Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal el­nöke tájékoztatta a több mint harmincezer vízügyi fiatal dolgozó képviseletében egybe­gyűlt küldötteket az ágazat if­júságpolitikai munkájáról és a további feladatokról. Magar Nemzet Dr. Maróthy László Bukarestben Hétfőn reggel magyar ifjú­sági delegáció érkezett Buka­restbe dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésével. A kül­döttség a Román Kommunista­ Ifjúsági Szövetség (UTC) köz­ponti bizottsága meghívásának tesz eleget. Bukarest északi pályaudva­rán a magyar delegációt Ion Traian Stefanescu, az RKP KB tagja, az UTC első titkára, Luca Cristina, Nicolea Croito­­ru, Enache Radu, az UTC tit­kárai, valamint az UTC KB több tagja fogadta. Megjelent a fogadtatáson dr. Biczó György, hazánk bukaresti nagykövete is. Az UTC KB székházában hétfőn délelőtt megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a dr. Maróthy László vezette ma­gyar és az Ion Traian Stefa­­nescu vezette román delegá­ció között. A megbeszélések középpontjában a két ifjúsági szervezet közötti kapcsolatok fejlesztésének és elmélyítésé­nek kérdései állnak. Delegációnk hétfőn délután látogatást tett Arges megyé­ben. Ion Traian Stefanescunak kíséretében először a pitesti Dacia autógyárat, majd a kul­túra és technika házát keres­te fel. A dr. Maróthy László vezet­te küldöttség hétfőn este láto­gatást tett a magyar nemzeti­ségű dolgozók országos taná­csánál, ahol Kopándi Sándor, az országos tanács titkára és Vincze János, az országos ta­nács alelnöke fogadta a ven­dégeket. Hazaérkezett Vietnamból és Laoszból a fővárosi tanács küldöttsége Hétfőn hazaérkezett a fővá­rosi tanács küldöttsége, amely Szépvölgyi Zoltán tanácselnök vezetésével a Vietnami Szo­cialista Köztársaságban és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban járt. Szépvöl­gyi Zoltán a repülőtéren adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaságban tett látogatás hasznos tapasztalatcserével zárult. A meglátogatott váro­sok vezetői köszönetüket fe­jezték ki budapesti kollégáik­nak azokért az akciókért, amelyeket a két nép megsegí­tésére szerveztek. A vendég­látó városok vezetői a közel­jövőben Budapestre látogat­nak. UNESCO-tanfolyamok vezetőinek és hallgatóinak­­ találkozója A Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy az UNESCO támo­gatásával nyolcadik alkalom­mal rendezi meg a Vízgazdál­kodási Tudományos Kutató In­tézet a fejlődő országokból ér­kezett hallgatók számára a hid­rológiai továbbképző tanfolya­mot. Vasárnap felkereste a ha­zánkban időző vendégeket a svédországi Uppsalában tanuló külföldiek nagyobb csoportja. Anders Marelius egyetemi tanár és az UNESCO szervezé­sében rendezett fizikai és ké­miai továbbképző tanfolyam hallgatói eszmecserét folytat­tak dr. Stelczer Károllyal, a VITUKI igazgatójával, vala­mint a magyar tanfolyam rész­vevőivel. Tavaszi vásár 185 magyar üzem termékei Lipcsében Két hét múlva nyílik a lip­csei tavaszi vásár. Az NDK budapesti nagykövetsége ke­reskedelmi osztályán hétfőn tájékoztatták róla az újság­írókat. Horst Jürgens, a nagy­­követség kereskedelmi taná­csosa és Karl-Heinz Kunze, a kereskedelem-politikai osztály munkatársa elmondotta, hogy 60 országból 9 ezer kiállító je­lentkezett a vásárra. 340 ezer négyzetméternyi csarnokokban és szabad területen mutatják be termékeiket. A vásár már­cius 13—20-ig marad nyitva. A legnagyobb kiállító a vendéglátó NDK, iparát 4200 vállalat képviseli. A belváros vásárházaiban a látogatók teljes export-választékot kap­nak Bemutatják a szovjet és az NDK szakemberek által kö­zösen fejlesztett Zeiss multi­­kat. A számító- és adatfeldol­gozó gépek, amelyek nagyrészt a KGST-országok termékei, bizonyára nagy vonzóerőt gya­korolnak majd a látogatókra. Az NDK-val együtt 11 szo­cialista ország állít­ ki Lipcsé­ben. A legnagyobb külföldi ki­állító a Szovjetunió. Hazánk lipcsei kiállítását a Hungexpo képviselője ismer­tette. 