Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-01 / 231. szám

1 a zenei jegyzetek A BUDAPESTI ZENEI HE­TEK eseménysorozata — ha­gyományosan — Bartók-esttel kezdődött. A fesztivált — ugyancsak a hagyományhoz híven — Farkasinszky Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyette­se nyitotta meg. A zsúfolt Erkel Színház, az ünnepi közösség arról tanús­kodott, hogy ez a szeptember­­,végi évadnyitó esemény az egész zenei élet szívügye. Két nappal előbb ugyanez a pro­dukció Debrecenben hangzott el, az ország „második fővá­rosában”, és ezzel a fővárosi ünnepség országos érdekű kulturális üggyé válhatott. A hagyományt, amelyet — patinás múlt híján — kétsze­res igyekezettel próbálunk megteremteni és megőrizni, ez alkalommal olyan szemé­lyiség tette valóban zenetör­téneti értékűvé, mint Székely Zoltán. A hetvennégy eszten­dős hegedűművész több mint fél évszázada él Hollandiá­ban, a vezetése alatt működő Magyar Vonósnégyes az el­múlt években több ízben járt nálunk. Székely Zoltán, mint szólista keveset hallatott ma­gáról a második világháború óta. Bartók hegedűversenyét — amelyet a zeneszerző neki ajánlott — 1939 márciusában mutatta be az amszterdami Concertgebouw zenekarral, Mengelberg vezényletével. Er­ről a hangversenyről hangle­mezfelvétel is készült, a zenei köz­tudatban azonban a pro­dukció valahogyan lexikális adattá vált, zenetörténeti vizs­gakérdéssé, „Ki nyer ma?” feladattá és valójában soha nem képzeltük el, hogy Szé­kely Zoltán még ma is képes arra, hogy felelevenítse e le­gendás előadást, megvalósít­sa Bartók hegedűversenyének első interpretációját. ..élőben”, itt és most rekonstruálja a nagy mű születését. Voltaképpen nem is ezt tet­te Székely Zoltán és szerencse, hogy nem valamiféle lelet kelt életre Hétfő este az Erkel Színházban. Székely Zoltán úgy szólaltatta meg Bartók művét, ahogyan az ma él ben­ne Egy idős művész, akinek Pályáját üstökösként világí­tolta be hangszere irodalmá­nak egyik legjelentősebb al­kotása. A tapasztalatokban gaz­dag — és ne feledjük: nem el­sősorban a virtuóz, hanem a kamaramuzsi kus tapasztalatai ezek! — működése évtizedei után ad számot önmagának mindarról, amit a lángésztől kapott és amit a remekműhöz hozzáadhatott. Megrendítően tiszta és lenyűgözően világos kenet adott. Székely Bartók művéről, különös ajándék volt hallani őt. FERENCSIK JÁNOS — aki­nek személye már elválaszt­hatatlanul összeforrott az őszi ünnepségek megnyitásával — a hangverseny második részé­ben a Zene húros és ütőhang­szerekre című, 1936-ból szár­mazó opuszt szólaltatta meg a Magyar Állami Hangverseny­­zenekarral. Mind a zenekar­nak, mind főzeneigazgatójá­­nak régi, kipróbált műsorszá­ma a gondos előkészítés új fé­nyében ragyogott ezen az ün­nepi estén. Tisztán kirajzolt szólamok segítették a hallga­tóságot a mű mesterien szőtt többszólamúságának követé­sében. A többnyire problema­tikus zárótétel megoldása is remekül sikerült ezúttal: va­lódi csúcspont volt ez a finá­lé, ugyanakkor ezer szállal kötődött az előző tételhez. Ferencsik előadása ezúttal is meggyőzött arról, hogy e mű­vében Bartók — bár szeré­nyen óvakodott sokatmondó címtől — századunk egyik legjelentősebb szimfóniáját al­kotta meg. LEHEL GYÖRGY csütörtöki hangversenye a megnyitó ese­ménysorozatot Dohnányi­ Liszt­­és Kodály műveinek előadásá­val gazdagította. Dohnányi Ernő születésének századik évfordulója alkalmából