Magyar Nemzet, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-29 / 203. szám
Kedd, 1918. augusztus 29.. Gazda nélkül? Pontosabban alatta. Vagyis a padláson. Mintegy nyolcvan négyzetméter. A fele épp elég lenne lakásnak, így gondolta és nekivágott. Miért ne? Elvégre 26 éves, bírja erővel, idegekkel. És különben is: „Laktam én már ólban és albérletben, munkásszálláson és pincében, de ilyen magasan még sohasem. Ne tartson különcnek, csak éppen nincs betétkönyvem. Amikor hozzáfogtam, azt hittem, könnyű dolgom lesz. A főnököm bátorított, mondta, sokan próbálkoznak mostanában tetőtér-beépítéssel, tud is egy jópofa padlást. Ám amikor kimentem megnézni, a házmester fel sem akart engedni, tíz percen belül összecsődítette a fél házat, mondanom sem kell, nem nekem szurkoltak. De hát ez még a kisebbik baj volt. Akkor kezdett áthatolhatatlanná és egyre reménytelenebbé válni, amikor az ügyintézés, a hivatalos aktus következett. Voltam tanácsnál, IKV-nál, itt, ott, amott, egyik mérnök barátom szívességből még előzetes felmérést is végzett. Aztán a vállalatom kimondta az ítéletet: ilyesmihez pillanatnyilag nem tudnak segítséget nyújtani, próbálkoztam más valamivel. De ahogy hallottam, akkor sem lettem volna könnyebb helyzetben, ha történetesen igent mondanak." Ismét a padlás Sajnos így igaz. Akad olyan, aki romantikára vágyik, gondoljunk például a párizsi manzárdszobák hangulatára, s van,, akit egyszerűen csak a szükség késztet, tehát megpróbál mindent, hogy hajlékot teremtsen. A mosókonyhától atetőig. Hazánkban a tetőterek „nemesebb” kihasználásának nem teremtődött kultusza, a padlás a kacatoké, a koszé és helyenként az egereké. A tetőterek beépítése korántsejb ~ ‘•’tty" felfedezés. Már régebben is akadtak kalandvágyó, vállalkozó szellemű fiatalok, akiket a szükség az otthonteremtés ezen sajátos útjára kényszerített. 1971 előtt erre közvetlenül az igénylők kaptak engedélyt. Ám sokan nem tudtak megbirkózni a feladattal, elszámították magukat, a kontár munka következtében , hibásan bontották ki a tetőszerkezetet, beázott minden, csővezetékek sérültek meg, időközben elfogyott a pénz, s minthogy azépítkezés befejezését nem kötötték határidőhöz, előfordult, hogy otthagyták az egészet, a rongálást — mert most már annak minősült — az IKV csak nagy költséggel tudta kijavítani. A negatív példák 1971- ben arra késztették az illetékeseket, hogy befagyasszák a tetőtér-beépítéseket. Hosszú ideig csönd. Aztán valakinek, valakiknek, talán épp a külföldi példák során felbuzdulva, eszükbe jutott ismét a padlás. Egyre többen jelentkeztek a tanácsodnál.. . Végül 1976-ban az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium közreműködésével új rendelet született, amely az előbbitől abban tér el lényegesen, hogy az igénylő csak munkahelye segítségével juthat beépíthető tetőtérhez. Miért jó ez? Talán azért, mert újra lehetőséget adott az építkezéshez. A tanács részére is szerez biztosítékot, mert a munkáltató pénzügyileg és jogilag felelősséget vállal. Ide-oda-amoda De vegyük csak szemügyre az „ügymenetet”. X. Y. kinéz magának egy csinos padlást, elhatározza, beépíti. Minthogy a vállalat kapja a kijelölési jogot, fogja magát, beállít az igazgatóhoz, és előadja óhaját. Ha esetleg igenlő választ kap, akkor a vállalata felveszi a kapcsolatot a kerületi tanács lakásosztályával, az a végrehajtó bizottság elé terjeszti, a kérelmet, ahol X. Y.