20 standon 35 külkeres­kedelmi vállalatunk, 185 ma­gyar termelőüzem gyártmá­nyait mutatja be, elsősorban a KGST-integrációban előál­lított termékeket. Kiállításunk 3870 négyzetméter alapterüle­tet foglal el. Országgyűlési tisztségviselők értekezlete Apró Antalnak az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének ve­zetésével hétfőn értekezletet tartottak az országgyűlés ál­landó bizottságainak elnökei, a képviselőcsoportok vezetői, s a parlament tisztségviselői. A tanácskozáson — amelyen részt vett Péter János és Ino­­kai János, az országgyűlés al­­elnökei — elsőként Apró An­tal tájékoztatta a képviselőket az országgyűlés soron követ­kező, tavaszi ülésszakának tennivalóiról, előkészületeiről. Az értekezleten dr. Korom Mihály igazságügyminiszter adott tájékoztatót a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény­­tervezetről. Elmondotta egye­bek között, hogy a közügyek intézésében a lakosság részvé­telének sokféle módja, lehető­sége van. Ezek közül csupán egy az a terület, amelyet a törvényjavaslat szabályozni kí­ván. A témakörben nem ez az első magasszintű jogszabály: 1954-ben született meg a la­kossági bejelentések intézésé­ről szóló törvény, s 1957-ben az államigazgatási eljárási sza­bályozásról szóló paragrafus­sor. A most elkészült törvény­­tervezet a társadalmi vita pró­báját is kiállta: a Hazafias Népfront aktív közreműködé­sével 130 helyen több mint 4000 állampolgár mondott vé­leményt a tervezett passzu­sokról. Az értekezleten felszólalt dr. Mátay Pál, dr. Szabó Jó­zsef, dr. Pesta László, dr. Szi­lágyi Gábor, dr. Molnár Béla, dr. Vida Miklós, dr. Hegedűs Lajos és dr. Lakatos Pál or­szággyűlési képviselő. Megkezdődtek Csehszlovákiában a magyar kultúra napjai Hétfőn este a prágai Szme­­tana színházban rendezett ün­nepséggel megkezdődtek a ma­gyar kultúra napjai Csehszlo­vákiában. Az ünnepi megnyi­tón a csehszlovák állami és pártvezetők mellett jelen volt Pozsgay Imre kulturális mi­niszter, Barity Miklós prágai magyar nagykövet és a cseh­szlovák kulturális élet számos kiemelkedő személyisége is. A vendéglátók nevében Josef Svágera cseh kulturális mi­niszterhelyettes méltatta az esemény jelentőségét. — A magyar kultúra közel áll hozzánk, mind hagyomá­nyos történelmi kapcsolataink, mind pedig jelenkori kultú­ránk szocialista tartalma ré­vén — mondotta bevezetőül. — Sokévi tapasztalatok iga­­zolják, hogy a két ország együttműködése kölcsönösen gazdagítja kultúránkat. A szo­cialista országok kulturális napjai rendszerint mély nyo­mot hagynak a baráti orszá­gok kultúrájában. Mély nyo­mot hagyott bennünk az a ba­ráti légkör, amely a múlt év végén Magyarországon meg­rendezett csehszlovák kultu­rális napokat jellemezte. Dr. Marczali László kulturá­lis miniszterhelyettes beszédé­­i­ben egyebek között kijelentet- t te: „A jóbarátsághoz, jószom­szédsághoz elengedhetetlenül hozzátartozik egymás kultúrá­jának ismerete, érzése és sze­­retete. A történelem során egymás mellett élő népek kul­túrája mindig is átlépte a ha­tárokat. Kulturális kapcsola­taink igazi fellendülése azon­ban csak a felszabadulás után kezdődhetett meg és érhetett el nagyszerű eredményeket. A mi osztályos részünk, hogy felszámoljuk a Közép- és Ke­­let-Európa népeit egymás el­len uszító hatalmi politika átkos örökségét. A fejlett szo­cialista társadalom megvalósí­tását a nemzeti kultúrában felhalmozott értékek kölcsö­nös megismerése, elsajátítása is elősegíti. A megnyitó beszédek el­hangzása után a Magyar Ál­lami Operaház balettegyüttese bemutatta Delibes Sylvia című balettjét.