Magyar Nemzet, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-10 / 213. szám
4 Befejeződött az irodalmi hetilapok nemzetközi tanácskozása Pozsgay Imre fogadta a főszerkesztőket A szocialista országok irodalmi hetilapjai főszerkesztőinek találkozója pénteken befejezte munkáját. A tanácskozásról Garai Gábor, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára elmondta: úgy ért, a vendégek elégedettek a találkozóval, több jelentős kérdésben alkotó vita, hasznos eszmecsere alakult ki. — Jelentősnek értékelem, hogy a tanácskozás részvevői a fő elvi kérdésekben egyetértettek — folytatta. — Megállapították, hogy a szocialista országok irodalmi kapcsolatai kedvezően fejlődnek, mind szorosabbá válnak. A gyümölcsöző együttműködés, a különböző nemzetek irodalmának, irodalmi életének folyamatos figyelemmel kísérése jellemzi e kapcsolatokat. Változatlanul szükséges, hogy mindjobban megismerjük egymás irodalmát, s az irodalmi hetilapok hasábjairól is az irodalmi életet. — A jövőben még hatékonyabb együttműködésre van szükség az írószövetségek, hetilapok szerkesztőségei között az irodalmi kapcsolatok további ápolásáért — fogalmazódott meg a találkozón. Pozsgay Imre kulturális miniszter pénteken fogadta a szocialista országok irodalmi hetilapjainak főszerkesztőit budapesti tanácskozásuk alkalmából. A Magyar Írók Szövetsége és a Lapkiadó Vállalat a budapesti találkozó befejezése alkalmából fogadást adott pénteken a Fészek Művészklubban. Klimó Károly képei öt szentendrei Művésztelepi Galériában Remek esztendő ez az ezerkilencszázhetvenhetes Klimó Károly számára. Termékeny és termékenyítő. Termékeny, mert — nem is az egész évet, csupán az eddig eltelt nyolc hónapját használva ki — Klimó egy tárlatra való kitűnő képei s irodalmi illusztrációt fejezett be, továbbá egy festői erényekkel teljes plasztikát formáit, s ráadásul egy figyelemre méltó falkárpitot tervezett. És termékenyítő is ez az esztendő Klimó Károly számára: eredményei — máris érezhető sodrással — erős lendülettel viszik majd tovább munkásságát a szentendrei Művésztelepi Galériában megnyitott tárlat időközi összefoglalója után. De hát mi történt pontosan Klimó Károly műhelyében az idei esztendőben? Mivel magyarázható s minek nevezhető festészetének mostani fölszikrázása? Fordulatnak? Semmiképpen: Klimó most issan ugyanúgy gondolkodik és ugyanúgy fest, mint három esztendeje, amikor első kiállításán vendégeskedhettek a látogatók, mint tavaly ősszel, amikor a Helikon Galériában bemutatott irodalmi művektől ihletett kompozícióit figyelhettük. Folytatásnak? Az se pontos, mert a változás nem csupán mennyiségi — Klimó festészete nem termékenyebb lett (s pláne nem termelékenyebb!) — de egyben minőségi is: több mindenről beszél, s ugyanakkor egyszerűbben szól ennek az esztendőnek valamennyi képe, mint bármelyik elődje tehette s tette. A beérés volna tán mégis a legmegfelelőbb meghatározás erre az állapotra, melyben Klimó Károly munkássága e percben, tárlatának bizonysága szerint lelhető. Egy megszorítással, hogy mostani beérése nem jelentheti régebbi képeinek egyszerű ,,éretlen” előzménnyé degradálását. Szerencsés gesztussal figyelmeztet erre a kiállított anyag is: rendezője az idei művek elé egy három esztendővel ezelőtt festett képet iktatott. S ez, az Égő szemétdomb, éppenséggel nem egy „meghaladott állapot tanújaként” árválkodik társai közt. Egyenrangú fél, melyről legföljebb ennyi mondható el, hogy — más, az semmiképp se, hogy alábbvaló a többinél. Mindez azonban még csak negatívumokkal felelt a természetesen következő kérdésre: miben áll Klimó Károly festészetének beérése és