-t már név szerint kijelölik. Ennek alapján az IKV-val a vállalat szerződést köt arra, hogy milyen feltételek mellett mit építsen. Ezek után a vállalat elkészíti vagy elkészítteti a műszaki tervet, amit a tanács műszaki osztálya el hely a tetőn lenőriz. Ha elfogadják, következik a pénzügyi terv, amelynek öt tényezője van. Mondjuk a szóban forgó lakás négyszázezer forintba kerül. Ebből a vállalat ad százezer forintot, mint vissza nem térítendő összeget, az OTP maximum százezerrel járulhat hozzá, az IKV is hozzátesz ötvenezret, a tanács semmit, mert ilyesmire egy fillére sincs, s végül a leendő tulajdonosra jut 150 ezer forint. (Mindez azonban illetlenül magas összeg, túlságosan nagy bizalom, hiszen a lakás a tanácsé lesz.) Ezeket az összegeket az OTP-nél zárolt számlán letétbe kell helyezni, majd ezek után — csekélység — lehet hozzálátni kivitelezőt keresni. Az építkezésben, a szervezésben közreműködők között azonban nincs összhang. Példa: tudok egy tetőtérről, és pusztán a lehetőségről szeretnék meggyőződni. Bemegyek egyenesen az IKV-hoz, ahol azt mondják, hozzak műszaki tervet és a tanácstól kijelölést igazoló papírt. Ha a tanácshoz fordulok először, a felelet: az IKV a tulajdonos, nyilatkozzék először ő, és igazolja, hogy a munkáltatóm vállalja a pénzügyi, jogi feltételeket. De mindenképpen nekem kell gondoskodnom a műszaki tervekről. Ennek elkészítése pedig igen nagy energiát, hozzáértést követel, hiszen állag-, födém-, talajmechanikai vizsgálatokat kell végezni, mérlegelni szükséges továbbá az általános építészeti feltételeket — ez ránézésre nem megy. Erre szakvállalatok hivatottak. Egy ilyen felmérés — tanulmányterv — elkészítése több ezer forint. És ez még korántsem garancia, mert lehet, hogy pont azt deríti ki, hogy az általam kiszemelt padlásra semmit sem szabad építeni. A régi rendelet szerint csak a ház lakóinak a hozzájárulásával lehetett ilyesmit elkezdeni. Az új ettől eltekint, „tűrési kötelezettséget” állapít meg. Ez egyfelől könnyebbség az építtetőnek, de ugyanakkor szítja az ellentéteket, indulatokat, mert a lakók általában nem szakadnak meg az örömtől, ha a fejük felett „harcálláspont” bontakozik ki. Volt, ahol baltával fogadták a felmérést végző mérnököket, s miközben fenyegetően meglengették „szerszámaikat”, biztatták őket: „ha még egyszer ide merészkednek, olyant tesznek ...” Noha nincs beleszólási joguk, mégis ott tarthatnak be, ahol csak akarnak. A tetőtér-beépítés állandó stressz, csupa nyűg. Ebben egyelőre az építtetőn kívül senki sem érdekelt, így az ügynek érthetően nincs gazdája. Előfordul, hogy maguk a jogászok sem értik egészen, miről is van szó. Önként adódik a kérdés: vajon nem lehetne-e közös nevezőt találni, együttesen, szervezetten felmérni az igényeket és a lehetőségeket? Nos, a XI. kerületben már megadták rá a választ: lehet. A tanács megvizsgálta a kerületben beépítés szempontjából szóba jöhető tetőtereket. Ebben a munkában részt vett az IKV és a Műegyetem is. Az egyetem a műszaki terveket objektív szempontok szerint rangsorolta, úgymint: műszaki állapot, közlekedési, kivitelezési lehetőség, elkészítette az árkalkulációt, sőt még a lakás — lakások — alaprajzát is. Feltérképezték, hogy az adott házon belül hány darab és milyen lakás építhető a lakáspolitikai és a gazdaságossági szempontok figyelembevételével. Az IKV- val egyeztették elgondolásaikat, megvitatták, hogy azok mennyire illenek bele a kerület ötéves épületfelújítási tervébe. Ezután a tanács felhívást intézett a kerületben levő vállalatokhoz: az adott feltételek mellett melyikük tud kivitelezőt szerezni erre a célra. A vizsgálat mintegy ötszáz tetőtérre vonatkozott, ezekből körülbelül 150 leendő lakás bérlőjét kijelölték. T A Mező Imre úti temető lesz a tudósok végső pihenője A Mező Imre úti temető 130 évvel ezelőtt nyílt meg. A feljegyzések szerint 1849-ben ásták az első sírt. Az idők folyamán itt helyezték örök nyugalomra a neves halottakat, és