­­ Pozsonyban a Szlovák Nem­zeti Színházban a szlovák tár­sadalmi és kulturális élet szá­mos kiválóságának jelenlété­ben nagy sikerrel mutatta be műsorát az Állami Népi Együttes, a morvaországi Vel­ké Meziriciben pedig Perényi Eszter hegedűművésznőnk fel­lépte aratott nagy tetszést. 10,5 milliárd forint a Balaton fejlesztésére Új szállollák, műtétek, strandok Több évig tartó előkészítő munka után elkészült az V. ötéves tervidőszakra vonatko­zó Balaton-fejlesztési prog­ram. A javaslatot a Balaton­­fejlesztési Tárcaközi Bizottság néhány nappal ezelőtt tartott ülésén megtárgyalta, és elfo­gadta. Ebben a tervidőszakban több mint 10,5 milliárd fo­rintot fordítanak a balatoni üdülőterület fejlesztésére. En­nek keretében kiemelten ke­zelik a közművesítést, az utak, autóparkolók, a stran­dok, a kereskedelmi és ven­déglátóipari hálózat, valamint a köztisztasági tevékenység fejlesztését. Az ivóvízellátást kétszeresére növelik és a je­lenlegi 28 helyett, a tervidő­szak végére a Balaton men­tén élő lakosság 47 százalé­ka kap vezetékes ivóvizet. A burkolt utak hossza 17 százalékkal növekedik és 57 százaléka lesz pormentes. Nagy figyelmet fordítanak a Balaton vizének minőségvé­delmére. Ezt a célt szolgálja a Balatonba torkolló vízfolyá­sok rendezése is. Folytatódik a déli part szabályozása, és a Sió szabályozásával lehetőség teremtődik a­ Balaton vizé­nek megfelelő szinten tartá­sára. Ebben a tervidőszakban a Balaton környékének népessé­ge előreláthatóan 10 százalék­kal növekszik, ami azt jelen­ti, hogy 1980-ban eléri az op­timálisan meghatározott 600 000 főt. A SZOT és a kü­lönböző vállalatok 8000 új üdülőférőhelyet építenek, amivel újabb 100 000 dolgozó üdülését biztosítják. Nagyobb tömegeket fogadó üdülőcentrumokat alakítanak ki Zamárdiban, Alsóörsön és Balatonfüreden. Az ezt célzó előkészítő munkálatok már javában folynak, és részben befejeződtek, teljes kiépíté­­­­sük azonban 1980-ra várható.­­ A tervidőszakban megkezdő­­­­dik Siófok-városközpont és Balatonboglár-községközpont rekonstrukciója. Igen jelentősek a közleke­dés javítását célzó útépítési munkák. Badacsonyban az üdülőterület megközelítésére közúti csomópont létesül. A vasúti közlekedés fejlesztése terén befejeződik a szabad­­battyán—murakeresztúri és a tapolca—balatonszentgyör­gyi vonal korszerűsítése. Meg­kezdődött a siófoki vasútál­lomás átépítése. A balatoni személyhajózás korszerűsíté­sére három új személyhajót és egy új kompot helyeznek üzembe. Balatonföldváron új szállo­da, Siófokon, Balatonszárszón és Fonyódon új motelek épül­nek, 270 millió forint költség­gel. Ezzel 1100 új férőhely lé­tesül. A campingeket 3600 fé­rőhellyel bővítik, és a korsze­rűsítéssel együtt ezekre a munkálatokra 114 millió­­fo­rintot fordítanak. A megyei tanácsok saját anyagi eszkö­zeik felhasználásával további 3600 új férőhelyet létesítenek a meglevő kempingekben. 323 ággyal növelik a szállodák, és 125 férőhellyel a bungalók befogadóképességét. A SZOT és a vállalatok 8000 új férő­helyet létesítenek, 2160 millió forint beruházással. A siófo­ki Aranypart építése során 3000 új férőhely létesül. A kereskedelmi hálózat 16 000, a vendéglátóipari 9000 négyzetméterrel növekszik, ezen felül ugyancsak 9000 négyzetméternyi rekonstruk­ciót végeznek majd a meg­levő vendéglátóipari helye­ken. A strandok bővítése 12 000 új férőhelyet jelent. A tervidőszakban Balatonalmá­din, Keszthelyen, Siófokon lé­tesülnek üdülőhelyi klubok. Különös gondot fordítanak majd a Balaton környékén levő műemlékek helyreállítá­sára, megóvására. Ezek meg­valósulása lehetővé teszi, hogy a Balaton környékén 5430 hektárnyi területet védetté nyilváníthassanak. (g­­j.) 3

Next