végre a magyar közönségnek is mód­ja nyílik rá, hogy megismer­kedjék műveivel. A Szimfo­nikus percek című, öt tételes nagyzenekari kompozíció 1933-ban készült, de stílusa a múlt századvéget idézi. En­nek ellenére kitűnően hang­zó, ötletekben gazdag, muta­tós darab, amely nemcsak a hallgatóságnak szerez örömöt,­­ hanem a zenekar muzsikusai­nak is. A Rádiózenekar fris­sen pergő, virtuóz előadása ezt az örömöt tükrözte. KOCSIS ZOLTÁN Liszt Esz-dúr zongoraversenyét szó­laltatta meg, kápráztató hang­szeres bravúrral, célratörő egyszerűséggel és azzal a Lisz­tével rokon zeneiséggel, amely a mű ellenállhatatlan vará­zsát híven megőrizte. Kocsis művészi éleslátása tévedhetet­­lenül felismerte e verseny­mű lángeszű alkotóra valló vonásait és ugyanakkor tá­vol tudta tartani produkció­ját a látványos díszek, érzel­mes sallangok olcsó hatásai­tól. GÁTI ISTVÁN Kodály Két énekét (op. 5.) adta elő, nemes lírával, póztalan egyszerűség­gel és vonzó muzikalitással. Berzsenyi (A közelítő tél) és Ady (Sírni, sírni, sírni) költé­szetének rokon mozzanatait, elégikus hangjait foglalta kö­zös opuszába Kodály az első világháború idején (1913., il­letve 1916.) írt két dalában. Mind e műsorszámok elő­adását példásan csiszolt ki­vitel jellemezte. A hangver­senyt befejező Háry János­­szvit azonban nem hozta meg a diadalmas finálék hangula­tát: félrecsúszott szólók, rit­mikai pontatlanságok zavar­ták az előadást.­ ­ Pándi Marianne * „Európa nem halhat meg: ha Ke­let-Európában támad folytatója, oda költözik át a régi Cambrai és Firenze szelleme; ekkor Kelet- Európa zenéje tágul majd világze­névé, s az itteni népdal humánu­ma emlékezik majd vissza, mai mesterek hangján keresztül, a leg­egyetemesebb humánumra’*. A jóslat, amely negyven évvel ez­előtt született és Szabolcsi Bencé­nek „Bevezetés a zenetörténetbe” című könyvében olvasható, igaz­nak bizonyult. Kelet-Európa zené­jén belül hazánké, Bartók és Ko­dály zenéjével olykor valóban vi­lágzenévé növekszik, s „mai mes­terek hangjá”-ra is fölfigyel a külföld, a nagyvilág. Így hát Ma­gyarország azzal a jóleső érzéssel köszöntheti ma a Zenei Világna­pot, hogy a maga eredményeivel hozzájárul a zene egyetemességé­hez. A bármely anyanyelvű ember számára érthető muzsika, amelyről a tavalyi Zenei Világnap alkalmá­ból az azóta meghalt Sosztakovics szólt, gyakorta indul el tőlünk más országokba, és érkezik hazánkba más hazákból. Hazánk, amely a „legegyetemesebb humánumot” út­nak indítja és befogadja, azzal a tudattal ünnepelheti ma, október elsején a Zenei Világnapot, hogy nálunk szinte minden délután és este a világzene napja. (g. I.) ŐSZI-TÉLI KEDVEZMÉNYES ÜDÜLÉS VIDÉKI SZÁLLODÁINKBAN: PANNÓNIA-Pécs, ALBA REGIA-Szekesfehervar, ARANY CSILLAG-Dunaujvaros, HUNGARIA-Szeged, ROYAL-Szeged,TISZA-Szolnok,RABA-Gyor, PARK-Eger, MATRA-Gyongyos, fáj? KARANCS-SalgotarjarL^^^ PANNONIA-Sopron, VENDÉGSZOLGÁLATI IRODÁINKBAN Petőfi S.u.18.Tek­tSJ-01-es Lenin krt. 47. Tel: 228-668 Magyar Nemzet Bartók-bemutatóra készül a moszkvai Nagyszínház Magyar—szovjet művészcsere Vezető szovjet művészek szerepelnek Magyarországon, kiváló magyar művészek a Szovjetunióban a jövő évben, a Nemzetközi Koncertigazga­tóság és a szovjet Goszkoncert pénteken Moszkvában aláírt megállapodása alapján. Az 1978—79 évre szóló megállapo­dás részletesen rögzíti a jövő évi kölcsönös vendégfellépése­ket. Hazánkban szerepel például