Magyar Nemzet, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-01 / 127. szám

4 A HÉT FILMJEI Küzdők Magyar rajzfilm-összeállítás Tizenkét filmecske sorakozik egy műsorra. Épp egy tucat, kínálkoznék a szó, csakhogy ezek közül egyik sem tucat­film. A klasszikus korban ez a szám a teljesség jele volt, s ez a jel jobban illik ide. Nagy­jából ennyi évente a Pan­nónia stúdió „egyedi” termése — vagyis a sorozatokon kí­­vül eső, s nem is teljes műsort betöltő, egyéni rövidfilmje —, s hosszú évek szakadatlan so­rán csaknem valamennyi ér­dekes és értékes műalkotás. Kiválasztani ezt a tizenkettőt sok év sok filmjéből éppen ezért lehetett könnyű, s egy­szersmind nehéz feladat is. A bőség zavarbaejtő. A műsor Gémes József rajz­filmjével kezdődik, a Díszlé­péssel. Gúnykép ez a színes szürkeségről, az uniformizá­lásról. Nepp József korai filmje, a Mese a bogárról a „kisember-sorozat” kezdete is. Mennyiféle szorongás, meg­szokás, előítélet sorakozik az­óta a „bogárgyűjteménybe”! Dargay Attila Variációk egy sárkányra címmel a valóság és a valóságábrázolás eltéré­seit figurázza ki. Ternovszky Béla kemény humorú filmje, a Modern edzésmódszerek nemcsak a sportélet kegyetlen vonásai ellen emel szót, s az Animália, vagyis Hernádi Ti­bor és Majoros István három kis fricskája sem az állatvi­lág jelenségeire céloz, hanem emberi — emberi? — maga­tartásokra. Szórády Csaba Rondinója is önvizsgálatra szólítja az embert, aki hozzá hasonló embertársát kínozza. Az erőszak terjedéséről ad természetrajzi ábrázolást Hé! Te! címmel Szoboszlay Péter. Mintha feneketlen kút mé­lyén mutatnának tükröt az embernek ezek a filmek, nem­csak olyan értelemben, hogy jellemünk s kivált jellemhi­báink mélyére figyelmeztet­nek, hanem annyiban is, hogy elmélyülten ábrázolnak igaz gondolatokat. Természetes, hogy a filozofikus karikatúrák különfélék. A stúdió munkájá­nak elismerésre méltó jellegze­tessége a sokféleség. Az évi tíz—tizenkét „egyedi” film gondolati elmélyültsége, ma­gas művészi színvonala a bő­séges termésnek köszönhető, de — persze — az „egyedi” filmek között is van jobban és kevésbé sikerült. Noha a rajzfilmek hosszúsága is vál­tozó, előfordul egyik-másik­ban afféle töltelék-pillanat, időhúzó­ részlet, amikor a fe­szültség erőtlenebb. Mit látni még e sorozat­ban? Macskássy Katalin szinte rajzriportfilmjét Nekem az élet teccik nagyon cím­mel. Gyermekek rajzai a film, álmaikról szólnak­ és él­ményeikről (s másodrendű, hogy ezek a gyerekek törté­netesen cigányok), a felnőtt­­világ fonákságai tűnnek szem­be, sértik a fület a megrázó filmen. Foky Ottó vidám já­tékot mutat be, a Bábfilmet, amely embervilágunk és törté­nelmünk ábrázolása bábsze­mek nyüzsgésében. Két különös film is helyet kapott a sorban: Kovásznái György emlékezetes festmény­filmje, az Átváltozások és Rei­­senbüchler Sándor Csajkovsz­­kij-zenére komponált illumi­­nációja. Az 1812-es év. Nehe­zebb művek ezek, mert a meg­szokott formáktól eltérnek, cselekmény nem segíti megér­tésüket. Kovásznai filmje két arc színeváltozásaiban érzékel­teti az emberek közötti kap­csolatok sokféleségét, az em­berek kölcsönös hatását egy­másra. Reisenbüchler képei nem csupán a zenével együtt­hatásra törekszenek, maguk is „zenei” élményt adnak, har­móniák és disszonanciák lát­hatók a vásznon és hivatottak arra, hogy a nézőben