hogyan érhető tetten? Nem egyszerű dolog ez, mert hiába oly csábító a lehetőség, mégsem vágható rá az iménti kérdésre, hogy „mindenben”, hogy az egész műben. Ez túl általános. Nem lehet hát meghatározás, nem lehet, felelet. Ahhoz, hogy elfogadható legyen, előbb azzal kell tisztába jönni: az adott esetben mi érthető e ,,minden”-en? A mesterség mindenképpen , hogy a legföltűnőbbikkel kezdjük a részek fölsorolását, Klimó már régóta a jeles kultúrájú festők közé tartozik, ám ilyet, mint az idén, még ő se produkált: a színegyeztetések és -szembeállítások, az átmenetek, a hangulatot keményítő gesztusok és feloldó fátylas mozzanatok, a felhozó részek közt váratlanul felizzó fények, az egyenletes felületekbe hasító vonalak olyan tudatos nyelvi rendszerré állanak össze újabb művein, hogy csak csodálni lehet festőjük precizitását. S ez a pontos világ nem válik hideggé, még kevésbé kiszámította, a részletek hajlékony dallamai végül is rendkívül szuggesztív, precizitásában is érzelemteli összhangzatot építenek minden képen. Klimó Károly képei azonban nem üres, hanem telített hangzatokból válnak egésszé. Más szóval: tartalmasak — mint voltak mindig. De tartalmasságuk az újabb időkben egyre inkább közelít az érzelmek szűrőjén kibocsátott rációhoz (míg régebben megközelítésében az érzelmi elem volt az uralkodó). Nyilvánvalóan nem független ez a jelenség Klimó újabban nagy kedvvel folytatott “illusztrációs tevékenységétől. Nem lett ettől illusztratív, szó sincs ilyesmiről — mélyebb rétegekből kell kikeresni a változások összefüggését. Az illusztráció tömöríteni, rendszerezni, majd a gondolatok ritmusából képi ritmust fonni tanította meg Klimó Károlyt. Igaz, nem viszonzatlanul. Mint tavaly mutatott, majd ezúttal kiállított illusztrációi mutatják , a festő Klimó gondolkodásmódja, motívumkezelési rendszere hasonlóképpen mélyen behatolt az illusztrátor munkásságába, s felszabadította azt. E felszabadulásnak köszöntet” egyébként többé-kevésbé a kiállítás bevezetőben már említett plasztikai kompozíció is, Az üldöző halála. Ezt is irodalmi mű ihlette ugyanis: Alejo Carpentier Üldöző című elbeszélése. (Az ihleten és a máig vezető gondolati folyamat irányának meghatározásán kívül persze az elbeszélésnek nemigen akadhatott más szerepe. Klimó művét nemcsak az irodalmi, hanem a festői anyag törvényei is formálták: múlandóságuk, esendőségük, plasztikájuk és színességük már ebből következik.) Végül: Klimó Szőnyegtervéről kell szót ejteni. A „festői” kárpitok tíz-tizenöt évvel ezelőtti virágkora után, a „textiles” textilkompozíciók mostani korszakában ilyesmivel előállni igazán merész dolog. Klimó mentségére legyen mondva: munkájával nem a vitába szólt bele. Szőnyegterve nem „szavazat” egyik, vagy másik oldalra. Hanem logikus következménye, kiszámítható lépése e festészet alakulásának: képződményei egyre erősebben kívánták a plasztikusabb, s ugyanakkor anyagában hajlékonyabb megjelenés lehetőségét — azt tehát, amit csak a textil tud megadni. A terv — Puskás Nadia iparművész kezétől — kivitelezett részlete ezért nem ígéret, még így, töredékként sem, hanem bizonyosság, amit éppen úgy föl kellene ismernie az arra hivatottaknak, mint az illusztrációs lapok alkalmatosságát.. Maow Nemzet „Jóra legyen az mnk kezdési ” Sylvester János jubileumára Most ünnepelhetjük a nyomtatott magyar szó ötödfelszázéves születését. Krakkóban kezdődött meg a nyomtatott magyar nyelvű írásbeliség. Két jelentéktelen tankönyvecskét adott ki 1527-ben Hyeronimus Vietor krakkói nyomdász, hogy a gyerekek minél könnyebben és gyorsabban elsajátítsák a latin nyelvet. De a két könyv négy