jövőre Aram Hacsaturján. Karmesterként látogat el Bu­dapestre, s újra a Honvéd mű­vészegyüttessel lép fel. Ma­gyarországon vezényel 1978- ban Gennagyij Rozsgyeszt­­venszkij és Dmitrij Kitajenko. A szólisták között lesz Vlagyi­­mi Szpivakov hegedűművész és Dmitrij Baskíron zongoramű­vész. A moszkvai Nagyszínház két vezető énekese is fellép Budapesten: Vlagyimir Atlan­­tov és Zurab Szotkilava. Az együttesek sorában lesz a Moszkvai Kvartett és a Lett Kamarazenekar — velük együtt összesen mintegy har­minc szovjet művész és együt­tes vendégszerepel Magyaror­­szágon a jövő évben. Igen nagy érdeklődéssel vár­ja a szovjet közönség is a ma­gyar művészek vendégfellép­tét. Jövőre a Szovjetunióban szerepel például Lehel György karmester, Kovács Dénes he­gedűművész, Ránki Dezső zon­goraművész. A moszkvai Nagyszínházban lép a szovjet közönség elé Sass Sylvia — a Don Carlos és a Traviata elő­adásain. Kovács Kolos ugyan­csak a Don Carlosban, vala­mint a Borisz Godunovban énekel Moszkvában , Mu­szorgszkij operájában oroszul alakítja Pimen szerepét. Orosz Adél és Róna Viktor is fellép jövőre a Szovjetunióban. A megállapodással egyidő­­ben írták alá Moszkvában azt a külön szerződést is, amelyet a Nagyszínház kötött magyar művészek közreműködésére Bartók operája. A kékszakállú herceg vára színrevitelében. A mű betanítását irányítja és több előadást vezényel Feren­csik János főzeneigazgató. Az operát Mikó András, az Ope­raház főrendezője állítja szín­padra. A díszlet Forray Gábor, a budapesti Operaház vezető díszlettervezőjének munkája. A jövő tavaszi bemutató első szereposztásában Jelena Ob­­razeova lesz Judit, a Kéksza­kállú szerepét Jevgenyij Nyeszterenko énekli. Ezer est a Koronában Jubileumhoz érkezett a Ko­rona Pódium — hétfőn gála­műsorral köszöntik ezredik estjüket. A Teszt ördöge volt a címe Mikes Lilla előadóestjé­nek, amelyre az előadó a Dél­budai Vendéglátó Vállalattal szerződést kötött 1972-ben , s ezzel elindult a Korona Pó­dium önálló estsorozata. Erről a sikeres öt évről tar­tott tájékoztatót Bari György, az Országos Rendező Iroda igazgatója. „A várbeli előadá­sok nagy népszerűsége kész­tette az ORI-t arra, hogy át­vegye a Korona Pódium fe­letti gondnokságot — mondta. — A Pódium előadásait nem­csak a Korona cukrászdában, hanem üzemekben, elvárak­ban, és vidéki művelődési há­zakban­ is bemutattuk. A régi irodalmi szalonok hana"'„,át igyekeztünk felidézni Mikes Lilla szerkesztő-)iázt wwwmM segítségével, örömmel látunk, hogy bértetek nélkül is van­nak visszatérő vendégeink.” ’ Külföldön is volt már a Pó­dium, a Vajdaságban szinte valamennyi műsorukat elvit­ték, jártak Halléban és Moszk­vában is A Korona Pódiu­mon mintegy 400 ezer ember látta már Béres Ilona. Besse­nyei Ferenc. Darvas Iván. Gobbi Hilda. Harsányi Gábor. Kazimir Károly. Mikes L'Ha. Pethes Sándor Ruttkai Éva, Sütő Irén. Turay Ida műsorát, az idegen-, illetve két­nyelvű esteket, a zenei, irodalomtör­téneti és publicisztikai műso­rokat. Most új bemutatókra készülnek. Az Októberi Szo­cialista Forradalom évfor­dulójára ,.Hatvan év " hat­van állomás" címmel állítot­tak össze műsort. Rendeznek egy Adv-estet, ezen­­kívül Tolnán Klárinak, Lukács Sán­dornak, Márkus Lászlónak és Várkonyi Zoltánnak az önálló estjéire hívja vendégeit a Ko­rona Pódium. NAPLÓ Október 1 Az Elnöki Tanács Szabó Magda kétszeres József Atti­­la-díjas írónak irodalmi mun­kásságáért a Munka Érdem­rend arany fokozata kitünte­tést adományozta. A kitünte­tést Pozsgay Imre kulturális miniszter pénteken adta át. Az átadáson jelen volt Dobozy Imre, az írószövetség elnöke.