érzelmi­gondolati hatást érjenek el. Jankovics Marcell műve, a Küzdők, címadója és záróköve a sorozatnak, az ember és a műalkotás birkózásában és egymásrahatásában voltaképp a történelem fontos vonását ábrázolva. Művészi hitvallás is ez a film, s vele a soro­zat: a könnyed ábrázolások azért készülnek — gyakran nehéz vívódások árán —, hogy embernek és világnak emberi arculatot segítsenek ölteni. Ez a törekvés szembeötlő vala­mennyi filmen, sokféleségük­ben ez kapcsolja össze őket. S ennek jegyében volnának fölcserélhetők is, hiszen a tel­jességet képviselő tizenkettő közül hiányzik számos emlé­kezetes Pannónia-film. Csupán csak epigrammáik közül meny­nyi kaphatna helyet hasonló sorozatokban: az Eseménytől a Concertissimóig! Emberformáló, jellemalakí­tó, világot véső hatása ezek­nek a tartalmas és élvezetes filmeknek csak úgy lehet, ha láthatók is. Most első ízben készült összeállítás abból a gazdag kincsestárból, amely évek szakadatlan során föl­halmozódik Pannónia-filmek­­ből. Gyűjteményes tárlata, vá­logatott bemutatója ez a ki­váló művészgárdának. Híresek ezek a filmek idehaza és a nagyvilágban (ez a tizenkettő tizennyolc fesztiválon huszon­egy díjat kapott). Ideje vol­na meghitt galériát létesíteni ezeknek a filmeknek, hogy ott állandó és alkalmi, egyéni és gyűjteményes tárlatokon gyö­nyörködtessenek és formálja­nak bennünket. Zay László A folyó vonala Vannak témák,­ amelyek mintegy függetlenül a film értékétől, semmiképpen nem hagyják hidegen az embert. Ilyen téma a zsidók üldözése, még inkább ilyen a gyerme­keké. Egy zsidó kisfiú menekülé­sét csaknem hetedhét országon át mondja el A folyó vonala, az olasz Aldo Scavardla film­je, igen egyszerűen és ember­ségesen. Nem borzongat kü­lönleges kegyetlenkedésekkel, holott az erőszak igazán min­dennapos e háborús időkben. Nem­ érzékenyül el mindunta­lan, holott a szenvedés ugyan­csak szánandó. Nem rázza ök­lét elvakultan a világra a szerző. Éppen ellenkezőleg, hősével együtt, gyermeki hit­tel kutatja az érdemeket nem­csak a bátrak, partizánok és ellenállók között, hanem a gyávábbak között is, akiknek lelkierejéből gyakran csak egyetlen, tétova, vacogó jó­cselekedetre telik. Ki tudja? Talán éppen a bizalom bá­torítására. Ahová lépek, ott fű nem terem „La moutarde me monte au néz” — így szól e francia film eredeti címe. Szinte érthetet­len szó szerinti fordításban: orromba száll a mustár. Hi­szen ismerni kell hozzá nem­csak a francia mustár csípős, pikáns, pompás zamatét, ha­nem e francia szólás átvitt ér­telmét is: fejembe száll a vér, elvesztem a türelmem, meg­dühödöm. E változatok még mindig messze esnek a ma­gyar címtől. Ahová lépek, ott fű nem terem. Nem pusztán a fordítás ne­hézségeit példázza e metamor­fózis, hanem inkább a két kultúra különbözőségét. Ami francia földön tipikus lehet, a választási hadjárat, a sztár­kultusz, a sajtószenzáció és más egyéb, az itthon isme­retlen, így jószerivel érdekte­len. Különösen olyan közép­szerű, kissé hevenyészett tör­ténetben, mint a szorgalmas vígjátékszerző és rendező Claude Zidi munkája. Mindazonáltal akad egy is­merős, érdekes figura , a ki­tűnő Pierre Richard (az ugyancsak kitűnő Tahi Tóth László hangjával). Most a ko­mikus ugyan n­em felemás ci­pőben csetlik-botlik, de nem kevésbé sete-sután, szerencsét­lenkedve, mégis szerencsésen forgolódik bakfis