nyelvű: a latin szöveghez német, lengyel és magyar nyelvű értelmezés, fordítás járul. A magyar szöveg szerzője Sylvester János. Úttörő nagy tudósa irodalmunknak és nyelvtudományunknak, nemcsak a legelső nyomtatott magyar szöveg szerzője. Ő írta az első magyar nyelvtankönyvet, igaz, még latinnal együtt: Grammatica Hungarolatina; ő készítette az első teljes Újszövetség-fordítást, s ez egyúttal a Magyarországon nyomtatott első magyar nyelvű könyv; ő fedezte fel a magyar nyelv alkalmasságát az antik időmértékes verselésre, s megalkotta az első magyar hexamétereket. S ő figyelmeztetett először arra, hogy a műköltészet állandó nyelvi forrása a népköltészet nyelve. Ennyi érdem, s mily szomorúan tragikus sors! Élete Krakkóból való távozta után csupa küzdelem, hányódás, balsiker. Szinyérváralján született, de apai örökségéből kiforgatták. Nádasdi Tamásnál talált menedéket és állást Sárvár-Újszigeten. De itt a nyomda alapítása és működése okozott Sylvesternek sok keserűséget és gondot. Házassága is szerencsétlen. Bécsben 1543-ban egyetemi katedrát kapott, a héber nyelvet tanította, később a történelmet. De 1552 után eltűnt. Az egyetem feljegyzéseiben nevét nem találni többé. Azért-e, mert korábbi pártfogója, Nádasdi ellenségévé vált? Van, mert a jezsuiták befalyása megerőskített Bécsben is?Nem tudni. Úttörő érdemeit századokon át homály fedte. Kazinczy újította fel emlékét. Két krakkói nyomtatványa is csak 1912-ben került elő. Melich János tette közzé gondos hasonmás kiadásban. Az első könyv Rudimenta grammatices Donati, azaz Donatus nyeltanának elemei. Donatus az ókor végén írta meg nyelvtankönyveit; a kezdőknek szólót a humanista nevelés elvei szerint dolgozta át Christoforus Hegendorf. Sylvester közreműködését abból tudjuk, hogy a könyv végén latin buzdító verset találni, s ennek címében megnevezi magát. A latin nyelvű distichonokban írt vers után pedig befejezésként a Miatyánk és az Üdvözlégy magyar fordítása található. Ennek alapján vélik úgy a tudósok, hogy ez a könyv elsősorban a magyar diákok részére készülhetett. Ebben a könyvben találjuk két legrégibb nyelvtani műszavunkat: tulajdonnév és köznév. Mindkettő Sylvester alkotása — ötödfélszáz éve használjuk mind, akik magyar nyelvtant tanulunk. A második könyv is latin nyelvkönyv: Puerilium Colloquiorum Formuláé, azaz: Gyermeki beszélgetések példái. Ebből a latin társalgás elemeit sajátíthatták el a tanulók. Itt minden latin mondathoz megtalálni a megfelelő német, lengyel és magyar fordítást. Ebben a könyvben is humanista elv érvényesül: minél hamarább gyakoroltatni magát a nyelvet, s a latin megértését anyanyelvi szöveggel könnyíteni meg. Sylvester szerzőségét itt is a könyvet bezáró buzdító versből állapíthatjuk meg, a latin decastidhon címében megnevezi magát. A Formuláé 27 beszélgetést tartalmaz más-más témáról. Mindig két fiú beszélget. Álljon itt mutatóban az utolsó beszélgetés egy részlete. Thomas kéri Georgiust, hogy kísérje el egy temetésre.: „Az mester parancholna” az kíséretet. Thomas: „Nem híyaba ezth kyrem.” Georgius: „De miyrih kyred.” T.: „Hogy enghem thaniych.” G.: „Myre thyghed thaniytanalak.” . T.: „Borth meghaldani.” G.: „Akkorymeegh hogy wyszed.” T.: „Akkor thoth.” (Olvasd: Akkoré, amikor még viszed? Akkor tudott előttem.) G.: „Ez bor nektek eghyssighes lygyen.” T.: „Ez ylhal yol esigh.” G.: „Ez borth wyghan ygyalhok.” T.: „Ptrewsszkelepnek my yoth kywannyak.” (Olvasd: prüsztölőnek.) G.: „Eghyssygh neked.” T.: „Thyghed ysthen megh tharchon.” G.: „Myth ivalamith kezdeonek.” (T. i. kívánjuk.) T.: „Jóra lygyen az mith kezdesz.” G.: „Jo wyghre lygyen az myth