­­ A bécsi Collegium Hungari­­cum nagy sikerű évadnyitó koncertet rendezett. A ven­dégek nagy­ tapssal jutalmaz­ták Perényi Miklós cselló-, Perényi Eszter hegedű-,­ és Kiss Gyula zongoraművész játékát. Korniss Dezső „Rezeda 9” A rablók meg a pásztorok cí­mű kiállítása október 2-án, vasárnap 11 órakor nyílik meg a hatvani múzeumban. dp A Radnóti Miklós Színpad ma, szombaton este mutat­ja be Justinas Marcinkevicius szovjet-litván költő A székes­egyház című drámai költemé­nyét. A művet Bojtár Endre és Tandori Dezső fordította, Gosztonyi János rendezi. A fontosabb szerepeket Joós László, Szabó Kálmán, Keres Emil, Csikós Gábor, Jancsó Adrienné és Petrozsényi Esz­ter játssza. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére rende­zett bemutató díszletét ven­dégként Makkai Péter tervez­te. Mg. Scholz Erik festőművész ké­peinek bemutatója október 7-én, pénteken délután fél öt­kor nyílik meg a Műcsarnok­ban.9 Légrády Sándor festő­ és grafikusművész bélyeggrafi­­káiból nyílt meg kiállítás pén­teken Pécsett. Kass János illusztrációit, grafikai és tipográfiai mun­káit bemutató kiállítást nyit meg Juhász Ferenc a debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem egyetemi könyv­táráruak kiállítótermében októ­ber 4-én, kedden, délután ne­gyed négykor.­­ A dunaújvárosi Rosti Pál fotóklub kétévenként rendezi meg az­ országos Rosti Pál fo­tókiállítást a fényképezés ma­gyar úttörőjének emlékére. Az idén az első díjat és a Ros­ti Pál emlékplakettet Kozák Albert három képből álló kol­­lekciója nyerte, a második dí­jat Markovics Attila Verse­nyen című képe, a harmadik díjat Kanyó Ferenc Töpren­gés című fotója kapta. Az or­szágos Rosti Pál fotókiállítás október 15-én nyílik meg Du­naújvárosban az­ Uitz Béla ki­állítási teremben.­­ „Kerekecske, gombocska" címmel leporelló jelenik meg a Móra Kiadó gondozásában, egy új sorozat első köteteként. Az új sorozat témakörök sze­rint ismerteti meg a gyerme­kekkel a magyar népi mondó­­kik gazdagságát. Az első könyv az ismert néprajzkutató. Kresz Mária válogatása tíz tréfálkozó, játékos mondókat ad közre, Szyksznián Vanda rajzaival. Két első díjjal tért haza Olaszországból az­ esztergo­mi Labor MIM Balassa Bá­lint, kórusa, a Descarai nem­zetközi kórusfesztiválon klas­­­szikus és ném­ kategóriában is megszerezte az első helyet.­­ A Petró-gyűjtemény reme­kei címmel kiállítás nyílik még október 4-én, kedden dél­után öt órakor a miskolci Her­man Ottó Múzeum képtárá­ban. .Szombat, 1977. október 1. Egy írócsoport elmúlása Feloszlott a „Gruppe ’47" Fennállásának éppen a 30. évfordulóján jelentette be a legjelentősebb nyugatnémet írócsoport, a „Gruppe 47”, hogy szervezetei­leg beszünteti működését. Ma már természe­tesen nem töltött be olyan je­lentős szerepet a Német Szö­vetségi Köztársaság szellemi életében, mint korábban, ami­kor valóságos hatalomnak szá­mított, már persze azok sze­mében, akiknek egy fogyasztói társadalomban az irodalom még fontos. E közegben hiba volna ugyanis túlzott jelentő­séget tulajdonítani az írók és az értelmiség társadalomfor­máló hatásának. Franciaor­szágban vagy Itáliában talán igen. Németországban azonban vagy száz év óta nincs szere­pük az íróknak a