tanítványai, a politikusok, a filmesek és az újságírók társaságában. Ha nem kell tüstént továbbállnia, a komédiákban már-már kö­telező száguldozás jegyében, akkor, ahová lép, ott humor terem. B. E. _ Magyar Nem­zet_ KÉT VENDÉGJÁTÉK A Szabadkai Népszínház Tartuffe A rendőr főhadnagy elzengi a király dicséretét, leleplezi Tar­tuffe mesterkedéseit, majd súg valamit a teljes bocsánatot nyert Orgon fülébe, aki fölesz­mélve kábulatából („Jól mon­dod ezt, igen, menjünk hát mind eléje / S hálás szivünk az ő kegyes szívét dicsérje) — népes családjával és egész ház­népével az uralkodó elé siet. Ekkor a hadnagy elengedi fog­lyát, hahotázni kezd, kezet ráz Tartuffe-fel. Így végződik Molière vígjátéka a Szabadkai Népszínház előadásában, Ha­rag György marosvásárhelyi főrendező ven­dégrendezésében. A jóságos király és a hiszé­keny polgár, háta mögött cin­kos egyezséget köt a hatalom képviselője és az álszent csaló. Az egyezségnek ára van. Nemcsak a Moliére-figurák elő- és utóéletében, hanem az előadásban is. Harag György tudja ezt, nagyon tudatos ren­dező. Következetesen alakítja a szöveget, formálja a játékot, hogy ehhez a végkövetkezte­téshez, figyelmeztető befeje­zésihez eljuthasson. A tragiko­média helyenkint, időnk­int nehezen alkalmazkodik a ren­dezői szándékhoz, a társulat egy része sem győzi színekkel és változatos "eszközökkel az ebben a felfogásban megkívánt sarkos stílust, a közönség za­varban van, nyugtalan. S az utolsó jelenet után sokan ta­nácstalanul állnak fel. Talán majd csak este otthon, vagy mástran ötlik fel a megfejtés. Pedig sejthettük volna. Per­­nelle asszony fátyla mögül se lát, se hall — a bigottnál is bigottabban rajong Tartuffe­­jáért. Marianne ostoba liba, elkényeztetett úrilány, akinek magához való esze sincs, a hó­lyag Valérral együtt szinte megbűvöltett állja a csapáso­kat. Damis ideggyenge úx-i­­fiú, botcsinálta lázadó, Cléante cselekvésképtelen szószátyár. Nem csoda, ha ebben a társa­ságban Dorine komorna ki­csattanó kedélyével, eszével és furfangjával főszerephez jut: az érzéki, mostohalányát ked­velő, a fiatalokat szerető El­­mirát könnyen ráveszi, hogy csalja tőrbe Tartuffe-öt. A zsarnok, felfuvalkodott, újgaz­dag Orgon meggyőzése azon­ban már­ nehezebb feladat. A csuhába és karócba bújta­tott, már-már kihívó nyíltság­gal szerepjátszó Tartuffe ke­gyetlenül céltudatos, kemény ellenfél. Felkapaszkodásához eszköznek tekint mindenkit, sohasem gondol azzal, mi lakik a másikban, így ér célt, és így veszt rajta. Elmira iránti vá­gyakozásában éppoly elvakult, mint politikai csel­vetésében — mintha csak sejtené, hogy a hatóság emberében, a had­nagyban végül majd cinkosra talál az újabb mesterkedéshez. Ehhez a végső egyezséghez azonban nehezen igazodik a Moliére-komédia. A szentek mozgatható, embernagyságú agyagszobraival berendezett helyszín (Petrik Pál díszlete) néhány barokk karosszékével inkább raktár, mint házi­kápolna (vagy előtér?). A Megfeszített háttérben maga­sodó szoboralakja nagyon is erőltetett jelkép, miként nehe­zen bonyolódik asztal nélkül a híres leleplezési jelenet is. Az időnkint csak alsóruhát viselő hölgyek és a jobbára kortalan jelmezekben járó urak (Tamás Anna vendégtervező munkája) mintha légüres térben mozog­nának. Az az érzése a nézőnek, hogy a tervezők Harag György rendezői kívánságának megfe­lelően mintegy