zeressz.” (Olv.: szerezsz.) T.: „Myth el meneonek.” (T. i. kívánjunk.) G.: „Ez unh neked bodogh lygyen.” „Wygh lygyen nekem megh thérysed.” G.: „Myth ezeketh nekem kywanoknak mongyak." T.: „Ezeketh énys neked kywanom.” Sylvester még nem írhatott irodalmi nyelven, mert akkor az még nem volt. Ő az í-ző nyelvjárást beszélte. Többi könyvében is ezt a nyelvjárást használta. Szülőföldje nyelvét, ahonnan Ady is jött, s ahol Ady szintén í-ző formában tanulta először anyanyelvét. Mégis: szavai ma is frissen, mindenki előtt érthetően hangzanak. Guy NAPLÓ szeptember 10 A Budapesti Történeti Múzeum reneszánsz kórusmuzsika címmel zenei sorozatot rendez. Szeptember 11-én Dénárt Gusztáv vezetésével az Ámon Mandolin Quintett, 18-án dr. Hettyey Gyula vezényletével a Csepeli Munkásotthon Női Kamarakórusa, 25-én Jobbágy Valér vezényletével a Pécsi Tanárképző Főiskola Női Kamarakórusa, október 2-án pedig Kismartony Ferenc vezényletével a Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar ad hangversenyt délelőtt 11 órai kezdettel a Budapesti Történeti Múzeumban. Új kiállítás nyílt meg pénteken a Műcsarnokban: a bolgár textilművészet modern törekvéseit ismerteti. Húsz bolgár művész 32 alkotását mutatja be a Képzőművészeti Világhét tárlatán.oo Az idei nyár utolsó kiállítását pénteken nyitották meg a velencei Kápolna Galériában. Ezzel a tárlattal, a budapesti pedagógusok Velencei-tóról készített képeinek kiállításával véget ért a Velencei Nyár csaknem három hónapig tartó rendezvénysorozata. Bemkó Sándor, a Benkó Dixieland Együttes vezetője a zenekar hazai és külföldi sikeres fellépéseinek, valamint a közművelődésben kifejtett munkájának elismeréseként megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Benkó Sándor pénteken a ferencvárosi Kosztolányi Művelődési Házban vette át a kitüntetést, amelyet első ízben kapott meg a könnyűműfaj egyik képviselője.A Nyugat-Afrika népművészetéről nyílt kiállítás pénteken a Néprajzi Múzeumban. A 120 kiállított tárgy — Tálát Benlernek, a Török Köztársaság budapesti nagykövetének gyűjteménye — a világ legféltettebb múzeumi kincsei közé tartozik.V Zevo Mostel világhírű színész csütörtökön éjszaka szívroham következtében meghalt. Egyik leghíresebb alakítása a Broadway-on a Hegedűs a háztetőn Tevje szerepe volt. * Ipari formák a lakásban címmel, szeptember 17-én kiállítás nyílik, meg az Iparművészeti Múzeumban. Ez a tárlat nyitja meg a Képzőművészeti Világhét magyarországi rendezvénysorozatát. * Mészáros Jenő festőművész emlékkiállítása szeptember 16-án nyílik meg a Hazafias Népfront I kerületi bizottságának kiállítótermében (Budapest, I., Bem rakpart 6—7.) SZÍNHÁZAK MA! MŰSORA Nemzeti Színház; (Budavári Palota) : Philoktétés (lé! 81 — Pesti Színház; Eredeti helyszín (7) — Vidám Színpad; Észnél legyünk: (fél 8) — állami Bábszínház : Jókai tér: A kacsalaki rejtély (du fél 3) — Fővárosi Nagycirkusz: Porondon a világ (du, fél 4 és fél 8). .Szombat, 1917. szeptember 10. Horthy hatalmi rendszere (1919-1922) Jegyzetek Pölöskei Ferenc könyvéről Lassan egy évtizede már annak, hogy a Magyarország kapitalizmus kori fejlődéséről lezajlott történészvitában megfogalmazódott az igény, hogy a Horthy-korszak jellegének pontosabb meghatározásához, a fasizmus magyarországi problematikájának tudományos igényű megoldásához a rendszer genezisének feltárására van szükség. Pölöskei Ferencnek a Kossuth kiadónál megjelent könyve — követve a közelmúltban megjelent néhány részmonográfia úttörését — elsőként vállalkozik arra, hogy az ellenforradalmi rendszer keletkezését új szintézisbe foglalja. Gondolatmenete arra a felismerésre épül, hogy