lassanként külön parcellákat tartottak fenn a híres politikusok, közéleti személyiségek, írók, színészek és más művészek földi maradványai számára. A temetőben történő további temetkezést 1952-ben a Fővárosi Tanács rendeletével leállították. Azóta foglalkoztak a temető területének Nemzeti Sírkertté, Pantheonná történő kialakításának a gondolatával. A Hazafias Népfront támogatásával azóta létrejött a temetőben a munkásmozgalmi halottak, az 1956-os mártírhősök sírparcellája, 16 ezer négyzetméter területen temették el a magyarországi felszabadító harcokban elesett szovjet hősöket. Itt hozzák létre a tudósok, a Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjainak a külön sírkertjét is. Ennek tervezéséhez már hozzákezdtek. A Magyar Tudományos Akadémia magára vállalta a rendezés összes költségeit. A terv megvalósítására az MTA tagjaiból bizottság alakult. Ez felülvizsgálta a Mező Imre úti temetőben nyugvó halottak névsorát, és ezek közül választották ki azokat, akiknek földi maradványait az ötezer négyzetméter területű tudósparcellában helyezik újabb, immár végleges pihenőre. Az Akadémia halottait eddig a Farkasréti temetőben temették el. A főváros által rendelkezésre bocsátott sírhelyek azonban kettő kivételével megteltek. Ezért vált szükségessé a Mező Imre úti temetőben a tudósok, akadémikusok külön sírkertjének a létrehozása. Ezt a területet az eddigi 27-es parcellából jelölték ki, ahol a rendezési tervek szerint 206 sírhelyet alakítanak ki. A FŐKERT 1977-ben kapott megbízást a rendezési, parkosítási munkákra. Ezt megelőzően a főváros pályázatot írt ki a temetőben levő mauzóleumok, a két árkádsor kriptáinak, művészi emlékműveinek a restaurálására. A beérkezett 54 pályamű közül 16 pályaműnek a szerzőit díjazták, és az első hat díjnyertes terv alapján kezdtek hozzá a helyreállítási munkákhoz. Időközben felmerült a terv, hogy nagy kiterjedésű temető kőkerítése mentén levő kriptákat és síremlékeket szintén rendbe hozzák. Ez hosszabb lejáratú munka lesz. A tudósparcellában helyezik majd el a Matzon Frigyes szobrászművész által tervezett kolumbáriumot. Sok panasz hangzott el a hozzátartozók és mások részéről is, hogy az utca felől beáramló zaj és szennyezett levegő rontja a temető csendjét, nyugalmát. E panaszok figyelembevételével a temető igazgatósága arra készül, hogy a kerítésen belül, bizonyos sávon dús, lombozató növényzetet telepít. G. J. Magyar Nemzet Olcsóbb, mint a panel Az ily módon felépített lakás olcsóbb, mint a paneles építkezés. Egy négyzetméterének becsült ára a XI. kerületi tapasztalatok alapján 5—8 ezer forint. Műszaki becslések szerint a fővárosban hozzávetőleg háromezer azoknak a lakásokénak a száma, amelyek padlástérből kialakíthatók és további hétezer otthon jöhetne még számításba ily módon a belvárosi rekonstrukció során. A tetőtér-beépítés, ha csak a felépítendő lakások számát veszszük alapul — Budapesten 1990-ig 250—300 ezer lakás épül — csepp a tengerben. De ha ez a csepp több tízezer fiatal boldogulását jelenti — mint ahogy jelenti —, aligha mondhatunk le róla. Szényi Gábor Hol halt meg Mészáros Lázár? örömmel vásároltam meg Kászonyi Dániel: Magyarhon négy korszaka, Bp. 1977. című könyvét, a Magyar Századok sorozatban.. Nos, az örömhöz üröm is jött a könyv olvasása közben. A Névmagyarázatok alatt az M betűnél, az 575. oldalon a következő található: „Mészáros Lázár (1796—1858), császári ezredes, 1845-ben az 5. huszárezred parancsnoka, 1848. április 18-tól hadügyminiszter és tábornok. Támogatta Kossuthot, de a Szemere-kormányban nem vállalt tárcát. Világos után Angliába emigrált. Az Egyesült Államokban halt meg.” Eddig az idézet. Megjegyezni kívánom, hogy Mészáros Lázár nem az Egyesült Államokban halt meg, hanem gróf Teleki Sándor anyósának az Eve Wood-i kastélyában. A halott Mészárost a szomszédos falucska, Titler, anglikán plébánia temetőkertjében a bejárattól balra eső sorok közé temették. A betegen Amerikából hazaérkezett Mészárost Lady Longdale, a kastély úrnője fogadta be, aki gróf Teleki Sándor (névleges) anyósa volt. A betegség hírét Lady Longdale közölte a Londonban élő Rónay Jácinttal, aki már csak a halott Mészárost láthatta. Ide vonatkozó irodalom számtalan fellelhető, de a tényt lerV.