Magyar Nemzet, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
Vasárnap, 1979. január 7.. Maisai Nemzet Jó üzletpolitika Irodákat, vállalatokat létesít külföldön a Medimpex A nemzetközi piaci együttműködés a fejlett tőkés országok cégeivel rendkívül rögös út — ezt hangsúlyozták a Magyar Kereskedelmi Kamara rendezésében nemrég sorra került tanácskozáson a vállalatok megbízottai. Valóban sokrétű feladatot, kell ellátni, ha a hosszút távú külgazdasági politika előírásaihoz igazodva tartós eredményeket kívánunk elérni. A Központi Bizottság decemberi közleményében olvasható — egyebek között —, hogy a nemzetközi kapcsolatok fejlesztését elsődlegesen a Szovjetunióval, továbbá a KGST-tagországokkal való együttműködésre alapozzuk. Ugyanakkor a gazdaságilag fejlett, tőkés országokkal — a kölcsönös előnyök elve alapján — bővíteni kívánjuk forgalmunkat, ésfejlesztjük gazdasági kapcsolatainkat. A nem szocialista kapcsolatokban a közép- és hosszú távú együttműködési lehetőségek kihasználását kell előtérbe helyezni. A gazdasági egyensúly javítása, a tőkés fizetési mérleg hiányának csökkentése elsődleges feladata a termelő és a külkereskedelmi vállalatoknak. Hogyan dolgozott 1978-ban.. milyen eredményeket ért el a szocialista és a nem szocialista piacon a Medimpex Gyógyszerkülkereskedelmi Vállalat? Milyen az üzletpolitikája ? Ezekről beszélgettünk Kádár László vezérigazgatóhelyettessel és Hajnal Ervin kereskedelmi igazgatóval. — A külföldi vásárlók rendkívül nagy súlyt helyeznek a szállítások pontos, ütemes teljesítésére — hogyan tett eleget ennek a feladatának a Medimpex? A legfontosabb külföldi vásárlónk a szovjet Medexport és a szocialista országok vállalatai 180 millió rubel értékben vásároltak magyar gyógyszereket. A szállítások az egész múlt évben folyamatosan, ütemesen történtek, részükről kifogás nem merült fel. Tőkés kivitelünk értéke 110 millió dollárt tett ki, ennyi volt a tervünk is. Ha a végső adatoknál kisebb eltérés mutatkozik néhány nap múlva, akkor az a javunkra szól majd. A tőkés partnereknek a szállításokat hasonlóan korrektül végeztük — tájékoztatott a vezérigazgató-helyettes. — Merült-e fel valamilyen reklamáció a külföldi partnerek részéről? — Ilyenre nem emlékezünk. Évente sok száz szállítási szerződés kötelez bennünket, olykor rövid határidőket kötnek ki, de mi is, gyógyszergyáraink mindig helytállnak — egészítette ki az előbbieket a kereskedelmi igazgató. A termékek értékesítése A Medimpex vállalati politikájáról érdekes adatokat jegyeztünk fel. Évekkel ezelőtt került magyar tulajdonba a Pharma—Haupt német cég, amellyel korábban is jó kapcsolata volt a Medimpexnek. A német cég a Medimpex profiljába tartozó termékek értékesítését látja el az NSZK- ban vezérképviselői minőségben. Gyógyszerhatóanyagokat, kész gyógyszereket, gyógynövényeket, illóolajokat, laboratóriumi vegyszereket és gyógyvizeket értékesít a Pharma—Haupt a Medimpex nevében és megbízásából. A kereskedelmi munka a cég egyik fő feladata, a másik a közreműködés a magyar gyógyszerlicencek értékesítésében. — Hogyan alakult a licenceladás és a gyógyszerértékesítés? — Tíz év alatt hatszorosára emelkedett a gyógyszereladás az NSZK-ban, az utóbbi három év alatt pedig megháromszorozódott. A licenceladásban két gyárunk készítményét említeném. Az Egyesült Gyógyszergyár — itthon — Halidor néven ismert terméke licencét a Dr. Thiemann GmbH. Lünen cég vásárolta meg nyolc évvel ezelőtt. Ez a gyógyszer vérkeringési zavaroknál alkalmazható. A gyógyszer az EGYT kutatócsoportja szorgos munkájának eredménye. A Chinoin Sensit gyógyszere licencét öt éve adtuk el. Hozzátenném — hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. ■mindkét gyógyszer hatóanyagát is szállítja partnerének a Medimpex. Ez a kettős értékesítés a leggazdaságosabb a népgazdaság számára