közéletben. A vilmosi kor sokkal mili­­tánsabb volt, semhogy törő­dött volna velük, a weimari köztársaságban megtűrték, a hitleri Németországban meg­vetették és üldözték őket. A mai Nyugat-Németországban pedig legfeljebb keresetüi­ arányában becsülik az írókat. Egy korábbi kancellár (Er­­hard) kutyafajtához hasonlí­totta őket. A második világháború után a „Gruppe 47” írói köre még­is jelentős szellemi áramlatot indított el. Valójában előbb alakult meg, mint a bonni ál­lam. A spiritus rector Hans Werner Richter volt, az ő kez­deményezésére jöttek össze 1947 szeptemberében az all­­gäui Bannwaldsse-ben azok a fiatal írók, akik a nácizmus után politikai és szellemi té­ren egyaránt gyökeres megúj­hodást követeltek. Az akkor még névtelen baráti társaság („Gruppe 47”-nek az alapítás évéről csak később nevezte el őket Hans Georg Brenner), hamarosan befolyásos irodal­mi csoporttá nőtt. Nem tekin­tette magát az egész nyugat­német irodalom képviselőjé­nek, afféle „írói Bundeswehr” szervezésére a „47-es csoport” sohasem törekedett. Nem tar­toztak a csoportba olyan je­lentős belletristák, mint pél­dául Erich Kastner, Kasimir Edschmid, Albrecht Goes, Koeppen, Zuckmayer, Hagels­­tange, nem is szólván az Ame­rikából Svájcba települt Tho­­mas Manniról. A 47-es csoport mégis a legjelentősebb irodal­mi szövetségnek volt tekint­hető. Nem volt meghatározott programja, sem alapszabálya. Legfőbb ismertetőjegyük ab­ban állt, hogy összetartottak. Évenként néhány napos össze­jövetelen vettek részt, felol­vastak új műveikből, a legjob­bakat díjjal jutalmazták. A háború utáni írói nemzedék szinte valamennyi tagja itt kezdte pályafutását. Innen in­dult el Heinrich Böll (1951- ben kapta meg a csoport iro­dalmi díját). Itt kezdte Ilse Aichinger, Ingeborg Bach­­mann, Hans Magnus Enzens­­berger, Günter Grass, Martin Walser és még több olyan fiatal író, akiknek ma már rangja van a modern európai irodalomban. A magyar olva­sóközönség is megismerhette működésüket. Az Európa Könyvkiadó gondozásában 1964-ben jelent meg „Özönvíz után” címmel egy válogatás a „Gruppe 47” tagjainak mű­veiből. Ez a antológia nem lehetett teljes — annak idején írtunk róla —, nem adhatott átfogó képet egy-egy írói életműről. A 28 írón és költőn kívül nem szerepelt a kötetben még leg­alább húsz szerző, aki már akkor, de később különösen világhírnévre tett szert. Mint például Uwe Johnson, vagy a ,,baloldali” katolikus Carl Amery. Kiadóink és a Nagy­világ azóta részben pótolták ezt a hiányosságot. E váloga­tásból mindenesetre már ak­kor értesülhettünk arról, hogy mi történik a Német Szövet­ségi Köztársaság szellemi éle­tében, milyen új irodalom szü­letett a nagy összeomlás után, vagy még pontosabban: mit sikerült átmenteni és újra te­remteni a német nép szellemi bárkájában az özönvíz után. A csoport írói ugyanis már akkor látták, hogy újabb vízözön vár erre a társadalomra. Csak példaként egy vers Enzenstjer­ger „Schaum" című verse, amelyet 1959-ben olvasott fel a csoport összejövetelén. Apo­kaliptikus vers (a kötetben nem szerepelt), arról szól, hogy a költő megvakítva szü­letett ebbe a korba, hab taj­tékzik a szeme előtt, mert hab öntötte el ezt az egész világot, az „anyaméhet és a luxusbun­kereket”, édeskés, szappanos, klór- és gázízű hab, a társa­dalom tobzódásának színes, hazug, émelyítő és szennyes habja. A vers kíméletlen köl­tői bírálata a nyugatnémet