á- sis rövidséggel a Tolnai Világ Wikon XII. kötete is helyesen közli. Az említett falucska Hereford városától északnyugatra, kb. 30 kmre fekszik. Tóth János Cardiff „A lelkes eljár ősei sírjához” Vörösmarty Mihály fenti soraira gondolva sétáltunk a Nemzeti Pantheonban. Megelégedéssel láttuk a gondos munkát, mellyel nemzeti nagyjaink sírjait óvják, szépítik. Időközben a Kossuth Mauzóleum melletti parcellában nyugvó 48-as honvédek rongált kő síremlékeit zömmel kijavították. Köszönet érte az illetékeseknek. Külön köszönet jár azért, hogy Kossuth, Deák és Batthyány mauzóleumát a helyreállítás után nagyközönség számára megnyitották, annak megtekintését lehetővé tették. A temető iderongálta külső téglafalát is felújították. Sétánk közben jutottunk el Vörösmarty „Mihál” (a sírfelirat így említi) sírjához is. Sajnálattal láttuk, hogy az új betonfal építésekor a Vörösmarty síremlékét övező kovácsoltvas kerítésből a bal oldali részen több tag kitört, melyek egy része még megtalálható. A korábbi téglafalhoz csatlakozó kerítésrészek is megsérültek. Mind a márvány síremlékre, mind a kovácsoltvas kerítésre a ráfröccsent betonhulladékot idejében nem távolították el, így az most már szilárdan kötött rajta.. Viszonylag kis munkával nemzetünk nagy költőjének síremlékét most még rendbe lehet hozni, kerítését ki lehet javítani. A temető vezetősége nem ellenőrizheti naponta minden védett sír állapotát, erre lehetőség nincs. A Nemzeti Pantheont kegyelettel felkereső látogatók feladata a temető rendjére, tisztaságára vigyázni, ha rendellenességet látnak, arra a figyelmet felhívni. Dr. Szele Lajos Budapest Uniformizált fényreklámok Szükségesnek tartom az illetékesek figyelmét felhívni a színes neonreklámok uniformizálásának a jelenségére. A múltban a fényreklámok, neonreklámok a szivárvány minden színében megjelentek, a fehértől a rózsaszínen keresztül a narancssárgáig, a legváltozatosabb színű válogatásban. Teljesen érthetetlen előttem, hogy miért kell ezt a városszépítő kellemes hatást, a sokszínű reklámvilágítást kicserélni az egyhangú, unalmas, rikító sárga, piros és kék színekre. Ez a szegényes színválaszték szinte kivétel nélkül minden reklámtáblán megtalálható, méghozzá a legtöbb esetben erős, sötét változatban. Bízom abban, hogy rövid levelem felhívja az illetékesek figyelmét a problémára és visszatérnek a szivárvány minden színében pompázó fényreklámok létesítésének az irányzatára. Áorányi Ferenc Az utcán se igyanak Amióta a kora reggeli órákban csak a Közért üzletekben lehet szeszes italt kapni, a Közért üzletek közvetlen környékén az utca talponállóvá változott, de az ivás nemcsak az utcán, hanem a közvetlen közelben levő házak kapualjaiban is folyik, s nemcsak a reggeli órákban, hanem az üzlet teljes nyitvatartási ideje alatt. Ennek következményeként a házak bejáratai, kapualjai minősíthetetlenül elpiszkolódnak. Az ivók trágár szavai kínos, helyzetbe hozzák a házakban lakó, s munkába, vásárolni, gyereket sétáltatni ki-be járó nőket. Ez a tűrhetetlen állapot környékünkön is lassan már 3 éve tart. A rádióban augusztus 2-án, a déli krónikában elhangzott, hogy