is. Vevőkör és verseny Életkérdés, hogy a magyar eredeti gyógyszerkészítmények minél előbb a nemzetközi piacra kerüljenek, a versenyben az ottani nagy gyárak és a többi ország cégei készítményeit megelőzzék és minden tekintetben, konkurrenciaképesek legyenek. A Medimpex üzletpolitikájának sarkalatos tétele ezért: a hazai tudományos kutatási eredmények, eredeti magyar készítmények megismertetése. Röviden: a jó marketingmunka. Keresik az együttműködés bővítését, az új formákat. Ez az utóbbi volt az elindítója a fél évvel ezelőtt alapított Optitaro Pharmazeutische Produkten GmbH cégnek, amely 50 százalékban i magyar érdekeltség. Az újonnan alapított vállalat feladatai közé tartozik a magyar gyógyszeripari licencek értékesítése, új molekulák bevezetése, egyéb közös gyártások megszervezése. Az eredményes piaci munkát több tényező segíti. Ezek sorába tartozik: a Medimpex és a hazai, gyárak tudományos kutatói, szakemberei rendszeresen felkeresik külföldi partnereiket, ismertetik az eredményeket. Ez a munka olykor éveket vesz igénybe, amíg a magyar gyógyszer külföldi bevezetése méghozzá eredményét. A vevőkör évente tovább bővül. Azzal is, hogy a régi partnereken kívül újak is ellátogatnak Magyarországra szakmai céllal. A vezérigazgató-helyettes nagy nyomatékkal szólt a Medimpex követésre méltó módszeréről: " A folyamatos jelenlét a külföldi piacokon egyik fontos alapul ránk. Tehát az, hogy a bázisország vagy cég és közöttünk a kapcsolat rendszeres. A személyes kapcsolat is rendkívül fontos tényező az eredményes külföldi munkában. A folyamatos jelenlétnek rendkívül nagy a szerepe a hosszú távú feladatokban. Teljes tőkés exportunk 60 százaléka olyan országokkal bonyolódik, ahol a folyamatos jelenlét megvalósult, iroda, vállalat stb. révén. Beszélgetésünkbe bekapcsolódott Szendrő Sándor, aki egy évvel ezelőtt váltotta fel Hajnal Ervint a Pharma— Haupt Frankfurt cég ügyvezető igazgatói posztján. A kereskedelmi igazgató négy évet töltött a majna-frankfurti cégnél. A „váltás” nagyon szerencsés megoldásnak bizonyult. Mindkét szakember ismétli az itthoni helyzetet és az ottani viszonyokat Húsz országban A Medimpex húsz országban létesített bázist. Moszkvától New Yorkig, Tokiótól Mexikóig. Brazíliában februárban nyitja meg irodáját. A Karib-tenger térségében a működik már, Jamaicában, vállalati irodája. Természetesen azért gondok is akadnak a Medimpexnél. Az egyik a szakember-utánpótlás. Szakmai ismeretekkel és idegen nyelvtudással kell rendelkeznie a cserére kijelölt fiatal külkereskedőnek. A másik a kivitel állandó növelése. Ehhez megfelelő volumenű árualap szükséges. Erről a feladatról előre szükséges gondoskodni gyártónak és külkereskedőnek. A Medimpex egész tevékenysége húzóerőt képvisel és ez nagyon jó, de a jövőbeni exportnövelése elsődlegesen a gyárak teendője. Vállalkozik, szervez, valutát szerez a népgazdaságnak a Medimpex az 1979-es évben is. Vig István A Chemolimpex negyvennégy nemzetközi kiállításon A magyar vegyipar exportjának növelése és új piacok megszerzése érdekében a Chemolimpex Vegyiáru, Külkereskedelmi Vállalat 1979-ben negyvennégy nemzetközi kiállításon és szakvásáron vesz részt. Ezek közül tizenhat önálló vállalati árubemutató. Márciusban a belgrádi autószalonon Taurus pneu kat, a baseli Intercolor kiállításon különböző festékeket és műgyantákat, a bahreini olajipari nemzetközi kiállításon pedig műszaki tömlőket és Hungkor csőszigetelő fóliákat állítanak ki. Ugyancsak márciusban nagyszabású növényvédőszer-szimpoziont rendez a Chemolimpex Varsóban. Áprilisban Forte fotócikkekkel részt vesznek a chicagói fotókiállításon,műbőrökkel a birminghami borkiállításon, festékekkel és műgyantákkal a londoni OCCA-n. Júniusban Brnóban nyomdafestékkel mutatkozik be a Chemolimpex. Szeptemberben műbőrökkel szerepel a párizsi ,.bőrhéten”. Szeptemberben a skóciai Abderdeepben mutatja be a legújabb műszaki tömlőket, a kölni Spoga és a müncheni Ispo kiállításokon pedig a Palma legújabb kempingcikkeit. A szeptemberi majna-frankfurti nemzetközi autószalonon pneukat és műszaki gumicikkeket állít ki. Októberben Brazíliában műszaki tömlőkkel vesz részt a Riomar nemzetközi kiállításon; műbőröket és bőripari segédanyagokat visz a belgrádi nemzetközi divatkiállításra és műbőrökből nagyszabású árubemutatót rendez Varsóban. Ott lesz a Chemolimpex a három nagy hazai Hungexpo-rendezvényen is, az áprilisi Hungaroplast-kiállításon, valamint a tavaszi és az őszi BNV-n. Előzetes tájékoztatás a Petőfi-híd felújításáról A Petőfi-híd tavasszal kezdődő felújítására készülve a Budapesti Közlekedési Vállalat szakemberei megtervezték a forgalom fenntartásának rendjét. A felújítás idején autóbuszok járnak a hídon a villamosok helyett. Az Ikarusok ideiglenes végállomását a Petőfi-híd pesti hídfőjénél, a Mester utcánál alakítják ki. A buszokat innen indítják a 4-es és a 6-os villamos budai útvonalára. A Petőfi-híd megfiatalításával egyidejűleg kicserélik a síneket. A régiek felszedése után a helyszínen öntik ki a panelmezőt, majd ebbe utólag rögzítik a sínszálakat." A két villamos útvonalát ugyancsak panelekből építik újjá. E munkálatokkal egyidejűleg rendbehozzák a szerelvények felsővezeték-hálózatát. A BK — a várhatóan növekvő forgalomra való tekintettel — megerősíti a budai, elsősorban a Fehérvári és a Bartók Béla úti járatait, amelyek a Szabadság-hídon keresztül szállítják az utasokat. Ebből a célból még a Petőfi - híd felújítása előtt korszerűsítik a Gellért téri útpályát. ünnepség Lentiben és Celldömölkön Szombaton várossá avatták Lentit, a Vetési tájegység közigazgatási, kulturális és gazdasági központját. A városi tanács ünnepi ülésén részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Varga Gyula, a Zala megyei pártbizottság első titkára, dr. Papp Lajos, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke és Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke. A művelődési központban megtartott ünnepségen ott voltak a zalai városok. Lenti lakosságának, gazdasági szervezeteinek és intézményeinek képviselői, s a szomszédos Jugoszláviából Lendva város tanácsának küldöttei. Az ünnepi tanácsülésen Horváth József, a városi tanács elnöke (az eddigi nagyközségi tanácselnök) köszöntötte az új tanács tagjait és a vendégeket. Ezután Németh Károly mondott ünnepi beszéde. Utalt arra, hogy immár két évtizede töretlen hazánkban a szocialista építés útja, fejlődik népgazdaságunk, emelkedik népünk életszínvonala,javulnak az életkörülmények. Ez tette lehetővé azt is, hogy 1979. január elsejével kilenccel gyarapodjék hazánk városainak száma. A Központi Bizottság titkára ezután a Népköztársaság Elnöki Tanácsa megbízásából átadta a városalapító oklevelet Lenti város tanácselnökének. A továbbiakban Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke köszöntötte Zala megye negyedik városának tanácstagjait, a testület vezetőit. A megye többi városa, Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg tanácsai képviseletében Kustos Lajos, a zalaegerszegi városi tanács elnöke üdvözölte a városavátó ünnepség résztvevőit. Celldömölk a városavatásra zászlódíszbe öltözött. A kemenesaljai művelődési központ színháztermében, rendezett ünnepi tanácsülésen részt vett dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, dr. Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkár, az új város országgyűlési képviselője. Buda Gábor,a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, Horváth Miklós,, a Vas megyei pártbizottság első titkára és dr. Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke. ,, A Himnusz elhangzása után Dala József, a megválasztott városi tanács elnöke köszöntötte a település első városi tanácsának tagjait, a vendégeket, majd dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes mondott ünnepi beszédet. Tolna, csalta az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács, és a kormány üdvözletét, jókívánságait, részletesen szólt Celldömölk töretlen fejlődéséről, majd az Elnöki Tanács megbízásából átadta a városi tanács elnökének a város alapító okiratait. A megye többi városának nevében a nagy történelmi múltú Kőszeg városi tanácsának elnöke, Preininger Ferenc üdvözölte az ünneplőket. A városavató tanácsülés díszelőadással fejeződött be. A városavatás alkalmából ,településtörténeti kiállítást nyitottak meg, bemutatták Szilágyi Mária keramikusművész Celldömölk részére adományozott alkotásait, a városközpontban pedig városalapító emlékkövet adtak át Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye egyes termékek fogyasztói árának felemeléséről Az 1979. évi népgazdasági terv előirányzatával összhangban január 2 8-án központi el,határozása alapján sor kerülegyes fogyasztói árak emelésére. "A fogyasztói árak emelését’ a világpiaci árak és a hazai termelési költségek növekedése, a kereslet-kínálat összhangjának" elősegítése, a költségvetési egyensúly javítása teszi szükségessé. A motorbenzin fogyasztói ára átlagosan 25 százalékkal nő. A normál benzin ára literenként 5 forintról 6,40 forintra, a szuperbenziné 6.50 forintról 8 forintra, az extrabenzinépedig 8 forintról 9.60 forintra emelkedik. A benzin-olaj keverék ára a benzin fogyasztói árával arányosan változik .A dohányáruk fogyasztói ára átlagosan 30 százalékkal emelkedik. Az egyes választékok ára differenciált mértékben változik. A Kossuth cigaretta dobozonkénti fogyasztói ára 4,20 forintról 5,60 forintra, a Symphoniáé 5,60 forintról 7,40 forintra, a Sopianaé 8 forintról 10 forintra nő. A Csongor szivarok ára csomagonként 12 forintról 15 forintra, a pipadohányok közül a Clubé 2 forinttal, a Magyaré pedig 60 fillérrel emelkedik. A sör fogyasztói ára átlagosan 20 százalékkal emelkedik, a hazai, valamint a szocialista importból származó választékok ára az átlaghoz közelállóan, míg a tőkés relációból beszerzett söröké nagyobb mértékben drágul. A rizs fogyasztói ára átlagosan 50 százalékkal emelkedik. Az előrecsomagolt rizs kilogrammonkénti ára 16 forint helyett 24 forint lesz. A vasműszaki cikkek közül a hazai gyártmányú kerékpárok fogyasztói ára 20 százalékkal, a 303-as típusú keverőtárcsás mosógépé 9 százalékkal, a komfort gáztűzhelyeké 14 százalékkal, az akkumulátoroké pedig átlagosan 27 százalékkal emelkedik. Az építőanyagok közül az égetett darabos mész fogyasztói ára 20 százalékkal, a húzott síküvegé mérettől és minőségtől függően átlagosan 22 százalékkal, egyes egészségügyi finomkerámiai cikkeké 40 százalékkal, az azbesztcement hullámpaláé 9 százalékkal, a szigetelő fedéllemezé pedig 7 százalékkal emelkedik. Február 1-től átlagosan -19 százalékkal, ezen belüldifferenciáltan emelkedik az újságok, időszaki sajtótermékek ára, például a napilapoké hétköznap 80, fillérről 1,20 forintra, vasárnap 1,20 forintról 1,80 forintra. A központi árintézkedések a fogyasztói árszínvonalat 1979-ben — a tavaly végrehajtott szeszáremelés ez évben is érvényesülő hatásával együtt — 2,8 százalékkal emelik. Ezenkívül az év folyamán vállalati kezdeményezésre és piaci hatásokra az általános fogyasztói árszínvonal átlagosan mintegy 2 százalékkal emelkedhet. A fogyasztói áremelések összhangban vannak az 1979. évi népgazdasági tervben foglalt életszínvonal-politikai célkitűzésekkel. 