kiemelték ko­rukból a komédia szereplőit, de ugyanakkor nem tudták őket biztonságos talajon elhe­lyezni. Nem az a baj, hogy ez a szcenírozás, ez a befejezés­ben kicsúcsosodó elgondolás megmásítja Moliére szándékát a deus ex machinában kifeje­zett kénytelen megalkuvást, hanem az a baj, hogy a társu­lat ezt az érdekes elgondolást nem tudja árnyaltan megvaló­sítani. Nem tudja árnyaltan meg­valósítani az elgondolást Harag György sem: kivált a színészi játék irányításában. Igaz, re­meg Tartuffe-ja van. Pataki László pompás orgánumát és kitűnő beszédkultúráját alá tudja rendelni a szerep meg­kívánta hajlékonyságnak — égő szemű kolosszus, kímélet­len fenevad, aki semmitől sem retten vissza, ha vágyai kielé­gítése a cél. Árok Ferenc Or­­gonja is kiváló, kisstílű házi­­zsarnok, aki üres hólyagként lappad össze, amikor az istení­tett Tartuffe lelepleződne előt­te, és ellene fordul Karna Margit Dorine-ja maga a te­nyeres-talpas népi kedély, böl­csesség és jóság — színes, vál­tozatos, még helyenkénti har­­sányságában is meggyőző ala­kítás. A nagy hármas mellett még Albert Mária Elmirája dicsérhető a tartózkodó ízlés­sel eljátszott, érzékiségből fa­kadó jóság elhihető ábrázolá­sáért. Ám a többiek (Majoros Kati — Pernelle asszony, Ke­rekes Valéria — Marianne, Bicskei István — Damis, Bata Ferenc — Valér, Szabó Ferenc — Cléante) olyan hibában A csaknem háromezer éves kínai irodalomban, bár korán utalnak az emlékek a drámai művészetekre, viszonylag ké­sőn születik meg az írott drá­ma, az udvari és utcai mulat­ta­tók játékaiból, hangszeres, énekes, táncos vagy akroba­tikus műsoraiból. A mongol Jüan-dinasztia idején, nagy­részt a tizenharmadik század második felében, Kuan Han­­csing teremtette meg a klasz­­szikus kínai drámát, neveze­tesen: a rendszerint előjáték­kal is bevezetett, felvonásokra tagolt, s egy énekes és több próza­­szereplővel előadott, fordulatos cselekményű, tö­mör stílusú, szabályokhoz iga­zodó ca­csát, mint amilyen a néhány esztendeje a 25. Szín­házban­­előadott Tou­r igaz­talan halála, vagy mint most a Radnóti Miklós Színpadon, a pozsonyi Poeticka Scena vendég előadásában bemuta­tott Pavilon a folyó felett "és Az erőszakos című komédiák. A színészek, mutatványosok, örömlányok körében élő, ér­vényesülésében aligha bizako­dó Kuan Hang-csing termé­szetesen az egyszerű emberek szemszögéből írta meg törté­neteit, a kiszolgáltatottakat pártolta a szélhámosok elle­nében. Mindkét művében a hatalmaskodó Lu Csaj-lang főtisztségviselő okozza a bo­nyodalmakat. Az elsőben, a Pavilon a folyó felett című játékban hamis vádakkal ha­lálra ítélteti Paj hivatalnokot, mert annak feleségét kívánja, a leleményes asszony azonban megmenti­­ férjét. A második­ban, Az erőszakosban pedig Lu Csaj-lang sorra elrabolja a férjektől asszonyaikat, a pá­rok azonban most is újraego­­ad­ásra találnak, mi több: ez­úttal Lu Csaj-lang fejét le­üti a bakó. Látnivaló, mind a fordula­tok, mind pedig a figurák egyszerűek, ismerősek, tipi­kusak. Akár a commedia dell’artéban vagy akár népi játékainkban. Nem is vala­milyen képzeletbeli, korabeli, vagy éppen kortárs kínai stí­lust imitálnak, hanem inkább a színház nemzetközi jellegét, népi eredetét és közös szelle­miségét sugallják a Poeticka Scena fiatal, fáradhatatlan színészei, Stanislav Párnicky rendezésében, életvidám elő­adásukkal, amelyet