Miskolcon komoly pénzbüntetéssel sújtják az utcán ivókat. Biztosan van rá mód és lehetőség, hogy Budapesten is végre történjen e téren valami. S. E-né, Budapest, VI., Benczúr u. Szúnyogirtás, bogárhullás Az idén nyáron a zajos Budapestről -Csopakra, a Balaton mellé mentünk nyaralni. Magunkkal vittük kis unokánkat is. A bérelt ház nagy renddel fogadott. Pázsitos kert, szebbnél szebb rózsabokrokkal. Szívtuk a jó levegőt, sétálgatva, s előre örvendeztem, hogy unokámmal megismertetem a természetet. De másnap korán reggel óriási zajra ébredtünk. Egy helikopter húzott el a ház fölött, remegtek a falak. Unokám fölpattant: „Namama, e mi?” Hogy kezdjem a csodák mutogatását, ölembe kaptam, s kiszaladtam vele a kertbe. A kéttestű, sárga helikopter a kert végénél csúszott éppen a szomszéd ház fölé, s a felkelő nap sugarai szépen mutatták az „áldást”, amelyet kispriccelt magából. No, futottam vissza fedél alá, magyarázat nélkül. A nagy, sárga madár odavissza megismételte a dübörgést vagy hatszor, aztán eltűnt. Nagyszerű, nem csípnek majd a szúnyogok — gondoltam —, első leckének azonban nehéz feladat volt mindkettőnk számára. Kisunokám megismerkedett a nagy vízzel, — de a víz teteje tele volt kimúlt darazsak, méhek, katicabogarak tetemével. Megismerkedett a katicabogarakkal — képeskönyvben látta még csak —, s én kegyetlen voltam, mert nem engedtem, hogy megfogja. S ha mégis kezébe vette, a katicabogár nem repült el. A méhecskékkel is megismerkedett, de ezek nem szálltak virágról virágra és nem gyűjtötték a mézet. Lankadtan zuhantak a tornác kövére, hajunkra, ruhánkra, ételünkbe. Ha két-három óráig nem söpörtem le a tornácot, olyan lett a köve, mint egy csatatér. Kisunokám érdeklődő emberke. Az élettelenül lehulló bogarak fölkeltették érdeklődését. S mivel nem tudtam számára hozzáférhető módon megmagyarázni, széttártam a kezem szó nélkül. Inkább megmutogattam neki a rózsák tövisét, azok még úgy szúrnak, ahogy szúrniuk kell. A diófa ágait néztük, mert a szél még úgy mozgatta, ahogy azt évezredek óta teszi. A kikötőbe mentünk kikötést nézni, és a kis állomáson ámulattal jártuk, a nagy mozdonyt.., amely már nem füstöl, mint a mesékben, s megfigyeltük, mint ereszkedik és emelkedik a sorompó. Igaz, tíz nap alatt egyetlen szúnyog csípett csak meg. De elhomályosította az örömöt a sok hasznos bogár értelmetlen pusztulása, a nyaralás nyugalmát pedig megzavarta, az elmúlás folytonos jelenléte. Azon gondolkodtam, ha unokám kérdését feltenném a szakembereknek, talán ők is csak széttárt kezekkel tudnának válaszolni. Szép harci feladat lenne ifjú vegyészeink számára: ártalmatlanná tenni a mihaszno, kellemetlen szúnyogokat úgy, hogy a sok hasznos bogár azért tovább teljesíthesse elrendelt hivatását. Mártonné Fehérváry Emőke Budapest Közvilágítás Lapjuk július 30-i számának 4. oldalán „Százéves a budapesti közvilágítás” címen kis tudósítás jelent meg arról, hogy a tv dokumentumflmet készít az évfordulóról. Ünneprontó sem akarok lenni és illetékes sem vagyok a nyilatkozatra, de némi jártasságom van a kérdésben és meg kell mondani, hogy a budapesti villamos közvilágítás még nincs 100 éves, csak 69. Nem is tettem volna szóvá ezt, ha nem olvasom lapjuk „Tudományos Figyelő” rovatában ifj. Gazda István „Évfordulók bűvöletében” című, igen figyelemreméltó írását. Igaz, hogy a Ganz utcát már 1878-ban ívlámpával világította ki a Ganz-gyár, de ez nem tekinthető a villamos közvilágítás kezdetének Budapesten. A közvilágítás olyan közterületi világítás, amelyet valamely közigazgatási szerv (városi vagy községi tanács) rendelkezésére létesítenek és tartanak üzemben. A Ganz utcai világítás ívlámpái feltehetően a gyár