1ó magyar portás állami küldöttség hazaérkezett Kubából Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével a Kubai Kommu-. nista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására Havannában . járt magyar párt- és állami küldöttség szombaton — Madridon átutazva — hazaérkezett Budapestre. A küldöttség részt vett a kubai forradalom 26. évfor- ■dulója alkalmából tartott ünnepségeken. A küldöttség tagja volt Paffal Sarolta, az országgyűlés alelnöke, Tréthán Ferenc munkaügyi miniszter, Pacsek József, vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes és Jakus Jenő, hazánk kubai nagykövete. A delegációt a Ferihegyi , repülőtéren Győri ■ Imre, az MSZMP KB titkára, Péter János, az országgyűlésalel- nöke és Simon Pál nehézipa-ri miniszter fogadta. Jelen volt J. A. Tabores, a Kubai Köztársaság és S. Garcia de Pruneda, Spanyolország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A magyar bikemozgalom delegációja befejezti vietnami látogatását Szombaton hazaérkezett a magyar békemozgalom négytagú küldöttsége, amely Sebestyén Nándornénak, az Országos Béketanács elnökének vezetésével — a világbékéért küzdő vietnami bizottság meghívására — két hete töltött a Vietnami Szocialista Köztársaságban. A delegáció repülő-, téri fogadtatásánál jelen volt .Nguyen Phu Loai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete Gyógyfürdő a szolnoki Tisza Szállóban Az Egészségügyi Miisztériuma .-tayágy forrássá nyilvánította a szolnoki Tisza Szálló fürdőjét tápláló’* kút’ Vizét* A régi forrást néhány évvel ezelőtt felújították, s az eddiginél nagyobb mélységből. • csaknem ezer méterről, percenként 900 liter 54 fokos meleg víz tört a felszínre. Vegyelemzéssel megállapították, hogy a forrás vize alkáli hidrogénkarbonátos és kloridos hévíz,amely kitűnően alkalmas különböző mozgásszervi betegségek gyógyítására. Az értékes természeti kincset a" patinás Tisza "Szálló 1928-ban Hegedűs Ármin tervezte és építette gyógyfürdőjében hasznosítják. A fedett fürdőben komplex reumatikus kezeléseket végeznek, iszappákolással, gyógymasszázzsal, víz alatti magas nyomású zuhannyal, és víz alatti tornával gyógyítják a reumatikus betegeket. r A magas vérnyomás, az allergia, a gyógyszeranalízis az orvosi tanácskozások napirendjén Ebben az évben is számos jelentős orvosi és gyógyszerészi -tudományos megbeszélésre kerül sor hazánkban, amelyek egy részét, a kialakult hagyo- mányoknak megfelelően, a különböző vidéki városokban tártjaik A sort a Korányi Sándor Társaság kétnapos ankétja nyitja meg, február 8—9-én, amely a hypertóniát (magas vérnyomás) tűzte napirendje,re. Világszerte foglalkoztatja ez a kérdés a kutatókat és klinikusokat , egyaránt az utóbbi években tapasztalt lényeges előrelépésről esik majd szó a megbeszélésen.Szeged lesz a színhelye a Magyar Allergiológiai ésKlinikai Immunológiai Társaság IV. vándorgyűlésének, amely a gyermekkori allergiás megbetegedésekkel foglalkozik háromnapos időtartama alatt, április 18— 20 között. Ugyancsak április második felében kerül sor Budapesten arra a nemzetközi kollokviumra, amelynek napirendjén a gyógyfürdőkezelések aktuális gazdasági problémái szerepelnek. Győr ad otthont az idén a gyógyszerészek XI. gyógyszerenantikai kollokviumának, amelyen az időszerű metodikai kérdéseket, tag- látják a résztvevők, április végi háromnapos tanácskozásukon. Valójában az ország minden lakosát érintő egészségügyi kérdések megvitatása lesz Sió-fokon, májusban, az a tudományos megbeszélés, ahol az általános orvosok III. országos kongresszusán az alapellátást végző általános orvosok szerepéről esik szó, az egyén, a család és a lakosság egészségének a védelmében. Jelentős eseménynek ígérkezik még az ugyancsak májusban tartandó háromnapos ortopéd vándorgyűlés, amelynek két fdrámája a degeneratív térdbetegségek, valamint, a gerinc- és végtagfejlődési rendellenességek köré csoportosul. A felsoroltakon kívül még jónéhány egészségügyi tudományos rendezvény szerepe a MOTESZ Kongresszusi Szervező Iroda ez évi naptárában, amelyekről, a rendezvény időpontjában, hírt adunk majd. *