egy rendszer lényegét és jellegét a törvényhozó és végrehajtó hatalom működésének iránya, természete határozza meg. Ezért azután az 1919 augusztusától 1922 nyaráig, pontosabban az 1922-es második nemzetgyűlési választásokig elemzi és értékeli a kormányzati, államigazgatási, valamint jogalkotói tevékenységet, amit az első ellenforradalmi kormányok, majd az első nemzetgyűlés folytattak. Szerencsés a jogtörténeti és államjogi megközelítés alkalmazása éppen egy történész részéről, így a köztörténeti folyamatokba ágyazva kerülnek megvilágításra a jogi tények, és visszahatásuk másának a rendszernek az alakulására. Pölöskei felismerte és végre ki is mondta, hogy a rendszer kialakításában Horthy Miklós fővezér majd kormányzó nem báb volt az antant vagy egyes itthoni politikai körök kezében, hanem túl a katonai erőszakszervezet feletti korlátlan rendelkezési körén, a ,,pártpolitikán felülemelkedve” ténylegesen a politikai fejlemények középpontjában állt. Különösen szembetűnő ez az antant hazai elképzeléseinek realizálásakor, az államfői hatalom körülírásakor és gyakorlati értekezésekor, a királypuccsok idején, s végül a bethleni konszolidációs törekvéseknek és Horthy elképzeléseinek igen korai találkozásakor. A horthysta hatalmi rendszer 1919—1922. közötti első, leginkább kritikus korszakáról adott újszerű elemzés plasztikusan érzékelteti azt a folyamatot, ahogyan a különféle ellenforradalmi, fasiszta jellegű szervezetek integrálódtak a jobbfelé nyitottnak maradó államhatalmi rendbe. Ezt a folyamatot már korábban is ismertük. Pölöskei viszont arra vállalkozott, hogy bemutassa a korszak két tömegméretű ellenforradalmi pártjának, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Kisgazdapárt fokozatos felszámolásának és felbomlásának folyamatát. A későbbiek szempontjából fontos tény, hogy ezek a pártok nem önszántukból lettek a bethleni és a horthysta konszolidáció támogatói vagy kiszolgálói, hanem mert heterogenitásuk miatt nem voltak alkalmasak saját céljaik elérésére, így a nagybirtokos és nagytőkés uralkodó osztályok hagyományos politikai exponensei — Horthyval szövetkezve — sikerrel, számolták fel őket, s teremtettek meg egy új típusú egységes ellenforradalmi kormánypártot, amely leginkább a Tisza István-féle Munkapárthoz hasonlított, bár jellegében alapvetően más volt. A szerző figyelmét elsősorban a Kisgazdapártra és a volt munkapártiakra irányítja e folyamatok feltárásánál. Álláspontja érthető, hisz valóban a gazdagparaszti liberális, sőt esetenként demokratikus érdekeket is magába foglaló parasztpárt jelenthette volna a nagyobb veszélyt az említett uralkodó osztályok gazdasági és politikai hatalmának konszolidációjára. A könyv mértéktartásról tanúskodik a tekintetben is, hogy nem igyekszik a rendszerfasiszta voltát minden áron úgy bizonyítani, hogy a felszínre vetődött, részben átmeneti, de tényleges hatalommal nem rendelkező, valóban fasiszta jellegű mozgalmakkal vagy szervezetekkel, jelenségekkel azonosítaná magát az egész hatalmi rendszert. Egyetérthetünk azzal is, hogy a rendszert nem elsősorban a sokat emlegetett titkos társaságok tevékenysége határozta meg, vagy tartotta volna fenn, bár ezek szerepét a szerző sem hagyja figyelmen kívül. A ,,mítoszok eloszlatását” nem tekinti kimondott feladatának, de a valóságból, a tényekből történő kiindulása önmagában is legendaromboló. Ismételten megerősítést nyer, hogy az ún. Bethlen—Peyer paktum (ami nem is elsősorban Peyer Károly nevéhez fűződik) nem volt titkos jellegű, és nem határozta meg döntően egyik fél politikáját sem az 1920-as évek első felében. Még fontosabb az a