feltétlen közérthetőség, játékosság és mozgalmasság jellemez, szenvednek, amely úgy látszik határainkon túl is­mételyéri a magyar nyelvű színházakat: artikulációjuk tisztátlan, be­szédjük néha teljességgel ért­hetetlen. Két rövid, de fontos szerep alakítója még kivétel ez alól: Remete Károly Lojális ura és Sebestyén Tibor rendőr hadnagya világosan, érthetően szólal meg. Hullámzó a játék, hullámzó az előadás a váltakozó értékű szí­nészi teljesítmények és a túl­zott következetességében né­mileg erőltetettnek tetsző ren­dez® elgondolás következté­ben. Sokáig nem tudjuk, mire akar jutni külsőségedben le­csupaszított, érzelmekben fel­hevített előadásával. De ami­kor végre megértjük, amikor végre megérteni engedi szán­dékát, egy érdekes és tanulsá­gos este emlékével távozunk a színházból. Ezúttal a Szent­endrén levő Pest megyei Mű­velődési Központból, ahol a Szabadkai Népszínház három napig vendégszerepelt Bart­a András Egy hibája akad azért e já­tékmódnak: kevéssé alkalmas a jellemek árnyalására, a fe­szültség fokozására, gyakran a komikummal párban járó tragikum érzékeltetésére. És egy hibája akadt e vendégjá­téknak is: talán a hírverés vagy a szervezés hibája, re­mélhetőleg nem az érdeklődés hiánya miatt, mintegy félház előtt elevenedtek meg a kö­zépkori kínai komédiák. Bogácsi Erzsébet Giorgione születésének öt­századik évfordulóját egész Olaszországban emlékkiállítá­sokkal ünneplik meg. Gior­­gione szülőhelyén, Castelfran­­co Venetóban két kiállítást is rendeztek, amelyeken olasz és külföldi képtárak és múzeu­mok által kölcsönadott Gior­­gione-képek és dokumentu­mok láthatók.A Shaw „Szerelmi házasság” című színművét a marosvásár­helyi Szentgyörgyi István szín­művészeti főiskola végző hall­gatóinak előadásában, Harag György rendezésében bemutat­ta magyar nyelvű adásában a román televízió.­­ Voltaire halálának kétszáza­­dik évfordulójára emlékkiállí­tás nyílt a nagy francia író és filozófus személyes tárgyaiból kézirataiból és könyveinek el­ső kiadásaiból a sceaux-i kas­télyban. A pozsonyi Poeticka Scena Középkori kínai komédiák SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház• A bolygó hollandi (M., bék­. 9.) (7) — Erkel Színház: nincs en. — Nemzeti Színház: Káin és Ábel (7) — Népszínház: Cserepes Mar­git házassága (fél 8) — Madách Színház: Egy vadász halála (7) — Madách Kamara Színház: Ké­sei találkozás (L/2. bék­.) (7) — Vígszínház: Jó estét nyár, jó es­tét szerelem (7) — Pesti Színház: Ami a legszentebb (TV. béri. 3.) (7) —• József Attila­­ Színház: Úr­hatnám polgárok (V. béri. 6.) (7) — Thália Színház: vidéki szerep­lés — Fővárosi Operettszínház: Balettest (7) — Zseb­ínház: Ő meg ő (fél 8) — Vidám Színpad: Kölcsönlakás (fél 8) — zeneaka­démia: az MRT szimfonikus ze­nekarának koncertje (Tavaszi bék­. C/6.) (fél 8) — Állami Bábszínház: Népköztársaság útja: Vásári bábkomédiák (du. 3). Jó­kai tér: Ezüstfurulya (de. 10) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszvi­lág (fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. BONIiY M. \ * Kisstadion június 30. július 1. július 2. Az előadások este 7 órakor kezdődnek Jegyek válthatók az Országos Rendező Iroda Jegyirodájában V. ker., Vörösmarty tér 1. sz. Telefon: 176—222, az üzemi közönségszervezőknél és a helyszínen .Csütörtök, 1978. Június . Befejeződött az NDK írókongresszusa