udvarán, vagy a gyár falára erősítve, a gyár költségére világítottak és a céljuk az lehetett, hogy a váltakozó áramú ívlámpák megbízható működését, valamint a Ganz hírnevét propagálják. Nem szabad elfelejteni a kor felfogását, csak az egyenáramot tekintették fejlődőképes áramrendszernek. Az igazán élénk fantáziájú Edison is így nyilatkozott: „az egész váltakozóáramnak sem értelme sem jövője nincsen, az egész képtelenség”. Ezt pedig 1389-ben mondta. Ha kerek számú évfordulót akarunk ünnepelni, van erre is alkalom, mert Budán 1778-ban (200 évvel ezelőtt) kezdődött az utcai közvilágítás, de csak olajmécsessel. Sártory László, az ELMŰ nyugdíjasa 9 A soproni öregdiákok Sopronért A Hazafias Népfront VI. kerületi bizottsága Soproni öregdiákok Baráti Körének alapítólevele kimondja: „Tudatában vagyunk annak, hogy nagyon sokkal tartozunk iskolavárosunknak ...” A kör vezetősége „Tegyünk valamit Sopronért!” jelszóval akciót indított Sopron hétszáz éves szabad királyi várossá nyilvánításának tiszteletére. Emellett a baráti kör azt is célul tűzte ki, hogy Terézváros és Sopron között baráti kapcsolatokat teremtsen, majd pedig elmélyítse azokat. Már a római kori Sopron, Scarabantia is — amely a mai belváros helyén létesült — jelentős szerepre tett szert a települések között. Ezért a Flavius-császárok (i. sz. 69—96.) önálló közigazgatással rendelkező városi rangra emelték. Pozsgai Imre kulturális miniszter szavait idézve: „Történelme során Sopron hovatartozását sokféleképpen vitatták. Minősítő jelzőket is kapott: nevezték az ország kapujának, a hűség városának, az 50-es évek elején frontvárosnak .. Sopron kulturális életére jellemző, hogy már 1754-ben megindult a hivatásos színjátszás, pedig még színház sem volt. 1768-ban — a mai Művelődési Ház helyén — a szárazmalmot alakították át városi színházzá. Ez lett a pozsonyi után az ország második kőszínháza. Első magyar színészei pedig a líceum diákjai voltak. Kiváló operaelőadások váltakoztak ugyancsak kitűnő színműelőadásokkal, sokszor fővárosi szereposztásban: Blaha Lujza, Márkus Emília, Jászai Mari fellépésével is. Ezt a székházat a város 1909-ben részben lebontatta és Medgyaszay műépítész tervei alapján a mai magyaros motívumokkal díszített formában újra felépítette, majd 1975-ben korszerűsítették. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a helyi társulat feloszlott, s azóta más vidéki színházak rendeznek előadásokat benne. E gyönyörű színházban az önálló soproni társulat újbóli megalakításának gondolatát végre valóra kellene váltani. Megérett rá az idő. A híres soproni líceumban (a jelenleg 421 éves Berzsenyi Dániel Gimnáziumban) 1829- ben kezdődött meg a tanítóképzés, 1857-ben, az iskola fennállásának három évszázados jubileumára kapott külön hajlékot, és vált önállóvá. Az iskola a második világháborúban elpusztult, s így 1945-ben a líceumban, majd a teológia épületében kapott otthont. Amikor Sopron „frontváros” lett, megszüntették. Épülete a Május 1. téren áll, jelenleg általános iskola működik benne. A Soproni Tanítóképzőt országosan elismert tanítók százai végezték el. Az öregdiákok szorgalmazzák a soproni tanítóképzés visszaállítását, a régi épületben Tanítóképző Főiskola létesítését. Sopron súlyos vízproblémákkal küzd, és csak 1981—82-re ígérik ennek megoldását, pedig már most szeretnék bővíteni asörgyárat, hogy minél több „Ászok" sör juthasson a fővárosba is. Előreláthatólag hamarosan megszűnik a vízumkényszer hazánk és Ausztria között. Tíz- és tízezrek választják majd úticéljukul Sopront és a Balatont. Sopronnak ezért sürgős szüksége lenne a szálláshelyek bővítésére. Ez nemcsak soproni, hanem országos érdek is! Gőcze Tibor Budapest