korrekció, amit Pölöskei a „Nagyatádi — Bethlen-kézfogás”-ról mond el. Szó sem volt itt arról, hogy Bethlen belépett volna a Kisgazdapártba, és arra alapozta volna új egységes kormánypártját. A miniszterelnök ügyes taktikázással szétzüllesztette a parasztpártot, és annak konzervatív nagybirtokos „értékes elemeit” vette csak figyelembe az Egységes Párt létrehozásánál. Végül az is figyelmet érdemel, amit gróf Klebelsberg Kunóról megtudunk: a gróf mint kultúrpolitikus vált ismertté az utókor előtt, de Bethlen István közeli barátjaként először a Belügyminisztérium élén tett nagy szolgálatokat a rendszer kiépítésében. A Horthy-rendszer születéséről szóló monográfia erényei közé tartozik az is, hogy nemzetközi összefüggésekben gondolkodva tárgyalja a hazai fejleményeket. Kétségtelen — és már bizonyított tény —, hogy a magyarországi ellenforradalmi rendszer ebben a formában nem jöhetett volna létre az antanthatalmak közreműködése, avagy jóváhagyása nélkül.végül is visszatérünk az elsőként felvetett gondolathoz: a rendszer sokat vitatott jellegéhez, mi erről a szerző véleménye? A recenzens csak sommásan ragadhatja ki a lényegét. Pölöskei szerint 1919 —1922. között egy sajátos, fasiszta meghatározó jegyeket viselő rendszer jött létre, amely számos alapelemét átvette a Horthy által 1919 őszén a Dunántúlon kialakított nyílt, diktatórikus katonai-politikai rendszernek. A korszak vezető garnitúrájának bázisát mindenekelőtt a nagybirtokosok és a nagytőkések adták, de jelentős szerepet kaptak benne a „középrétegeket” tömörítő szélsőjobboldali szervezetek. A hagyományos uralkodó osztályok konzervativizmusa is megváltozott a forradalmak után: közeledett a szélsőjobboldali, nyílt fasiszta diktatúrára törekvő szervezetek elképzeléseihez. Ebben a kormányzati rendszerben eleve nem érvényesülhetett a polgári jogegyenlőség sem. Pölöskei Ferenc könyve izgalmas és újszerű munka, amely a magyarság közelmúltjának feltárásában úgy lépett előre, hogy annak eredményeit nemcsak a beavatott szakemberek ismerhetik el, hanem a tegnapra kíváncsi mai olvasó is új, megbízható információkat kaphat tőle. Gergely Jenő „Ember a gyorsuló időben” a címe a kolozsvári „Korunk” 1967-es — terjedelmes és tartalmas — Évkönyvének. Számos romániai magyar szociológus, pszichológus, urbanisztikai szakember és pedagógus — s mellettük a folyóirat több román munkatársa — mondja el véleményét olyan témákról, mint a városi életforma veszedelmei, mint az „élet minősége” bonyolult problematikája egy szocializmust építő államban, az ifjúság sajátos gondjainak kutatása, mint az „antipszichiátria”. A Veress Zoltán szerkesztette — és nyomdatechnikailag is jeles — Évkönyv igyekszik feleleteket találni arra a kérdésre is, amit Gáli Ernő, a folyóirat szerkesztője a kiadvany it a k is elmet adó írásában így fogalmaz meg: „Milyen begyökerezettségek szükségesek, sőt nélkülözhetetlenek egy olyan világban, amelyen mind jobban kiüt a bizonytalanság stigmája? Úgy véljük: e helyütt is érdemes kiemelni a neves Irodalmi riporter, Beke György „Lehetőség és lelemény” című írását, ahol is azt kutatja, milyen életet kínál mai (és holnapi) lakóinak a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye, s főleg annak ipari ötezete? Érdekes kortörténeti dokumentum az a „kerekasztal-beszélgetés”, amely a régi „Korunk” természettudományos cikkeit, tanulmányait elemzi. A mai szakemberek joggal állapították meg, hogy Gaál Gábor egy olyan világért küzdött, ahol a technika fejlődése nem pusztán az ember kényelmét szolgálja, hanem ahol a kulturált, a bátor, a teljes ember „teszi kezessé” a technika vívványait. (a.)