kapitalista társadalomnak, a­ Konsumgesellschaft-nak. A művelődés ennek a társada­lomnak azt jelenti, hogy „automatizált Bach-heteket rendeznek és képes levelező­lapokat írnak Capriból. . ..so­ha jóvá nem tétel korszaka ez”, mondja a vers, a társa­dalom megérett az „adóked­vezményes” vízözönre. Időközben Enzensberger ki­vándorolt Norvégiába. Talán ő villantotta fel a leglátványo­sabban ennek az írói csoport­nak a szellemét. „A Temetés" volt annak az írásnak a címe, amelyet Wolf Dietrich Schnurre, az egyik alapító tag olvasott fel a 30. évfordulós és egyben felosz­lató összejövetelen a württem­­bergi Saulgauban. Ez a jelké­pes halotti beszéd kifejezte azt is, hogy egy olyan sajátos magán-írószövetség szüntette be működését, amelyet nem­csak szociális, de nyelvi for­­radalmiság is jellemzett. Hogy miért szűnt meg ez az irodalmi csoportosulás? Nyil­ván személyi okai is vannak. Azóta sokan meghaltak. Mar­­cel Reich-Ranicki, a nagypol­gári író és kritikus a „teme­tésen” azt mondotta, hogy idő­közben új nemzedék nőtt fel, amely nem igényli a csoport munkájénak folytatását. De talán Hans Ben­der , az idő­közben megszűnt Magnum című folyóirat főszerkesztője mutatott rá legtalálóbban már korábban a lényegre. Sze­rinte a nyugatnémet író — és irodalom — szociális helyzete különös és kétértelmű. Még mindig a „nemzet kultúr­­hordozója”, ez a szerepe meg­maradt, az írót, mint repre­zentatív személyt szívesen ünnepük nyilvánosan — kü­lönösen halála után. Másrészt az ipari társadalom nyomaté­kosan érezteti vele, hogy hi­vatása a gazdasági és techni­kai foglalkozási ágakhoz vi­szonyítva funkció nélküli. A legjobb esetben a szórakozta­tást szolgálja. Ennek megfe­lelően kétértelműen kezelik, büszkélkednek vele, ugyanak­kor bizalmatlanok iránta. Va­lószínűleg mindez együtt­véve a magyarázata a „Grup­pe 47” megszűnésének. Vámos Imre A Budapesti Művészeti Hetek mai műsora Pesti Színház: Druce: Ami a leg­szentebb (7 óra) — Zeneakadémia: A Budapesti Kamaraegyüttes hangversenye, vezényel Mihály András (nyolc óra) — Vörös Csil­lag Mozi: Halljátok a túloldalon (negyed hét és fél kilenc) — Álla­mi Bábszínház: Vásári bábkomé­diák (négy óra) — A Zenei Világ­nap gálaestje a Fővárosi Tanács dísztermében (öt óra) — Kórusest a Zenei Világnap alkalmából az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában (hét óra). SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház: Manon Lescaut (E. béri. 1.) (7) — Erkel Színház: Rigoletto (5. béri. 1.) (7) — Nemzeti Színház: Különc (Feri. béri. 2. sor. 1.) (7) — Madách Színház: A pillangók szabadok (7) — Madách Kamara Színház: Egy, kettő, három­ (7) — Vígszínház: Re­zeda Kázmér szép élete (7) — Pes­ti Színház: Ami a legszentebb (Bemutató béri, 1.) (7) — József Attila Színház: Villon és a többiek (7) — Thália Színház: Petruska (7) — Fővárosi Operettszínház: Mont­martrei Ibolya (R. béri, 1.) (7) — Mikroszkóp Színpad: Ki fog gólt lőni? (fél 9) — Vidám Színpad: Észnél legyünk! (fél 8) — Radnóti Színpad: A székesegyház (7) — Budapesti Gyermekszínház: A far­kas és a hét gida (du. 3) — Zene­­akadémia: a Budapesti Kamara­­együttes koncertje (Korunk zenéje II.) (8) — Állami Bábszínház: Jó­kai tér: A kacsalaki rejtély (du. fél 3), Népköztársaság útja: Vásá­ri bábkomédiák (du. 4) — Fővárosi Nagycirkusz: Porondon a világ (du. fél 4 és fél 8). Rövid tartalom és szereposztás a pesti Műsorban.

Next