Szerdán Berlinben befejező­dött az NDK VIII. írókong­­resszusa. A háromnapos ta­nácskozás első napján részt vett Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke. A kongresszus utolsó napján az írószövetség díszelnökévé vá­lasztották Anna Segherst. A vitában szerdán felszólalt Csák Gyula, a Magyar Írók Szövetségének titkára és tol­mácsolta a magyar írók üd­vözletét Az NDK írószövetségének új elnöke Hermann Kant lett Alelnökök: Jurij Brezan, Ger­­hard Holtz-Baumert, Rainer Kerndl, Joachim Nowotny és Max Walter Schulz. A szövet­ség első titkára ismét Gerhard Henniger. NAPLÓ A Színházművészeti Szövet­ség vendégeként Budapesten tartózkodik két neves bolgár színművész: Lara Krémen, a szófiai „Könny és Nevetés” színház, valamint Aszen To­­sev, a perniki színház tagja. Ugyancsak a szövetség vendé­ge volt Ingeborg Pitzsch, a berlini Theater der Zeit fo­lyóirat kritikusa. A Vígszín­ház munkásságát tanulmá­nyozta, mivel a színház az ősz folyamán Berlinben vendég­szerepel a Popfesztivál­lal és a Jó estét nyár, jó estét sze­­relem­mel.* A Képcsarnok vidéki be­mutatótermeiben­ hat kiállí­tás nyílik meg ma délután. Veszprémben a Dési Hiben teremben Kontár Gyula, Nagykanizsán, az Egry Jó­zsef-teremben Szekeres Emil, Kecskeméten, a Képcsarnok­ban Izsák József, Békéscsa­bán, a Munkácsy Mihály-te­­remben Hajós Éva, Salgótar­jánban, a Képcsarnokban Kiss Attila festőművészek, Szom­bathelyen pedig a Derkovits­­teremben a Csongrád megyei festőművészek kollektív kiál­lítása. A tárlatok két hétig tekinthetők meg. KI Az Állami Hangversenyze­nekar az év első felében java­részt külföldön vendégszere­pelt: januárban a Német Szö­vetségi Köztársaságban 25, áp­rilisban Ausztriában 2 és Svájcban 4, májusban pedig is­mét Ausztriában 6, Olaszor­szágban 8 hangversenyen — mondották el szerdán, a Viga­dóban rendezett tájékoztatón. A zenekar — Ferencsik János vezényletével — sikerrel szere­pelt a többi között Bonnban, Frankfurtban, Linzben, Bern­ben, Genfben, Salzburgban, Torinóban, Velencében és Grazban. Rádiófelvételt is ké­szítettek velük Grazban és To­rinóban és szinte valamennyi helyen ismét vendégszereplés­re hívták a zenekart. •­­ A fővárosi állami zeneisko­lák központi hangversenyét június 3-án, szombat délután négy órakor rendezi meg a fő­városi tanács művelődésügyi főosztálya a Zeneművészeti Fő­iskola nagytermében. A belé­pés díjtalan.* A napokban elhunyt Szaló­­ky Sándor festőművész akva­­rellműveiből kiállítás nyílik meg ma délután 5 órakor a Tanács körúti Mednyánszky­­teremben. A két hétig tartó tárlatot Borbély László mű­vészettörténész nyitja meg. # Ibsen 1882-ben írt A nép­gyűlölő című színművének szí­nes tévéváltozatát elkészítette az osztrák televízió Georg Ma­­rischka rendezésében. * A Néprajzi Múzeum gyűjte­ményéből első ízben mutatják be azokat a kőkori vadász-, halász-, gyűjtögető eszközöket, amelyeket Roheim Géza etno­lógus, pszichológus gyűjtött 1928—30 között ausztráliai ku­tatásai során.A A Hazafias Népfront buda­pesti bizottsága — több más szervvel együttműködve — irodalmi vetélkedősorozatot hirdetett meg a „Kell a jó könyv ’77” olvasópályázat ke­retében. A vetélkedősorozat, amelyről tegnapi lapunkban tévesen azt írtuk, hogy most lehet rá jelentkezni, ma a Láng Gépgyár művelődési központjában megrendezett dör,+ével fejeződik be. • Június 1

Next